Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Magyarország a McDonald's szerint

Sok mindent lehet mondani a Meki legújabb marketingtrükkjéről, csak azt nem, hogy ne jött volna be nekik. Mindenki erre van rápörögve, és hol pozitív, hol negatív előjellel ugyan, de erről írnak a blogok, erről beszélnek az emberek. A McDonald's-nak gyakorlatilag azóta hányják a szemére, hogy ellentétben sok más országgal az égvilágon semmiféle hazai étel nem szerepel a kínálatában, mióta az első nyomorult piros-sárga bohóc betette a lábát Kárpát-medencébe. Most aztán megkapták a bírálók, amit akartak, bár a végeredmény láttán most lehet, hogy inkább visszaszívnák az egészet. Mert amíg maga a kezdeményezés, hogy hazai ételeket csempésszenek a sajtburgerrel eltompított ízlelőbimbójú fiatalok gyomrába üdvözlendő, addig maguk a termékek azért finoman szólva is hagynak némi kívánnivalót maguk után.

De itt most nem ízlésekről akarok vitát nyitni, hanem sokkal inkább az akciót beharangozó reklámkampányról. Ezzel kapcsolatban le szeretném szögezni az elején, hogy maga a kampánysor, vagyis az "Egy kis hazai, ahol a legkevésbé várnád" gondolat az utóbbi időben általam hallottak közül az egyik legjobb. Ehhez képest azonban a filmek ha nem is rosszak, de nem is annyira jók, mint amennyi lehetőséget rejtett ez a gondolat. Persze úgy általában a magyarságról asszociálni nem egyszerű feladat, nehéz magunkra utaló, könnyen dekódolható, politikamentes és eredeti szimbólumokat találni. A filmben talán ezért maradtak meg a példák a huszár-népviselet-magyar zászló vonalon. Pedig jó lett volna ebből a beszűkítő gondolatkörből kitörni, és több, a focihoz hasonló, a közvetlen szimbólumoktól távolabb eső példát keresni. De ez csak szőrözés, mert az összhatás azért még így is pozitív, és remélem, hogy lesz még folytatása.  Szavazzatok ti is, hogy kiderüljön, egybeesik-e a véleményünk, vagy ti sokkal jobban szeretitek, vagy éppen utáljátok ezt a reklámot nálam. Hajrá!

 
Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (4,2/5)

Címkék: kaja hungarikum reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr14746223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Company 2008.11.03. 11:01:34

Szerintem is jobb a focis irány, de kellett egy-két kézzel foghatóbb péda is, hogy az eccerű ember is megértse a gondolatot. Szerintem jó lett ez.

Szőröstalpú Jeti 2008.11.03. 11:37:32

Nekem pl a huszár tetszett a legjobban. A focis nem jelent semmit (a sportolók simán cserélgetik a nemzetiségüket), az űrhajós meg elég esetlenre lett csinálva. Mondjuk a huszáros is lehetett volna olyan, hogy csak később jön be a képbe, amikor már egyértelmű, hogy nem egy itthoni őrségváltást látunk (a jelenet elején még azt hittem, hogy a Nemzeti Múzeum van a háttérben)

aPar aLyza 2008.11.03. 11:51:40

Nekem a X TV reklámja jött be az űrhajós jelenetnél (francba az associációkkal).

Nekem a Kentucky a kedvencem!

G. · http://pixelhiba.freeblog.hu 2008.11.03. 11:55:16

Megkockáztatom, zseniális a reklám, nekem főképp az önironikus hangvétel miatt jön be. Elismerjük, nem várnak tőlünk mást csak egyforma kajákat a világon mindenhol ... erre tessék. Bravó, csak így tovább - és nem csak a McD, hanem minden cég, nyugodtan.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.11.03. 11:58:23

Szerintem ez egy jól sikerült reklám. Ettől én nem fogok magyaros kajáért a mekibe menni, inkább anyámékhoz hétvégén. De poén a kampány, kíváncsi lennék, mennyien választanak most az egyéb szezonális kajákhoz képest a magyaros dolgok közül. :)

W Joe 2008.11.03. 12:09:37

A reklám tetszik, a kajákat még nem kóstoltam. De azt hiszem lángost inkább a lángososnál eszek :) Mindenesetre jó poén.

Darrick 2008.11.03. 12:10:50

Egyszer legalább aki oda jár biztos megfogja kóstolni valamelyiket. :)
Amúgy tényleg jó a reklám.

bonobonohu · http://bono.hu 2008.11.03. 12:21:25

a reklám jó, a magyar menü xar.

más: tudom, hogy ez itt offtopic, de a jobb oldalon található szavazógépnél nem baromság a djuice-t "mobilcégnek" venni?
én úgy tudtam, az a pannon kölyke. :-P
szóval, vagy a "mobilcég" szót kéne lecserélni, vagy a szavazást átírni. vagy én kérek elnézést?

ad-renalin · http://adrenalin.blog.hu 2008.11.03. 12:22:22

A reklám tényleg nem rossz, de a kaja az nagyon gyenge. A paprikás csirke szinte teljesen olyan, mint a McChicken, kivéve, hogy más rajta a szósz...
Az biztos, hogy Ronaldék egy huszárvágással megoldották, hogy mindenki róluk beszéljen. :) Respekt!

dnd 2008.11.03. 12:26:54

A gondolat tetszik, a kivitelezés nem.

lokálferi 2008.11.03. 12:32:32

Az külön jó, amikor a nagy multik lemennek vidékre, megmutatják, hogy milyen Magyaro. egy-egy szeglete.
Coca-Cola szerint:
napielet.hu/napi/rovat/nabuko/3192/civis_elefantok
Activia szerint:
napielet.hu/napi/rovat/nabuko/3742/nagytemplomi_joghurt

max 2008.11.03. 12:47:30

Nincs az a reklám, amitől én magyaros kaját a mekiben szeretnék enni! A mekiben amerikai kaját vennék, ha tudnék!
Idejét nem tudom mikor kaptam utoljára az amerikai kajáldában amerikai palacsintát... Reggel nem kapok sajtburgert, csak tojásos izéket, tojásos izét viszon 10:30 után ne akarjak enni.
Ugyan a sajtburgert a melóhelyemen is meg tudnám melegíteni a mikróban, a tojásos izét meg nem.
Ilyen formán nem az én egetverő fogyasztásomtól - heti 1-2 sajtburger, ha sikerül a megfelelő időben mekibe menni - fognak meggazdagodni.

nick: 2008.11.03. 12:52:03

sztem is klassz a reklám, főleg a hazai termés közt :-)

végre

grat a készítőknek!

Mr_Wolf 2008.11.03. 13:10:32

Külön köszönet azért, hogy megmutatták: a Tavaszi szélen kívül is van élet.
Szóval, ha a két szegénylegény szántani menne, de nincsen kenyere - hát irány a bohóc.

nemkellnemzetivagta 2008.11.03. 13:44:48

ez egy szép nagy kövér elpuskázott lehetőség. lehet, hogy beéritek ennyivel, de akkor beéritek a mekivel is. hurrá. ha arra gondolok, hogy pl a románok mihez kezdtek volna egy ilyen brieffel...

nemkellnemzetivagta 2008.11.03. 13:49:00

tessék, önirónia.
www.youtube.com/watch?v=LKhg04fCzEI&feature=related
és ehhez, a "klassz a reklám, főleg a hazai termés közt :-)" dumához is lenne pár szavam.

bulgakov 2008.11.03. 13:54:31

nemzeti,
mutasd meg a TE legjobb munkádat, ne a románokét, az nem érdekel itt senkit. te mire vagy a legbüszkébb, hm? alázd le a Mekiseket, itt az alkalom.

Zork 2008.11.03. 13:55:07

Hja. Milyen lett volna ha egy abszolút real fedélzeti kamera felvételen hirtelen Anettkát fedezed fel a nemzetközi űrállomáson? Lehet hogy külföldi fesztiválokon nem értették volna meg, de mi nagyobbat röhögtünk volna.

Vírusban elférne néhány ilyen szerintem. A sor elbírná.

nemkellnemzetivagta 2008.11.03. 14:09:46

bulgakov, máskor jófej vagy, de most elég kicsit primkó ez a hozzászólás. kellene egy belépő munka, referencia, ajánlólevél vagy erkölcsi bizonyatvány, hogy b. tanár úr megengedje, hogy fikázzak valamit?

Zork 2008.11.03. 14:20:06

Vágta

ehhez a "klassz a reklám, főleg a hazai termés közt :-)" dumához is lenne pár szavam.

Én szívesen elolvasnám.

bulgakov 2008.11.03. 14:43:51

de lehet, fikázni mindent lehet, alkotmányos jogunk. biztos a váltókor miatt lettem ilyen, de közben bevettem a gyógyszert.
de ettől függetlenül érdekel a véleményed, még ha esetleg nem is értek vele egyet. írd le. el fogom olvasni.

nemkellnemzetivagta 2008.11.03. 15:20:58

zork. ez amolyan nyelvi fordulat. azt fejezi ki, hogy nem értek vele egyet. sőt. az idegeimre megy ez az élet minden területén, a filmtől a gasztronómiág érvényesülő felfogás: a "Magyarviszonylatban". én is gyakran élek vele, pedig hát én tökéletes vagyok, de így is idegesít. szerintem elég evidens, hogy ez miért káros és veszélyes.

bulgakov. az a véleményem, hogy, mint oly gyakran, akkor hagyták abba a gondolkodást és csaptak egymás tenyerébe, amikor érdemes lett volna tényleg ráfeküdni. tudom, tudom, ügyfelek, határidők stb. de elpuskázottnak tartom és ha valami jó, de lehetne még százszor jobb, az jobban fáj, mintha simán szar lenne. magyarázd meg te, hogy mi van vicces, vagy meglepő abban a jelenetben, amiben az őrségváltás van. a focis is elég béna szerintem. a holdas okés lenne, ha nem lenne elkoptatva.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.03. 15:59:21

nemkell

Annyiban én is egyetértek veled, hogy túl korán dőltek hátra, egy kis energiaráfordítással jobb példák is megszülethettek volna. De az is lehet, hogy volt még nyolc másik ötlet, amit az ügyfél kinyírt, vagy a büdzsén vérzett el, ezért került be az, amit mi is láttunk. Nem tudhatjuk, ezért nem biztos, hogy előre el kell marasztalni a kreatívokat.

A "magyarviszonylatbanozás" pedig egyrészt tényleg lehet káros, de a másik oldalról az is ugyanilyen hiba, ha megfeledkezünk a helyi viszonyokról, és mindig mindent csak a nemzetközi reklámelithez mérünk.

bulgakov 2008.11.03. 17:20:36

vágta
nem tudom, mi a vicces benne, a végével együtt azonban viccesnek tartom. plasztikus humor, nem odabaszós, hanem olyan kis őszinte.

egyébként ebbe mélyebben is belemehetnénk, hogy vajon hátradőltek-e a kreatívok elégedetten, vagy örültek, hogy ezt el tudták fogadtatni és nem jött adaptáció helyette, de nyilván itthon az első lehet csakis igaz, lusta kreatívok 17.00-kor befejezték az ötletelést, és bár ügyfél könyörgött, hogy még, durvábban, erősebben!, ők csak elmentek a Kőlevesbe olcsó bort inni. másképpen ez nem lehetett. ezzel együtt nekem tetszik, sokkal jobban, mint az olyan agyrémek mint Erste, Raiffeisen Bank, vagy éppen Pannon tengeralattjáró.

egyébként aki még nem járt Effie díjkiosztón, az nem látta a magyar valóságot ezügyben, az tuti. sajnálhatja, ahogy nem látta brand managareink legjavát, amint kipirult arccal tapsolnak maguknak meg "Most vegye meg! Most 20%-kal olcsóbb!" nagyon hatékony kampányoknak. kikészülten tapsoltak, és boldogok voltak. a kreatív fesztiválok díjait általában nem értik, mert nem érdekli őket, nem releváns. egy relevancia van: nőtt a forgalom, vagy csökkent? ami egyrészt nagyon fontos, másrészt nem építi a brandet picit sem, de ezt ők nem tudják, mire beérik az elbaszásuk, már egy másik cégnél lesznek félemelettel feljebb. ezünk van.

Zork 2008.11.03. 17:26:49

Vágta

"Én szívesen elolvasnám" - amolyan nyelvi fordulat. Azt fejezi ki, hogy kíváncsi vagyok, miért gondolod így.

A magyar reklámok 99%-ával ellentétben emögött ugyanis áll egy ötlet. A magyar reklámok 99%-ával ellentétben ez egészségesen született: előbb kitalálták, hogy mit mondjanak, és utána gondolkodtak azon, hogy hogyan mondják (az utóbbin kevesebb sikerrel, de semmi esetre sem "posztracionalizáltak"). A magyar reklámok 99%-ával ellentétben ezt szakemberek csinálták, és nem műkedvelő laikusok, ahogy arra a kampánygondolat puszta létezése is utal.

Tehát érdekelne a véleményed, miért nem tartod jobb munkának az átlagos "hazai termésnél".

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.03. 17:33:09

A reklám jó lett, de még mielőtt láttam volna, körmélben megkaptam a meki magyaros linkjét, és persze azonnal lementem kipróbálni. Tényleg olyan, semmi extra nincs, leszámítva, hogy az aranygaluska fagyos volt kissé, meg száraz tésztájú, a szendvicsek semmitmondóak, nem jön át semmi igazi "magyaros" íz egyikből sem.
Nem fogok többet ilyet enni, egy kóstolást megért. Viszont ha lenne mondjuk pacalos, előtte kis pálinkával...
;)

Zork 2008.11.03. 17:46:32

Vágta

Még annyit: ha úgy gondolod, a hazai reklámokat is abszolút mércével kell mérni, elvben természetesen igazad van. A gyakorlatban viszont értelmetlen. Amíg az ötletek sorsa azok kezében van, akikről bulgakov 2. bekezdésében ír, minden apróságot (mint például egy eredeti kampánysort) látványosan értékelni kell.

bulgakov 2008.11.03. 17:48:20

cigiző

biztos ezért nem mondtak igazi magyar ízeket, hanem "ahogy mi készítjük". nekem pont ezért tetszik, mert nem ostoros parasztok csattogtatnak a mekiben az első falat aranygaluska után, illetve a kajáról a végéig szó sincs, meg annak magyarító hatásai, hogy mennyire magyar leszel ettől, mert nem aza lényeg feltétlenül, hogy mennyire magyar a kaja, hanem amit mond: váratlan helyen fordul elő, és ők megpróbálják megcsinálni, aztán lesz ami lesz. szerintem ez pont az a hangulat, mint mikor a japán haverom gulyást készít nagy szeretettel chili paprikával meg wasabival, mosolyogva adja, mert jót akar, de azért tudja, hogy én jobbat csinálnék neki, ugye. viszont jól tálalja, és ezért szeretem, és kipróbálom, hogyan képzeli el ő a gulyást, és nem fogom utálni, ha nem olyan, mint anyámé. kicsit belekeveredtem...

Helme · http://psphungary.hu 2008.11.03. 19:00:34

Nekem bejött a reklám. A kérdésem csak annyi, hogy a Meki a magyar ízeket külföldre is kinyomja? Szal ez ilyen global ízek lesznek. Vagy csak kis hazánkban lesz kapható eme termékek halmaza?

nemkellnemzetivagta 2008.11.03. 19:27:19

buzi, "de a másik oldalról az is ugyanilyen hiba, ha megfeledkezünk a helyi viszonyokról, és mindig mindent csak a nemzetközi reklámelithez mérünk." igen, ezért hoztam ide a románokat, akik ugyan előttünk járnak, de azért még messze nem a nemzetközi reklámelit.

zork. "miért nem tartod jobb munkának az átlagos "hazai termésnél"." mondtam ilyent? nem. persze, hogy jobb, de azért, valljuk be, az még nem ok arra a veszett lelkesedésre, ami a kommentelőkből előtört.

Perillustris 2008.11.03. 22:35:59

Évente pár alkalommal sodor be a szél egy Mekibe, de néhány napja bementem, mert az egyik munkatársam olyan jóízűen ette a tormás szendvicset, hogy én is megkívántam. Nekem ízlett.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.03. 23:33:45

Bulgakov - teljesen jól megmagyaráztad, és így igazad is van. Nem lett rosszabb, mint bármelyik szendvicsük, csak én többet vártam (lehet). Ezt nem hozta, de azért elfogyott.
Marad a továbbiakban a szokásos, mert ezt ezek szerint "így" tudják.
A reklám meg teccik, változatlanul.

Budabitch 2008.11.04. 12:23:17

Nem rossz reklám ez. Nálam a márkaélmény itt be is fejeződik, nem vagyok hajlandó gyorskaját fogyasztani, se magyaroscht, se nemmagyaroscht. De azonnal szóljatok, ha elkezdenek páleszt, Unicumot árulni, esetleg bevezetik a dohányzós talponállókat. Azt sem fogom kipróbálni, de a reklámját megnézném.

bulgakov 2008.11.04. 13:09:41

csak érdekességképpen egy magyar gyorskaja vállalkozás és reklámja a nyolcvanas évekből, amikor Flipper öcsi még csak a bőrosztályra járt a kórházba, és nem az arca miatt. off, meg minden nyilván, de eszembe jutott és szóról szóra emlékeztem a szövegére. biztos mert nagyon jó.

www.youtube.com/watch?v=5F98mth5cGo

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.11.04. 13:30:10

Nekem a fősor / koncepció tetszik, de a megvalósítás kevéssé. Mindenesetre komoly, hogy 20 év után ezt is megéltük - mármint elképzelem '88-ban az emberek fejét, amikor másfél órás sorban állás után bejutnak "a" mekibe és megkérdi tőlük a pultos, hogy big mac helyett nem kérnek-e inkább egy jó lángost :)

dnd 2008.11.05. 10:12:02

"Nem fogok többet ilyet enni, egy kóstolást megért. Viszont ha lenne mondjuk pacalos, előtte kis pálinkával..."

Gyerekmenüben meg pálinkás kenyér, mákteával ;-)

birkakontroll 2008.11.05. 18:16:24

Tipikus DDB-s munka... Többször is meg lehet nézni. Nekem a foci nagyon bejön, a Hold ok, az őrségváltás egyszerűen nem tetszik. De én is érzem a kivitelezésen, hogy "abbamaradt" a dolog.
És a kaja [paprikás csirkeszendvics] nem jó, de ez most off.

zorro 2008.11.08. 14:53:31

Én a magyar konyhát nagyon szeretem, szerintem a legjobb. Az a baj, hogy ezeket az ételeket McDonalds szabványra csinálták.Ha egy küldöldi turista a mcdonaldsban eszik ilyen magyaros ételt, talán sose kóstolja meg a halászlét, töltött káposztát, babgulyást és még sorolhatnám.Azért igyekeztek nem túlzásba vinni a magyaros jelleget.(pl.:bundáskenyér.A fél világ reggelire rántottát, tükörtojást, főtt tojást, lágytojást eszik.Ezáltal a bundáskenyér mitől lesz magyaros íz?)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.08. 18:55:39

zorro
Szerintem nem kell csodaálkozni azon, hogy mekisítették az étleket, sőt tovább megyek, nem is baj. Az olaszos hetek alatt sem autentikus pizzát kaptál kemencéből, és a kínai szendvicsben sem echte pekingi kacsa figyelt. De ugyanez igaz akár a mezitlábas hamburgerre is, hiszen az is csak az igazinak egy mekdoláldszosított variánsa (Ettél már burgert mondjuk a TGI Friday's-ben?). Szóval szerintem senki nem csodálkozik rajta, hogy a lángos nem olyan, mint a piacos sütőnél, vagy hogy az aranygaluskát nem desszertes tányéron kapod pincértől, kisvillával. Ez a Meki, ez meg a mekis lángos. Ha többet vársz tőle, az a te bajod.

Paleee 2008.11.08. 20:53:54

Már mióta ezt vártam! Kolbászos hamburger ajándék Toldi Miklós figurával xD

Feminger György 2008.11.09. 08:26:36

Sziasztok!
Én nem szólnék a reklám képi anyagáról, ezt ti kiveséztétek rendessen, nekem az egészből a ZENE tetszik nagyon!
Meg lehet ezt szerezni valahol teljes hosszában?
Segítségeteket előre is köszi!
Gyuri
"Ne fürgyé...le!

macskafaraok 2008.11.09. 13:32:54

Nekem tetszik, ehes is lettem... :)

Bill Burnbach 2008.11.10. 14:10:32

Gyuri
nincs teljes hossza, illetve ez itt az, szerzett zene a filmhez. de örülünk, hogy tetszik :)

szabóZ · http://comment.blog.hu 2008.11.15. 03:22:13

Ize, en vagyok a hulye, vagy az elso kep tenyleg azert van elszarva, mert valojaban Budapesten forgattak. Igy nem jon at, hogy a huszar mit keres ott ahol keres, hiszen jo helyen keres. A gardista tevedt el. Vagy en latom rosszul?

Feminger György 2008.11.23. 09:35:19

Bill
szomorú vagyok...
nézegettem a ddb oldalt is...jó lesz az he a fel lesz töltve rá minden!
Kössz a segítséget!
Gyuri
"Ne fürgyé....le"

freddo 2008.11.24. 10:44:31

Burnbach? Magyar ddb... eh.

Regina 2008.11.26. 23:58:02

A reklám zseniális csak az a baj,hogy nem magyar céget reklámoz!

Tetszik ahogy pofátlanúl a magyarokat úgy mutatja be mintha mindenben mi lennénk az elsők!

Szeretném látni az idegenek pofáját amikor ezt látják.

Csak attól tartok,hogy minden országban fölhasználják.Ekkor jut eszembe újból ,hogy nem magyar cégről van szó!

Chalabre (törölt) 2009.03.02. 16:48:19


Én itt láttam most ezt a reklámot először. Hol futott? A megtorpanó űrhajós nagyon bejött, ahogy meglátta a Holdon a magyar zászlót. Jó poén... Szóval megnevettetett. Ezt ma már nagyra értékelem.

A mekis lángost kóstoltam eddig. Szerintem egész jó volt, nem úszott az olajban.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása