Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A legdurvább Skittles reklám!

Idegesít a zsíráfot fejő feka raszta, aki kiöregedett a Sport szelet szpotokból? Akkor ezt a filmet még csak véletlenül se nézd meg, mert biztosan meghaladja a toleranciaszintedet. Az egyetlen mentség csak az lehet rá, hogy nem a Skittles hivatalos ügynöksége keészítette, sőt még csak nem is hivatalos Skittles reklám, mert elvileg a színes cukorkákat gyártó cég soha nem hagyta jóvá, sőt a mese szerint (ami persze egy ügyes fal sztori is lehet), még csak meg sem rendelte azt. A sejtelmesség és titkolózás nem csoda, mivel a Cousins nevű amerikai rendezőpáros által forgatott film minden eddigi határon túlmegy. Ebben egy fiatal házaspárt látunk, akik a nászéjszakán (ha nem még a polgármesteri hivatalban) olyan közel kerülnek egymáshoz, amilyen közel csak lehet. A főhős boldogan hágja meg kedvesét, majd a végén minden Skittés rajongó álmát beteljesítve cukorkákat lövell az arájára. Ha akarom vicces, ha akarom prosztó, ha akarom provokatív, ha akorm bunkó a szpot, szerintem döntse el mindenki maga!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr523092509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.07.24. 11:33:41

fú de bunkó! :D

aha, persze 2011.07.24. 11:52:36

Ú, aztaaaa, dekeméény! És frankón, meg sem rendelték? Megáll az eszem! Még ilyet!

(Én így csodálkozok rá egy nyilvánvaló vírusra.)

vettmalac 2011.07.24. 12:06:56

A "Spost" szelet olyan, mint a Sport szelet, vagy lemaradtam valamiről?

Kontárblog · http://kontar.blog.hu/ 2011.07.24. 12:07:59

szerintem valahol leginkább szánalmas az egész...

Mária 2011.07.24. 12:23:15

@Kontárblog:

A Skittles alapvetően túlragozta a "... the rainbow" ötletet, ahol a szlogen kipontozott első szava helyére már szinte minden angol kifejezést behelyettesítettek.

Tény, hogy ebben az összefüggésben még nem gondolták át a dolgot :)

A zsiráfot fejő raszta meg szerintem is halál idegesítő, ezért plusz egy pont Cousens-éknek, hogy nem csak magukban fortyogtak miatta :)

azoli79 2011.07.24. 13:00:52

Pedig az össze pornó oldalon tolhatták volna ezt a reklámot :)

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.07.24. 13:02:14

Ahhoz túl jó a felvétel, hogy valaki csak úgy magától leforgatta volna mindenféle megrendelés nélkül. Erotikus filmek reklámsávjába tökéletes a spot.

bubo cupropenis 2011.07.24. 15:28:46

Nagyon jóóóó, de azt egy másodpercig sem hittem el, hogy ezt nem a Skittles marketingesei találták ki.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2011.07.24. 15:58:36

Ipari bunkó, de nagyon jó :o)))) És persze sokkal jobb, mint a zsiráfos.

Pierr Kardán 2011.07.24. 18:22:04

Én még nem láttam jó skittles reklámot, szerintem mind szar!

okossan 2011.07.24. 18:54:21

És a Skitties jó? Már kacérkodok vele.

Sir Integra 2011.07.24. 20:11:03

Nem értem mi baj van a füves reklámmal, szerintem zseniális.

Ez viszont gyökér.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.07.24. 20:57:16

Nagyon faszályos:D Épp Skittlest eszek amúgy...és esküvőre készülök (szeptemberben lesz:D).

Egyébként a múltkor valamelyik német adón egy, a rasztáson kívüli verziót láttam. Egy fószer falat fest és ablakokat nyitogat. Az egyikből skittles ömlik. Megpróbál egy másikat és pofán bassza egy oroszlán:)Nekem az is tetszik:D

NA YA! 2011.07.24. 21:16:38

YÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!

Mr Garrison 2011.07.24. 22:13:16

akkor most sperma ízű az új sziktesz? Szerintem ez már nem vicces csak szánalmas... ezért már büntethetne a médiahatóság

Noda10 2011.07.24. 23:10:40

ez vérprofi. így kell eljuttatni egy laza reklámot a nem fanyalgó célközönségnek úgy, hogy kikerültük az álszent szakmát :) sztem szándékos és mesteri

AnChoR 2011.07.24. 23:14:13

maga a cukor amúgy drága, és nem túl fini...
nem éri meg, pont mint egy apple cucc.

frontember876 2011.07.25. 00:31:43

kérem szépen. A marketing szakmának csak az egyik szelete, hogy egy ilyen reklámon a következő napokban néhány millióan dumálgatnak kicsit erről a szpotról, ami nyilvánvalóan a cég gerillaosztályának terméke. Ilyen szintű filmet a reklámszakmában mondjuk 25 millio + áfa leforgatni, és ilyet viccből azt gondolom senki sem csinál.

A marketing szakma lényege viszont az, hogy a felvezető szövegben leírt zsiráfos reklámot nem csak ismerted, amikor olvastad, hanem azt is tudtad, melyik édesség reklámjáról van szó.

Ennyi :) céljukat elérték, ha holnap egy benzinkútnál meglátod, valószínűleg elmosolyodsz, és nagyobb eséllyel veszel egyet, mint hogy nem.

Tökéletes a gépezet. Gyűlölöm, de respect.

p.gono 2011.07.25. 01:13:06

Skittles - gecifinom / gecijó

De aki kóstolta már, az úgyis tudja, hogy: geciszar.

exter69 · http://sexopoly.tarhely.biz 2011.07.25. 06:23:47

gerilla, de szerintem így is gagyi

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.07.25. 07:25:20

Az milyen amikor valamelyik csaj panaszkodik, hogy fáj a gyomra, erre a másik csaj kefírt ajánlj neki, plusz még egy kamerát nyom a kezébe, hogy örökítsen meg mindent. Én folyamatosan azon töröm az agyam, hogy mit kell neki megörökíteni????? A wc csészében levő dolgot??? Vagy a fintorait a tükör előtt?? Vagy mi a jó fiszfenét???

2011.07.25. 08:17:16

Gerillamarketing. Kicsit paraszt, de jó.

sashlee 2011.07.25. 08:33:01

elég ócska lopás ebből:
www.youtube.com/watch?v=m86z_480bqo
0:58-nál érdemes figyelni.
Közel sem lett olyan vicces mint ez a Diesel reklám.

nemezisazis 2011.07.25. 09:14:26

úgy is van egyétek gyerekek

baggins21 2011.07.25. 09:20:48

Hehe ezt én is szeretem csinálni :DD

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.07.26. 10:43:05

Csak nekem van az, hogy lehetetlen megnézni a beágyazott videót, mert csak minden 32 képkocka látszik? (vagy ha épp nem, akkor meg összeomlik a böngésző amikor rákattintok a lejátszásra))

pixmac3Cmanager · http://www.pixmac.hu 2011.08.01. 13:18:37

A "give me some sugar" megjegyzés passzol mindkét esetben(cukor, szex), ezért válszatották igy. Nem annyira tetszik különben.

tojásoslecsó 2011.08.23. 02:30:33

Mi a rák az a skittles?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása