Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ne kötekedj a reklámosokkal, mert megszívod!

Akár ez is lehetne a tanulság a Pepsi legújabb kampányának, ami már-már szokásos módon egy átverésre épülő vírusfilm lett. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy tavaly márciusban a Pepsi egy olyan átverést szervezett, amelyben a híres autóversenyző, Jeff Gordon álruhát öltve elvitt egy gyanútlan autókereskedőt tesztvezetésre, amit az illető sosem felejt el, mert olyan ralizás lett belőle a városon keresztül, hogy szegény a végére kiszállni is alig tudott (ha kíváncsi vagy rá, katt ide). A film pillanatok alatt több milliós nézettséget szerzett, mára pedig meghaladta a 40 milliót. Mégis akadtak fanyalgók, akik szerint az egész erőltetett, előre megrendezett, vagyis fake volt. 

Közöttük az egyik leghangosabb a Jalopnik nevű autós oldal újságírója, egy bizonyos Travis Okulski volt, aki meglepően sok energiát feccölt abba, hogy bebizonyítsa a Pepsi videójáról, hogy az csalás. A Pepsi és a reklámügynökség meg is sértődhetett volna ezen, de inkább kivártak és egy cseles akciót terveltek ki, hogy nemes bosszút álljanak Okulskin. Az eredményt az alábbi videóban láthatjátok, amiről elég annyit elárulni, hogy az újságíró már az elején szűköl az életéért. iszonyatosan vicces az egész, a végén pedig jó látni, hogy az újságíró is veszi a lapot, és jót nevet a Pepsi válaszán, ami újra tökéletesen hozza a Pepsi Max kampánysorát, miszerint a Max jól álcázza, hogy kalóriamentes, vagyis igazi kóla "álöltözetben". Akinek nem tetszik, csak óvatosan kommenteljen, mert egyszercsak Jeff Gordonnal találja magát egy autóban...

Címkék: humor autó pia prankvertising

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr425836569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Albu 2014.02.28. 12:12:37

Vagy mindkettő kamu! : )

Meridian74 2014.02.28. 18:45:14

Sztem elég gyenge volt a második menet...

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2014.03.08. 19:25:34

Egyszer, húsz éve nagyjából, stoppolás közben sikerült beülnöm egy nem gyengén részeg sofőr mellé. Elsőre, persze, nem jött le, csak miután felvett, és elindultunk. Tolta neki, dudálva előzgetett a Keszthely és Zalaegerszeg közötti dimbesdombos-kanyargós szakaszon. Amikor megkínált a hétdecis vodkával, lezsibbadtam. Megnyugtatott, hogy amúgy rendőr, nincs gáz.

Zalacsány és Nagykapornak között kiszállt hugyozni. Én is, aztán elszaladtam a dzsindzsába. Még kiabált utánam, hogy "mondtam, hogy kiviszlek Andráshidára" (mivel Körmend felé mentem volna tovább, ő meg csak Egerszegig).

Most már nem tudom eldönteni, hogy ez valami kamu vodkareklám volt-e.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása