Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: A virágillatú Tahi Tóth

Szerettem volna a múltkori Kálloy Molnáros vérciki Szerencsejáték Zrt. reklám után egy üdítőbb példát hozni a reklámszemle rovatba, de Tahi Tóth önmegsemmisítő alakítása mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Egyszerűen elképesztő az a lendület, amivel a hazai reklámok egymás után darálják be az újabb és újabb arcokat, és döngölik szisztematikusan a földbe egyik közismert színészt a másik után. Amíg külföldön a legtöbbször egy reklámszereplés nemhogy elvesz, de inkább hozzáad egy közszereplő imidzséhez, addig nálunk a reklámok szereplői csak megtépázva tudnak kikerülni a kínos jelenetek forgatagából, és csak a bankszámlakivonatukkal a kezükben tudnak tükörbe nézni.

Tahi Tóthot nem kedvelem különösebben, de azért pályafutása során neki is volt egy sor emlékezetes alakítása, még ha a legtöbbeknek csak a kabaréjelenetekből maradt meg az arca. Ezt a képet most ez a reklám - amit ha megölnek se tudtam volna visszaidézni, hogy melyik mosóport hirdeti - tovább tépázza. Az előző szpotban a retardált gyerekként leszidott, az ingét leevő és ezzel művészit alkotó Lászlót (ááááá!) most kirándulni viszi a párja. Úgy tűnik, ez a gyengeelméjű férj szerep maga a koncepció, mert Lászlónk most is az Esőember figurát hozza, amikor a saját ingének öblítőszagát keveri össze a virágos rétével. Végtelenül kínos alapszituáció, végtelenül kínos alakítás, aminek csak egy végtelenül kínos reklám lehetett a vége. Nem tudom, hová célozzák ezeknek a filmeknek a humorát - már ha ezt annak lehet nevezni - de ezen nincs az a Mikroszkóp színpadon edződött tévénéző, aki akár csak egy pillanatra is elmosolyodna.

Nem tudom, miért kell ezt erőltetni, miért gondolják, hogy a látszathumor jobb, mintha egyáltalán nem is akarna vicces lenni a film. Ha szeretnétek még látni újabb epizódot vagy akár epizódokat a sorozatból, akkor adjatok rá magas pontszámot, ha viszont meg akarjátok szabadítani Lászlót a további szenvedésektől, keresgéljetek az alacsonyabbak között.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (1,3/5)

Címkék: reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr741694603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.25. 10:56:26

annyira szocreál feelingje van az egésznek...

a stílus meg... mintha a saját Gálvölgyi-paródiája lenne komolyan. A lusták mosópora..

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.01.25. 10:57:38

"a szekrényben tárolt ruhák teszteredményei alapján" - ezzel a felirattal vajon mennyire tud hiteles maradni egy kirándulós spotban?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.25. 12:06:31

TPZ
Oké, vannak külföldön is kivételek (ide tartozik szinte az összes japán reklám), de a fő tendencia nem ez.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.25. 12:07:28

Azért László vajon, mert önmagát alakítja? Bizarr.

Hümüzhümümüz 2010.01.25. 12:27:35

Bezzeg azt kifelejtik a filmecskéből, hogy az a kiba**ott Bonux beleragad a mosógép adagolójába és rövid távon kinyírja a masinát!!! Grrr!
Vedd meg (5kg 1700.-), használd és a majdnem teli zacskót repítheted a kukába! Ha elhasználod, nem lesz mosógéped!

(nem, nem én vagyok a kevésbé sikeres...)

nagyvezérke (törölt) 2010.01.25. 12:29:16

Örülök a posztnak, tényleg rendkívül borzalmas ez a reklám...és ez még enyhe kifejezés. De sajnos ez csak egy a sok fos közül...

newnt55 2010.01.25. 12:29:38

Ez az egész a pénzről szól semmi másról. Az ismert színészt megkeresik és mondanak egy olyan összeget, amit nem fog visszautasítani.
Lásd Hernádi Judit borzalmas alakítása a koleszterinszint fantasztikus csökkenéséről.
Pénz pénz pénz.
Tahi Tóth pedig egy kiöregedő, nem jó színész.

nadivereb 2010.01.25. 12:32:06

Lászlónak nem tűnt fel már a legelején, hogy ezzel a szellemileg visszamaradott figurával jelentősen csökkenti az esélyét annak, hogy mostantól bármilyen komoly szerepet kapjon, illetve hogy a járókelők ne röhögjék ki hangosan az utcán?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.01.25. 12:37:17

Alázós humor. Pont az Indexen olyan meglepő?
Én az Egerszegi Krisztina hangjánál kapok a távirányítóhoz.
Rozsdás fasfazék lágyabban csúszik a járdán, mint ahogy nyekereg ez a nyugdíjas 35 éves.

clenthyx 2010.01.25. 12:48:39

Ez számomra nem újdonság, lsd heti hetes. Oda is hívták, aztán visszautasította. Pedig 700e/adás. Azért egy reklám alapján nem kell itélkeznünk, persze megoszlanak a vélemények róla mint minden más kossuth díjas színészről.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.25. 12:52:28

@Kontárblog: "mintha a saját Gálvölgyi-paródiája lenne "

Na itt a megoldás. A Gálvölgyi show-nak elég jó a nézettsége, szóval van olyan réteg, amelyik vevő erre.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.25. 12:55:18

@clenthyx: Hát egyrészt az 700e/adás azért erősen a költői túlzás kategóriába esik (tizede, ha van), másrészt a visszautasításnak (már ha tényleg hívták), inkább politikai motivációi lehettek, hisz hát nem titok, merre szavaz...

Thresher 2010.01.25. 12:58:30

Miért, a Mary Zsuzsis protkó? :P

clenthyx 2010.01.25. 13:00:12

semmi kétség efelől, és sztem ez nem is baj. Szted 70e-ért ülnek a Gálvölgyiék egy adásért?! Okés, túloztam egy kicsit de párszáz ezer biztosan megvan... Ezért a reklámért szted mennyit kaphatott László fedor?!

Rwindx 2010.01.25. 13:00:40

Mo-n a reklámok színvonala alapból a béka segge alatt van, tökmindegy hogy kit tolnak a kamera elé.
Nem szeretem a reklámokat, de azért találtam itthon összesen két olyat ami tetszett. 2 sörgyáré. Az elmúlt 30 évben. A többi csak fantáziátlan hányás.

clenthyx 2010.01.25. 13:02:26

Ja és csak annyit hogy néz meg egy régi Gálvölgyi showt meg egy mostanit. Nekem ő a kedvenc színészem meg persze Rudolf Petya, de mégis azt kell mondanom hogy gyengus..

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.25. 13:07:05

Mikor egy éve viszajöttem Magyrországra, akkor hajdani reklámos kollégáim óvaintettek, hogy vigyázzak, mert időközben felére csökkentették a kreatívok bérét a reklámszakmában. Akkor azt hittem, a válság, de hamar rájöttem, hogy nem azért. Nézve ezt a reklámot (és úgy a magyar reklámtermelés 90% százalékát), azon csodálkozom, hogy nem negyedelték. Nem is értem, honnam jon az, aki ilyet kitalál, prezentál,elfogad, finanszíroz, legyárt. Én a reklámügynökségtől elvenném a működési engedélyt, a filmstúdiót úgy unblock bezáratnám, de még azt az embert is eltiltanám, aki a forgatásra hozza a cateringet. Szeretném látni, hogy a kiürített reklámügynökség néptelen szobáin átfúj a szél, néha csapkodnak az ablakok, és egy egy ottmaradt papírfecni száll a levegőben.

Nerio 2010.01.25. 13:09:01

"A szekrényben tárolt ruhák teszteredményei alapján." :DDD Fú, azért ezt a teszt-készítést megnézném, hogy csinálják…

clenthyx 2010.01.25. 13:13:32

ezzel teljesen egyetértek, és a legnagyobb probléma az, hogy mind a fiatal színészek mind pedig a középkorosztály teljesen kiszolgáltatott a mostani helyzetben, amikor már egy megasztár döntős P.Péter neve mellé a centrál színház honlapján azt írják, hogy 'színművész'. Hát ennyit a médiáról!

svéd 2010.01.25. 13:21:57

faszér' vállalta el? ja, mert közepesen ripacs.

vga 2010.01.25. 13:50:06

Miért nem írjuk le az ügynökség nevét, aki megáldott minket ezzel a reklámmal?

Szocio Pata (kikvogymukblog) 2010.01.25. 13:51:08

Ugyanmár! Zsebre tett néhány százezret és az ügyfél is elégedett. Aztán veszik vagy nem veszik. Ez az egész csak fontoskodás, ilyenkor bezzeg mindenki fújja a passzátszelet. Outsidereknek: próbáljatok 3-5 millából (amiből ugye megvehetsz egy közepesen ismert "celebet") és magyar ügyfelekkel Arany Pengés filmeket gyártani! Aki szakmabeli: ugyan lássuk már a referenciákat, zseniális spotokat, hogy tudjuk, mi a kreativitás! Már félreértés ne essék, semmi közöm a filmhez, csak úgy.

preditor 2010.01.25. 13:51:41

En ilyenkor, amikor ilyen borzasztoan szar reklamokat latok (mondjuk minden masodik egy blokkban, lasd meg "Beeeejbik"), hogy ki az a marketinges a megrendelo cegnel aki ezt elfogadja? Mert a kreativot mondjuk meg lehet erteni, ha agyonutnetek sem tudnek jo reklamot kitalalni en sem egy mosopornak, nyilvan nyomas van, hatarido. A gyartoval nincs bajom, ok leforgatjak amit elejuk tesznek. De ki az aki akar csak a briefet vagy utana a kesz spotot latva elegedetten csettint, hogy ez az, ez jo lesz! Retardaltak dolgoznak egy a nagy cegek marketing osztalyan?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.25. 14:24:57

@clenthyx: "Ezért a reklámért szted mennyit kaphatott László fedor?!"

Egy reklám más, mint egy heti megjelenés, természetesen ezért jóval többet. Hogy mennyit? A franc tudja, nem vagyok én APEH-es... Mindenesetre itt már elképzelhető a milliós nagyságrend, ha hinni lehet ennek a cikknek:

velvet.hu/celeb/2010/01/11/a_celebreklamoknal_az_oszinteseg_lett_a_kulcsszo/

HgGina 2010.01.25. 14:33:40

Nem lehetne kicsit módosítani a blog küllemén, és a szürke szöveg fekete alapon helyett a fekete szöveg fekete alapon változatot megvalósítani?
Akkor talán nem esne ki az ember szeme az olvasáskor.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.25. 14:52:33

HgGina

Szürke szöveg elhelyezése fekete alapon felér egy Fásy mulató összes megtekintésével, ezt a szenvedést még a Bonux reklám készítőinek sem kívánom. Valószínűleg valami browser probléma lehet, mivel a háttér elvileg fehér. Ha megmondod, mi alól nézed az oldalt, azzal sok embertársadat kímélheted meg a biztos Oroszlán Szonjává válástól.

Dike 2010.01.25. 15:25:35

@reklámbuzi: Firefox alatt is így jelenik meg, de csak pár másodpercig, utána már jó.

szeszkópé 2010.01.25. 15:40:15

Hollósi Frigyes és az FHB Bank, Sztankay István és a Kozmodiszk, Rajhona Ádám és a látásjavító pirula... Sztem mind ugyanez a kategória.
Persze azért én annyira nem sajnálom ezeket az - egyébként tényleg jó - színészeket, amiért saját magukból csinálnak hülyét, hisz végül is nem kötelező elvállalni az ilyen reklámokat. Pénzért se! (Nem is mindenki vállalja...)

Egyébként a külföldiek közül nekem a Mr. T-s TV-shop reklám a kedvencem. Na persze Mr. T. sosem volt tehetséges színművész (mint a fenti úriemberek), de azt azért szépen demonstrálja, hogy mindig van lejjebb!
www.youtube.com/watch?v=HrVWyj-XcbQ

delvideki 2010.01.25. 15:54:39

@Pete Gorilla:
Hmmm..."en bloc" helyett "unblock"...
Egy kreatív részéről nagyon kreatív!

xxyyxx 2010.01.25. 16:30:24

@Pete Gorilla: A helyzet az, hogy nem biztos, hogy az ügynökséget (és a produkciós házat) dózerolnám le a helyedben. Más is említette már a megrendelői oldalt. Meg kellene nézni, milyen (szak)emberek ülnek az ügyfélszékben. Vihetsz akármilyen jó kreatív anyagot, ha nem talál befogadóra. Sőt, nekik vannak "jobb" ötleteik, kapcsolataik, az ügynökség meg pofozza a szart. És igen, mondhatja egy ügynökség, hogy köszönöm, így nem vállalom a feladatot, nem adom a nevem hozzá. De lehet, hogy nem teheti meg, mert ki kell rúgnia x emberét a bevételkiesés miatt és mert úgyis mindig van egy másik ügynökség, aki ugyanezt elvállalja. Ördögi kör...

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.25. 16:53:55

@delvideki:
most írtam le ezt életemben először. Fogalmam sem volt, hogy kell leírni. Sokszor írok rosszul dolgokat.
(de azért azt szeretm, ha a helyesíásomba kötnek bele, mert az azt jelenti, hogy a mondanivalón nem tudtak fogást találni.

isti77 2010.01.25. 17:27:20

TTL egyetlen (számomra) emlékezetes alakítása az Emberrablás magyar módra (1972) volt, de abban is sokat kellett hozzátennie Kállai Ferencnek (ő volt az elrabolt gyárigazgató, aki annyira hülye, hogy a cég munkatársai inkább arra gyűjtenek pénzt, hogy NE adják őt vissza az emberrablók, mert nélküle jobban megy a cégnek), és Garas Dezsőnek, a másik emberrablónak.

Ez a film aztán sok potenciális emberrablónak okulásul szolgálhatott - magyar miniszterelnököt azóta se akart senki elrabolni.

isti77 2010.01.25. 17:36:22

"Én az Egerszegi Krisztina hangjánál kapok a távirányítóhoz."

Ha már itt tartunk: én nagyra értékelem a magyar sportolókat (főleg akik ilyen sikereket értek el), de Storcz Botond és Benedek Tibor pár évvel ezelőtti dalolós Túró Rudi-reklámja volt az abszolút mélypont.

Kokó vagy Kemény Dénes és a vízipóló-válogatott lakópark-reklámja is fájó volt, de ez van.

Csigataposó 2010.01.25. 18:07:50

Nem tudom, de azért ne feledkezzünk meg a kivételekről. ;) A két Szőke-kapitány reklámot szívesebben néztem mint az átlag fos műsort amit megszakított. Sajnáltam hogy nem épült sztoriként hozzá még 1-2 rész.

gitáros 2010.01.25. 18:10:07

@Pete Gorilla:
Írd, hogy amblokk. Van az már annyira magyar.

delvideki 2010.01.25. 18:55:56

@Pete Gorilla:
"Sokszor írok rosszul dolgokat."
Ez akkora ziccer, hogy inkább nem is írok semmit :))))

borovi 2010.01.25. 19:07:49

@clenthyx: a centrál színház honlapján a barátokköztös, tehetségtelen, mittudomémnilyen erika neve után is odaírják. de a centrál szó után meg azt, hogy "színház". pedig tudjuk jól, hogy egyik sem az, aminek nevezik...

borovi 2010.01.25. 19:08:44

@borovi: mittudomémnilyen = mittudoménmilyen

borovi 2010.01.25. 19:10:52

@isti77: pedig biztos lenne össznépi gyűjtés, hogy megtartsák! :)

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.25. 19:32:45

Valamikor ezt a reklámot is retro összeállításokban fogják terjeszteni...

Akkor már legalább nevethetnük rajta, mert jelenleg ez a szomorú valóság.

Kyle Broflovski (törölt) 2010.01.25. 20:42:21

drága anyu, kéefszílájtésztgúd

Urbán Gorilla (törölt) 2010.01.25. 21:14:36

@delvideki:
én nagyon sokáig éltem külföldön, nemrég jöttem haza, ami egyrészt azt eredményezi, hogy sokszor rossz az írásom, de azt is, hogy fokozottan érzékelem a magyar reklámok siralmas színvonalát.

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2010.01.25. 21:25:56

Egy haszna volt. Lányom ma betért egy műszaki kereskedésbe. Már a megjelenésével általános csodálkozást váltott ki (nő a műszakiban?).
Aztán megkérdezte, hogy tartanak-e csőgörényt.
A három eladó egyszerre hajolt előre és kérdezte:
- Csőgörényt?
- Nem, Bónuxot - felete a nőnemű gyermek.
- Mire kell? - érdeklődtek.
- Fogat mosni - azzal kifordult a boltból. Na.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.01.26. 00:04:37

Középszerű, tehetségtelen ripacs volt mindig, a bugyuta Szeszélyes Évszakokba való gegjeivel együtt. A magyar reklámok elcseszettsége pedig már évtizedekkel ezelőtt kezdődött.

fehéregér 2010.01.26. 07:18:04

Nem volt rossz színész, mielőtt nekiállt bennihillt utánozni ( ez a rémes magyar betegség; utánozni badszpenszert, bennihillt és akit/amit csak lehet, mert önálló ötlet alig van) Én felvételről láttam egy 1968-as színházi előadást, Gorkij Éjjeli menedékhelyét és nem túlzok, Tahi Tóth zseniális a darabban. Úgyhogy a könny futja el a szemem, ahogy ezt a reklámot nézem.

scsaba1 2010.01.26. 07:41:27

Én nem is hallottam erről reklámról, eddig a pillanatig.
Azért valamit csak elért, Index címoldal, meg ilyenek... ;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.26. 07:50:03

Istenem, csak annyit tudok mondani, hogy ez miért, miért, miért kell...

Kendaq Pendragon 2010.01.26. 08:20:33

Nem mindig egyenes az út a süllyesztőbe, lásd Kovács Patrícia, Klapka, vagy a médiamarktos csaj (neve most nem ugrik be).
Kálloy-n csodálkozom, mert nem szorulna rá, mint Tahi Tóth,aki ezzel a reklámmal teljesítette a "megélhetési bűnözés" kategóriájának feltételeit.

Csak egyre vagyok kiváncsi: ki és mennyiért fogja bevállalni a Potemixet? :D:D

Vad.Korte (törölt) 2010.01.26. 13:26:22

Ez semmivel se rosszabb, mint Tahi Tóth egyéb alakításai.

szeszkópé 2010.01.26. 14:05:12

@Kendaq Pendragon:
Mért? Rádióban nem hallottad a Libidfit potencianövelő szer reklámját Nagy Feróval? Sztem rohadt vicces volt!:)))

anemic royalty 2010.01.27. 17:50:15

naná, hogy nem tetszik... naná....

csorgo 2010.01.31. 17:32:17

ugy tunik hogy az itt kommentalok velemenye nagyon nem egyezik a magyar atlaggal, mert a reklamfilm sikeres, a marka novekszik, az ugyfel elegedett, a kampany folytatodni fog...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.01.31. 19:09:42

@csorgo:
"ugy tunik hogy az itt kommentalok velemenye nagyon nem egyezik a magyar atlaggal, mert a reklamfilm sikeres, a marka novekszik, az ugyfel elegedett, a kampany folytatodni fog..."

Egyrészt at itt kommentelők véleménye biztosan nem egyezik az átlaggal, hiszen ez egy reklámblog, ahol talán igényesebb a közönség. Másrészt kiváncsi lennék, hogy a te szóhasználatodban mit jelet a sikeres. Ha azt, hogy óriási médiabüdzséből elárasztják vele a tévéket, majd visszakutatják az ismertségét, akkor biztos az, akkor ezt nem is kétlem.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása