Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Na kicsim, berreg már a mindzsókád?

A címadó mondat kb. 20 éve hangzott el az Ásványrárói Haladás Mgtsz. portásfülkéjében, becsületben megőszült traktorosok és kombájnosok álltak körbe kávézgatva kora hajnalban, míg az egyik, népgazdasági érdekből cukkorrépa-betakarításra kikölcsönzött surmó honvéd imígyen érdeklődött telefonon a barátosnéja fogadókészségéről, miután lelkendezve közölte, hogy mehet hétvégi eltávra. Míg a mezőgazdasági állomány döbbent arccal latolgatta, hogy jól hallotta-e amit hallott, addig nekem, akinek már akkor is erősen vizuális típusú fantáziám volt, megképzett a fejemben ez a költői kép. Hogy mit láttam, nem írom le, ezt a képzeletetekre bízom...

Ez a kis történet jött elő ellenállhatatlanul, amikor megláttam a Yoba cég elegánsan visszafogott hirdetését - bár belátom, a történes rusztikus volta ellentétes a hirdetés finomságával. A nagyon diszkrét packshot-ról csak a beavatottak és a nagyon erősen
trendkövető tehetős üzletasszonyok vagy a fiatal yuppiegirl-ök tudhatják első pillantásra, mit is látnak, de persze pár másodperc fixírozás után mindenkinek leesik a papírtantusz. Ekkor értjük meg, miért is életlen a kép...

Erős trend a női úgymond "kényelmi termékek", magyarul a szexuális játékszerek piacán a határozott, progresszív formatervezés. Ennek több oka is van, megkímélhetjük pl. a fogyasztókat areptéri biztonsági őrök szellemes megjegyzéseitől, vagy az éjjeliszekrényen felejtett játékszer látványától anginás rohamot kapó anyós okozta bonyodalmaktól. Nem utolsó szempont az sem, hogy a tagadhatatlanul ötletes és elegáns, sőt, sokszor művészi design a terméket és annak árát is feljebb pozícionálja. Az ilyen árucikkeket persze már nem a szexmagazinok ragacsos oldalain reklámozzák: a francia Australie ügynökség bravúros munkája finoman illeszkedik a termékcsalád finom eleganciájához, a hirdetés nem váltana ki nagy botrányt egy glossy magazin oldlalain sem.

forrás: adsoftheworld




Címkék: szex divat

2008.02.26. 09:13 Hangyasav 20 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr4353777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szélkakas 2008.02.26. 09:31:53

Ez a nindzsóka nagyon tetszik, megjegyzem:)

Jung&Rubicon 2008.02.26. 09:51:06

Nem rossz az ötlet, de tipikus példája annak, amikor feleslegesen pazaorlják az ügyfél pénzét három fotóra, ugyanis a másik kettő semmit nem ad hozzá. Felöltöztettek még két nőt szép ruhába, aztán eljátszották ugyanazt a poént. Mondjuk ez nem von le az alapötlet értékéből, az korrekt.

Hangover 2008.02.26. 09:55:57

Csak azt nem értem, hogy a kép remeg, vagy a nők mert bennük van a Yoda, akarom mondani Yoba.

no mail, no problem 2008.02.26. 10:18:12

j&r, a három képen három különböző modell van.

dog 2008.02.26. 10:22:55

De miért ilyen ronda nőkkel reklámozzák? ez is része az eleganciának? vagy hétköznapi háziasszonyoknak készül?

turais75 2008.02.26. 10:30:32

szélkakas

inkább így jegyezd meg: mindzsó. akkor értik is :)

csalamádé 2008.02.26. 10:36:14

hmm, valóban decens, sőt, diszkrét. Tetszik, csajomat is meglepném egy intim Yodával vagy Yobával, vagy mija f@sz... :)

Hangyasav 2008.02.26. 10:44:15

losersuperhero:

bocs, a helyesírásom csapnivaló :o)

konzervman · http://konzervdoboz.blog.hu 2008.02.26. 10:51:05

Ezek nem ronda nők, hanem átlagos nők.
Mit akarsz? Cicababákat/picsákat?

Maddness69 2008.02.26. 10:53:02

Azért ilyen hétköznapi háziasszonyokkal reklámozzák, mert a jó csajokra jobban hajtanak a férfiak. Sajnos csúnya háziasszonyoknak nem jut más. Célzott piaci reklám.:):D:D:D

x 2008.02.26. 10:54:33

Mtz,

de buta vagy, b+...

QZI 2008.02.26. 11:15:53

Nem ninzsó, hanem mindzsó! Ami, ha jól tudom ,cigányul női nemiszerv.

pszt 2008.02.26. 11:28:16

mindzsa .. ha már nyelvészkedtek

Divixy 2008.02.26. 11:48:07

Help! Miért nem jelennek meg a képek nekem erről az oldalról sosem? Nincs adblock, se tűzrókával se explórerrel nem müxik.

Divixy 2008.02.26. 11:49:34

Bocs, tűzfal vót a ludas.

bjela szila 2008.02.26. 11:57:19

hasonló aranyos roma duma: urológián - doktor úr ! táknyos a bohóc ! ergo tripperes a páciens....

Háry János 2008.02.26. 12:14:06

Ez viszi a nőket a yoba?

Daved · http://buxevo.com/hu 2008.02.26. 19:50:03

Mért csak az első lány mosolyog yoda erejétől?

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.03.01. 13:26:42

dog: "De miért ilyen ronda nőkkel reklámozzák? ez is része az eleganciának? vagy hétköznapi háziasszonyoknak készül?"

Ezek nagyon szép nők, csak a hozzád hasonló férfiaknak nincsen meg a minimális kettő idegsejt az agyában, hogy ezt észrevegye. Ha jó szexis ruha lenne _ugyanezeken_ a nőkön, meg két kiló smink, akkor már rég égnek állna a pöcsöd, hogy hú, de milyen kurvajó topmodellek!

Ebből is látszik, hogy szart se értetek a nőkhöz, foglalkozzatok inkább a saját nemetekkel egy buzibárban, a nőket meg nyugodtan hagyjátok meg nekünk, leszbikusoknak.

;)

fostaliga 2008.03.05. 19:19:20

BlueBunny: a középső lófejű a tiéd lehet :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása