Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Képes lennél megenni egy tengeri cicát?

A PETA állatvédő szervezet leginkább egyre őrültebb állatmentő akcióiról híres. Amellett, hogy rendszeresen öntenek nyakon festékkel bundát viselő A és B-katógriás celebeket, főleg botránykeltéssel és a még nem nyakon öntött sztárok levetkőztetésével próbálják a figyelmet az állatvédelemre irányítani. Ezek közül nekem egy terhes nő levetkőztetése és egy a sétálóutca közepén felállított ketrecben való közszemlére bocsátása vitte a prímet, de azért a mostani halmentő akciójuk se kutya. Sokkal inkább macska.

Már csak azért is, mert épp e nyávogó házikedvenceket hívták segítségül a halakkal kapcsolatos vélekedésünk megváltoztatásához. A kampány alapgondolata, hogy ha a nyálkás testük, üveges tekintetük és cuppogó, néma szájuk miatt a cukisági versenyben elég hátul kullgó halakat a macskákhoz hasonlítják, akkor talán jobban tudunk velük azonosulni, és nemcsak a táplálékot, hanem az erző lényt is meglátjuk bennük. A kampányhoz tartozó honlapon ezért cukinak szánt tengeri cicákként ábrázolják a halakat, így próbálva feltornázni a hendikepes uszonyosok népszerűségét. Szándékaink szerint a félig macska, félig hal szörnyszülöttek láttán el kellene érzékenyülnünk, és át kellene értékelnünk a halakkal kapcsolatos nézeteinket. Ha pedig egyetértünk a célkitűzésekkel, egyenesen az USA vadvédelmi hatóságának vezetőjéhez írhatunk indulatoktól fűtött vagy szívhez szóló levelet, amelyben felszólíthatjuk a tengeri cicák vadászatának (sic!) azonnali beszüntetésére.

Hát nem tudom, engem nem igazán győzött meg ez a kampány. Nem tartom valószínűnek, hogy alapjaiban rengeti majd meg a húsevők vagy akár csak a szalonvegetáriánusok szemléletét, akik a közül sokan a halat eddig a bocsánatos bűnök és lelkiismeretfurdalás nélkül fogyasztható állatok közé sorolták. Persze magával a túlhalászás jelenségével nem lehet egyetérteni, és ilyen szintig azt hiszem senki nem vonja kétségbe a követelések jogosságát, de talán ez a fajta halbarátság már túlmegy a józan ész határain. De lehet, hogy csak a nyáron elfogyasztott bajai halászlé emléke homályosítja el az elmémet.

Forrás: adrfeak

Címkék: nonprofit online állatok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr42875295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.01.17. 10:58:44

mindenki próbálkozik, mint az a bizonyos kiskutya.

Szőröstalpú Jeti 2009.01.17. 12:51:29

Ez a fajta állatvédelem megy túl szerintem a józan ész határán. Azért vannak az állatok, hogy megegyük őket. A földön minden élőlény ehető, és előbb-utóbb minden(ki)t megeszik valaki. Úgyhogy ezen kár rugózni.

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2009.01.17. 12:51:36

Ha ennyi energiát szentelnének az éhező gyerekek megmentésére is, már rég jólét uralkodna a földön.
Sose értettem, miért lesz valaki állatmentő, amikor az embereken is lehetne segíteni...?

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2009.01.17. 13:27:52

mindent megeszünk!
a PETA meg inkább csináljon értelmes dolgot...

gibson 2009.01.17. 13:50:13

"A földön minden élőlény ehető, és előbb-utóbb minden(ki)t megeszik valaki." :)))))

Ebbe az egy mondatba belefoglaltál mindent, amit egy átlagos földi halandónak a természetről, a táplálékláncról, az élet örök körforgásáról és -múlandóságáról tudni érdemes... :)

RIO 2009.01.17. 14:16:13

PETA kezelésére a South Park jó támpontot adott.

lolperec 2009.01.17. 14:43:14

Sea Kittens vs. Land Fishes :D

MILCSI 2009.01.17. 15:08:42

nem lehetne,hogy a PETA-sokat is megenné valaki? :-PPP utána pedig az atomenergia, Bős-Nagymaros és a szélerőművek ellen egyaránt tiltakozó zöldeket is...

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.01.17. 15:12:03

Hát ez fantasztikus ötlet, ez után jöhetne (pont ugyanennyire lenne ésszerű és igaz), hogy együnk mondjuk fakérget, mert az az erdő tiramisuja, vagy hogy ne együnk tojást, mert az a baromfiudvar igazgyöngye.

Sőt, igazából minden szerénység nélkül, ez utóbbi még jobb szlogen is lenne, mint ez a halas.

jobbbalmind1 2009.01.17. 15:34:42

nem vagyok jaratos a temaban, max szausz park szinten (az mondjuk kiraly volt), igyhat kerdem en szerintuk mit kene enni? gondolom a novenyeknek is van "lelke", akkor??

Taurusz 2009.01.17. 15:35:12

És mi van a növényekkel? Azokat senki nem védi? Szegény répát kiragadják a hordájából, külső részét brutális módon levágják, feldarabolják, és megfőzik/megsütik/nyersen (ÉLVE!) elfogyasztják. Emberek! Hát védjük meg szegény növényeket, és együnk.... izé, mit is?

nadivereb 2009.01.17. 15:38:21

@Szőröstalpú Jeti: Igen, elvileg előbb-utóbb mindent megeszik valami. Csak éppen nem úgy van kitalálva a rendszert, hogy egyvalami (Homo sapiens) megzabáljon minden fellelhető dolgot. A PETA épp ezért árt többet, mint amennyit használ, mert a hibbant baromságaikkal egyfajta ellenállást kelt az emberekben, akik szerint ezért a természet- és állatvédelem valamiféle lényegtelen, eszement baromság lenne, hiszen a bálna, maki és poszáta végülis arra való, hogy megegyük. Ami nyilvánvaló marhaság. A tenyésztett állatok viszont igenis arra vannak, hogy megegyük őket, hiszen önmaguktól nem léteznének, sőt, veszélyt jelentenének a természetre (tessék utánanézni, hány fajt irtottak ki az elvadult disznók, kecskék, nyulak és társaik egyes óceániai szigeteken). Egyszóval: mindenki egye a csirkét, fácánt, tenyésztett lazacot és engedéllyel lőtt szarvast, viszont senki ne egye az énekespacsirtát, levesteknőst vagy a bengálitigris-hímtagot. Köszönöm.

gonnaburninflames 2009.01.17. 15:57:44

Hogyismondjam vannak ralatasaim a PETA viselkedese es mozgalmaira, igy mindenfelekeppen udvozitonek tartom egy ilyen hangvetelu cikk megjeleneset.

A PETA nem tobb mint egy radikalis analfabetak csurheje.

A 90-es evekben peldaul egyik terrorakciojuk volt, amikor betortek egy kanadai farmra ahol nerceket neveltek: az allatokat "szabadon engedtek". A tortenet nagyszeru veget ert:
- az allatok elso resze a riasztas utan ahogy menekulni kezdtek, a szetvagott racsok szetszabddaltak es elvereztek.
- a masodik resze javaresze el sem erte a kozelben levo erdot, mivel a farm es az erdo kozott egy hatsavos autopalya volt
- a harmadik eredmenyrol pedig ne is beszeljunk, hogy mit okozott az adott terulet allat es novenyvilaganak az plusz nepessegvaltozas.

Vagy vegyuk eszre azokat a torteneteket, amikor Pamela Andersonnal ugatnak a szormeviseles ellen. Ugyebar azok a kozmetikai szerek amiket ezek a hatalmas "allatvedok" hasznalnak, azok aztan olyan fuggetlenek az allatvilagtol, nem is beszelve a tesztelesekrol.

Ingrid Newkirk es terrorista bandaja a Fold rakfeneje. nem tobb mint egy olyan csoport, amit penzelnek hogy gerjesszek a hangulatot (apropo, miert lehet, hogy ok eppenseggel adomentesseget elveznek?)

Arrol mar ne is beszeljunk, hogy ures lufik csak: miert nem skorpiokkal, bekakkal, kigyokkal, pokokkal es egyeb allatokkal marketingelnek? Nos igen, azok nem olyan edibedik azzal nem lennenek annyira hatasvadaszok, mint most.

Ures lufik, akiket egyszer majd valakik jol kiszurnak.

Szőröstalpú Jeti 2009.01.17. 16:08:16

@nadivereb: A két szélső eset között (mindent felzabálunk, ami mozog, illetve nem eszünk állatot) azért van pár átmeneti állapot :) Szerintem egy olyan megoldás az elfogadható, ami hosszabb távon is fenntartható: azaz pl nem esszük meg azt a néhány tízezer bálnát, ami maradt, mert bármilyen nagyok, azért csak hamar elfogynának, de tonhalat pl simán (főleg, ha tenyészteni is lehet őket)

nadivereb 2009.01.17. 16:28:22

@Szőröstalpú Jeti: Igen, pont ezt írtam. Amit tenyésztünk, azt meg lehet, sőt, meg kell enni, amit viszont nem, azt tessék békén hagyni. Még azt is, amiből sok van (ld. még vándorgalamb). Eszemben sincs azt mondani, hogy ne együnk csirkét, mert az olyan cukiii, mert hülyeség lenne. Ahogy gonnaburninflames kollega is mondta, a kevésbé cukii állatok vannak a legnagyobb veszélyben, mert amíg egy óriáspandabébi megszületése a világon mindenhol estihíradós hír, addig a kínai teknős- és kígyófajok vagy az indiai keselyük a túlszaporodás, vegyszerezés és irtás miatt szépen lassan kihalnak, miközben a világ rájuk se hederít. A PETA meg főleg.
A halászatról pedig az a véleményem, hogy van egy elfogadható mérték, azon túl viszont nem szabad. A Földközi-tengerben kis túlzással már csak rossz ízű halak vannak, mert minden mást kifogtak, a beltengerek meg szinte halmentesek. A fenntarthatóság lenne a kulcs, csak ezt még nem sikerült felfogni...

nadivereb 2009.01.17. 16:29:34

Mármint az emberek túlszaporodása miatt halnak ki, nem a keselyűk szaporodnak túl, sajnos.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.17. 16:54:21

A macskák is szeretik a halat.

Ohmygod 2009.01.17. 17:40:32

Az a baj, hogy túl sokan vagyunk.
Csak nem tudom ki, hol és mikor fogja felvállalni a születésszabályozást.
Jó a kínaiak már törekednek, de ők már így is nyerő pozicióban vannak, a föld lakosságának közel 20%-a kínai.
Nálunk, vagy a nyugati világban, vagy Afrikában, Ázsia többi országában mikor fog ez felmerülni?
A föld erőforrásai végesek, mi pedig csak egyre többen leszünk...

2009.01.17. 17:42:38

Úgy látszik, nemzetközi vizicicás vicc... (vm olyasmi, hogy nagypapa elviszi Pistikét az állatkertbe, megállnak az oroszlán előtt. Nagypapi kérdezi: Pistike, mi ez? Pistike: cica.
Megállnak a tigris előtt, az is cica, a puma előtt, az is cica, a jaguár előtt, az is cica, majd megállnak a viziló előtt. Megint kérdés, és Pistike válaszol: VIZICICA....
Amúgy az ötlet igen egyszerű, és általánosan alkalmazható: az elefánt pl. a szárazföldek bálnája meg ilyesmi.
Nem hatna meg, ha állatbántalmazó lennék.
Így sem hat meg, hogy nem vagyok.

fénycsepp 2009.01.17. 17:49:31

Imádom a halat...legjoban az adriait, miután jól kilubickolta magát forró olajban, majdan helyet foglal a hófehér tányéromon, ahol már várja a paradicsom és főtt krumpli páros.

Azt hiszem, a PETA emebreinek túl jó dolguk vannak.. a grafikusuk meg enyhén szólva hasadt elméjű.

Egy bundabojkottáló :)

sprenczl 2009.01.17. 18:16:03

OK. Jövő héten halat eszem. Úgyis egészséges.

szilly 2009.01.17. 18:17:28

Én rendszeresen járok ferdeszeműekhez ebédelni. Állítólag macskából főznek, mert úgy óccó...

ergerberger 2009.01.17. 18:37:13

Ettől egészen megéheztem egy jó kis finom halvacsorára!

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.01.17. 19:27:40

gyűlölöm a petát. undorító, hogy meztelenre vetkőztetett nőkkel próbálja manipulálni a közvéleményt. vegák, de szexisták. a pöcsömért nem képesek valami értelmes szlogennel, reklámmal kiállni, csak ugyanazt a szexista médiafost nyomatják, mint a társadalom többi része. ezek a fos meztelennős peta reklámok semmivel az égvilágon nem jobbak, mint a gyökér mittoménmilyenbaromfi zéerté, amelyik csirkenős plakáttal reklámozta magát. egyáltalán nem volt semmi együttérzés bennem, amikor csődbe mentek.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.01.17. 19:28:25

és még hülyék is, mint a fos. ezzel a tengeri cicás hülyeséggel maximum japánban tudnak valamit elérni...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.01.17. 19:29:36

a terhes nős kampányért meg egy féltéglával történt pofáncsapkodást érdemelnének minimum, "ez nem volt szép" felkiáltással

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása