Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Rasszista kutyatulajdonosok

Naná, hogy megint a Peta állatvédő szervezet volt az, aki egy provokatív filmmel rukkolt elő, hogy felkavarja az állóvizet a keverék kontra fajtiszta kutya kérdéskörben. Ebben a reklámban alapvetően csak arra akarnak rámutatni, hogy egy kis korcs kutyus is lehet olyan értékes, mint egy százszoros díjnyertes eb, de nem ők lennének a Peta, ha ezt nem valami botránykeltő módon tennék meg. Így aztán egész egyszerűen párhuzamot vonnak egy Klu Klux Klán tag és az elitista kutyatenyésztők között, akik megszállottan tenyésztik a fajtiszta kutyáikat, vigyázva arra, nehogy keveredjenek bármilyen más fajtával. Azok ellen szólalnak fel, akiknek egy keverék kutyust kutyába se vesznek.

A filmben egy a kutyatenyésztők gyűlésére betoppant klántagot látunk, aki első blikkre úgy tűnik, mintha véletlenül keveredett volna oda. Erre próbál rávilágítani az előadó is, de a csuklyás elmagyarázza, hogy nem véletlenül van itt, mert bizony nagyon is jól érzi magát közöttük, ahol végre olyan emberek veszik körül, akiknek értékrendje megegyezik az övével. Mindkét csoport a tiszta vérvonal szentségében hisz, és a célja egy tökéletes egyed, egy felsőbbrendű faj létrehozása. Nem egy kedves gondolat az biztos, de arra mindenképpen alkalmas, hogy vitát szítson a kérdésben. Kíváncsi vagyok, hogy ti és közületek is elsősorban a kutyatartók mit szólnak ehhez. via: illegaladvertising

Címkék: botrány nonprofit állatok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr98937708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2009.02.12. 08:36:19

Ez a reklám egyértelműen rasszista. Hol vannak a néger kutyatartók? :)
Egyébként meg tényleg védeni kéne a kutyákat az elvetemült túltenyésztőktől. Lásd: táskakutya, 40 dekás, életképtelen, bundát nem növesztő "kutya", amit még "nemesítenek". Hát köszi, nem. Kutya az, amit nem keverek össze a szendvicsemmel, és nem egy idegbeteg roncs. Az, hogy nem fajtatiszta, majd csak ezután jön, mint kérdés.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.02.12. 10:29:44

Pedig mostanában már egész jól megúsztuk egyezések nélkül:)

borpancsoló 2009.02.12. 10:34:43

Szerintem a reklám nagyon jó, ütős ötlet és át is jön. Az alapelv, "hogy minden kutya egyenlő", igaz, és valóban harcolni kell a TÚLTENYÉSZTÉS ellen, de kicsit átestek a ló túloldalára, mivel itt nem a keverékeket védik hanem összességében a tenyésztett (=fajtatiszta) kutyákat támadják kicsit. A PETA egyébként egy hígfos.

1953 2009.02.12. 10:48:01

Eddig nem esett le nálam a tantusz,hogy milyen rasszista vagyok,vicc nélkül,cigánynak hivom a kutyámat,mert mindig szeret cigánykodni.Most hamut szórok a fejemre és megtépem ruházatom.cigányt pedig büntetésből menhelyre küldöm.

-d(-_-)b- 2009.02.12. 10:51:45

a kutya az nem ember, már itt megbukott a dolog.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.02.12. 11:00:58

@-d(-_-)b-: persze, az állatmesék és a rajzfilmek is bukott dolgok. nyilván.

szkeptikus vagyok 2009.02.12. 11:05:37

Hehe, utolsó pillanatban fogta meg a reklám ezt a témát, mely most még ütősnek tűnik, de egyébként lassan fakul az egyenlősdi kultusza, ahogy az elcseszett liberalizmusnak is alkonyul.

Különben meg az számít "jó"-nak kutya kérdésben (is), amit megfizetnek. Vagyis egy korcs is lehet jó kutya, de azt nem fogják tenyészteni, mert minden menhelyen "kapható". Ez a világ már csak a pénzről szól. Ha szavazati joguk is lehetne az ebeknek, akkor persze minden másképpen alakulna, és Peta már szerződtetné Gusztost is...

harcsaparcsa 2009.02.12. 11:08:13

Én viszont egyetértek a PETA törekvéseivel, igencsak elitelem a kutyák esztétikai, vagy munkafeladatokra való tenyésztését. be kéne már látni hogy az embernek nincs szüksége a kutyák segítségére (vadaszat, szánhúzás, őrző-védő feladatok, stb.) hanem csakis mint lelki támasz lehet az ember segítségére, ott meg nem a kinézete hanem a kutya lelke, karaktere, szocializációja a mérvadó. A forma csak a funkció tükrében értékelhető és tudom, hogy a kutyák javarészt nem látnak el semmiféle olyan munkát amiért valaha kitenyésztették.

-d(-_-)b- 2009.02.12. 11:09:29

@DányiDani: már megbocsáss, de ha pl. egy beteg kutyát elaltatok, attól még nem megyek be a sürgősségire és végzek ki ott minden pácienst.

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.02.12. 11:11:35

a jó kutya fogalma, fajtától abszolút függelen.

qwertzu 2009.02.12. 11:18:57

Ezután a rasszista mangalicatenyésztők, a rasszista kukoricatermesztők (akik az adott körülményekre kitenyésztett fajtákat preferálják), legvégül pedig a rasszista fehér(!)borivók következnek.

-d(-_-)b- 2009.02.12. 11:20:37

bocs, ha tőlem tudjátok meg, de a kutyák _nem_ egyformák. aki sokat szeret futni, az pl. ne vegyen tacskót. aki lakásban él, ne vegyen dogot. akinek kisgyereke van, ne vegyen kuvaszt. aki vak, ne vegyen foxit.

egyszerűen überfantasztikus lenne, ha minden kutya egy nagy boldog család lenne, és csak egyfajta kutya lenne: "A kutya". ez azért is lenne jó. mert az egy teljesen kevert, átlagkutya lenne, ami így semmilyen célra sem felelne meg 100%-osan.

@harcsaparcsa:
te meg talán menj és mondd a hülyeségeidet azoknak, akiket kutyák mentettek ki romok alól, meg pl. azoknak, akiknek az életét bombakereső kutya mentette meg úgy, hogy megtalálta a bombát.

staropramen 2009.02.12. 11:37:13

@harcsaparcsa
hol élsz te, hogy ilyesmit irkálsz?Az utcánkban már többszöt betörtek,válogatás nélkül, szinte minden házba, ahol nem volt házőrző kutya.Lehet, hogy neked lelki támasz kell,arra ma már minden utcában van egy két kicsi,vagy nagy egyház.Nekem inkább a két komondor kell, lelki támasznak meg ott a család.
Egyébként már mindenkinek van házőrzője az utcában ,kinek keverék, kinek fajtatiszta,és azóta nincs betörés, lopás .
Az utolsó mondatod pedig óriási nagy baromság.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.02.12. 11:37:46

@-d(-_-)b-: nem a beteg kutyák kivégzéséről van szó, hanem fajnemesítő ideológiáról, már meg te bocsáss.

Inimma 2009.02.12. 11:46:05

A rasszista kutyatartók után persze következnek a rasszista macskatartók, a rasszista lótenyésztők és így tovább.

Gondolom az öszvértenyésztők pedig kapnak egy piros pontot...

Ennek a PETA-nak nincs köze az AKÁRHÁNY MANCS-hoz?

-d(-_-)b- 2009.02.12. 11:47:55

@DányiDani: akkor legyenek a mesék. te eddig hány beszélő kutyával találkoztál pl.?

joungen 2009.02.12. 11:51:39

-d(-_-)b: teljesen igazad van, de a PETA-nak nem is az ellen van kifogása, hogy léteznek mentőkutyák stb. stb. - szerintem mielőtt beszélsz inkább olvasd el az eredeti koncepciójukat és ne ilyen gagyi blogokból tájékozódj...

Chalabre (törölt) 2009.02.12. 11:53:59


Szerintem a kivitelezés nagyon gagyi, azonban az alapfilozófia igazán elgondolkodtató.

Nekem eddig csak keverék kutyám volt és egy-két fajtatiszta, az is csak azért, mert találtam őket, és hiába kerestem nem lett meg az egyik gazdája, csak a németjuhászé. De eltökéltem, hogy addig nem vásárolok, egyetlen kanyit sem adok ki fajtatiszta kutyáért, amíg az utcák, utak tele vannak szeretetre éhes, kidobott, elkóborolt, megfélemlített ebekkel. Ezek többnyire keverékek. Mint mi magyarok. Keveredtünk mindenféle más nációval, akik itt áthaladtak vagy egy jó időre, netán végleg megtelepedtek (tatárok, törökök, szovjetek, svábok stb). Ahogy azt egy jól sikerült turizmusunkat növelő reklám is remekül taglalta invitálva továbbra is a vérfrissítőket, hiszen híresek vagyunk a szép magyar nőinkről. A hazánkba érkező külföldiek nyomban észreveszik, hogy az egy négyzetkilométerre eső jó nők száma itt kiugróan magas :-). Beltenyészettel minket nehéz lenne vádolni :-).

Az egyik talált ebem igazi egyedi példány volt, és egyben a legokosabb, a legtanulékonyabb. Mindenki tippelt milyen fajtákból állhatott össze. Belőle csak egy volt. Egyetlen egy. Az alkata, mint egy testesebb sakálé, a bundája, mint egy foltos hiénáé, a feje, mint egy farkasé, a lábán farkaskarmokkal stb. Az állatorvosok szerint egy állatkerti, titkos kísérlet eredménye lehetett, mivel egy állatkert közelében találtam :-). Szóval ő egy igazi egyedi példány volt. Nem, mint a fajtatiszta kutyákból ugyebár tizenkettő egy tucat kinézetre, s a kutyafuttatón a gazdák összekeverik távolabbról szemlélve melyik is kié, kinek kell épp regulázni. Ők tömeggyártásban születtek, sorozatban gyártottak. Az enyémet mindig mindenki megismerte olyan sajátos, egyedülálló volt. Megismételhetetlen.

Lehet a kutyatenyésztést biflangolni, de örök törvény, hogy minél ritkább valami, annál értékesebb.

Gabriel_MTB 2009.02.12. 11:54:41

Engem érdekelne, hogy a spánielek hány százalékát tartják vadászati céllal. Vagy van a juhászkutya, a német...
Tehát én nem tartom azt utolsó mondatot óriási baromságnak.
Ez első mondtad viszont tényleg nem sok ismeretre alapul.
A felsorolt feladatoknál a kutyákra szükség van.
Hagyományos tenyésztéssel nem lehet a megjelenést elválasztani egyéb tulajdonságoktól. Ezért, bár a kutya jelleme egyedenként változó, vannak fajtajellemzők. Megint más kérdés, hogy ezt sokan nem veszik figyelembe vásárlás előtt.
A forma (megjelenés) esztétikailag is értékelhető.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2009.02.12. 12:09:25

@-d(-_-)b-: te komolyan azt hiszed, hogy mondasz ezzel valamit? először is, a mese nem arra való, hogy fantáziátlanul és szó szerint értelmezzük, és a reklám sem arra való, hogy ilyen kockazombi módra nézzük.
másrészt nem a munkavégző kutyák teljesítményéről szól a reklámfilm-blogbejegyzés-kommentek, hanem az esztétikai és külsődleges szempontok méregetése alapján való osztályzás, fajtiszta-nemfajtiszta, tiszta-nemtiszta, első- és másodrangú kutyák, emberek stb., ezt méricskélték az eugenenika hívei is, mintha az lenne a jobb professzor, akinek értelmesebb feje van szemüvegben.
igazán nem mondhatod, hogy ezt nem érted.

Dee_ 2009.02.12. 12:16:06

A kutyafajták fontosak, mert mindet máshogy tenyésztették, más volt a feladatuk, a vérmérsékletük. Egy gombóc kis keverékben nem biztos, hogy rögtön látszik egy kuvasz-ős, de lehet, hogy az ő tulajdonságaival rendelkezik majd felnőve, és ha ezt tudják, sosem veszik kisgyerek mellé. Majdnem minden keverék kutya egy lutri, idővel tűnnek elő a tulajdonságai, az ősei fajtájára jellemző örökletes betegségei, nem mondhatjuk, hogy minden kutya egyenlő és egyforma, és ugyanúgy kell velük bánni.
Csakhogy létrejöttek olyan fajták is - vagy a fajtán belüli tenyészett torzulások -, amik már szinte csak az emberi kényelmet szolgálják, növényként a sarokba ültethető, személyiség nélküli kis lények. Ki emlékszik rá, hogy a cukikedvenc, masnis yorkshire terrier legfőbb feladata a vele egy nagyságú patkányok megölése a lyukaikba bemászva? Ezt gyufásskatulya-nagysággal nem tudja megtenni, ahogy a csivavák is egyre kisebbek és törékenyebbek. Ezeket mondjuk betudhatjuk az igények változásának.
Nem mellesleg inkább azért kéne harcolni, hogy ne fogjanak tenyésztésbe 6 hónapos fajtatiszta szukákat, ne szülessék őket évente kétszer, hogy aztán lezsarolt testtel kidobják őket vagy elaltattassák 5-6 évesen, amikor már nincs belőlük haszon. A kutyák tömeggyártása ellen kéne tenni.
Ez ellen viszont jó a kampány: nem feltétlenül kell fajtatiszta, fogadj be inkább egy keveréket ahelyett, hogy az ilyen szaporítókat támogatod, mert egy korcs kutya is van olyan okos, ügyes, mint egy fajtatiszta.

bedoboember 2009.02.12. 12:31:52

Én Pl elítélem azokat az embereket, akik díszből vesznek kutyát, mert jól néz ki a kertben. Megy a ház színéhez, a barátoknak meg lehet mutogatni...
Hallottam olyat, hogy az az általános vélemény a menhelyi (és legtöbbször keverék) kutyákról, hogy ridegek, meg nem bíznak az emberben, mert kidobták őket. Aki így gondolja, az menjen el egyszer egy menhelyre és egyből rájön, hogy azok a kutyák mindennél jobban éhesek a szeretetre.

mildred 2009.02.12. 13:16:22

@harcsaparcsa: ez most vicc, ugye? majd ha egy rád omlott ház alatt fekszel, jusson eszedbe, hogy az embernek nincs szüksége a kutya segítségére.

forumuser 2009.02.12. 13:35:37

-d(-_-)b- és mások
harcsaparcsa azt írta, hogy _javarészt_. Az arányokról lehet vitatkozni (szvsz megfeledkezett pl. a házőrzőkről), de tény, hogy sok kutyát csak házikedvencként tartanak.

forumuser 2009.02.12. 13:38:39

...és az is tény, hogy arányaiban több a házikedvenc ma, mint akár száz évvel ezelőtt, vagy régebben, mert az emberiség jelentős része városlakó.

mostjönatutituti 2009.02.12. 14:37:51

én valahogy mindig a komolykodó kommenteket nyomom, de ezen majd besírtam a végén amikor az arc betolja a mellette ülő 40es nőnek félhangosan, hogy: ugye lesz valami nassolnivaló később?
igazából hogy milyen reklám azt most nem tudom eldönteni, de poénként nagyon erős

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2009.02.12. 18:38:19

Erős a hasonlat, de nekem baromi sematikus a megvalósítás,
Hogyaszongya úgy mutatom meg, hogy az ilyen emberek "nácik" hogy bemegy közéjük egy "náci" és azt mondja, hogy "na én jól passzolok ide".
Amúgy nem teljesen látom korrektnek az egyenlőségjelet, de az egy másik topik lenne (gondolom ez a szervezet nem öli meg a keverék kutyákat)

Chalabre (törölt) 2009.02.12. 18:59:15

@chimie:

"(gondolom ez a szervezet nem öli meg a keverék kutyákat)"

Közvetlenül valószínűleg nem, de közvetve lehetséges. Méghozzá a túltenyésztés által. Hány és hány olyan tenyészet létezik, amely kizárólag a profitról szól. Nem láttál filmeket, képeket erről? Kis ketrecben tartott anyaállatok, amelyek egyetlen feladata a szaporodás, szülés, majd a néhány hetes utódgondozás, s ezt követően korai elválasztással újra szaporodás, ahogy lehetséges. Kizsigerelik szerencsétleneket.
Mennyivel jobb lenne, ha a családok elsősorban nem tenyészetekbe mennének kutyát választani, vagy csak szigorúan ellenőrzőttekbe (lehetnek beltenyésztettek, idegi problémákkal küzdők, vagy egy ismerősöm szép összegért vak skótjuhász kiskutyát vett tenyésztőtől, csak utólag derült ki, mert sok tenyésztő sumákol a pénzért), és nem tartani ezeket a tenyészeteket fenn, mert állatkínzók, hanem menhelyekre mennének inkább az emberek, az állatorvosok által ellenőrzött, és örökbeadásra besorolt, tesztelt kutyák közül választani társat maguknak. Közlik melyik kutyát hová, kinek, kiknek javasolják. Ha így lenne kevesebb kutyát altatnának el például az Illatos úton és a hozzá hasonló önkormányazati fenntartású ebtelepeken.

Náci analógiádra visszacsatolva Hitler sem közvetlenül végezte a tömeges kivégzéseket, csak közvetve.

Chalabre (törölt) 2009.02.12. 19:06:15


Amúgy a menhelyeken szép számmal lehet találni fajtatiszta kutyákat is, ha valaki mégis ehhez ragaszkodik. Bár ez a szó, hogy fajtatiszta is számomra zavaros.

harcsaparcsa 2009.02.13. 13:40:02

Hehe viccesek vagytok..... Én speciel nem tudok olyan kutyákról akit direkt omladék alól való menteshez tenyésztettek volna ki, vagy elsődlegesen házőrzőnek. Mint irtatok is, több szomszédotoknak keverek kutyája van a valakinek meg speciálisan kitenyésztett ősi magyar PÁSZTORKUTYA (hu.wikipedia.org/wiki/Komondor). Tehát csak alátámasztjátok az érvelésemet, miszerint nem az a fontos hogy milyen fajta hanem az hogy kutya. A reklám is erről szol.

A másik hatalmas hülyeségemhez, a forma és funkció kapcsolatához hagyd fűzzek hozza annyit hogy ebből diplomáztam formatervező szakon egy pár éve. Nem bonyolódok nagyon bele de arról van szó hogy nem tartok bernáthegyit, mert elég kicsi a valószínűsége hogy a hó alól keljen engem kiráncigáljon, viszont sokat eszik. Aki ilyent tar az sznobizmusból teszi. De elvonatkoztathatsz és gondolhatsz a tuning Suzukikra vagy a bevásárlóautó Ferrarira. Mindkettő giccs. Akárcsak az a fej ami rikácsol de nem gondolkodik

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása