Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Soproni sörreklámja őszintén

Ha nem is tartom jónak a Soproni hazafiaskodó reklámját, azt mindenképpen a javára kell írnom, hogy nem lehet megkerülni, és koppintás ide vagy oda, egyszerűen muszáj róla beszélni. Ráadásul elég karakteres ahhoz, hogy továbbgondolásra és mint ebben az esetben is saját verziók, paródiák elkészítésére sarkallja az embereket. A Soproni reklámjával foglalkozó poszt kommentjei közül mazsoláztam ki ( kösz Bery) a beszédes nevű tyuxar.hu verzióját, ami minden esetlensége, bénasága ellenére is ezerszer őszintébbre és frappánsabbra sikeredett az eredetinél. Sokakkal ellentétben azért azt nem gondolnám, hogy a Soproninak ezt a filmet kellett volna leforgatni, de éppen az ebből áradó öniróniát hiányoltam az ő a filmjükből. A srácok helyében én a film youtube-ra eresztése előtt felkerestem volna valamelyik hazai, konkurens sörgyártót, hátha meglátják benne egy jóízű fricska lehetőségét. Persze nincsenek illúzióm ezzel kapcsolatban, de egy normális országban így működnének a dolgok. 

 

Címkék: humor paródia pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr6960640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dnd 2009.02.23. 14:23:46

Lehet, hogy én vagyok a paranoid, de simán el tudom képzelni, hogy ez a valódi kampány vírus-része:P

nick nolte (törölt) 2009.02.23. 14:56:40

én előbb posztoltam, de mind1...
:S:D

és szánalmas ez a monitorarc, ahogy nyögdécsel....

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.02.23. 15:01:46

Én halálra röhögtem magam! Állat jó! :D

Spaeter 2009.02.23. 16:50:55

gratulálok az agyament "ellenkészítőknek". szánalmas a produkciójuk.
Nem értem mi a baj a sopronis reklámmal. Végre egy nézhető, frappáns, ütős kis MAGYAR reklám.
Ezerszer jobb, mint a nyávogó "apubuksikiszökött" és "beszéljünkahüvelygombáról" marhaságok.
Ez a reklám igenis kiba.ott jó, ez a másik pedig egy nagy határ sz.r. Ha már fricska, sokkal jobb dolgokat is össze lehetett volna szedni, és kicsit igényesebben megcsinálni.
A srác még beszélni sem tud...
Na, megyek iszok egy sopronit...

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.23. 16:57:47

:-DDDD hozzátenném, hogy az eredetiben azért zavart, mi jogon használják fel közdolgainkat, történelmünket, gazdasági előrelépéshez. A vizilabda rendben van, mivel támogatói szerződés kitér rá - gondolom...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.02.23. 16:58:13

de most komolyan, ezt miért nem lehet értékelni? úgy nyomkodnám a max pontot, mint a gép!

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.02.23. 17:05:55

Egy rendes, tisztességes európai országban mindkettőnek megvan a helye, ahogy azt a poszt is említi :-D bár én inkább a második variációt érzem szívemhez szólónak. Viszont magyarország nem az a hely, ahol ez lemegy tévében, max netes víruskampány.....

KopaszMercis 2009.02.23. 17:11:59

Hat a soproni reklam nagyon nagyon jo

ez meg szar

lehetett volna beszerezni egy 1000 forintos mikrofont vagy valamit ez akkora fos hogy mar faj

KopaszMercis 2009.02.23. 17:16:13

@rénszarvas:
hat mondjk ha a kokardat lehet politikai kampanyban hasznalni, akkor nehogy mar ez fajjon neked :)

mongyő (törölt) 2009.02.23. 17:17:29

a soproni reklám ott van a szeren!

untitled808 2009.02.23. 17:17:29

@Spaeter:
A sopronis reklám pont olyan bárgyú, mint apubuksikiszökött, csak ez magyar.
Ne azért akarjak sört inni, mert magyar vagyok.
Ez ugyan olyan, minthogy azért leszek beteg és szedem a szart, amit rámsóznak, mert van egy kutyám.
Figyelni is kéne, nem csak nézni. Különbség.
Az, hogy tetszik a reklám vagy sem, nem az én dolgom.

hátramozdító 2009.02.23. 17:23:34

A kanadai film iróniáját hiányoltam én is a koppintott verzióból, ami bizony így hazafiaskodó lett és nem hazafias. Az pedig, hogy a készítők nem úgy esnek neki a munkának, hogy mi az, ami már volt... Ugorjunk.

Én konkrétan úgy érzem, át lettünk verve, mert nem elég, hogy koppintás, még el is b.....ák, amire pedig igazán kíváncsi lennék, az az, hogy mit érez az ügyfél? Nem csodálkoznék, ha látva az eredeti, kanadai filmet azt mondaná, ugye nem gondoljátok komolyan, hogy kreatív díjat fizetünk ezért?

Az már összeesküvősdi lenne, hogy tudatosan koppintottak, vállalva a botrány ódiumát, bízva abban, hogy az is reklám, de ha még így is lenne, miért ilyen bénára csinálták meg a filmet?

adam182 2009.02.23. 17:23:46

azt még meg tudtam emészteni, hogy a sok eszetlen dícséri youtube-on a sopronis reklámot. de hogy még itt, az addicton sem zavarja ez az orbitális nyúlás az embereket....dühítő. nem ötletet merítettek, hanem lemásolták gépiesen, ráadásul sz@rul.....1/5

KopaszMercis 2009.02.23. 17:26:39

miert zavarna barkit a nyulas?

nem azt mondtam hogy azert szeretem mert hude eredeti hanem azert mert jo

hakapeszi maki 2009.02.23. 17:36:36

Halvány SMS Bandis utánérzésem lett a koppintott verziótól, nem szabadulok a gondolattól, hogy a fake egy gerilla marketing eksön része. Mindenesetre ha az, ha nem, a hatást elérte, mindenki a soproni reklámmal foglalkozik, ami, mégha Hungaricum ízűre is sikerült, igenis szép lett. Az, hogy koppintás meg kit zavar? -nincs új a nap alatt.
Akinek meg nem tetszik, az nézzen ....a vízkő tönkretette a mosógépemet.... reklámot!

KopaszMercis 2009.02.23. 17:39:30

@hakapeszi maki:

Te en a multkor bementem a bót ba, oszt bálhéztam a penztarossal hogy ez a szar turorudi ez mekkora koppintas, egy szovjet termek.. mit kepzelnek ezek?

tamáskaresz 2009.02.23. 17:42:53

Meg azt is unom már tökre, mintha az országnak csak két királya lett volna. A Szt.István, meg ez a másik, ez a Mátyás. Voltak nekünk sokkal- sokkal jobbfej államférfiaink is, le kéne már szakadni ezekről a dogmákról.

Mária 2009.02.23. 17:45:13

Ez nagyon tetszik.

Vártam, hogy milyen üveg címkéje jelenik meg a végén :)

Az eredetiről meg csak annyit, hogy én először, másodszor, sőt harmadszor is azt hittem, hogy az is valami hülye kormánypropaganda film az adófizetők zsebéből finanszírozva. Csodálkoztam is, mit keres a végén a sörösüveg :)

De ezt már leírtam valahol.

Taurusz 2009.02.23. 17:45:23

Hmm.. valahol úgy olvastam a kanadait, meg a magyart is ugyanaz a reklámcég jegyzi.
Amíg nem tudtam róla, hogy nyúlás, nekem 5/5 volt, így már csak 4/5. De ez a paródia 6/5 :)

hakapeszi maki 2009.02.23. 17:52:50

KopaszMercis: No látod erre jó a soproni reklám. Tudat alatt nem is sör, hanem rudi fogyasztásra ösztönöz. Lehet, nem is a sörösök találták ki az egészet, nanem a rudisok :-)

Fehérnyúl · http://feher-nyul.blogspot.com/ 2009.02.23. 18:04:57

Sopront a hűség városának hívják, mert 1921. december 14-én a soproniaknak és a környék lakosságának lehetősége volt eldönteni, hogy Ausztriához akarnak tartozni vagy Magyarországhoz és jelentős többséggel Magyarország mellett döntöttek. (Azóta ez a nap a Hűség napja.)

Erre akar célozni ez a kis reklám is a "Hozzánk tartozik" szlogennel, mellyel erre a választásra szeretnének utalni, legalábbis szerintem.

(Nem titok, életem legszebb 5 évét egyetemistaként Sopronban töltöttem, habár hűséges a Zöld Veltelini borhoz voltam inkább a Gyógygödörben, mint a sörhöz és valóban, vizilabdában mi vagyunk a császárok és Magyarországon élnek a legjobb Pasik.:):):) )

Gabbesz 2009.02.23. 18:28:07

Egyáltalán nem vagyok az a magyarkodó típus, aki döngetve a mellét büszke a magyarságára. Sőt, az utóbbi időben inkább szomorúan figyelem, hogy remek politikai elitünk milyen szépen veri az éket egyébként is igencsak összetartó (vö. "dögöljön meg a szomszéd tehene") kis nemzetünk tagjai közé.
Az utóbbi időben túlzottan magyarok által elért sikereknek sem lehettünk tanúi (egyik remek kivétel a "császárok").
A fentiek ellenére mégis büszkeséggel töltöttek a reklámban hallott gondolotok és egy kicsit örültem, hogy magyar vagyok.
Jó kis reklám ez!

KopaszMercis 2009.02.23. 18:29:43

@Gabbesz:
Igen ezzel en is pont igy vagyok

Sokaknak ez baj.. ugy latom.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.02.23. 18:42:31

Szerintem ez nem sikerült túl jól. :S

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2009.02.23. 19:21:49

nekem tetszik az eredeti is, annak ellenére h nem vagyok egy nagy magyarkodó hazafi stb, de ezen bepisiltem, sztem nagyon jó :D

Mária 2009.02.23. 20:18:24

@KopaszMercis: némmá... a KopaszMercis... :)

Jössz a KopaszMercis vs kopasz mercisek erődemóra, amire Despota blogján meghívtalak?

Tudod, én vagyok a "cigányfattyú" :)))

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.02.24. 09:46:05

Pont kitaláltam hogy kellene egy ilyet csinálni, és másnap lett :)

dontpanic 2009.02.24. 10:46:22

@Spaeter:

A paródia nem feltétlen "ellene" készül valaminek, nem állítja, hogy az eredeti szar. Sőt, az emberek általában azt parodizálják ki, amit alapvetően szeretnek, ismernek:) úgyhogy ez a sok paródia akár még elismerés is lehet:D de mindenesetre az biztos, hogy népszerűsíti az eredeti reklámot is. (Reklámozza a reklámot, hmm.)

Ennek a kisfilmnek a vége üt a legnagyobbat..."Magyarország...(kis szünet - vajon mit fog mondani? Azt ezután a sok szar után nem mondhatja, hogy szeretlek) én leiszom magam."
Szerintem nagyon frappáns befejezés, a sörhöz is több köze van, mint az eredetinek:))

mangorlo 2009.02.24. 12:58:03

én lazán betolnám a tévébe ezt

amúgy mög már várom azt a szemfüles reklámbrigádot aki a mostanában feltűnően jóízű kőbányait átpozicionálja trendis fiatalosra és vagy retró melósra, és azokat is akik az amúgy borzalmas ízű harghita és ciuc söröket behozzák és erdélyi romantikás reklámmal jól felfuttatják.

siker esetén jelentkezem a részesedésemért :)

tee-tee 2009.02.25. 08:50:07

ez egy nagyon fasz reklám,
e nélkül is tudom, hogy hol élek és mi a szép az országban, de akinek ehhez reklám kell, azon ez sem segít

anemic royalty 2009.02.25. 09:51:32

"hogy a Soproninak ezt a filmet kellett volna leforgatni, de éppen az ebből áradó öniróniát hiányoltam az ő a filmjükből"

ezt komolyan írtad? ATL kampámyban egy Soproni önírónikus legyen??

ugyan már, nincs ezzel semmi baj, a Soproni reklám szerintem jól kezeli a hazafiasság érzést, a paródia meg lecsap rá, szerintem jól

ennyi

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2009.02.25. 10:19:37

A Soproni pozitívan közelíti meg a magyarságot és jó a minősége, ez pedig igazi, pesszimista, fasz magyar módon és írtó bénán van megcsinálva.

Fehérnyúl vajon mennyit kap a megrendelőtől, hogy nyomja a kommentjeit? Legalább lenne valami nem ennyire cinkes neved, kedves White Rabbit.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2009.02.25. 12:40:02

INkább legyen az a poszt címe, hogy A SOPRONI SÖRREKLÁMJA PESSZIMISTÁN. Találóbb.

anemic royalty 2009.02.25. 14:40:47

csib:

ha szerinted bármilyen ügynökség azért kap pénzt, mert netes fórumokon védi az ügyfél reklámját, akkor te iszonyatosan el vagy tájolva

amúgy ha a kommentelő tényleg wr-es, akkor legalább vállalja

na pá

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2009.02.26. 09:46:57

anaemic royalty
Nem az ügynökség fizet, hanem az ügyfél! Vannak cégek, akik erre specializálódtak, hogy x ember ül a gép előtt és nyomja a kommeneteket, ezért pénzt kapnak. Én ügyfél oldalon vagyok, és mondjuk úgy, láttam már ilyet, nem keveset. Erről persze az ügynökség is tud.
Semmi baj sincs ezzel, kivéve, ha kilóg a lóláb, mint itt. :)

anemic royalty 2009.02.26. 10:37:37

csib, én ügynökség oldalon, és én nem találkoztam még ilyenennel soha

nem vitatom, hogy van ilyen sok, ahogy írod

ebben az esetben tévedsz

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2009.02.26. 11:05:42

anamemic,
Én is kiakadtam, mikor először hozott valaki ilyen ajánlatot...

Lehet, hogy itt tévedek. De irtó béna azért, hogy ugyanazt a kommentet nyomja fel több posztra egy ennyire átlátszó névvel.

Én is szoktam a saját munkáimat kommentelni, de azért próbálom árnyaltan tenni :)
Baromi szar érzés, hogy dolgozol valamin lelkesen, hiszel benne, aztán fél óra alatt ízekre szedik valami blogon, lehülyéznek, ezért az ember nem bírja megállni, hogy ne szóljon bele. Értem, hogy miért kell nyomni a kommenteket a saját lóra, csak ne így!

a néhai papp jános 2009.02.26. 21:16:04

az eredeti (mármint a soproni, nem a kanadai) csak azért jó (és ez is nagy szó), mert parodizálásra ingerel. sikerszakállas barátunk engedett a kisértésnek és máris százszor jobbat, őszintébbet, viccesebbet csinált, mint a soproni. grat! éljen az internet!

lyoker · http://dagonya.hu 2009.03.02. 11:12:24

Nincs karikás ostorom, nem vagyok betyár, mégis zsiványként kezel minden hivatal és szerv.

Megtanultam virágnyelven beszélni, s rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: „nem kérek számlát”.

A saját nevemre szóló külföldi küldeményeim sosem jutnak el hozzám, mégis minden héten kapunk egy csomagot, de mégsem örülök, mert Bukarest hamarosan megelőzi Budapestet.

Elsüllyedek a szégyentől, hogy 50 éve nincs más csak Puskás Öcsi, Rubik Ernő meg Gábor Zsazsa, és hogy 3 milliós büntetés egy bank megdöntéséért az igazságos. A törzsi ellentéteink Ázsiát és Afrikát idézik Európa szívében.

A hideg kiver a Viktortól, a Feritől, a MÁV-tól, az elakadásjelzőktől, a sorbanállástól;

Útépítésben mi vagyunk a királyok! És egy sörmárka sincs magyar tulajdonban!

Magyarország! Nem lesz ennek így jó vége…

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.06.13. 12:27:13

"magyarország... Én most leiszom magam"
:D:D:D:D:D

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása