Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Klapka újra hülyét csinál magából

Komolyan mondom, zseniális az öreg! Tudom, hogy már több helyen is volt téma Klapka legújabb filmecskéje, amellyel a Reklámhét rendezvényét népszerűsíti, de hát hogy maradhatott volna ki éppen az addictról a Vámház körút 9. grállovagja. Talán furcsa lehet, hogy ezúttal nem vesz elő a zsebéből fél kiló törtaranyat és ronda, festettszőke nők sem vigyorognak mellette, de ezúttal nem a zálogházat, hanem saját reklámhetes fellépését reklámozza. Ugyanis ha hiszitek, ha nem, hétfőn este az öreg előadást fog tartani, mégpedig a végtelenül szerényen hangzó "A hírnév varázsa" címmel. Hogy mit ad elő a saját reklámjának történetén kívül? Őszintén szólva fogalmam sincs, hiszen ezt a fajta önégetés-technikát nem lehet tanítani, ehhez őstehetségnek kell lenni és kész. Hiába próbálkoznék én ilyesmivel, az szimplán csak szánalmas lenne, szemben az elérni kívánt annyira szar, hogy jó hatással. Hiába, Klapka csak egy van. Szerencsére!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr451929186

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A magyarok 2010.04.17. 18:25:42

Tegnap, miközben a hokedlin ücsörögtem a konyhában és a hűtőben talált lecsókolbász maradékán nyammogtam, végre rájöttem a nekem rendelt célra. Ideje pislákoló gázlángot gyújtanom az éjfekete sűrű rengetegben, és összefoglalnom – miért is a magya...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mercsi 2010.04.17. 13:47:58

De hisz nem te vagy a Klapka? :O
:D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2010.04.17. 13:51:06

@mercsi:
Hú basszus, de csúnyán megdőltem:(
Viszont akkor megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam, most akciós áron kaphatók aukcióból visszamaradt aranyékszerek a Vámház krt 9.-ben.

01020304 2010.04.17. 14:35:39

Jól mondod, tipikus Klapka, csak csaj nélkül. De vajon meddig lesz még "vicces" ez a "pont HÚÚÚÚ"?

druszilla · http://kontar.blog.hu/authors/druszilla 2010.04.17. 16:10:31

Kiváncsian várom az előadását. Tény, hogy nem mindennapi produktum Klapka Úr, de nem tudom, érdemben mennyit tud hozzátenni a reklám7-hez.

Steve the Great 2010.04.17. 17:29:31

@arphetamin: Amíg ki nem halnak azok, akiknek nem természetes dolog az internet. (de persze ezúton is jó egészséget kívánok Klapka úrnak :))

rezo_O 2010.04.17. 17:48:33

Klapkanak mar akkor reklamcege volt mikor mi meg az ovodaban a bokorba vittuk a lanyokat, hogy mutassak meg a nunijukat.
Mar akkor reklamfilmeket forgatott es ugynoksegekkel targyalt, mikor mi meg nem is tudtuk, hogy ilyenek leteznek.
Az ominozus reklamot meg mindenki vagja, mindenki tudja mirol szol, meg ha nem is jonnek be a festett nok, jobb a roi-ja mint azokenak akik szerint ez ego, meg gagyi.
Raadasul tenyleg hires ember, mindenki vagja, az uzlethez is ert valamennyit, talan nem fog akkora faszsagokat beszelni, de legalabbis nem barmifele hatter nelkul ;)

Kopi3.14 2010.04.17. 17:57:09

Azért jó lenne az elöadását majd hallani, megnézni. Élöben nem megy, marad a net, remélem. Reklám terén nagyon tud az öreg hatékony lenni.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2010.04.17. 17:57:58

sikeresen keveri az online és az offline médiát (:

min 2010.04.17. 18:00:55

Ez nem önégetés ez reklám. Azt amit marketingszakon "tanulnak" lófaszt sem ér. Azt tanítják nekik amit egyszer már elsütöttek.
Az öreg "reklámja" gagyinak tűnik (az is) de mekkorát ütött! A Geszti féle szupercég több milliós reklámjára másnap meg a kutya sem emlékszik. A jó reklámok zsigerből jönnek a szarakat azok kreálják akik tanulták a "szakmát"

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.04.17. 18:00:57

Hülyének ilyen esetekben megéri lenni.

Lásd például az M-os mezei alagútjait.
Az is kifizetődő volt.

avicularia 2010.04.17. 18:19:52

szoval ez tipikus példája az emberi hülyeségnek és felszínességnek, és ugyan nem ismerem a marketing szakmát de szégyellje össze magát az összes szupi trendi rucis kisfiu és kislány aki marketingesnek gondolja magát (tisztelet a kivételekne).

ez a reklám kurvanagy. a reklám nem a meg nem értett művészkék önkifejezésének eszköze, hanem a rideg és kemény üzleti élet eszköze az eladás eléréséhez, a túléléshet.

mindenki tudja hol lehet aranyat kapni, vamhaz krt 9. mert beleégette az agyakba az idióta reklámjával, és ide a rozsdást, h ez tudatos.

önégetés??

nem ismerlek és nem akarlak bántani, de szerintem a klapka vagyonának töredékéért vállalnál ilyen "önégetést".

◄ViZion 2010.04.17. 18:24:12

Azért ez fáj. A Mondanivalóra koncentráltok, a prontós felületen tükröződő tábla és a rajta gyermeki könnyedséggel majdnem sorkizárt arial narrow feliratot észre sem veszitek...
min: nézz már utána miket csináltak GP-ék... volt ott jó.

Nekem mondjuk a régi Yodafonos feeling hiányzik, az a Mauro Picotto zenére táncolós. Mostanában divat lett a pofázós reklám, az nekem nem kell.

balazsman 2010.04.17. 18:30:43

lehet, hogy mindenki ismeri a reklámot és a céget, de az üzletbe nem zarándokoltak el emiatt, és azt sem hiszem, hogy karácsonykor a plázás vagy főutcás ékszerbolt helyett, direkt a Vámház krt 9-be mentek volna el fuxot venni

engem ez a reklámozási típus, az amerikai filmekből ismert helyi matrac- vagy autókereskedések hirdetéseire emlékeztet, ahol a vállalkozó saját maga áll a kamera elé, hogy egysnittes szpotban megmutasson pár cicababát és elhadarja a kedvező árakat - mindez persze a helyi TV-n kerül adásba

szerintem vicces, meg egy érdekes jelenség, de abszolút nem hatékony, magyarul nem jó reklám

Hattori_Hanzo 2010.04.17. 20:04:22

Sziasztok!

Nagy segítséget jelentene, ha néhányan kitöltenétek a következő kérdőívet (Online fogyasztói viselkedésről):

www.mysurvs.com/survey/230387430/

A szakdolgozatomhoz kell, természetesen anonim, pár perc az egész;)

Előre is Köszi!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2010.04.17. 20:22:12

Sajnos, Klapka akármilyen ciki, célba ér az üzenete. Ha olcsón, szinte féláron akarnék aranyat venni, egy cím tuti beugrik: Vámház körút x. Szerintem ez több, mint amit sok reklám elér.

min 2010.04.17. 20:34:49

@◄ViZion: Volt jó és látványos is de feljthetőek...

daniferi 2010.04.17. 20:41:02

Szerintem hatékony, mert amikor legutóbb pesten jártunk munkatársakkal (kétévente egyszer, ha arra járok), szóba került, mint nevezetesség. Ha több időnk lett volna, még meg is nézzük, mi is van ott a híres Vámház körút 9-ben :)

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.17. 20:52:24

ez szimplán csak zseniális, semmi köze ennek az égéshez
ezen kívül emberi is
na meg: mint reklám is profi

a "profi" műanyagvilág az égő

tt60 2010.04.17. 21:01:16

@IGe:
Igazad van, tényleg szabad hülyének lenni.... de mielőtt ezt kijelented, nézz rá egy topográfiai térképre, s mindjárt látni fogod, hogy az M6 nyomvonalának ominózus részén tényleg vannak dombok, s akármennyire is hihetetlen még völgyek is előfordulnak...
Ha megnézted, utána már nem biztos hogy megéri....mármint készakarva hülyének lenni.

bluskaj 2010.04.17. 21:43:10

Szeretném felhívni a figyelmeteket a kicsit már elfelejtett "Hagyományos mosópor" ügyére, zseniális volt, még akkor is, ha nem tudta úgy lealázni a multikat vele, ahogy megérdemelték volna...

upcszarjonsunt 2010.04.17. 21:50:07

aki a szakmaban(ekszer) van az tudja hogy klapka szart arul, "szarul".
erre tanuk azok akiket atvertek a boltjaban a hibas gyemantjaival.

persze lehet mondani, hogy ettol meg reklamzseni, de ugyanezzel az erovel uhrin benedek is zseni, hiszen az is olyan szar hogy hires lett.
nem tudom, en inkabb lennek a szakmamban "atlagos", mint "az olyan szar hogy mar jo" kategoriaban.

rókuci 2010.04.17. 21:51:22

Sokan szeretnének ennyire hülyék lenni, mint Klapka...
A reklámnál az a fontos, hogy beszéljenek róla és lám, beszélnek róla.

mallac 2010.04.17. 22:00:16

Hát lehet hogy fura meg ilyesmik ,viszont olcsó, nem költött el százmilliót hogy megvegye ugyanezt egy reklámcégtől.Mostanra védjegyévé vált hogy ő tartja azt az igénytelen táblát,egyszer talán ő lesz az etalonja a hatékonyságnak.

01020304 2010.04.18. 11:12:42

Itt egyesek kifelejtik az ok-okozat összefüggéseket.
Nem hiszem, hogy Klapka azért csinált gagyit, hogy beszéljenek róla. Tuti nem tudatos volt. Csak egyszerűen skót. Szóval, a Klapka-reklámokban semmi nagyszerűség nincsen, csupán megszoktuk, hogy ő a leggagyibb.

Ezzel az erővel a Trabantot is lehetne isteníteni, hogy a gyártás leállása után évtizedekkel is van jelentése a Trabant névnek.

balazsman 2010.04.18. 17:05:11

@rókuci: a reklámnál az a fontos, hogy növelje a bevételt, akármennyibe is került az előállítása
azzal, hogy beszélnek róla, még nem lesz több zsé Klapka papa zsebében.
Volt neki egy kis kiruccanása a Váci utcába is, amikor egy volt fodrászat (most Office Shoes) helyén nyitott ékszerboltot. Nem egészen 1 év alatt bezárt, akármilyen jó árai vannak, pedig akkor még a turizmus is jelentősebb volt.
A kirakata gagyi volt, sütött róla, hogy az olcsó arany szar minőséggel párosul, nívótlan volt az egész. Aki behatóan ismeri a Váci utcát, az tudja, hogy nem akkora elit hely az, sok gagyi butikus jól megél ott mert sok az igénytelen vevő - Klapkának még így sem sikerült. (amúgy volt váciutcás kartontáblás reklámja is)

tényleg az Uhrin Benedekes hasonlat a legjobb, nehogymár marketingguruvá nemesítsünk egy vén sóhert.

Kopi3.14 2010.04.18. 18:29:13

@arphetamin: ennek ellentmond, hogy állítása szerint anno Németeknél ilyen reklámmal kaszált nagyot használtautókkal.

01020304 2010.04.18. 21:58:46

@Kopi3.14: Attól függ, mikor volt az az annó. Amikor még nem volt teljesen elérhető a komolyabb videó technika, kénytelen voltak ilyen kezdetleges módszereket alkalmazni? Miért nem fejlődött a többiekkel? Tudatosan? Mert tudta, hogy a gyagyiról majd beszélni fognak?

ancsur24 2010.04.19. 12:43:20

@rókuci: Ja, valamit elért. A szar reklám is reklám, ha azért beszélnek róla, hogy milyen rossz. Hát, hülyébb reklám arcot nehezen lehetett volna taláni hozzá, az tuti

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása