Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Meglepően hangulatos MOL-reklám

Az utóbbi időben szinte kivétel nélkül csak szemlesütős reklámok kerültek terítékre a Reklámszemle rovatban, és most is nagyon kellett dolgoznunk azon, hogy egy olyan darabot kerítsünk, ami nem váltja ki a kommentelőkből a reflexszerű fikázást. Választásunk végül a MOL nem teljesen friss, de az olimpia alatta a csapból is folyó szpotjára esett, amely ha nem is emelkedik sokkal a hazai reklámátlag fölé, átgondoltságával, hangulatos képi világával és igényes kivitelezésével mindenképpen kiugrik a reklámblokkból.

A tetszetős animációra épülő filmben egymást váltják a MOL imidzsét meghatározó dolgok,  az olajfinomított Talmácsi, a fák között futó olajvezeték(?), a vízben játszó hegedűművész és a háromszöget rajzoló mérnökember. Paradigmaváltónak éppen nem nevezném, de legalább egy hangulatosra sikeredett reklám, ami szerintem zeneileg is teljesen rendben van. Érdekes, hogy többen közületek billentyűzetet is ragadtak, hogy a figyelmünkbe ajánlják ezt a reklámot. Ez is jól mutatja, mennyire hálásak a fogyasztók, ha valaki egy kicsit odateszi magát, és ha nem is mozdul ki a szokásos reklámklisék világából, azokat szépen megkomponálva, átgondoltan pakolja egymás mögé. Ha tetszik a piros-fehér animáció, adjatok sok ötöst, ha meg túl didaktikusnak érzitek, kenjetek egy egyest az olajcég marketingeseinek arcába.

Ha meg már úgyis benne vagytok a szavazásban, akkor kattintsatok egyet a heti kérdés boxban is itt a jobb oldalon, és mondjátok meg, vonzó-e számotokra a reklámszakma. Köszi

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4/5)

Címkék: reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr12632054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sub Zero 2008.08.26. 10:58:46

Nekem bejött, tényleg nem egy Cannes-i munka, de igényesen elkészített darab.

Tetralog 2008.08.26. 11:17:02

Én a Máté Péterestől másztam falra, az a nyáltenger kiborított. Ez legalább kellemesen semilyen.

rattacha 2008.08.26. 11:26:31

Ez télleg jó! Bár 5nél többször nem nézném meg

Szolf Ész 2008.08.26. 11:32:18

Tisztára, mint a királyi tévé ajánlói a népiesch-modern zenével és motívumokkal. Ebből kifolyólag tuti,hogy nem kapom fel rá a fejem a reklámblokk közepén. Ha meg a fél szemem a képernyő van, a színvilág akkor sem élesíti be a fókuszomat, hogy lássam is, ne csak nézzem.
(Ezt az is alátámasztja, hogy ugyan nem tudom adják-e, vagy mióta adják, de én pl. egyáltalán nem emlékszem rá, hogy láttam volna "élőben", azaz tévében. Pedig, néztem az olimpiát, meg közben ás magyar csatornákat is, a tegnapi NIKE reklámot pl. imádom -azaz, a zenéjére mindig odakapom a fejem, és végignézem!- ne ez abszolút nem rémlik.
Szerintem, olyan kellemesensemmilyenentrendi.
Mondjuk, volt már rosszabb is tőlük is, meg mástól is, de nem hinném, hogy megér egy posztot...

nbcee 2008.08.26. 11:54:50

"...észre kell venni a szépséget..."
és közben a már említett csővezetékek az erdőben.
Ezt leszámítva tényleg jó, kicsit m1-es.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.26. 12:02:29

szolfész
"Mondjuk, volt már rosszabb is tőlük is, meg mástól is, de nem hinném, hogy megér egy posztot..."

Valóban nem egy reklámkülönlegesseég, de minden olyan reklámot igyekszünk szavazásra bocsátani, amielyik beszédtéma lehet. Ha hárman-négyen elküldik nekünk a filmet, akkor az elég jól jelzi, hogy foglalkoztatja az embereket a szpot.

Mémé (törölt) 2008.08.26. 12:03:03

Nekem több okból kifolyólag is tetszik:
1. Magyar cég, akik végre mernek a magyar vénájukkal (szívdobogásukkal) kiállni a világ elé. Ez persze nagyon kapóra jött egy OMV felvásárlás ellen, de ha belegondolunk eddig milyen imázsa volt a magyar cégeknek és értékeknek, nekem ez eddig toronyvezető.

2. Pozitív felhang, de hiteles. Egyetemista lévén tudom, hogy felkarolják a tehetséget és hazahozzák a sikereket. Tudom, hogy nem amatőrök vezérlik ezt a céget, sőt, szerintem bravúros az utóbbi évekbeli teljesítményük. Szóval pozitív, pozitív és pozitív.

3. Maga a megvalósítás, az animáció teljesen korrekt, de nekem mindig a zene az, amitől végigfut a hátamon a hideg. Szerintem nagyon szép, persze ízlés kérdése, de a Goulasch exotica sikere is azt mutatja, hogy van igény erre és a cimbalom is örök :)

Számomra mindezekért mérvadó reklám és bár nekem nem fordult meg a fejemben, de megértem azokat, akik keverik a királyi tv imidzsével.

Ettől nekem még ötös :)

Big-B 2008.08.26. 12:11:48

Nálam még mindig az areva-reklám a csúcs

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.08.26. 12:22:42

Egyszer nézős. Reklámnál ez jó jel.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.26. 12:40:30

szép

de gáz* (mert hazug)


:benzin, olaj, lol

vb 2008.08.26. 12:57:46

00:18-nál a kajakosok után az épületekre zoomolásnál, az épület tetején megvan neketek a vörös csillag??????
amúgy ez már jó féléves cucc, kicsit avas is...
sztem semmi külcsi, persze a MOL úgy ahogy van gáz(olaj)...

makaroni · http://ciciciti.myminicity.com/ 2008.08.26. 13:01:02

a magyar tv-n évek óta használt (túlhasznált) csavarodó növő organikus művirágokból már egy kicsit elegem van...

rockjano 2008.08.26. 13:21:08

De a mai MOL benzinkutas arculat már nem ez a háromszöges, hanem íves és zöld-narancs

buzireklám 2008.08.26. 13:25:25

"csapból is folyó" : sose láttam (ennyit erről :)

Bálint E 2008.08.26. 13:42:25

Szerintem a lefelé mutató háromszög, mint logó gáz, a reklám amúgy jó... Nekem ezzel kevésbé vannak fenntartásaim, de szerintem a CBA most futó ilyen viccen alapuló reklámjai megérnének egy posztot :D Na, azok elég _egzotikusak_ :D

bovaryné 2008.08.26. 13:45:36

"Mi így kapcsolódunk be a világ szívdobogásába." Ja. Meg úgy is pl., hogy Szlovéniában a MOL kutaknál mindenhol 1 EURO a benzin. (off?)

Mémé (törölt) 2008.08.26. 13:47:41

úúúú igen Bálint E, csak azok annnnnnnnnyira egzotikusak, hogy nem merik feltölteni jutúbra, mert azt hiszik vírus :DDD

szándor · http://belsovilaghaboru.blog.hu 2008.08.26. 13:53:23

jól sikerült. ha átlagos, akko legyen ez az átlag. az jó lenne.

Zo 2008.08.26. 14:10:48

Citera az a "cimbalom"...

kiskicsicsiga 2008.08.26. 14:11:43

nálam rosszul van szótagolva(jobban mondva nincs szótagolva,de félig új sorban van) a dolgoznék-e a reklámszakmában kérdés.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.26. 14:15:11

csiga
Ezt sajnos magától tördeli így, majd megpróbálom megjavítani valahogy.

Mémé (törölt) 2008.08.26. 14:29:39

Citera és cimblom féltestvér, de igazad van, citera.

Kikkoman 2008.08.26. 14:34:13

A zenét Lajkó Félix játszotta fel, zseniális a faszi!

abdul 2008.08.26. 15:08:30

Annyira sem őszinte, amennyire fantáziátlan.
"Magyar cég, akik végre mernek a magyar vénájukkal (szívdobogásukkal) kiállni a világ elé." Te csináltad, vagy fizetnek érte?

Zo 2008.08.26. 15:39:35

Csak annyira féltestvérek, mint a gitár meg a zongora :)

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.08.26. 22:15:29

Korrekt munka. Más kérdés, hogy a nagy semmi lett feltupírozva. Amiről persze nem az ügynökség tehet, sőt. Amit nem egészen értek, hogy miért Pozsony szerepel (és nem Budapest, például) - kint is nyomatják ezt?

butatót 2008.08.28. 00:21:26

@chimie
Pozsony nem tudom, mit keres a reklámban, Szlovákiában a MOL Slovnaft néven nyomul és a kötődésnek még a látszatát is igyekszik kerülni (sárga-fekete céges színek, teljesen más logo, stb.) - érthető okokból.

muzsazsuzsa 2008.08.28. 10:56:58

Ha artdirektor lennek, akkor picit buszke lennek ra. Ha szovegiro lennek, akkor nem annyira lennek buszke ra. Ha zeneszerzo lennek, akkor mutogatnam. Ha ugynokseg lennek, akkor sem rejtenem el. Ha MOL lennek, akkor kicsit elgondolkodnek, hogy lufi helyett valos gondolatokat adjak magamrol a nepnek. Ha Isten lennek, csokkentenem az uzemanyagarakat.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.08.28. 11:00:03

muzsazsuzsa
nálad a pont szerintem hívd fel a YR-t ;o)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.08.28. 17:04:49

Én is úgy láttam, hogy az épület tetején ott a vörös csillag (félig élből). Jó poén, grat. :-)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása