Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Oroszlán- és izzadságszagú ING reklám

Ezt bizony jól eltervezték, csakhogy a reklám egyik verbális mélypontjára utaljak. Hogy őszinte legyek, én már alapvetően a holland biztosító kampányának alapkoncepcióját sem értem. Odáig még rendben lenne, hogy a vállalat logójában van egy stilizált oroszlán, és szeretnék, ha ez összekapcsolódna az emberek fejében a biztosítóval. De hogy gondolhatta azt bárki is komolyan, hogy a cég teljes kommunikációját erre a szőrös vadállatra kell felépíteni. Biztonság és oroszlán? Tarzan tudna erről mesélni.

De persze ez még a legkisebb baj ezzel a reklámmal. Pedig a készítők mindent belepréseltek, amit a közhelyszótárban a sikeres reklám címszó alatt olvastak. Van benne csilingelő hangú, tündibündi kislány, édibédi kölyökoroszlán, cukimuki plüssállatok  és megannyi gyerekes vagy legalábbis annak szánt szófordulat. Csakhogy a készítők annyira tutira akartak menni ezzel az oroszlánkirályos sztorival, hogy nem vették észre, hogy nagy igyekezetükben beleborították a kávéba a cukortartót. Annyi ragacsos, szirupos, vattacukorszerű klisét szuszakoltak bele 30 másodpercbe, hogy attól egy teljes óvodai csoport is rosszul lett volna, egy átlagos felnőtt pedig azonnal kettes típusú cukorbetegséget kap. Egy ilyen reklámot még a Minimaxon is csak a Barbie és a 12 táncoló hercegnő előtt adnak le, mert nem akarják a fiúgyerekeket elüldözni a képernyő elől. Hihetetlenül rossz dialógus, bántóan olcsó kivitelezés (az oroszlánbérlés biztos elvitte a büdzsét), erőltetett és lapos alapdondolat, semmitmondó üzenet, amelynek végeredménye csupán keserédes izzadság- és oroszlánszag.
 

Címkék: magyarmocsár reklámbűntett

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr16296607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2008.01.15. 09:25:24

Ez a kislány nem tündibündi, ez a kislány csúnya!

Mr_Wolf 2008.01.15. 09:54:21

Feleleveníteném az ING reklámszlogen versenyét. Ha jól emlékszem 1 milliós fődíjjal.
Biztos, hogy a "Holland pénzintézet" volt a legjobb?
Ha rosszul emlékszem az egészre, valaki nyugodtan javítson ki.

Láncfűrészesdarabolós 2008.01.15. 09:55:05

Szerintem.

Sikamlós Jim DiGriz 2008.01.15. 09:55:45

Az előző reklámjuk, amikor a kislány idegesítően kérdezgette az unszimpatikus apukát, szintén ilyen mélységekben bűvárkodott.

Simán el tudtam képzelni a végére, ahogy apuka veszi fel a lánya életbiztosítását :D

Mária 2008.01.15. 10:04:21

A CIB bank legfrissebbje sem habospiskóta, a jelmezes dokival meg a jégre vitt asszisztensnővel... kb sehogyan sem illeszkedik az összes előző film gondolatmenetébe :)

Ezeket mind ugyanazok találják ki?

}:-)

csakacsoki 2008.01.15. 10:12:06

A reklám is üt, de az írás is tetszett. A Tarzanos poénon rendesen felröhögtem:)) Nyomtam is rád egy google ads-et:))

totoka 2008.01.15. 10:24:02

Hmmm... eddig azt hittem, hogy csak engem irrital ez a reklam de kezdek raebredni, hogy nem bennem van a hiba. Ez a kislany egyenesen unszimpatikus, es csunyacska is lelkem. Valoszinusitem, hogy egy ING vezer rokona vagy kolke lehet, es veri a mellett a TV elott, hogy micsoda muveszno! Hanyas az egesz...

tatuli 2008.01.15. 10:36:24

kislány valóban nem tündibündi, viszont amellett hogy csúnya, még rém ostoba is, és ha ilyen gyerekem lenne, visszaállíttatnám a tajgetoszt

(egyben elnézést a kislány valódi szüleitől, akik gondolom viszont rém büszkék... felvetődött, nem-e ing-es fővalakinek az egyszemje, mert ebben az esetben érthető a mindenáron szerepeltetés)

a párbeszédes reklámnál is gondolkodtam már, hogy a biztonság+oroszlán hogyan is jön össze? merthogy, pl. kérdezték-e a reklám készítői ezzel kapcsolatban például a nyársas antilopokat, gnúkat, kafferbivalyokat, sötöbö???

ez a reklám pedig vetekszik a pote-mix-es "hol tálálom áz lenyúgvó nápnák ván éréje?"-vel

és minden reklám mondjon le!

GM 2008.01.15. 10:36:49

Meglehetősen biztos forrásból tudom, hogy a kislány nem rokona egyik ING-s vezérnek sem. ;)
A reklám meg tényleg sz*r.

kúrórudi 2008.01.15. 10:41:05

Én továbbmegyek. Én az egész ING tvreklámok által sugallani akart imidzs koncepcióját nem értem. Az összes eddigi reklámjukban egy közös vonás volt: egyfajta furcsa elitistaság, műfinomságba álcázott felsőbbrendűség. Ez, mint imidzs, akár még rendben is volna, csak akkor nem értem, miért ker.tévékben hirdetnek. Olyan, mintha a Mónikasót az Aston Martin sponzorálná. Nem illeszkedik az üzenet a közvetítő csatornához, ill. a célközönséghez. Mert ha valóban egy elitista pénzintézet akar lenni, aki a felső 10e-nek a bankja, biztosítója, stb., akkor ne hirdessen ker.tévékben. Ha viszont ott hirdet, az azt jelenti, hogy meg akarja nyerni az úgynevezett átlaglakosságot, átlagfogyasztót. Akkor viszont totálisan mellélövés ez az elitista felsőbbrendűséget sugárzó koncepció (ez a megállapításom nem elsősorban erre a reklámra érvényes, sokkal inkább az eddig mutatottakra).

GM 2008.01.15. 10:45:19

Az elitizmussal nem értek egyet.
Szerintem az egyértelmű szándék - és talán bevalottan is ez -, hogy azzal próbálnak meg szimpatikusak lenni, hogy nem tolják óriási betűkkel az arcodba, hogy mekkora királyok vagyunk és mi adjuk a legolcsóbb, legjobb szolgáltatásokat! Az ING nem fikázik másik céget, nem hasonlítgatja reklámaiban máshoz magát, stb. Persze, lehet, hogy teljesen félreértettem.
Ettől függetlenül azt hiszem, ez a koncepció teljesen elhibázott.

Aham 2008.01.15. 10:46:39

Sőt ha jól emlékszem szintén ING-reklám az is, amikor jön a vén fószer biztosítási ügynök és kedvesen megsimogatja a kiscsajszi fejét... az ajtóban meg a szülök édesen mosolyogva nézik..

Ruffian 2008.01.15. 10:50:24

Nézzétek meg a kedves rajzot is, amit ez a 'tündibündi' kislány rajzol.
Amikor apukáját kérdezgette - na akkor vicsorogtattam a fogaimat kínomban.

Jenyei 2008.01.15. 11:02:10

Bizony, ez a velős szlogen nyert, le a kalappal. Tudom, mert részt vettem a pályázaton :)

Netuddki. 2008.01.15. 11:09:48

Akinek nem ING-e... :)))

átmeneti kommentelő 2008.01.15. 11:11:42

Szegény kislány nem egy szépség, valóban (bár nyilván a nagyinak ő a legszebb).
A kép pedig, amit festett - nem térhetne vissza az ING a régi képekhez, mikor régi képek mentek, jó zenével? az nézhető is volt, és legalább egyedi.

tatuli 2008.01.15. 11:18:30

zolnaid, ott a pont (hevesen bólogat!)

Cro.Norb · http://reklamfuggo.blog.hu 2008.01.15. 11:30:58

Ezt a kampányt valóbán már ott rontották el, hogy az egész koncepció egyáltalán felmerült. Általában véve semmi bajom sem az állatos, sem a kisgyerekes reklámokkal, viszont az erőltetettem "mézesmázas" spotoktól kiráz a hideg.
Bár az előző ("És miii aaaz, hogy Ájendzsí?!") reklámhoz képest ez kevésbé idegesítő.

Az utolsó ING reklám, ami tetszett (bár lehet az is csak a kivitelezése miatt) a néhány éve futó full CGI hirdetés volt, amikor az oroszlán a víz alatt úszkált és onnan ugrott ki... ha jól emlékszem.

Orosz 2008.01.15. 11:40:34

nekem a Generali jut eszembe az oroszlánról. hehe.

lajoska 2008.01.15. 11:41:11

Azt hiszem, ez egy narancssárga ING reklám! Az oroszlán viszont inkább olyan homokszínű állat, de lehet hogy csak akkor, ha a sivatagban lakik.
De apuka, ki az az Ájjen Dzsí bácsi? Ha hollandus a ferde palota szürke ablaka ott az ősök terén, akkor miért angolos az ing kiejtése? Meg tavaly miért nem a Júeszéjjbe mentünk az USA helyett?
Azért mert a holland angolabb mint az amerikai?
Sokat kell még tanuljak a felnőttektől!

kukacka 2008.01.15. 11:43:00

Én szerettem a régebbi kultur-vonalat, szerintem intelligenciát, nyugalmat, de mindenekelőtt humáncentrikusságot sugárzott és ez nem utolsó szempont egy biztosító esetében. Úgy látszik nem jött be nekik, ezért vették elő a "Hogyan csináljuk hatásos reklámot műveletlen tahó tömegeknek?" című népszerű kiadványt és szóról szóra követték a használati utasítást.

tatuli 2008.01.15. 11:46:14

kukacka

valamint sugallt bizalmat és biztonságot is...

szemben a hülyegyerekes reklámmal

oroszlány 2008.01.15. 12:21:26

Navégre.
Komolyan csodálkozom, hogy erről ennyit tudtál írni, ebből is látszik, milyen türelmes vagy :)

Mikor először láttam, sokkot kaptam, nem hittem el, csak ültem és néztem magam elé. Másodszorra már azon gondolkodtam, hogy biztos az a lényeg, mint Klapkánál. Annyira szar, hogy mindenki erről fog beszélni...de hamar rájöttem, hogy ez képtelenség, mert gyereket ritkán kevernek szarba, tehát EZT KOMOLYAN GONDOLTÁK! EZÉRT VALAKI PÉNZT KAPOTT!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.01.15. 12:26:21

amikor én az INGnél dolgoztam, felvetettük, hogy miért nem reklámozzák a céget, az volt a válasz:
mert mi nem pazaroljuk a pénz reklámokra, a jó hírünk terjedjen inkább, és különben sem olyanokat akarunk elérni, akik figyelnek a reklámokra...
ezek után, ez...
muhahaha

(csak kár, hogy 3 évig vissza kell nekik fizetnem mindent, ha úgy gondolják...)

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2008.01.15. 12:27:51

"Mert ha valóban egy elitista pénzintézet akar lenni, aki a felső 10e-nek a bankja, biztosítója, stb., akkor ne hirdessen ker.tévékben."
Ezzel részben értek csak egyet, bárki aki TV-ben hirdet nyilván tömegeket akar elérni, ker. Tv nélkül meg max. 10 embert fog. Sajnos, ez valóban elszomorító, azok akik egy drágább szolgáltatót is megengedhetnek maguknak nem csak a spektrumot bámulják, hanem az RTL-t is.
Viszont ha ezt lenne a pozicionálása, amit írsz, akkor meg hagyni kell a TV-t és hirdetgetni a reptéren, meg küldeni a DM-eket az elitnek. pl. Ahogy a Citibank teszi, aki nem akart nekem számlát nyitni munkába állásom hajnalán, mert nem találta meggyőzőnek a kedzőfizum.. Szóval nem hiszem, hogy ez a cél.

SueSue 2008.01.15. 12:30:33

már én is javasolni akartam ide a blogra a reklámot, ultragáz, átgondolatlan és visszataszító. Nekem van náluk pár biztosításom, (valószínű én vagyok a célcsoport) de ez egyenesen irritál.

De a mostani CIB-en nem tesz ez sem túl. A zenéje és a farsang előtti (még most volt újév) meg karácsonyi bulit idéző hangulatával (de akkor minek a jelmez?). Könyörgöm vesézzük ki... :o)

Dig 2008.01.15. 12:33:43

Melyik ügynökség követte ezt el? Tegyük fel a szégyenfalra!!!!!!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.01.15. 12:36:04

SueSue,
ha meglesz a film, kivesézzük. Még nem láttam, de amit hallok róla, az alapján kellemes darabnak ígérkezik.

Qwer 2008.01.15. 12:46:05

SueSue!
Ugyan a CIB-es reklámot nem láttam, de 11 napja farsang van (az idén január 6-tól február (kb.) 5-ig)!

Q.

N.Zoli 2008.01.15. 13:05:08

Az oroszlán inkább a hatalom szimbóluma, mint a biztonságé, hacsak nincs valakinek házőrző oroszlánja, ami garantáltan soha nem fordul gazdája ellen.

zala 2008.01.15. 13:30:16

valaki (fentebb) már biztosan tudta, én meg csak úgy gondolom, hogy a kislány (aki sztem aranyos) nem ING-rokon, hanem egy kasztingon kiválasztott szerencsétlen nyertes. Ha valakinek a valakije típusú gyermek-reklámszereplőt akartok látni, akkor kacsintsatok a képernyőre amikor meghalljátok a mukopron szirupot :D

én úgy emlékszem nem az idegesedő apuka volt az előző ing reklám, hanem amikor a csapat versenyezni akar és lám itt a renault F1 és nahát dehisz egy csapat vagyunk, akkor mindegy. na ez mekkora blődli volt.

dzsi 2008.01.15. 13:30:25

nem tom mi bajotok a kislánnyal, szerintem cseppet sem csúnya. és nekem sem rokonom..

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2008.01.15. 14:54:40

Mi a baj kislánnyal?! Az, hogy kb. neves tinisztárunk Szandi lehetetlen fejformája reinkarnálódott benne, úgy néz ki, mintha a fogvédő lenne a foga helyén (ez lehet a film minőségén múlik) és olyan frizurája van, mint az öreganyámnak, ami teljesen koravénné teszi... Kisgyerek, kiskutya szerintem csak akkor működik, ha tündérszép, vagy nagyon karakteres. De ennek a stílusához inkább az előző illene. Habár nem vagyok castingszakértő, csak mint néző mondom. Pl. egy régebbi "burrogós" Golf reklámban a duci vörös kisfiú jó választás volt, és ő se az a mintagyerek..

kukacka 2008.01.15. 15:11:04

Szegény kislány tényleg nem tehet róla.

A farsangos CIB-reklámnak meg jár egy post. Kegyetlenül sza.. izé, pocsék.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2008.01.15. 15:14:08

A kislány nem, a castingos tehet róla, meg aki rábólintott.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.01.15. 19:44:49

1 a kislány g*cinyomi
2 nekem az ING-ről mindig a Narnia jut eszembe, annál volt olyan érzésem, mintha egy másfél órás ING reklámot néznék
3 ez valóban botrányosan szar reklám, de én még jó ING reklámot nem láttam. felteheti a kacsóját, aki igen :)

SueSue 2008.01.16. 00:34:34

Venuswoman, egy urinő nem mond ilyet (1)! de a Narnia jó :o)))

M. 2008.01.16. 21:29:00

Aszongya hogy: a video nem elérhető:( kár...

na majd visszanézek, hátha

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.01.16. 23:09:48

M
Pedig megy az, nyomjad csak bátran.

Liberté_73 2008.01.17. 12:50:22

Ez a szegény kislányka már akkor is csúnyácska volt, amikor kiskorában 28-adik shotra kiszedték belőle, hogy "mijazaájnzsí" az előző széria oltárán. Most meg ... áááá hagyjuk!

nemkellvagta (törölt) 2008.02.17. 19:56:54

azt álmodtam, hogy öreg voltál és szegény.

xjr400 2008.02.27. 13:43:08

Üdv!

Ez a reklám az egyik legszánalmasabb jelenleg a magyar tv-ben.Hogyan lehetne bekerülni vajon ehhez az ügynökséghez,akik ezt elkövették?Ott nulla agymunkával is lehet pénzt keresni,ha jól látom.Vagy ez kizárólag a bankot minősíti?Én jelenleg Londonban lakom,az itteni reklámok többsége elég szerethető,nekem legalábbis bejön az angol humor.
Ja,jó a blog,további sok sikert hozzá!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása