Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az ORTT megfingatja a betelefonálós játékokat

Talán őket lepi meg a legjobban, de az ORTT az utóbbi időben kezdi működőképes szervezet benyomását kelteni. Nem igazából látok bele a lapokba, nem tudom, mi vagy ki lehet ennek az oka, de maga a folyamat mindenképpen üdvözlendő. Először akkor kaphattuk fel a fejünket, amikor július elején egy addig soha nem látott mértékű, 12 órás elsötétítéssel büntették az RTL Klubot egy szabálytalanság miatt, majd nem sokkal később a TV2 is megkapta a maga kerek büntetését.

Ezúttal a régóta a begyemben lévő betelefonálós átvágójátékok kerültek megregulázásra, ráadásul nem is akárhogyan. Amikor egy évvel ezelőtt a GVH vizsgálódni kezdett a játékok körül, azt hittem, majd most elkapják a töküket, hiszen az ott folyó visszásságok egy középső csoportos óvodás számára is nyilvánvalók voltak. A GVH azonban meglepő módon bírság vagy intézkedés helyett lepacsizott a játékszervezőkkel, és annyit kért csak tőlük, hogy legyenek szívesek legalább tájékoztatni a tévénézőket arról, hogy a Mennyi 2+2? nehézségű kérdések megfejtése, és az afelett  érzett örömből táplálkozó relflextelefonálás nem elég a győzelemhez, hiszen ezzel még csak beneveztek egy nyereményjátékba, a sorsolás még csak utána következik.

Az ORTT azonban most elég keményen odacsapott, és komoly érdekeket is megsértve ráncba szedte a játékokat. Egy tollvonással megváltoztatták az interaktív televíziós nyereményjátékok besorolását, amelyek a jövőben televíziós vásárlásnak minősülnek majd. Első ránézésre ez nem nagy dolog, pedig ez az "apró" változás súlyos következményekkel jár majd a telefonosokra nézve. Ezzel ugyanis napi két órában korlátozták az idejüket, aminek jelentős része beleszámít majd a reklámidőbe, és ami igazán fontos, a belőlük származó bevételek reklámbevételnek minősülnek majd, amelyeknek hat százalékát a médiatörvény értelmében új, magyar nyelvű filmekre kell fordítani. Az index szerint ez azt is jelenti, hogy az ORTT ezentúl vizsgálhatja majd, hogy a műsorokban nem alkalmaznak-e tudatos félrevezetést, illetve a tényállításai valósak és tisztességesek-e. Ez már csak azért is fontos, mert rengetegszer lehet megfigyelni azt, hogy a feltett rejtvényeknek több helyes megoldása is lehet, attól függően, hogyan értelmezzük a képen látható ábrákat.

Komolyan mondom, engem meglepett az ORTT kemény fellépés, de mindenképpen jónak tartom. Persze lehet, hogy csak naív vagyok, és ez csak egy újabb látszatintézkedés, de most valahogy mégis optimistábban állok a dolgokhoz, és bízom benne, hogy a szeptemberi türelmi idő után tényleg odacsapnak majd a vigyorgó pénzlobogtatóknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr521360544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szkeptikus sokk · http://szkeptikus.blog.hu 2009.09.04. 22:29:30

"ORTT ezentúl vizsgálhatja majd, hogy a műsorokban nem alkalmaznak-e tudatos félrevezetést, illetve a tényállításai valósak és tisztességesek-e"

Tudom, hogy e műfaj éllovasáról már múltidőben beszélhetünk csak, de a jós és "távgyógyító" műsorok valóságtartalmát is vizsgálni fogja az ORTT? Az sokkal nagyobb lehúzás, mint a játékok...

Remy 2009.09.05. 07:32:21

@Szkeptikus sokk
Jogos, ezeken az ezoterikus műsorokon irtózatos pénzeket kaszálnak a szervezők, és pont ugyanakkora átvágás az egész.

Alicante 2009.09.05. 12:36:58

""ORTT ezentúl vizsgálhatja majd, hogy a műsorokban nem alkalmaznak-e tudatos félrevezetést, illetve a tényállításai valósak és tisztességesek-e""

A számolós játékoknál az ATV egyáltalán nem fogadja el a tuti megfejtést t.illik a műsorvezető és a szerkesztő kitalál egy a megoldást tartalmazó szám helyett egy nagyon tőle nagyon messze álló számot, na azt kell kitalálni...a feladvány csak körítés. Mi ez ha nem csalás? Ráadásul soha nem hallott nevekre (angol, holland, hottentotta)ráigérnek többszázezer forintot, amit természetesen sohanapján adnak ki ezzel ösztönözve a betelefonálásra. A "mi található a konyhában?" dettó átverősdi, mert a mv-k hazudnak rendesen, hogy eccerűűűű - nekik most is a hűtőben van - aztán kiderül a megfejtés: satsuma. (afrikai gyümölcs, ami hazánkban egyáltalán nem kapható)
Hiába a hazugságokban és csalásokban előljárnak, rohadt kapzsi
banda!!! Le kell tiltani a képernyőről, mert nem különb, mint
"itt a piros, hol a piros" játéknak nevezett szarság.

Egyetértek az előttem szólókkal az ezoterikus jósda műsor legalább annyira elítélendő mint a tel. csaló műsor. Legalább a BpTV-n már
nem élvezhetjük, mivel megszünt létezni.

Alicante 2009.09.05. 12:45:35

Még annyit az ATV-ről: tavaly augusztus-szeptemberben kitaláltak egy nemlétező komplett török utat(utazás, szállás, ellátás), amennyiben helyi készülékről legalább 5ször felhívják őket, természetesen csak csali volt a beígért út. Érdekességképpen még mindig vizsgálati szakaszban van az illetékes hatóságok részéről, de szerintem ezt is megússzák mint a többi csalást. Út viszont az ablakban!

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.09.07. 21:43:21

Vesztét érzi az ORTT? Ideje volt összekapnia magát. Én meg örömködöm itt, hogy nincsen tévém. De a rádiók műsoridejének nagy részét is reklámidővé minősíthetnék, mert nem épp azért játsszák pont azt a zenét, mert az tetszik nekik. :)

Bozdurgán 2009.09.08. 16:40:21

Nagyon jó ötlet!
Kár hogy a legtöbb adó nem tartozik az ortt hatálya alá:)
spektrum, viasat mind mind külföldről sugároz.
Ezekkel a szerintem is indokolt szigorításokkal azt érik el, hogy aki teheti átteszi a székhelyét máshová.

Alicante 2009.09.13. 22:58:19

Érdemes ebbe a blogba belenézni, mert nagyon sok igazság van benne.

thor.buzz.hu/archives/2009/05/01/Tobbet_esszel__Kesz_atveres/

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása