[brief.blog.rovat]: Class a

Feltételezett ügyfél: Class FM

Feltételezett brief:

Sziasztok!

Maradt pár száz millánk az ORTT-keretből :) arra gondoltunk, hogy egy pofás kampányt lehetne összehozni belőle. 

Rövid és őszinte leszek: pillanatnyilag csak frekink van (a pénzzel teli bőröndökön túl, természetesen), semmi mást nem tudok mondani. Illetve azért van nevünk is: Class. Ha minden igaz, klassznak fogjuk majd ejteni (ez nemsoká eldől). 

Ami még fontos lehet: holnap ilyenkorra kész kéne lenni és valami olyan dolog kellene, amibe nem lehet belekötni (félünk, hogy esetleg a Danubius bepróbálkozik majd valamivel).

Hogy ne legyen impossible a mission, más szempont most nincs. 

Hajrá!

Az ügynökség feltételezett válasza:

Helló!

Próbáltunk maximálisan on-brief lenni - azaz valami olyat alkotni, ami nem mond semmit a rádióról, hiszen nem tudunk semmit, ha meg olyat írunk, ami nem lesz igaz, abba beleköthetnek. Ezt annyira elvittük extrémbe, hogy (mint a csatolt képen láthtatjátok) igazából még azt sem mondjuk ki, amit pedig a név önmagában sugallna, hogy tudni illik a Class FM Klassz.

Trükkösen azt mondjuk csak, hogy maga a plakát Class -itt is fontos kimelni, hogy a szót lehetetlen a hétköznapi értelemben vett "klassz"-ként interpretálni, elvégre még egy kép sincs rajta.

Reméljük, bejön a mi kis "bombabiztos" ötletünk!

Üdv.D.

UI: Arra gondoltunk, hogy ha már egy talicska pénzt elköltötök a kampányra rá lehetne tenni a logót - talán ez még jogilag belefér - mégiscsak lássa a nép, hogy ti hirdettek, ha már az úgysem fog kiderülni, hogy mit, hol, miért. 

Tehát ahol most az a zöld izé van (Zoli rajzolta meg Word Artban, szájjal :)) oda kerülne a hivatalos logótok, ha megkapjuk. 

Várjuk az észrrevételeket, Class napot :DDD

 

 

Címkék: plakát üresség brief class

2010.02.12. 12:00 chimie · 1 trackback 21 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr211747209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ugye milyen Class ... 2010.03.19. 08:39:48

Úgylátszik, már lemoshatatlanul Class szakaszába érkezett a közterület minden egyes eleme, immáron a metróban is Classak vagyunk, bizony, C-vel. A képek után találod a pontos szöveget,ha nem megy a betűzés:) Ugye milyen Class kutyaszánon utazni, meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2010.02.12. 13:28:32

Szájjal. Nem tudom, mikor tudom abbahagyni a röhögést.

Zizidor 2010.02.12. 13:31:25

Ez a plakát olyan szinten semmitmondó, hogy az már fáj. Mégis, egy sóhajtásnyival még mindig jobb, mint a sárgászöld kockafejű "Class a dumád". Értem én, hogy minimal design, de hogy minőségben és mondanivalóban is...

Taurusz 2010.02.12. 13:59:21

Hát ez pont így történt!

Noda10 2010.02.12. 14:07:39

Hát ez a CLASS ez a plakát tényleg elég gáz, de nekem tulképp bejön ez a "felfűzünk egy dolgot több szitura". Egyszerű és arra jó, hogy megjegyezzük, az üzenetek meg kicsit gagyik, de ülnek. Emellett sztem hatásos, hogy egymás mellé is sokszor helyeznek, mert manapság már csak ez lehet igazán feltűnő, hogy hasonló plakátok egymás mellett, nem a csili-viliség mindenhol. Én ahányszor találkoztam velük, végigolvastam őket.

sinkovits · http://thinkdigital.blog.hu/ 2010.02.12. 14:25:18

:D :D
Csípem a feltételezett Briefeket!! :D
Pláne, hogy néha nagyon közel áll a valósághoz! :)

asztalfióknak suttogó 2010.02.12. 15:37:52

Most láttam a metrón: a logó a jobb alsó sarokban, fölötte felsorolás: Class ugrándozni a napsütésben, ha meleg marad a kezed a téli hidegben, ha összemosolyogsz egy idegennel a metrón, és még vagy 10 ilyen. Szörnyű.

daigoro 2010.02.12. 18:03:11

Hehe. Mióta ritkábban írsz, sokkal jobbak a posztok. Grat!

blnd! · http://www.ghettobazaar.blog.hu 2010.02.12. 18:48:22

erre a plakatra csak annyit kene keresztbe irni: pont hogy nem
megyek is vadragasztani az ejjel :F

meg az aram is pazarlas amivel megvilagitjak ezeket a szarokat :D

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2010.02.12. 21:02:29

Csak engem zavar, hogy egy rádiót osztálynak hívnak, de klasszként emlegetik?

drBabai 2010.02.12. 23:27:55

Lehet, én túl funkcionalista vagyok, de úgy gondolom, a reklám elsődleges célja az értékesítés. Erről nem sok szó esik a kommentelésben. Pedig szerintem ez az elsődleges: a plakát segít-e és ha igen mennyire a rádió eladásában? Más plakát mennyivel segítene jobban?
Csak mert pl érdekes, hogy a Class jobban áll a Neoval szemben, mint a Danubius állt a Slágerrel.. Lehet, ebben szerepet játszanak ezek a plakátok is?

Richard Lenoir 2010.02.13. 12:22:56

@Bajnok: nem, engem is. Ez a név, főleg így írva szerinetm a szokásos magyar sznobizmus kiváló példája: azt hiszik, hogy attól trendibb lesz, hogy C-vel írják, közben meg teljesen értelmét veszti a név.

bolomba (törölt) 2010.02.13. 14:52:39

@Bajnok: @Richard Lenoir: nem ezzel en is igy vagyok. mar gondolkoztam, hogy megyek es ketfarkusitom oket osztalyra, orara, tanfolyamra, kleszre… aztan rajottem, ezeknek?

Verliebte (törölt) 2010.02.13. 16:06:51

Már vártam, hogy mikor írsz róla :) nekem nem jönnek be

nylon 2010.02.13. 19:09:04

Na végre! Vicces poszt!!!
Teli SZÁJJAL röhögtem! Brief rovatot még!

sensimilla 2010.02.15. 17:26:35

Nekem az a kedvencem, amikor ezt pont a csodás Fidesz-plakát mellé kerül :)

egygrafikus 2010.02.16. 09:58:09

Jellemzô magyar pitiáner vircsaft, arra voltak millóik, hogy fût-fát megvesztegessenek, de arra már nem, hogy egy grafikust megbízzanak a plakátok megtervezésével szerintem a "Zoli" nem a szájával rajzolta, hanem a másik felével...

misbelief · http://tevhit.blog.hu 2010.02.16. 21:43:07

"Tehát ahol most az a zöld izé van (Zoli rajzolta meg Word Artban, szájjal :)) oda kerülne a hivatalos logótok, ha megkapjuk."

Jézusom, ez nagyon vicces! :D

kozod-e 2011.03.04. 03:51:03

A Plakát egyszerű. a poszt szánalmas.
Nem jobb a poszt mint a plakát. kár volt megírni.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

A reklám helye

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics