Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Síugrósánc a budiban

Hogy lehet a legjobban érzékeltetni egy jófajta, koffeintől csöpögő kávé élénkítő hatását? Mondjuk azzal az érzéssel, amikor egy síugrósánc tetejéről elrugaszkodva szétterpesztett lábakkal, a szembeszéltől klaffogó pofával zuhanunk a mélybe. És hogy lehet mindezt a legjobban bemutatni? Hát persze, hogy egy vécében, ahol a csészén kuporogva körülvesz bennünket egy a padlótól a mennyezetig mindent beborító poszter, amelynek köszönhetően erőlködés közben úgy érezhetjük, mintha éppen a magasból akarnánk elrugaszkodni.

Hol is juthatott volna ez máshol az eszébe valakinek mint Japánban, ahol a Georgia Max Coffee megbízásából éppen így dekoráltak ki jónéhány vécébelsőt. Az összes brandinget csupán a kávé vécépapírtartóra tett logója jelentette, ami épp elég volt ahhoz, hogy a meglepett mellékhelyiséglátogatóknak leessen, miért is kuprognak letolt gatyával egy hegy tetején.

Címkék: humor ambient látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr301002249

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hütte 2009.03.16. 00:01:02

Vécé sízőknekEz a hihetetlen dizájnú síugratós vécé egy japán kávézóban található. teljesen felesleges minden mellébeszélés, aki még nagyobban szeretné bogarászni a részletek, kattintson rá! (via: adrenalin)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-ling 2009.03.15. 10:18:37

áááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!!!
szédítő vécézés! durva jó!

dzsefi 2009.03.15. 10:18:38

az tuti hogy ettől én is összesz..nám magam, jó ötlet az elhelyezés.

misc · http://misc.blog.hu 2009.03.15. 10:20:16

azért nem rossz a japán luxuswécé se..

2009.03.15. 10:34:12

Ez nagyon durván jó!!
:D
Jól látom: jobb oldalon karfa, 'vezérlőpulttal'?
:D
Vajon mit lehet vele irányítani? Azzal lehet lehúzni?

Oszkárság · http://oszkarsag.blog.hu 2009.03.15. 10:45:48

De akkor ha jól értem, ez már nem kell meghozza a kedvet a kávézáshoz, és rá se kell jöjjön, mit reklámoz, hiszen már OTT van a kávézóban? Van egyáltalán kávézó? Bármi lehet, ez egy dobozos kávé, de a Starbucksnak is van ugyanilyen dobozos kávéja. Ha a tárgyi környezet része, ezután szívesen megnézném az egész kávézót, biztosan nagyon jó. Ha viszont valahol tök máshol kávézásra akarnak rávenni mackóhullás közben, akkor azért eszembe jutnak ilyenek:
- általában nem viszek magammal se kávét, se szendvicset
- ha most iszom még egy kávét, lehet, hogy ez se jön ki
- nem most fog eszembe jutni, hogy de kéne egy brassói meg ennék egy mignont

A japánok viszont el tudom képzelni, hogy erről is "másként" gondolkodnak.

Itt a doboz:
commons.wikimedia.org/wiki/File:Georgia-Max_Coffee.jpg

A "szembeszél" szóhoz pedig:
nosferato.funky.hu/zenek/szembeszel/

diktatorikus kleptokrácia 2009.03.15. 12:07:06

bármennyire is bexarás, azért szerintem még japánban is le kell tolni a nadrágot a művelethez.

ubermorlock 2009.03.15. 12:08:03

csak én érzem úgy, h az indexblogok cikkeinek kábé fele a digg.com-ról kerül át?

Mária 2009.03.15. 13:26:22

@VicGilson:

Az bizony vezérlőpult :)

Ülőke melegítés, vízhőmérséklet beállítás, s*ggszárítás langyos fuvallattal, öblítővíz illat kiválasztás, ilyesmi, ha jól emlékszem :)

Tiga 2009.03.15. 15:37:44

Szerintem itt valami félreértés van, a Georgia az egy kávéital-márka japánban, mellékesen a Coca-Cola Company terméke. A Georgia Max az egyik fajtája, és olyan sárga-fekete dobozban árulják, mint amilyenre itt a sílécek vannak festve.

A gúglin rákeresve hamar kiderül, hogy tényleg :) Ráadásul japán síparadicsomokban levő WC-ket dekoráltak így ki, hogy a terméket reklámozzák.

A japán "vezérlőpultos" WC amúgy az egyik legjobb dolog a világon, siralmas érzés utána visszaszokni az európaira :D

Tiga 2009.03.15. 15:47:09

Ja, Gerogia kávét automatákból lehet venni kb. minden sarkon, kávézókban nem hiszem, hogy árulnák.

BON · http://fullscreen.blog.hu/ 2009.03.16. 16:54:25

És még senki sem firkálta össze??? Én biztos nem állnám meg. Szerintem pl. téli olimpia reklámnak sokkal jobb lenne. A japánok úgyis elutaznak mindenhová. Vagy Xbox reklám. Magamtól a kávéra asszociálnék legutoljára. Ez biztos azért van, mert kávézom.

viktor134 2009.05.10. 18:24:46

magyarországon normálisember nem ül le wc-ben. :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása