Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hét kérdése: Szívesen dolgoznál a reklámszakmában?

Mielőtt rátérnénk a hét témájára, hadd fussak még egy gyors tiszteletkört, és köszönjem meg mindenkinek az előző kérdésre leadott szavazát, amiből ezen a héten is meglehetősen sok volt, hiszen 1000 fölé ment a számláló. Ebből a felmérésből röviden az derült ki, hogy a legtöbben még ha nem is maradéktalanul, de a Budapest Bank kampányát szeretik, második helyen 20 százalékkal a CIB állatorvosa végzett, az MKB a Raiffeisen és az Unicredit ért el még mérhető (6-7 %os) eredményt, a többiek nagyjából hasonlóan alacsony szavazattal végeztek, vagyis a többséget nem érintette meg a kampányuk, ami nem éppen a kirobbanó siker jele.  

De térjünk rá az eheti kérdésre, amit egy Magyarországon is elvégzett nemzetközi felmérés eredménye inspirált. A világ számos pontján megvizsgálták azt, hogy viszonyulnak az emberek az egyes szakmák képviselőihez, mennyire bíznak bennük. A GfK által készített elemzésből kiderül, hogy bár az egész világon borzasztóan alacsony a reklámszakmában dolgozók megbecsültsége, nálunk csupán a politikusok és az újságírók végeztek mögöttük. Az emberek nem bíznak a reklámszakemberekben, aminek persze sok oka lehet. Egyrészt a reklámokat a legtöbben egy az életükbe belemászó, kellemetlen és megkerülhetetlen dolognak tekintik, legjobb esetben is csak szükséges rosszként néznek rá. Ezért persze ki mást tennének felelőssé, mint az adott szakma képviselőit, akik ráadásul egész jól meg is élnek ebből.

Másrészt a reklámoknak ugyebár az a dolga, hogy eladjanak, és akár hamis illúziók teremtésével, sokszor addig nem létező vágyak felpiszkálásával keresletet generáljanak egy termék iránt, ami megint csak nem a szimpátiaverseny élére predesztinálja őket. Ráadásul a foci és a politika után a reklám a harmadik terület, amihez mindenki ért, így aztán a legtöbben gyorsan vaskos véleményt alkotnak az egyes kampányokról, 10 millió reklámszakember országává avatva kis hazánkat. Persze ez még nem feltétlenül ok arra, hogy ne bízzanak bennük, de a reklámosokat egyfajta divat is szidni, amolyan rágófái lettek ők a népnek, akiken le lehet vezetni a fogyasztói társadalomban felhalmozott feszültségeket.

Ennek kapcsán az jutott az eszembe, megkérdezlek benneteket, mint a reklámok iránt az átlagnál fogékonyabb, nyitottabb embereket, ti ezek után hogyan vélekedtek egy reklámügynökségi munkáról. Szeretnétek-e egy ügynökségen dolgozni, vagy ez a lehetőség maga a megtestesült rémálom számotokra, és gyakran ébredtek az éjszaka közepén arra, hogy Sas Istvánnal és Geszti Péterrel közösen brainstormingoltok egy a Szerencsejáték ZRt új sorsjegyének kabalafiguráján. Válaszoljatok a hét kérdésére, és válasszatok a reményeink szerint elég széles palettán mozgó válaszlehetőségek közül, amelyek a listát lefelé görgetve válnak olvashatóvá.

Címkék: reklámszavazás 7kérdése

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr56630647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hááát 2008.08.26. 15:37:51

kiskicsicsiga: Egyébiránt sztem nem a kummantással van baj (nekem legalábbis nem), hanem, hogy csak lakossági reklámok vannak szinte, mintha mindent csak a parasztoknak akarnának eladni. Legalábbis magyar reklám az elmúlt 5 évben (csak mondtam egy számot) nem akart NEKEM hazudni.

kiskicsicsiga 2008.08.26. 15:39:18

hát igen,a hasam parancsának.
merthogy éhes vagyok, valamiből jól kell lakni:D
mégse hazudok akkorákat ,mint a politikusok:D
amúgy engem nagyon érdekel ez az egész marketing-reklám világ, alig várom,hogy itt a cégnél valaki ne nézzen oda,és alkothassak valami sajátot:D
valamit,ami majd bekerül ide, és nem szóljátok le nagyon:D
én látom a dolog szépségét,de még emlékszem milyen a 'túloldalon lenni' szóval alutómatikusan elkapcsolok,ha a helyszinelőkben reklám jön,pedig amúgy kiváncsi vagyok a reklámra is

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.26. 15:42:36

"Rengetegszer az ügyfelek rontják el a jó 5leteket,mert minden cégben a kisfőnök beleépíti még a saját 5letét,feltupíroztatja még,és ebből lesznek a teleszart plakátok,agyongiccsezett weboldalak,reklámok."

Hajaj, mennyit tudnék erről mesélni én is...

Yolanda 2008.08.26. 15:43:12


Charles Kadlott:
A reklámszakmában dolgozom, levezetésként és kreativitásomat kiélendő néha festek, írok, táncolok...

Személyzetis:
A nettő 400 sincs meg, sőt, még a fele sem, pedig pár éve már itt vagyok, egy nagyobbacska ügynökségnél. Sikeres ember vagyok-e? :)

Haribodog:
Én is reflexből halkítok, ha reklám jön - sőt, ezt megelőzendő a TV-t is max. heti egyszer kapcsolom be.

Lukit:
A "hejnekenes típusú reklámhoz" kell egy típusú ügyfél is... a brief mindig onnan jön, ahogy ők is fogadják el a végeredményt és teszik hozzá a maguk zseniális ötleteit - mindenki, mindegyik fel- és alosztályról az összeset.

Összegezve, ha újra kezdhetném, nem így csinálnám, nem itt, nem ezt. Na, jó, ha mégis ezt, akkor esetleg ügyfél oldalon dupla ennyiért. ;)

kiskicsicsiga 2008.08.26. 15:45:26

igen,tucat,szélesvásznú reklámok vannak.
de elég nehéz 1-1 szegmenst megcélozni,nomeg felettéb költséges is-nézzünk pl egy tecskó reklámot...

nekem tvnéző szempontból a sok mosóporreklámtól meg mosogatógéptablettareklámtól fordul ki a belem,hogy gyémántcsillogás így ,meg 89 in 1...

reklámban dolgozóként a sok bunkó önfejű segg megrendelőből van elegem, aki éppen már le nem ül a grafikus ölége,hogy lerajzolja majd ő, hogy kell még ide egy kis dísz,meg egy kis flikk-flakk.
sokszor nem jönnek rá,hogy a kevesebb-több, meg hogy 1nap alatt nehéz megváltani a világot.
nomeg a sok visszamondott,halálra módosított anyag...
Persze sokan vannak a befásult kreatívok,vagy akik csak azért 'kreatívok',mert jól hangzik...ebből lesz a sok szar reklám, a sok sablon, meg humbuk.
igen , 95%a érdektelen a reklámoknak.én az5%nak örülök

SybilVane 2008.08.26. 15:48:33

Én személy szerint csak azt szeretném, ha Magyarországon is lennének már olyan reklámok, amik élvezhetőek, és mondjuk mutogathatóak. Olyan kampányok, amik miatt nem kell szégyenkezni.

Lehet, hogy ez nem a kreatívok, reklámosok sara, de mégis kell valaki akire rá lehet kenni. Tessék nem elvállalni a munkát, ha szar. Vagy feltételekkel dolgozni. Nem ég le a pofájáról a kreatívnak a bőr, ha oda kell egy szar reklám alá irni a nevét? Én, ha valamit csinálok, akkor szart nem adok ki a kezemből. Ezt mástól is elvárom.

Hááát 2008.08.26. 15:51:13

Mondjuk pont a mosópor reklám pl. az, ami kitölti a reklám eredeti funkcióját, miszerint segít a választásban a sok hasonló (tökugyanolyan) termék között:)
A megrendelők meg ja, rémesek. Nem ismerik a terméküket, számokból ismerik a fogyasztóikat, ízlésük nincs, csak alkudni tudnak kurvára. De minek strapálják magukat, amikor a termékük nagyrészt úgyis szar és úgyis megveszik. Legyen olyan ez a reklám, mint az előző, csak semmi kockáztatás, van nekem szép bónuszom, nem akarom én azt elbaszni.
A magyar reklámoknak egyetlen célcsoportja van: a megrendelők.

AcidJazz 2008.08.26. 15:51:20

Évekig gyártottam rádióreklámokat, és minimális volt közöttük az igazán kreatív. Pedig voltak jó ötletek, de mint már többen írták ezek a megrendelőn ritkán mennek át. Vagy helyből az ő ötletét hsználjuk. Akkor az volt a feladat, hogy gyerekek ne legyen olyan nagyon szar, tegyél bele effekteket... hát persze... (: A halálom az volt amikor 2 órán keresztül vettem fel egy 20 másodperces reklám hangját egy vérprofi szinkronszínésszel. Ami melón kb. (rossz esetben)15 perc alatt átrágtuk volna magunkat. Itt a háttérben két szingli ügynökségi picsa osztotta az észt, miközben mindketten folyamatosan picsogva telefonáltak, valakinek aki eldönti helyettük, hogy hogy is lenne jó... Megfordult a fejemben, hogy fejenk...m mindkettőt a telefonkönnyvel. ((: Ezektől be lehet sokallni. Persze egy fél órás melóért nem illik elkérni fél millát, kell mutatni milyen sokan milyen sokat dolgoztunk vele.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.08.26. 15:52:37

"Tessék nem elvállalni a munkát, ha szar. Vagy feltételekkel dolgozni."

Egy ilyen ügynökségnek igen hamar felkopna az álla, azt hiszem...

AcidJazz 2008.08.26. 15:54:04

Ja! A hangos tv reklámokat nem szabad egyértelműen a tv-k számlájára írni. A hangok elég komoly utómunkán, processzáláson mennek keresztül mire a kép alá kerülnek, ennek tudható be a +5-6db hangosság.

Atisp · http://www.netgo.hu 2008.08.26. 16:04:06

Én is a reklámszakmában dolgozok. Nincs semmi bajom vele és nem gondolnám, hogy ez munka bármilyen szempontból is rosszabb lenne, mint más.

A reklámok nem mindenkinek készülnek (pl. egy mosóporreklám), hanem mindig csak egy meghatározott csoportnak. Így mindig van, akinek nem tetszik, hiszen egyáltalán nem neki szól.

Másrészt a reklámok elsősorban nem azért készülnek, hogy az emberek jól szórakozzanak rajta, hanem hogy megvegyék a terméket. Persze a 2 dolog nem feltételenül zárja ki egymást.

Harmadrészt azért van reklám a film közben, hogy legyen film. Tehát ha nem lenne reklám, akkor nem lenne film sem. Az internetes portálokon is azért ingyenes a tartalom, mert van reklám.

Persze vannak jobb és rosszabb reklámok. Hatékonyak és kevésbé hatékonyak. Korrektek és megtévesztőek. Ettől függetlenül engem is zavar ha TV-ben nézek egy flmet és tele van reklámmal. Erre ott a videótéka, meg a mozi, illetve pénz hiányában a letöltős oldalak. Senki nem kényszerít senkit, hogy TV-t nézzen. Egy csomó más lehetőség van. A helyzet viszont, hogy rengetegen néznek TV-t és reklámokat is. És ez az, ami miatt annyi reklám van. Ha az emberek egy rossz reklámot és megnéznek és ennek hatásárá is megveszik a terméket, akkor a reklámkészítők és a hirdetők miért dolgoznának és költenének többet?

pistolpete 2008.08.26. 16:04:12

én a szakmában dolgozom, de már nem olyan sokáig.
szánalmas meló, főleg ha szánalmas dilettánsak az ügyfelek, és többnyire sajnos azok.
úgyhogy lehet szidni nagy hanggal a cégek marketingeseit is! a jó ötletek kíméletlen legyilkolóit.

kiskicsicsiga 2008.08.26. 16:06:42

hát ja,éhenhalnánk.
meg, mikor idejön,jogy jaj izé ezt kéne, nem mondja az elején, hogy bele fog pofázni,vagy semmi se tetszik neki.
az elején mézesmázos,de a határidő előtt egy nappal átrendezteti az egészet ,meg még egy kis ezt ,meg azt...

nahát igen,kevés jó rádióreklám van,ezis tény.
segít választani a sok egyforma között amosoporreklám.
nos akkor megint egy érdekes területre tévedtünk,ha ugyan az van mindne mosóporban,akkor mit veszel tulajdonképpen?miért fizetsz többet?a márkáért,a név értékét fizeted meg.
megéri?ha ugyan az?vagy nem ugyanaz?

balra 2008.08.26. 16:08:48

Rühelleni való az egész. Mert például olyan gyógyszereket reklámozunk már fél éve-éve, amik még mindig nem léteznek. Ütöm-baszom össze a dobozokat fotosopba, fossák a szöveget a semmiről. A megrendelői mentalitás ugyanolyan balkáni, mint minden más itt. A marketinges résznek kábé az 5%-a használható, a többi kimerül a forward gomb nyomogatásában. És mindent tegnapra. De olcsó legyen. De ütős legyen. Mi az hogy nincsen kép, ott van fenn a honlapon, le lehet tölteni. És hiába magyarázod, hogy az szar, nem lehet kinyomni. Kertész. Vagy erdész. Azt kell csinálni.

corleone · http://corleone 2008.08.26. 16:12:43

khm-nek kb igaza van. Egy átlag reklámos nem keres jobban mint mondjuk egy APEH dolgozó a mozgóbéreivel együtt.. Van itt is vezetői részleg ami méltán népszerűtlen mert míg egy hagyományos cégnél csak a HR-es szúrja mindenki szemét, addig itt van jópár.
Én szeretek ügynökségnél dolgozni mert munka közben szeretek zenéthallgatni, korosztályombeliekkel lenni, hülyülni, netezni, zenét letölteni, pósztert kitenni a falra és ezt elfogadják. Nem kell öltöny csak néha. Nem megy vérre a hierarchia sem. Nem mennék sivár irodába, műhelybe, futószalag mellé háháháháhá... A reklámok pedig általában azért színvonaltalanok mert ez egy színvonaltalan ország, színvonaltalan lakossággal és menedzsmentekkel/ügyfelekkel.

Horsedick Joe Nobody 2008.08.26. 16:13:13

Enni akarok egy szeletet a reklámtortából!
Azt mondják, abból annyi is elég egy egész életre.

balra 2008.08.26. 16:13:57

És akkor itt lehetne szavazni, hogy ki vásárolt már mondjuk tévéreklám hatására. Ha kell nekem mosópor, nem egy idióta ribanc spermafoltos pólóját fogom bambulni, hogy hogyan mossa ki a CGI.

c10h12o6 2008.08.26. 16:13:59

OmegA404 2008.08.26. 14:25:38
"Építőipar és a vendéglátás mellett a legkorruptabb banda. Végül is a szellemi terméket nehéz korrektül árazni. Ráadásul teleszarnak mindent reklámmal, ami miatt alapból rossz helyről indulnak..."

Teljes mértékben egyetértek. A legjobb módszer, hogy az itthoni magyar multimanagment kivegye a nagycég zsebéből visszapörgetéssel.
100 Ft - Munka költsége a céges budgetben
Ez az alábbi tételekből áll_:
20 Ft - Aki adta a munkát (offshoreba, szlovákcégbe, anyóscégbe)
20 Ft zsebbe profit Ft profit (cégvezető offshoreba, szlovákcégbe, anyóscégbe)
60 Ft a tényleges gyártási költség

Mindenki halmozni akar. Ne mondja senki nekem, hogy egy manager a maga kis 500~600 ezres fizuval megelegszik. Kiveszi mashogyan is meg plussz hozza azt a 30%-ot.

Az informatika hasonlóképpen megy.
Ki az aki beárazta az MS termékeket 25 milliárdért?

Most meg egy cég nyert, hogy 25 millióért megállapítsa, hogy mennyit nyomtatnak a hivatalok.

Nincs egy szofter, ami megmondaná, hogy tényleg mire is használják az MS termékeket. rögtön kiderülne:
böngészés IE (helyette ingyen FireFox)
szövegszerkesztés Word (helyette ingyen Open Office)
táblázatkezelés Excel (helyette ingyen Open Office)
levelezés Outlook (helyette ThunderBird).

Miért nincs tisztességes egységes ügykezelő rendszer a magyarorszag.hu-n? Mert ezer hivatal, ezer rendszer, ezer ügymenet.

Ez így is marad még egy jó ideig. Nem érdeke az állami munkásoknak és a beszállítóknak a dolog.

Hááát 2008.08.26. 16:19:15

Najó, csak arra akartam célozni, hogy a reklám eredeti funkciója, hogy megkönnyítse a választást, nem pedig, hogy fölösleges igényeket támasszon. Bár az utóbbival sincs semmi bajom. Most HR-ben dolgozom, az is ugyanúgy nagyrészt bullshitelés, de legalább van stílusunk és itt hagynak kreatívnak lenni.

Horsedick Joe Nobody 2008.08.26. 16:20:06

" balra 2008.08.26. 16:13:57
És akkor itt lehetne szavazni, hogy ki vásárolt már mondjuk tévéreklám hatására. Ha kell nekem mosópor, nem egy idióta ribanc spermafoltos pólóját fogom bambulni, hogy hogyan mossa ki a CGI. "

Én egyszer meginogtam, majdnem vettem egy olyan nagyon széles, vécécsésze peremére akasztható kulaszaglikvidátort, de rá kellett ébrednem, az életben SOKKAL rövidebb mint a képernyőn.

fred 2008.08.26. 16:20:42

szerintem az csak egy ócska kifogás, hogy a kreatívok tudnának jobbat, csak az az idióta megrendelő...!
Nem, nem tudnának jobbat, mert ugyanolyan ötlettelenek a kreatívok, mint amennyire ócska zenét csinálnak a magyar zenészek, amilyen ócska a képzőművészet, a filmkészítés, a színészekkel, rendezőkkel, forgatókönyvírókkal együtt és minden, ami ebben a Magyarországnak nevezetett lábáztatóban van.
azt sem állítom, hogy én jobb vagyok a magam területén, én is ebben a lábvízben nőttem fel

Őőő 2008.08.26. 16:21:53

Ezek szerint az életben nem is hívnak Horsedick-nek?:)

Atisp · http://www.netgo.hu 2008.08.26. 16:23:23

A hát az öt legjobban reklámozott mosópor márka és legtöbbet eladott mosópor márka között azért nagyon nagy összefüggés van, függetlenül attól, hogy mi a reklám tartalma.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.26. 16:23:47

Hááát
Persze, hogy vannak a reklámnak pozitív hatásai, és céljai, különben nem csinálnám a blogot, és nem evvel foglalkoznék. A posztban azokat a sokszor téves közvélekedéseket próbáltam meg felsorolni, amelyek afelé hatnak, hogy a reklámban dolgozókat tehetségtelen, lusta és hazug bandának tartsa a közvélemény.

balra 2008.08.26. 16:25:59

Látod, Horse, még a szarszagot sem lehet a markecesekre bízni.

Agent Cooper 2008.08.26. 16:26:31

Reklámszakma Magyarországon, ahogy én látom:

- A megrendelőnek csak körülbelüli elképzelése van arról, hogy mit szeretne, ráadásul még azt is képtelen leírni.

- Mivel nincs hirdetéskultúra, így az esetek 90%-ában a lehető leglófaszabb, jelentéktelenebb információt is meg kell jeleníteni. Pl. Notebook óriásplakáton elolvashatatlan apróbetűvel a konfiguráció...ki a faszom fogja elolvasni?

- A megrendelő elvárja, hogy kinyalják a seggét, ezért ki is nyaljuk. Végül megkapja a szart, amit akar, mi meg a pénzt.

Hááát 2008.08.26. 16:27:04

fred: Van abban amúgy vmi amit mondasz. Ahol én dolgoztam (btl) ott sem értettem igazán miért hívják a kreatív osztályt kreatív osztálynak, a tevékenységüket a grafikus/nyomdai előkészítő inkább lefedte volna (najó az 5-ből 1 tényleg ember volt).
De amíg egyszer próbára nem teszik a kreativitásukat tekintsük őket örök reménységnek:)

ezt így hogy? 2008.08.26. 16:28:20

"Építőipar és a vendéglátás mellett a legkorruptabb banda."

ugyan már, aprópénz
politika, gyógyszeripar...

skvugdskuvsdiov 2008.08.26. 16:30:01

Amig a megrendelo sajnalja a penzt a reklamra es nem a juci neni a celkozonseg (szerinte) addig nem lesznek jo es otletes reklamok, mert hiaba kreativ(?) a kreativ ha egyik otletet se tartjak jonak. Nem akartam beirni, a kommentek olvasasaval elvoltam..

(Ja es emlitsuk meg azokat akik a leadas elotti napon meg nekiallnak kijavitani a megrendelo es a kreativ altal kiotletelt dolgokat.)

kiskicsicsiga 2008.08.26. 16:30:49

egyesekről azt gondolom itt,hogy a szomszéd szobában ülnek.
igen nekem is tetszik,hogy nem éhbérért nyomom a szallagnál a gombot.
meg nem kell kiskosztüm sem.
a reklám valóban elveszítette már az eredeti célját,már nehezíti a döntést a más mosóporral szemben.
igényt teremt.mert már nem (csak)a 2mosópor között kell választanod,hanem hogy tegyél-e bele még speciálsi fehérítő folteltávolító adallékot, vizlágyítót,hogy a mosógéped is bírja, miylen öblítőt tegyél bele,amitől illatosabb, vasalhatóbb vagy hamarabb száradó lesz a ruha,akarod-e hogy ne szöszösödjön, teszel -e bele színfogót....

nahát ez a kulaszagventillátor...
fred,ismesz kreatívot?nem olyat,aki kiégett,hanem olyat,aki még vágyik alkotni,pályáz az arcon,stb.

Agent Cooper 2008.08.26. 16:34:42

Namost nézzük ezt a benne gürizők szempontjából:

A reklámhoz nem kell érteni. Ebből következik minden.

A megrendelőkhöz kell érteni.

Hogy a hirdetésen mi jelenik meg, az majdnem mindegy.

Tehát dillentások is végezhetik.

Mivel dilletánsok is végezhetik, ezért a munkaerőt illető szelekció nem a dolgozók tudásán alapul, hanem a kapcsolataikon, és saját maguk pozicionálásán.

Urambátyávilág, főnöknek, munkatársnak benyalás, munkahelyi gecizés, folyamatos gerinctelenség, műmosolygás, egymás faszának a szopása. Érvek soha nincsenek, csak annak látszó valamik.

Mivel nincs fokmérője a jól végzett munkának, így még jól is dolgozik az ember, akkor is kibaszhatják a melóhelyről.

Állandó a létbizonytalanság.

kiskicsicsiga 2008.08.26. 16:34:48

igen először nem tudja elmondani,hogy hogyan akar eladni,reklámozni,nagynehezen kihámozod,összerakod, közben mindig okézgat,és a nagy mű elkészültekor húzza a száját,hogy nem így gondolta...és akkor jön a glitter...vagy akkor böki ki,hogy ezt mással is megcsináltatta, és az övé jobban tetszik.viszlát.

amugy szegény kreatívokat is sokszor kihasználják,nálunk is tényleg mindneki mindenes kb. a grafikusok is ugyanúgy kapcsolattartók,meg nyomdai szakemberek,mint mi..

fred 2008.08.26. 16:35:07

kiskicsicsiga
pályáz az arcon? az valamiféle minőség? én az arcon is csak (nagyrészt) ócska, erőltetett ötlettelenségeket látok. Pedig tényleg az lehetne a fórum, ahol megmutatják a kreativitást.
Szerintem a legjobb példát hoztad az én érvemre

AcidJazz 2008.08.26. 16:36:14

"Agent Cooper
- A megrendelőnek csak körülbelüli elképzelése van arról, hogy mit szeretne, ráadásul még azt is képtelen leírni."

Így-így... a kommunikáció maximális hiánya munka közben...
A kedvenc mondatom : Olyan legyen mint az x cég y termékének a reklámja. Jó. (:

kiskicsicsiga 2008.08.26. 16:37:16

agent van benne valami
bár a munkának van fokmérője,egyrészt hogy a belső tartás megmarad, hogy minimum nem ég le a pofádról a bőr,mikor meglátod az utcán,esetleg még a haverodnak is mosollyal meséled,hogy te csináltad, másrészt pedig én pont ezért szeretem a pályázatokat,meg díjkiosztókat, mert itt lehet mérni kilóban.
ott van az ARC
abszolut ott van:D

kiskicsicsiga 2008.08.26. 16:38:57

nekem tetszik az arc
sok "jéééééé" és "bazzzzzz" élményem van.
úgylátom,ez magányügy.
nem akarom szétoffolni a postot:D

balra 2008.08.26. 16:39:03

Ha valaki a kreativitását akarja kiélni, az tegye öncélúan, l'art pour l'art. A reklám az már egy másik pálya.

AcidJazz 2008.08.26. 16:43:15

Nem arról van szó, hogy öncélúan.
Nem gondolom, hogy mindnekinek fény jön a seggéből. De mivel láttál(akár csináltál) 10-100-1000-et (köztük jókat is)kialakul valami fajta értékrend....

Amúgy az ARC-on tényleg felbukkanak jó dolgok.

corleone · http://corleone 2008.08.26. 16:45:32

szerintem az ARC javarészt megcsúfolása a szakmának, mert: szájbarágós, majd én megmondom-os, eröltetett szóvicces, művészkedős.
Ezt csak a kiállított művek alapján mondom, biztos hogy érkeznek színvonalas pályaművek is, de sajnos a zsűri egy csúnya szóval jellemezhető réteg ízlését képviseli... ez a szó a proli. BOCS

neurotikk! (törölt) 2008.08.26. 16:46:33

Jajj de jo a tema, vegre megtudhatjak a reklam'szakemberek' hogy velekedik a celkozonseg roluk.
Eloszor is: 'szakember'???! 'szakma'??!
Ne rohogtessetek mar! Ez a nagykepu banda amit muvel tenyleg elhiszi, hogy ez szakma? Talan az esztergalyos, vagy az orvos, mernok, de meg a buszvezeto vagy akar a pultos is hamarabb szakma mint ez az atvero es onfenyezo eloskodo banda.
Mi az amit letesznek az asztalra es amitol masoknak jobb lesz? Mit adnak amire szusegunk van? Semmit.
Egy nagyon nagy nullat.
Sot. Osszessegeben visszahuznak.
Eloskodnek masokon. Zaklatnak, atvernek es lenyuljak kozben a penzunk, es kozben van pofajuk szakmanak hivni magukat. A manipulalasban es az atveresben utanozhatatlanok, ha ezt szakmanak lehet hivni csak akkor szakma. Altalaban nekem a szakma szo valami hasznos dologhoz kotodik, nem all ra a szam hogy amit ezek muvelnek ezt is annak hivjam.
Evek ota nem volt olyan termek amit reklamok hatasara vettem, sot, szelektalo tenyezo.
Amit reklamoznak a mogott egy ilyen holyagszeruen onfelfujt es tulfizetett alakok vannak, aminek az arat vegul a vevo fizeti meg. Aki a termek nyujtotta szolgaltatasokat akarja megvenni, nem ezt a rarakodott szemetet.
Kerulom es masokat is lebeszelek arrol, hogy agyonreklamozott dolgokat vegyen. Semmi kozom es nem is lesz kozvetlenul a T csoporhoz azon tul amit nem tudok elkerulni (mondjuk internetnel ha ok a rendszertulajdonosok). Amennyire zaklat es benyomul mindenhova ez nem egy filler. Sajna neki nincs jobb alternativaja, a hasonszoruek versenyeznek a nyomulasban, de ruhazkodasban, muszaki cuccokban, szolgaltatasban, fogyasztasi cikkekben, egyaltalan barmiben a hasonlo termekek kozul azt veszem amelyiknel kisebb a reklamkoltseg.
Nike-om sose lesz. A mosogepem vizkovesedni fog csakazert is. De hogy nem koltok olyanra amiben a reklamosok keze benne van, az tuti. Marmint ha megtehetem. Mert bepofatlankodnak mindenhova, es ugy tesznek mint akik fontosak. Hat loturot. Haszontalanabbak mint egy politikus.
Inkabb fizetnek 20e Ft-ot havonta egy haszontalan embereket megsegito alapba ami szetosztja a reklamosoknak a penzt, ha tudnam, hogy soha tobbe nem fogok veluk vagy a produktumukkal talalkozni. Megerne ennyit. Boven.
Abban nagyok, hogy a szart amit elkerulnenk befestik aranyszinure, atvernek, es igy belenyulsz, amit nem tennel meg egyebkent. Es kozben kiveszik a penzt a zsebedbol.
Eloskodok, inkabb lennek pornoszinesz, de talan meg miniszterelnok is Magyarorszagon mint reklamos. Amig az onbecsules legkisebb szikraja bennem van ez nem fordulhat elo.

Itt jelennek meg jo peldak, ezen a blogon, szorakoztatoak. Es ebben ki is merul meg a legjobb peldak hasznossaga is.... csak ezert meg nem kell hogy letezzenek, szorakoztatni szorakoztasson aki direkt ezert van.
A reklam nem szukseges rossz. Egyszeruen rossz. Nem szukseges. Ez van.
Jo haszontalannak lenni? Fontoskodassal kell ellensulyozni?....

Hááát 2008.08.26. 16:46:34

kiskicsiga: Láttam viszont kampányt, amit én csináltam. Csak voltaképp nem én csináltam, mert az "ötlet" már megvolt (2 ügyfélnek már nem kellett korábban). Az egyetlen amitől ma is jókedvű leszek a cuccal kapcsolatban, az az a tény, hogy tök véletlenül átbasztam az ügyfelet kb. 5 gurigával. Szombaton mentünk be a kolléganővel ketten dolgozni, mert sürgős volt és hát túl nagy ráhagyással számoltunk bizonyos tételeket figyelmetlenségből (mondjuk inkább, mint, hogy utólag kiderüljön, hogy több lesz, mert azt az életben nem fizetik ki). Az ügyfél nagyon megnézhette, mert szó nélkül aláírta az árajánlatot. Mi pedig elengedtünk neki egy gurigát, ezzel bebizonyítva, hogy mennyire jók és korrektek vagyunk:)

balra 2008.08.26. 16:48:27

Az öncélúant nem pejoratív értelemben gondoltam.

mukker 2008.08.26. 16:54:27

a szakmailag jó megoldások több, mint 90 százaléka a kukában landol. ez meglehetősen frusztráló, de más, hasonló szakmák esetében (pl. építészet, újságírás) sem jobb a helyzet.

ha ez bárkit vigasztal, a reklámosok zöme sem szereti a szar reklámokat, és legalább annyira, de valszeg inkább sokkal jobban szenved az audiovizuális környezetszennyezéstől, mint a többi népek...

jaromil · http://xibalba.freeblog.hu/ 2008.08.26. 16:55:31

most komolyan, akik fúrják ezt a szakmát... :D láttatok már ebből valaha egy apró kis részletet is? hogy készül el egy film, egy kampány, vagy csak egyetlen fotó? és ez nem a reklám szakembereken múlik. az összes nagy cégnél a felelős kreatívok, mármint a megbízó cégeknél olyan marketing végzettségű emberek ülnek, akiknek gőzük sincs az egészről.
és igen, aki a reklámban dolgozik, hanem szerencsétlen, akkor megfizetik, korruptnak sem kell lenni hozzá. csak tudjátok ehhez nem egyszer iszonyatos nyomást kell kibírni, nincs hétvégéd, de lényegében hétköznapod sem, és a magánélet is nehezen viseli, ráadásul nem is napi 8órában igényel koncentrációt. ezt megfizetik, de ezért dolgozni kell. Ha valakinek ez nem tetszik az szerintem egyszerűen csak irigy...

corleone · http://corleone 2008.08.26. 16:56:11

antiad nevetségesen demagóg, öntelt, és szűklátókörű vagy. A reklámszakmában dolgoznak filmesek, produkciósok, szövegírók, kapcsolattartók, futárok, operátorok, grafikusok, fotósok, pénzügyesek stb. Akkor amikor ez nem egy szakma akkor kiről beszélsz? Egyáltalán kik azok a reklámszakemberek?

kiskicsicsiga 2008.08.26. 16:56:48

miért kell a kreativitást öncélúan kiélni?
nem jobb a vicces,megmosolyogtató,vagy az elgondolkodtató reklám, mint a sok szar, ami csak azt mondja,ez szép ---ez jóóóó

corleone · http://corleone 2008.08.26. 17:01:58

Az átlagemberekről pedig még annyit tudok elmondani hogy nincs nagyobb kín mint amikor egy olyan átlagembernek mint akiket itt megkérdeztek, és akik itt kétpofára szídják a szakmát kell csinálni haverságból egy meghívot, névjegyet vagy szórólapot... a végeredménytől amivel ők tökéletesen elégedettek, 90%-ban sugárban kell hányni a végén. Na az tényleg gáz.

mukker 2008.08.26. 17:05:37

antiad
nos, nem kötelező mai, audiovizuális kommunikációra épülő társadalmi formában élned, nyugodtan elmehetsz a világ gyéren lakottabb, vagy elmaradottabbnak titulált részeibe, ahol nincs sem rádió, sem tévé, sem mobil...és nincsenek cégek, akik hirdetni akarnak. hidd el, ha ennyire tökös vagy, amennyire energikusan véleményt alkotsz, te meg tudod ezt tenni. sok szerencsét!

amíg azonban itt élsz, kénytelen leszel alkalmazkodni a jelen társadalmi normákhoz, ellenkezö esetben jelentősen megkeseríted a saját életed

balra 2008.08.26. 17:05:51

De jobb, csiga, jobb, csak a büdös életben nem tudod átvinni az ötleteidet, legyen az akármilyen eredeti, vicces, vagy gyomorforgató. Vagy csak nagyon-nagyon ritkán. Itt vagyok a másik szobába, integethetsz.

Májkell123 2008.08.26. 17:06:27

Aki kitalálta az óriásplakátot, annak szivesen elvágtam volna a torkát. Nem tudom mennyi az 1 főre eső óriásplakátok száma, de nem lehet messze az 1-től.

kiskicsicsiga 2008.08.26. 17:07:28

antiad,nagyon felbőszítesz
kurvára nem én baszlak át,hanem ez a mocskos gyártó,aki tollbamondja a szöveget,amit a képernyőn látsz majd.
élősködő?életemben nem húztam ki egy fillért se a zsebedből.
amúgymeg semmit se kötelező venni(még levegőt se)
ha nem tetszik,ne nézz oda,kapcsold le,kerüld ki, és ne vedd.
demagóg a danone?bojkottáld!szerinted érdekli?leszarja.
ÚJRA úgyiscsak azt fogod,ami JÓ, ami nemtetszik, dobd ki, és ne vedd meg újra.
aki olyna,hülye ,hogy bedől a reklámoknak,megérdemli.

a tvs betelefonálósakat miért nem hívod fel?mert tudod hogy átbaszás!
de nem a szerencsételn szövegelő akar átbaszni.hanem aki kitalálta.

ha egy termék olyan szar,úgyis eltűnik a süllyesztőben, de amíg veszik az emberek, megvan a létjogosultsága.nyilván egy gyártó se akarja maga alatt vágni a fát-reklámozni mindnekinek szive joga.
van reklámszabályozás is, azért túl nagyon nem lehet hazudni se,mert néha őkeg is elkapják-mégha megse kottyan nekik az a pár misi,akkoris megbüntetik.

tudod az emberek birkák ,kell a fény,ami vezeti őket.
én kurvára nem hiszem el, hogy bárki is az egyszeri halandók közül azzal a mondattal veszi le a polcról a Nike cipőket,hogy énis Xalatt fogom benne futni azy távot, de valamiben bízni kell,hogy jobbá teszi ezt a nyomorúságos életet.
és isenis végigfut a libabőr 1-2jó reklálmtól az embernek a hátán a bőr.de ettől még nem fogok ezt vagy azt venni
TUDATOS FOGYASZTÓ.komprende?
amúgymeg ez is egy tippikus olyan szakma,mint sok más,ahol pénzért eladod magad.kurválkodunk,igen.
ez van.
nem halok éhen, és nem ölök meg senkit.
néha még 1-1 jó 5let is elhaggya a gyárakat.

kiskicsicsiga 2008.08.26. 17:10:13

kéne egy funkció,hogy reply.hogy tudjam,h melyik hszemre válaszolsz.
" balra 2008.08.26. 17:05:51
De jobb, csiga, jobb"

ez vicces:)
amúgy itt nem áltátszó a fal,integethetsz bazz.neked is ismerős vagyok?ismizünk?ha te vagy,gyere át:D

Beehappy 2008.08.26. 17:14:17

Véleménye mindenkinek lehet, ha az ismereteken és tényken alapul, akkor megalapozott lesz, ha feltételezeséken és közhelyeken, akkor egy ostoba faszság... Olvastam itt bőven:)
Amúgy én sem szeretem az amerikai haditengerészet különleges alakulatait...:))))

mukker 2008.08.26. 17:17:37

Májkell123
egy-egy nagyobb (országos) kampányban átlag 400 óriásplakátot használnak, furcsa, nem? tudom, többnek tűnik...
amúgy izgalmas felület lenne, és viszonylag ártalmatlan, ha jobban szabályoznák, hogy hol lehet felállítani őket, továbbá klassz anyagok kerülhetnének rájuk
a ma egyik müvészete (lehetne) a reklám

balra 2008.08.26. 17:19:59

Itt se átlátszó, szóval tuti szomszédok vagyunk.

szövgeíró 2008.08.26. 17:20:10

najóvan,

ahogy nézem két részre oszlott a csapat.

Az egyik, aki a teszteken jól megmongya kompetens véleményét, muníciót adva a Marketing Lyolánkáknak, akik aztán erre és saját jóízlésére hivatkozva kiverik a kreatívokból Cillitlajost. Leülhetnek, egyes. Nem értenek hozzá, csak véleményük van, de sajnos az meg fasság.

A csapat másik része meg az, akivel csináltatják a reklámot (róluk hiszi az első csapat, hogy ők csinálják a reklámot - vagy éppen azt, hogy amit csináltatnak velük, azt szeretik).

Nektek Feleim, másféle rossz hírem van: fél öt lesz - mingyár jön az ekkánt be a szobába, hogy ezt a "pár apró változást" még szeretné a Zügyfél ma mindenképpen látni. Aztán hazamegy, ahogy a Zügyfél tette fél négykor...

Ergo: ma is éjszakázunk, lehet irigyelni bennünket... :o)

kiskicsicsiga 2008.08.26. 17:23:58

itt fél 6 lesz,honnan írsz te?

demicsinász 2008.08.26. 17:25:52

Felvetek egy újabb aspektust arra hogy miért is szép még ez a szakma (benne dolgozom, 10 éve, remélem már nem sokáig)

Olyan ez az egész, mint mikor a kisgyerek 5 évesen rádöbben hogy nincs is mikulás, és utána évente jön rá még ugynilyenekre.

Az pl. nagyon szép, hogy a "szakmában dolgozó" IQ csökkenése nagyobb mértékű, mintha óránként gyújtana rakétára. Miért?

1.) Folyamatosan prostituálod magad, ha éppen nem azért, mert az ügyfél hányingeres szarát kell megcsinálnod, "úristen értsétek meg, a főnököm ezt mondta, csináljátok meg mire visszajön Kamcsatkából a szabadságáról" jelleg miatt, akkor azért mert szart kell elvinned és rá kell fognod hogy jó.
Sőt, ha épp minden rendben (soha nincs ilyen) és egyik fenti eset sem áll elő akkor meg csak pusztán elgondolkodsz a cégcélról és rádöbbensz hogy ismét épp egy fölösleges szarra akarsz fölösleges, szar igényt gerjeszteni.

2.) Folyamatosan alerten van az agyad, hogy mit akar már megint szétbaszni a kikúrt ügyfél, vagy miféle fost kell eladnod jópénzért.

Fölösleges. Tirhuljon. Haljon ki az egész szakma.


u.i. - ja és igen, dilettánsak az ügyfelek (sokszor még a saját szar prezentációikat is az ügynökséggel csináltatják meg) de szarok az ügynökségek is. A sok okosszemüveges, semmittudó picsa ökanttal, meg produkcióssal, aki azt hiszi azért mert csinált (érted, ő) egy mittoménmilyen filmet, attól már ő szarta a spanyolviaszt, és cannes-ban jövőre zsűrielnök lesz (alelnök: Steven Spielberg)

szövgeíró 2008.08.26. 17:32:08

igazad van balra, onnan. :o)

...meg annyira fáj a fejem az ügyfélkommentektől, hogy elnéztem egy órával magam...

hanem 2008.08.26. 17:34:01

olyan opció miért nincs, hogy "szívesen dolgoznék a reklámszakmában."? máshol dolgozom, nem tanulok, a kreativitás sem jelent gondot (na meg ugye a reklámszakma nem csak a kreatívokból áll), de igazából szívesen dolgoznék a reklámszakmában.

insert_click · http://legjobbpalinka.hu 2008.08.26. 17:36:01

Azért érdekes a szavazás eddigi állása :D
37%-al vezetnek a reklámszakmában dolgozó olvasók.
Lehet, hogy saját maguk ellen vallottak a felmérésben:
-Szereti a reklámszakmában dolgozókat? - hmmm... utálom a munkatársaimat.
-Nem!

Beehappy 2008.08.26. 17:46:46

Édes egy vélemény huszárjaim az urban(jungle)!

A reklám szakmában eredményesen, boldogan, folyamatosan értéket teremtve, mindenkinek az örömére tevékenykedni elég nehéz...
És akkor mi van???
Mindenki azt csináljon amihez ért, vagy ami adatott!
Kinek több kinek a véleményei...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.26. 17:47:03

hanem
Igazad van, ezt elszúrtam, és sajnos utólag már nem lehet belenyúlni. Amúgy a szavazás állása engem is meglep, de örülök neki, hogy ennyi szakmabeli is olvassa a blogot.

fromdtod 2008.08.26. 17:57:17

Azért elég bénák itt a reklámos fiúkák meg leánykák. Annál egyszerűbb dolog nincs, mint hogy az ügyfelet szidjuk. Le az ügyféllel. Tulajdonképpen minek is az ügyfél?... Talán mert ő fizet.
Ha nem tudod eladni, amit akarsz, akkor béna vagy. Akkor ne menj ebbe a szakmába. Vagy esetleg ne a kreatív adja el az ötletet, hanem egy értékesítő... Az is szakma, nem.
Még szerencse, hogy nincs szűkségem reklámra, mert ennyi savanyú, életunt, nyafogó "reklámszakembert"-től falra másznék.

marosy 2008.08.26. 18:00:41

"Az egész világon borzasztóan alacsony a reklámszakmában dolgozók megbecsültsége."
És ki nem szarja le?

SzocsO 2008.08.26. 18:02:38

Nem egészen ide tartozik, de:
Az meg hagyjan, hogy teveben megy (nem nezem), radioban szol (kikapcsolom), lóg a hazfalon az oriasplakat (az eget nezem inkabb), de amikor a sok rohadt szarral tele van a postaladam, hiába kérem, írom ki, hogy ne, hetente három-négy stóc is felgyűlik, nem tudom hova rakni (szelektív gyűjtőt - he,ehe,haha - meg sem próbálok keresni, nincs az egész városban, ahol meg van, abban minden szar van csak nem az aminek kéne lennie), az utcák tele vannak szemetelve a rohadt szórólapokkal - tudom, hogy ezt nem a szakemberek csinálják, de valaki ezeket is megrendeli, tervezteti, legyártatja, és beleszarja a nagy büdös világba - ezt miért kell elviselnem? De végül is az összes utcára/búzaföldre/akárhova kidobott reklámhordozó ebbe a fejezetbe tartozik, nem tudom elfordítani a fejem, hogy ne lássam mindenhol. Na mindegy, nem egészen ide tartozik, mint mondtam : )

megacrash · http://flickr.com/photos/megacrash 2008.08.26. 18:02:52

regen azt mondogattam, hogy mindenki olyan megrendelot kap amilyet megerdemel, azota is tartom.

a legtobb ugynokseghez jar a shots nevu videomagazin ahol a legjobb reklamokat osszegyujtik

az en tapasztalatom az, hogy ezek a sokat hangoztatott megrendelon at nem ment zsenialis otletek is legtobbszor kimerulnek abban hogy a 'kreativ' megprobalta atultetni az aktualis kedvenc reklamjat a shotsrol vagy valami angol magazinbol.

a megrendelok tenyleg rettenetesek tudnak lenni, de sztem ez a zsak a foltjat tipikus esete.

igazabol ez az allando harc a marketingesek es az ugymond kreativok kozott, a gyaszos otlettelenseg, kiegett agyak, egymasra mutogatas, miert szar amit csinalunk, persze mi tudjuk de a gecik nem hagyjak, ami a legjobban jellemzi a szcenat. sajnos ez alol nincs kivetel, barki belekerul, igy vegzi, a 'szakma' ezt termeli ki magabol.

holott:

-a reklam nem muveszet, ha a kreativ a kreativitasat akarja kielni a szakmaban, alaposan mellelott. tanulja meg hogy a kek vagy a piros ruhas no ad el tobb jegkremet es azt irja bele a konyvbe.

-a marketinges, aki allandoan kreativ akar lenni meg nyugodtan menjen at kreativnak ne a sajat terfelerol ugasson bele olyan dolgokba amihez nem ert meg foleg nem az o dolga. a legtobben itt azt hiszik azert fizetik az ugynokseget hogy hetente haromszor leirjak a konyvbe amit ok mondanak nekik, ilyen erovel megirhatnak ok is.

ettol fuggetlenul, meg mindig ugy gondolom hogy a inkabb a vilag osszes marketingesetol kene megszabadulni akar eroszakkal, komoly emberaldozatok aran. a kreativok majd talalnak mas melot, a marketingesek menthetetlenek.

azt vettem eszre, hogy valojaban senki nem ert ahhoz amihez ertenie kene. ha meg a taplaleklanc aljan vagy (ergo kivitelezo, neadjisten meg egy szakmad is van amihez ertesz), akkor ezt az egesz fost mindket oldal a nyakadba boritja.

ha valaki valaha dolgozott pl. a danonenak, tudja mirol beszelek. ha nem, olvassatok el beidbegertol az 1999ft. cimu konyvet, tanulsagos.

egyik, amugy muveszileg sztem tenyleg jol sikerult es kreativ reklam (legalabbis en buszke voltam ra) utan a nagyon jofej account csajszi azt mondta, hogy ha ennyire utalom ezt a szcenat miert nem hagyom abba. majd kovetkezo heten felmondott. par honapra ra en is kiszalltam belole es azota annyival nyugodtabban alszom.

megacrash · http://flickr.com/photos/megacrash 2008.08.26. 18:11:05

hatha eljon az az ido amikor kizarolag a targyszeru hirdetesek lesznek megengedettek, teszemazt lassuk a kovetkezo coca cola reklamot, most irtam, remelem tetszeni fog:

COCA COLA
cukrozott szensavas uditoital

tartalom:
-viz (98%)
-cukor
-szensav
-koffein
-stb

frissito hatasu.
urtartalom:330ml

Légycsapó 2008.08.26. 18:28:37

A reklámokat szinte mindenki tiszta szívből utálja. Tolakodóak, kényszerítőek, hamisak. A legjobban a rádió és TV reklámok felhangosítását gyűlölöm a legjobban. Nekem is vannak kisgyermekeim, mint sok családban. Ha nem ül valaki éppen a bekapcsolt TV előtt, be van állítva egy olyan hangerőre, ami nem zavarja a már alvó gyermekeimet. Azt a r***dt reklámot úgy felhangosítják, hogy az asszonnyal versenyt futunk a távirányítóhoz, hogy elkapcsoljunk másik csatornára. Jó velős káromkodás kíséretében. Ez egyszerűen a pofátlanság teteje, bőven családellenes.
Ha jól tudom több európai országban be van tiltva ez a szemét módszer.
(Amúgy a szignálokra ugyanez igaz: ordító, üvöltő hangerő az "alap" hangerőhöz képest)

kpityu2 2008.08.26. 18:30:22

Álszent önsajnáló szöveg. Azért nem szeretik őket mert vágyakat, illúziókat keltenek vagy betolakszanak az otthonunkba stb. Frászt. Azért nem szeretik őket, mert az a szakmájuk hogy hazudjanak. Hazudnak reggel, délben, este. És ezért pénzt kapnak. Hozzájuk képest GYF a becsület lovagja. Bifizuszeszenzisz,THM,apróbetű,ingyenes, nulla százalék, ajándék stb.Ha kezet fogsz eggyel, számold meg az ujjaidat.

neurotikk! (törölt) 2008.08.26. 18:41:26

corleone
honnan tudjam kit kell erteni reklamszakma alatt pontosan. Nem en talaltam ki a kifejezest, hallottam es viccesnek tartom, epp kritizalom. Ok, van szok beszallito a reklamban is mint mindenben, na es?
Aki meg ontelt az nem en hanem a sok fontoskodo reklamakarki akik fontoskodnak hogy milyen komoly is ez a tevekenyseg, akarmennyire is probaljatok eroltetni nem rak le az egesz semmi olyan termeket az asztalra amire szukseg van, hozzacsapjak valamihez. Kozvetlenul eladhatatlan a fogyasztoknak. A ti vevoitek a gyartok, akar jok, akar rosszak, kerik hogy hazudjatok, hat hazudtok. Tobben is bevallottak itt, igen, bizony ti kurvalkodtok. De melle csak idegesititek az embereket. Ne csodalkozz a reakcion.
Te mondod hogy demagog? Lazitonak lazito vagyok mert tokom tele van a reklamvilaggal, de nem en hazudozom. : ))

mukker
nagyjabol ugy teszem ahogy mondod, kerulom az audiovizualis szennyezest (TV-m sincs, reszben a sok reklam, de a szar musorok miatt is) es tenyleg nem itt elek. Meg lehet tenni, nem kell befekudni.

kiskicsicsiga
mindjart megszakad a szivem hogy az en konfrontativ stilusom felboszit. Majd gondolok rad mikor eldobalom a reklamszemeteket kiloszamra vagy kedvenc oldalamon eltakarja a reklam a temat vagy elkovettem a hibat hogy ujra lesz tv-m es a filmeket nem lehet elvezni a sok bombolo es duhitoen buta mosoportukmolas miatt es ezek miatt duhos vagyok. Orulok hogy megmagyarazod miert is vannak olyan tisztessegtelen modszereitek es mert nektek masok mondjak, hogy hazudjatok, de ettol meg az egeszre semmi szuksegunk a nagy tobbsegnek, ez van. Fekudj be masnak nyugodtan es kozben idegelj fel masokat, de hadd ne fogjam mar magam vissza ha barmilyen okbol is megprobaltok hulyere venni es tolakodoak vagytok. Amit csinaltok ilyen reakciokkal jar, hozza tartozik, ha befekszel es mas keresere dobalod a szart akkor nem fogunk szeretni mint ha sajat kedvtelesbol tenned es kesz. Legyel csak duhos, meg se kozelited amit ti okoztok.

Es a gyengebbek kedveert meg egyszer, nem figyelek a reklamokra, nana, hogy nem veszem meg a szart, akarhogy is fenyezitek, pont errol beszeltem. Mar belenyultam parszor, azota figyelek. Csak elmondtam a konfrontativ es nagyon erosen kritikus velemenyem, kossz a tanacsokat, mar be vannak tartva.
A termeketekre nincs szukseg vegso soron, nem ugy mint egy munkasera, utcaseprojere, mernokere, satobbi, ami penzt kaptok azzal dragabb a termek, a bearazasnal ez is figyelembe van veve, nana.
Ha nem kurvalkodnatok jobb lenne... bocs, lehet hogy faj, de ez van. Ha vallaltatok hogy rosszul csinaljatok akkor ez a reakcio vele jar.
(kellett mar nekem is marketingcelbol csinalni valamit, nem valos igenyekre, atveres volt vegso soron, a latszat miatt keszult es penzt kertunk erte, hamar otthagytam, nem tisztelem az ilyen munkat)

psz 2008.08.26. 18:55:08

a legszennyebb, elvtelenebb hivatások egyike, tisztelet a nagyon-nagyon ritka kivételnek

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.08.26. 19:01:50

ezt mondom én is belülről:

"
Valaki mondta fentebb, ez is egy szakma, amit el kell végezni, nem fizet rosszul és szerintem van amikor élvezetes is.
De ahogy az asztalos is megcsinálja a gány melót, úgy tervez gyönyörű ágykeretet is, szerintem ez itt is így van. "

corleone · http://corleone 2008.08.26. 19:02:17

antiad
lazito? egy loszart... te demagog vagy es kesz. raadasul bekepzelt is. Örülök hogy ilyen nagy bajnokai vannak az erkolcsnek es az igazsagnak mint te. Ugylatszik rajtunk kurvakon kivul ebben az orszagban kizarolag gral lovagok es nemesek szorgoskodnak. Sajnos mi mindent elrontunk, lehuzunk. Kurva anyankat mert hazudnak a reklamok. Sokkal korrektebbek a bankok mai kamatai, a 300-400%-os thm-ek, a biztosito tarsasagok, a politikusok, a media... ha a te anyukad egy biztositonal ugyintezo es en lekutyapicsazom akkor azt mondod hogy: igen igazad van anyukamek biztositoja egy szar szemet, es mivel anyukam ott dolgozik reszese ennek, igy o is az...??? ugye nem... Az emberek nagy altalanossagban seggfejek es akarhogyan is hangoztatjak hogy nem hatnak ra a reklamok, hatnak. ahogy rad is csak nem veszed eszre. A gyozike show-nak ugy van 4millas nezettsege hogy bevallottan mindenki csak egy reszt latott belole, azt is csak veletlenul...
Meg egy utolso sztori: volt egy cigaretta DM kampany ahol 1000 000 visszaküldhető kupont küldtünk ki az országban. Tudod hányat küldtek vissza? 800 000-et... amikor erről volt a beszámoló egy ügynökségi összejövetelen mindenki csak nevetett. De jóízűen ;)

osztapbender 2008.08.26. 19:46:51

A kreatív igazgatók akasztanak nagyokat, közben a legtöbb reklámötletet lopják a külföldi szakirodalomból és weboldalakról. Egymás vállát veregetik Aranypenge osztón, közben azt kívánják, bárcsak megdöglene a másik. Sok pénz, sok éjszakai meló, sok széthullott család, stb. Miért is jó ,ez a szakma? Semmiért. Az ügyfél mindenbe beleugat, azt hiszi ô a legjobb artdirektór, tipográfus, nyomdász. Közben a saját életét sem tudja rendbe rakni. Honnan a tökömbôl tudja, mi jó több millió embernek? Sokszor a grafikusok, szövegírók bazijó dolgokat csinálnak, az ügyfél meg ragaszkodik a saját szarjához. Lehetne még szidni a szakmát, de nem érdemes. Kreatívigazgatók, marketingesek learatják a babérokat, pofáznak róluk, akik meg létrehozták a dolgokat a háttérbe vannak nyomva.

feliccia 2008.08.26. 19:56:25

A reklámpszichológia a sok tudat alatt ható dolog felhasználásával mocskosul undorító elhajlása a pszichológiának mint tudománynak. Ugyanis semmi más célja nincs, mint hogy a "balekot behúzza a csőbe".

neurotikk! (törölt) 2008.08.26. 20:39:39

corleone
most ne mondd, hogy ugy ertetted, hogy egy reklamcegnel dolgozo adminisztratort is belevettem a nem szeretett emberek korebe? Nem mondanam, nem o kesziti reklamot. A bank alkalmazott sem tehet a policy-rol, egyertelmu, de a bankvezetes igen! Aki eldonti milyen legyen a reklam, az igen.
Mellesleg ha a banki adminisztratornak azt mondjak, verd at az ugyfelet es meg is teszi, akkor mas a helyzet, akkor mar o is szar alak!
Es arra hivatkozni, hogy 'de hat mas is ezt csinalja' eleg gyenge. Egyunk szart, szazmilliard legy nem tevedhet! Azt mondod az emberek nagy altalanossagban seggfejek es te beallsz a sorba? Nagyon igy hangzik amit irsz. Most igazolni akarod a dolgot, hogy ez biz igy jo ahogy van? Nem kell a muonostorozas, orommel nezem. : )
A nagyon keves jo kiveteltol tekintve rosszul hat rank a reklam. Tokunk tele van, idegesit!
Tul van ertekelve az egesz, befolyasolasra kell, akar hat, akar atlat rajta az ember ez intezmenyesitett atveres akahogy is hivatkozol a buta tomegekre akikbol elsz.
A demagog jelenteset meg nezd meg mar valahol. Mellesleg latom erdemi mondanivalobol kifogytal, atnyergeltel a szemelyeskedesre. Ha nem tudunk mit kezdeni egy ervvel kezdjuk ki a szerzojet attitud?

Zarojelben jegyzem meg, a nagy altalanossagban vett rossz gyakorlat amit fikazok, a helyett lennenek jobb modjai is, nem tolakodo, ami nem akadalyoz es tereli el a figyelmem valamirol, hanem simul hozza. Vannak ilyenek, nagyon kis szamban, amit nem utasitok el, tobb ilyen kellene. Ha tobb ilyen lenne akkor vissza is terne a megbecsules. De addig ugy latszik marad a fusztralt szmelyeskedes es magyarazkodas es a zaklato, befolyasolo, atvero gyakorlat folytatasa.
Mentem.

fffuckk 2008.08.26. 20:44:04

megmondom én miért olyan vacak a megbecsülésük:
90%-ban szart akarnak eladni

egyébként megfelelő fizetésért (minimum400-600 eft/hó) ki nem szarná le hogy milyen munkát végez az ember

Beehappy 2008.08.26. 22:00:46

Azért a legtöbb véresszájú hozzászóló még az életében nem végzett kreatív, alkotó jellegű munkát, pláne nem egy olyan nehéz terepen, mint a "reklámszakma"... És nem azért mert hófehér erkölcsi normáik szabnak gátat a gonosz világ szennyes hullámainak, hanem mert nem rendelkeznek megfelelő készségekkel... egyébként az önámítás is hazugság kedveseim.
Szívesen másznátok ti fel a fűzfára, de a kecskebékáknak az iszapban a helyük!

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.08.26. 22:04:33

Úgy tűnik, elkél egy jó image kampány a reklámszakmának :).

Mondjuk kíváncsi vagyok, van-e egyáltalán szakma Magyarországon, ami osztatlanul népszerű lenne.

Ügyvédek? Mások bajából élnek. Orvosok? Hálapénz. Kereskedő? Becsap. Postás? Lop.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.08.26. 22:12:08

Klassz kis poszt RB, kész tanulmány, néha sajnálom, hogy nem látom ki van a nick mögött. Mondjuk engem nem lepett meg a szavazás sok érdekes és tanulságos komment van.

Az a baj szerintem, hogy a legtöbb ügynökségi dolgozó munkája egysíkú, csak egy szemszögből lát mindent.

Én az amerikai gyakorlat híve vagyok, nálunk mindenki mindent csinál.

Speciel én dolgoztam kis cégnél, nagy multinál, dolgoztam évekig az értékesítésen, utána trade marketingen, marketingen, most saját ügynöskég. Szerintem ez hiányzik a hazai reklámszakmából, ezért szidják az ügynökségek a marketingeseket, a marketingesek az ökantokat, én ültem mind a két oldalon és ez az egyetlen út, hogyan tud együtt működni két ember-két cég.

A többit ami tipikus közhely már elröfögték az előző 110 kommentben

szellem&palack 2008.08.26. 22:53:33

chimie, a kimutatások szerint a tűzoltókban 98 %-ban megbíznak az emberek.
Amúgy én a megrendelő oldalon vagyok, de lassan már ezt is szégyellem, mint Móricka apja a Microsoftos állást (az alapvicc szerint)

macskafaraok 2008.08.27. 00:08:16

Hopp, itt mindenki a biznicben dolgozik?
Ahogy elnézem a szavazást...

turnbull 2008.08.27. 00:28:16

azt pl. megnézném, hogy egy ilyen életbiztosítási kötvény hirdetést melyik hazai biztosító merne leadni.

www.youtube.com/watch?v=W4vGl7Jw3M0&feature=related

nálunk azt kajálja be a Volk, hogy ezüstös hajú nénike gépsonkát visz a faház teraszán olvasó (nemzet) férjének, és oda-odavetnek a golden retrievernek is egy falatot. Közben naplemente és a százalékok.

Ezeket a kőkommersz dolgokat konkrétan a megrendelő kéri, mert a statisztikájuk szerint ez kell nektek. Mi meg legyártjuk.

A "brífingen" meg olyanok dolgoznak, akik még sosem jártak nyomdában, és a vágójel hallatán ollóra gyanakszanak. De hát nekik is kell élni valamiből. Ez van itthon, tesókáim.

Sajnálom.

kratos 2008.08.27. 08:24:08

figyejjé mán, antiad, csak kíváncsiságbú kérdem, neked mi a szakmád-e? minek vagy te "szakembere"? nem IT-s vagy?

a jónéhány, mély morálból kommentelő hozzászóló pedig sajnos pont azt az embermasszát testesíti meg, amely a marketingesek fejében él, és amelyre hívatkozva a kreatív oldalnak általában fost kell csinálnia: "á, ezt nem értené a célcsoport"

egyébként valóban, a reklám szennyes dolog, ha azt nézed, hogy megzavarja kispolgári mámorodat – vö: reklám a film közben, spam a postaládádban – de ugyanakkor te is tiszta szívvel örülsz, ha megkapod a szép bónuszt év végén, mert jól alakultak a számok – teszem azt a jobban sikerült kampány miatt. vagy, ha valaki finoman megkorrumpál téged a hivatalban – az már egy jól sikerült nap, nem-e e?

sok képmutató.

Hangyasav 2008.08.27. 08:30:33

A hét kérdése: Szívesen dolgoznál a reklámszakmában?

Igen, szívesen. Ha lenne...

Ha nem ostobácska marketingesek, szűkagyú sales-esek és mindent-jobban-tudó, biztonsági játékos ügyfelek között kellene dolgozni, alulárazott nyomdák által kinyomott minősíthetetlen anyagokat kellene elfogadni. Ha nem olyan prodzsekteken kellene dolgozni, ahol a 25M végösszegben belekötnek a 200e ügynökségi fotóba, mer drága.

Úgyhogy dolgozom, de nem annyira szívesen. Bár ez még mindig jobb, mint árkot ásni hóviharban...

kiskicsicsiga 2008.08.27. 09:02:23

ezaz, mindeki rossz,és gerjeszti a szart az országban,nem?
én vagyok rossz ,mert reklámot csinálok a tacskónak pl? (amúgy nem)
vagy inkább a tacskós bolti eladó a hibás,nála hagyod ott a pénzed.ÉN nem adom a kezedbe a terméket.ÉN nem veszem el a pénzed.
A TE DÖNTÉSED.LÉGY TUDATOS FOGYASZTÓ.NE VEGYÉL SZART.
arról már nem mi tehetünk,hogy befolyásolható vagy,és elhiszel mindent,amit mondanak.
akkor vedd a másik mosóport.
rossz a bíró,mert elítél,ha te nem is vagy bűnös esetleg.
rossz az ügyvéd,mert támad,pedig 2hete még nem is ismert.
rossz a pék a multiban,mert szarból süti undorító helyen a nem köjál biztos kenyeret.
rossz a sarki abc dolgozója,mert ha leesik a szelet pizza,és nem látja senki felteszi,és eladja,mégha koszos is lett.
rossz a ruhaüzlet eladója,mert rádtukmálta,pedig másnap már szorít, vagy túl bő,sőt ez a szín se tetszik már.
rossz a technikai cucc gyártója,mert 4Xakkora csomagolásba tette feleslegesen a terméket,és ezzel szennyezi a környezetet.
rossz a multi,mert ingyen adja a zacskót(vagy rossz,mert vidéken nem...)

mi nem adjuk a kezedbe a terméket, TE döntesz.
a reklámszakma csak próbál befolyásolni.légy erős.
4éve nem ittam semmilyen kólát.pedig nap mint nap szembejön a reklám.

mukker 2008.08.27. 10:52:01

antiad
ez a társadalmi felépítés nem működik reklám nélkül. ez van. a kérdés tehát nem az, kell-e (vagy lehet-e) reklám, hanem: hogyan lehet úgy reklámozni, hogy az ne környezetszennyezésnek tűnjön... a válasz a technikában rejlik, nem a mennyiségben, designban, stílusban, mondanivalóban. egész egyszerűen - sajnos - ma még csak ilyen kommunikációs csatornák állnak rendelkezésre. mármint olyanok, amiket nem lehet tetszés szerint személyre szabni. így aztán te is látod a hüvelygomba reklámot, pedig neked garantáltan NEM szól.
nem csoda, hogy zavar, hogy szarnak tartod, egyébként épp annyira, mint amikor egy idegen lakásában egy, a tiedtől gyökeresen eltérő stílussal, életmóddal, stb szembesülsz.

de talán a tántorgó iskolarendszerünk, az újonnan épített, de fantáziátlan épületek, az udvariatlan kiszolgálás, a felelőtlen járművezetők és kismillió más dolog nem épp ugyanilyen? persze ez nem mentesít semmit, de talán megmagyaráz.

majomka 2008.08.27. 11:30:20

antiad
Talán az ügyintézőket nem vetted bele, de konstans arról vartyogsz, hogy utálsz minket, mert hazudunk. Őőőő....szerinted nekem nem mindegy, hogy pl egy joghurt sajtóra a zsírtartalomhoz egy nagy nullát, vagy egyest, vagy nyolcast rajzolok? Azt rajzolom, amit az ügyfél kér, az a dolgom, hogy a lehető legszebb legyen. Vagy szerinted ez úgy működik, hogy én megmondom az ügyfélnek, hogy figyejjé má, ne rakjunk má nullát, mer az hazugság?
És nem veszel olyan cuccot, amit reklámoznak? Akkor nézzél körbe a jurtádban, simogasd meg a banánszoknyádig érő szakálladat, kortyolj még egyet a frissen fejt kecsketejedből, aztán nézzél körbe még egyszer, mert még a levegőt is reklámozzák, amit szívsz, haver.

kiskicsicsiga 2008.08.27. 11:56:31

hát ja
amúgy meg nemis vagyunk oknyomozók,nem fogok nekiállni,hogy megnézzem,vannak-e inteligens molekulák a mosóporban,vagy mennyi a joghurt zsírtaltalma.
ctrlc ctrl v
ennyi.

megtéveszteni reklámmal csak azt lehet,aki hagyja magát

neurotikk! (törölt) 2008.08.27. 19:34:01

kratos
bealltal a sorba te is? nincs tobb erved, elkezdtel szemelyeskedni?
Mielott felhorkanna valaki - es most nem neked celozva hanem altalanosan irok, aki akarja magara veheti -, mikor fikazom azokat reklamosokat akik teritik a szart es zaklatnak es meg buszkek is ra hogy milyen nagyszeruen sikerult manipulalni, akkor nem szemelyeskedem senkire konkretan, de azokra akik batran kozosseget vallalnak ezzel a magatartassal barmilyen indokkal azokra nagyon is! Ezt csinaljak, ezen nincs mit vitazni. Ha ezutan mosakodik, es masokra mutogat, hogy masok a felelosok azert amit o tesz, az megint nem az en saram es nem is indok raadasul. Omlink rank a szar es ti vagytok a frontvonalban. Ez vele jar, mit nyafogtok?! Most mondjam azt, jaj, nem baj, kerek meg egy adagot ide az arcomba, te nem tehetsz rola, hogy megkertek ra ezt csinald. Ezt akarjatok, ezt mondjam? Hat nem!
En nem csinalom ha rajovok hogy ilyet kernek, nem akarom hogy barki is ugy erezze at akarom verni vagy a kozremukodesemmel probaljak, pofatlanul, hulyenek neznek es meg zaklatnak is kozben, olyat igyekszem csinalni amire masoknak szuksege van es szandekosan nem verek at, es ha rajtam keresztul akarjak akkor keresek mas helyet. Mikor kellett volna valtottam mert szarul ereztem magam. Hivjatok gral lovagnak, de aki a mocsokteritesben es atveresben ugy cinkos hogy tud rola az tartsa a pofajat ahelyett hogy ismeretlenul mast es ugy altalaban mindenkit szar alaknak gondol, csak mert az o vilaga ilyen. Van mas vilag is.
Vannak rossz jelensegek mindenben, de ezt nem tartjuk peldanak, ugyebar!
Hivatkozni arra, hogy ti nem tudhatjatok mi igaz mi nem? Igen, 100%-ban nem lehet minden tuti. Na de nem ilyen rossz hatasfokkal mint ti csinaljatok? Nagyon bamba belanak kell hozza lenni.

mukker kommentje tetszik nagyon. Az a kulcs hogyan csinalod. Tobbnyire szarul van csinalva. A modszerek gusztustalanok, ti meg ezzel dolgoztok. Hadd ne szeresselek benneteket es ne akarjak olyat megerteni amire engem nem lehetne ravenni csak vegso elkeseredesben. Amig van valasztas, inkabb mast. Akar kevesebbert is. Nem vicc, csinaltam mar, jobba bekesseg mint beallni a sorba ahol a frusztraciot osztjak, nem a levegobe beszelek, akarhogy is frusztralt IT-snek hisznek egyesek (nem talalt), aki a bonuszra hajaz (nem talalt) es megveszi az orditoan hulyesegkent talalt dolgokat (ha lehet nem). Mellesleg olvassatok vissza, azt mondtam, ha megtehetem, elkerulom ami reklamozva van. De tobbnyire nem tudom, es pont ezert vagyok duhos, mindenbe beleronditottok (vagy asszisztaltok). Minek porognek itt ha maskent is lehetne? Akkor csinalnam szabadon maskent. De nem tudom! Nem elnem ki a mergem akkor rajtatok akik a frontvonalban vagytok. Ha majd tesztek azert hogy maskent legyen, szabadon valaszthatok hogy elkerulom a szart, akkor maskent fogok en is es masok is hozzatok allni, addig csak magyarazzatok a szart, en meg utallak es francba kivanom az egesz 'szakmat'.

Jol mondta mokker, a modszereitekkel van baj, es akarhogy is magyarazkodtok, ti hasznaljatok ezeket a modszereket, rajtatok is mulik hogy megy ez.

(meg egyszer, aki graphikus, filmes, stb, tehat valami reszmunka szakember, es igyekszik jobban csinalni, nincs bajom vele, de aki aktivan vagy tudatosan felrenezve segit a hazudozasban - ugy ertem informacioja van rola, hogy kitalalt az egesz, nincs alapja - es kreativan kitalalja a zaklatasokat, igyekszik a tapintatlan befolyasolast elosegiteni es meg jo sok penzt is ker erte, az vegye magara amit mondtam. Ki ki dontse el rola szoltam e eddig vagy sem.)

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.08.27. 22:17:21

Hát, ha ennyien utálják, akkor miért foglalkoznak vele ennyit? tudom, hogy nem a legelismertebb dolog ilyesmivel foglalkozni, társadalmilag nem kifejezetten megbecsült, stb, de én szeretem. igaz, szivemnek viszonylag kedves dolgokkal sokat foglalkozhattam, munkám nagy részében az egészséges életmódot népszerűsitem. ebben a "zsák a foltját" dolog felé hajlok én is: nagyon jó ügynökségekkel tudtam dolgozni az elmúlt években, kölcsönösen öröm volt a munka.

alkimista 2008.08.28. 01:21:38

Nekem megrendelői oldalról nézve nagyon jó tapasztalataim vannak a reklámszakmával. Az egyik régebbi cégemnél szó szerint letepert az egyik foglalkoztatott ügynökség fess harmincas főnöknője, amin nagyon meglepődtem, mivel közöm nem volt a marketinghez, lévén sales force manager. Utóbb kiderült, hogy kiszagolták, hogy a frissen érkezett marketing igazgató más céggel szerződne és elveszítik a szokásos éves budgetüket (8-9 számjegyű összegről volt szó). Mivel én is új voltam a cégnél, egyszerűen összekevert minket :D

gf · http://www.verbalfoto.freeblog.hu 2008.08.28. 13:55:25

csiga-balra
ez az account-operátor/grafikus beszélgetés bármelyik reklámügynökségi fal két oldalán játszódhatna.:-)
én nem is értem miért kell filozófia magasságokban keresni a választ a reklámokra.

kratos 2008.08.28. 14:16:43

antiad

hadd fogjam hosszúra, remélem elolvasod.

mester, a személyeskedést nem én kezdtem:
"akar a pultos is hamarabb szakma mint ez az atvero es onfenyezo eloskodo banda."
"holyagszeruen onfelfujt es tulfizetett alakok"

csak néhány példa... ismersz engem talán, vagy akár egy kreatívot is? karinthy frigyes is köcsög, mert reklámszövegeket írt? és kurt vonnegut? tudod ki az egyáltalán? tudod talán, min dolgozom, és hogy mit csináltam rá? tudod, hogyan dolgozunk?

engem érdekelne, hogy te mit csinálsz, tényleg, pusztán azért, hogy legyen valami alapja annak az erkölcsi magaslatnak, amelyről fennhangon hirdeted a marxista közhelyeidet.

egyébként talán pont ez a legnagyobb bajom veled, az, hogy olyan ostoba klisékkel vagdalkozol, amelyeknek valóságtartalmáról fogalmad sincs. "a reklámos szar." "a reklám tönkreteszi a világot." "a reklámtól drága a nike." "reklám van a film közepén, mert meg akarják szedni magukat."

az a baj veled, hogy olyan dolgokat állítasz ok-okozati viszonyba, amelyek valójában mind okozatok. azt állítod, hogy neked azért szar élni, mert én hazudok. ez a hazugság. neked azért szar élni, mert szarul akarod érezni magad. de most komolyan, mi lenne, ha nem lenne reklám? lenne-e kutyaszar az utcán? lennének-e faszkalapok, akik rámennek a nődre? látnál-e a plakát helyére graffitit felfújva? olcsóbb lenne-e a paradicsom? tudnál-e egyáltalán róla, hol olcsóbb a paradicsom? olvashatnál-e ingyen újságot neten? hogyan találna rád az, aki a te fantasztikus szakértelmedet akarja? hogyan találnák én gázszerelőt? mindenféle szakit nem ismerhetek személyesen.

ha azt hiszed, hogy a reklámszakma a nagy büdös semmiből, azért jött létre, mert néhány léhűtő el akarta baszni sok pénzért az idejét, akkor meg egyszerűen tanulatlan vagy.

naivitásnak és idealizmusnak álcázott frusztráció ez, amely ellen csak siránkozással próbálsz tenni. miért nem változtatod meg inkább a világot?
azt hiszem én már a köz javáért is valószínűleg többet tettem nálad - a munkámmal és a szemérmetlenül magas fizetésemből fizetett szemérmetlenül magas adómmal is... három ember nyugdíját fizetik belőle minimum - tessék, itt van 20% bónusz önteltség csak neked. Lehet, hogy a te nagyanyáidét is én fizetem, hiszen az enyémek már nem élnek.

de mindegy. keseregj, lázadj a fórumokban, és érezd úgy, hogy te megtetted a magadét. csak a világ, az marad ilyen elbaszott.

Atisp 2008.08.28. 23:56:59

kratos. Ne pocsékold az idődet feleslegesen :)

A blogok azért nagyon jók, mert mindenki elmondhatja a véleményét.

A blogok azért nagyon rosszak, mert mindenki elmondhatja a véleményét.

Aki valamihez nagyon nem ért, vagy valamilyen személyes sérelem érte vagy fáj neki az élet vagy egyszerűen kivülálló azt egy blogban teljesen felesleges győzködni bármiről is.

Egy blogban ilyen kérdést feltenni is teljesen értelmetlen. Ezt a kérdést azoknak kell feltenni, akik a reklámszakmában dolgoznak. Azokat a bejegyzéseket, amelyek nem közvetlenül a témához kapcsolódnak a moderátornak törölni kellene, már ha persze a blog bejegyzőjének az indulatok fokozásán kivűl volt bármilyen más célja is.

A reklámszaembereknek nem az a feladata, hogy az emberek megbízzanak bennük, hanem hogy eladják a termékeket, amelytől képes műkdöni a mai gazdaság. Emiatt sem túl szerencsés a téma felvetése. Aki azt mondja, hogy nem hatnak rá a reklámok az téved. Max csak az emberek egy része próbál úgy tenni, mintha nem foglalkozna vele és azt mutatja, hogy Ő elutasító. Kinéz magának néhány reklámot és azt utálja, nem veszi meg, de ugyanúgy elmegy a bolt és leemeli a polcról (magán a polcon lévő termék önmagában is reklám, amiért polcdíjat kell fizetni, és maga csomagalás is a reklámszakmához tartozik) az élelmiszert és megeszi. Nem véletlenül találtunk rá erre a blogra, amely reklámok nélkül val. nem is jöhetett volna létre.

Egyébként egyre többen tanulnak tovább a reklámszakmában és egyre többen is dolgoznak benne. Tehát annyira nem lehet ez rossz ;)

neurotikk! (törölt) 2008.09.14. 18:11:54

Kratos
(antiad vagyok szabadsagon)

Mernok vagyok. : )
Egy picurival tobb kezzelfoghatot tettem hozza masok eletehez mint barmelyik reklamos, ugyebar. Kezzelfoghatot, szuksegeset. : ) Nem mellektermeket. : )))
Es mellesleg tenyleg teszek a dolgok jobbateteleert. Hogy jon ehhez Marx? Te ossze vissza beszelsz, hajtogatod azt amit mastol hallottal? Ez a divat? Mar ezzel a szoveggel josz meg ha nem is illik a temaba csak mert nem tudsz mast? Szanalmas.
(mostantol szemelyeskedek, de nem fogod felfogni a kulonbseget)

Hogy letrejott egy ilyen jelenseg mint mellektermek, a zaklato reklamok sora az meg nem igazolja onmagat. Csak azert mert letrejott, meg nem jo vagy feltetlenul igy kell. : )
Na meg hogy az adoddal hozzajarulsz a kozjohoz? Ne szorakozz mar, azt amit te megkapsz es helyetted mas kapna meg, mondjuk egy ketkezi munkas aki kezzelfoghatoan szukseges dolgot termel ami tenyleg hozzaad a tarsadalomhoz, az is hozzaadna pluszban. Ez egy buta sikertelen kserlet volt az onigazolasra.
Lehetne jobban is csinalni a dolgotokat, es nem ilyen aranytalan osszegekert amik repkednek a reklammal foglalkozok koreben, az tenne hozza a tarsadalomhoz. Igy ratok foloslegesen megy a penz.
Igen, foloslegesen. A zaklato reklamok helyett lehet mas modon is informalni embereket termekrol.
Pl. az ismeroseim nem hisznek a reklamoknak!! Mas forrasbol szedik ossze az informaciot arrol amire szukseguk van, akkor mikor szukseguk van ra. Hogy az is reklam? Hivd ahogy akarod, tenyleg nem vagyok otthon az ilyen terminologiai dolgokban, de ki is hagytam magam ebbol. Ezert is irtam reszletesen szepites nelkul milyen jelenseg nem tetszik, hivd ahogy akarod.
A vegtermeketekrol beszeltem folyamatosan amire nincs szukseg de ramtukmaljak!!! Vedd mar eszre vegre! (mivel magadra vetted amit irtam, mar nyugodta irom, hogy haszontalan, zaklato dolgot allitasz elo)
Reklamujsagot kidobom, hirdetesnek nem hiszek, celzott osszegyujtott informacioforrasokbol szedem az informaciot es nem alkalmatlan idoben es alkalmatlan helyen keretlenul ramsozott szarokbol. Utanamegyek annak amire szuksegem van! Es jol fizetett ertelmisegi barataim szinten. A hetkoznapi reklam amivel talalkozni vagyok kenytelen csak tuloz es felrevezet, direkt kerulom mint barmilyen szelhamost. Ha tudom.

Szemelyeskedes:
Senkinek a szemelyet nem tamadtam konkretan, max a 'szakmat' altalanosan, es ott is csak a zaklato es folosleges reszet. Ha magadra veszed es szemelyeskedesnek kialtod ki ezutan, az ne az en saram legyen mar, ahogy mondod semmit nem tudok rolad. Magadra vetted, nem en akartam igy. : )
Magadra vetted, tehat zaklato es folosleges dolgokat csinalsz. Nem en mondtam, en csak arrol beszeltem van ilyen, azokat kritizaltam akik iyeneket csinalnak, te mondod hogy ilyeneket csinalsz mikor magadra veszed.
Tevedhettem is volna, de ugy latszik talaltam.

Te kezdted mikor ugyanugy semmit nem tudva rolam elkezdtel pszichologiai elemzesbe menni a konkret szemelyemrol, es a felmenoimet is bevonni a dologba. Mikor emlitettem barkire ilyet?!
Vedd eszre magad apukam, ilyet en nem, csak egy terhes jelenseget es az ebben aktivan resztvevoket emlitettem altalaban, szemelyes celzas nelkul.
De mivel mar sokadszorra kell emlitenem, lathatoan ezt nem vagy kepes felfogni.

Es csak a te kedvedert hadd mondjam meg egyszer, igen, frusztral, de csak az (gyengebbek kedveert nem mas, amiket Te sorolsz fingom nincs honnan szoptad, szemelyes tapasztalat? ;) ), hogy nem tudom elkerulni - most hogy magadra vetted es szemelyeskedsz is hadd jojjek az igazi verziojaval en is - a te folosleges zaklato munkad amiert nagy leket akasztasz le, vegso soron arrol aki megveszi a termeket, nem masrol, apukam. Rolunk. Na ez frusztral, Te.
Mas nem, kicsit elszallt az agyad az elemezgetesemmel.

A reklamszakmaban nana hogy sokan akarnak dolgozni ha sok a zse.
Azert mert jo? Csak a zse ugyen ugy latszik. Olvassatok vissza a nem egy ketto belsos irasat arrol mennyire 'jo'.

Nem szarakodok most tapintatos fogalmazasal. Eleg senki vagy, igazolod masok zaklatasat es hogy sok penzt is kersz erte. Tipikus eloskodo vagy, es meg igazolod onmagad, lelki hulladek, frusztraltan kigunyolod es kritizalod azt aki rendes akar lenni amennyire csak lehet - amiben benne van hogy kritizalja aki szar alak.
Na ez volt a szemelyeskedes, kedves gyengefelfogasu baratom. : )

Mellesleg meg a sirankozas es a kritizalas sem kozt tudod felfogni a kulonbseget?
Szedito milyen alakok tudnak felkapaszkodni a jo penzek kozelebe, lathatoan hogy jol megeljen valaki ma mar nem kell tehetseg vagy jo felfogas. Es erre ha meg buszke is vagy, hat nem mondom, nem semmi.

Karinthy fele dolgokat en nem kritizaltam.
Ember! Legalabb felfognad amit irok mielott valaszolsz! A zaklatast es az alja minoseget fontossagtudattal es lehuzassal - mert ezekert barmi penzt elkerni az - kritizaltam. Van arcod Karinthyhoz hasonlitani a mai gyakorlatot?!

A szar gyakorlatot!

Sajnalom, ha a lelkecskedbe gazoltam, de semmi baj, ugy elkeruljuk egymast ahogy tudjuk a jovoben is.
Eddig is kerultem a hozzad hasonloakkal megterhelt termekeket - ha tudtam, sajnos nehez, de tovabbra is ezt fogom tenni.
Ugyanugy mint a hasonszoru fizetokepes kollegaim es ismeroseim. A legaljan van a szakmatok megitelese, ez van, csunya szavakkal mondom, de ez a mondando lenyegeben. Amihez hozzanyultok annak nincs reputacioja. Ez van.

Nem is tudom minek veszem a faradtsagot, hogy erzekeltessem mennyire nagyon nincs szuksegunk az ilyen munkara amirol beszeltem, tok folosleges, nem eri meg veled foglalkozni.
Tovabbi szerencses onigazolast kivanok Neked!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása