Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden horgász impotens!

Na ki lehetett az, aki ezzel a kedves gondolattal megajándékozta az emberiséget? Hát persze, hogy a lassan már szélsőségesen embergyűlölő szervezetként számon tartott, állatvédő PETA, ami újabb és újabb finoman szólva provokatív, kicsit keményebben fogalmazva kifejezetten bunkó kampányával hívja fel magára a figyelmet. Ezúttal a halak érdekeiért szálltak síkra az állatvédők, és azt szerették volna megértetni az emberekkel, és főleg a horgászokkal, hogy a hal is csak ember, de legalábbis érző lény. Tudományos kutatásokra hivatkoznak, amikor azt állítják, hogy a halak ugyanúgy éreznek fájdalmat, ugyanúgy szenvednek mint mi, ezért a sporthorgászokat egyszerűen kegyetlen aberráltaknak nevezik, és egyetlen motivációjukként csak azt tudják elképzelni, hogy valamit, valószínűleg a kis pöcsméretüket kompenzálják. Ezt egy óriásplakát keretében Nagy-Britanniában most világgá is kürtülték, amit megtehettek, mivel az ASA (Advertising Standard Authority) jóváhagyta a hirdetéseket.

Címkék: botrány nonprofit állatok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr952423141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanya23 2010.11.04. 15:38:11

hát én biza pecázok. az egyik PETA-s hölgynek meg szívesen megmutatom a cerkámat a tóparton, hadd lássa, én nem kompenzálok semmit

MrTotheee 2010.11.04. 19:22:40

nekem a sporthorgászat és a túlkompenzálás gondolat vhogy nem jön össze:(

szkeptikus_ · http://twitter.com/szkeptikus_ 2010.11.04. 22:53:40

People for the Eating of Tasty Animals

kicsiszaki (törölt) 2010.11.05. 07:45:06

Ez a plakát, ezzel az ötlettel nem fog sokakat elriasztani a horgászattól. Szerintem ezt mindenki első ránézésre badarságnak tartja és másodikra is. Egyébként is mi van akkor a horgászó nőkkel? Ők vajon mit kompenzálnak?
Ez az egész inkább már polgárpukkasztás, azaz horgászpukkasztás akar lenni: "Nem tudunk tenni semmit, hát legalább szivassuk a horgászokat" Néhány döglött hal amit a tóparton felejtettek a hálóban ennél elgondolkodtatóbb lett volna.
Másfelől pedig az hogy a halak szenvednek szerintem megint csak nem megfelelő indok. A természetben mindenütt fellelhető ez a szenvedés. A medve is eszik halat, a vidra is eszik halat sőt a hal is eszik halat.
Végül pedig az az ötlet hogy teljesen álljunk le a halászattal, az már nem is evilági.

Dr.Agon 2010.11.05. 08:46:19

Arra jó, hogy egyet röhögjön rajta az ember (jobbról az arcok, meg szájukba adott szövegek), nade hogy óriásplakátkampányt, pffff...
Idióták.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2010.11.05. 11:36:31

Én már szexeltem horgászat közben. Lánnyal. Akkor most mi van?:)

Egyéves Önkéntes 2010.11.05. 11:43:20

@S'hark: a poszt szempontjából irreleváns hogy lánnyal szexeltél-e :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2010.11.05. 11:45:19

Nem vagyok horgász.
Nem szeretem a horgászokat.

Nem vagyok hal.
Szeretem a halat.
(inkább sütve - kivéve a halászlét, ugye)

Nem vagyok álszent.
Nem szeretem az álatvédőket.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.11.05. 11:46:37

A növények is éreznek fájdalmat....! Be van bizonyítva.

Kényszerbeteg · http://gingergirls.blog.hu 2010.11.05. 11:49:36

@espadazo - Játékbolt:: éreznek a f...t, a fájdalom lényege, hogy védekezési reflex alakuljon ki, hogy elhárítsd az esetleges további sérülést. anélkül hülyeség lenne, nem hiszem, hogy ekkora evolúciós hiba becsúszott volna.

Hogyishívják 2010.11.05. 11:50:59

Egyetértek kicsiszakival, talán csak azt a pár nem igazi horgászt fogják elriasztani ezzel, akik cikinek gondolják majd a horgászatot, ha elég sokszor(!!) szembetalálkoznak ezzel a plakáttal. És különben is nem a horgászokkal van a baj, ők minél több halat szeretnének minél tisztább vízben, hanem az orv-halászokkal, nekik meg nem szól ez a reklám..
Úgy gondolom, hogy ettől a plakáttól nem fog drasztikusan csökkenni a horgászok száma (s ha csökkenne a számuk, attól több hal lenne a tavakban, folyókban??), akkor meg van értelme?

venszivar 2010.11.05. 11:53:34

@Sanya23: Attól,hogy egy slag lóg a lábaid között,még lehetsz impotens!
@S'hark: Rendes srác lehetsz .... s még nem impotens.
Én időben abbahagytam a lógatást.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.05. 11:55:28

Kétségtelen tény, amit állítanak, számomra a horgászat nem különb a vadászatnál, amit szintén visszataszítónak tartok - kivéve ha nem a fejmegóvás a célja - ahogyan a halászat élelmezési célból teljesen más...de hobbiból?
De mindez lényegtelen! Egy ilyen blog esetében nagyon furcsa hogy miért nem érti meg az üzenetátadás módját. Így gyakorlatilag negyedpénzből lehet kommunikálni - hiszen sokan felháborodnak, és a hirdetést önkánt posztolva járja be a világot, ezzel is továbbítva az üzenetet. Egy ilyen nonprofit szervezetnek nem sok más lehetősége van hogy valódi figyelmet érjen el.
Az meg aztán különösen érdekes megállapítás hogy a PETA embergyűlölő - sőt ekként számon tartott? Maximum a posztoló tartja annak, mert amit világszerte az állatokkal való kegyes bánásmódért tesznek hihetetlen mennyiségű önkéntessel, az inkább becsülendő mint egy trehány mondatban elintézendő.

Tuszun 2010.11.05. 11:59:26

Csak egy megjegyzes: Angliaban a kifogott edesvizi halat, ha az nem egy kimondottan horgasztobol szarmazik (ahol megveheted, megehetetd), elve vissza kell dobni. (Ezuton sajnalom azt a 60 cm-es csukat, amelyik tudatlansagom miatt a sutomben vegezte... de finom volt... :-))

tomware · http://tomware.blog.hu 2010.11.05. 12:08:26

A válaszom: Yes! And it works!

l.x. 2010.11.05. 12:09:38

A halak érző lények, hagyd békén őket! Verj inkább PETA-st rekreáció gyanánt!

Gerry. 2010.11.05. 12:15:40

PETA...gyakorlatilag a vagyalmuk, hogy egyszer vegre kiirjak a vegso megoldast: "Humans, Stop Existing!"
Hanyinger, mint mindig, de hat ez is csak egy biznisz a sok kozul...

tmpgenc 2010.11.05. 12:18:57

A lényeg ugye a sporthorgász szón van, vagyis "Fogd és ereszd" szellemiség lefikázása. Peta...nekik is van véleményük.
Érdekes,az angoloknál rengeteg hal van a vizekben, óriás példányok, egészségesek, szaporodnak. Megjegyzem,fogtam márnát este,amiben a reggeli beszakadt előkém volt.Lelkileg nagyon megviselte őt a reggeli fájdalom. Biztosan a fagyasztóban jobban szaporodnának...

Gerry. 2010.11.05. 12:20:01

@venszivar: Igazad van. A PETA nem elintezendo nehany trehany mondattal. Soksok mondat kell ahhoz, hogy leirjuk ezt a formedveny. De aki vevo a bekejelek formalasara koztereken, betiltana az allatkiserleteket (avagy szet is verne a laborokat) es szamolatlanul ontene a penzt Afrika minden kedves diktatoranak kezebe (ejtsd: segely), az erre is vevo. Egykutya. Raero hulyegyerekek dilettanizmusa.

Spejbl 2010.11.05. 12:22:41

Én úgy tudom, hogy a PETA több tagja is hallá operáltatta magát. Sokba került, sok fájdalommal járt, de legalább ők már nem beszélnek hülyeségeket.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2010.11.05. 12:23:17

@EÖ: a poszt szempontjából igen. Az én szempontomból nagyon nem:)
@venszivar: én idén nősültem, és idén váltottam újra horgászjegyet... :P

egyenes labirintus 2010.11.05. 12:29:56

Tegnap este fogtam 3 süllőt. Kettőt sérülésmentesen(!) visszaengedtem, egy másfeles tepsi méretűt, karácsonyi élelmezésügyi szempontokat figyelembe véve az örök vadászmezőkre küldtem. Nincs lelkiismeret-furdalásom, nagyszerű őszi este volt.
A baszatlan, unatkozó állatvédők valószínűleg sohasem horgásztak...

Trackback 2010.11.05. 12:31:10

Üdv!

Szerintem azért az sok mindent megmagyaráz a PETA pszichopata mizantrópiájával kapcsolatban, hogy állítólag normális szülők helyett kutyák nevelték fel az alapítóját, akinek felnőtté válva az volt az első dolga, hogy elköttette a petevezetékét...

Zaphod

ave 2010.11.05. 12:32:17

En csak azt nem ertem, a novenyvedok miert nem hangoskodnak szinten?

metal · http://electric.blog.hu 2010.11.05. 12:35:09

@ave: Mert hiába állították, a napevés nem tett jót az egészségüknek, így már kihaltak:)

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.11.05. 12:37:14

A PETA maximálisan kapja be az összes faszomat. Igen, horgászom, C&R.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.05. 12:46:14

@metal: nem tartozom közéjük - pusztán számomra is fontos hogy hogyan bánnak az emberek az állatokkal, amiben hazánk nagyon nagyon rosszul áll! Bármelyik átlag magyar kisvárosban vagy faluban ha végigmész az utcán - minden harmadik házban láncon tartott kutyát találsz - mely az állatkínzás egyik tipikus példája.

Nem mellékesen - a poszt írója ugyan azt emeli ki hogy minden horgász impotens - míg a figyelemfelkeltő plakát - azt kérdezi hogy túlkompenzálsz-e valamit? ami itt inkább a pénisz méretével van összefüggésben - és egyértelműen nem az a célja hogy ha nem horgásznak akkor több lesz a hal, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy állatkínzás a hobbihorgászat. Nem beszélve arról, hogy a keleti régióban a vizek és vízpartok szennyezéséért - tisztelet a kivételnek - is sokat tesznek a "sporttársak".
Még csak véletlenül sem az étkezésre szánt halakról van itt szó, érdemes utánaolvasni. Hanem arról, hogy valakinek az a hobbija, hogy a természetes élőhelyén megzavar egy állatot, azt egy fémhorgon keresztül kirántja, majd visszaengedi, amitől az az állat nagy valószínűséggel még hónapokig szenved, elfertőződik, vagy elpusztul. Ez ennyi és nem több.

metal · http://electric.blog.hu 2010.11.05. 12:52:59

@Legelő Őse: "amitől az az állat nagy valószínűséggel még hónapokig szenved, elfertőződik, vagy elpusztul."

Fingod sincs miről beszélsz!

MagyarZizzi (törölt) 2010.11.05. 13:03:30

"Stop fishing." -- ezt most így, egy az egyben mire gondolják? A PETÁ-nál mindenki vegetáriánus, vagy csak a kihúzom-visszadobom sporthorgászatot ostorozzák? A szegény kis növényeket mért nem sajnálja senki, miért nem tiltják be a fűnyírókat?!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.05. 13:03:37

@metal: érvek? A személyeskedésnek nem sok alja van, értelme meg pláne.

a hagyományos horgokat sok állat benyeli, ilyenkor, még a speciális eszközök használatával is belső felületi sérülések keletkeznek a halban, halon - melyek sajnos nagyon gyakran elfertőződnek, és akár több hónapig gyulladásban maradnak. A szájba akadt - esetleg benne maradt ha elszakadt - horogtól az esetek jelentős részében a száj felületén nyilván sérülés keletkezik. Ez begyulladhat, fertőződik, az állat több napig nem tud rendesen táplálkozni, legyengül a szervezete...

A villantóval való horgászás, vagy a gereblyézés, mely hazánkban és a világon is nagyon népszerű, MINDEN esetben sérülést okoz a halnak - minden esetben maradandót!

Alhazred 2010.11.05. 13:14:49

ha lenne időm és pénzem, tuti vadásznék és horgásznék állandóan.

d.j 2010.11.05. 13:15:50

A PETA-nak igaza van és egyébként is nem embergyűlölő, hiszen itt, ebben a topicban is bebizonyosodott, hogy az ember a legnagyobb állat a földön, tehát az embert is védik. A sporthorgászok pedig, ha lehet fokozni, az univerzum legnagyobb állatjai, mert azért fizetnek, hogy megkínozzanak egy halat, majd visszadobják a vízbe. Legalább megennék. De nem inkább visszadobják, hátha más gyökér is kifogja.

Népi ellenőrzési iroda (törölt) 2010.11.05. 13:17:32

A gyerekeimből egészen biztosan PETA gyűlölőt fogok nevelni.

guerillero 2010.11.05. 13:20:31

Bár hülyeségnek tartom ezt a kampányt, és a PETA számos más szélsőséges kezdeményezését is, de nem söpörném le egy mondattal az érdemeiket sem. Nagyon sokat tettek azok ellen a kegyetlenkedések ellen, amik világszerte nap mint nap történnek az állatokkal, és amitől bármelyik jóérzésű horgász vagy vadász is elszörnyedne. Utána lehet nézni, és most nem a veganizmus hirdetéséről beszélek, hanem az értelmetlen állatkínzás megakadályozásáról. Szóval érdemes némi kontextusban értékelni a dolgokat, mielőtt azonnal teljes egészében leírunk valamit.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.11.05. 13:22:09

@d.j: "A sporthorgászok pedig, ha lehet fokozni, az univerzum legnagyobb állatjai, mert azért fizetnek, hogy megkínozzanak egy halat, majd visszadobják a vízbe."

Hadd ne soroljam, mennyi természetgyilkos baromságért fizetsz életed során naivan és ártatlanul. Ne álszenteskedjünk már.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.05. 13:25:52

@Népi ellenőrzési iroda: nem értem, komolyan. lelked rajta, gyűlölje a petát, szerintem is rettenetes a stílusuk, még ha jó ügyért is állnak ki. De nem inkább a környezet, állatok, növények stb. tiszteletére kellene nevelned? Nem inkább az lenne a cél, mint sok nyugati országban - lásd pl. skandináv országokat - hogy már gyermek kortól megtanulják hogy az állattartás, az állatokkal való bánásmód hatalmas felelősség?

Mindig megdöbbent egyébként - hogy információhiány miatt, a sok torzított info felhasználásával milyen sarkított kép alakul ki nagyon sok emberben - konkrétan mit tudtok a PETA-ról? Miért utáljátok az állatvédőket? Értitek, elolvassátok amit mondanak, vagy csak fikáztok azonnal?
Sajnos k Európa nagyon nagyon rosszul áll ebben a kérdésben.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.05. 13:29:32

@guerillero: ráadásul - a peta egy laza szervezet, sok mellékága van, mindenki mással foglalkozik - a vegánok csak egy részét képezik szerencsére, a legtöbb aktivista masszív húsevő. Csak éppen nem mindegy nekik, hogy az az állat amelyet megesznek, előtte feleslegesen szenvedett-e, vagy tisztességesen bánnak vele. Ez az esetek legnagyobb többségében, még csak nem is pénzkérdés...
De ez csak jéghegy csúcsa. Fontos a szerepük az állatkísérletek visszaszorításában is - a legtöbb esetben drágábban ugyan, de kiválthatóak.

Népi ellenőrzési iroda (törölt) 2010.11.05. 13:41:30

@Legelő Őse: Természetesen a környezet, növények és állatok tiszteletére nevelem őket. De autonóm lények lesznek, akik el tudják majd dönteni mit hogyan éljenek meg. Az ő életük a lényeg, nem a PETA és a többi sötétzöld pcnek kikiáltott fund raising akciója.

guerillero 2010.11.05. 13:41:36

@Legelő Őse: azért ne lelkesedj be nagyon, mi nem egy csapatban játszunk. a horgászatot meg a vadászatot visszataszítónak tartani szintén elég szélsőséges álláspont. jómagam egyiket sem űzöm, de az ember számára - mint természeténél fogva halászó, vadászó, gyűjtögető lény számára - teljesen természetes dolog ezeknek a tevékenységeknek hódolni. ráadásul az emberi kultúrához is szervesen hozzátartoznak ezek az elfoglaltságok. ráadásul ahol halászat és vadászat folyik, ott nem irtják ki a fajokat, hanem éppen hogy az állományuk egészséges megőrzésére törekednek. szóval azt mondom, olyasmibe ne üsd az orrod, amiről fogalmad sincs.

metal · http://electric.blog.hu 2010.11.05. 13:45:55

@Legelő Őse: Tényleg fingod sincs, miről beszélsz:)

1. A villantóval való horgászat, és a gereblyézés között zongorázni lehet a különbséget! A gereblyézés valóban rengeteg sérülést okoz a halaknak, nem véletlenül tilos, és azt besorolni a sporthorgászat közé, hát finoman fogalmazva is tudatlanság.
2. Nem tudom te mennyit horgásztál életedben (a hozzászólásod alapján nem sokat, valószínűleg otthonról a fotelból vetted ezeket az infókat), de én már számtalanszor fogtam olyan halat, amibe bele volt szakadva szerelék (fogtam már olyan harcsát, amiben 4 horog volt, mindegyik külön szereléken), tehát ezek a halak nem pusztultak el, sőt intenzíven táplálkoztak. A szerelékről általában jó eséllyel megmondható, hogy mióta van a halban, és bizony találtam már halban olyat, ami hetek/ hónapok óta benne lehetett, és olyat is, ami max. egy napja. Ezek alapján elég egyértelmű, hogy ezek a halak tudtak, sőt akartak tovább táplálkozni.

3. a sporthorgászok jelentős része fertőtleníti a halak sérülését, mielőtt visszaengedi.

4. a sporthorgászok karbantartják a vizeket / vízpartokat, halakat telepítenek beléjük.

Néha nem árt, kinyitni a szemed, és valós információkat begyűjteni, a PETA féle propaganda helyett!

Népi ellenőrzési iroda (törölt) 2010.11.05. 13:48:55

Persze egy igazi "amerikai horgászkalandok jóska pistával" program alapján a pöcshosszabbítás szándéka vélelmezhető. Ritka gusztustalan, amit művelnek.

megint 2010.11.05. 14:11:10

Legelő Őse, nem, nem pusztul el, a legtöbb életben marad, vannak nálunk hatalmas tavak amik tele vannak óriási halakkal, rengeteget lehet fogni, viszont 4 kg felett vissza kell dobni, képzeld még sincs halpusztulás, kivéve néhány esetet, azt fogd fel , hogy a sporthorgászok minimális mennyiségű halat fognak ki, a halászokhoz, orv halászokhoz képest, kiváló példa erre a Balaton, de még a Duna is ahova én is sokat járok, túl halászat létezik sajnos, én sem örülök neki, de ehhez a sporthorgászoknak semmi közük. A vadászat kicsit más, ne hasonlítsuk össze a kettőt, itt nincs arról szó , hogy elefántot lövünk húsz méterről. Mennyi természetes élőhelyet tudsz nálunk? A 90% tavakra jár, ahova direkt azért telepítették őket egy évre, hogy kifogd, ha nem fogod ki akkor is nagy részüknek annyi, mert ezeket év végén lehúzzák. Egyébként mit esznek ezek? Mert hát a növény is élőlény, azokért mikor fognak tüntetni?

megint 2010.11.05. 14:20:14

A másik meg amit említettek már, tudatlan vagy, gereblyézést meg a villantózást egybemosod, olvass utána inkább.
Tényleg mikor lesz kampány a fűnyíró ellen?

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.11.05. 14:24:44

Mit tesz a PETA-aktivista, ha látja, hogy egy védett ragadozó éppen széttépni készül egy védett növényevőt?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.05. 14:50:43

@guerillero: nem értem a végén miért kell személyeskedni. egyetértek a múlttal, de ha ekkora felsőbbrendűséggel fogalmaznak itt sokan az EMBER-el kapcsolatban, és azt hiszik, mi magunk nem vagyunk állatok, akkor - mivel nincs szükségünk arra hogy horgásszunk, vadásszunk - talán a környezetet is tiszteletbe lehetne tartani. Ha pedig mi magunk is állatok vagyunk, akkor még inkább jogos hogy védjük társainkat. A vadászattal nem irtják a fajokat???? = bálnák, fókák, jegesmedvék, orrszarvú, afrikai gazdag európaiak vadászata a különösen ritka és védett fajokra, illetve akár hazánkban is, nem csak a a hivatásos vadászok lőnek ki, hanem hatalmas probléma valóban az orvhalászat, és orvvadászat is. Ez egyáltalán nem mentesíti azokat, akik kedvtelésből avatkoznak be egy élőlény környezetébe. Mindennek van elfogadható módja,. Ha kirándulok az erdőben, akkor is megzavarom az ott élő környezetet, de ez természetes. Ha elkezdem letörni az ágakat, és eldobálom a szemetet, az már túl megy azon a határon, amihez szerintem joga van az embernek. Az ÉN véleményem szerint ez vonatkozik a horgászatra, vadászatra is. Ha lelövöd hogy megehesd, kihalászod hogy megehesd, az természetes. Ha az a hobbid hogy ártatlan a természetben élő állatokat trófeaként lemészárolj, vagy egy fémhoroggal kiránts a természetes élőhelyéről, az nem természetes SZERINTEM. És ez alól semmiképpen nem menetesít az emberiség múltja, hiszen abban szó sem volt kegyetlenkedésről állatokkal...
@metal: amiről most Te beszélsz, azok a magánkézben lévő tavak, és paradicsomok, ahol jelentős összeggel kell rendelkeznie ahhoz valakinek hogy horgászhasson, megvásárolhassa a halat. Nekem van egy kis Duna parti pihenőházam, saját stéggel, és a környezetemben vagy 15 másik horgászhellyel. Amit a horgászok maguk után hagynak, kritikán aluli. Azok a halak, amelyek a Dunában sérülnek, szinte mind elfertőződnek, az nem egy bányató. Kétségtelen hogy sok hal megússza (hah) hogy benne marad akár több szerelék, de nem találkozol azokkal kik nem így jártak.
Nem akartam összemosni a villantózást, és a gereblyézést - sehol sem említettem. A tény hogy a villantók jelentős része mikor rárabol a ragadozó hal, jelentős sérülést okoz, a gereblyézés pedig ugyan tilos, mégis nincs olyan alkalom hogy a saját szememmel ne látnék ilyet - igaz nem a Dunán. Itt erről van szó. Semmi bajom sincs a horgászokkal - ezt fentebb is megírtam, és elismerem hogy kulturált helyeken nem így működik. De itt nyilván nem erről van szó a felhívásban. ahogyan nem a kutyatartás a baj, hanem hogy sokan nem felelősen teszik ezt, tárgyként kezelik a kutyát stb...
A növények védelme szintén fontos szerintem, de hogy ez most itt több hozzászólásban hogy jön ide, nem pontosan értem, tényleg. Amiről én beszélek, az a környezet, és a benne élők tisztelete. Semmi több. Ettől nem vagyok elvakult sötétzöld.

hepe 2010.11.05. 15:13:42

Azokat az állatvédőket akik azok ellen küzdenek,akik valóban kínozzák az állatokat,akik az éheztetett cölöphöz kötött és vert állatokat menhelyre,vagy humánusabb gazdákhoz viszik,igensokra tartom.De azokat az elvakult barmokat,akik mindenre azt mondják,hogy állatkínzás,oda kéne állítani az éhező oroszlánok,tigrisek,keselyűk...s.t.b.közé,hogy meglegyen a lelki békéjük!

metal · http://electric.blog.hu 2010.11.05. 16:16:40

@Legelő Őse:
1. A dunán valóban nem, de a kis tavakban kivétel nélkül minden elpusztult halat megtalálnak a horgászok, a vízből kiveszik, eltemetik. És képzeld, a legritkább esetben a beleakadt szerelék miatt pusztulnak el, sőt a sérüléseket is túl élik.
2. Gereblyézni törvénytelen, azt nem a horgászok csinálják (még akkor sem, ha horgászbot van a kezükben), őket hívják rabsicnak, és hidd el a horgászok jobban üldözik őket, mint a PETA. Ugyanis a mi halunkat lopják el, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a kifogott halmenyiségen kívül még kb. 3x annyit ölnek meg azzal, hogy súlyos sebeket okoznak nekik (a külső akadás sokkal komolyabb sérülést tud okozni, mint a szabályos). Szabályos horgászat közben nagyon ritkán akad kívülről horog a halba (még pergetés közben se jellemző).
3. Szerinted a Dunán ingyen lehet horgászni?
4. Nem tudom honnan veszed, hogy a villantó jelentős sérülést okoz a halnak, de nem igaz, semmivel nem okoz komolyabb problémát neki, mint egy sima horog. Abban egyetérthetünk, hogy a halba szakított villantó, az nem jó dolog, azok a halak valóban nagy eséllyel elpusztulnak. De hidd el villantózni nem olyan egyszerű, az amatőr horgászok ritkán fognak így halat, akik sűrűn akasztanak villantóval, azok meg vannak olyan profik, hogy elenyésző a szakítás (már csak a villantók ára miatt is megéri a horgásznak figyelni).
5. A szemetelésről annyit, hogy ez nem horgász probléma, ez társadalmi. Aki olyan, az szemetel az erdőben, szemetel a vízparton, szemetel a buszon, szemetel mindenhol! Minden társadalmi csoportban van alja nép, a horgászok között is, de nyugodj meg, még a PETA aktivisták között is. Hidd el, közöttünk is ugyan akkora arányban vannak azok akik szemetelnek, mint az átlag emberek között. De mi horgászok összetartunk, ha a mi tavunkon rajtakapunk ilyen hülyét, az garantált, hogy többet ott nem horgászik, sajnos évente több tíz horgászt kell ezért kitiltanunk a tavunkról.

Végül két idézet tőled:

"Semmi bajom sincs a horgászokkal " "számomra a horgászat nem különb a vadászatnál, amit szintén visszataszítónak tartok "

Akkor hogy is van ez?

attata 2010.11.05. 20:53:33

A Virginia Department of Agriculture adataira hivatkozva a www.petakillsanimals.com/ azt állítja, hogy a PETA-nak átadott háziállatok 97%-át leölték, ahelyett, hogy gazdát kerestek volna nekik.

A weboldal állításai elég kemények azonban, kissé megzavarhatja a jóérzésű olvasót, hogy a háttérben a Center for Consumer Freedom szervezet áll (en.wikipedia.org/wiki/Center_for_Consumer_Freedom), aki többek között a cigaretta gyártók érdekében végez lobbytevékenységet.

Na

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.07. 22:29:19

@metal: A két idézet tőlem teljesen stimmel - szerintem nem ellentmondás. Megértem azokat akik szeretnek a természetben lenni, a nyugalmat és az izgalmat egyszerre, mikor harapnak a halak. De nem értem meg, és visszataszítónak tartom a természetes vizekben történő horgászatot, mert az visszataszító számomra, ahogyan az állatokra való lövöldözés is... Ez van.

A villantó okozta sérülések amiatt jellemzőek, hogy jellemzősen hármashorgok vannak a műtest végén, így eredményesebb ugyan a horgászat, de nagyobb a sérülésveszély.

Nem akarom én ezt túlragozni, pusztán csodálkozom a posztoló meglepődésén, egy nem profitorientált civil kreatívja mindig sokkolóbb, hogy magától működjön, és lám működik, mert itt is beszélgetünk róla - és nem a tiporól, hanem a témáról, tehát működik!

nommmi 2010.11.10. 12:05:19

A PETA ezzel a kampánnyal egy horgászt sem fog meggyőzni arról, hogy többet ne halásszon. De talán nem is a meggyőzés a szándéka? Vajon csak magára akarja felhívni a figyelmet? De ha ez így van, sajnos "állatvédő" címmel mégis sikerül meggyőznie a színésznőket és a modelleket, hogy nevüket adják a provokatív kampányaihoz.

szalmavirag 2010.11.12. 16:32:09

Szerintem a PETA evvel a reklámmal is elérte a céljat, nem riasztót el egy horgászt sem a horgászástól de nonprofit szervezetként bezsebelt a régi és új tamogatóitól újabb milliokat. A PETAnak szerintem már rág nem az állatok védelme az első hanem felhívni az emberek figyelmét elbotránkoztatni őket és pénzt szerezni újabb botrányos reklámokra. Személy szerint nem szeretném ha az én gyerekem meglátná eszt vagy ehhez hasonló vagy egyaltalán a PETA reklámjai közzül bármeiket is. Én szeretem az állatokat és nem értek egyet az állat kinzással de a PETA túllépte a jóízlés határát.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.16. 16:29:23

@szalmavirag: ja...tudod mi ízléses még? A vízpartjaink horgászok által látogatott helyeinek 90%-a. Meg a vergődő halak...de egy Tescóba is elviheted a gyermeked, hogy megnézze a haldokló pontyokat...szupi program lesz.

Eriska 2010.11.23. 12:58:31

Én szerintem aki horgászik az azért horgászik mert széméra az a kikapcsolódás és nem azért, mert valami problémái lennének. A PETA ezzel is tud szponzorokat szerezni, de azok a szponzorok nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mit is támogatnak.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása