Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szeretnél átlátni az emberek ruháján?

Hány filmben láttuk már a csodaszemüveg ötletét, amelyet feltéve viselője átlátott az emberek ruháján, és megnézhette a járókelőket anyaszült meztelenül. Általában ilyenkor valahogy mindig éppen bombanők jöttek szembe, akikre aztán tényleg öröm volt ránézni. Pedig ha az ember belegondol abba, valójában kik között is sétál mondjuk egy plázában, nem biztos, hogy annyira vonzó ötletnek tűnik egy ilyen szemüveg.

Valami ilyesmi mocoroghatott a Naked People akció szervezőinek fejében is, akik 24 a szó leghétköznapibb értelmében vett átlagos embert toboroztak, akik bevállalták, hogy ruhában és ruha nélkül is lefényképezik őket. A fotóikra kattintva egy pillanat alatt eltűnik róluk a ruha, és úgy állnak előttünk, mintha a női vagy éppen férfi zuhanyzóban futottunk volna össze velük. Vigyázat, még egyszer mondom, hogy ez nem egy pornóoldal nagy szilikonmellű, szoláriumozott macákkal, hanem bizony maga a rögvalóság. Úgyhogy mindenki csak óvatosan.

via:joshspear

Címkék: online inspiráció nsfw

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr44984320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2009.03.06. 12:11:40

Elsőre ezt dobta:

Name: Andre / Age: 37 / Job: Educator
Hobby: Computers / Country: Germany

:)))

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.03.06. 14:06:49

dinyus
A hiba a te készülékedben lesz asszem.

dinyus 2009.03.06. 14:12:37

@reklámbuzi: na, megnézem majd otthonról is akkor :)

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.03.06. 14:56:17

miért van mind borotválva? csak nekem tűnt fel?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.03.06. 15:14:18

kerekbilincs
Gondolom kicsit meg lettek dizájnolva a fotózás előtt.

Chalabre (törölt) 2009.03.06. 17:27:24

@reklámbuzi:

"Kicsit meg lettek dizájnolva a fotózás előtt", és a fotózás után is, életük legjobb alakítását nyújtva, mégis hervasztó látványt nyújtottak egy-két kivétellel. Hát, ez a valóság. Ilyenkor mindig elmegy egy kicsit a kedvem az emberektől. A test önmagában többnyire nagyon ritkán szép. Viszont lélekkel felruházva édesen vonzó lehet. Míg az általad említett "nagy szilikonmellű, szoláriumozott macák" teste lehet szép, viszont a lelkük lerombolja az egészet.

De itt óriási különbség van a két nem között.

Hisz a férfiaknak egy nő testének puszta látványa elég, hogy sorba álljanak a Playboy-ért, vagy fizethessenek egy prostiért stb. Míg ez fordítva a nőkre nem igaz. Nekik aztán piacra dobhatják a Playgirlt, max a "más" férfiak lapozzák majd, és peepshopokban feszíthetnek a férfiak, egy árva kanyit nem kapnak (a Chippendale fiúk is amolyan férfiaknak szóló fricskaként aratnak lánybulikban, hisz ha a férfiaknak szabad, nehogymár nekik nem, és nem is torkollnak valódi orgiákba). A nőknek először inkább a férfi lelke kell, aztán jöhet a teste, ha a lelke megfelelt, és ezt számos nőknek szóló reklám nem veszi figyelembe. Meg is buknak. Míg a férfiak többségének ez simán jöhet fordítva. Vagyis a test után csak a lélek, és erre már unalomig alapoznak máig is a férfiaknak szóló reklámok.

Egyébként mi a kampány célja? Le a photoshoopolt címlapképekkel, éljünk reálisan, fogadjuk el a valóságot?

fraki 2009.03.06. 18:01:49

Nem értem a poszt és a hozzászólók hozzáállását. Én ezt teljesen korrektnek látom. Ha kiveszel egy pornómacát a színfalak elől, és ilyen pózban ilyen megvilágítással ide kirakod, ugyanezt a látványt kapod. A fiatal csajok/srácok teste vonzó, a többieké nem, de az fürdőruciban sem...

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.03.06. 18:21:53

Jah, és a fordítást az adatoknál nem kell nézni, valaki pl. a skót secretary kisasszonyt miniszternek fordította :).

asztalfióknak suttogó 2009.03.06. 18:32:45

Hm, nincs ezekkel a fotókkal semmi baj. Akinek hervasztó, hozzá van szokva a photoshophoz. Márpedig az emberek 80-90%-a így néz ki á la nature, ahogy a fotókon...

nikk rivers 2009.03.07. 14:59:41

Ez egy "Kampány a Valódi Szépségért" remake?
(Mondjuk a Dove megmozdulása művebb volt azzal a tucatnyi dagadt hölggyel a plakátjaikon...)

pirostornacipő 2009.03.07. 16:26:56

@nick rivers:

Írhatnám azt is hogy a "szád dagadt a hülyeségtől", de nem írom, helyette visszafogottan megjegyzem, hogy hozzászólásod a klasszikus nőgyülölő hozzászólások tipikus esete.

nikk rivers 2009.03.07. 22:13:19

@pirostornacipő:
Szerintem ez a portfólió közelebb áll az átlagos-természetesebb-valódi (szépség) képhez, szinte már látszik, hogy tudományos precizitással válogattak hétköznapi embereket.
A dove nem tett mást, mint csontsovány modellek helyett, "testtömeg indexükben kihívások elé néző" hölgyeket válogattak blende elé. Átverés szagú, képmutató kampánnyal indítottak, mint ahogy ez annak idején le is jött a new yorker-ben.
Bízom benne, hogy azóta jobb a casting és kevesebb a photoshop..
Elnézést, ha valakit bántott hozzászólásom nyelvezete.

pirostornacipő 2009.03.08. 09:56:24

@nick rivers:

lehet, hogy a Te elvárásaidhoz, ideáljaidhoz ezek a meztelen emberek állnak közelebb, a valósághoz azonban a dove reklám női, kivéve, hogy onnan tudatosan hiányoztak az egészen soványak, mert a mindennapokban általában nem ők a gúny tárgyai, tehát a reklám nem őket akarta megcélozni...

nikk rivers 2009.03.08. 11:00:16

A dove egy hibás sztereotípiát akart lerombolni, miszerint csak a "vékony a szép..", ez jó is.
El is nevezték real beauty-nak az egészet..
A kampányt két dolog savanyította meg, miszerint
1. a castingon bizony átestek a ló túloldalára, nem "real" nőket válogattak, hanem, mint fogalmaztál, olyanokat akiknek a mindennapjait zavarta a hibás sztereotípia ("gúny tárgyai"),
2. illetve, hogy ezeket a printeket még jól meg is szerkesztették, amitől minden lett, csak "real" nem.

Persze nem vitatom, sikeres lett a dove új stratégiája, csak nagyon kevesen fanyalognak, hogy "ez nem is igazi, fúj", de joghurtból is jól fogy a zselatinos, módosított étkezési keményítős fajta :-)

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2009.03.08. 12:15:57

@nick rivers:

mivel plakátról volt szó, ezért természetes, hogy ki volt találva, meg volt tervezve, gondolatilag, üzenetileg konstruálva a dolog, a gondolat viszont átjött, és ez volt a lényeg azt hiszem...

a te mércéd szerint viszont legtöbbünk nem tartozik bele az igaziba, hanem ezek szerint a zselatinos módosított, keményítős fajtába... nade az emberiség sajnos márcsak ilyen...

ettől függetlenül érdekesnek tartom ezt a projektet itt, bár jellemzőnek, hogy a nők egy része nem volt teljesen levetkezve, hanem kiegészítőket tartott magán... olyan "természetes" módosító cuccokat, mint harisnyatartó, csizma, cipellő és egyebek...

mivel indokolható, hogy csak a férfiak voltak teljesen meztelenek? kivéve, hogy ha jól emlékszem egyikük sem volt körülmetélve...

nikk rivers 2009.03.09. 09:23:20

@oázis:
(Az igazi alatt itt én átlagost értenék, s nem árját.)
Az itteni csapat egy jó mintavételezéssel fedi az europid nagyraszt, örülök, hogy ilyen jól sikerült a portfólió.
A dove 'real' stábja célzottan válogatott, manipulatív és mellékízben provokatívnak készült.., tényleg jó volt, és tényleg nem 'real' a szó eredeti jelentésében.
Míg az színtiszta reklám volt, ez inkább már tudomány.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása