Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Orbán Viktor a világ diktátorai között

Putyin, Kim Dzsongun, Mugabe, Asszad és Alijev. Elég beszédes névsor, ha a világ legkeményebb kezű diktátoait kell felsorolni, egyikük sem maradhat ki. Meglepő, vagy ha akarom felháborító, ítélje meg ki-ki vérmérséklete szerint, de vannak, aki szerint ebben a névsorban Berlusconinak, Erdogannak, sőt, Orbán Viktornak is helye van. Hogy ki azok? A Reporters Without Borders nevű, az újságírók szabadságáért, függetlenségéért és testi épségéért küzdő szervezet, ami nagyon komoly hagyományokkal és tekintéllyel bír szerte a világban.

A reklámban kedves, kutyusokat, kisbabákat, egy csokor virágot vagy a saját családjukat ölelgető politikusokat látunk, akik olyanok mintha földre szállt angyalok lennének. A reklám üzenete az, hogy ha rajtuk és a befolyásuk alatt álló médián múlna, pontosan ilyen kép alakulna ki róluk az emberekben. Ezért van szükség olyan újságírókra (és az őket védő szervezetekre), akik elég bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak hatalommal, és megmutassák annak másik vagy ha úgy tetszik valódi arcát is. A kampány szombaton indult a legnagyobb francia tévécsatornákon, így elég sokan találkoznak majd vele, és látják majd a magyar miniszterelnököt a tekintélyelvű rendszereket építgető hatalmasságok névsorában. Én a magam részéről nagyon nem örülök ennek, nem túl jó érzés, amikor az országot megint ilyen kontextusban emlegetik. 

A többi érdekes, emlékezetes reklámot se hagyd ki, csatlakozz az addicthoz a facebookon!

Címkék: politika

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr935705022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Larry Silverstein 2013.12.23. 11:36:14

@andimanó: A független média az milyen?

A balos sajtóból tudsz olyat amelyik magyar tulajdonban van? Vagy pont attól kellene függetlennek lenni?

profilo 2013.12.23. 11:37:55

@xvxvxv:

Na látod!
Egy úriember így siránkozik.Azért ez mégiscsak stílusosabb,mintha csak a fősodor megszokott és joggal megunt szólamait használnánk.

:)

Larry Silverstein 2013.12.23. 12:01:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Egyes szám médium, többes szám média.

Mint a mouse - mice.

sírjatok 2013.12.23. 12:02:45

@belekotty: "A médiának nincs többesszáma, te műveletlen picsa, mert a média szó egy gyűjtőfogalom a hírközlés formáira. "

Gondolom akkor operák sincsenek, hiszen az opera már többes szám, az opus az eredeti szó. Az meg hogy egy elmagyarosodott szót magyarul ragozunk, ki a faszt érdekel. Annyira bírom, mikor az ilyen félhülyék azt hiszik, hogy na végre valamit jobban tudnak, oszt még azt is elbasszák. Nesze művelődj:

index.hu/tudomany/2013/11/28/a_legoptimalisabb_mediak_abu-dzabiban/

Kalmár 2013.12.23. 12:03:27

Teljesen képtelen gondolat diktátornak nevezni olyan politikust, akit demokratikus (!!) választáson a nép emelt többedjére hatalomba.

Más amikor 1 jelölt van és 1 párt.

Orbán Viktor a legnépszrűbb politikus a köztársasági elnökön kívűl.

Messzire ér a liberális lobbi keze
Ennyi.

Olyan kemény a kormánypárti sajtó, hogy a Hvg, ÉS, Index, Origo, Népszabadság, Népszava, Klub rádió, RTL stb

Alig tudják kompenzálni......

Nem veszitek észre, hogy öngólokat rúgtok tucatszámra amikor, ilyen nyilvánvaló hazugságokkal kampányoltok??
A valóságot nem tudjátok megerőszakolni.
Ezért kerültök, ti liberálisok a történelem szemétdombjára!
Ott a helyetek!

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.23. 12:03:51

@Larry Silverstein:

Nem.

Egyes szám: médium/média. Többes szám: médiumok/médiák.

sírjatok 2013.12.23. 12:04:05

@Larry Silverstein: csak kérdés, hogy akkor helyes-e a következő mondat: "a gyilkosságról hírt adtak a média", vagy mégis döcög valahol? Merugye ha a média a többes szám, akkor ide zseniálisan passzolnia kellene...

Blázser Bozsó 2013.12.23. 12:08:07

@luis5: "mutasson már nekem valaki egy (1!) db magyar újságírót aki az elmúlt 3.5 évben kapott egy pofont a véleményéért! "

Mong Attila. Hoppá... Csak nem kirúgták a véleményéért ? Pedig egy szót sem szólt, csak 1 percig csöndben volt...

sírjatok 2013.12.23. 12:11:59

@Blázser Bozsó: ?? Képzeld, még a nagy Ámerikában is rugdosnak ki embereket, ha olyasmit tweetelnek, ami nem tetszik a munkáltatójuknak. Ettől még szabadon elmondhatják a gondolataikat, nem fojtja beléjük senki.

Larry Silverstein 2013.12.23. 12:27:31

@sírjatok: Igen, ott döcög hogy a gyilkosságról hírt adott a média, helyesen.

De ha báncsa a füled vannak rokon értelmü szavak a médiára.

Larry Silverstein 2013.12.23. 12:28:49

@Blázser Bozsó: És a bajaividiós HVG-s arc is eltünt. Ja nem.

Ez már a soá maga!

Stabilo 2013.12.23. 12:35:17

Én nem tudom, hogy mit erőlködik a jelenlegi kormány azon, hogy ilyen vagy olyan színben tüntesse fel magát a liberális csürhe előtt.
Ha nekik úgy tetszik akkor diktátor, azt ennyi. Ki nem szarja le. Százszor inkább egy ilyen diktátor mint egy beszari, beszélni sem tudó Bajnai fajta seggfej.

Netuddki. 2013.12.23. 12:42:20

@Kalmár: "Orbán Viktor a legnépszrűbb politikus a köztársasági elnökön kívűl."

Emmá biztos! Ennél már csak orbánviktor anyukája népszerűbb...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 12:45:36

A nyomtatott sajtót a kutya se olvassa.

Az online média 80%-a pedig minduntalan Orbánt és a Fideszt fikázza, mikor éppne nem az MSZP diktatúra van hatalmon.

Ezek fényében meglehetősen röhejes újságírók elnyomásáról beszélni hazánkban.

Még a kurc.info-t se sikerült betiltani se az MSZP-nek se a Fidesznek.

Netuddki. 2013.12.23. 12:49:19

@Stabilo: "Liberális csürhe", "seggfej"

Ugye holnap szenteste vagy mi lesz, aztán karácsony. Ti nemliberális, keresztény fideszesek így ünnepeltek? Ehhez csak gratulálni lehet!
Vagy csak a fideszt akarjátok lejáratni és valójában ti vagytok a liberális csürhe? Mert egy keresztény fideszes ilyeneket karácsony előtt nem vesz a szájára. Máskor se. Még akkor se ha meggyónja.
Persze csak találgatok. Még az is lehet, hogy valóban ilyen gyűlölködő seggfejek a fideszesek mint ti...

Alvarez 2013.12.23. 12:49:25

Priceless:))

Azért is jó találmány az internet, mert a pofájába lehet röhögni az ilyen kis zsebdiktátornak. És figyelik ám ki mit ír: lásd a királylány kifakadását a középiskolai tanára ellen.

Ha más nem megy, akkor nevetségessé kell tenni és nyilvánosan megalázni.

Jolka40 2013.12.23. 12:50:50

@sírjatok: A gyilkosságról hírt adott a média. Vagy a sajtó. Ennyi.

luis5 2013.12.23. 12:53:53

@Blázser Bozsó: és pofont kapott? :-) Na ugye...

ob,szerver 2013.12.23. 12:55:48

@kovi1970:

Elmentek a picsába mocskos MSZP csicskák.

Önlik a fos a szátokból megállás nélkül, és te kéred ki magadnaka hangnemet ?

EZt a képmutatást csak kedvenc MSZP-s diktátoraidtól tanulhattad. Bajnai-GYurcsány tolvajoktól.

Netuddki. 2013.12.23. 12:57:15

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Ezek fényében meglehetősen röhejes újságírók elnyomásáról beszélni hazánkban."

Újságírók elnyomása? Miafaszról beszélsz? Még a fideszes "köz" médiában sincsenek elnyomva az újságírók, hogy a fideszt dicsőítsék. Önként és dalolva teszik mindezt. Meg persze a havi keresetükért, amit még mindig jobb ha megkapnak minden hó elején mintha nem. Mégis hogyan nézne ki ha abba a kézbe harapnának amelyik eteti őket. Persze az egész logikában van egy aprócska baki. Nem a fidesz "eteti" őket, hanem az adófizetők. Tehát nem a fidesznek kéne megfelelniük, csak ugye a hatalom át lett adva a 2/3-nak. Szar dolog ha valaki visszaél vele, mert egyszer majd számot kell róla adni azoknak akiknek a valódi hatalom a kezükben van.
Áááh, falra hányt borsó...

Netuddki. 2013.12.23. 12:58:33

@ob,szerver: Szánalmas vagy! Akárki is vagy...

"ob,szerver 0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2013.02.14. óta tag."

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 13:01:09

@kovi1970:

8 évik az MSZP diktatúra irányította a közszolgálatot.

És mély kussban voltál hülye MSZP csicska.

A kiegyensúlyozottság jegyében, most 8 év Fideszes közmédia dukál.

Tetszettek volna az MSZP idején háborogni, akkor nem lenne természetes mostanra, hogy a kormánypárt uralja a közmédiát.

Hozzáteszem az MSZP-től jobban senki nem nyomta le a közszolgálatot.

rfbzs 2013.12.23. 13:08:31

@luis5:
Érdekes, hogy mindig halálra röhögöd magad, és mégis itt vagy.
Névtelen szervezet, azt mondod? Lehet, hogy csak számodra.
Azért, ha nagytekintélyű újságírók - akik minden bizonnyal jobban átlátják a világot, mint te - mondanak, értékelnek valamit, annak nagyobb a súlya, mint az amúgy csak itthon hülyülő, egyébként tényleg noname CÖF-nek.

Mesterlövész 2013.12.23. 13:10:06

@belekotty: Nem kell őt mosdatni, a bankok és a multik elleni harc szintén csak szavak és látszatintézkedések szintjén van jelen. Vicces, hogy leírod, hogy populista, aztán a populista intézkedéseivel értesz egyet. Na de ettől még tény, hogy baromság őt diktátornak mondani.

Mesterlövész 2013.12.23. 13:11:23

@ob,szerver: Bocsásson meg, uram, ön milyen féle féreg?

♔bаtyu♔ 2013.12.23. 13:13:52

Nyilván marha hiteles az, ha egy Soros által pénzelt szélsőséges libsi szervezet diktátorként jeleníti meg azt az Orbánt, aki 2014-ben a nélkül is magasan megnyeri a választásokat, hogy ellenzékét mondvacsinált indokokkal megverette volna, mint a "demokraták".

Szórakozzatok libsik Soros pénzén, amíg ennyien utálnak benneteket, addig nem probléma.

Ez az "Orbántól rettegünk" kb. annyira liberális hazugság, amint az, hogy a "cigányok rettegnek tőlünk".

szamarhegy 2013.12.23. 13:14:54

@Siphersh: Erdogan munkásságát nem ismerem, de Berlusconi és Orbán afféle 2.0-ás diktátorok, akik rafinált, kevésbé megfogható és látványos módszerekkel, az állami pénzek, kiadások elosztásának teljes újraszervezésével,a média megszerzésével építettek ki szinte teljesen monopol politikai hatalmat, amelynek alapja az állandó kommunikációs zajongás, a szavazók közélettől való elvadítása, eltávolítása és a társadalom értelmes részének beszorítása a közszféra által kontrollált szektorba,ezzel egzisztenciális nyomás alatt tartva őket.

♔bаtyu♔ 2013.12.23. 13:14:57

@kovi1970: Szerinted Gyárfásékat ki etette te ostoba?

bkkzol 2013.12.23. 13:18:12

Valószínű, hogy a cikk írója csak a Tavares jelentést kapta meg egy MSZP-s képviselőtől. Ez volt az infoja.

szamarhegy 2013.12.23. 13:18:43

A fenti videó kapcsán érdekes azt látni, hogy 8-10 évvel Fico vagy Meciar került volna be egy ilyen összeállításba, most meg Orbán vagy Ponta esélyes ilyen listákra.

Alvarez 2013.12.23. 13:20:14

@♔bаtyu♔: Budapesten miért akarják eltörölni a közvetlen főpolgármester választást? Csak nem jöttek rá, hogy semmi esélyük?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 13:21:54

A ballib csürhe ha művészkedni akar:

index.hu/kultur/2013/12/23/rossz_hir_karacsony_elott_befuccsolt_az_ujjbabopera/
"a Népszínház utcai Drunken Tailor kocsma-étterem-szórakozóhelyen tartott vasárnapi előadásán mindösszesen négy néző jelent meg."

:DDDDD
Már kezdem érteni a ballib "művészek" miért folyton a Fideszt és Orbánt fikázzák, és miért az ország lejáratásán munkálkodnak.
Mert a "művészetükre" a kutya nem kíváncsi.
Viszont az MSZP-s csürhe újjongva tapsol ezekér a performanszokért.

Erő e-meló 2013.12.23. 13:25:07

Egy jól működő rendszer mindig valahol a totál demokrácia (más szóval anarchia) és a totál diktatúra között kell hogy egyensúlyozzon, a politikában éppúgy, mint egy vállalat vezetésében. A vállalat vezetésében több a diktatórikus elem, mint egy demokratikus politikában, de az utóbbiban se árt néha az erős kéz, mert különben zűrzavaros világ jön, ami keveseknek hiányzik

Larry Silverstein 2013.12.23. 13:25:51

Az RSF fő pénzügyi szponzora az EU parlament.

www.sourcewatch.org/index.php/Reporters_Without_Borders

Szóval az EU-t nem szerető emberek lesznek a dikátorok, az EU-t birodalommá szervezők meg a demokraták.

Erő e-meló 2013.12.23. 13:29:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Ezek azt hitték, hogy meg tudják ismételni az őszirózsás forradalmat a gaz Orbán ellen, ugyanúgy mint akkoriban elindítva a menetet a Népszínház utcából

Aztán megjellentek négyen, akik shoppingolás után bejöttek melegedni

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 13:33:30

@Larry Silverstein:

Az EU-ból is csak Néppárti politikusokat tettek be.

Szóval az EU-s ballibek alkotása ez a lista.

Teszem azt Mr Ponta nincs benne véletlenül sem.
Pedig autokratikus törekvésekben ott sincs hiány.
De nézzük mit mond Ponta estén az EU-s ballib csürhe vezetője:

mandiner.blog.hu/2012/07/05/szocialista_randevu_a_jogallammal_jatek_harom_felvonasban

Hannes Swoboda frakcióvezető csak ennyit mond: „A kormányt azért választják, hogy kormányozzon, nem pedig azért hogy az államfő megakadályozza a munkáját.″

Larry Silverstein 2013.12.23. 13:41:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Kérdés az EU parlamenti választások után milyen pénzből fognak észt osztani?

Larry Silverstein 2013.12.23. 13:43:44

@Larry Silverstein: Ja most nézem az Open Society Foundation is tolja őket.

Vitez Belizar · http://agoraanomalia.blog.hu/ 2013.12.23. 13:45:36

Az imázsalakítás nem arról szól, hogy ki vagy, hanem arról, hogy minek látszol. Mint ahogy minket sem érdekel, hogy Bantuföldön a törzsfőnök tényleg akkora geci-e, elfogadjuk azt a képet, ami eljut hozzánk róla, úgy egy francia sem fog egyből a számítógéphez ülni, hogy Google fordítóval kiderítse, ki is ez az Orbán? Egyszerűen szar a társaság, sőt egyenesen égő ebben a sorozatban megjelenni, és a kormány kudarca, ha ilyen kép alakult ki róla a kommunikációba öntött milliók ellenére. Nem hiszem, hogy a pereskedés lenne a kiút, sőt, az rontana a helyzeten. Azt csak sajnálni tudom, aki ennek örül, bármennyire is kritikus a jelenlegi kurzussal, az egész országnak ártanak az ilyen megítélések. Nem egyszer szívtunk már a történelmünkben a rossz országimázs miatt, annak ellenére, hogy nem voltunk rosszabbak (és most sem), mint a nyertes szomszédaink...

Stabilo 2013.12.23. 13:46:25

Ebben a témában kár itt egymással karatézni. Aki beszéli az angolt vagy a franciát, az kommentálja a videót, mondja el a véleményét.
Annak több értelme van.

Larry Silverstein 2013.12.23. 13:48:14

@Vitez Belizar: 'és a kormány kudarca, ha ilyen kép alakult ki róla a kommunikációba öntött milliók ellenére.'

- Miért szerinted valaki lehozza ezt a listát a jeshivásokon kívül?

Publius Decius Mus 2013.12.23. 13:53:06

Egyrészt ma már mindenki tudja, hogy mit jelent a független szó egy szervezet nevében. Ők sem azok, de még ebben is hazudnak.

Másrészt ilyen az amikor újságírók mondják meg a frankót. Összemosnak, színeznek, csúsztatnak. Ez a foglalkozásuk.

midnight coder 2013.12.23. 14:05:19

@Orbán Diktor: "Ha igen, akkor ess neki még egyszer a kommentemnek."
Ha 50x megyek neki, akkor sem látok különösebb eltérést az eddigi kúrmányok és Viktorék között ebben a tekintetben.

"Akkor ez nálad felmentés a mostani elvtársak számára? Fogadjunk, hogy erre nem válaszolsz, szarházi."
Már miért ne válaszolnék, bunkókám ? Felmentést nem ad, de a realitás az, hogy két tolvajbanda között lehet választani. Az hogy Orbánék lopnak nem igazán érv ellenük, miközben a másik oldal ugyanezt csinálta hatalmon, sőt.

"Na ja, a te problémádra is van megoldás, csak a megfelelő szakemberhez kellene fordulni."
Ha picit átgondolod, nem annyira valószínűtlen ez a forgatókönyv. A különféle nacionalizmusok némi fáziskéséssel elérték a zsidókat is, és bizonyára jó pár olyan akadt köztük, aki az asszimilációnál a tömeges pusztulást is jobb alternatívának látta. Ahogy az iszlamista fanatikusok sem sokat izgatják magukat amiatt hogy pár iszlamista is belehal Pl. egy piacon robbantott bombába. Mit láthatott a korabeli zsidó fanatikus: annak ellenére hogy ők Isten Választott népe, akik csakis és kizárólag egyedül Isten gyermekei, nem csak hogy a hazájukat vesztették el, de a nyelvüket is, sőt asszimilálódnak - egyre inkább elhagyják az ősi szokásokat, netán nem zsidóval kötnek házasságot. Simán lehettek olyanok, akik úgy érezték hogy a zsidó népet csak úgy lehet megmenteni, ha mesterségesen felerősítjük a társadalmakban amúgy is meglévő zsidóellenes érzelmeket.

"Nem mindegy az neked, hogy előtte vagy utána csinálták? Nyilasok tették, nem németek."
Néhány hülye mindig van, aki ezért vagy azért szeretné lelőni az embertársait, vagy kényszermunkára hurcolni őket, esetleg kifosztani. Normál körülmények között ezek nem kerülnek hatalomra. Hitlerék kellettek ahhoz, hogy a nyilasok igen.
Ahogy aztán a népet málenkij robotra, vagy Recskre koncentrációs táborokba hurcoló hülyék hatalomra jutásához is külső erő, az oroszok kellettek. De sem ezért, sem azért nem a mindenkori magyar társadalom volt a felelős.

Zakk (törölt) 2013.12.23. 14:26:15

azért van ez a helyzet és azért érzed magad kényelmetlenül kedves szerző mert állandóan faszságokat irkáltok a balogjaitokon.. Rezsim? Diktátor? Éhezés? Fasizmus? Véresszájú antiszemitizmus? Soroljam még????? Miattatok van rossz híre az országnak barátom. Mert elbuktatok egy választást egy orbitálisan fasz kormányzás után és nem szálltatok magatokba hogy miért is lett a nagy zakó, nem dehogy, telerikácsoltátok a világot hazugságokkal. Ami most persze visszaüt és kényelmetlenül érzed magad. Akkor nem érezted magad kényelmetlenül amikor a világ hülyéje gyurcsány ferenc a CNN adásában makogott értelmetlen és érthetetlen hunglish nyelven baromságokat arra a kérdésre hogy miért hazudott a saját népének??? Az nem zavart bazdmeg?? Akkor nem érezted magad rosszul? A szerencsétek hogy nem én vagyok a miniszterelnök hanem Orbán. Miért? Mert ha én lennék, már rég nem lenne Index.hu és tsa, csak és kizárólag azért hogy legyen valós tartalma annak a hazug állításotoknak hogy Magyarországon nincs szabad sajtó..Nyugatról pénzelt Bajnai? Hazaáruló mindenki aki politikai célokra bármilyen anyagi támogatást elfogad.. Ez nem zavar faszkalap? Nem zavar hogy nyilvánvalóan az összmagyarság ellen dolgozik a liberális bal??? Szerinted nyertek választást?

2013.12.23. 15:10:37

Gondolom ez a gittegylet nem vergődött, mikor a judeobolsevikok megszavazták a szólásszabadságot két lábbal tipró holokauszt törvényt.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2013.12.23. 15:14:35

Nem olvasva végig a hozzászólásokat a következőket szeretném elmondani. A szó, hogy "diktátor", elég nehezen körbeírható. Vagyis ha könnyebben akarjuk láttatni és már egy-egy Putyint meg Erdogant is ide sorolunk, akkor ezeket a személyeket kicsit hátrébb is tolhatjuk, és így kezdhetnénk a sort: Obama.
Tisztában kell vele lennünk, hogy a demokrácia és a diktatúra, mint két érdekes (sosem megfejthető) fogalom a mai világban képes akár eggyé is válni, úgy működni, hogy nézőpont szerint láthassuk. Vannak, akik szeretik az USÁ-t mint demokráciát látni, mások (főleg újabban azok, akik ott élnek) inkább egy diktatúrába hajló önkényuralmi rendszert éreznek a bőrükön.

Szerintem ilyen sehonnani kis újságírók, akik közül négy-öt összeütött egy bejegyzett szervezetet (csak mert az egy jópofa dolog), nem képes sem meghatározni, sem felmérni, sem pedig kielégítően elmagyarázni és indokolni, kit és miért tartanak diktátornak. Ez személyfüggő. Hangulatfüggő. Politikai állásfoglalás-függő - éppen ezért nevetséges.

Addig, amíg a világ egy emberként tapsikol korunk legnagyobb diktátorának, Obama Bácsinak a terület- és nyersanyagszerző "megelőző csapásain", valami nagyon el van ferdítve. Addig, míg egy igenis faji alapon való jövőbe látást előtérbe helyező vezetőt diktátornak kell neveznünk, csak mert valami 4-5 egykoron közös kollégiumba járó és rejszoló "írócskák" azt mondják, van valami kibaszott baj a világgal.

Nem minden fekete és fehér, de azért ne keressünk már kiugrásra való lehetőséget abban, hogy hülyeségeket beszélünk. Még akkor sem, ha apu és anyu ott állnak mögöttünk (hiszen ezért is lettünk semmirekellő újságírók), vagyis a HATALOM, maga a diktatúra tologat bennünket - akikről persze nem szólunk a "diktátorok a világban" című esszénkben. Hogy nézne az ki? :-)

Egyszóval. Amíg Obama "monkey" Barack nem lesz egy ilyen lista élén, addig a lista hamis. Vagy csak hasraütött. Felőlem lehet Putyin meg Orbán Bácsi diktátor, engem ez nem zavar, de hogy veszi ki magát, mikor a buliban a házigazda pedofilt játszik és a kisfiunkat fogdossa, mi meg nevetgélünk a többiekkel, mert az jó dolog? Inkább basszunk oda, függetlenül attól, hogy övé a ház, a pia, meg minden itt a környéken - tudja már meg, hogy nem fütyizhet kisgyerekeket.

Bocs a hasonlatért. Manapság sokan Obama faszát szopkodják. Ez ostobaság. Ki kell mondani néha, ha valami nem oké.

szekertabor · provo.blog.hu 2013.12.23. 15:22:05

1. Aki politikusnak meg, az vállalja, hogy fekáliával dobálják olyanok, akik semmivel sem jobbak nála, és akiket senki nem választott. Ezért Orbánt nem sajnálom, nem tudom, meg lehet-e ezt szokni, de vállalta.

2. Én azonban sajnálom a magyar népet, amiért állandóan támadásoknak és megaláztatásnak van kitéve ilyen szenny szervezetek részéről, mint az RWB vagy a TASZ. Úgy gondolom, az okozott kár nem pusztán eszmei.

3. Ezért egyre inkább meg vagyok győződve, hogy aki a véleménynyilvánítása révén tesz szert bevételre vagy jövedelemre, az igenis erkölcsi és anyagi felelősséget visel a véleményéért. Ezt részletesebben kifejtettem itt:
provo.blog.hu/2013/01/18/velemeny_es_felelosseg

2013.12.23. 15:49:18

Persze-persze, aki nem úgy ugrál, ahogy a cionisták fütyülnek, az diktátor. Unalmas.

ephart 2013.12.23. 16:24:11

nem szívlelem különösebben Orbánt de az ilyenféle mocskolódás miatt kap tőlem egy szavazatot.az a zsigeri gyűlölet ami árad a magyarokra a judeobolsiktól elfogadhatatlan

Orbán Diktor (törölt) 2013.12.23. 16:39:58

@Zakk: "azért van ez a helyzet és azért érzed magad kényelmetlenül kedves szerző mert állandóan faszságokat irkáltok a balogjaitokon.. Rezsim? Diktátor? Éhezés? Fasizmus? Véresszájú antiszemitizmus? Soroljam még????? Miattatok van rossz híre az országnak barátom."

Ostoba fasz. Minek olvasod ezeket a blogokat? Nem találsz olyat, ahol zavartalanul nyalhatod a rablóbanda seggét? Nincs békamenetes blog, ahol a hozzád hasonló szarháziak éltethetik a hatalmon levő maffiát? Zavar mások véleménye? Ha igen, miért nem ugrasz a Dunába?
A hozzád hasonló Orbán-bolsevikok miatt van rossz híre az országnak, ti tettétek ilyenné kétharmaddal. Ne reklamálj, hülye gyerek.

ephart 2013.12.23. 16:54:30

@Orbán Diktor: nem szívlelem különösebben Orbánt de az ilyenféle mocskolódás miatt kap tőlem egy szavazatot.az a zsigeri gyűlölet ami árad a magyarokra a judeobolsiktól elfogadhatatlan.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.23. 17:38:58

@Lindalinda: Öröm nézni a kommenteket. Főleg a jobbantakat. Megjöttek az igazi gyöngyszemek, linda, meg a mindig gyurcsányozós beakadt fasz.

Süt a gyűlölet, ami rágja a mocskos álnemzetieskedő lelkület. Nem az a bajuk, hogy magyarországon nincs sajtószabadság, hanem hogy a "mocskosliberálisokat" - akik mellesleg a honfitársaitok ti állatok - nem vegzálják a mostaninál sokkal jobban. hogy lehettek ilyen ocsmány undorító álszent banda? Ha Viktor tudja, hogy ilyen mocsadék szavazói vannak, biztosan szégyenli magát.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 17:44:47

@Orbán Diktor:

Persze persze.. Ha eltér az emberek véleménye a tidetől, akkor
azok az emberek nem is léteznek.

Egyre nevetségesebb vagy, te elmeroggyant ballib csicskácska.

Larry Silverstein 2013.12.23. 17:46:22

@Orbán Diktor: Több néven futok de nem ezeken, Watson.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 17:47:52

@Magyarország jobban teljesít:

Vazze..

Kinyitom az indexet, és a címlapos blogok 80%-a diktatúrát hazudik, bérreteg, és hangulatot kelt.

Milyen szólásszabadság hiányzik még majom ?

Mi az, amit még nem írtak le itt pl ?

Kit büntettek meg érte ?

Értem hogy a bérrettegés jó szórakozás, de baromira unalmas, mindig végighallgatni siralmaitokat, mikor épp nem e kedvenc MSZP-s diktátoraitok vannak hatalmon.

Akik alatt
- A legtöbb tüntetést oszlattak fel,
- A legtöbb tüntetőt verték rommá,
- A legtöbb teret zárták le,

randomuser1 2013.12.23. 17:49:57

@imperial: ember, a cionizmusnak két ága van, a nyugati meg a keleti páhojj, ezek fújnak egymásra a videóban is. a parasztok meg melóznak közbe jól, de világot nem irányítanak, az is hótziher...
olvass több drábikot, h megvilágosodj :)

_Neville 2013.12.23. 17:55:34

Egyszerű ez, feleim! "Diktátor" = aki kormányon van, és a ballibek nem szeretik. Pont. Az egyéb definíciós hókuszpókusz mindig az adott helyzettől függ.

Jock Ewing 2013.12.23. 17:58:29

Ezért került rá O.V. a listára:

„a vitatott médiatörvények hatályba lépése óta széles körben elterjedt az öncenzúra a szerkesztőségekben”

Főleg az ATV jár élen az öncenzúrázásban...

Micsoda agyatlan faszfejek ezek a bal-liberálisok.

Kalmár 2013.12.23. 18:00:53

Jól van ez!

Minden fórumon sulykoljátok az embereknek, hogy:

A rezsicsökkentés az kamu.
A bankadó az káros.
A gyerek utáni adó kedvezmény káros.
Az egy kulcs káros.
Az IMF jó.
A családi pótlékot kell emelni

stbstb..

Meglátjuk mennyire kaptok ki..

Larry Silverstein 2013.12.23. 18:04:54

Épp ma jutott eszembe, hogy a fidesz 2/3-ra áll, az ellenzék gyengézik a botrányok ki se tudnak pattanni akkora a diktatúra, az Indexen meg hónapok óta nem volt semmi normális rettegés vagy nácizás.

Erre: index.hu/kultur/2013/12/23/schiff_andras_nem_teszi_be_a_labat_az_orszagba/

Mikor jutunk el odáig hogy csak sárga csillaggal megjelölve nyilatkozhassanak?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 18:07:57

@Larry Silverstein:

Azért a Liszt Ferenc díjat átvette, két rettegés között:

"A nap hamarosan eljö, amikor a zsidók kitoloncálásának kérdése az Élet, vagy a halál kérdését fogja jelenteni, egy olyan kérdéß halaszthatatlan megoldását, amely a felépülést célozza meg a békés mindennapi élet krónikus járványából, vagy annak szociális mocsárlázából"
Liszt Ferenc

Pattaya 2013.12.23. 18:12:43

@Lencsés István: Mert AZ! Mindenkinek érdeme szerint!

Larry Silverstein 2013.12.23. 18:14:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Azt azért tutira veszem hogy a dec. 24-25-26 nem múlik el keresztényellenes provokáció nélkül ilyenkor a szerkesztőségek fele benn marad, hisz nem ünnepelnek.

Pattaya 2013.12.23. 18:18:20

@Stabilo: Jó helyre rakták! Mert oda való!

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.23. 18:34:33

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Én nem mondtam, hogy nincs szólásszabadság. A cikk sem erről szól. A szólásszabadság korlátozása nem egyenlő a manipulált médiával.Persze te ezt nem érted, okádni jöttél, ahhoz értesz.

Valóban van szólásszabadság, például ha akarnám azt is ideírhatnám, hogy "a kurva anyádat te utolsó nemzetrontó gyűlölködő gazember. Remélem a mérhetetlen gyűlölet mégjobban felemészti a mocskos lelkedet, míg meg nem döglesz." Persze nem akarok ilyet írni, de megtehetném.

randomuser1 2013.12.23. 18:34:58

amúgyilag, viki talán szeretne nagy diktátor lenni, de csak egy kis intéző vlagyimir vlagyimirovics portájának perifériáján....

randomuser1 2013.12.23. 18:39:22

@Magyarország jobban teljesít: amúgy, a kelet és nyugat legutóbbi összecsapásának eredménye az, h a gazdaságpolitikailag semmit nem érő ember azt mond, amit akar, nem számít :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.23. 18:42:58

@Magyarország jobban teljesít:

Ki manipulálja pl az indexet ?

Ha leírtad volna a jókívánságaid, akkor a földön fetrengve röhögtem volna, hisz a magatehetetlen dühtől flusztrált okádás, leginkább a ballib csicskákat jellemzi.
AMit rögtön követ a kiábrándult belebetegedés a tényekbe, miszerint kedvenc pártjaitok statisztikailag a megérdemelt helyükön, nevzetesen a béka segge alatt trónolnak, hazugságaitok, bér-rettegéseitek, erőfeszítéseitek ellenére.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.23. 19:20:00

@♔bаtyu♔: Jaaaaj, hát te is megjöttél sorosozni? Te egyvágányú, soha nem fogod megunni? Izgi életed lehet. Sorosozol egyet, feláll rá, kivered és kezdődik előlről.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.23. 19:22:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Te aljas féreg. Semmi agyad sincs? Aki nem narancsseggnyaló mint te, az csak mszp-s lehet mit. Hát akkor nagy bajban vannak a kedvenc ánuszaid, mert a 8 millióból csak másfélmillióan tapsikolnak arra. Persze én okos vagyok, tudom, amit te nem, narancs-csicska.

Larry Silverstein 2013.12.23. 19:24:51

@Magyarország jobban teljesít: Nagyon örülünk hogy sokan vagy!

Mindenképp gyere tavasszal szavazni, éljen a demokrácia!

A szerelő 2013.12.23. 19:43:35

Tipikus fideszes hozzáállás, hogy majd mi megmondjuk, hogy mások hogyan lássanak, hogyan vélekedjenek rólunk, mert amit mi mondunk, az az igazság és mindenki más hazudik.
Ugye, droidkák? :)
Meg különben is, a rezsicsökkentés miatt támadnak minket, nemzetfelemelőket a gazok! :)

MCock 2013.12.23. 22:37:12

@Larry Silverstein:

média ~ sajtó

médium ~ sajtószerv

médiák/sajtók = helytelen

médiumok/sajtószervek = helyes

Orbán = diktátor = önkényúr.

Bár az

m1/m2/Duna/Duna world/Duna II. Autonómia/HírTV/EchoTV/Magyar Hírlap/Magyar Nemzet/Demokrata/Heti Válasz/Helyi téma/Lánchíd Rádió/Mária Rádió/Katolikus Rádió/Kossuth Rádió/Bartók Rádió/Klassz FM/Publimont/Mahir/Cityposter stb

erről hazudik, a kereskedelmi tévék nem politizálnak, a maradék pedig alig ér el valaikhez.

Én pedig örülök, ha akként mutatják, rászolgált.

Lencsés István 2014.01.02. 16:40:49

@Orbán Diktor: Névvel troll nem lehetek . Nekem ez az 1 nickem van , szóval hazudsz is fosva ami SZÁNALMAS , igaz vicces is , mert én sírva röhögök rajtad . :D :D :D + :D MAGYAR ként nem lehetek náci , és nem vagyok hazaáruló .

Lencsés István 2014.01.02. 16:41:36

@Pattaya: Kötőszóval ( mert ) nem kezdünk mondatot . Nem az . Érdemei alapján KIRÁLY .

true 2014.01.02. 16:51:00

@Lencsés István: Úgy látom te csak azon az órán voltál bent ahol a kötőszavakat magyarázta a tanár, de akkor sem figyeltél. A névelő, határozó és folytathatnám ismerősen cseng? Ne játszd már az eszed Pityuka, fogalmad sincs a magyar nyelvtanról. Töröld ki a segged a kisegítős érettségiddel, úgy látszik szart sem ért amit próbáltak neked megtanítani.

Lencsés István 2014.01.02. 17:51:22

@true: Én mindig figyeltem . Igen ismerem őket . Nem vagyok " .... Pityuka .... " , azaz tanulj meg olvasni . MAGYAR nyelvtan érettségim 5 - ös lett , szóval ennyit arról hogy nincs róla fogalmam . :) ;) :D Az érettségi mindenhol ugyanaz , azaz nem kisegítős . :) ;) Ja és diplomám IS van . :) ;)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.02. 20:13:56

@Lencsés István:
Akkor azóta felejthetted el a nyelvet. A magyar nyelvben ugyanis nincs olyan, hogy melléknév csupa nagybetű. Csupa nagybetűvel csak betűszavakat írunk.

Nincs olyan szabály, hogy nem kezdhetsz kötőszóval mondatot, ez egy tévhit. Stilisztikai szempontból helyteleníteni szokták a tanárok, de nyelvtanilag helyes.

Lencsés István 2014.01.02. 21:09:55

@Lord_Valdez: A MAGYAR az az nem melléknév . Tiszteletből IS lehet csupa nagybetűvel írni . Van olyan szabály hogy kötőszóval nem kezdhető mondat . Nyelvtanilag IS helytelen .

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.02. 21:27:23

@Lencsés István:
"A MAGYAR az az nem melléknév"
Egyes, leülhetsz.

"Tiszteletből IS lehet csupa nagybetűvel írni ."
Mindent lehet, de nyelvtanilag helytelen.

"Van olyan szabály hogy kötőszóval nem kezdhető mondat ."
Nézz utána!

Úgyse fogsz:
A magyar az egy nép név és egy melléknév. Abban az környezetben, hogy magyar nyelvtan, melléknév.
Egyébként pedig tökmindegy, mert egyik se nagybetű.
http://hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyesírás_szabályai/A_kis_és_a_nagy_kezdőbetűk

www.e-nyelv.hu/2011-01-19/kotoszoval-torteno-mondatkezdes/

Lencsés István 2014.01.02. 21:30:40

@Lord_Valdez: Idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) 5 - ös lett a nyelvtan érettségim , ennyit erről IS , tehát nem egyes . :) ;) Nem helytelen nyelvtanilag sem . Nem kell utánanéznem , tudom . Úgy se , külön kell írni . a link nem tény .

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.01.02. 21:46:17

@Lencsés István:
Bocsánat, hogy a Magyar Tudományos Akadémia A magyar helyesírás szabályai című kiadványa nem ér fel a te tényeidhez.

Lencsés István 2014.01.02. 21:47:59

@Lord_Valdez: Nem az én tényeim , hanem maga a TÉNY .

true 2014.01.03. 10:43:28

@Lencsés István: Te ostoba barom. Annyi eszed sincs, hogy egy könyvet a kezedbe vegyél és elolvasd. 5-ös érettségi? És melyik iskolában? Lássa csak mindenki, hogy melyik alja iskolában szerezted, írd csak le! De megnézném én azt a bizonyítványt! Hazudsz, mint a vízfolyás.

Lencsés István 2014.01.03. 11:00:58

@true: A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság . Több eszem van mint neked . Minden nap elolvasok egy könyvet . Igen 5 - ös érettségi . Az érettségi mindenhol ugyanaz . Kötőszóval ( és , de ) nem kezdünk mondatot . Én SOHA nem hazudok .

true 2014.01.04. 12:32:58

@Lencsés István: Megnyugtatlak, nem ugyanazok a követelmények. Pont ezért nem jártál egy normálisabb gimnáziumba. Fel sem vettek volna. Ahol én tanultam az első osztályt sem végezted volna el. Te idióta. Töröld ki a segged az érettségiddel. Csak azt a vacak iskolát minősíti ahová jártál. Nevetséges, ahogy erőlködsz. Azt hiszed, nem látja mindenki, hogy milyen szánalmas minden próbálkozásod, ahogy el akarod hitetni magadról, hogy mekkora fenomén vagy? Te folyamatosan hazudsz és semmit sem tudsz bizonyítani, csak dől belőled a sok ostobaság. Takarodj el és tanuld meg amit elfelejtettek a fejedbe verni, ne másokat oktass ki a nem létező "tényeiddel" és "alapdolgaiddal". Te idióta, fogyatékos selejt.

Lencsés István 2014.01.04. 12:41:33

@true: Az érettségi vizsga mindenhol ugyanaz , ha ez nem jut el , akkor ma és ezen blogbejegyzésnél utoljára reagálok rád . Középiskolába jártam , 1 normálisba , ne irigykedj . :) ;) :D Te nem tanultál sehol , hisz még a neved sem vállalod , pedig azt már általánosban is tanítják , tehát ennyit rólad .... :D :D :D + : A rólam kialakított véleményed nem érdekel , mert hazugság , ha ez nem jut el , akkor első mondat jön . Nem csak érettségim van , hanem diplomám is , és nem törlöm ki vele , mert ezek miatt keresek még többet , de te ezt sem érted mert szerencsétlen vagy . :D :D :D + :D Elhiszed hogy nem érdekel az anonimok véleménye ? :D Én tudom hogy jó vagyok , a többi nem érdekel . :) ;) :D Én SOHA nem hazudok , ha nem jut el , első mondat jön . A tényt nem kell bizonyítani . Amit írok az tény , ha neked ostobaság , az nem az én bajom . :) ;) :D Én minden nap tanulok veled ellentétben . :) ;) Nem oktatok , alapdolgot várok el , van különbség . :) ;) Szövegértelmezési képességed egyes . :D Idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :)

true 2014.01.04. 12:55:54

@Lencsés István: Te nem jártál középiskolába. A Szent István egy szakmunkásképző iskola, mai nevén szakiskola. Diplomád sincs, az egy OKJ képzés. Hazudozz a magadfajtáknak. Itt úgy látszik csak nálad okosabb emberek vannak, akik hamar átlátnak rajtad. És tanulj egy kicsit, ne gyere a nem létező tényeiddel. Hidd el, a szerencsétlen te vagy kettőnk közül. A tényeket valóban nem kell bizonyítani, de be lehet. És te nem tudod bebizonyítani a tényeidet. Vagy igen? Hazudsz, mint a vízfolyás.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása