Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gumiégetős driftingvideó reloaded

Oké, tudom, hogy ez alapvetően nem drifting, hanem annak egy oldalága a gymkhana, ami dritf elemeket is használ, de ez a szó azt hiszem a legtöbb embernek nem mondott volna semmit. Pedig lassan ideje lesz megtanulni. Néhány hónappal ezelőtt bemutattunk már egy gymkhana videót, ami akkor nagy sikert aratott itt az addicton is. Ezúttal ugyanaz a csapat készítette el a folytatást, csak éppen még több pénzből, még nagyobb felhajtással és még látványosabb felvételekkel.

A projekt lelke ezúttal is a DC márka társalapítója, a zseniális rallyversenyző Ken Block, aki megszállottjává vált ennek az autósportnak. Ezúttal az egyik los angeles-i kikötőben alakított ki egy versenypályát, ahol barátunk új 566 lóerős Impreza WRX STI-jével bemutatja, mire is képes az alatta fickándozó kasztni. Az amúgy is látványos filmet telepakolták apró kis trükkök, festékkel és vízzel töltött lufik, belassított felvételen szétdurranó neoncsövek és robbanások teszik még hangulatosabbá. Ha szereted az égett gumi hangját, ezt látnod kell!

Címkék: vírus autó látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr531169680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomi888 2009.06.09. 11:03:19

ezt hihetetlenül jól megcsinálták!
lenyűgöző!

leslie nilsen (törölt) 2009.06.09. 14:10:37

kösz, h blokkoltad a reklámos post commentelését....


egy reklámos oldalra REKLÁMOT? fuj! :S:D

nekem mindegy me blokkolok minden reklámot ADBLOCK-kal...enyyi...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2009.06.09. 14:20:52

Leslie
Rajtad aztán nem lehet kifogni!:))

jasztreb 2009.06.09. 15:53:20

ezen most beszartam. de tényleg. nálunk meg rudolf herceg a menő vírusban. muha.

kapujanincs (törölt) 2009.06.09. 16:50:14

csak szerintem jobb az első?

karas · http://www.karas.hu/ 2009.06.17. 01:57:46

paintballos srác utáni második snittben csak szerintem van teljesen lemosva az első szélvédő?:/

wronka 2009.06.17. 17:18:18

Imádom! Elkoptatott szó, de ez a reklám zseniális. Nőként nem nagyon kötnek le az autók, de hihetetlenül tetszett a videó. Ősprofi kivitelezés (zene, vágás stb...). Bevallom, hogy a két bója közé beparkolni sem tudnék, nemhogy "átdriftelni" közöttük! :)

Stipistop Misi · http://www.stipistop.com 2009.07.09. 10:41:31

Most , hogy már túltettük magunkat mindannyian a videó és a tartalom fantasztikumán, azért szívesen olvasnék egy cikket arról is, hogy ez a Ken Block srác micsoda zseniális marketinges. Úgy, hogy a szakmáról valószínűleg keveset tanult. Illetve talán éppen emiatt.

Legutóbb például a TOP GEAR c. legnézettebb autós műsorban kapott egy kb. 6 perces blokkot Block :)Ez hat perc a DC Shoes-nak, a Monsternek, és a Subarunak. Az első saját márka, a másik kettő pedig sok pénzt fizet KEN minden megmozdulásáért.

Akit érdekel a KEN Block sztori, és a DC Shoes (ami Ken Block saját tulajdona) feltétlenül nézze meg a vele készült kifejezetten érdekes interjút: stipistop.com/ken-block-interju/

Az Addict meg csináljon egy rendes háttérsztorit.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása