Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gyerekbiztos pornócsatorna gyerekbiztos reklámja

Szégyenkezve be kell vallanom, hogy nem vagyok igazán otthon pornópiacon, így a Beate Uhse márkát is csak a reklámblogokból ismerem, és idáig csak annyit tudtam róla, hogy ez egy főleg Németországban tevékenykedő szexbolthálózat. Most azonban kiderült, hogy a német Premiere tévészolgáltató kínálatában egy szexcsatornával is rendelkeznek, ami ráadásul kifejezetten népszerű a buja németek között. Ez persze nem is csoda, hiszen olyan húzófilmeket adnak, mint a Gute Mädchen, böse Mädchen, a Hotel Lolita vagy a már így hangzásra is sokat ígérő ABC der Liebe. Bár ez a téma is izgalmas, ahhoz azért kevés lenne, hogy az addicton foglalkozzunk vele. Ehhez kellett egy kifejezetten szellemes, egyszerű rajzokra épülő filmötlet, amelyben a csatorna biztonságosságát, vagyis a kiskorúak előli lekódolás lehetőségét (gyerekzárat) hirdetik a csatorna merketingesei. Nincs benne semmi egetverő újdonság, de sugárzik belőle egyfajta cinkos összekacsintás, amitől az egész életre kel, és működni kezd.

Címkék: film humor szex

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr89738909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.08. 14:09:26

Ezek a rajzok régiek már, viszont ilyen irányú felhasználásuk eredeti. Mondhatni, kiveri az ember szemét, annyira ott van az ötlet - jól kiszúrták és megcsinálták.
(erre bezzeg nem lehet szavazni)
;)

ccowboy 2008.11.08. 18:32:50

Ez tényleg baromi jó! :)

poTomek 2008.11.08. 18:33:00

OFF
Ha már úgyis újul az oldal, lehet kérni, hogy a feedbe is kicsnyített kép legyen? Elég zavaró a teljes méretű.
Előre is köszi.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.08. 18:48:53

poTomek
Azannyaúristenit, micsoda kéréseid vannak. Ha megmondod, hogy kell a feedbe is kis képet tenni, akkor én leszek a legboldogabb, ha teljesíthetem a kérésedet.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.11.08. 19:57:32

Szerintem a reklám abban téved, hogy a gyerekek is látják, ami a képekben van elrejtve. A nagyobbak biztosan. :)

beatlejuice 2008.11.08. 20:36:54

nagyon leleményes, egy intelligens reklám, hurrá

Androsz 2008.11.08. 21:24:45

Agyvihar, mégha csak félig komolynak is szántad a megjegyzésedet, vitatkozom veled. Megnéztem a reklámot ilyen szemmel is, és én, aki teljes mértékben fel vagyok világosulva, és nekem is mindig csak "azon" jár az eszem, én sem fedezném fel a rajzokban az eredeti motívumot, annyira nagyszerűen elfedi a teljes rajz. Nagyon jó reklám, nagyon tetszik, de azért remélhetőleg nem matiné-időben vetítik.

mczm 2008.11.08. 21:48:50

számomra ez sajnos nagyon gyenge csak, mivel többször találkoztam már ezzel az "átrajzolos" poénnal. persze ha nem láttam volna már ennyiszer sok helyen, akkor biztosan tetszene, ahogy tetszett elsőre is.

kujoon 2008.11.09. 03:24:09

zsirály! :-))
Rossz az aki rosszra gondol...

skizofren 2008.11.09. 16:57:22

Ez jó!

Bobby Baccala 2008.11.10. 15:22:41

beate uhse van pesten is :D

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása