Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Mi a kedvenc kínai kamumárkád?

A nagy márkák gyárainak Kínába költözése után az ott készült cuccokkal párhuzamosan azok nagyipari méretekben gyártott hamisítványai is elárasztották a viágot. Milyen jó is volta annak idején az akkor még lengyel piacnak hívott zsibvásáron azzal szórakozni, hogy ki talál elvetemültebb kamumárkát. Az adihas táska, az adios zokni és a Niki sportcipő mellett az akkori kedvencem az univerzális Panasony kisrádió volt, amit sajnos azóta valamelyik költözésénél elveszítettem. Persze ez csak a töredéke a sok ferdített hamis márkának, amelyek közül néhányat képben is megosztanék veletek. Nálam a McDonald's logóból kacsafejet hajtogató McDuck kínai étterem viszi a prímet, bár kétségtelen, hogy a Buckstar Coffe és Dolce&Banana logó is megér egy misét. Kíváncsi vagyok, ti milyen álbrandekkel találkoztatok jártatokban-keltetekben, és hogy azok közül mi a kedvencetek. Biztos vagyok benne, hogy rengeteget össze lhetne gyűjteni, mert a kína nép leleményessége kifogyhatatlan. 

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr811122346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2009.05.15. 10:40:04

Azért az se volt semmi, amikor a kínai Dalian városában megjelentek olyan villamosok, amik kívülről meglehetősen hasonlítottak a Siemens Combino prototípusára (baloldalt az eredeti, jobboldali a kínai verzió):
http://www.paulussen.com/paulussen/combino%20plagiat.html

Csak hozzá kell tenni, hogy a kínai verzió nem volt alacsonypadlós :)

langolier 2009.05.15. 11:26:09

Nekem a kedvenc kínai hamisításom a kínai Li Ning sportmárkájának szlogenje. Szerintük ugyanis "Anything is possible", míg az Adidas szlogenje szerint "Impossible is nothing". :-)

szabot2 · http://upside.blog.hu/ 2009.05.15. 11:55:37

A Dolce&Banana annyira szánalmas...:) Ki a túró vesz ilyen cuccot?

Koronix · http://otletlada.blog.hu/ 2009.05.15. 12:08:48

Ezeket Xi'an-ban lőttem:
http://www.flickr.com/photos/cili-krisztian/2524732385/in/set-72157605269298021/
http://www.flickr.com/photos/cili-krisztian/2525553648/in/set-72157605269298021/

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.05.15. 12:24:21

A SONY.
Árultak hamisítvány Sony fejhallgatót régen a Fáy utcai piacon. Méghozzá 2000-ben.

De van mai "termés" is. NAkai. Akainak olvasod, mert az N három vékony vonallal van megrajzolva az A előtt.

Szeti 2009.05.15. 12:24:35

Nekem is beugrott egy-két régi emlék a piacról:
DUBWILL (Budmil), Recbok, Reobok, Reobak (Reebok), Hike (Nike), Diadola (Diadora)
Hirtelen ennyi.
A józsin se lehet most már ennyire gagyi feliratos cuccokat kapni. De a Puma, Nike feliratos, pipás cipők nagyon mennek, csak totál műanyagok, kb 2-3 hétig bírják...

bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2009.05.15. 12:27:27

De mondok még hülye neveket:

xing long (elem)
Xiron (hifi)
Sunhui (rádió)
Hafto (walkman)

Utóbbi 2 gyűjteményem jeles tagja, a rádió kifogástalan, a walkmanben már volt egy motorcsere...

Szabó Patrícia 2009.05.15. 12:29:29

Nekem van egy Panasoniac DVD lejtászóm, 3 év után vettem észre, miért gagyi, de azúta is működik és negyedannyiba került.
De láttam JCV, Philips, Adidos és Noika cuccokat is Bangkokban, sőt egy Armani Suits feliratú szabót egy szigeten az erdőben.

De el kell keserítsek mindenkit: ma már az számít hamisnak, ami nem Kínában készül. Azzal valami gond van....

Zsoált · http://vegtelenegbolt.blog.hu/ 2009.05.15. 12:32:39

én még áltsuliban láttam a világ legjobb papucsát egy gyereken. nem egészen márkaneves, de a chicago bulls bikafej mellett az a felirat állt hogy: CHICHAO BULB.
azóta is szeretnék egy olyat

durbincs 2009.05.15. 13:03:31

90-es évek elején sikerült megfigyelni egy helyközi járaton az előttem álló fazon farmerén a márkanevet: "TRIPPER" találkozott esetleg még valaki ilyennel? :)

Nakedape 2009.05.15. 13:04:42

nekem a kedvencem (vettem is) az FM Rodio-m
:D
ez az amikor a radio-t márkajelnek nézték

naxx · http://alhirek.blogter.hu/ 2009.05.15. 13:05:10

Adiads, Niké (így ékezettel), Fali (Fila:D), a már említett Dubwill az alap:D

johevi 2009.05.15. 13:06:03

Hát senkinek nem volt 4 csíkos ADIOS cipője?

Koky_ 2009.05.15. 13:07:25

Puna melegítő! Faterom vette :))

I'll be Beck! 2009.05.15. 13:24:58

Dacia by Renault.
Hogy nem kedvenc? - De.
Nem kínai? - Ne biztos.
Nem kamumárka? - Ehüm.

SanTa 2009.05.15. 13:29:13

Egyik kollegám mesélte, hogy volt kínai feszület, úgy, ahogy kell. Csak szegények a szabványos, "INRI" feliratra Jézus feje fölött azt hitték, hogy márkajel, ezért aztán az ő verziójuk "NIRI" lett :-D

chillking 2009.05.15. 13:31:07

sonny,"Dodgy & Banana",de szerintem ez csak a poen miatt,polokat láttam pl.

nyiriz 2009.05.15. 13:41:09

Adiads meg reobek, mint ahogy korábban írtátok alap volt. De keményen egyszer láttam Reedas susogós melegítőt. Na, akkor az meglepett. :) Azóta sem láttam olyat, biztos ritka márka. :)

Almaspite 2009.05.15. 13:47:04

Két magnósrádió, 1998. Négy Tigris piac:

- Panashiba
- Tosonic

(Egymás melletti két standon!)

Winston Smith 2009.05.15. 13:52:26

Nekem a kedvencem a PLIMA cipő volt. Eléggé alaposan meg kellett nézni, hogy a másodiknak látszó betű nem egy 'U', hanem LI, kb. 1 mm folytonossági hiány volt.

A logón persze nem ugró puma volt, hanem gondolom ugró gepárd, mert ez nem hamisítvány, csak véletlenül hasonlít. :)

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.15. 14:06:28

Nagyanyámnak volt egy 12 centi képátmérős SOMY tévéje. Kibírta 15 évet hibátlanul, bár a vége felé már igen csak érdekes szaga volt párásabb időben.

2009.05.15. 14:14:04

nemtudom kinek volt szerencséje kb 12-14 éve idehaza a tik-tat nevű szörnyű cukorkához :) volt dinnyés, banános, narancsos, citromos, meg talán mentolos. Azaz a színük alapján erre tippeltem.

mechanicalbride · http://mechanicalbride.freeblog.hu/ 2009.05.15. 14:49:41

Hogy a ruházati trendek ne csak a sportos vonulatban merüljenek ki: "Calvin Klin"

TADAMM 2009.05.15. 15:16:51

Közröhej, a világ ezen oldala nevet azon az oldalon. De az az oldala is nevet ezen... Minek nekik a márka, úgy még egy jó copy sem ér semmit, ha egy kirakatban látsz 10-et!? Gondolom a Kínai belpiacon meg egymás mellett állnak KIKE, TIKE, LIKE cipők... ááhh, szőőőrnyűű. Elég veszélyesek ezek a keleti népek. Apropó, CHINA jelentése a világ közepe, a kultúrájukra mega büszkék, lenézik az európaiakat - akkor meg mi a f*szomnak van szükségük a nyugatiak majmolására? Nagyon száni...
Vállalkozó kedvű marketingesek, designerek, kreatívok! FELHÍVÁS! Brand építő csapatot állítanék össze keleti piacra, már létező infrastruktúrát megcélozva! Lehetne ott pénzt keresni...

2009.05.15. 17:52:54

de már nem is made in china van a cuccokon, hanem made in prc (people republic of china)

haveavoice · http://www.haveavoice.blog.hu 2009.05.15. 18:53:44

gyerekkoromban volt egy "Nikee" sportfelsőm, vagy mifenének hivják, ilyen susi anyagból volt. gyerekként mindig csak röhögtünk rajta, egyszer volt rajtam kábé, tíz évvel később valami fesztiválon:D
amúgymeg nálam a kedvenc a Vens cipő, így, "e"-vel.

adam434_ 2009.05.15. 20:29:32

a Sonia füleseket osztogatják az OrangeWays járatokon mint "egyszerhasználatos"
nekem sikerült egyszer sem használni... csomag szétszedésekor atomjaira hullott

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2009.05.15. 23:00:35

a mai napig a kedvenc kenyérpiritóm egy FIRST nevű ócska kínai piacos kenyérpirító. Komolyan mondom, olyan tökéletesre semelyik márkás cucc sem tudja pirítani, elég nagy a MAGYAR szelet kenyérhez és alul van neki egy kis morzsatálcája amit ki lehet húzni a tisztításhoz és nem kell fejjel lefelé rázogatni, hogy kiessen a morzsa.

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2009.05.16. 15:49:25

GAT cipők? A CAT mintájára. Ez is elég nehézen beazonosítható, az a kis pöcök ami a C-t G-vé váltja, csak sólyomszem számára látható. Ami gyanús volt, hogy minden második emberen ilyen cipő volt

k.g. (törölt) 2009.05.16. 17:44:56

Nem kínai gagyimárka, hanem valószínű magyar, de jót röhögtem rajta: TOP 100 papírzsepi, amiről azt hinné az ember, h 100 db-os, de nem, az a márkanév része, az oldalán apróbetűvel ott díszeleg, hogy 85db :D

gothmog 2009.05.16. 19:18:15

Johnny Worker viszki?

gothmog 2009.05.16. 19:23:56

meg persze Adios, Reobek, Pieonear

zwilling 2009.05.16. 19:46:10

Diodara (Diadora helyett) a legnagyobb!!!

Fullánk 2009.05.24. 02:50:28

BO88, erről van is fotóm, a dizájn tisztára mint a BOSS felirat. Láttam még MALOBO CLASSIC-ot is.

.NetRolller 3D 2010.02.28. 01:15:12

Csak egy dolgot sajnálok: semelyik kínai gyártó nem gyárt Adidas klónt Odabas felirattal... :-)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása