Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

United Colors of MDF

Nem fogjátok elhinni, kik szavaznak az MDF-re! Lányok és fiúk! Akik ráadásul mosolyognak, szexin csücsörítenek és bizakodóan tekintenek a jövőbe. Közös tulajdonságuk a nyakfétis, ami miatt szalagot vagy színes sálat kell viselniük a nap 24 órájában. Érdekes, hogy amíg a fiúk kerülik a tekintetünket, addig a lányok közül kettő is kihívóan a szemünkbe néz. Ez a kicsit a Benetton kampányokra hasonlító, a régi Quelle katalógusok grafikai világát idéző színes-fiatalos kavalkád az MDF szerint az Új Minőséget képviseli. Egy ideje már gondolkodom rajta, hogy pontosan mit is jelenthet ez, de eddig nem kerültem közelebb a megfejtéshez. Kérlek benneteket, hogy segítsetek, fejtsük felegyütt ennek az ízig-vérig magyar és demokrata reklámüzenetnek a jelentését.

 

 Update: Ahogy azt sejteni lehetett, időközben kiderült, hogy ez az egész csak egy szésőjobboldali emeszpés médiahack. Szerencsére az addict facebook oldalán megjelent a két eredeti plakát, így mindjárt a helyére került minden. (köszönet értük Garda Milánnak)

 

Címkék: politika hungarikum

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr831768196

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feltörték Bokros levelezését 2010.03.04. 23:06:38

Dávid Ibolya szerint Bokros e-mailjének tartalma azért szivároghatott ki, mert feltörték a rendszert. Bokros állítólag feljelentést tesz.

Trackback: Megfejtettük az MDF-es plakátot!! 2010.02.18. 21:05:53

Valószínűleg benne vagyunk abban a 10 főben, akiknek ez sikerült Magyarországon. Ebből látszik, hogy az MDF kampánya csak az intellektüellek krémjének találódott ki. A Magyarinfo olvasói először tudhatják meg, mi a koncepciója az MDF rémplakátjainak. &...

Trackback: Itt az alma! 2010.02.18. 20:11:15

A politikát gúnyoló mozgalmaknak sokszor óriási sikerük lehet. A kétfarkú kutyapárt "tüntetés a semmiért" után, itt a facebook-on megjelent, újabb mozgalom. A "Vajon lehet-e több rajongója ennek a szép almának, mint Orbán Viktornak?"...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tevevanegypupu 2010.02.18. 15:51:41

Otvenes evek pulover-sal katalogusa, kuldoszolgalat OTTO. Korulbelul ilyenek voltak.

mandrake 2010.02.18. 16:03:01

Szétretusált orcával, stepfordi feleség módjára a messze jövendőbe mere'gni mit ér?

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.02.18. 16:38:02

lehet h én vagyok túl maradi, de ilyen kirakati bábúnak öltözve, ennyire tarkán soha nem tudnám komolyan venni őket, no meg ez a nézés... nem tudom kivált-e bárkiben is pozitív érzéseket, bizalmat vagy bármit is, amit célszerű lett volna elérni egy választási kampánynak

egygrafikus 2010.02.18. 17:12:53

Élô ember jár ilyen ruhákban?

opotep! · http://opotep.blogspot.com/ 2010.02.18. 17:36:23

Először nem értettem, aztán később sem. Olyan érzésem van, mintha egy B kategóriás gazdaságos ruhabolt katalógusát nézném.
A legerősebb fúkusz a színes ruhákon van, elvonva a figyelmet az arcokról. Ez már hátrányos helyzetből indít. Ráadásul ez az "egyenruha" jelleg még inkább megfosztja a szereplőket a személyiségtől. Még egy fekete pont.

A csajok úgy feszítenek pökhendien, a 60-as évek mozgáskultúrájával - a Grease c. filmet említeném - mintha mindegyiket megcsalta volna a pasija, és most a kitervelt bosszú végrehajtására készülnének. Szimpatikusnak nem biztos, hogy az ez a sok szúrós, és erőltetetten "öntudatos" tekintet.
Ráadásul a csajoknál ez a melleket kidomborító feszes diáklány kosztüm tagadhatatlanul több erotikát visz bele a kelleténél, vagyis a semminél.

Nem tudom, hogy képviselőjelölteket látunk, vagy az MDF szavazók ideáltípusait. Ha az előbiekről van szó, akkor nem szívesen szavaznék erre a pár bolondos suhancra, hogy kivezesse a válságokból az országot. Ha meg az utóbbiról, akkor szerencsére nem tartozom közéjük : )

Illumination 2010.02.18. 19:29:21

Azért a fiú képen látszik az SZDSZ hatás. Csupa langyi...

táltos 2010.02.18. 19:31:11

@Illumination: Épp valami hasonlót akartam. A szingli és egyéb, eddig az szdsz által felkarolt szavazókat kívánták talán megcélozni, na és a fiatalságot.

John C. Arvay 2010.02.18. 19:35:45

Megvilágosodtam!

Az MDF elfordul a politikától!

Egyértelmű, hiszen a szöveg is erre utal (nem is tudom, miért nem tűnt föl ez eddig): ezt választják! Mármint a fiúkat és a lányokat. Végre egy igazi, nagyvonalú politikai erő, amely felismerte, hogy itt az ideje a félreállásnak - bár ez annak ismeretében, hogy mennyi esélyük van a parlamentbe kerüléshez, túl nagy áldozatnak nem tűnik.

Ha megnézzük a képen szereplő fiatalokat, valószínűsíthetjük, hogy mindegyikük a tizennyolcat felülről súrolja, tehát az Szdsz-es cukrosbácsi-effekt sem üthet vissza.

Összefoglalva: nem politizálnak, hanem inkább vért frissítenek - H. K. és kollégái inkább a fiatal lányokat részesítik ezek után kegyeikeben, I. asszony pedig valamelyik nyíltszemű pasival vonul el egy távoli szigetre.

Szép öregkort mindannyiuknak! Bár a többi jelenlegi politikus is hasonlóan gondolkodna!

borszakértő 2010.02.18. 19:40:18

Aranyosak, úgy néznek ki mint egy rakás Norbi Update menün nevelkedett, anorexiás, sikeres manager.

◄ViZion 2010.02.18. 19:41:57

...Azért szlogenként még odaírhatták volna:
mindent megígérünk a szavazatáért!
Vagy pl. kopicetliért a tiéd leszek...
A képek üzenete is megnyerő: szdsz-meleg aktivista sál, talán kora tavasszal lesz idén a melegfelvonulás???
A csajos képről 2 dolog: 1. ez nem a Kovi új teen softporn plakátjához készült? Szerintem lefotózták, de aztán másikat választottak, Ibi néniéknek meg pont megfelelt...
A másik lehetőségre gondolni sem merek: jóban-rosszban castingon fotóztak...

Miért nem lehet csikós ruhában Bokros úr? Kancsikával pirítaná az elnökasszony farát... Az ÜTŐS lenne...!

smartdrive 2010.02.18. 19:51:31

ilyen nyomorék ez a generáció?

Archenemy 2010.02.18. 19:57:50

@smartdrive: jaja, belegondolni is szörnyű, miféle kretének lehetnek a szüleik korosztályában, hogy ezt bírták kitermelni

Archenemy 2010.02.18. 19:58:59

a csajos képen a barna hajú épp belecsípett a szőke seggébe, aki ezt csak azért ellenzi, mert látja a fekete is

Archenemy 2010.02.18. 20:00:19

a fiúkon azért van ez a csak színeiben különböző egyengönc, mert így könnyebb volt odafotosoppolni a fejüket

órarugógerincű felpattanó 2010.02.18. 20:03:31

Jaj de jó. Van mit átszerkeszteni :)

is 2010.02.18. 20:07:23

a lányok blúz és nyakkendő kombója elég életszerűtlen. egyébként viszont pont arra jó, ami itt is történik: beszélnek róla az emberek.

2010.02.18. 20:07:49

az alábbi jutott eszembe a képről

fiuknál négy debil, szörnyen egoista karakterek, akik a szörnyen nagy és színes sállal talán azt akarják még jelezni hogy esetleg buzik

jobb oldalt pedig három szörnyen egoista kurva, akiket könnyű megfektetni, egy bmw és néhány drága cucc felmutatása által

invader 2010.02.18. 20:09:49

a csajok konzervatív mdf-esek, a fiúk meg liberális szdsz-esek. és kész is az ÚJ(muhaha) mdf...

Csak igazi szőkét! (törölt) 2010.02.18. 20:12:05

Ez az új minőség? Engem az zavar, hogy a fiúk és a lányok közül kizárólag a szőkék nézhetőek magyarnak, bár inkább szláv beütésük van, a barna hajúak mind zsidó vonásokkal rendelkeznek. Mind tudjuk, milyen származású magyarok vannak túlnyomórészt az MDF-ben és a többi pártban is, azért az MDF ne várja, hogy ezekkel azonosuljanak a magyar fiatalok. Miért nem magyar vonásokkal rendelkező modelleket használnak a pártok reklámfotóin? Vagy csak egy bizonyos réteget akarnak megszólítani? így nem fog menni. Az emberek nem felejtenek. Ez itt pedig nem Izrael. Még. Ez Magyarország.

2010.02.18. 20:13:41

valakit szólhatna a készítőknek, hogy reklám képeken normális, természetes mosolyt és nézést szoktak csinálni, nem pedig fennhéjázó vigyorgást és nézést

Magyarnaba 2010.02.18. 20:16:05

Kissé úgy néz ki, mint ha egy külföldi képügynökség kínálatából válogatták volna össze a srácokat. A csajok ezzel a kinézettel akár egy nyugdíjpénztárat is reklámozhatnának.

A legények meg mosóport vagy egy melegbárt.

Zavarba ejtő. Nem is tudok mit kezdeni vele.

kristofnagy 2010.02.18. 20:17:13

de azért az egyik csajnál befigyel egy szinte timosenkós frizura
aztán meglátjuk, hogy timosenkós kampányuk is lesz-e?
Már ha addig meg nem szűnik ez a párt:)

kacsasult 2010.02.18. 20:17:21

Az MDF folyamatosan lövi saját magának a gólokat. Ez a plakát is a párt teljes szellemi kiüresedését mutatja.

Mister47 2010.02.18. 20:20:01

Szivárvány színű sál = buzik = SZDSZ üzenete. Egyelőre más jelentéstartalmat nem sikerült felfedeznem benne. Pedig ma reggel láttam a villamosról a plakátokat, de csak ennyi jött le belőle.

Scala 2010.02.18. 20:44:58

@korn: Igen! Pont olyan! Nem tudnám jobban mondani! :-)))

resz2 2010.02.18. 21:07:20

SZDSZ EP választások, dereng valami? "Van-e x Szabad, Demokrata szavazó". Erről a Magyarok. Demokraták. Fórumok :), "játszadozunk a párt nevével" dologról rögtön ez ugrott be. :P

Mária 2010.02.18. 21:30:19

Tényleg már csak az árcédula hiányzik róluk :)))

A lányokat szándékosan alakították ilyen népitáncos - népdalénekes formára ???

subtotal 2010.02.18. 21:33:02

Sokkal inkább nézem ezeket a csajokat (szigorúan) az utcán mint a mindenhonnan visszaköszönő, tessékmosolyogniképviselőjelöltúr típusú 12-1-tucat plakátokat. A WordArt-os megoldásokról nem is beszélve.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.18. 21:33:05

@resz2: Magasról SZarunk a Pofátokra, Leszakad Majd a Pince...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.18. 21:34:43

@Mister47: ki mondta, hogy csak a buzik hordhatnak szivárványszínű sálat? nyugtass meg, hogy nem vagy balkáni ősbunkó. az igazi európában már rég nem pálya hogy öltözködés alapján azonosítják a buzikat.

poseidon 2010.02.18. 21:37:06

Jaj, nem kell itt mindenféle dolgot beleképzelni! Timosenko megy nyugdíjpénztár... Pfff...

Ez itt 3 csaj szopás után. Csak a középső még nem nyelte le...

:-D

Hiszia Piszi 2010.02.18. 21:37:53

@Don Bandi: Kérlek nyugtass meg,hogy teljesen véletlenül viselnek négyből hárman olyan csodaszép szivárványszínű sálat!:)

yarisugi 2010.02.18. 21:45:01

Csajokat nyilván sunázná mindenki de nekem tök szubjektíven a középső csaj kifejezetten ellenszenves. "Szexis csücsörítés", my ass. Kápós-Stazis feje van, de a Sea Org egyenruháját is rá birnám képzelni.

A bal felső sarokcímke megoldás pedig ráerősít a ruhakereskedelmi jellegre. Tányleg valami másodvonal beli lánc vagy katalógius áruház kollekciójára hasonlítanak ezek a plakátok. Ha őszi helyhat választás lenne, tuti Ibolya kedvenc kalapjaiban feszitenének.

Szegény MDF. Valahol ez már kezd átmenni viccesből szomorúba.

Thresher 2010.02.18. 21:45:09

Vesszek meg, de a csajok még nem is néznek ki jól....

TorrenteXY 2010.02.18. 21:47:30

@subtotal: Tényleg más mint a nagy pártok egyenkampánya. De sajnos(?) nem tűnik rosszbbnak vagy jobbnak.

Nem értem miért nem tudnak ilyenkor nyúlni amerikából? Még fel se kell venni az ottani szakembereket, csak az ottani politikai reklámokat lemásolni, kicsit megváltoztatni.

Mert hogy a narancsosok 3D-s betűi utoljára a '80-as évek elején lehettek divatosak, szerintem katasztrófa. A képviselő-jelöltenkénti plakátok már jobbak. A pirosszegfűsök városonkénti csapat reklámja kicsit jobb, de voltak már figyelemfelkeltőbbek az utóbbi években. Tényleg ennyire lefutott a választások eredménye, hogy csak a kis pártok próbálnak még kaparni minimálisan kreatív ötletekkel?

Ja hogy erről a plakátról is legyen szó... Figyelemfelkeltő, az tény, mert inkább ezt néztem meg és nem az Auchan akciós gépsonkareklámját, de kb. ennyi. Semmi üzenet. Semmi értelem.

yarisugi 2010.02.18. 21:48:06

Ja és ez a hülye szlogen. Ezek a modellek most demokratikusan állnak?

És a párt nevéből képzett szlogen helyesen ez lenne:
Magyarok.
Demokraták.
Fórumok.

Szeptim 2010.02.18. 21:49:22

a pasik közül csak a lila dugható. Ilyen gyér felhozatallal nem fogja az MDF benyalni magát a homikhoz. Ja és a Szily mindegyiknél szexibb.

2010.02.18. 21:54:17

Éppen ma láttam (ezen gyöngyszemek mellett) egy vérbeli Mesterházy-s MSZP csodát is. Valami ilyesmi szöveg volt:

Új jelölt, Új program

Most akkor az MSZP által hangoztatott "Miénk a helyes irány, jó felé visszük az országot" duma akkor kamu volt??? Mert ha nem, akkor minek új program.

Aztán eszembe jutott, hogy tulajdonképpen egy MSZP plakátot nézek. Úgyhogy az egész mizéria tárgytalan. Nem fognak hiányozni a vörös ördögök...

moncayo 2010.02.18. 21:57:43

Az MDF-re már csak a politikai perverzek szavaznak. Igy a plakátra Ibolya néni kellene, szexisen, meztelenül, fazonra nyírt puncival. Igy valószinüleg kapna az MDF 2-3000 szavazatot.

PvD (törölt) 2010.02.18. 22:00:42

"a minőség"
4 ratyi és 3 leszbika, gáz...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.18. 22:02:24

Lehet, hogy többször ne mondjuk el, hogy a srácok melegnek tűnnek? Szerintem 25-ször épp elég volt.

subtotal 2010.02.18. 22:04:20

@reklámbuzi: inkább egy MasterCard-os kellene, az ráhúzható lenne erre az állandó nem-tényező-az-MDF-de-azért-állandóan-gyalázzuk blogkampányra, valami olyasmi végszóval, hogy: "Mentelmi jog további 4 évre - Megfizethetetlen". Vagy ezt még nem adta ki ukászba az agitprop osztály?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.18. 22:11:46

@subtotal:
Azon gondolkodom egy ideje, hogy ez nekem szól-e. Ha igen, akkor nem tudom értelmezni. De megkérdezem az agitprop osztályt.

subtotal 2010.02.18. 22:15:50

@reklámbuzi: te linkelted be a linket, az üzenet többi része az ebben a blogban tett hozzászólásaidat nézve nem.

sertésmájkrém 2010.02.18. 22:16:35

Ez a mi választásunk helyett lehetne, hogy kopogtatóért szopunk.

subtotal 2010.02.18. 22:16:49

@subtotal: nézve nem neked szól. - hogy befejezzem a mondatot

Bencergazda 2010.02.18. 22:19:31

@kristofnagy: Arra gondolsz, hogy édi fehér tigriskölyköt simogatnak majd? Mondjuk azért a frizura elég messze áll a Julijáétól.

Amikor megláttam először a lányos plakátot, nem tudtam mit kezdeni vele. Aztán a metróban megláttam a fiús reklámot, és megvilágosodtam. A zöld pulóveres srácnak legalább akkora szemöldöke van, mint a Borosnak. A piros pulóveresbe meg bele tudnék magyarázni egy Herényit. A mimika minden esetre mindkettőnél elég jellegzetesen hasonló. Biztos ilyen trendi csibészek lennének, ha most járnának egyetemre. Mondjuk a lányos plakátot továbbra sem értem. Egyik sem hasonlít a Dávidra. Hogy ez melyiküknek jelent előnyt, azt nem akarom eldönteni... :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.02.18. 22:24:48

@sertésmájkrém:
Ezeknek a lányoknak én is odaadnám. Inkább, mint egy elempésnek, aki még elkezdene ördögbotozni a lépcsőházban, és leverné nekem a virágokat.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.18. 22:28:33

@Hiszia Piszi: azért viselik, mert a stylist szerint jól áll nekik. amúgy még mindig jobb, mintha kisköcsög emós tinikkel reklámozná magát a párt. bár én annak örülnék a legjobban, ha az mdf örökre eltűnne a süllyesztőben.
grafikai tervező szemmel nézve eddig ez a szezon legjobb kampányos plakátja. úgy néz ki mintha lenne arculata a pártnak. a fidesz már évek óta katasztrofális ezen a téren, haragszom rájuk. az mszp pedig olyan jelszavakat írkál ki mostanában, amelyek nevetségesnek tűnnek a bkv-szocik pofázmánya mellett.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.18. 22:30:19

@reklámbuzi: a mastercard ehhez a szüveghez hozzátenné: négy édes mosoly felbecsülhetetlen... :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.02.18. 22:31:11

@reklámbuzi: inkább egy elempésnek, mint egy jobbikos fórumtrollnak :P

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2010.02.18. 22:37:32

az öltözködésük eléggé trágya

mook 2010.02.18. 22:46:38

Magyarok. -> OK
Demokraták. -> OK
Függetlenek. -> WTF? Politikailag értik??? Esetleg a szinglihordák értelemben?

sertésmájkrém 2010.02.18. 22:46:56

@reklámbuzi: :D Bölcs döntés, a lányok miatt még gyűjtenék is az mdf nek.

@Don Bandi: Mi van Bándikám, nem gyűlnek a cédulák? Használd nyugodtan az ajánlott szlogenem, hidd el nagyobb sikered lesz.

SayDavid 2010.02.18. 22:51:33

A plakáton a srácok amúgy a Bokros Lajos Baráti Kör alapítói index.hu/video/2010/01/22/bokros_befogadjuk_a_hajlektalan_szdsz-eseket/

dean23 2010.02.18. 23:40:31

Valaki össze photoshoppolhatná ennek az mszp-s verzióját 6-7 nyugdíjassal!

Gordini 2010.02.18. 23:42:28

Fogadjuk el,hogy egészséges,vagány fiúk és lányok,ne feltételezzünk róluk semmilyen testi/lelki aberrációt,higgyük el,hogy ügyes-okos fiatalok,akik megváltanák a világot. Ezt sugallnák a képek,mármint.
Ellenben a valóság: Dibolya és Blajos - szándékosan nem írtam semmilyen jelzőt.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.02.18. 23:44:43

ez a quelle kéő nagyon khm gáz. mit keresnek a sálak a pasikon?

tenyészmém 2010.02.18. 23:52:14

A magyarinfo.blog.hu szerint ez egy teaser kampány első példánya, és később majd a fiúk-lányok feladva a függetlenségüket párt(ot) választanak. Ezt még el is hinném egy 3-3-as felállásnál, de ha tényleg lesz folytatás, akkor miért vannak most heten, mint a gonoszok?!

Az én tippem: Felsőoktatási reform: kötelező egyenruhát az egyetemre!

vagy

Színes karton ruhád
Csupa-csupa tarka virág

tenyészmém 2010.02.18. 23:58:08

Szerintem a plakát megérne egy [brief.blog.rovat]-os bejegyzést. ;)

gande 2010.02.19. 01:31:14

nem arról van szó, hogy a csődbe ment quelle-től visszamaradt katalóguskepéket olcsón megkapták?

Gyíkhúsos szendvics 2010.02.19. 02:25:30

remílem, tíleg, tízer kampány, és lesznek csupaszok a bulák! jeee

nehülyéskedj 2010.02.19. 05:55:23

Egy biztos, egy "konzervatív" párthoz sehogy sem illik ez a fajta reklám. Nini! Mekkora friss baklövés! Nem az első tőlük.

Labancz 2010.02.19. 06:44:18

Rosszul tudom, hogy a Quelle csőbe ment és már talán nincs is?
Bár lehet, hogy le vagyok maradva, mert én nem a facebook-ról tájékozodom. :-[

Ragyás Tóni 2010.02.19. 06:55:39

a fiuk is meg a jányok is egyencuccban. ez az igazi csordaszellem...

kaes 2010.02.19. 07:06:19

Szerintem a lányok a plakáton eredetileg egy csaj, ha jobban megnézitek, vagy nagyon hasonlítanak. Csak öltözködés és hajfesték. Szóval az mdf már a plakátjain is hazudik. Háromnak látszik az egy.

hááááát 2010.02.19. 07:41:19

Jé,nem valami idióta mosolyog rád,hanem valami színes,fiatalos.Szerintem nem rossz.Bár a szül.fel.2 nadon tetszik

Rebca 2010.02.19. 07:49:31

Epic xDDD

Kicsit érzem benne a szdsz-es vonalat, pl olyan kép nincs hogy egy fiú+lány :P A csajok közül a két szélső miért csinál olyan furán a szájávaaaal? :D Borzasztó plakátok mennek most. Az a fideszes is szánalmas. Biztos nem volt pénz valami jobbra, nem tudom.

arconfosom 2010.02.19. 08:17:01

Azt tudjuk, hogy az MDF szövetségest talált az egyébként Parlamentbe sem jutó SZDSZ társaként (az MSZP már nem menő)...

Azt tudjuk, hogy az SZDSZ milyen liberális, szabadgondolkozású, és melegbarát párt ...

Azt tudjuk, hogy a Homoszexuálisok nemzetközi jele a szívárvány ...

Most akkor melyik fiatalember a buz i???

Most akkor milyen közép-konzervatív párt is az MDF?

Durchzugabwicklungskommandant 2010.02.19. 08:21:03

@Chalabre: Nem tudtam, hogy mi bosszant, amikor meglátom a plakátot. Most rájöttem, pontosan azt látom/érzem a plakáton amit leírtál.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.19. 08:26:41

Azért a lányokat a plakátról simán választanám :)
Akár honnan is valók

@arconfosom: Szerintem nem kifejezetten meleg barát az SZDSZ. Inkabb nem homofób. Tenni semmit ne mtettek a melegek jogainak kiegyenlítésért, de legalább nem is ártanak nekik.

KCB 2010.02.19. 08:27:47

Támadnak a szingli hordák! Láttam Mikolát amint kétségbeesetten kapirgálta az egyik plakát sarkát.

KCB 2010.02.19. 08:28:48

Amúgy a középső puna Dávid Ibolya fiatalon? Mintha mindkettejüknek ugyanaz a lesajnáló sanda mosolya lenne.

KCB 2010.02.19. 08:32:46

@kaes: "Szerintem a lányok a plakáton eredetileg egy csaj"

Szerintem neked minden csaj ugyanaz :D

gande 2010.02.19. 08:34:50

@Labancz: jól tudod. ezért írtam, hogy feltehetően olcsón hozzájutottak a fényképekhez ::)

SupaCow · http://magnezia.blog.hu 2010.02.19. 08:43:42

Szőke csajnak festett a haja ?

Elképzeltem egy spotot:

Szuperlassított felvétel. Első shnit csak a kezdőképet látjuk ahogy a plakáton. Aztán lassan, kbaszott lassan a kép jobb széléből egy medicin labda rapül a szőke csaj felé.

Full totál: Csaj feje a képben és a medicinlabda hihetetlen lassan elkeni az arcáról, az a ki ha én nem csücsörítést.

Shnit: Fekete képernyő : Közepére kiírva, RED Slow Motion Cameras

mocsing · http://nst.blog.hu 2010.02.19. 08:44:38

nem tudom, hogy számít-e és hogy volt-e már, de az egyik srác konkrétan önkormányzati képviselőjelölt (lesz ősszel), aktív, relatíve befolyásos párttag, tehát egyáltalán nem kizárt, hogy a többi is.

innen kezdve viszont nem csak szexi fijjug és lyányok, hanem mondjuk a párt leendő arcai.

(btw semmi közöm hozzájuk, csak mivel az egyiket ismerem, gondoltam, szólok, hogy ez most akár kapufa is lehet)

Anselmo 2010.02.19. 08:49:59

Dugnám a csajokat. A középső nem szokott a nyugati-aluljáróban lófrálni? Olyan ismerős nekem...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.19. 09:17:18

Én is még csak a csajos verzióba futottam bele, és utána percekig azon gondolkodtam, hogy ezekkel a viktoriánus nevelőnőkkel (konty, könyörgöm, konty!) akarják megszólítani a fiatalokat meg a liberális szavazókat? De most látom, hogy ennek a célcsopotnak a másik plakát szólhat. Már megint ez az ócska sztereotípia, hogy minden SZDSZ-es meleg :-)

Winston007 2010.02.19. 09:17:35

a kozepso csaj az nem a true blodd voros vampir csaja?:)en eloszor azt hittem ra hbo promo:)

levvente 2010.02.19. 09:26:58

MAGYAROK. Demokraták. Függetlenek.

És még véletlenül sem vegyülnek az ellenkező nemmel.

Hát, ha homár lennék mélyen törném a fejem hogy most az SZDSZ, az MDF, vagy lehet MÁS legyen-e a vége.

Ibi,olé.

levvente 2010.02.19. 09:28:24

Ha a Herényi visszamenne csótányt irtani, dugjátok el a tükröket, mert ihletet kap és nekem speciel hiányozna.

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2010.02.19. 09:52:57

@arconfosom: hogy kinek tetszik a design vagy nem, vagy kinek tetszenek a lányok, vagy fiúk a plakátokon, döntse el mindenki maga. De csak heterokkal dolgoztunk. (-:

John C. Arvay 2010.02.19. 10:30:51

@kaes: Nagy tévedésben vagy! Ezzel - mármint, hogy a három csaj voltaképpen egy - a párt a vallásos beállítottságú embereket szólítja meg: jelzi, hogy ők az igazi keresztény párt; még a plakátokon is a szentháromságot hirdetik.

Bencergazda 2010.02.19. 10:44:58

@sire-lancelot: Az oké, de melyikük az Atya? :P

let_me_consult_you 2010.02.19. 11:41:15

Tökjó poszt, végre valaki szalonképesen is megfogalmazta, ami bennem is kavarog már azóta, mióta először megláttam ezeket a remek termékeket:)

StavrosMenace 2010.02.19. 16:32:48

buzik és leszbikusok? deszar

John C. Arvay 2010.02.19. 17:03:19

@Bencergazda: pont ez a szép a hitben: mikor melyiket akarod! Ha Te mindenképpen az Atyával szeretnél jóban lenni (mert pl nem vagy pedo, és nem a fiút kívánod), és egyébként a szőkék jönnek be, hát akkor a szőke :P

Vaandor 2010.02.19. 20:49:02

"Új MDF, most még több SZDSZ-szel!
Csak most: Bifidus antiszemitárusszal!
Telefonáljon még ma!"

Avagy tényleg ENNYIRE nem veszi már senki a lejárt mosóporukat? :-)

Messzi Vetek 2010.02.20. 00:18:39

a fekete (sötétbarna?) lányt a baloldalról simán elfogadnám akármilyen öltözetben.

prof. med.univ. doktor 2010.02.20. 08:29:08

Már a koporsós-haláladós-eltöröltük plakát is ronda volt és ízléstelen. Ez meg AMATŐŐŐŐŐR! Van még lejjebb?

Ju$t an0th3R $taR^ 2010.02.21. 01:19:55

Egy biztos, a stylist-ot úgy basztam volna ki, hogy a taknyán csúszott volna hazáig.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása