Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámrejtvény meghágott skorpióval

Update:

Bár ezen a héten a feladatválasztás nem bizonyult maradéktalanul jónak (mondhatnám azt is hogy szar volt, de az nem hangzana profinak), azért így is szép számú tipp érkezett. A megfejtők közül a szerencse és a random.org ezúttal Bravo Bateman nevű kedves barátunknak kedvezett, aki ennek következtében gazdagabb lesz néhány vodkás, skorpiós nyalókával. Kérem, hogy jelentkezzen az e-mail címével nálam az ajándékért, amiért ezúton is köszönet a Kütyüuniverzoomnak. Ha túléli ezt az érdekes kulináris kalandot, szívesen venném, ha beszámolna halálközeli élményeiről. Holnap új feladvány, ami remélhetőleg nagyobb kihívást jelent majd az addict reklámok terén oly művelt közönségének.

A múlt héten az én hibámból elmaradt a reklámjáték, amiért utólag is elnézést kérek. Most viszont megy tovább a móka, amihez ezen ahéten az izoom ( más nevén kütyüuniverzoom) ajánlott fel egy aprócska ajándékot. Ez nem más, mint egy vodkaízű nyalóka, amelynek közepében egy skorpió figyel, amit a bátrabbak kellemesen elszopogathatnak. Egy skorpiós nyereményhez pedig mi kapcsolódhatna stílszerűbben, mint egy skorpiós reklámfeladvány. Azoktól, akik ismerik az amúgy meglehetősen híres, és többbszörös fesztiválgyőztes printet elnézést kérek, ők a helyes megfejtés korai benyögésének öröme helyett vígasztalódjanak új fősorok megalkotásával. Jó játékot, kezeket a paplan fölé, éljenek a skorpiók!

Címkék: reklámrejtvény

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr201113769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joco74 2009.05.11. 10:44:22

AIDS kampány? Durex óvszer?

lessknownJFK 2009.05.11. 10:48:33

"Csecsemőnek minden vicc új" - Addict reklámverseny... :P

eszespeter · http://petereszes.com 2009.05.11. 10:51:43

AIDS ellenes kampány, Franciaországban

leslie nilsen (törölt) 2009.05.11. 11:03:24

ezt sztem már mindenki látta...
de nem akarok okoskodni....

chek 2009.05.11. 11:08:04

Merevedési zavarok, avagy valami BUGzik.

Hegela 2009.05.11. 11:13:45

"Lehet hogy ezt látod, de gondold újra." Rasszizmus ellenes kampány ^^.

gyarfi 2009.05.11. 11:47:04

Ha már meghágtad, legalább nyald is ki - izoom.hu skorpiós nyalóka!

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.11. 12:27:24

Ez olyan, mint a viccben, amikor a maci felébred téli álmából nagyon kanosan, és elhatározza, hogy az első állatot megd*gja aki az útjába kerül.
A fazon is tuti téli álomból ébredt :).

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.11. 12:30:26

Atomenergia? Gondold meg!
"Há' egyik nap főkeetem, oszt látom, hogy az asszony mintha kicsit más lenne." Tilinkóu Jóuzsef, Alsórákos.
Ugye te nem akarsz így járni?

Greenpeace.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.11. 12:33:36

A skorpió a RÁK egy komolyabb formája. Gondoljon a megelőzésre, menjen el időben rák szűrésre.
Országos Népegészségügyi Intézet

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.11. 13:38:25

Egy ágyban az ellenséggel. TV2 20 óra

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.11. 13:39:33

Cosmpolitan ezen a héten szexhoroszkóppal!

offos 2009.05.11. 15:04:11

Gúnya jelmezkölcsönző

Anyád se ismerne rád!


Fogadj örökbe egy állatot!

Fővárosi Állat- és Növénykert

offos 2009.05.11. 15:16:50

Te is tehetsz valamit a veszélyeztetett fajokért. WWF

Adja meg kedvencének ami jár! Tápos állateledel

vidak 2009.05.11. 15:18:44

Adja adója 1%-át az Angyalföldi Állatbarát Egyesületnek!

"Mi TÉNYLEG szeretjük az állatokat!"

vidak 2009.05.11. 15:21:43

Tőlünk időben megtudhatta volna, hogy nem szerencsés kapcsolatot kezdenie egy Skorpióval...

Személyre szabott horoszkóp és életmódtanácsadás

Vízöntő Bt.

vigarc 2009.05.11. 18:12:26

Legalize the janga! Amsterdami utazási hirdetés.

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2009.05.11. 18:22:33

Ha skorpióval nyomod - az AIDS-vírust is bekaphatod.

Csakhogy az 60-as, 70-es évek magyar reklámpiaci mondókáinál maradjunk...

thing 2009.05.11. 18:58:07

...ja, megnéztük a piramisokat is, és apám, itt a csajok is teljesen mások...

offos 2009.05.11. 19:46:15

Nem tud otthonában megbírkózni az ízeltlábúakkal?
Chemotox a megoldás!

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2009.05.12. 08:27:57

Felfedeztük a thai nők bársonyos bőrének titkát

SupaCow · http://magnezia.blog.hu 2009.05.12. 09:55:17

Swinger Klubb!
Ha valami másra vágysz.

Bravo Bateman 2009.05.12. 12:45:27

Sose bízz a nőkben.
For Him Magazine

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2009.05.12. 15:05:23

Tarts rendet! - IKEA

Nils Holgersson csodálatos utazásai az afrikai vadludakkal

A hátán fekvő skorpió szerinted is így tartja a farkát? Ne dőlj be mindennek! - NatGeo

Születésem története - Ollókezű Edward

Próbáltad már emberrel? - Szextrém, partnerközvetítés ízeltlábúaknak

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.12. 21:44:17

Imádnivaló házikedvencek a Csőrike állatkereskedésből.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.13. 00:53:47

Kedveli a kalandot? Szereti a veszélyt és az extrém sportot? Utazzon BKV-val! Önnek jár.

dalex 2009.05.13. 03:08:53

Ez az irodai macska-far-agó otthoni változata.

gyarfi 2009.05.13. 07:58:38

@Kütyüuniverzoom: Köszi, ezt dicséretnek veszem ;)

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.13. 08:29:32

2 láb között a mennyország van. Képzelje el, mi van 8 láb között!
Találja meg a végtelen élvezetet a Sodoma Klubban! 4 nő feature-ei egyben, helyzkedési problémák és macera nélkül.
Az első 100 vendég skorpióra csatolható műmelleket kap a szolgáltatás mellé.

Gorraf 2009.05.13. 15:41:25

Dulux színes falfestékek. Ne csak az életébe, a lakásába is vigyen új színeket.

Középső Nevem Déndzser 2009.05.13. 15:55:43

A szexuális torzulások többsége gyógyítható! Forduljon szakembereinkhez. Anonim Anomáliák
Társadalmi hirdetés a családügyi minisztérium és az állatvédők közösségének megbízásából.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.13. 18:35:17

Mi TÉNYLEG szeretjük az állatokat! PETA

sitcom 2009.05.13. 22:33:01

Másnap reggel is dögös?

Társaság a felelős alkoholfogyasztásért

JillandJack 2009.05.14. 11:54:34

Ha jól emlékszem, francia anti-aids kampány egyik darabja.

gyarfi 2009.05.14. 22:37:43

Vajon összeilletek az ágyban? Szex-horoszkóp

gyarfi 2009.05.14. 22:38:40

@gyarfi: Hoppá, nem is láttam, hogy ez korábban el lett már lőve, sry

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.05.15. 00:37:07

@vidak: Bocs, benéztem :). Remélem elhiszed, hogy nem lenyúlni és ékeskedni akartam vele :))). Amúgy is adja magát a szlogen, ebből látszik, hogy jó.

offos 2009.05.15. 01:21:51

Formaline preparátor műhely - Mi mindent megtömünk ami szőrös!

offos 2009.05.15. 01:31:57

Felszúrtuk öket, hogy gyönyörködhess bennük!
Természettudományi Múzeum Afrika ízeltlábui kiállítása

offos 2009.05.15. 01:48:37

Bocs, ízeltlábúi

A pokolban a lányok a végtelenségig bírják energiával
Hell - Ha akarod, ha nem
most gyehenna ízesítéssel

offos 2009.05.15. 01:57:17

Állítsuk meg a kényszertömés gyakorlatát!
Négy Mancs

Thor az igazi 2009.05.16. 17:40:42

X-Box Live: Mortal Kombat V - Scorpion wins

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.05.17. 15:44:29

Update:

Bár ezen a héten a feladatválasztás nem bizonyult maradéktalanul jónak (mondhatnám azt is hogy szar volt, de az nem hangzana profinak), azért így is szép számú tipp érkezett. A megfejtők közül a szerencse és a random.org ezúttal Bravo Bateman nevű kedves barátunknak kedvezett, aki ennek következtében gazdagabb lesz néhány vodkás, skorpiós nyalókával. Kérem, hogy jelentkezzen az e-mail címével nálam az ajándékért, amiért ezúton is köszönet a Kütyüuniverzoomnak. Ha túléli ezt az érdekes kulináris kalandot, szívesen venném, ha beszámolna halálközeli élményeiről. Holnap új feladvány, ami remélhetőleg nagyobb kihívást jelent majd az addict reklámok terén oly művelt közönségének.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása