Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nem könnyű egy punci élete

Intim higiéniáról lehet a szokásos módon beszélni, kedves tulipánokat, hajladozó fűszálakat és egy meztelen (jaj!) női combon végigsikló selyemdarabot mutatni, azaz szégyenlősen körbejárni a témát, és metaforákba csomagolni a terméket és annak előnyeit. A Lactacyd sem volt ezalól kivétel, amíg rá nem jöttek, hogy a fiatalok nem feltétlenül vevők az efféle prüdériára. Főműsoridőben csak a hüvelygombáról lehet beszélni, ennél merészebb megoldásokat már nem bír el a képernyő, az interneten azonban vígan útjára lehet bocsátani egy vírusfilmet, amiben már egy kicsit meredekebb ötleteket is meg lehet mutatni.

A Lactacyd is ezt az utat választotta, amikor elkészítette az életet egy punci nézőpontjából bemutató filmjét. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz lehet egész nap a fejünkön egy bugyival mászkálni, ami mögül csak néha tudunk nagy nehezen kikukucskálni, aztán amikor végre lekerül rólunk, egy vattadarabbal betömjék a szánkat. Ha a gyors vágásokkal felvázolt viszontagságos nap jeleneti után már együtt érzünk a legnemesebb női szervvel, szinte már megváltásként érkezik az intim ápoltságot biztosító készítmény, mintegy jutalom a nap végén. Elég fura egy film, és nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a nők ezt viccesnek fogják találni. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egytől-egyig férfiak voltak a készítők, ami nem feltétlenül a helyes női insight megtalálásához vezető út. Lányok, mit gondoltok erről?

 

Címkék: humor kozmetikum

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr69868099

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Humor 18+ - Page 3 - EnerlaNET Forums 2009.01.11. 05:36:42

[...]style="color:#D1D1E1; background-color:#D1D1E1" /> Mert vannak viccesnek sz

Trackback: EnerlaNET Forums 2009.01.11. 05:36:39

Humor 18+Mert vannak viccesnek sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2009.01.10. 08:48:43

és vajon milyen lehet egy fütyi napja?
fütyire nem gyártanak külön fütyiszappant?

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.10. 09:06:59

A végén a tampon nem kellett volna

magyar-magyar szótár 2009.01.10. 09:12:37

Nekem ezekről a hüvelyiflóra-fauna regenerálókról mindig azok a hajregeneráló balzsamszarok jutnak az eszembe, amit a nőkre kötögélnek, ha már neugrottak a hajfestéssel de egyedi vagy trükknek és műanyagraffiává zabáltatták a hajukat
Amikor egyébként a sperma minen regeneráláshoz szükséges anyagot á' bio ' tartalmaz.
És persze a hüvelynedv pedig fütyiápoló bio-anyagokat.

Persze a fene tudja, promiszkuitásban működik-e még ez az ősi bio...

Netuddki. 2009.01.10. 09:14:24

@Lesley: Hát ez az! Most akkor hogyhogyhogy?

Mellesleg nem az csinál ilyen raklámfilmet, aki csak sétáló puncinak nézi a nőket?

Netuddki. 2009.01.10. 09:16:16

@magyar-magyar szótár: Hehe. Csak van egy "kis" nem (mindig) kívánt mellékhatása a kezelésnek.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.10. 10:05:03

Jelentem, akárhogy kerestem, az arcomat nem láttam egyik felvételen sem. Akkor ez nem egy ismerős. A nők tényleg ennyiszer átöltöznek egy nap, ha ellenőrizetlen körülmények között hagyjuk őket? Aztán jön a "már megint mosnom kell" duma? Most egy ideig figyelni fogok.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.10. 10:07:11

Egyúttal a "pi-nap girl" fogalom új értelmet nyert a videó által.

Herr Flick 2009.01.10. 10:33:08

Ez a szpot nagyon szellemes. Más megközelítésből mutatja a dolgokat :)

Egy zavart...illetve a punci gazdája elment edzeni, majd snitt... bugyi le és szex... aztán jött a zuhany, a borotválkozás.... éééés a tampon.

Ha ez a sorrend akkor elgondolkodtató :)

WUT (törölt) 2009.01.10. 10:34:06

lopott ötlet. South Park-ból lopták.. SP egyik epizódjában Oprah Winfrey "elhanyagolt", frusztrált puncija embereket ejt túszul.. pisztollyal :DD

Herr Flick 2009.01.10. 10:39:24

Az mellékes hogy lopott ötlet vagy sem... ez forgatva van, nem rajzolva, így más színezete van azért :)

Azt ne várjuk el hogy ez is túszokat szedjen azért. :)

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.10. 10:39:54

@WUT: ez alapján minden ötlet lopott, ami valahol, valakinek az eszébe jutott

Netuddki. 2009.01.10. 10:46:42

De hová rakták a kamerát? Igazándiból.

Horváth Oszkár · http://oszkarsag.blog.hu 2009.01.10. 10:50:22

@WUT: egészen pontosan Oprah Winfrey MINDZSÁJA :)))) De ezzel az erővel akkor Prodigy klip koppintás is, és így visszamehetünk kb. az 50-es évekig, amikor először volt ilyen 1st person szemszögből forgatott film. HA akkor volt először.

Az engem is érdekelne, hogy hol volt a kamera, illetve a diszkóban tényleg nincs-e rajta bugyi, és az a két láb az két külön felkvételből került oda, vagy egyszerre, mert abból a szemszögből kicsit csámpás szegény Klári.

+ Tény, hogy Klári ma egyáltalán nem szart. Az a képernyő alján azért beintett volna, legalább észrevehető mértékben.

Herr Flick 2009.01.10. 10:55:20

Valóban... kakkantani nem kakkantott.. de annak látványa már tényleg nem is hiányzott. ... mint ahogy a gyerekszülés pillanata se lett volna innen nézve túl bizalomgerjesztő :)

Amúgy meg nem a "luxa egy napja" hanem a punci élete a cím... lehet ezért maradt ki a kakkantás. :)

Sam bácsi 2009.01.10. 10:56:12

Ok, Urak. Na, de akkor most mire is hívja fel ez a videó a figyelmet? Ebből a filmből a kishugom még nem fogja megtanulni KONKRÉTAN, hogy hogyan mossa nuniját, ami -valljuk be, mi puncuskedvelők - sok nőnek nem egyértelmű, még a legjobb szándék ellenére sem. És akkor a pasmagokról még nem beszéltünk ( mert azért köztünk is akad tanulatlan.) A Lactacyd pedig sok nőnek kifejezetten csípős.

Golem 2009.01.10. 10:58:41

És akkor a kameraman vet egy naaaaagy levegőt...

Amúgy szerintem nagyon gyenge. Polgárpukkasztó akar lenni de mégis tök steril az egész.

Úgyhogy ezt ugyanolyan prüd hülyegyerekek csinálták, mint a felvezető szövegben leírtakat.
A (film) vágása rettenet. Annyira "trendi" akar lenni, aztán se ritmusa, se értelme.

És ha már felmerült a koppintás, olyannyira a Prodigy: Smack my bitch up-jára épül az egész (még a zenével is ezen erőlködnek), hogy már kezdtem azt hinni a végén egy koton fog a kamerára kerülni.

Golem 2009.01.10. 11:00:58

Mire begépeltem nosferato is kapcsolt.

Herr Flick 2009.01.10. 11:08:29



Ez egy reklám... nem feltétlen az volt a cél, hogy a hugiknak elmagyarázza tanító célzattal a higiénia alapvető elvárásait, fortélyait. :)

csuporho 2009.01.10. 11:15:58

Nálam betalál a film, enélkül is azt gondolom, hogy vigyázni kell. :)
Könnyen, szinte bármitől felborulhat a hüvely savas kémhatása. Szappan, habfürdő, ondó.
Ha nem szellőzik megfelelően könnyebben kialakulnak hüvelyi gombás fertőzések. Műszálas bugyikák, bkv nyáron..
A tampon gyakori használata még gyengítheti a hüvelyizmokat is. (éjjel inkább betét) A wc-ben bármit elkaphatsz, még ha elővigyázatos vagy akkor is.
Ha túl gyorsan kerül sor a szexuális aktusra, nem készült még fel a hüvely. A borotválásról már ne is beszéljünk..

Néha jó lehet ez a tejsavas Lactacyd, de napi használata nem hiszem, hogy javasolt, hiszen a hüvely természetesen is tisztul.

Nekem tetszik a reklám, nekem átjön.

stator 2009.01.10. 11:19:24

Igen koppintás, és arról is szól egy South Park rész, hogy minden koppintás (a Simpson családos rész):D

Sam bácsi 2009.01.10. 11:22:24

Értem, hogy termékreklám, de az hogy Lactacyd= higiénia, az így nem igaz. Létezett higiéna és fertőzésmentes élet a Lactacyd előtt is.

pause 2009.01.10. 11:23:47

lany vagyok
undoritonak tartom a spotot,pedig nem vagyok prud
ennyi

laccc 2009.01.10. 11:33:13

Jó-féle, kreatív reklám. :))

webjúzer 2009.01.10. 11:37:42

Nem látom a punci nehéz sorsát. Vagy az a második részben lesz? :)

hoel 2009.01.10. 11:53:07

A következő reklám ugye az lesz, hogy milyen egy f@sz élete? Nyilván még nehezebb.

Criticman 2009.01.10. 11:56:23

Ez az a fajta dolog, ami szerintem senkit nem érdekelne HA a reklámok nem beszélnének annyit róla. Elhiszem, hogy nem kellemes dolog semmilyen fertőzés, de hogy még a vízcsapból is ez folyjon...

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2009.01.10. 12:39:01

Jópofa.
Szórakoztatóbb mint a csókéskönny 366. részével házasított Canesten reklám.
Amúgy a Lactacydot és társait remélem egyik nőtársam sem használja naponta, mert attól aztán tényleg felborul(na) a normál hüvelyflórájuk.

the as · http://thelongestlistofthelongeststuffatthelongestdomainnameatlonglast.com/ 2009.01.10. 12:42:33

az a lenyeg, hogy beszeljenek rola. egyebkent a nogyogyaszok egy resze elegge eliteli ezeket a mu-punci-fenyesitoket. sszerintem inkabb fasz kell nektek, lanyok. :)

rockjano 2009.01.10. 12:57:22

Szerintem nem rossz. Tôllem TV-ben is mehetne...na jó mondjuk estefelé.

A hüvelygombás reklámtól is ezért ôrülök meg mert rossz, egyébként engem nem érint, persze ha lány volnék gondolom máshogy nézném a kérdést.

Meg azok a mosószerreklámok amikor a buliban elôhúzza a csaj az éppen nálla lévô mosószeres flakont..na attól nagyon kivagyok.

Lehetne ezt a sok cuccot sokkal szellemesebben reklámozni. Inteligens megrendelô kéne hozzá, kreatív elmék vannak nállunk is dögivel.

Karakozum 2009.01.10. 13:03:42

Az események, vagy inkább eseménymozzanatok sorrendje tényleg elgondolkodtató. Már eleve, ha azt nézzük, h először szex, aztán borotva, aztán tampon? :O
Amúgy meg csatlakozva az előttem szólókhoz: nem hiszem, h ez a reklám mindenkinek ugyanolyan egyértelmű lenne. Mit is akar tulajdonképpen kifejezni? És mindenki rájön a kommentek nélkül is? Hm.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.01.10. 13:23:08

Lányok! Tampont soha ne használjatok, csak végszükség esetén (például, ha akkor akartok uszodába menni, amikor rajtatok a havi öröm) egyébként a tampon tényleg akadályozza a rendes légáramlatot, sőt egyes (bár kétségtelenül nagyon ritka esetekben) mérgezéshez és halálhoz vezetett már.

Ha van otthon olyan ablakotok, amin szomszédok nem látnak be, de a napocska meg igen, akkor időnként finoman napoztassátok a nunát, tegyétek ki a légnek szépen török ülésben, vagy csak fekve, széttárva, nagyon meg fogja hálálni.

De visszatérve a filmre: számomra nem átélhető, hogy a nunának tőlem külön nézőpontja lenne, vagyis attól a helytől, ahol az énemet érzékelem. Tehát bár a nuna lent van, a nézőpontja mégis fent a fejemben. Nem tudom mi van kiirva a filmecskére a végén és milyen nyelven, úgyhogy reklámbuzi azt kérlek légyszi írd ki, hogy jobban át tudjam gondolni a reklámot...

Mindenesetre ez a filmecske így egyáltalán nem átélhető, és nem következik belőle, hogy mitől üdvös ennek a szappanak a használata. Máshová tenném a hangsúlyt.

Én hosszú évek óta használom ezt a szappant, a legjobb benne az, hogy nagyon nagyon kellemes az illata, selymes az anyaga és szemben más, közönséges szappanokkal használata után rendkvül kellemes, friss, üde, könnyed érzés lesz úrrá az emberen, kifejezetten jó hangulatba kerülök.

Most tudom, hogy ez a fenti szöveg tiszta reklámdumának hangzik, de nem írnám, ha nem lenne igaz.

Mivel ez a szappan meglehetősen drága, ezért spórolni kell vele, tehát semmilyen más testrészt nem mosok vele. A helyzet az, hogy kitaláltak valamit, ami működik, viszont pont az ára miatt nem használnám, ha nem esne igazán jól a használata. Van ugyanilyen kendő is, amit utazáshoz lehet használni, és nagyon jó (könnyed) hangulatba lehet tőle kerülni. Ha lefekvés előtt (szimpla alvásra gondolok) használod, jól fogsz aludni, mert nagyon kellemes, tiszta érzésű állapotba kerülsz. (Azért nem irok puncit, mert szerintem az a kislányoknak van, és csak a pedofil kultúránk szereti ezt kiterjeszti a nőkre általában, ami helytelen).

Magyarul, ez a fenti reklám SZAHAR és csak pont azt nem mutatja be, amitől jó használni.

ezsoezso 2009.01.10. 14:10:52

No, ezt kitárgyaltuk. Most már beszéljünk, a hüvelygombáról.........

honeycutt (törölt) 2009.01.10. 14:25:36

csuporho 2009.01.10. 11:15:58
katatones · katatones.blog.hu 2009.01.10. 12:39:01
ti vagy 12 évesek vagytok vagy pedig férfiak, ami mindent megmagyaráz. a lactacyd-ot naponta lehet használni, sőt kell is. sima tisztálkodás, semmi baja nem lesz tőle a hüvelynek.
Elkjaer Larsen 2009.01.10. 10:56:12
akit csíp a Lactacyd az gombás.

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2009.01.10. 14:37:25

Én is jobban szeretem a pina szót. :)

lotte_w 2009.01.10. 14:38:11

Hát, válaszolva a kérdésre, én simán el tudom képzelni, hogy női kéz van a dologban. Maszkulinnak akkor mondanám, ha a suna valamilyen szexis kontextusban jelenne meg, legalább egyszer. De ez inkább afféle "hipperrealista alkotás", nő prózában, a suna mint szubjektum, ami szerintem eléggé tipikus feminista elem (is volt). Persze ugyanezzel az erővel csinálhatták okos férfiak is, akik mindezt maguk is tudják. :) Az is egy kicsit férfias dolog valóban, hogy miért is személyesíti meg (valaki) a nemiszervét...
Egyébként pedig, teljesen jellemző, hogy utána a felirat hollandul van, csak azok a népek képesek ilyen megdöbbentőt produkálni. Mondjuk rossznak szerintem nem rossz, oázissal meg hát azért nem lehet egyetérteni, mert nyilván vannak olyan fogyasztók is, akik nem hedonista motivációval, hanem egészségféltésileg vesznek speckó sunaszappant. Én például ezek közé tartozom. Szándékosan nem vettem még soha a sokkal hedonistább, ám drágább "mousse" állagúból. :)

Sam bácsi 2009.01.10. 14:39:09

honeycutt: ez most komoly? Akkor erről elbeszélgetek a párommal. Kösz a tippet.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.01.10. 14:51:39

@lotte_w:

lehet, hogy egészségféltési okokból vettem először, oké, ezt elfogadom, de aztán a hedonista okok miatt maradtam vele. Igy lett ez kitalálva, hogyha egyszer elkezded használni, annyira jól érzed magad tőle, hogy nem tudsz lemondani, kivéve a muszáj és nincs egy likas garasod se.

georg 48 2009.01.10. 16:17:16

Jövő héten kezdem forgatni, Egy bráner magánélete c. filmemet. Keresek hozzá sminkest, kosztümöst, dramaturgot. Fantáziadús vaginák jelentkezzetek!

marosy 2009.01.10. 16:38:40

oázis · 2009.01.10. 13:23:08
"Lányok! Tampont soha ne használjatok, csak végszükség esetén (például, ha akkor akartok uszodába menni, amikor rajtatok a havi öröm)"
Szerintem aki éppen menstruál az NE menjen uszodába!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.01.10. 17:21:24

@marosy:

az uszás nem csak önmagában jó, hanem nagyon jót tesz a görcsökre és fájdalomra is, szóval nyugodtan menjenek uszodába, és ilyenkor arra a rövid időre egy tampon teljesen rendben van.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2009.01.10. 17:52:44

honeycutt


akkor használd bátran! Egészségedre!

changebug (törölt) 2009.01.10. 17:54:04

Basszus itt mindenki látja az összes képkockát csak én nem?
Veszek egy új monitort...:)
A tamponra persze elég időt szántak, pedig a fürdésre kellett volna.
Amúgy inkább ez mint a orvul a vacsora közben lesből támadó hüvelygomba vagy inkontinencia.

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2009.01.10. 19:19:48

@Herr Flick: a hüvelyt véletlenül nem kívül szokták borotválni? Ez esetben mire kell felkészíteni? Kérlek tájékoztass, mert tudatlan vagyok.

Ink · http://inkk.blog.hu/ 2009.01.10. 20:08:28

úristen. lány vagyok, de az insight nem jött át. vagy nincs is. Úgy gondolták ez jópofa így, fognak róla beszélni, h mi ez a termék, és majd amiatt veszik meg. igazából annyira nem kell megkülönböztetnie magát a többi hasonlótól, erős a piacon, nem?
és ez milyen már, h hozzám "csatolva" mutatják be a nunát? mintha nem is a nő hordaná a szoknyát. és szimbiózisban élnek így ketten,.. vagy az csak RÁtelepedett volna. elég fura bemutatása a célcsoportnak.

áá, egyszóval nem.

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2009.01.11. 08:20:51

lotte w, szerintem ez nem női kéz/szem.
amit írsz a feminista szemszögről, hogy a suna mint szubjektum, az én tudásom szerint nem így volt (van), hanem a feministák - egy időben különösen hangsúlyosan - saját elidegeníthetetlen és nem tabusított testrészükként beszéltek (-nek) a sunájukról. nem mint külön szubjektumról, hanem a testük, az énjük részéről. kulcsszó: az önrendelkezés. ez pedig pont az ellenkezője a megszemélyesített puncinak.
a mai feminista vonulat pedig elítél minden reklámot, ami azt sugallja, a puncival szenvedni kell. (megfordítós technika: mondjon nekem valaki olyan reklámot, hogy mindennapi, nem beteg férfinak viszket, csíp, bebüdösödik a lába között, és ő ettől szenved.)
puncibarát reklám volt pl a hódos, ami itt az addicton is tárgyalva volt, na annak szinte minden készítője nő volt.
www.bandt.com.au/news/f4/0c054bf4.asp

magáról a szappanról: jók ezek, főleg mert szappanmentesek, de én erre a márkára allergiás vagyok. dm saját márkás aloe verás cuccot használok, olcsó is, jó is, más testrészre is simán használom, és a pasim is használja.

csuporho 2009.01.11. 21:37:11

@honeycutt:
Hidd el, nem minden nőnek jó a Lactacyd, ugyanúgy kiszáríthat. Nem ugyanolyan a nyálkahártyánk és nem minden nőgyógyász ajánlja a mindennapi használatot. Mindenki tapasztalja ki magának. Jó?

www.korutiorvosicentrum.hu/nogyogyaszat/noi-intim-higienia.html

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.01.15. 12:23:04

Szerintem ötletes. A sok átöltözés meg nyilván nem egy nap termése, de azon nincs semmi érdekes, mikor a punci/suna/pina alszik.

Egyébként az intimszappanok vackok, de a lényeg, hogy megveszed és tejelsz érte. Ugyanúgy, mint a tisztasági betétekért, ami a bugyidat ugyan megóvja, ellenben remek kis gombát lehet kapni tőle.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.01.15. 16:32:58

valaki megírná nekem a "suna" szó etimológiáját?

minden ilyen szó, ami a női nemiszervekre vonatkozik előbb utóbb sajnos negatív értelmekkel töltődik (ami a társadalom túlnyomóan negatív, elítélő attitüdjét tükrözi a nők felé), viszont ameddig még mentes az ilyenektől, addig jóérzés dolog használni...

csak most olvastam először... itt találtátok fel?

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.01.18. 14:02:35

"valaki megírná nekem a "suna" szó etimológiáját?"

kb mar 6 eve hallottam, "jo suna" stb kornyezetben. valszeg a punci -> punabol alakult ki, mint kicsit lengebb, nem tul megbotrankoztato, vicces megfeleltetes. vagy valami ilyesmi.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.01.18. 18:12:00

@zsoltikamzsoltikam: igen gyanítottam, hogy a punához lesz köze... lehet, hogy egy másik szó is közrejátszott és az "s" betű onnan jön, mindenesetre kellemes hangzású szó. Viszont megfigyeltem, hogy szinte bármilyen szót lehet használni hettesítőnek, ha megfelelő kontextusban van, és jó képszerű a párhuzam, na meg az utalgatós hanghordozással is rátesznek egy lapáttal...

nagyon szeretem amikor pl soul-énekesek a kemencéjukről énekelnek vagyis a tűzhelyükről, ahol megsütik a cipót satöbbi...

lotte_w 2009.01.21. 00:31:39

@hallohallo: valsz igazad van. igazából persze én nem értek hozzá, de azért általában kétségeim vannak affelől, hogy a feminista elmélet bizonyos fejleményei átmentek-e már a közgondolkodásba vagy legalább egy tudatosan kommunikáló egyén gondolkodásába (nálunk biztos nem, és homályos elképzeléseim szerint nyugaton sem tökéletes a helyzet), viszont asszem h itt ez nem is lényeges. ez a hódos reklám meggyőzött, tényleg teljesen más, és most már tényleg elég elképzelhetetlennek látszik, hogy nők csináltak volna kisfilmet a punci főszereplésével, akár olvasottak a témában, akár nem... :)

örvényesi 2009.01.21. 21:36:21

Nekem az az érzésem,hogy ama puncigalóca reklám csak egy újabb ürügy,hogy szegény csajokat megint megfejjék valami bóvlival. Úgyis eleget költenek mindenféle herkentyű-billentyű-kösöntyűre,amivel állítólag hódíthatnak,de megette a fene az egészet,ha már csak a művi izékkel képesek fölhívni magukra a figyelmet. Persze kell egy kis púder,de azért azzal mindkét oldal tisztában van,hogy a reggel mindig mást mutat,mint az este. Ami a klippet illeti, hányaveti,nem profi. Ekkora bugyutaságot gondolom valamelyik gyógypedagógiai intézmény videoszakkörében is le tudnának gyártani debil egyének. Bocs,nem akartam megbántani őket,akik nem tehetnek róla,hogy olyanok,amilyenek,de a filmecske jópofi alkotói sem lehetnek mások - gyárilag,különben ennyire nem vetemedtek volna el. Amúgy édes hölgy,ha már elkaptad,inkább kérdezd meg gyógyszerészed,vagy kezelőorvosod,mint a pénzedre éhes hirdetőt.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2009.01.23. 08:56:57

fütyiről nagyfilmetket csináltak... bár nem higiéniai szempontból. ostoba collage-humor. a klippet meg se néztem. a kérdéses szó (khm) tájnyelvi változat, most nem részletezném inkább.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása