Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Zongoraklaviatúra az Andrássy úton

Aki mostanában az Andrássy út és a Nagymező utca kereszteződésénél járt, az valószínűleg észrevette már a járdára festett klaviatúrát. Én sajnos az elmúlt napokban nem jártam arra, ezért nem tudtam a saját szememmel megnézni, de az elmondások alapján kifejezetten jól néz ki a felfestett billentyűzet. Az eredetileg gyalogátjárónak tervezett zongoraklaviatúra Helena Czernek és Klara Jankiewicz munkája, mely a Bęc Zmiana Alapítvány, Varsó Város Promóciós Irodája, valamint a varsói Képzőművészeti Akadémia Ipari Formatervezés szaka által 2008-ban meghirdetett pályázat nyertes pályaműve volt. Az ötlet a Nemzetközi Chopin-év jegyében jutott el Budapestre, és a lengyel intézet segítségével valósulhatott meg. Sajnos nálunk csak amolyan kiegészítésként a zebra folytatásaként lehetett felfesteni a billentyűket, de az elmondások alapján a dolog így is működik. A különleges zongorabillentyűzet szeptember 13-tól egészen az év végéig díszíti majd az Andrássy út egy rövid szakaszát. További képeket a Lengyel Intézet Chopin emlékév honlapján találtok.

Címkék: ambient hungarikum

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr182308680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.22. 11:04:17

Klaviatúra, vagy zongorabillentyűk, nem indegy.
Az egyiken betűk és számok vannak, utóbbin semmi, de hangokat ad ki.

aadriennne 2010.09.22. 13:56:21

látványos lett, lájk:)

egygrafikus 2010.09.22. 15:55:45

@sajto@ - sajtokukac.blog.hu: Ez eléggé helytelen, számítástechnikai megközelítés. A klaviatúra egészen pontosan billentyûzetet jelent, és mint ilyen sokkal régebbi kifejezés, mint amióta számítógép létezik... (V.ö.: clavichord – stringed keyboard instrument)

Amúgy klassz, de már láttam hasonlót

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.09.24. 20:51:31

@egygrafikus: elfogadom, hogy igazad van, az viszont meglep, hogy a prePC-s korszakból nem rémlik a szó ilyetén használata.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2010.09.27. 12:10:42

Kár hogy nem engedték a teljes zebrán mint másutt, de így is király

ethan blow 2010.09.27. 14:17:27

igen, ez valóban klafa ötlet, és már video is van fent róla (egy ideje):

www.youtube.com/watch?v=2lXh2n0aPyw

ad_d_el 2010.09.28. 10:06:02

Legalább addig felfesthették volna, hogy el lehessen ugrálni rajta a Boci-Bocit:)

kezdi.cs 2011.01.06. 21:27:13

Kellemesen feldobja a környék hangulatát,hogy eltér a hagyományos és megszokott festésektől. Ezt megoldást lehetne más átjáróhelyeken is alkalmazni, viszont a feliratos részhez különböző szlogeneket is lehetne írni amely összekapcsolható valamely márkával, így egy jól kialakított reklámhelyet kapnánk,amelyet megfigyelnek a zöld jelzésre váró gyalogosok.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása