Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Sokkoló abortuszkampány

Szlovákiában a közelmúltban megdöbbentő óriásplakátok árasztották el az utcákat, amelyeken egy sokkoló felvétel volt látható egy 11 hetes, teljesen szétroncsolt testű magzatról. A terhességmegszakítást a maga brutális valóságában ábrázoló abortuszellenes kampány óriási botrányt kavart szomszédunknál, és felkorbácsolta az indulatokat. Mint kiderült, a kampány eredetije Amerikában futott néhány évvel ezelőtt a Center  of Bioethical Reform (CBR) szervezésében, ahol  konkrétan népirtásnak, genocídiumnak nevezték, és a Holokauszthoz, Kambodzsához és Ruandához hasonlították az abortusz intézményét. Hogy miért pont Szlovákiában folytatódott ez a kampány, arra tippem sincs, mindenesetre a szlovákokat sokkolták a billboardok. A kampány feliratai gyilkosságnak nevezik az abortuszt, amelyből az 50-es évek óta állítólag mintegy 1,4 millió volt az országban, ami valóban elgondolkodtató adat. Borzasztóan kényes kérdés ez, amelyben pro és kontra rengeteg érvet fel lehet sorakoztatni. Azt is elhiszem, hogy valaki annyira eltökélt a maga igazát illetően, hogy minden eszközt elfogadhatónak tart, hogy szembesítse a másik oldalt a valósággal, de nem gondolom, hogy a sokkreklám erre megfelelő megoldás lehet. Nem szenzációhajhászásból mondom, de tényleg csak az kattintson a tovább gombra, akinek kellően erős az idegzete. Köszönet denxnek, aki lefotózta a kampányt Szlovákiában, és felhívta rá a figyelmemet.

















Címkék: print nonprofit köztér nsfw

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr82207851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csipike 2007.10.26. 10:28:34

Úristen! Ezek állatok. Én nem vagyok kifejezetten abortuszpárti, de engem kihozott a sodromból

Noumea 2007.10.26. 11:00:15

Szerintem meg nagyon is helyes. Az kell az embereknek, hogy szembesüljenek ezzel a szörnyűséggel. Akkor telán megértik végre, mekkora bűn az abortusz.

mandarin · http://agenerousdesigner.com 2007.10.26. 11:34:49

durva. nemhiszem, hogy ez egy jó megoldás. ez azért nem az antidohány kampány fekete tüdővel, ahol mindkét fél tudja, hogy a nikotin árt. ennél jóval összetetteb probléma egy abortusz.
az eredeti kampány szerint az eutanázia is arra jó, hogy a mosolygós nagypapa ne zavarjon minket... :S

askthepope 2007.10.26. 11:39:46

én voltam szlovákiában mikor ez a kampány ment és eléggé meglepett, hogy a szomszédban ilyeneket lehet, de jó tudni hogy ez ott sem normális. amúgy elsőre azt hittük hogy a szlovákok is csináltak egy taxidermiát:)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.10.26. 13:38:40

askthepope
Ez a Taxidermia-hasonlat elég durva volt:)

Black Mamba 2007.10.26. 13:39:05

ÚRISTEN EZ RETTENETES!
nem hiszem hogy ez utcára való. Kisgyerekek, idős nénik pl. ne nézzék má ezt! Nem lehetett volna ezt jobban célozni média szempontból? Mittudomén, útszéli motelok, bárok WC-jébe, éjszakai buszokra, nemtom.

szélkakas 2007.10.26. 15:55:42

Hát ez szerintem is szörnyű, nem utcára való téma.

nemkellvagta (törölt) 2007.10.26. 16:16:24

bazmeg, mit érezzen, akinek valamilyen okból el kellett vetetni? mondjuk beteg lett volna? de ha nem...senki se jókedvében csinál ilyet. már csak ez hiányzott: az "életpárti" fanatikusok a megrögzött igazságaikkal. menjenek a faszba, de tényleg.

:: 2007.10.26. 20:15:23

hú. hat ez tenyleg sokkolo.
(mondjuk ilyen reklamkampany helyett eloszor csokkenthetnek az ovszerek, es fogamzasgatlok arat pl...)

wice 2007.10.26. 20:47:37

teljesen korrekt lenne (leszamitva a gusztustalansagi faktort), ha monnyuk melleraknak egy lelenchazban felnott tizennyolceves hajlektalan, es egy csunya rendellenesseggel szuletett, epp csak vegetalo gyerek kepet is. meg mondjuk egy eppen leolt csirkeet, marhaet v disznoet. hasonloan szivmelengeto mindegyik.

konzervman 2007.10.27. 00:23:52

teljesen felesleges sokkolás...ráadásul így.
közterületen.
mintha az abortusz valami olyan dolog lenne, amit élvezetből csinálnak a nők...vagy mégnagyobb élvezettel az orvosok.
az ilyen plakát nem az abortusz intézményét(szar szó ide), hanem az összes nőt és orvost kiáltja ki Sátánnak, aki ilyenbe belemegy vagy ezt végzi.

szobahomerseklettel értek egyet. és akinek el kell vetetni?
túl sok az általánosítás egy ilyen ...valamiben...mert ez nem reklám és nem is kampány. nekem nem.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.10.27. 01:35:19

nagyon beteg egy kampány ez! kb. annyira minhogy amerikában "abortusz klinikákat" robbantanak fel, és orvosokat ölnek meg az "életvédők". szánalmas. gondolom, nem könnyen szánja el magát egy nő ilyesmire, és elég nehezen hozhat meg egy ilyen döntést.
nem szeretem mikor valakik, a saját meggyőződésüket, erkölcsi normáikat, akarják a törvények fölé helyezni, és másokra ráerőltetni.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2007.10.28. 11:18:12

Lenne még ötletem: mondjuk egy szép fotót egy kupac szétfolyós szarról (ez lehetne egy hasfogó orvosság hirdetése), vagy egy hiányos fejû baleseti sérültet (közlekedésbiztonsági kampány, mintákat - csak nagyon erôs idegzetûeknek és gyomrúaknak! - lehet megtekinteni a www.rotten.com weboldalon), esetleg szétrodhadt végtagokat (egy szegényeket segélyezô alapítvány plakátjain), kiomló belû sertés képe (vegetáriánusok kampányához), stb... Mint reklám (vizuális kontextus) is xar és a témát is leegyszerûsítve, kicsontozva tálalja.
Az élet nem fekete és fehér. Én hiszek az élet szentségében, de nem hiszek a mások által bárkire is rákényszerített "igazságokban". Senki sem hozhat meg olyan döntést, aminek lelki-fizikai következményeit nem ô maga viseli.
Senki sem azért vállalja ezt a procedúrát, mert az neki q.va jó. Kéretik olyan körülményeket teremteni, ahol egy nônek már mentálisan sem alternatíva egy ilyen döntés. Pölö tudja valaki, hogy mennyi ma a GYES? És a szülô nôk hány százaléka tud újra elkezdeni dolgozni azon a helyen, ahol a gyermeke születése elôtt dolgozott???
Kéretik felébredni! Az ilyen fost, meg eltakarítani az utcákról...

Tee · http://korkep.blogspot.com 2007.10.28. 12:14:15

Szerintem ez egy elhibázott kampány - nem ér célt. Már jónéhány hónapja járkálok ezek között a billboardok között, és mégsem változott a véleményem az abortusszal kapcsolatban...

Lord_Cica (törölt) 2007.10.28. 12:22:18

Az a kis szövetdarab még nem volt ember. Majd a sokadik hónap után talán az lett volna belőle.

Csajok! Ne hagyjátok hogy egy kis szardarab tönkretegye a karriereteket! Tépessétek ki a méhetekből!

slix 2007.10.28. 18:20:10

Nekem volt abortuszom, nem vagyok büszke rá, a mai napig számolom, mennyi idős lenne, latolgatom, hogy vajon mi lenne velünk, vállaltam volna-e a három gyermekemet ha ő megszületik.
Ettől még azt gondolom, hogy amikor abortuszra megyünk, ezt kérjük, hogy tegyék. Aki nem bír evvel szembenézni, az magának hazudik.

Kükü 2008.05.08. 00:31:51

A legveszélyeztetettebb réteget ez igenis eléri. Az abortusz szőnyeg alá söpört probléma. Az hogy látjuk az eredményt, csak teljeskörű tájékoztatás. Enélkül a mérlegnek csak az egyik serpenyőjét használjuk, így az mindig lejjebb lesz annál amit fel sem merünk kötni.
GYES-re meg ilyenekre hivatkozni meg Európában elég fura. Egy magyar szegény kb. 5-10x több komfortot érez mint egy bangladeshi, vagy szomáliai.
Aztán a szegénység a szülés után is jöhet. A gyereknek akkor mi van? A tartózkodási hely lenne a határ a két helyzet megítélése közt? Mert egyik napról a másikra nincs semmi különbség a gyerek fejlettségében. Viszont az egyik a legmegvetendőbb gyilkosság, a másik bevett és megindokolható gyakorlat.
Egyébként erről fórumokon nem nagyon lehet beszélni, mert Magyarországon a statisztikák szerint az emberek fele érintett.

Mikrobi 2011.05.21. 09:48:05

Remélem, minden édesanyát és édesapát sokkolnak ezek a képek és eltántorítják őket attól, hogy a gyermeküket megölessék az anyaméhben.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása