Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Új nevet kapott az NB1

A névadó pedig nem más, mint az MLSZ nemrégiben megválasztott elnöke, az OTP vezére, Csányi Sándor. Csányi úr persze nem a hasára csapott, és nem is család kedvenc pónijáról nevezte el a professzionális bajnokságot. Ennél eggyel elegánsabb megoldást választott, amikor rábökött a cég érdekeltségébe tartozó egyik vállalatra, amelynek marketingeseinek egyből eszükbe jutott, hogy az eddig csak titkon dédelgetett álmukat, azaz az NB1 névszponzori címének megszerzését valóra váltsák. A választás a rendkívül jól ismert és a focihoz ezernyi szállal kötődő Monicomp Zrt.-re esett. Az informatikai, nyomdai és logisztikai szolgáltatásokat kínáló vállalat és a futball közös metszetét első pillantásra nehéz megtalálni, de ettől még létezhet. Többnyire fmcg márkák (pl. a belga Jupiler League) nagyritkán tőkeerős bankok (Barclays Premier League) jelentkeznek névszponzornak - már ahol egyáltalán eladják a nevet - , a focitól ennyire távol álló, elsősorban B2B tevékenységben érdekelt vállalatok elég ritkán, hirtelen példát sem tudnék mondani az elmúlt 100 évből. 

Nálunk amúgy a névszponzorálásnak már komoly hagyománya van.A mostantól a Monicomp Liga nevet viselő bajnokságot először a Raab Karcher vette meg kilóra, utána pedig a három sörgyár versengett egymással. Először Borsodi, aztán Arany Ászok, végül Soproni Liga lett a szerencsétlen NB1 neve. Ez nem véletlen, hiszen egy ilyen névszponzori státusz nagyon komoly befektetés, ami csak nehezen térül meg, ha egyáltalán megtérül. A Monicompnak is egy vaskos összeget kellett letenni, aminek nagyságát titokként kezelik az érintettek. Csak annyit lehet tudni, hogy az ígéretek szerint egyenesen a klubokhoz jut majd a feltehetően több száz millióra rúgó summa. "A 3,1 milliárd forint saját tőkéjű vállalat célja, hogy a tapasztalatok, a tudás és a szinergiák kihasználásával további ágazatok, így a kereskedelem szereplőit is üzletei partnerei körébe vonja" – derül ki az mlsz.hu beszámolójából, ami olyan szépen hangzik, hogy szerintem higgyük is el, és örüljünk annak, hogy újra pénz áramlik majd a magyar fociba. Ti hogy hívnátok legszívesebben a nemzeti bajnokságot.

Címkék: sport hungarikum magyarmocsár

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr842351880

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rövid hírek reggeli stampó mellé - 2010.10.07. 2010.10.07. 15:44:33

Apró, és remélhetőleg időszakosan jelentkező rovattal kívánjuk azon széles tömegek igényeit kielégíteni, akik belefáradtak a különböző online sportlapok napi szintű átböngészésébe. Számukra kiválogattuk az általunk legérdekesebbnek tartott híreket...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

c2h6o 2010.10.07. 13:15:58

az OTP-nek valszeg ciki az NB1, de pénzt adni és cserébe névszponzori státuszt kapni mégiscsak kellett, nem?

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.10.07. 13:23:07

Ha a dohánycégeknek tilos a reklám, az alkoholos cégeket is töiltólistára tehetnék sport kapcsán. Bár kérdés, akkor ki maradna ott...?

zerge gorilla 2010.10.07. 13:25:16

Csányi köztudottan focirajongó, szerintem szép tőle, hogy támogatja a magyar focit. Valamit meg mégiscsak kellett neki adni cserébe.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.10.07. 13:39:58

Amikor Torgyán doktor volt a Fradi elnöke, akkor meg a Földmüvelésügyi Minisztérium cégei voltak a csapat főszponzorai :-)

Winston Smith 2010.10.07. 14:07:31

@Fedor: Ürülök hogy valaki még emlékszik rá, amikor az állami tulajdonú, FVM irányítás alatt álló ATEV (állai fehérje feldolgozó cég, a főtevékenység döglött állatok és máshol nem használható vágóhídi melléktermékek feldolgozása állati takarmánnyá) volt a Fradi egyik szponzora.

Abban is sok üzleti logika volt.

Hurri Kán 2010.10.07. 14:23:56

És ettől majd megjavul a magyar foci?

Juci Óbudáról 2010.10.07. 14:24:40

40 éve imádom és nézem a magyar focit (tudom, tudom, néha gyengélkedik). Komolyan mondom, küldök pár forintot, de cserébe találjanak már ki valami normális magyar nevet!

négerbirka 2010.10.07. 14:27:03

@zerge gorilla: igen, Csányi úr nagyon önzetlen ember.

yahoo12 2010.10.07. 14:28:07

HOGYAN RAKJUK A PÉNZT, az egyik zsebünkből a másikba.

Miközben a népek azt hiszik, az új vezetés csinált valamit, szerzett egy szponzort.

Mindannyian tudjuk, ez csak parasztvakítás.

Tisztelt Csányi úr!

A sporttal egy baj van.
Látszik az eredmény.
Ha kikapunk, akkor kikaptunk.

Nincs mellébeszélés...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.10.07. 14:34:53

Én részemről maradok a Bohócliga elnevezésnél. A Fővárosi Nagycirkusz lenne a legstílszerűbb szponzor...

2010.10.07. 14:46:12

Persze, mert ha Magyar Labdarúgó Bajnokságnak hívnák, nem tudná senki, hogy mi az.
De így rögtön tudja, hogy fociról van szó....
wwww.ringkavezo.dxn.hu

É2I 2010.10.07. 14:52:35

A szinergiák szó használatáért azonnali fejbelövést javaslok.

Az meg hogy egy újabb hülye pénzt áldoz erre a focinak nevezett bohóckodásra, szíve ügye. Bár, ha jól leírhatja az adóból, nem is olyan hülye.

sunázósün 2010.10.07. 14:54:21

@Winston Smith: A másik ilyen üzleti szponzor meg valamelyik növénynemesítő intézet volt akkoriban.
Röhögőgörcsöt kaptam, amikor megláttam a táblát.

Most meg azért lett ez, mert Csányi szalámis és tejes cégei ismert brandek, erről meg még a kutya sem..
Nem árt megfuttatni kicsit.

Attis62 2010.10.07. 14:56:15

Ráadásul a honlapjuk is még csak moat áll fejlesztés alatt! Csak a főoldal van kész. Viszont a logójuk egy az egyben OTP, tehát arról biztos, hogy mindenki az OTP-re asszociál. Ha így nézzük, azért van valami hozadéka a névadásnak!

Secnir 2010.10.07. 14:56:22

"A Monicompnak is egy vaskos összeget kellett letenni, aminek nagyságát titokként kezelik az érintettek."

azért érdekelne a százalékos megoszlás, hogy mennyi megy valóban a fociba és mennyi az ún. privát szférába :-)
tippek?

Rá Dios 2010.10.07. 14:56:35

Ugye ez csak rossz vicc?!

Rá Dios 2010.10.07. 14:59:15

Remélem, vicceltek csak...
A mai Magyar Narancsban Mihancsik Zsófia remek-fanyar összefoglalást adott közre Orbán Viktor fociszemléletéről, benne a hazai vállalkozók elkamuzott és a pénz tagadott szerepéről.

Andy_Throw 2010.10.07. 15:00:09

hát én csúnya dolgokat sejtek a háttérbe...

Terézágyú 2010.10.07. 15:00:15

Elég komolytalan ez így... esetleg a világbajnokság se világbajnokság legyen, hanem Pepsi Cup?

Tudom, hogy kell a pénz, és van is külföldi példa erre (a szlovákoknál Corgoň Liga van), de akkor is...

sunázósün 2010.10.07. 15:00:57

@Secnir: ...ha egyáltalán megy valami.
Képzeld el azt a drámai pillanatot, amikor Csányi az irodájában a hatalmas faragott asztalánál megköti magával a titkos szerződést, majd a sikeres üzlet után pezsgőt bont és koccint a bal- és jobbkeze.

Hurri Kán 2010.10.07. 15:04:55

@Secnir: amúgy tök szánalmas ez a titkolózás. Profi ligákban ha átigazol egy játékos, megmondják hogy vételára x euró, havonta-évent y eurót fog keresni a klubjánál.

blogair · http://Nyerj.ax4.info/fm1487/Kattints-es-Nyerj/bab 2010.10.07. 15:06:39

Ez is csak egy cég, de azt már elérte hogy mindenki a Monicomp-ról beszél. :-)

Ha nem lenne ennyire összemosódás, a kutyát nem érdeklené...

Vagy nem? :)

A nép fia 2010.10.07. 15:15:08

Én az NB1-et simán NB1-nek hívnám. De lehet, hogy NB2-nek.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.10.07. 15:19:52

@A nép fia: "Én az NB1-et simán NB1-nek hívnám. De lehet, hogy NB2-nek."

vagy lehetne rögtön megyei bajnokság.

Almaspite 2010.10.07. 15:22:24

Azt lehet tudni, hogy mennyi ideig lesz ez a kimondani is nehéz neve az NB1-nek? A 2010-2011. idényre? A cikkből számomra nem derült ki, hogy a sörgyárak korábban szintén csak egy évet vettek?

NastroAzzurro 2010.10.07. 15:22:43

nem támogatni kellene a focit hanem az összes pályát felszántani és bevetni búzával :)

jut eszembe Hofi:

"Azért nem megy a foci, mert a játékosok nincsenek megfizetve. Erre megkérdez valakit: "Tud maga úszni? Nem, válaszolja az. És ha megfizetem?"

dömdödömbácsi (törölt) 2010.10.07. 15:26:20

az állandó névváltozás a furcsa. ha valamit úgy hívnak, ahogy, az nem változik. na ja, a kedves főszponzor... az is változik állandóan. Liga, ja.

szerjóska 2010.10.07. 15:26:35

Na legalább ennyiben követjük a Premier League-et, hogy a pénzügyi szektorból érkezett bajnokság-szponzor. Én annak örülnék már, ha minden csapat, ami akar és képes profi szintet teremteni (egyelőre infrastruktúrára értve), az rendelkezzen tőkeerős mezszponzorral (illetve a Videoton kedvéért: főszponzorral, hiszen ott a MOL helyett a Máltai Szeretetszolgálat logója virít a mezeken, á lá Barcelona CF-Unicef).
Az meg hülyeség, hogy minek pénzt tenni ilyen fociba, hiszen a (lévén szó a leginkább nézővonzó, rendkívül jó marketinggel, tőkeerős szponzorokkal telt európai sportágról, ahol a játékosok ára/fizetése pontos összegekben kifejezhető és kifejezendő) pénztől lesz foci.
Én örülnék, ha az Audi, a Suzuki, az Opel, a Magyar Szerencsejáték Zrt., a MALÉV, a leendő összevont közösségi közlekedési vállalat, a Richter, az Egis stb. beszállna mezszponzorként egyes csapatok működtetésébe - persze olyan csapatra nem érdemes költeni, amire nem kíváncsi senki, tulajdonviszonyai rendezetlenek, nincs múltja, infrastrukturális fejlesztésekre (akár pénzből, akár lobbiból) pedig képtelen. A jelenlegi magyar viszonyoknak meg érzésem szerint egy 12 csapatos, rájátszásos NB1 kedvezne (ne felejtsük volt már ilyen az 50-es években, a playoff nem idegen a magyar focitól), melyet egy 16 csapatos, összevont NB2, és egy nyugat-kelet felosztású 16-16 csapatos NB3 egészítene ki. Aki ebbe nem fér be, annak irány a megye1.

Motorola 2010.10.07. 15:26:53

Ez egy vicc, el tudná valaki képzelni, hogy a Bundesligát mondjuk Audi ligának hívná....

Dr. Béla 2010.10.07. 15:28:35

@immortalis: A Magyar Labdarúgó Bajnoksággal csak egy gond van, mégpedig hogy ha valóban ez lenne a neve akkor egy-két ember valóban azt hinné, hogy labadrúgásról van szó, és ez adott esetben még megtévesztés is lehet, ami már jogi kategória.

Én inkább a Magyar "Labdarúgó" Bajnokság elnevezést javasolnám.

Esetleg apróbetűben meg lehetne jegyezni, hogy az MLSZ az adott elnevezéssel rendezett bajnokság során lebonyolított sporteseményeket látogató személyek testi épségért semmilyen felelőséget nem vállal. És ugyan ez alkalmazható lenne a válogatott mérkőzésekre is.

Hurri Kán 2010.10.07. 15:31:10

@szerjóska: nem tudom, más hogy van vele, én pont leszarom hogy mi a bajnokság neve, ha lenne foci. Angoloknál szerinted érdekel bárkit is hogy miért van a PL-nek névszponzora? Alig hinném.

sunázósün 2010.10.07. 15:37:36

@szerjóska: Nemcsak az 50-es években, hanem kb. 10 éve is volt ilyen.
Enyhén szólva nem jött be.
Az az ötleted meg, hogy a tartósan deficites, évtizedek óta csőd környékén táncoló MALÉV és esetleges BKV utód is rakjon be lét, a fentebb már említett Trágya Józsi bácsival és Szabadival átitatott fradit idézi.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2010.10.07. 15:48:18

Azért ért Csányi úr a reklámhoz, az "OTP Bank menni Vietnám" bejelentését felkapta rendesen a világ pénzügyi sajtója. Bár lehet, hogy médiahacknek szánta.

Véletlen apropó, talán nem offtopic, de ha már foci és Premier League, akkor érdekes, hogy ott meg három csapatnak is thai sörmárka a kiemelt szponzora (alsó hangon 2-2.5 millárd forint/csapat).

Füles01 2010.10.07. 15:54:51

A magam részéről én is a Bohócligára szavazok.

HA_stiletto 2010.10.07. 15:58:28

Nevetséges ez az egész foci-sztori! Már mint a magyar foci sztori! Mert ilyen valóban nincs is! Már hosszú évek óta. Miközben sokan, marha jól megéltek ebből a gyalázatos szinten űzött hazai sportból. Az embernek kinyílik a zsebében a bicska, amikor arról olvas mennyit keresnek ezek az infantilis felnőtt emberek! Félreértés ne essék, nem csak a hazai focistának titulált pancserekről beszélek. Hanem mindről, beleértve a "zseniális" jelzővel magasztalt, ám annál neveletlenebb és beképzeltebb Christiano Ronaldo-t, a csöppnyi "csodacsatár", a világbajnokságon semmit nem produkáló Messit, vagy éppen a végtelenül bunkó Rooney-t. Sőt, - szakadjon csak le az ég - én nem értem igazán ezt a hazai "akkor volt utoljára jó világ Magyarországon, amikor volt egy Puskásunk, meg egy Aranycsapatunk" típusú ömlengéseket! Na nehogy már e körül forogjon a világ!? Én elismerem. hogy ötletes játék a foci (már, ahol és már, akik jól csinálják), meg igen tökéletes eszköz a napi feszültségek feloldására, de azért mégis csak játék! De hogy ettől haladjon előre egy nép boldogulása, az már mégis csak nevetséges!
Csak azért, mert az aktuális KIRÁLY imádja a focit, most mindenki zuhanjon hasra és kötelezően kezdje el pénzelni és szeretni??! Még jó, hogy nem OVI Nemzeti Bajnokság lett a neve...
A többi valóban igényes és sok munkát (!) követelő sport meg le van tojva? Mikor láttál pályán csípőre tett kézzel kajakost, vívót, vagy vízilabdás (ott amúgy is muszáj is pedálozni, mert elsüllyedsz), vagy akár kézilabdázót (ott nincs idő megállni, mert pörgés van)?? Mennyivel jobb lenne, ha a futballban is lenne "szintidő", mint az úszásban, és az az alattiak max. amatőrként focizhatnának, de mondjuk véletlenül sem rontanák a képernyőkön az emberek idegeit!
Felháborító, hogy ennyi pénzt tolnak bele ebbe a játékba, teljesítmény nélkül! Ezek után tökmindegy is, hogy hogyan hívják! Ők úgyis kiveszik belőle a pénzt érdemtelenül.
Csányi meg legfeljebb megéli az első látványos bukását! (Egyébként rá is fér, hogy egyszer végre egy jó nagy pofont kapjon az élettől!)Nem is értem, komoly ember hogyan vállalhat el ilyesmit?!

Sir Galád (már foglalt) 2010.10.07. 16:00:30

höhö, százmilliók persze....
nem véletlen, hogy nem hozzák nyilvánosságra az árát. ócsóreklám a saját cégnek, maradjunk ennyiben....

WonderCsabo 2010.10.07. 16:05:04

@Fedor: Ez az egész szocializmus alatt így volt...

sajto@ - sajtokukac.blog.hu 2010.10.07. 16:06:05

A hasonló támogatásokból soha nem szokott jutni a támogatott szervezetek vezetőinek. Soha.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2010.10.07. 16:08:37

A cikkíró által feltett kérdésre válaszolva: Szarhalomnak nevezném a magyar bajnokságot.

Mindazonáltal Csányi urat messzemenőleg tisztelem.

prometheus_X 2010.10.07. 16:12:06

"Ti hogy hívnátok legszívesebben a nemzeti bajnokságot?"

Én annak ami: szerencsétlenkedésnek.

Igaz, ez nem túl előremutató és marketing meg PR szempontból se túl jó, de legalább igaz.

papugaja 2010.10.07. 16:18:58

El lehetne nevezni mondjuk a
Gollam 2002 Könyvelő és Pénzügyi Tanácsadó Bt.-ről.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2010.10.07. 16:21:08

Bundásliga
Ligalegelő
Csigaliga
Pénzmosató
Lógósliga

blue moon 2010.10.07. 16:21:22

A magyar focinak már teljesen mindegy, hogyan hívják.
Esetleg lehetne "Régi idők bajnoksága". Vagy "NB - Nem Bírunk a labdával". Gyötrelmes, szánalmas, ami HUNgáriában foci néven történik.
Addig, amíg a tábortűz elég nagy a kis pecsenyék sütögetéséhez, nem lesz itt változás. Adhatnak neki bármilyen nevet.
Mindent, mindent elárul az, hogy nincs állóképessége a játékosoknak. Mert az, hogy technikai tudásban elmaradnak a "sztároktól", még érthető. De tornázni, futni, kondizni miért nem tudnak?
Talán azért, mert a pénzüket úgy így is megkapják.
Viktorunk álma, hogy családi esemény legyen a focimeccs, nagyon-nagyon messze van. Sok választást kellene még nyerni a fidesznek, hogy ez megvalósuljon.
Addig pedig ismét felnő egy generáció, amely nem látott magyar focit. Akik pedig látták Puskást, már rég halottak lesznek.

Tigrincs99 2010.10.07. 16:29:18

Szponzorálja a Bohóc csokiszelet gyártója. Egy Bohóc Liga igazán jó lenne!

Hurri Kán 2010.10.07. 16:31:15

@HA_stiletto: a magyar foci tényleg gáz. A kinti játékosok fizetésén meg fel lehet háborodni, csak egy dolgot nem felejts el: kint a foci ÜZLET, ha nem érné meg ezeknek a játékosoknak ennyit fizetni, nem tennék. De amíg megkapják, és ellenérték is van (teltházas meccsek + tévés nézettség!), addig ez így lesz.

HA_stiletto 2010.10.07. 16:34:55

@gyvy: Eigaz, de ÜZLET a Mónika-show, vagy a Győzike-show is. Ettől még nem fogok hasra esni tőle! A focisztároktól sem! Infantilis felnőtt emberek, szaladgálnak egy labda után.... Hö-hö-hö! És még szeressem is?!

bioritmus 2010.10.07. 16:38:48

Bundásliga
de ezt a poént is ellőtték már..

Hurri Kán 2010.10.07. 16:40:14

@HA_stiletto: nem kell hasra esni, meg szeretni se kell.
Amúgy teszem Rooney meg Maunika milyen szép pár lennének..:D

HA_stiletto 2010.10.07. 16:41:45

@gyvy: Ez az első mosoly, amit ma a foci az arcom csalt! Köszi!! :-)

Rá Dios 2010.10.07. 16:43:21

Az, hogy nagy állami cégek, városi tanácsok állanak egy-egy csapat mögött, ők adják a sportállásokat, stb., az már mind volt.
Megyünk vissza a szocializmusba, Kádáron is túl, azaz eléje...

lajosss 2010.10.07. 16:46:24

AAA eg van mar regen a nev BOHOCLIGA
mondjuk ez egy masik valtozat a penzmosasra
nem hisze el hogy enyire hulyek a magyaro!!!!!!!
86 ota semmi eredmeny,valogatott szinten
most oszinten aki ez utan penzt tesz bele az normalis?
persze szep tiszta lessz:)

mizie 2010.10.07. 16:57:07

A csapatok kasszájába persze... A csapatok kasszájába az MLSZ-től csak a TV pénzek jönnek. Ez az OTP-s pénz nem is volt soha, elég csak megnézni a cég profilját semmi értelme tömeges médiumban megjelenniük.
Sztem az a szitu hogy nincs névszponzor és így azt lehet mondani hogy van és a fontos kapcsolatokkal rendelkező nagy "üzletemberen" nem röhögnek majd olyan sokan teli pofából.

A Fradinál is ez van most. Nincs főszponzor és a mezekre most a tulaj egyik cége kerül fel mert hát akkor az nem olyan ciki.

Rá Dios 2010.10.07. 17:03:27

Azért van egy ellentmondás:
Ha üzlet a foci, nyíltan, nyereségért játsszák, akkor indokolt a cégek csapattulajdonlása.
Ha nem üzlet, de - bármiért - beleteszim a pénzt, akkor az sima adóalapelvonás, hűtlen kezelés.
Ha a kettő között van és az Állam (nagybetűvel, ugye) adólevonást enged, akkor az a mások adófizetését növeli, vagy legalábbis nem csökkenti. Mindenképpen MI FIZETJÜK A FOCIT.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2010.10.07. 17:04:47

3,1 md ft a tőkéje a cégnek. nem tudom, mennyi a mérlegfőösszege, de hogy ha az egész tőkéjét a fociba önti, akkor is csak pisiléssel oltja az égő olajkutat. ez azt jelenti, hogy csányi is kiszáll, és csak foglalni akarja a pozíciót a versenytársak elől ?

funny 2010.10.07. 17:05:50

Nem kérdés, hogy hívják: pityuliga. (így kisbetűvel, egyben.) Mert engem igazából Isvánnak hívnak. Jelenleg egy 54 m2-es lakás a törzstőkém, de nagy terveim vannak, amihez szeretném mindekivel megismertetni a nevem: Pityu.

funny 2010.10.07. 17:10:57

Egyébként volt egy főnököm, akinek az apja, mindenre, ami menő volt (vagyis faja) azt mondta: "Ez NB1" vagy "Ez aztán igazán NB1" vagy "Gratulálok, kisapám, ez nagyon NB1-es lett." Most kezdheti gyakorolni a tükör előtt: "Tesóm, ez aztán Monicomp Liga." Bók vagy fikázás-e, amire ilyet mondanak...

eleve lehetetlen 2010.10.07. 17:14:24

Névadó szponzornak:

12. számú Raktár utcai Asztalosipari Szövetkezet / Faláb Liga

vagy,

Nemzeti Együttműködési Forradalom Bajnoksága

NB1 = Az ország egyik legnagyobb pénzmosodája.
Nagy bajban lenne a magyar foci, ha a fizetőképes keresletből kellene megélnie. A villanyszámlát, a fűnyírást meg a mosodát nem tudnák már kifizetni a jegybevételekből a csapatok 90 százalékánál.
Okádék egy közeg. Amíg azok az emberek -élükön a Mezeivel- alkotják ezt az egészet, akik tönkrebaszták az elmúlt 20-25 évben, addig itt nem lesz semmiféle kézzelfogható eredmény. Egy tehetséges fiatal focistának egyetlen egy esélye van kijutni a mocsárból: külföldi szerződés.

JMC 2010.10.07. 17:32:08

Nem lehetne névadás helyett inkább felszámolni ezt a szánalmat, amit nálunk követnek el foci néven inkább úgy ahogy van felszámolni? Az a párszáz ember, akit még leköt úgyis találna más helyet ahol verekedhet.

kerület 2010.10.07. 17:39:57

Akkor kezdjük.
Ez a M.... valami miért a Csányi cége?
Ha a Bonafarm vagy társult vállalkozásai, amelyek tényleg a Csányié nyomnak bele pár milliárdot, akkor OK, mert a sajártjából ad. De így? Hja kérem, más f...val verni a csalánt...

Ez is azt mutatja, hogy a magyar vállalkozók társadalmi felelősségvállalása 0. Csányi, Demján, az Mszp-s szállodás vajon mennyit tesz le a kolontáriaknak? Inkább egy kvázicéggel benyalnak Orbánnak. (Névadás, focisuli, dvtk stb.)

Kíváncsi leszek, hogy a játékgépes debreceni mikor alakít stadionépítésre egy céget? Hisz ott 10 milliárd van feldobva. (Az az iszapos kár kb. fele. Mi is a fontosabb? Kolontár vagy dvsc?

Orbán is inkább társadalmilag hasznos dolgokba tenné a családi ezüstöt, nem a magyar focit kéne istápolni.

mérien 2010.10.07. 17:45:40

Magyar Favágó Liga, az MLSZ pedig Magyar Favágó Csömörülés

Coppany 2010.10.07. 17:46:08

Ott a lényeg: Reklám az egész az OTP-nek. Egyik zsebből a pénzecskét átrakjuk a másikba, az adóból is lefaragunk. -A sok buta ránéz az emblémára és rohan a bankomba.-

Nem lehetett volna mégis valami olyan nevet adni, aminek árnyaltan köze van a fenti sport tevéknységhez.
UEFA-CL (Champions League) => MLSZ-BL

canis 2010.10.07. 18:28:51

Szerintem a sokat mondó név az NBI-re: 3,14csányi Liga.

nyubocs 2010.10.07. 19:11:31

Namost akkor, amikor a megyei 1-ben az ott focizó játékosok közmunkásként vannak alkalmazva az önkormányzatnál (félreértés ne essék, dolgozni nem járnak be, csak kapják a pénz) a hétvégi 100-150 néző előtt, addig ne számítsunk semmi jóra fentebb sem,

amúgy Bohocliga

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.07. 19:36:32

Lenyűgöz a Fidesz kormányzása. Orbán Viktor biztos benne, hogy nem természeti okai voltak a vörösiszap-ömlésnek, hanem emberi. Ám éppenséggel a gátszakadás előtt két héttel ellenőrizte a környezetvédelmi főfelügyelet a MAL vörösiszaptározóját. Természetesen ennek az intézménynek az élén is elmeszelték az addig ott tevékenykedő vezetőt, és Illés Zoltán fideszes államtitkár személyi titkára került ebbe a felelős beosztásba. Akinek csupán a természeti értékekhez egy köze volt: a Búbos Banka Kör aktivistájaként igyekezett búbos bankákat menteni. Zay Andrea nem csak remekül mentett búbos bankákat, de egy iskolai tanító végzettséggel mély rálátással rendelkezhet a gesztenye és fenyődoboz közötti különbségekre.
Ilyen mély szakmai tapasztalatokkal teljesen világos, hogy a fideszes pártlogika alapján a helye a környezetvédelmi főfelügyelet vezetői székében van.

A hülye ellenzék miért nem ugrik rá azonnal!

regress 2010.10.07. 19:37:26

pénzmosás,a m.foci ugyanilyen szar marad.adok 1 milliárd forintot annak aki 1-m.perc alatt lefutja a százat,na ilyen a magyar labdarugás

Mikrobi 2010.10.07. 19:51:47

Én tájékozatlan vagyok a fociban, áruljátok el: ez valami hülye vicc, vagy igaz?

SimiTomi 2010.10.07. 20:00:30

Ugyan már, most már kolbászból van a gólvonal is.

Jofiu 2010.10.07. 20:12:24

Latszik mennyire lehet komolyan venni a focit. Meg a tulaj is valami fajsulytalan egy hete alakult kiszolgalo szolgacegrol nevezi el a ligat. Annak nem tudnak sokat ronatni a neven, sot, legalabb hallanak rola. Valoszinu az anyacegtol akkor is eleg megrendelest kap, ha kompromittaljak a cegnevet. Szoval veszelyetel reklam meghatarozatlan osszegert (ha 10e Ft-nal tobb akkor nagyvonaluak). Ilyen erovel Gizike Cukraszda Liga is lehetne.

Gratulalok futbalkozeli emberek. Ennyit ertek.

A legstilusosabb az lenne ha mondjuk a Temetkezesi Vallalatnak lenne szuksege szponzorra (nincs, az o uzletuk nem cseng le soha). A Feltamadunk Kupa (vagy Urna?), az illene is hozzajuk es osztonzo is lehetne egyben.

Jofiu 2010.10.07. 20:15:30

@Mikrobi:
www.mlsz.hu/hirek2009.php?itemid=8020

Nekem is a szekely vicc jut eszembe, mikor apa es fia fat vagnak az erdoben, majd hirtelen a fiu fejbevagja az apjat baltaval. Az oreg ul a foldon, csodalkozo szemebe folyik a ver, es kerdezi:
- Ez most vicc volt vagy komoly?
- Komoly!
- Akkor jo. Mert viccnek durva.

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.10.07. 20:33:45

"örüljünk annak, hogy újra pénz áramlik majd a magyar fociba."
Ennek miert kene orulni?

canis 2010.10.07. 20:49:22

@zsoltikam: Én pl. abszolút nem örülök. Jobban örülnék, ha oktatásra, egészségügyre, kultúrára költenék a szponzorok. Ha már mindenáron fociba kell pénzt ölni, akkor max. a megyei I. osztály szintig lehetne egy kicsit segíteni.

oszintenmondom 2010.10.08. 11:10:13

Egyáltalán nem örülök neki én sem. Ennyi pénz bőven elég kell legyen arra, hogy elinduljon felfelé a magyar foci. Mivel a béka s*gge alatt van, tényleg nem nagy elvárás. A pénzt kéne okosabban költeni, jobb szakembereket megbízni/hívni/kiképezni.

LallR 2010.10.08. 16:34:54

"végül Soproni Liga lett a szerencsétlen NB1 neve"

igen, a szerencsétlen...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása