Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Philips nagy dobása

A Phillips most jött ki a világ - állításunk szerint - első olyan tévéjével, amelynek képernyője 21:9 arányú, azaz pont olyan széles, mint a mozivászon, így sokkal teljesebb filmélményt nyújt. Ezt a nagy dobást egy másik nagy dobással szerették volna emlékezetessé tenni, és ahogy az eredményekből látszik sikerült is nekik. Közületek például ma hárman is felhívták a figyelmemet a Carousel fantázianevű szpotra, amit nem is a tévében, hanem interneten eresztettek a népre. A Carousel egy 2 perc 19 másodperc hosszú (nem véletlen a 21:9 és a 2:19 hasonlósága) reklám vagy sokkal inkább kisfilm, amit Adam Berg rendezett.

Az egész egy hosszú, az utolsó részletig kidolgozott akciójelenet, amelynek egyetlen, kimerevített pillanatát láthatjuk amolyan Mátrix-szerűen. Kicsit belenyúlkáltak ugyan számítógéppel is, de a felvételek alapja egy fullra berendezett set volt, amit a kamerával szépen körbejártak. A slusszpoén is remek, bár egy kicsit kiszámítható. A lusták kedvéért belinkelem ide a youtube verziót, de inkább mindenkinek azt ajánlom, hogy a Philips miniszájtján nézze meg a filmet, ahol 3 werkfilmszerű interjút is megtekinthet a rendezővel, a világosítóval és a speciális effetkekért felelős szakival. 

Címkék: tévé látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr41075979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

páva vagyok hagyjatok repülni 2009.04.20. 17:37:43

Aztakurva. 2x néztem meg, ezt odatették. Meg fogom nézni a werkfilmeket is, imádom a rendezői kommentes dvd-ket is.

enMegmondtam 2009.04.21. 07:57:35

Azért ebbe nem kicsit nyúltak bele számítógéppel...

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.04.21. 17:50:03

Oké, én aláírom, hogy hülye vagyok, de mi a slusszpoén? :) Inkább a látványra koncentráltam, a sztori ezek szerint kicsit kimaradt.

Remy 2009.04.21. 20:22:19

balint
Az, hogy a rendőr, akivel indul a sztori valójában bohóc.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása