Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Nestlé ellen lázad a nép

Emlékeztek a néhány évvel ezelőtt dúló Danone-ellenes hisztériára? Akkor egy fél ország fogott össze a francia multi ellen, és bojkottálta annak termékeit. Valami ehhez hasonló zajlik most a Nestlével, csak éppen nem lokális, hanem világszinten, és nem az utcán,  hanem a közösségi oldalakon. Néhány nappal ezelőtt pattant ki a dolog, amikor a Greenpeace  megbotránkoztatónak szánt vírusfilmje (a tovább után megnézheted, ha lemaradtál róla) körbejárta a netet. A filmben a KitKat-en keresztül támadják a Nestlét, amiért az olyan vállalatoktól vásárolja a termékeihez szükséges pálmaolajat, amelyek szívbaj nélkül pusztítják ki az orángutánok élőhelyéül szolgáló erdőket, hogy a helyükön  kialakított ültetvényeken termeljék meg azt. A szóban forgó céggel többek között éppen a Greenpeace nyomására az Unilever már tavaly, a Kraft pedig az év elején szakította meg az üzleti kapcsolatot, így egyedül a nestlé maradt az óriások közül, aki a szóbanforgó cégektől szerzi be az anyagot ( erről bővebben itt). Egyenesen bojkottra szólítanak fel az óriáscég ellen, a saját oldalukra irányítva az érdeklődőket. A filmet soha, sehol nem játszották, a közösségi média kapta fel és repítette körbe az orángutánujjakat ropogtató srácot, egy olyan mozgalmat indítva el ezzel, amire nem sokan számítottak, a Nestlé marketingesei legalábbis biztosan nem.

A harc a Greenpeace weboldaláról ugyanis egy pillanat alatt áthelyeződött a közösségi médiába, azon belül is a Nestlé számára legkellemetlenebb helyre, a Facebookra. Az elégedetlen vásárlók most a Nestlé 100 000 fős rajongói oldalának üzenőfalát használják fel a kampányolásra, iszonytató mennyiségű negatív üzenettel bombázva a multit nap mint nap. Újabb és újabb emberek jelentik be csatlakozásukat a bojkotthoz, ráadásul a Nestlé orra előtt, akik szemmel láthatóan nem értik ezt az egészet és nem tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Egy alkalommal például így reagáltak:

You have freedom of speech and expression. Here, there are some rules we set. As in almost any other forum. It’s to keep things clear, it’s our page, we set the rules, it was ever thus.

Ez mintapéldája annak, amikor egy vállalat nem veszi észre, hogy azok az idők elmúltak, amikor ő diktálhatott a fogyasztónak, akinek nem volt lehetősége véleményt nyilvánítani. Időközben social média, és különösen a facebook egy olyan médiahatalommá nőtte ki magát, ami egész más szabályok szerint működik, mint az eddig megszokott egyirányú kommunikáció, itt bizony a fogyasztó visszaszól, és a saját piszkába nyomja a multi orrát. Érdemes ezt másoknak is szem előtt tartani, és előre felkészülni az ilyen esetekre, mert ahogy a Nestlé példája is mutatja, a kapkodás csak még nagyobb fejetlenséget szül, ha pedig egyszer kirántották a gyeplőt a kezünk közül, hiába üvöltünk fejhangon a lovaknak, hogy jöjjenek vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr221856141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Nestlé botrány - a közösségi média ereje 2010.03.22. 10:59:50

           A közösségi-média marketing egyes esetkben a visszájára fordulhat Egy  kialaíkított ám nem frissített facebook oldal, a rajongók - egy üzleti profil esetében a lehetséges vevők - hanyag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tygger 2010.03.22. 11:10:54

kicsit hatásvadásznak érzem a filmet, de persze fúj, csúnya nestlé.

korn · http://www.facebook.com/pages/Reklamvers-mindenkinek/135522226476780 2010.03.22. 11:19:40

Nobody expects the Facebook inquisition!

Azért az látszik, h egy két (az addicton is bemutatott) példát leszámítva, még a Lajtán túl sincs igazán méltó helyen kezelve a SMO a vállalati marketingkommunikációban.

A legtöbb helyen letudják a webkettőt annnyival, h felvesznek egy social media managert, aki tweetelget, meg kommentelget egy kicsit korporétileg, oszt jónapot!

De még azok a brandek sincsenek biztonságban, akik jól megtitrált smo stratégiák szerint kommunikálnak, hisz pont az a szép a webkettőben, h napról napra változik.

Hogy mennyire változtatja meg a Facebook a fogyasztói/webes/kulturális szokásokat, az még csak sejthető.

Az biztos, h hihetetlen webolúciós korszaknak lehetünk a szemfül tanúi, ahol a milliárdos büdzsékből felépített mamut márkákra új típusú, intelligens, csapatokba szerveződött ellenfél leselkedik: a felegyenesedett ember.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.03.22. 11:39:26

@tygger:

Persze, hatásvadász a javából, de most nem is ez a lényeg, hanem a SM szerepe a vállalati kommunikációban, illetve ahogy azt a Nestléhez hasnonló mamutok értelmezik.

cophie 2010.03.22. 12:10:09

ebből írtam a szakdogámat

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 12:26:39

Azoknak a multiknak akik eddig sem és egy ilyen figyelmeztetés után sem hallgatnak a fogyasztók vagy mozgalmak felhívására, véleményére, semmi keresnivalójuk a SM-ben.

A social media szerepe pont az lenne, hogy közelebb hozza a fogyasztókat és multik világához és fordítva. Amire eddig nem volt lehetőség csak különböző felmérések és statisztikák alapján, felmérheti a multi úgymond elsőkézből, hogy mire van szükség, mi a trend, mit várnak a fogyasztók. Ez egy kétoldalú fegyver.

Az nem járható út, hogy a multi fényesítésre használja a facebookot (például) és közben elvárja, hogy mindenki csak ámuljon és elfogadja a tényeket. Ezekre ott vannak a jól bevált médiák, PR cikkek.

Nincs igazán ezen mit magyarázni szerintem, a Nestlé elbaszta.
Jó öreg mondás szerint Aki másnak vermet ás...

Minimum egy újraszervezést kéne jelentenie a marketing osztályokon, de sokkal okosabban kéne titkolni az ilyen jellegű hibákat. Persze megoldás lenne az is, hogy a kizsákmányolás, a gyerekmunka, az állatok élőhelyének kiírtása és szennyezése eltünne végérvényesen...de ennyire senki sem naiv.

FayeFaye 2010.03.22. 12:59:36

A Nestle bojkottja nem ujdonsag, mar 10 evvel ezelott is divat volt egyetemeken bojkottalni minden termekuket (ideertve a L'orealt). Akkor eppen azert, mert a reklamjaik elhitettek afrikai kismamakkal, hogy a tapszer egeszsegesebb az anyatejnel es sok csecsemo halt meg, mert az anyukak csak fertozott vizzel tudtak keverni a port. A social mediaban viszont az a jo, hogy minimalis erofeszitessel lehet nagy visszhangot elerni, anelkul, hogy az embernek kozben le kene mondania a kedvenc reggeli corn flakes-erol.

parlagfűző 2010.03.22. 13:09:24

Olvassátok el a No logot, abból rengeteg vállalatról kiderül, hogy miért is nem kellene tőlük semmit vásárolni. Amellett, hogy örvendetes egy ilyen bojkott, és az, ha az emberek végre nemcsak a saját közvetlen környezetükkel foglalkoznak, jó lenne tudatosítani, hogy ez nem elég. Nem elég néhány vállalatot kiragadni, mert nemcsak a vállalatok önmagukban teszik tönkre a környezetet, okoznak szegénységet, stb., hanem a rendszer egészében. Az a baj, hogy ha csak egyes vállalatokat nézünk ilyen szemmel, akkor egyrészt a többi simán rombol tovább, másrészt adott vállalat a nyomás hatására kicsit változtat a működésén, de az alapok megmaradnak. És akkor jöhetnek az "alternatív kapitalisták", akik ugyanúgy a profitra hajtanak, maximum néha tesznek valami látszatdolgot a környezetért. Vagy nem napi 14 órában dolgoztatnak, hanem "csak" napi 10-ben.

registraal 2010.03.22. 13:10:12

Hiszti.

A greenpeace sokszor elfelejti, hogy azoknak az országoknak nem sok nyersanyaga van, amit tudna értékesíteni és a gazdasági kényszer fog úgy is dönteni. Vagy termelhetnek ugyanazon a területen kokót és majd arra meg lesz a vevő, garantálom. Az meg, hogy egy külsős cégnél ki milyen barom és szadista, az nem a Nestlé hatásköre szerintem.

2010.03.22. 13:21:26

Greenpeace egy adag híg semmi!

Állandóan vinnyognak mindenen! Majd ha ők nem fognak semmi olyat csinálni, ami rombolja a környezetet akkor azt fogom mondani, h ok, korekt! Majd ha nem fognak palackozott vizet inni, és nem fognak bármilyen kőolajszármazékot használó járművel közlekedni, hanem sétálnak és növényeket sem esznek, akkor majd azt fogom mondani hogy jó arcok és igazuk van.

Addig viszont amíg Pakson kb 400 köbméter műanyag palackot hagynak ott a tüntetés után, amit az atomerőmű ellen csináltak, addig egy utolsó szar szutyok szemét brigád!

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 13:27:08

@registraal: Ebben igazad van részben, de tételezzük fel, hogy az esőerdők kiírtásán és a kokain termelésen, gyerekmunkán kívül akadna azért más alternatíva, ha ezt nem csak a 3. világbeli emberek akarnák, hanem a itélethozó multik és államok.

Sajnos azzal amit te mondasz az a baj, hogy a multik is ezzel nyugtatják évtizedek óta a háborgó tömegeket. Mondván, szerencsétleneknek akkor nem lenne pl munkájuk. A szomorúbb az, hogy a kizsákmányolt emberek ezt el is hiszik már. Az állatok még nem, de lassan azok is megszokják, kipusztulnak vagy továbbfejlődnek...

Ha így nézzük akkor kár volt "felemelkedni" az ősemberek szintjéről. Nem?

Egyébként van másik könyv is ami ezzel foglalkozik:
Klaus Werner / Hans Weiss
Márkacégek feketeknyve
A multik mesterkedései

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 13:29:13

@Hivatásos beszólóművész: valahol el kell kezdeni. Minden újjáépítése rombolással kezdődik.;)

parlagfűző 2010.03.22. 13:30:53

@registraal: vicces. a gyarmatosításról gondolom nem hallottál, ugye? azoknak az országoknak, amiket te nagy fehér férfiként lenézel, nagyon sok nyersanyaguk volt, van, csak éppen a kedves és "civilizált" európaiak pár száz éve odamentek, és mindent, amit tudtak, leromboltak, hogy saját területeiket és a profitjukat növeljék. ezen is el kellene gondolkodni.

Körömcsiga 2010.03.22. 13:39:14

Bojkottáljuk akkor a pick rt-t is, hiszen állatok az életükkel fizetnek azért, hogy a cég alapanyaghoz jusson!

Labancz 2010.03.22. 13:42:50

Persze, ronda Nestle. Nem is adok több NesQuiket a gyerekeknek.
De azért nem ártana a függöny mögé is bekukkantani néha. Mert engem érdekelne, hogy eddig hol volt a GP és miért csak most lett ennyire fontos a dolog? Szvsz, ha a Greenpeace kampányolni kezd, annak általában jó oka van és nem biztos, hogy mentes az anyagiaktól.
Biztos sikeres lesz az akció, persze. A Nestle pedig soha többet nem vesz a csúnya bácsiktól pálmaolajat (csak a csúnya bácsik által létrehozott svájci, osztrák, stb. kereskedőcégen keresztül. Ami ugye már nem ugyanaz.) Még egy jó kis spotot is dobnak rá, hogy ők milyen fasza, környezettudatod csávók.
Ezért minden megy tovább a maga útján. Az igazi orvosság az lenne, ha megszűnne az inkriminált termék. De arra hiába is várunk. Fészbuk ide, vagy oda.

Mr. Vitalij · http://mrvitalij.blog.hu/ 2010.03.22. 13:44:27

Biztos velem van a baj, de leszarom az orángutánokat. Jó ízű Kit-Katet szeretnék tömni a pofámba. Illetve a saját orángutánjaim pofájába.

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 13:47:39

@Körömcsiga: tudtommal az orangutan nem tenyeszallat, azert van am egyfajta kulonbseg akozott ha valamilyen allatot a husaert tenyesztenek es a masiknak meg az elohelyet pusztitjak el, ergo kipusztul, mert meg csak meg sem eszik azt a szerencsetlen majmot.
...de tevedhetek is.

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.03.22. 13:48:11

reklámbuzi:
Ezt kéne javítani,... bár te tudod. ÉS bocs, hogy szólok.

"...véleményt nyilvánítnai. mit és..."

gájricsi dezső · http://senkilendtajmsz.hu/ 2010.03.22. 13:49:21

Abcúg Nestlé amúgy! LE vele!

Feszítsd meg!

ilyesmi...stb.

Labancz 2010.03.22. 13:51:58

@Mr. Vitalij: Esetleg hozzá kéne szokni az orangutános téliszalámi és a majomparizer gondolatához. Rögtön kevesebb disznó halna meg és a orangutánok kipusztulásának veszélye sem fenyegetne tovább, hiszen akkor már megérné tenyészteni őket.

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 13:56:00

@Labancz: szerintem meg pont ezert jo a social media. Arra mar rajott a greenpeace is, hogy az nem biztos, hogy eleg celravezeto, hogy egy-ket csalad, ember nem vasarol bizonyos termekeket. Ilyen alapon nem sok mindent lehetne fogyasztani, mellekesen nem is mozgat meg akkora tomegeket. Itt a sajton es az uzleti partnereken van inkabb a hangsuly. Hozzajuk is konnyebben eljut az informacio egy "rajongoi" oldalon keresztul es amennyiben az uzleti partner tegyuk fel erkolcsosebb vagy erzekenyebb, ugy rogton nyert ugye van a GP-nek is.

Mr. Vitalij · http://mrvitalij.blog.hu/ 2010.03.22. 14:07:12

@Labancz: Ezt meghagyom a Costesbe járóknak.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.03.22. 14:14:04

A 'cui prodest?' elv alapján nem csodálkoznék, ha valamelyik versenytárs állna a téma hátterében. És a cikkíró vajon miért aggódik jobban az orángutánokért, mint pl. a magyar Nestlé dolgozókért? Mert lehet hülyeségekkel b*tatni a multikat, de a hazai munkahelyek tetemes részét még mindig ők adják. Ha bojkottálod őket (pletyka alapján, mert ugye se majmot, se pálmát, se semmit nem láttál személyesen), elegánsan megvonják a vállukat és odébbállnak mondjuk Kínába. Aztán eheted tovább a fruttit (ha a még meglévő magyar gyárakat szét nem lopják menet közben a magyar 'iparmágnás' privatizátorok).

vidak 2010.03.22. 14:15:08

Erről a következő régi vicc jut eszembe:
-Bojkottáljuk a Nestlét!
-Sok sikert, mindent mi gyártunk...

Körömcsiga 2010.03.22. 14:28:26

@NIN|JA: Viccnek szántam, de azért érdekes a felvetésed. Tehát az, hogy tenyészállatot nevelünk feljogosít azok megölésére, de a szabadon élő állatok élőhelyét elvenni nagyobb bűn? Hát ez igen érdekes felfogás.

John C. Arvay 2010.03.22. 14:33:00

az okosságokat a többiek már elmondták, nekem csak egy Boris Vian könyv címe jutott eszembe: "Öljünk meg minden rohadékot"

stikasz_1 2010.03.22. 14:53:18

@Nick_: Nem akarlak elkeseríteni, de ezek a nagyvállalatok eddig is gond nélkül leléptek Kínába vagy máshová, ha úgy tetszett nekik. Biztos a bojkottok miatt reptették Kínáig az IBM-ék a fehérvári üzemet, persze a dolgozók nélkül.

hááááát 2010.03.22. 14:53:39

Már elnézést, de ilyen alapon bojkottáljuk az USA-t,Dél-Amerikát,Kinát,Arabokat,Dél-Afrikát,stb.Mind kihasználja az anyatermészetet, drogot termel, népeket igáz le az ásványi kincséért, stb.Szóval hajrá!

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2010.03.22. 14:59:41

@tygger: azthiszem a témában kell a hatászvadászság.
csak akkor üt

bolomba (törölt) 2010.03.22. 14:59:59

@Hivatásos beszólóművész: en csak azt szeretnem kerdezni, ha netan mindazt valora valtjak, amiket "kovetelsz" azonkivul, hogy korrektet mondasz, te mit fogsz csinalni?

@NIN|JA:
azert remelem ezt te se gondolod komolyan.

@Nick_:
ha elfogy a munka, gondolom odebb tud koltozni az munkas ember is olyan helyre ahol van.

EvilHedgehog 2010.03.22. 15:08:54

Én a kiírtott növényzet miatt általában jobban aggódom...mert orángután nélkül lehet élni, de oxigén nélkül kevésbé...

EvilHedgehog 2010.03.22. 15:10:37

Egyébként szerintem ez a konkurencia stiklije...(lásd libatömős muri)

Darth Revan 2010.03.22. 15:11:11

Az a baj a Greenpeace-szel meg a tobbi hasonlo szervezettel, hogy csak tiltakoznak valami ellen.
Jo, a nestle azt mondja, hogy nem vasarol attol a cegtol. ki tudja, hany csalad eletet teszik ezzel tonkre?
A Greenpeace-esek menjenek el ilyen helyekre es a helyieket gyozzek meg, hogy nem szabad igy termelni, mutassanak nekik alternativat.
Konnyu teli hassal masokat megszolni.

tompus 2010.03.22. 15:18:34

A gonosz magyar gazdák meg szarvasok és őzek élőhelyén termelik a búzát. Bojkottáljuk a magyar kenyeret!

tygger 2010.03.22. 15:19:06

@Kontárblog: oké, akkor üt, de egy ilyen hatásvadász filmmel sokkal egyszerűbb megfogni a kapitalista társadalom működését nem is értő tömegeket. nekem ez vele a bajom. hogy sokan most azért utálják a nestlét és csatlakoznak szirhez-szarhoz, mert a csúnya partnerei eltüntetik a cuki orangutánok élőhelyét, és ez milyen csúnya dolog. magyarul álszent az egész, mint az egész greenpeace.

de persze ezzel elkanyarodunk a post lényegétől, hiszen az rb által is idézett fészbúkos reakció minden, csak nem normális, olyan sértett kisgyerek szerűség. többet érne, ha nem mondtak volna semmit, vagy csináltak volna egy csak fészbúkra szánt spotot, amelyben a pálmaolaj eredetét mutatják be, hogy korábban lehet, hogy csúnya forrásból is kaptak, de most már minden tiszta. úgyse hiszi el senki, de sokkal értelmesebb reakció.

Bougheau Tschichka 2010.03.22. 15:24:24

A környezetvédőknek köszönhetem, hogy a tüdőmbe minden tavasszal 10 gramm homokot kell beszívnom, mert a sózás kiölné a várostól 1300 km-re védett növényeket, nekik köszönhetem, hogy a filléres villanykörte helyett az ún. energiatakarékost kell használnom, ami az előállításához 10x annyi energiát igényel, valamint a működéséhez szükséges nyákon 100x több a mérgező anyag

Sok olyan mozgalom van, ami teljességgel felesleges, és a nagy igyekezetben több kárt okoz hosszú távon az emberiségnek, de még sajnos agyilag a társadalom kevés ennek felfogására és csak küldjük tovább a hoaxokat az email címlistákon

Lazarka (törölt) 2010.03.22. 15:29:42

Bocs, de ki a frászt érdekelnek a gorillák? Nehogy már nálam, meg nálad, aki számára termelik az élelmiszert, értékesebbek legyenek! Ez egy feje tetejére fordult értékrend.

Majd akkor kampányoljanak - az én védelmemben - ha gorillaürüléket akar tenni az a csúnya multi a csokimba.

Addig meg hajrá homo sapiens!

petya.bacsi 2010.03.22. 15:30:36

Na, nem eszek több KitKat-ot. A fene akar orángutánt enni :D

min 2010.03.22. 15:37:49

Nestlé finom, greenpeace bekaphatja...

digitime 2010.03.22. 15:40:32

A greenpeace mint mindig, ezúton is a paripa másik oldalán esett le, de ezzel azért nincs túl nagy baj, mert a többség meg ezen az oldalán fetreng. Inkább az a baj, hogy a kettő közül nincs aki kivezesse a lovat. Úgy csinálnak, mintha pl a Nestlé ezt tudatosan csinálná, pedig szerintem nem erről van szó. Egyszerűen vannak ott is beszerzők, akik 1 dolgot néznek, és az az ár/minőség arány. Ettől függetlenül paripapimpili nekik.

fourgee 2010.03.22. 15:40:38

Láttátok? A Kit-Kat csomagolásán ott van a Fair Trade logója. Furcsán néztem egyik ismerősömre, aki azt mondta hogy a Fair Trade és organikus termékek ugyanazok mint a többi, csak nagy kamu az egész, hát most már kezdem elhinni...

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 15:43:23

@Körömcsiga: szoktam en viccelni?
Nem mondtam, hogy az jo dolog, de nem tartom rosszabbnak mint kipusztitani allatfajokat. Egyebkent meg nem meseltem a kulonbozo orszagokba betelepitett allatokrol, amik miatt ugyancsak szamos oshonos kipusztulas szelere kerult.

Erdekel? Nem! Nehogy globalisan nezd a vilagot, eleg ha az orrodig ellatsz ugye!

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 15:45:57

@bolomba: mondom. Nem vicceltem, de lasd kivel van dolgod! Gyozz meg az igazadrol!

fourgee 2010.03.22. 15:46:21

@Lazarka: Neked az ilyen félig mű csoki élelmiszer?

2010.03.22. 15:50:55

Mondjuk az amerikai nem csoda h lázad!

Azok a dihidrogén-oxid-ot is be akarták tiltattni, mivel nagy mennyiségben fulladást okoz! :):):):):)

Kövessétek csak a marhákat! Barmok! :D
Csatlakozzatok...

2010.03.22. 15:56:44

@bolomba: Elismerem a munkájukat!

Csak az a vicc h erre soha nem lesz szükség! :D
Úgyhogy akármit mondhatsz h mit csináljak ha ők soha semmi környezetszennyezőt nem csinálnak!

JJaaa, az energiaelőállítás is pusztítja a sós mocsári vérivó papucsállatkák lakóhelyét és kicsinyeit!
Szegény sós mocsári vérivó papucsállatkák...

bolomba (törölt) 2010.03.22. 16:35:20

@NIN|JA: Nyilvan van kozte kulonbseg, viszont a vegeredmeny megegyezo, az ember onos erdekei miatt mindketto meghal. A kulonbseget csupan az addigi eletkorulmenyeikben latom. Ha 'ideologiat', okokat keresel, hogy mely allatokat miert lehet megolni, akkor gondolom ide lehet sorolni az elelmiszeripari cegek, kozmetikai cegek felesleges allatkiserleteinek aldozatait, a 'szormegyarak' csak a szorukert megolt allatait, a 'kutatas celjabol' levadaszott balnakat es egy nagyon hosszu listat lehetne meg sorolni. Mindegyikre van indok es ideologia valakinek a szemszogebol, igy az etkezes celjabol tartott allatokra is. Csupan az osszessel van egy problema. Mindegyik felesleges.

Kivalo eletminosegben (gondolok itt budapesti urbanus kornyezetre) lehet elni olyan termekeket fogyasztva (akar sajat magad megtermelve), melyek mentesek az allati, illetve az allatokon tesztelt produktomoktol. A kornyezeti rahatast mar nehezebb kikerulni, viszont torekedni meg mindig lehet ra.

Szoval szerinted mi a kulonbseg?

Vorbis 2010.03.22. 16:39:36

"Én a kiírtott növényzet miatt általában jobban aggódom...mert orángután nélkül lehet élni, de oxigén nélkül kevésbé..."

De akkor tulajdonképpen az összes őserdőt is ki lehet írtani. Folyamatosan ugyanannyi oxigént termelnek, mint amennyit fogyasztanak, szóval összességében ha kiirtanák őket, akkor lenne egy egyszerre nagy adag minusz oxigén, ahogy a fa elégne, de hosszútávon (eltekintve most attól, hogy vajon a Föld klímáját hogyan befolyásolná a hiánya) a hiánya az oxigén egyensúlyon nem változtatna.

bolomba (törölt) 2010.03.22. 16:43:49

@Hivatásos beszólóművész: es ha megis egyszer talalkozol egy emberrel, ki maganak termeli meg a kajajat (esetleg freegan), aki sajat erovel hajtott jarmuvel kozlekedik, es az oko labnyoma akkora, mint egy szomaliai kisgyereknek, annak elismerned a munkajat es kesz? semmi elgondolkozas, morfondirozas, hogy lehetne igy is? esetleg minimalis valtoztatas az eleteden?

keila16 2010.03.22. 16:53:18

itt egy itthoni Facebook csoport egy multi-viselkedés ellen:
www.facebook.com/pages/Kovetnek-a-DM-ben-a-biztonsagi-orok-de-miert/330753819192

bár a téma más.

noirp 2010.03.22. 17:02:47

Most nem azért, de az összes kis fis-fos magyar gyártó pálmaolajban süti a sajtostallért, amit lájkolunk, mert hazai termék (ugye), meg kisvállalat, meg magyar ökohúha.
Meg lehet nézni az összetételt!Tessék: Urbán és Urbán Kft., Dunakeszi. Összetétel: búzaliszt, 5% sajt, pálmaolaj, konyhasó, térfogatnövelőszer.
És ők honnét hozzák a pálmaolajat? He?

A szándék tiszteletreméltó. A végrehajtás hatásvadász és álszent.

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 17:20:13

@bolomba: egyreszevel egyetertek. A zoldseg evessel mar kevesbe, mert egyszeruen nem erre vagyunk kitalalva, tenyesztve.

Ennyi erovel a vandormadaraknak is szolhatnal, hogy menjenek Afrikaba kukacot enni, mert mar nincs . Biztos igazad van, de hamarabb hal ki ez a bolygo, mint hogy az emberek a maguknak termelt elemet egyek, de te csak egyel sok genmodositott szojat, mert attol fogsz idorlott szivrohamban meghalni.

(Azt is bizonyara tudod, hogy tele van noi hormonokkal ami a ferfiakra/nokre igen artalmas.)

azt is megnezem, hogy egy belvarosi kockalakasban pl milyen oko bio cuccot termelsz.

Tomi Kristály 2010.03.22. 17:39:17

SM-re alapozott kommunikáció egyik "sötét oldala" az egyéni lelkiismeret megnyugtatása. Amikor arra apellálnak, hogy az egyén gyorsan, egyszerűen és ami fontos valós erőfeszítés és cselekvés illetve anyagi teher nélkül tud fellépni mások érdekében vagy biztosít csoportokat a támogatásáról.
Hiszen könnyű egy bojkotthoz csatlakozni a net-en keresztű.
De egy másik amikor ezt érvényre kell juttatnia egyénileg vagy valós mások előtti cselekvést kellene végrehajtani...
Ezzel nem a GP kampányát akarom fikázni, sőt! (támogatom az elhatározást) Viszont jó lenne azon is elgondolkodni az ember fiának/lényának, hogy valójában mi az amit meg is tenne, illetve mi az az áldozat amit hajlandó lenne meghozni...

a WEB2 egyenlőre (látszólag) a multinacionális és egyéb cégek kommunikációja által megfoghatatlan kommunikációs csatorna, kíváncsi leszek, hogy mikor találnak rajta valós fogást, hiszen itt az addicton is kommentezünk jó páran akiknek közvetve vagy közvetlenül ez a munkája...

bolomba (törölt) 2010.03.22. 17:52:12

@NIN|JA: Akarhogy is nezem, mindenevosegunkben inkabb novenyevok vagyunk. Kepesek vagyunk feldolgozni a hust, de elegge onzes, amikor nincs ra szukseg. Valahogy meg elek, allati kajak nelkul is. (vannak eredmenyes sportolok is, akik szinten veganok)

A hasonlatodat nem igazan erzem helytallonak.

Szojat elegge keveset eszek, valoszinuleg kevesebett, mint vegansagem elott, viszont amit veszek (leven csak ilyen tejszint kapok, es mas szojas dolgot nem is eszek) az egytol-egyig nem genmodositasitott. Szoja pro es kontra, annyi van, hogy gyozzunk kiigazodni. Tudtad, hogy a tej meg tele van allati noi hormonokkal?

Nem veszek biot, mert sajnos draga. A sajat termelesre keress ra a googleben: permakultura (permaculture).

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 18:15:00

@bolomba: igen, tudtam.:)
de en meg kepzeld dohanyzom is meg meg egy csomo egeszsegtelen dolgot csinalok, szoval nem en fogok jopeldaval eloljarni, de te majd remelem megteszed helyettem is.

Koszi az infot, utananezek.

bolomba (törölt) 2010.03.22. 18:21:14

@NIN|JA: te jottel elo az egeszseggel, en csupan reflektaltam.;) a hozzaszolasom eredeti celja, a 'haszonallatok' vedelmeben tortent es nem az egeszseges eletmod hirdetese miatt.

NIN|JA (törölt) 2010.03.22. 18:44:02

@bolomba: felreertesz, tenyleg koszonom. Mint mondtam utana is fogok nezni.
Nem pusztan ellenkezesbol kerdeztem a velemenyedet, de nem offolok tovabb.

parlagfűző 2010.03.22. 19:07:44

@bolomba: Egyetértek, bár azt gondolom, hogy sajnos csak egyéni változtatásokkal nem lehet tartós eredményt elérni. Nincsenek elegen azok, akik máshogy élnek vagy élnének, hiába lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy ez az életmód nem fenntartható.
Te mennyire tudsz magadnak termelni, hogy oldod meg?

jubilleum 2010.03.23. 10:33:08

Ilyenre megoldás ha töröljük magunkat Facebookról.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása