Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Már többször felmerült a blogon a kérdés (legutóbb a Lemonade című dokumentumfilm kapcsán), meddig lehet a reklámiparban dolgozni, meddig bírja az ember komplett idegösszeomlás nélkül. Itt már hallom is a hurrogást, hogy a kreatívok megint csak kényeskednek, és jódolgukban nem tudják, hogyan szenvedjenek. Aki azonban vett már részt egy brainstormingon, az pontosan tudja, milyen megerőltető tud lenni az efféle agyrabló kreatív munka. Ezért szoktam én annak örülni, ha néhanapján az accountok is beszállnak az össznépi ötletelésbe, mert ilyenkor ők maguk is megtapasztalják, milyen nehéz igazán jó ötleteket szülni.
Sokan már az elején lepattannak, mert nem érzik magukénak ezt az egészet, vagy lelkiismereti okokból vagy más irányú ambícióktól vezérelve egy rövid kóstolás után elhagyják a pályát. Ebben nincs semmi különös, sokkal érdekesebb jelenség az, hogy azok közül is sokan kiégnek 40 éves korukra, akik magát ezt a fura reklámvilágot amúgy szeretik. Egész egyszerűen ez a fajta igénybevétel leszívja az embert, iszonyatosan nehéz nap nap után megújulni, a már sokadjára körüljárt briefre még újabb és újabb ötletekkel előrukkolni, még ha sokan most azt is mondjátok, hogy ilyen szarokhoz aztán nem kell különösebben megszakadnia az embernek. Ráadásul a végeredmény a legtöbbször csak annyi, hogy a reklámunknak köszönhetően több telefon, tévé vagy autó fogy, ami általában nem szerepel senkinek az életcéljai között. Pozitív visszaigazolás egy-egy jó kampány által keltett visszhang, az érte kapott díjak, vagy egy társadalmi kampány esetén az eredményesség tud lennei. Amíg azonban társadalmi célú kampányokból nem tud megélni egy ügynökség sem, addig nem fog változni a helyzet.
Ezért van az, hogy a felmérések szerint szinte minden második a reklámszakmában dolgozó ember elgondolkodott már azon, hogy elhagyja ezt az egészet, és valami másba öli inkább az energiáit. A Lemonade című dokumentumfilmben olyan embereket mutatnak be, akiknek az élete pozitív fordulatot vett azután, hogy kiléptek a reklámból. De valóban ilyem rózsás lenne a kép? Art directorként talán könnyebb dolga van az embernek, hiszen akár szabadúszóként, akár művészként van esélye boldogulni, egy szövegírónak azért eggyel nehezebb. Milyen lehetőségek vannak egyáltalán az ember előtt? Ti gondolkodtatok már azon, meddig szeretnétek ezt csinálni? Megfordult már a fejetekben a váltás? Innen szeretnétek nyugdíjba menni, vagy van valami B tervetek a közeljövöre nézve? Kíváncsi vagyok, ti hogy álltok ehhez a kérdéshez. A jobb oldali sávban legörgetve megtaláljátok a szavazóboxot, légyszi kattintsátok be a megfelelő választ.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.