Ébresztő! Holnap kezdődik a SmartMobil 2015 konferencia!

screen_shot_2015-04-06_at_17_58_21.png

Azoknak, akik a kommunikációval kapcsolatos területen dolgoznak, egész biztosan nem kell bemutatni a SmartMobil konferenciát, amely évről-évre egy nívós előadókkal és programokkal telezsúfolt rendezvényen hozta össze a szakma legjobbjait. De azok se bánkódjanak, akiknek nem mond semmit az SM név, mert idén végre időben kapcsolhatnak és még gyorsan szabaddá tehetik magukat szerdára és csütörtökre. Igen, két napra, mert idén már két teljes napot és négy termet is megtöltenek az előadók, akik között jónéhány igazi nagyágyút is találunk. 

Csak ízelítőként érdemes megemlíteni például Clyde McKendrick (a Possible digitális ügynökség nemzetközi Chief Strategy Officere), Ganna Yevtushenko (  Head of Business development, CEE, PayPal), Houlin Zhao (az ENSZ infokommunikációs szervezetének főtitkára), vagy éppen Kevin Jackson nevét, aki a Gravity R&D Global Sales Directora.

Hazai előadók is lesznek bőven, olyan érdekes figurákkal, mint Meskó Bertalan, aki az egyik legrégebbi index blog, a mediq.blog.hu szerzőjeként hívta fel magára először a figyelmet, Karotta, a CEMP kreatívigazgatója, vagy Francsics Ádám is, aki a ClipDis alkalmazás egyik gazdája, amely épp most ért el egy komoly nemzetközi sikert azzal, hogy bekerült a FB Messenger beépített alkalmazásai közé.

A konferencia április 8-án reggel kilenckor indul és másnap estig tart majd a Várkert Bazárban, jegyek még éppen hogy, de kaphatóak, érdemes még most gyorsan kattintani és regisztrálni az SM2015 honlapján, ahol a programról és más témákról is bőven találtok még infót. Ott találkozunk!

Címkék: konferencia smartmedia

2015.04.07. 11:48 reklámbuzi Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr427344230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

A reklám helye

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics