Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Osama mint reklámarc

A reklámokkal szemben alapkövetelmény, hogy gyorsan és könnyen dekódolhatóak legyenek. Ezért célszerű olyan kliséket használni bennük, amikről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe. Osama egy "nagyszerű" eszköz volt a reklámosok kezében, hiszen ha valami rosszat szerettek volna megjeleníteni, Hitler, Mao és Sztálin mellett végre egy kortárs gonosztevőt is felhasználhattak a reklámokban. Persze ez a fajta kliséhasználat egy idő után egysíkúvá és szellemtelenné válik, ez azonban nem tartotta vissza a többséget attól, hogy engedjen a kísértésnek, és sokadszorra is Osamát használja valamelyik reklámban. Indítottak Bin Ladennel dohányzás elleni kampányt, hirdettek vele extra safe óvszert, tojást (wtf?), karriertanácsadó céget, reklámversenyt, sőt még fényképészt is. Most hogy sikerült egy elég furcsa akcióval becserkészni az évek óta bujkáló tálib vezért, azt gondolhatnánk, hogy Osama is eltűnik a reklámokból, pedig most jön csak az újabb hullám. A fejemet tenném rá, hogy az elkövetkező napokban elárasztanak bennünket a mindenféle, a terrorista vezér halálát kiforgató, viccé tevő reklámok (pl. FourSquare vagy GPS-hirdetés, esetleg DHL közvetlen szállítás). Na az lesz csak az igazi terror!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr662871326

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Atombomba (BRÉKING!) 2011.05.02. 15:46:23

Az atombomba egy nagyon hatékony, főképp stratégiai célokat szolgáló tömegpusztító fegyver, ami a Rizikó nevű társasjátékban körülbelül százezer egységet érne! Természetesen a világ legtöbb eszközéhez hasonlóan a magyarok találták ki, de végül a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.05.02. 20:52:00

Mese 4.0. Showbusiness, let's entertain you. Rossz a gazdasági helyzet? Sok a munkenélküli, megigérted a népnek? Akkor meséld el végre a várva várt mesét. A nép örülni fog, feldobja a nép kedvét, a tözsdét (mint ma), és csak csak jobb lessz a gazdasági helyzet (egy ideig), fantastikus psychologia. Már várták de rendesen hogy végre legyen újra sikerük a terrorizmus ellen. Nem kell moziba menni, ugyis csak minnél rosszabb filmeket csinálnak, olvass újságot és nézz tévét, ott a mozi.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása