Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámtender magyar módra

Hány ügynökséget lehet megismerni egy tender keretein belül? Ötöt? Tízet? Tizenötöt? Ugyan már, egy profi cég ennek a sokszorosára is képes! A Bosch marketingvezetői legalábbis ezt gondolták, amikor gyakorlatilag minden hazai reklámügynökséget meghívtak a július végén kiírt ügynökségkereső pályázatukra, ahol a reklám, pr rendezvényszervezői feladatokra próbálták megtalálni a megfelelő cégeket, és amelyre végül 102 (!) hazai cég adta be a pályázatát. Mindezt úgy, hogy már az elején kikötötték, minden feladatra több ügynökséget választanak ki, akikkel egyéves szerződést kötnek, és akiket minden egyes kampány előtt frankón újra és újra megfuttatnak majd. Vajon mi értelme van ennek?  Vajon ez az eljárás a szakmai alaposságról vagy épp ellenkezőleg, a teljes tájékozatlanságról tanuskodik?

Érdekes módon maga a megrendelő ad választ erre a kérdésre, amikor a kreatív online-nak nyilatkozva azt mondja, azért kértek minden egyes piaci szereplőtől egy rövid, néhány oldalas bemutatkozó anyagot, mert ők nem képesek folyamatosan nyomon követni az ügynökségi piacot, ezért a nyílt tendereztetésnél jobb ötletük nem volt. A Bosch marketingesei légüres térben élnek? Nem tudják, mi folyik körülöttük, nincsenek benyomásaik, információik a körülöttük zajló kampányokról és az azokat készítő ügynökségekről, sőt, még azt sem igazán tudják, kitől kérjenek ilyen esetben segítséget? Így nem csoda, ha az egyetlen mentsváruk az marad, hogy boldog-boldogtalan meghívnak a nemzetközi full service reklámügynökségektől a sufni-tuning garázsbétékig, és átnyálazzák az elképesztő számú beérkezett pályázatot. 

Először azt hittem, mindez csak nálam csapta ki a biztosítékot, de tegnap örömmel olvastam Blaskó Nikolett, az ACG ügyvezetőjének kirohanását, akik például annak ellenére kerültek fel a 19(!) ügynökséges shortlistre, hogy már az folyamat elején visszaléptek a pályázástól (közben kiderült, hogy ez tévedés, mert valójában az Appaloosa Communication Groupról van szó, akik ugyanezt a rövidítést használják). Szerintem teljes joggal kéri számon ezt a gyakorlatot, ami az egyik legkomolyabb hazai problémára világít rá. Arra, hogy sok esetben mennyire döntésképtelen, inkompetens, felelősséget nem vállaló, a szakmai érdekeket a biztonság oltárán bármikor beáldozó ügyfelek irányítják a beszerzési folyamatokat, amelyek egész egyszerűen már a természetüknél fogva sem lehetnek sikeresek. Ez a sok körös, átláthatatlan, sokszor hosszú hónapokra, újabb- és újabb körökre nyúló, végeláthatatlan folyamat, amelyeknek szakmai követeleményrendszere nemhogy nem egyértelmű, de néha kifejezetten komolytalan, teljességgel alkalmatlan arra, hogy jó eredményt hozzon.

Persze az is érdekes kérdés, hogy hol tart és mit gondol magáról az a szakma, amelynek 102 képviselője is elindul egy olyan tenderen, ahol az első körben egy "frappáns és meggyőző" bemutatkozó anyagot várnak, és a végeredmény is egy olyan, a hatékony munkát, az ügyféllel való együttgondolkodást gyakorlatilag lehetetlenné tévő, sokügynökséges minitenderes rendszer lesz, ami a folyamatos stresszen és elpocsékolt energián kívül nem sok sikerrel kecsegtet. Komolyan mondom, ezek után én már csak azt várom, mikor ugrik elő Jáksó László, fején a mikorfonfrizurával és kezében egy üveg pezsgővel. Magyar reklámszakma, én így szeretlek!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr422221112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.08.18. 11:01:41

ez a teljes idiotizmusról szól

arra nem képesek hogy végigböngésszék a netet és kiválasszák azt aki láthatóan legkirályabb dolgokat csinálja legszebb minőségben

nem, ők inkább 102 pályázót 602 körben akarnak versenyeztetni, hogy aztán 10.002 év múlva kiválasszák a nyertest, akinek majd a 22 ezredik anyagát elfogadják amit rá egy hétre vissza mondanak

gauche caviar 2010.08.18. 11:12:56

csak az a hibás aki egy ilyenre benevez.

sensimilla 2010.08.18. 11:15:14

Szerintem ez az egész csodálatos. Megtettük az első lépést az ügynökségi sztrájk felé. Még pár ilyen, és itthon is kiborul a bili, mint a belgáknál. Remélem.

Will McAvoy 2010.08.18. 12:09:36

Ez a poszt és a Kreatívra publikált cikk is ott van nagyon csúnyán benézve, hogy az ACG-re épít, mint "a pályázat elején visszalépett cégre", holott a Bosch Facebookon írja, két különböző cégről van szó:

"Ferenc Ficzere A Bosch csoport kommunikációs igazgatójaként reagálok, remélhetőleg feloldva az ellentmondásokat.
Az ACG nevet két ügynökség használja - a továbbjutott Appaloosa Communication Group és a cikk szerzőjének vezetése alatt álló ügynökség. Mivel utóbbi nem indult a tenderen, így értelemszerűen tovább sem jutott. Az előbbi viszont igen. A cikk megírása előtt ezt egyetlen telefonnal tisztázni lehetett volna. Az ügynökségek által használt nevekért jómagam nem szeretnék felelősséget vállalni, minden más döntésemért - beleértve a kollégáim által hozott és általam jóváhagyott döntéseket is - viszont igen.
Csak zárójelesen: a két évvel ezelőtti tender kapcsán éppen a Maksz fogalmazott számunkra egy javaslatot, hogy miként tendereztessünk. Így tettünk."

Szóval ez a poszt így kicsit FAIL, de a 102 cég száma azért mindenképpen elgondolkodtató.

Pinkpöröly 2010.08.18. 12:39:10

@gauche caviar: teljesen egyetértek.

Azt hittem, hogy a 2007-es vérlázító EON tendernél ahol egymás ellenében (és egymás előtt!!) online licitáltatták az ügynökségeket, nincs lentebb. Nálam már az is kiverte a biztosítékot...

Pinkpöröly 2010.08.18. 12:43:33

@gauche caviar: teljes mértékben igazad van.

Én a magam részéről azt hittem, a 2007-es EON tendernél koccoltuk a legalját (online bidding volt az ügynökségeknek az egyes részmunkákra...egymás előtt!!!) Tévedtem. Bravó, nembaj!

pokesz70 2010.08.18. 14:42:46

Mi jelentkeztünk. Fogalmunk sem volt arról, hogy rajtunk kívül még 101 pályázat lesz. Ha tudtuk volna, nyílván nem.

A post kulcsgondolata: "sok esetben mennyire döntésképtelen, inkompetens, felelősséget nem vállaló, a szakmai érdekeket a biztonság oltárán bármikor beáldozó ügyfelek irányítják a beszerzési folyamatokat, amelyek egész egyszerűen már a természetüknél fogva sem lehetnek sikeresek. Ez a sok körös, átláthatatlan, sokszor hosszú hónapokra, újabb- és újabb körökre nyúló, végeláthatatlan folyamat, amelyeknek szakmai követeleményrendszere nemhogy nem egyértelmű, de néha kifejezetten komolytalan, teljességgel alkalmatlan arra, hogy jó eredményt hozzon." -- respect

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 14:46:32

biztos megalázó olyan versenytársakkal együtt indulni, akiket eddig messziről lenézett minden közepesnél nagyobb ügynökség.

csakhát a bosch sokat hirdet, sokat fizet.

van az a pénz kedves ügynökségek, ahol még a ti hajatok is korpásodni kezd.

ez a vinnyogás, hogy ilyen-meg-olyan a bosch... hát bojkottáljátok... ja, hogy nem meritek, mert féltek, hogy valaki mégsem fogja bojkottálni... hát az élet ilyen, és ti szakmátok különösen nem híres a betyárbecsületről.

és a ti szakmátok sem különbözik azoktól, ahol sok pénz forog kockán immateriális javakért (értsd, jó ötletért). egymás anyját megizélnétek. a bosch egy jó gyakorlatot akart átültetni erre az iparágra is, de önkéntelenül is bizonyította, hogy az ügynökségek is csak egy rakás szarkupac egy-egy darabjai.

tisztelet a kivételnek.

(az egyik neves hazai kerámiás cégnél régóta gyakorlat az on-line beszerzési aukció, külön portált fejlesztettek hozzá. Mondjuk egymás előtt licitáltatni az embereket, hát ki látott már ilyet... - minden nagyobb értéktárgyért nyílt aukció van, és hát valljuk be, egy éves bosch szerződés - a mai uborkaszezonban, akár értéktárgynak is minősülhet...)

nyavajgás egy belterjes, túltenyésztett szakma elkorcsosult tagjaitól.
mint ha csak spánieleket (ld. túltenyésztett fajta) látnék azon veszekedni, hogy futni kell a csontért.

csorsza 2010.08.18. 14:49:35

@Pink-pöröly: na, nehogy megsértődj már a licites online tender módszerén. Ne legyél ciki.
Teljesen szokásos az e-tender. Online, egymás előtt, de a pályázók névvel csak a saját ajánlatukat látják, hogy az hányadik az ajánlatok között.
Persze, vannak hátulütői és gyenge pontjai a rendszernek, de az más kérdés.

csorsza 2010.08.18. 14:52:33

@solesz: jogos.
Nyilván, a t. "nagy" ügynökségek a jó kis zsíros állami hirdetési kampányokról álmodoznak, ahol dolgozni nemigen kell, csak a reflexiós tényező százalékában kell a megfelelő személlyel megegyezni...

Myacis 2010.08.18. 14:53:07

Nem értem a felháborodást. Az összes multinál kökemény cost cutting szabályokat vezettek be, az amúgy sem egyszerü céges szabalyrendszerek kiegészítéseképpen. Minden egyes forintot meg akarnak spórolni, miért ne pályáztassanak meg mindenkit??
Idö van, jelentkezö van elég, akkor mi a baj? Nem lehet elsütni a szupermagas gázsikat?

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 14:57:39

@pokesz70:
a respect-ező (tisztelettevő) megjegyzésedhez:

"nyavajgás egy belterjes, túltenyésztett szakma elkorcsosult tagjaitól.
mint ha csak spánieleket (ld. túltenyésztett fajta) látnék azon veszekedni, hogy futni kell a csontért. "

respect to myself :D

kedves pokesz70:
1. "szakmai érdekeket a biztonság oltárán bármikor beáldozó ügyfelek"
olyan jó lenne, ha nem tudnád meg, hogy a biztonság mint szempont, az egy komoly szakmai érv
2. továbbá:
"a beszerzési folyamatokat, amelyek egész egyszerűen már a természetüknél fogva sem lehetnek sikeresek"
a nyílt tendereztetéses eljárás eléggé megnehezíti a korrupciós csatornát, és spontán árcsökkentést is hoz. ez a megbízó érdeke. ja, hogy te korrumpálni akarsz, meg nagyon jól járni? szóvel ezt a kijelentést se hidd el. továbbmegyek, ne is respecteld.

@gauche caviar: aki nem nevez be, annak nyilván van pénze máshonnan, vagy legalább nagyobb esélye van pénzre, mint a boschnál. a többi puszta ideológia.

Mike750901 2010.08.18. 15:12:04

..én majd akkor röhögnék fel hangosan, hogy ha ennek az egész cirkusznak az lenne a vége, hogy "Sajnos nem érkezett a szémunkra elfogadható pályamü a kiirt tenderre. Erzért nincs nyertese a kiirt tendernek. Viszont házon belül létrehoztunk egy saját marketing ügynökséget..., mely ügynöksége feladatainak ellátásához keresünk szakmai tapasztalattal rendelkezö kollegákat.." :)

ShanklyGates 2010.08.18. 15:13:59

Sírnak a kurvák, irtó nagy a kamionos bréje. Aztán inkább összeverekednek érte.

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 15:26:21

kontraproduktív lett a poszt.
pont.

Spiritmonger 2010.08.18. 15:31:46

nem értem ezt a cikket

aki fizet, az mondja meg, mi legyen mindenhol a világban

miért pont a reklámipar lenne a kivétel?

nem unalmas, hogy magukat kreatívnak tartó divatmajmok és dizájnmakik akarják megmondani nagy cégek vezetőinek, hogy mi legyen?

persze, szép dolog a "kreatívnak lenni", de ha az istenbarma kreatívnak nem napi valóság a tíz-száz-ezer milliós költségkeret felelős elköltése, akkor miért pattog?

Az EON ötletéről itt olvasok először, nekem tetszik, mi vele a baj?

üzlet az üzlet, itt elválik a szar a májától, kiderül, ki mire képes

immár 5 éve, hogy belekerültem a reklám vonzáskörzetébe, és hálistennek megélek belőle egész jól
nem vagyok kreatív, üzleteket kötök, az embereim se azok, csak grafikusok, de azt csinálják, amikor nekem dolgoznak, amit kell. viszonylag rövid idő alatt sikerült megérteniük, hogy mint mindenhol, a fizető megrendelő az atyaúristen, a saját "művészi és kreatív" hajlam megélése a munkában sokadlagos, ha épp találkozik a megrendelő igényeivel, akkor boldogság, ha nem, akkor lehet otthon duzzogni, meg a középszerről elmélkedni, de a munkát meg kell csinálni, cserébe mindig van fizetés

visszatérve a Bosch embereire, jól döntöttek
nekik a részvényesek érdekeit kell szem előtt tartaniuk, nem pedig néhány unatkozó hülyegyerek/iroda háborgását

persze, a multiknál a beszerzési folyamatokat radikálisan racionalizálni kell, de ez nem a külső kreatív ügynökségek feladata

Deneware. 2010.08.18. 15:35:12

Szerintem a pénzemért, mint megrendelő alanyi jogon akár hülye is lehetek. Ha nekem lilapöttyös zöld nappali kell, a festő má' ne pofázzon bele a pénzemért mit és hogyan is akarok. Ha csak 5 ügynökséget hívtak volna meg, most arról szólna a poszt, hogy a többi 97 szerint mekkora szar az az öt, és micsoda hozzánemértésről tanúskodik a kiválasztásuk...

mozaic 2010.08.18. 15:35:12

Biztosan bennem van a hiba. Nem értem, hogy ha egy hozzá nem értő ügyfél szeretne találni hozzáértőket egy feladatra (ami a kereső cégnek nem a fő profilja), az miért baj? A Bosch annyit tett, hogy rostált egyet a következő, meghívásos tendereztetés előtt.
Az az ügynökség a vérprofi, aki a tudatlan ügyfélnek el tudja magyarázni, hogy kb. milyen szükségleteit azonosíthatja, azok megoldására milyen megoldások állnak lehetőségre és hagyja, hogy ezek, és saját ízlése alapján a megrendelő válasszon.
Kis hazánkban a szolgáltatók (köztük a média-, és marketing ügynökségek egy része is) hajlamosak megfeledkezni arról, hogy szolgáltatniuk, vagyis az ügyfél igényeit kielégíteniük kellene, nem az ügyfelet kritizálni állandóan.
Csak akkor kell egy ilyen tenderre rámozdulni, ha haszon is látszik benne. Cost/benefit elemzés nem árt.

Az persze más kérdés, ha a Bosch Magyarország a náluk betöltött munkakörök között rendelkezik olyannal, ahol a komplett marketing tevékenység szakmai irányításáért, a piaci viszonyok folyamatos nyomonkövetéséért perkálnak ki nagy pénzt valakinek, akkor egy ilyen tendereztetés után erősen el kéne gondolkozni a pozíciót betöltő személy alkalmasságáról is. :)

Amalfi 2010.08.18. 15:35:51

@solesz:
Az egyetlen probléma, hogy a jelentkezô 102 ügynökségből 101 ingyen dolgozott a tender anyagon. Mivel egy tender elbírálásánál nem biztos, hogy racionális érvek döntenek, jó esély van arra, hogy nem is a legjobb anyagot beadó fog nyerni.
Szerintem, ha 99% esély van arra, hogy nem fizetik ki a munkád, biztos nem fektetsz bele akkora energiát.

Amalfi 2010.08.18. 15:39:12

A gond csak az, hogy a BOSCH valószínûleg nem árulta el, hogy 101 ügynökséget dolgoztatott ingyen egy tender anyaggal.

mozaic 2010.08.18. 15:51:29

Azért az a 102 jelentkező sem nagyon gebedhetett bele abba a rengeteg munkába, hogy saját magáról egy bemutatkozó anyagot készítsen és azt beküldje, előadja (nem tudom, mi volt a pontos metódus?). Ha ez egy ügynökségnél jelentős, nagy erőket lekötő befektetésnek minősül, akkor az a cég komolytalan.
Ha valaki a saját cége tevékenységét nem ismeri annyira, hogy azt legfeljebb 5 nap alatt egy brosurába öntse, az meg is érdemli!
Ha ebből a szempontból nézzük, a Bosch egy jó módszert talált arra, hogy megnézze, az ügynökség el tudja-e adni legalább saját magát (nekik)? Ha igen, akkor van esély arra, hogy a Bosch termékeket is el tudja majd adni. :))))

NGabor 2010.08.18. 15:55:24

Az jobb lett volna, ha a tenderkiírásért is fizetni kéne? Minden alkalommal mindenre azt mondja legalább egy "szakértő", hogy egy kis cég a feléből is megcsinálta volna. Hát itt volt a lehetőség... Ez persze nem tetszik annak az 5-10 nagyobbnak, aki felosztotta magának a piacot.

Amalfi 2010.08.18. 16:00:10

Nem ismerem a tender részleteit, de ha bemutatkozás volt, akkor abból nem derül ki, hogy pontosan mennyibe került volna, mert nem derült ki, hogy mire is kell árat adni. Ha valami konkrét dologról volt szó, akkor arra viszont biztos nem csak egy amúgy is kész bemutatkozó anyagot kellett elküldeni.

Megmondóember_ 2010.08.18. 16:12:21

Jót röhögök az egészen, faljátok fel egymást!

Luiji7 2010.08.18. 16:33:27

Ficzere úr? tíz éves tapasztalatom alatt ő volt az egyetlen akit szembe köptem volna. Nagy füst, semmi láng, csak saját beszállítók.

Ez a tender is csak egy vakítás. Ha utána egyedileg tendereztet senki nem látja majd át, ki miért is kapta meg a munkát!

Chalabre 2010.08.18. 16:40:32

Ezt a nyafogást most nem értem:

- Aki fizet, az diktál

- Attól, hogy egykor valamit elértek egyes ügynökségek, vagy ők azt gondolják, hogy igen, attól még az nem örök érvényű. Újra és újra bizonyítani kell. Nem lehet ülni a babérokon.

- Köztudott, hogy a nagy, nemzetközi ügynökségeknek könnyebb versenyeket, tendereket nyerni. Nagyobb a támogatottságuk, a pénzügyi hátterük, a nemzetközi kapcsolataik, a hírnevük, a szakember gárdájuk stb, de ettől még nem biztos, hogy kreatívabbak, különlegesebbek vagy a magyar piachoz jobban értenének, mint a kisebb hazai ügynökségek.

- Nagy ügynökség több munkát készít egy évben és több munka közül választhat végül, hogy melyiket küldje különböző versenyekre. A nagy számok törvénye alapján nagyobb eséllyel nyernek díjat, mint egy kis ügynökség, kis kapacitással, kevesebb pályázható munkával. Az ő díjaik ezért arányosan többszörösen többet érnek.

- Az újaknak, piacra belépőknek, kis halaknak is lehet esélyt adni, hiszen ki tudja. A belterjesség sohasem egészséges, nem frissítő, nem újító.

- Minden területen ez a versenyeztetés teljesen normális. Ugyan miért lenne kivétel pont a reklámszakma?

- Pont a reklámügynökségeknek kell a legjobban értenie a célcsoportja nyelvén. Hisz ez a munkája. És a cégek kommunikációs, marketing-és PR vezetői az elsődleges célcsoportjuk. Ha nem képesek velük megtalálni a közös hangot, elnyerni a bizalmukat, akkor mi a biztosíték arra, hogy a cégek különböző célcsoportjainak nyelvén képesek lesznek kommunikálni?

- Nem kötelező pályázni. Ha derogál a Bosch márkanév, vagy az egészséges verseny, akkor meg pláne nem, de ez csak minősíti a finnyáskodó reklámügynökségek hozzáállását.

- A motiválatlanokat, nagyképernyősöket remekül ki lehet így iktatni.

- Tovább is van, mondjam még???

Atron 2010.08.18. 16:42:46

Saját véleményem és tapasztalatom a következő.

Én megértem a Bosch technikáját.
Én is több céget kérnék be, mivel a mai magyar ügynökségek jórésze két csoportra kategorizálható a cég méretétől függetlenül:

1. Túlárazott, arogáns, a munkát aranyért áruló, azt az ügyfél torkán pumpával letuszkolni akaró stílusban elszállt "szakemberek"
2. Tehetségtelen, ms paint szinten dolgozó, azt profi munkának beálító cégek.

Saját tapsztalatom két ügynökséggel:

1. Kiderült, hogy a cég kb 2 személyes, holott húdenagyon pesti agency stílusban adta elő magát. Mindent késve izom lassna adtak le, és pofátlanul magas árat írtak az ajánlatba.
2. A kedvencem hasonló az előzőhöz. A kampány tervezése sokáig húzódott, a kampány tervnek és stratégiai leírásnak egy sima ppt-t akart nekem eladni mint végterméket, amiben sima prezentáció szintű slide-ok voltak. FULL megsértődött, amikor arra kértem, hoyg írja már le ugyan és lefűzve adja le az anyagot icipicit bővebben kifejtve. Magából kikelve balhézptt az ügyvezetőnk előtt, hogy mi tuti nem akarjuk kifizetni és csak szarakodunk vele. Holott simán szar volt az anyag egy része. Azt már nem is részletezem, hogy a végén kitalálta hogy a grafikák, amikkel el akarta fogadtatni a kampányt szerinte nem is voltak az ajánlat részei és azért külön fizessünk szépen. holott mi komplex megbízást adtunk.

Transylvanianmixedgrill 2010.08.18. 16:43:03

Minden idők legbrutálisabb nyilvános pályázatát az ING művelte Magyarországon, amikor országos szlogengyártó pályázatot hirdetett és a végén a több tízezer szlogen közül "A holland biztosító" szlogent tartották a legalkalmasabbnak. Nem kell nagy észkombájnak lenni, kik és milyen kompetenciával választották ki ezt a """"brilliáns"""" szlogent...

Atron 2010.08.18. 16:46:01

Legutóbb egy sima grafikánk megújításakor szembesültem azzal, hogy a személyesen és brief-ben leírtak alapján 5 különböző stúdió is csak értékelhetetlen fost tud leadni munkaként.

Szóval ezek alapján, bocsi kedves ügynökségek, de a megrendelő nem hülye, hanem ahogy a hipermarketben, itt is válogatnánk, hogy az egyes területeken kit választunk a kifizetett árért. Nem fogunk simán bedülni a nagy ügynökséges milliós ajánlatoknak, ha simán van jobb az adott feladatra.

És nem is a pénz a lényeg, hanem a mai magyar ügynökségek jelentős részénél tapasztalható fellengzős stílus, és az a felfogás, hogy amit ők csinálnak az csak űbermegafúdejó lehet.

hajrá Bosch

Pinkpöröly 2010.08.18. 16:47:32

@csorsza: na nehogymár én legyek a ciki, amiért nem tetszik a megrendelőknek ez a "figyelj, wamzer, itt van a szarom, megcsinálod-e 5 Ft-ért, mert ha nem, látod, itt van egy még nagyobb wamzer aki a végén 1Ft-ért megcsinálja" hozzáállása.

Véleményem szerint az a ciki, hogy ez a szakma alávaló szinvonalbeli és morális süllyedésének egyik fő oka, meg az, hogy a magadfajták szerint ez "teljesen jó" meg "jó ötlet".

Ugyanemiatt a nagyszerű megrendelői mentalitás miatt van az például az építőiparban is az, hogy egy frissen lerakott útburkolaton elfelejtik a csatornanyílást és már akkor vágják bele, miután kész az egész út. Ha egy ilyenbe belemész a Dacia Logan-eddel az bassza a csőrődet, mi?

Gyulimali 2010.08.18. 16:48:18

@Spiritmonger:
Azon kívül, hogy egyet értek veled, csendben megjegyzem, hogy a Bosch nem RT, hanem kft.
Nincsenek részvényesek.

Chalabre 2010.08.18. 16:49:18

Először nem értek egyet reklámbuzival. Persze ettől szép a világ, hogy másképp látunk dolgokat, különben halál unalmas lenne :-).

Külső szemlélőként csak azt látom, hogy a reklámszakmának nagyon alacsony a presztízse, a közvélemény nem sokra becsüli ezt a szakmát. Így nincs különösebben oka senkinek döngetni a mellét, hogy méltatlan helyzetbe hozzák. Egyébként meg a szakmai alázat fogalma mintha itt is megkopott volna.

Atron 2010.08.18. 16:50:20

@Chalabre: Tökéletesen egyetértek!!

Pinkpöröly 2010.08.18. 17:03:48

@ Chalabre akkor abba gondoljál bele kicsit mélyebben kispajtás, hogy miért is ilyen alacsony az a bzonyos presztizs. Aztán nehogy nagyon meglepődjél hogy pont az ilyenek miatt mint ez a dilettáns módon kezelt tender

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 17:04:39

@Amalfi: ha túl sok munka van egy tenderben, vagy ne-adj-isten konkrét feladatot kell benne megoldani, akkor ott a lehetőség:
1. előre jelezd, hogy hajlandó vagy tenderezni, de mivel ez konkrét melóra, konkrét megoldás, akkor pénzért teszed
2. véded a szellemi munkádat (fizeted a szerzői joggal járó pénzeket) és felhívod a tendereztető figyelmét, hogy részleteiben és egészében sem engeded felhasználni (ezt lehet még cizellálni)
3. kockáztatsz és megérted, hogy ilyen az üzlet

Képzeld el azt a szitut, ahol bárki tenderezhet, de pl. pénzbe kerül a tender anyag. sok építész-művész így dolgozik.

megjegyzem a korábban említett magyar, bajban levő kerámiás cég néhány éve tendereztetett egy kiállítási standot. 27MFt-től 6MFt-ig volt ajánlat. a 6Mft-s nyert. Nemcsak a kerámiás cégnél. Hanem a kiállításon is. Nagyon bejött a stand, rengeteg látogató, nagy megelégedettség.
Ne félj, annyi magyarázatot még nem láttál a többi kreatív ügynökségtől, hogy mitől fog megbukni a 6Mft ajánlat.

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 17:12:23

@Pink-pöröly:
hát erős sületlenség amit beszélsz. a foci sem a közönség miatt szar. te bagyon nem érzed, hogy merre az arra.

1. ha a szakma védené magát (erre sok megvalósított ötlet lenne) akkor nem lenne MS paint-elő grafikusnak esélye. (bocs, attól aki remekül MS paint-el)
2. ha nem lenne köztudottan válság, és több pénz jutna ugyanarra a ügynökség mennyiségre, akkor nem kellene olyan árharcba belemenni, ami neked üzletileg nem jó.
3. ha nem az lenne a közkeletű kép, hogy a nagy reklámügynökség nevek akasztáj a nagy pénzt, és "mindenki jól jár" alapon mennek a dolgok - nyilván nem alaptalanul...

satöbbi.

nem vagytok ti más, mi a nemzet második BKV-ja. síboltok magatoknak, síboltok más érdekek mentén. de most sovány a kassza, megy a sírás.

nem más előtt álltok, mint a jelentős elhullás. a gyors, reális áron dolgozó, minőségi (megrendelő igénye szerinti) munkát végző cég fennmarad. a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cég fennmarad.

a többi megy oda, ahova a bányász, az építőipari dolgozó stb. előtte még eljátszátok itt az úriembert, hogy "hát hogy képzeli ezt a bosch..." aztán majd a kenyérsarok is lassan ünnepi falat lesz.

jó lenne gondolkozni, reagálni, harcolni a munkáért.

loading 2010.08.18. 17:17:28

@Deneware.: Szerintem meg nem. Ez egy partneri kapcsolat (lenne). Hogy egyszerűbben lásd: egy házasságként kellene működnie. Amiről te beszélsz: a kurvák a sarkon. A legnagyobb probléma, hogy sok cég (és majd' minden vezetője) csak így, kurvákban tud gondolkodni.
Szar is lesz tőle a kapcsolat és olykor csodálkoznak, hogy alig kapnak embert/céget munkára.
Az egész iparágfüggetlen.

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 17:27:15

@loading: rossz példának jó volt amit írtál. én pont mint cégvezető azt várom, hogy kérek három ajánlatot, mondjuk egy lakatos munkára, idejön az ember, elvégzi a feladatát. nem kell simogatnom hozzá, nem kell könyörögni neki, nem kell a kialkudott összeghez plusz virágot és vacsorát fizetni. azt csinálja, amit kérek tőle.

elmondom ebben mi a partneri kapcsolat:
megállapodunk és tartjuk magunkat hozzá. ha ez nem így van, akkor csak vita és összeveszés van. ő teljesít, én fizetek. ő hibázik, én tolerálom, ezért én kevesebbet fizetek, ő tolerálja. hadd ne soroljam. az üzleti etikához nem sok köze van az átlalad felvetetteknek.

de persze, ha közben kialakul egy jó kapcsolat, akkor bármi lehet. de előre...?

és ha mgfigyeled, pont úgy indítok mint egy kurvával, aki konkrét pénzért konkrét dolgot szolgáltat. de ha mindkét félnek jó a dolog, akkor visszatérő vendég leszek. árkedvezmény, néhány szó beszélgetés, esetleg kisebb - nem szerelmes - ajándék. egyébként a "partneri kapcsolatot" nem véletlenül "ügyfélkapcsolatnak" hívják. csak te kevered a szezont. tudod mivel.

solesz · www.index.hu 2010.08.18. 17:28:49

@loading: és még kurva és a kurválkodás fogalmát is kevered. az egyik egy mesterség, a másik egy viselkedési forma.

Pinkpöröly 2010.08.18. 17:48:54

@solesz:
Nem tudom mitől vagy ekkora megfejtő, de ha már megszólítottál válaszolok: úgy sejtem hogy én már akkor éreztem hogy merre az arra, amikor te még a Kotler könyved első oldalát lapozgattad a zsíros kis ujjacskáiddal. Látom, a másik nagykönyvben, a "Hogyan legyünk megrendelők?"-ben viszont az egyébként közkedvelt okosságokat tartalmazó második fejezetig jutottál, melynek címe "Én vagyok a megrendelő avagy én fizetek, az van amit én mondok"
Az én kérdésem az, -a lakatos példáddal élve - hogy pl. lakatosmunkára is 102 lakatost tendereztetsz meg? Vagy, például a lakatosnak mondod e a munka közben hogy "te figyelj, azt ott jobb lenne ha 9-es anyával fognád meg...ja és nem lehetne inkább hogy átlósan rakod fel?"Netán a végén közlöd hogy jó végül is én akartam hogy átlós legyen de mivel így nem működik, nem fizetem ki. Befejezem, mert lehet hogy az átvitt értelmű párhuzamok nem biztos hogy leesnek neked.

Mike750901 2010.08.18. 20:46:16

Ez az egész tenderezés müfaj olyan, mint egy csetes randi...

egy client 2010.08.18. 23:57:18

@ reklambuzi

en pl nem tendereztetnek, de fuggetlenul a tematol a post kapcsan felmerult egy clarification question overall a blogrol:
a blog celcsoport meghatarozasa: "Nagyon sok reklámszakember, marketinges vagy éppen tanuló fordul meg nálunk, akik nyitottak a szakmai témák megvitatására, de a reklámokkal kapcsolatos poénkodásra is." Ebbol arra a kovetkeztetesre jutottam, h ugyfelekre is szamitasz.
Hogyan varsz nyitott szakmai megvitatasra, amikor az ugyfelet "döntésképtelen, inkompetens, felelősséget nem vállaló, a szakmai érdekeket a biztonság oltárán bármikor beáldozó" jelzokkel illeted?
jelen esetben nem razott meg, mert nem ram vonatkozik, de volt mar arra is eset, hogy elkuldtetek a sunyiba egy reklamom kapcsan, ami egyebkent megduplazta a business-t parmillio dollart hozva a konyhara. Es oszinten az elhangzott ordenare szidalmak miatt egyszeruen nem volt kedvem valaszolni ra, pedig akar ertelmes beszelgetes is kialakulhatott volna, ha nem az az alap, hogy egy...mar nem is emlekszem micsoda, de kb hasonlo inkompetens hulye vagyok, akit ki kellene rugni. Igy kinek van kedve beszelgetni? meg szep, h a beszelgetesek nem konstruktivak.

ha ez igy a terv, akkor OK, point taken,nem vagyok celcsoport, outsiderkent olvasgatok, nem gond, de szerintem ezzel nem vagyok egyedul.
ha nem terv, akkor feedback. take it or leave it.

CPL 2010.08.19. 00:36:20

reklambuzi kifakadt...
De a lenyeg valoban a 102 ugynoksegen van, nem a Bosch-on. Nem amiatt, mert bárki jelentkezhet, hanem amiatt, hogy a Bosch-nál vajon átnyálazzák a 102 anyagot? Hogyan tudsz 102 anyagból választani, akár 10-et is egy következő körre. 102 ügynökségből nem lehet választani, se rosszat, se jót.
Nem tudom a részleteket, nem tudom mit kellett pontosan leadni, mert készítettünk mi is már 150 word oldalas RFI-t, meg 3 slideos összefoglalót. De egy komolyabb RFI sok munkaóra, sok munkahét is lehet. Gyakran nem kevés pénzbe, energiába, jelenlegi ügyféltől elvont figyelembe kerül egy tender. Ezt tőlünk nyugatabbra meg is fizetik, akár nyersz, akár veszítesz.

És igen vannak inkompetens, döntésképtelen tenderfolyamatok; aholis hónapokig húzzák, újabb kör, újabb feladat; újabb nadrágletolás. Szerintem minden szakmabeli tudna mesélni rémtörténeteket; tizensokkörös tenderekről.

@solesz: 2-es pontra. Sajnos ez az örök probléma, hogy nem tudod megvédeni a szellemi jogaidat. Kreatívügynökségek még csakcsak, de hányszor láttam én már kampányomat/stratégiámat viszont egy vesztes tender után. XY olcsóbb volt 1%-al és az ügyfél megcsináltatta vele az én stratégiámat, ötletemet, mert hiába engem akart a tenderkiíró, velem akart dolgozni, már tenderfolyamat során megvan a chemistry amitől jól működik egy kapcsolat és közösen (ezen van a hangsúly) lehetne jó kampányokat csinálni, de a másik pacák olcsóbb volt és a beszerzés a mellett döntött

freddo 2010.08.19. 08:23:43

Mivel solesszel az élen a kommentelő megrendelőknek láthatóan nehézséget okoz a poszt értelmezése, néhány gondolat az ügynökségi oldal szempontjainak és az írás frusztrált dühének megértéséhez.

Előrebocsátom, hogy a 102 jelentkező ügynökség csak magára vethet (utolsó bekezdés). A tendereztetési eljárás során minden indulónak fel kell tudnia mérni, hogy a pályáztató minőségi reklámról alkotott fogalmai egybeesnek-e sajátjaival. Aki a Boschhoz hasonlóan tendereztet, eleve bizonyságát adja saját inkompetenciájának a reklám funkciójának és működésének megértését illetően. Aki a Boschéhoz hasonló tenderen indul, szintén.

Egy szék- és egy kreatívtender összehasonlításával könnyen belátható, miért.

A tendereztetés általános célja minél jobb minőséghez jutni minél olcsóbban. A minőség megítélésének egy szék esetében a dizájnon túl lehetnek objektív mérőszámai (mennyi súlyt bír el, mennyire tartós, stb.) az ötletnek a prezentáció időpontjában még nem. Ez logikusan azt jelenti, hogy az ötletek összehasonlításához felkészült szakemberekre van szükség, akik saját szubjektív meggyőződésükön túllépve az egyedüli releváns szempont szerint, azaz a fogyasztó fejével is meg tudják ítélni a látottakat. Ezen a téren komolyak a hiányosságok, és ez minden ügynökségi kreatív keserű tapasztalata (reklámbuzi kifakadásának megértéséhez).

Ami a székek és az ötletek esetében is objektíve összehasonlítható, az nyilván az ár. Az ár azonban a látszat ellenére is relatív fogalom: hogy sok-e vagy kevés, az határozza meg, hogy mit kapok érte. Székek esetében ez könnyen megy. Az ötletek értékét (ami megszabja, hogy az áruk magas-e) azonban nehéz meghatározni, még felkészült szakembereknek is. Egy minőségi ötlet elsöprő üzleti eredményeket hozhat. Ha például az ausztrál turisztikai hivatal álommeló kampánya 10 millió dollár bevételt hoz, az ötletért 1 millió dollár sem magas ár. Mégsem hiszem, hogy az ügynökség a tenderen 1 millió dollárra árazta volna az ötletet – bár értékét előre ismerve a megrendelő élete üzletét kötötte volna még ezen az áron is.

Székek esetében az ár tehát releváns összehasonlító szempont, mert a székek értéke a tender időpontjában is tisztán áll. A kreatív ötlet esetében az ár nem releváns összehasonlító szempont, mert a tender időpontjában értékük csak hozzávetőlegesen ítélhető meg. Aki ezt nem látja, nem érti, miért fizet voltaképp a reklámért, így a minőségi reklámról alkotott fogalmai sem lehetnek helyesek. (Ami természetesen igen távol esik solesz „az a minőségi reklám, ami a megrendelőnek tetszik” definíciójától. Ugyanakkor solesz definíciója tökéletesen igaz székekre.)

Kérdés, miként tendereztessünk kreatívot, ha a tender alapfunkciója, az árverseny eleve gátja az ügynökségek valódi összehasonlításának.

Azt hiszem, a fentiek belátásával a pályáztatóknak a versenyt szigorúan az ötletek minőségének összehasonlítására kell korlátoznia. Ez persze nem egyszerű, hiszen a fentiek fényében ez valódi szakembereket igényel, akik objektív mérőszámok hiányában is képesek felmérni egy-egy ötlet erejét. A versenyből azzal vehető ki az ár, ha a pályáztató megajánlja az árat, azaz pl. a MAKSZ díjtáblázata alapján azokat az ügynökségeket hívja meg, akik a megadott fix tarifákat elfogadják. Egy közbeszereztető állami cég ezt nem teheti meg (nem szüntetheti meg az árversenyt), de egy Boschhoz hasonló magáncég igen.

Ehhez azonban értenie kell, hogy az ár mint mérőszám csak az érték ismeretében válik objektívvé, és az ötletek értékének megítélése komoly tapasztalatot, empátiát és bölcsességet igénylő feladat – szükségszerűen szubjektív szempontok szerint.

Chalabre 2010.08.19. 11:34:24

Továbbra is csak külső laikusként hozzászólva azt látom, hogy itt is a legtöbb problémát, nézeteltérést az okozza, hogy nem gondolunk bele a másik oldal helyzetébe, mi mozgatja, motiválja ilyen és olyan lépések megtételére. A saját érdekeinket jó esetben remekül tudjuk képviselni, kiállni érte (erre sem képes mindenki), azonban a másik oldal mozgatórugóit megérteni már ennél is sokkal nehezebb (még kevesebben értenek ehhez). Pedig jelen esetben a másik oldalból, a megbízókból él a reklámpiac, mégsem elég empatikus, igényfelmérő és igényekhez igazodó a hozzáállása.

Kíváncsi lennék, hogy a 102 pályázatból hány ajánlotta fel, hogy előre csak jelképes, minimális összeget kell fizetnie a cégnek, épp csak a legszükségesebb munkadíjat, mivel a reklámügynökség bízik annyira magában, a képességeiben, a szakmai tudásában, hogy egy olyan kampányt épít fel a Bosch-nak, amelynek eredménye pontosan mérhető. Utólag a reklámügynökség által elért eredményesség, az általuk elért Bosch haszon alapján kérnek díjazást, a kampányból származó bevétel X %-át.

Egy ilyen ajánlat eleve kilógna a sorból, kitűnne. Biztonságérzetet nyújtana ez a fajta szakmai magabiztosság, kockázatmegosztás, motiváltság és eredménycentrikusság, sikerélmény orientáltság. Nem hagyja magára a megbízót, lenyúlva előre nagy összeggel, aztán lesz, ami lesz, hanem végigkíséri a kampányban, végig fogja a kezét és az elérendő közös cél összefogja a partnereket.

Persze ezt csak a valóban eredménycentrikus, profi ügynökség vállalhatja be. Többnyire a kreatívok kreatív reklámokat igyekszenek összehozni, de ez sok esetben nem hatékony, nem eredményes, csak látványos. A megbízónak meg elsősorban az eredmény számít, a haszon, hiszen profitorientált cég itt is a megbízó. Így meg lehet érteni őket.

A pályázatot kiíró az állását, megélhetését, szakmai karrierjét, jövőjét is kockáztathatja azzal, ha rossz partnert választ és nem lesz eredménye az általa választott reklámügynökséggel való együttműködésnek. Ilyen szempontból is kell nézni ezt az ügyet. Ő sokat kockáztat és biztonságot keres. A számára legjobbat keresi. Ami jó volt A-nak, az nem biztos, hogy jó neki is.

Ha a reklámügynökségek jobban figyelembe vennék a megbízók igényét, hiszen belőlük élnek, és mondjuk egy kockázatmegosztó eredménycentrikus együttműködést ajánlanának fel, akkor nagy eséllyel ők kapnák a nem mérhető kampányokra szóló megbízásokat is, hiszen már bizonyították, hogy valódi partnerei a cégnek jóban-rosszban.

Ez csak egy külső meglátás.

Chalabre 2010.08.19. 12:06:47

"sok esetben mennyire döntésképtelen, inkompetens, felelősséget nem vállaló, a szakmai érdekeket a biztonság oltárán bármikor beáldozó ügyfelek irányítják a beszerzési folyamatokat, amelyek egész egyszerűen már a természetüknél fogva sem lehetnek sikeresek."

Képzeljük el, hogy mondjuk az Apple-től vagy a Nokiától kiszivárog, hogy hasonló degradáló, lenéző véleménye van a fogyasztóiról, célcsoportjáról. Valamelyik blogjában, a facebookon stb az egyik vezetőjük így nyilatkozik rólunk, a vásárlókról. Az maradna meg az emberek fejében, hogy inkompetens hülyéknek tartanak minket. Micsoda botrány és imázsválság lenne egyből.

Erre találták fel például a vevőoktatást, az igénykeltést. Valszeg nem elég vagy nem jó információval látják el a célcsoportjukat a reklámügynökségek. Nem adnak használati útmutatót, vagy ha adnak is, nem megfelelőt a cégek marketing-és PR vezetőinek, pedig ez az ő feladatuk lenne.

Ismertessék meg velük a szakmájukat, tartsanak nyitott napokat, ügyfélszolgálatot, ismertetőket, bemutatókat, mert nem ismerik, nem értik meg őket, a működésüket. Mutatkozzanak be jobban, alaposabban, különben az ügyfelek továbbra is össze-vissza nyomják a gombokat.

A marketingesek nem kreatívok, nem szövegírók, nem reklámkészítők stb, mégis ezt várják el eszerint tőlük. Ahogy a kreatívok, a szövegírók sem marketingesek többnyire. Visszafelé is ugyanígy ki lehetne oktatni és lenézni a reklámügynökségek dolgozóit, hogy milyen érthetetlenek, hülyék, hogy nem értik meg a marketingeseket. De érdemes erre a szintre lesüllyedni?

Viszont a megbízók a marketingesek. Az ő kezükben van a pénz. Így hozzájuk kell alkalmazkodni, vagy ideális esetben úgy alakítani a véleményüket, olyan hatással lenni rájuk, hogy kikerülhetetlenek legyünk. Ahogy ez a piacon mindenhol így történik.

Szerintem egyébként a szakmailag imkompetenseket - ahogy a Bosch tenderkiírói lettek nyilvánosan megbélyegezve - sokkal könnyebb meggyőzni, befolyásolni, mint a szakmailag kompetenseket, akik jobban képben vannak. Ezért is nem értem a rinyát, főleg nem ezt az öngyilkos kirohanást.

solesz · www.index.hu 2010.08.19. 13:45:13

@Pink-pöröly: az átvitt értelmű párhuzamokat egy jó marketinges ember le tudja írni egy szóval. egy szar marketinges, csak körülírni tudja. Az allegória szép szó, mégha nem is magyar eredetű. ennyit a felfogóképességről. (de én korábban már "átvitt értelmű párhuzamot" vontam a síró ügynökségek és a túltenyésztett spánielek között, 1:0 ide.)

a lakatos munkája egzakt. mérhető. (a tetszik faktoron túl).
a marketinges munkája - hát hogyismondjam... majd ha az ügynökségek alapesetben, pénzügyileg garantálják, hogy egy adott mediamix, adott kampány, konrkétan ennyire és ennyire emeli a spontán márkaismertséget. a lakatossal nem fogsz úgy megállapodni, hogy "ahogy sikerül". az ügynékséggel többnyire igen.

és majd elmagyarázzák, hogy milyen piaci légbuborékba került sajnos a kampány, mert elfújta az orosz erdőtűzek híre... mert ehhez értenek. megmagyarázni.

régóta mondom: nem engedek egy marketingest sem belekotlereskedni a munkába.(ha ezt a szóalakhasonulást érted egyáltalán, akkor megérzed a második csatornás közlés cinikusságát.)

nem szívesen mérleghintáznál velem, unnád magad odafönn. t.i. más súlycsoportban vagyunk.

Mindennickfoglalt 2010.08.21. 12:25:11

(Gyilkos itt a hangulat.)

Az ügynökségek is vállalkozások. A nyereségért vannak. Mint minden más cég.
Nem szívességből, és nem szerelemből dolgoznak a megrendelőnek.
Nem pontosan értem, hogy ezt morálisan miért érzi bárki is kfogásolhatónak.

Ha csak az ár dönt, akkor nincs jelentősége a szakmai felkészültségnek. Reklámnak látszó produktumot bárki tud készíteni. Így nincs is szükséged valódi tapasztalt szakemberekre, felvehetsz juniorokat minimálbérért. Vagy bárkit, aki ért valamilyen grafikai programhoz.

A jó szakember ugyanakkor nem attól jó, hogy aranyárban dolgozik, és ezer éve van a szakmában. Hanem hogy tud jót (is) csinálni.

(Fórumokon, szakmai konferenciákon, céges hitvallásban, önéletrajzban mindenki maximalista: ugyanakkor a valódi maximalisták már éhen haltak, vagy elmentek virágkötőnek. Aki pár évet lehúzott a szakmában, az tudja, hogy lehetetlen csak kimagaslóan jót csinálni. Lehet hozni egy erős színvonalat, és törekedni rá, hogy felfelé mozogjon, ne lefelé.)

Amikor az ügyfél kézivezérléssel készítteti a reklámokat, pont azt a szolgáltatást nem veszi igénybe, amiért a legtöbbet fizet: az ügynökségi dolgozók szakértelmét.

(Persze, mint minden szakmában, itt is vannak olyanok, akiknek csak névjegykártyájuk van, szakértelmük nincs. Nem velük kell dolgozni.)

Legtöbbször nincs tisztázva, hogy mit vár a két fél egymástól: milyen legyen az együttműködés, milyen a végeredmény.

Pedig nagyon fontos lenne közös nevezőre jutni pár kérdésben: minimális szinten abban, hogy mit tekint a két fél működőképes reklámnak.

(És végül: az eredmények mérésén alapuló ügynökségi díjjal nem lenne gond, ha 1. valóban tisztességes mérések lennének, és nem a költséghatékonyság jegyében 1 budapesti, 1 győri fókuszcsoport mint országos minta.
2. nem lennének olyan tényezők, amiken az ügynökség nem tud változtatni: pl. rossz disztribúció, árazás...)

oszintenmondom 2010.08.23. 11:28:18

Ez a poszt minden, csak nem kontraproduktív - a bevonzott kommentek rádöbbentenek, milyen elképesztő mértékű arroganciával fűszerezett debilitással (és hozzá nem értéssel) kell szembenéznie az ügynökségeknek. Respect. Azért ha valaki úgy beszél magas lóról, hogy nem tudja a különbséget a marketinges és a kreatív szakember között, az valahol mosolyogtató. t.i. mókás.

Pinkpöröly 2010.08.23. 14:36:47

@solesz:
Meghunyászkodva távozom, árnyékodba sem érek fel. Javaslom, hogy mérleghintázzon veled Kallós András, ő is kábé ugyanekkora nagykirály.

solesz · www.index.hu 2010.08.25. 12:00:35

@Mindennickfoglalt: az eredmények mérése minden iparágban vitatott, még a pénzügyi szektorban, ahol pedig kizárólag számokkal találkoznak a szakemberek sincs egyetértés.

de valamilyen miheztartásra szükség volna.

nyilván mindenki - még a legnagyobb kreatív is meggondolja, hogy mit tesz le az asztalra, ha a kifizetés mérhető eredményhez van kötve.

Mindennickfoglalt 2010.08.26. 13:12:23

Tisztességes kreatív szakember akkor is meggondolja, ha nincs mérhető eredményhez kötve a kifizetés. Mert ha egy kicsit is sajátjának érzi az ügynökségét, akkor szeretné megtartani az ügyfelet. Neki erre az a legjobb eszköz, ha olyan anyagokat készít, amelyek hozzák az ügyfélnek az elvárt számokat.

A szerződésekbe, árazásba pedig elég kevés beleszólása van: gyakorlatilag semmi.
(És persze ügynökségen belül is meg kell futnia a maga köreit... de ez nem tartozik a mostani témához. Maximum olyan szinten, hogy: nem árt, ha az ügyfél és a kreatív találkozik. Nagyon nem árt, ha tudnak beszélgetni a feladatról. Szerintem az se árt, ha tudja, milyen eredményt várnak a munkájától.)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása