Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámhelyet árul az urnáján egy halálos beteg

Azt, hogy lassan nincs olyan hely a Földön, ahová ne tettek volna reklámot, megszokhattuk már, de azért mindig vannak olyan határok, amelyek átlépése mégiscsak meglepetésszámba megy. A múltkor egy férfiről olvastam, aki a gégerákban húnyt el, és a temetését használta fel, hogy a dohányzás ellen kampányoljon. A halottaskocsi ablakába a cigarettás dobozokon olvasható figyelmeztető szöveget tetette, ezzel próbált értelmet adni a halálának.

Ezúttal is a morbiditás határait feszegeti egy amerikai férfi. Őt előrehaladott állapotú vastagbélrákkal diagnosztizálták egy éve, most pedig kiderült, hogy mindössze 3 hónapja van hátra. A korábbi humorista férfi, hogy ne döntse családját pénzügyi csődbe, azt találta ki, hogy a temetésének, pontosabban hamvasztásának költségeit nem másból fedezi majd, mint az urnáján elhelyezett hirdetésekből. Mivel elég testes az úriember mindjárt hármat is készített, amelyekre ő maga fogja majd kézzel felvinni a reklámokat. Nehogy azt higyjük, hogy nem lesz jelentkező, mivel már 16 cég vásárolt felületet az urnákon. Köztük van néhány temetkezési vállalat is, amit még értek, de néhány egészen furcsa is, mint például a PETA, ami egy a KFC elleni és egy a kutyák örökbefogadására buzdító üzenetet tis feltesz majd az urnákra. Aki további részletekre is kíváncsi, az a férfi blogján az erről szóló tudósítást is megnézheti.

via:adrants

Címkék: morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr631966373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NIN|JA (törölt) 2010.05.01. 16:01:34

Nekem ez  !RÖS TLOPASC NESSIRF

Ez egy fricska az eloknek es maganak a halalnak. Sokkal nagyobb jelentoseget forditunk neki, mint ami normalis lenne. Nem tudok egy halalan levo ember fejevel gondolkozni, de biztos hogy atertelekodik sok minden. Egy haldoklonak sok minden megbocsajthato, de nekem ez inkabb egy pofon az eletnek, ezert tetszik.

Van benne egy hangyanyi Nagy Lebowski utanerzes. Groteszk.

Szerintem ilyen lehet:

Örkény István
Arról, hogy mi a groteszk

Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen előrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.

Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetőre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegőben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!...

...Keressünk most már vidámabb látványt. Ímhol egy temetés! Fölhulló hópelyhek közt, fölcsöpögő könnyek fátyolán át végignézhetjük, amint a sírásók két vastag kötélen fölbocsátják a koporsót. A munkatársak, ismerősök, közeli s távoli rokonok, továbbá az özvegy meg a három árva göröngyöt ragadnak, s elkezdik a koporsót hajigálni. Jusson eszünkbe az a szívettépő hang, amikor a sírgödörbe ledobált rögök megdobbannak és szétomlanak, az özvegy sír, jajonganak az árvák... Milyen más érzés fölfelé hajigálni! A koporsót eltalálni mennyivel nehezebb! Először is jó göröngyökre van szükség, mert a porhanyósabbja félúton szétesik. Van hát kapkodás, lótás-futás, taszigálódás a kemény rögökért. És hiába a jó göröngy; a rosszul célzott rög visszahull, és ha eltalál valakit - pláne, ha egy gazdag, előkelő rokont -, kezdődik a vihorászás, a káröröm egészséges kuncogása. De ha minden stimmel - kemény a rög, pontos a célzás, s telibe találja a deszkakoporsót -, megtapsolják a dobót, derűs lélekkel térnek haza, és sokáig emlegetik a nagy telitalálatot, a kedves halottat és ezt a mókás, pompásan sikerült szertartást, melyben nyoma sem volt a képmutatásnak, a tettetett gyásznak, a hazudott részvétnyilvánításnak.

Kérem, szíveskedjenek kiegyenesedni. Amint látják: a világ talpra állt, önök pedig emelt fővel, keserű könnyekkel sirathatják kedves halottaikat.

Elnezest a hosszu idezetert.:)

NIN|JA (törölt) 2010.05.01. 21:21:42

Ez eleg egyhangu beszelgetes ez.:)))

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása