Amikor neonácik tüntetnek neonácik ellen

Németországban az utóbbi időben egyre nagyobb problémát jelent a nácizmus térnyerése. Ez ellen különféle módszerekkel igyekeznek fellépni, az ellentüntetésektől kezdve a különféle programok indításáig. Most azonban egy olyan eszközt is bevetettek, amire eddig nemigen volt példa. Konkrétan úgy kampányoltak a nácizmus ellen, hogy magukat a nácikat tették a kampány szószólóivá. Trollkodás a köbön! Ehhez egy évról-évre megrendezett náci felvonulást használtak fel, amelyet egy csendes kisvárosban, Wunsiedelben (itt található Rudolf Hess sírja) tartanak meg hosszó évek óta. ha már megállítani nem tudták őket, a visszájára fordították az egészet, és egy jótékonysági akciót szerveztek a menet köré.

Minden egyes méterért, amit a felvonulók megtettek, 10 eurót ajánlottak fel az EXIT Deutschland nevű szervezetnek, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a szélsőjobboldali közegből szabadulni vágyóknak. Ezzel a ténnyel a felvonulók a helyszínen szembesültek az ott elhelyezett molinókról, amelyeken köszönő üzeneteket olvashattak, amiért segítik a nácizmus elleni harcot a menetelésükkel. A trollkodás maximálisan sikerült, látszik a zavarodottság az arcokon, ami akkor vált teljessé, amikor a célvonalat elérve banánnal várták a menet résztvevőit frissitőképpen. A szervezők szerencséje az volt, hogy a buszokkal, szervezetten érkező és kifejezetten kulturáltan viselkedő felvonulók között nem volt igazán vérmesebb neonáci, aki revánsot akart volna venni rajtuk. Végződhetett volna a dolog csúnyábban is.

Címkék: politika nonprofit morbid elmebaj

2014.11.18. 13:58 reklámbuzi 9 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

http://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr46912959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

röf 2014.11.19. 06:19:30

Írék én kommentet tisztelettel, ha lenne miről......

Faszerkezet 2014.11.19. 08:23:16

Egy dolog nem tiszta.:

"melynek célja, hogy segítséget nyújtson a szélsőjobboldali közegből szabadulni vágyóknak. "

MICSODA???? Németeknél netán külső kényszer hatására lesz valaki náci, és külön segélyszervezet kell, hogy onnan el tudjon szakadni???

Faszerkezet 2014.11.19. 09:26:28

@paráznabillegető:

Tényleg? És fel lehet hívni, hogy:

"Jónapot kívánok....gyakorló neonáci vagyok, de szeretnék kiszakadni ebből a rettenetes, gyűlölködő közegből...segítsenek..."

A vonal másik végén.:

"Köszönjük hívását. A megoldás a következő.: NE MENJEN TÖBBET KÖZÉJÜK".

Erre tényleg érdemes pénzt áldozni.:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.11.19. 09:26:41

"MICSODA???? Németeknél netán külső kényszer hatására lesz valaki náci, és külön segélyszervezet kell, hogy onnan el tudjon szakadni???"
Nem könnyű ezeknek a németeknek. Kicsit nem figyelnek oda, egyből benáculnak... :D

Faszerkezet 2014.11.19. 10:03:20

Én is csinálok egy ilyet, csak visszafele.

Ha neonáci akarsz lenni segítek. :)

Brosúrák, hotline, divattanácsok....

(Vajon mekkora támogatásra pályázhatnék ezzel az ötlettel?)

bekbórd! 2014.11.19. 10:25:10

na de ki fizette a pénzt az EXIT Deutschlandnak?

neozsivany 2014.11.19. 11:50:41

Ez kurva jó. Csak lehetne jobban is csinálni. Közadakozást kellene indítani Exit Hungary néven, és a Békemenet által megtett méterekért kellene belecsengetni egy ezrest (kicsi ország nincsen jólét, sok a 10 euró) és a befolyt összegből a tehetséges, de rossz anyagi háttérrel rendelkező magyar fiatalok külföldi taníttatását finanszírozni.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

A reklám helye

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics