Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Eladó a Vámház körút 9, a hirdetésre nincsenek szavak!

Ehhez a hirdetéshez nincs mit hozzátenni, hacsak egy figyelmeztetést nem. Csak óvatosan olvasd el, mert ha a végére érsz, hirtelen azt veszed majd észre, hogy a kezed már öntudatlanul tárcsázza is a megadott számot. Aki ennél jobbat tud, annak zálogot adok! 

vamhaz.jpg

 

 

Így ne hízlald a gyerekedet!

Az elhízás nemcsak Amerikában számít komoly problémának, hanem Magyarországon is, ahol a lakosság kétharmada túlsúlyos, egyharmada pedig konkrétan elhízottnak számít. Hogy ennek mi az oka? Rengeteg tényező, a genetikai hajlamtól a különféle betegségeken át a helytelen életmódig és táplálkozási szokásig. E két utóbbiban van rendkívül nagy felelőssége a szülőknek, hiszen sok esetben a rossz berögződések gyerekkorban alakulnak ki, vagyis mi szülők ültetjük a gyerekeinkbe a rossz szokásokat, vagy esetleg csak hagyjuk őket megerősödni, és nem ismerjük fel elég korán azt a pontot, amikor be kell avatkoznunk az ő érdekükben. Még akkor is, ha ez kellemetlennek, fárasztónak vagy akár kilátástalannak tűnik.

Erre próbálja meg felhívni a figyelmet egy elhízás elleni kampány, ami egy éppen szívrohammal kórházba kerülő férfi szemei előtt lepergő jelenetek során át mutatja meg visszamenőleg egészen a gyerekkorig, hogyan, milyen behatások eredményeképpen alakul ilyen rosszul minden. Egyúttal felhívja a szülőket, hogy most még van idő változtatni a gyerekeik jövőjén, mert ha odafigyelnek erre a problémára, és tudatosan igyekeznek jó irányba terelni őket, akkor nem kell attól tartaniuk, hogy majd ők is a filmben felvázolt módon végzik. Elgondolkodtató film, amit érdemes többször is visszanézni, mert sok apró kis részlet csak így fedi fel magát.

Címkék: nonprofit

2014.08.12. 11:54 reklámbuzi Szólj hozzá!

Kocsmából a börtönbe

Olyan témákban, amiket ezerféleképpen körüljártak már, borzalmasan nehéz új megközelítést találni. Az ittas vezetés következményeit rengetegszer bemutatták már különféle balesetmegelőzési kampányokban, hol sokkolva, hol megdöbbentve, hol csak elgondolkodtatva a befogadót. Az Lg2 ügynökség reklámfilmje, amelyet egy quebeci biztosító megrendelésére készítettek mégis tudott újat mutatni. A kampány üzenete végtelenül egyszerű.

Ha ittasan úgy dönt valaki, hogy autóba száll, ez az egyetlen, jelentéktelen döntés események egész láncolatát indíthatja el, amelynek egyenes következménye a tragédia. És minden arra az egy döntésre vezethető vissza. Azon múlik minden, és ennek tudatában kell lennünk abban a pillanatban. Ezt a film egy egyszerű szimbólummal mutatja be nagyon erőteljesen. A bárpulton fekvő slusszkulcshoz ugyanis egy madzag van erősítve, ami csigákon keresztül mozgásba hozza az eseményeket, mindvégig emlékeztetve arra bennünket, hogy amit látunk, ott, abban a pillanatban indult, amikor az ittas sofőr kocsiba ült. Elgondolkodtató, emlékezetes reklám.

 

Címkék: autó nonprofit morbid

A világ legdurvább városi drótkötélpályája

Drótkötéplpályán siklani már nem nagy durranás, akár a Szigeten is kipróbálhatja bárki, akiben van egy kis vállalkozó kedv. Ezért csavart a dolgon egyet a Speed Stick izzadásgátló márka, és építette meg Panama Cityben a világ legnagyobb városi drótkötélpááyáját. Ráadásul hogy az élmény még durvább és izzasztóbb legyen, az egyik legmagasabb toronyház tetejéről induló pályának nem volt biztonságos vége, így a csúszóknak valahol a közepe felé el kellett engedniük a kötelet, hogy néhány méter szabadesés után, nyitott ejtőernyővel érjenek földet. A drónos felvételeknek köszönhetően iszonyú látványos lett a mutatvány. Aki a film után nem kap kedvet hozzá, az használjon továbbra is Alex dezodort!

Címkék: köztér látvá stunvertising

A valaha volt legtökösebb focitrükk

Petike, a magyar freestyle isten is csak irigykedve nézi majd ezt a reklámot, amiben Paolo Futre a 80-as 90-es évek legendás portugál játékosa mutat egy olyan trükköt, amilyet még a mi világbajnokunk sem tud utánacsinálni. Pedig valójában egy egyszerű dekázós trükkről van szó, csak éppen Futre a harmadik lábával végzi a dolog érdemi részét. Még nézni is fáj a veterán játékos trükkjét, ami nyilvánvalóan kamu, de legalább jó poén és remekül szemlélteti a Libidum Fast nevű potencianövelő szer hatását, aminek köszönhetően még ebben a korban is megrudaztathatjuk a lasztit. Jár a pluszpont a hirdetőnek és Futrénak is, tökös húzás volt mindegyiktől!

Címkék: humor szex

Egy reklám a szörf szerelmeseinek

Na és azoknak, akik eddig még nem szörföztek, de ezután a film után kizárt, hogy ne szeretnék kipróbálni. Én sajnos nem vagyok nagy szörfös, életemben egyetlen alkalommal álltam deszkán, mondjuk azt tutira nem fogom elfelejteni soha. Ezt az egy alkalmat ugyanis sikerült eléggé kimaxolni, köszönhetően egy szörmegszállott filmes produkciós vezetőnek, aki egy dél-afrikai reklámforgatás (sajnos ebből is csak egy volt) szünetében vitt el bennünket, hogy az éppen cápariasztás utáni partszakaszon kipóbáljuk ezt az érzést. Hihetetelen volt az egész, és azóta is szeretném újraélni azokat a pillanatokat, mert a szörfözés kevés dologhoz hasonlítható.

A Samsung sem véletlenül állt össze az egyik legnagyobb szörfös szervezettel és kezdte el őket támogatni abban a reményben, hogy az ehhez a sporthoz fűződő érzésekből, szenvedélyekből egy kicsi majd a márkára is átragad. Az új, vízbiztos modelljeit promotáló gyártó éppen ezért elsősorban az élményre és a szörfözésre koncentrált a filmben, azt akarta megmutatni, hogy még a profiknak is olyan minden alkalom, mintha újraélnék az első varázslatos pillanatot, amikor deszkára álltak. Ezért aztán a termékek is épp csak szőrmentén jelennek meg a 72andSunny ügynökésggel Izland, Fiji és India partjain forgatott  reklámfilmben, teret adva a magával ragadó érzésnek. Szörfösök, osszátok! 

Címkék: sport látv

Vicces kampány az Ikea katalógusnak

There's an app for that! - hangzik az Apple jól ismert jelmondata, amit ezúttal az Ikea irigyelt meg egy kicsit. Legutóbbi kampányukat ők is arra építették, hogy az áruházban és annak kínálatát bemutató katalógusban minden benne van, amire valakinek egy adott élethelyzetben szüksége lehet. Az eredmény egy vicces print kampány lett, ami köztéri felületeken és sajtóhirdetésekben elevenedett meg. Érdemes végigpörgetni a reklámokat, vannak közöttük kifejezetten eltalált darabok.

there'sapageforthatintheikeacatalogue4.jpg

there'sapageforthatintheikeacatalogue2.jpg

tovább »

Címkék: humor ikea lakberendezés köztér

Himnuszt használni egy reklámban???

El tudjátok képzelni, hogy valaki a magyar himnuszt egy reklámban használja, hogy egy teljesen hétköznapi terméket adjon el? Hogy egy ilyen fajsúlyú nemzeti jelképet kommercionális eszközzé alacsonyítson? Micsoda szentségtörés! Meglepődnék, ha nálunk erre sor kerülne, nagyot kellene ahhoz fordulni a világnak. Pedig az ötlet nem ördögtől való, amit ki más bizonyított volna be, mint a Volvo bevállalós reklámügynöksége, akik a legújabb, a XC70-es modellhez készített, nálunk is futó reklámfilmjüket a svéd himnusz szövegére építették fel. 

A kampány arca az isteni Zlatan, aki egyszerre testesíti meg a játékintelligenciát (leszámítva, amikor dühöngő őrültként viselkedik a pályán) és a nyers erőt, csakúgy mint maga az autó. A filmben a svéd himnusz sorait halljuk Ibra előadásában, egy hihetetlenül jó és hangulatos aláfestő zenével kísérve, a képeken pedig a svéd táj elevenedik meg a szemünk előtt Ibrahimovic kalandjain keresztül. Őt láthatjuk, ahogy szarvasra vadászik, a jeges vízben fürdik, vagy a családjával tölti az időt. Bármit csinál, valahogy heroikussá, himnikussá és jelentőségteljessé magasztosul a reklámban, és úgy adja át a svéd büszkeséget, hogy nem válik sem erőltetetté, sem kínossá. Szerintem fantasztikus ötlet volt a himnusz reklámban való felhasználása, és az egész koncepció iszonyatos erővel hat. Lassan a Svédországban készülő jó dolgokat felsoroló listára az Ikea, Volvo és az Abba mellé felvehetik a  jó reklámokat is. Ti el tudnátok képzelni hasonlót itthon?

Címkék: celeb autó látvány reklámzene

Szemnedvesítő reklám apukáknak

Bár a legtöbb családban az anyuka az, aki összetartja a dolgokat, ő az, akire a gyerekek mindig, minden körülmények között számíthatnak, rengeteg olyan pillanat van, amikor igazán egy apukára van szükség. Egy apukára, aki bátorít, megvigasztal vagy éppen csak bolondozik és játszik a srácokkal, biciklizni, focizni vagy éppen kötelet mászni tanítja őket. Ezeket a pillanatokat és ezeket az apukákat ünnepli a Dove Men, méghozzá jó érzékkel megfogva az egész témát. 

A film és a kampány még akkor is szép és megható, ha hasonló pozicionálással már a P&G a téli olimpia alatt elindította a Thank you mom! kampányát, ami hatalmas sikert aratott. Apukakánt én ezt simán elnézem, (anyák napján sem arra gondolok, hogy miért nincs apák napja), és örömmel látom, hogy a Dove felnőttként kezeli a célcsoportját, és az Axe-szal vagy akár a parfümmárkákkal ellentétben nem puncimágnesként hirdeti a nekik kínált kozmetikai termékeket. Bár egész más termék és egész más insight, az apukás témában a kedvencem a Robinson's narancslé szpotja, amit sokadszorra is szívesen nézek meg. Talán a Dove is ezek közé tartozik majd, meglátjuk.

2014.06.19. 11:50 reklámbuzi Szólj hozzá!

Van Persie csodagólja egy csodás reklámban

Van Persie pénteken befejelte a vb egyik legszebb gólját, amitől a hollandok teljesen megmámorosodtak. Ennél már csak az volt nagyobb húzás, hogy a Stabilo írószermárka másnapra elkészítette a gól rajzolt, flibookos animációját, , aminek minden fázisát a Stabilo tollakkal rajzolták meg. Az egyszerű, de mégis elképesztően látványos reklámban újra láthatjuk a legendás fejest, a legendás pacsit és a szelid bolond holland szorkolót a nagy kalapban, kezében a kupát szorongatva. A gól sem volt semmi, de az a gyorsaság, ötletesség és kivitelezés, amit a Stabilo a dolog mögé tett, szintén 3 pontot érdemel. 

2014.06.16. 08:57 reklámbuzi Szólj hozzá!

Különleges mez a rasszizmus ellen

Most minden és mindenki a focivébé lázában ég, ahol szerencsére eddig még semmiféle rasszista atrocitás nem érte a játékosokat. Ez azonban nem természetes dolog még a futballpályákon, elég akár csak Dani Alves egy hónappal ezelőtti, banánevős incidensére gondolni, amikor a brazil védő a neki bedobott banánt botrány helyett felvette és megette. Brazíliában sincs ez másképp, ezért az egyik leghíresebb futballcsapat, a Botafogo úgy döntött, hogy a mezszponzorral, a Pumával összefogva egy különleges, a rasszizmus elleni harcot kifejező mezt készítenek. Nagy felhajtás volt a dolog körül, a rajongók és a média is lélegzetvisszafojtva várta a nagy napot, amikor az új mezeket bemutatták. Aztán amikor a játékoskijáróban megjelent a csapat, mindenki nagyot nézett, merthogy a mezeken első pillantásra az égvilágon semmi sem változott.

El kellett telni egy kis időnek, mire mindenki felfogta, hogy ez nem így van, merthogy a fekete-fehér mez színeit megcserélték, és ami eddig fehér volt, mostantól fekete lett, ami fekete, az pedig fehér. Feketén-fehéren kiderült, a két szín együtt adja ki a Botafogót, egyik sem létezhet a másik nélkül, és egyik sem fontosabb a másiknál. Mikor mindenkinek leesett a dolog, hatalmas visszhangot kapott a kezdeményezés, ami nem csoda, mert tényleg okos gondolat volt a beugratós kampány.

Címkék: sport foci nonprofit rasszuzmus

Óda a focivébéhez

A fociról sokan, sokfélre reklámot forgattak már. Az Adidas és a Nike járnak ebben az élen, ők képesek igazán jól megfogni ennek a sportnak a lényegét. Igazán emlékezetes kampányt mégis csak ritkán sikerül alkotni, talán világversenyenként egy kiemelkedő filmnek sikerül megragadnia a hangulatot. Nem akarom elkiabálni, de azt hiszem, idén ez a kampány lesz az, amire emlékezni fogunk. A reklám vagy videoklip vagy kisfilm, nem is tudom, minek nevezzem az Apple által éppen 3 milliárd dollárért felvásárolt Beats fülhallgatóknak készült, mégis messze-messze túlmutat ezen. Sokkal inkább egy óda ez ehhez a csodálatos játékhoz, ami iszonyatosan jól ragadja meg azt a hangulatot, ami ilyenkor a hatalmába kerít játékost és szurkolót egyáltalán.

A készítők nagyon ügyesen nem tolták előtérbe a terméket, inkább azt használták ki, hogy a meccsek előtt a játékosok ilyen fülhallgatókkal igyekeznek kikapcsolni a külvilágot, és fejben ráhangolódni a meccsre. Elképesztő sztárkavalkádot láthatunk, Van Persie-től Götzén, Schweinsteigeren és Hernandezen át Fabreagasig felvonul itt mindenki aki számít. Az egészet ráadásul Neymar és az édesapja foglalja keretbe, aki megpróbál még a meccs előtt valami bíztatót, bátorítót és felemelőt mondani a fiának. Hát mit mondjak, sikerült, mint ahogy a filmnek is sikerült azt a felfokozott várakozást, izgalmat és hangulatot visszaadnie, ami a foci-vb lényege. Tegyétek ki egész képernyőre a filmet, vegyetek fel egy fülest és úgy nézzétek meg, aztán kezdjünk el együtt visszaszámolni a kezdésig. Hat,...

Címkék: sport celeb látvány reklámzene

2014.06.06. 09:39 reklámbuzi Szólj hozzá!

A vécébe száműzött kismamák

Bár nem vagyok anya, apukaként azért tudom, hogy a szoptatás az egyike a legszebb, legbennsőségesebb pillanatoknak, amit egy anyuka és a gyermeke közösen átélhet. Nyilván az a legjobb, ha ezt otthoni, biztonságos és rendezett körülmények között élhetik át, de manapság egy kismamának is sokkal több dolga és elfoglaltsága van annál, hogy mindig minden esetben otthon tehesse ezt meg. Ha viszont bármilyen okból arra kényszerül, hogy elmenjen otthonról, és a kicsi épp akkor éhezik meg, amikor nem kellene, bizony nagy bajban van. Nyilvános helyen eleve megnézik, kinézik a kismamát, aki szoptatni szeretne, mondván ne tárja közszemlére ezt a dolgot, ne mutogassa a mellét, amit amúgy gyerek nélkül azért szívesen nézegetnének a legtöbben.

Marad az elvonulós megoldás, amivel nem is lenne baj, ha el lehetne vonulni valahová. A legtöbb helyen (tisztelet a kivételnek, mondjuk néhány benzinkút-, étterem-, vagy bolthálózatnak), nincs erre lehetőség, és az egyetlen megoldás, ha a kismama a lehető legkevésbé meghitt helyre, egy nyilvános vécébe vonul vissza szoptatni, ami viszont sok mindennek nevezhető, de felemelőnek nehezen. Erre hívja fel a figyelmet egy diákok által készített kampány, amely épp ennek a helyzetnek a fonákságait mutatja be. Szívás.

breastfeeding-1.jpg

breastfeeding-2.jpg

breastfeeding-3.jpg

 

Egy férfi ne nyávogjon, ha verik

Ebben a témában sok figyelemfelkeltő vagy egyenesen provokatív kampány született már. A legújabb, a brit ManKind szervezetnek készült London utcáin beépített szereplőkkel, akik a járókelők szeme láttára játszottak el egy tipikus jelenet. A dolog attól váli igazán érdekessé, hogy kétféleképpen, fordított szereposztással is eljátszották az erőszakba torkoló vitát, az eredmény pedig egészen meglepő volt. Míg a nő esetében azonnal a segítségére sietett az utca népe, amikor a férfit ütlegelték, a járókelők nevetgéltek csak a kínlódó férjen/baráton, egész egyszerűen nem vették komolyan.

Persze, hiszen egy férfi ne panaszkodjon, ha veri a felesége. Álljon ki magáért, és védje meg magát. Csakhogy ez közel sem ilyen egyszerű, amit az a számomra megdöbbentő tény is mutat, hogy a családon belüli erőszakos esetek 40 %-át férfiak kárára követik el. Hihetetlennak tűnik, hogy tényleg ilyen magas legyen a férfi áldozatok száma, de egy kicsit utánakeresve kiderült, hogy nálunk is hasonló a helyzet és a bírósági ítéletek alapján készült felmérés szerint a családon belüli bántalmazások körülbelül 30 százalékában férfi az áldozat. Elgondolkodtató.

Címkék: nonprofit prankvertising

Te is szerepelhetsz az új Star Wars filmben!

Hihetetlen, de ha akarod, most akár egy életreszóló élmény kellős közepén találhatod magad, és életed végéig mutogathatod a barátaidnak, hogy te tűntél fel Han Solo mellett egy pillanatra 25:12-nél barna kapucniban. Hogy ehhez mit kell tenned? Részt venni a Disney, a Lucasfilm és a Bad Robot közös akciójában, amellyel az Unicef Innovation Labs programját támogatják. A Star Wars: Force for Change elnevezésű kezdeményezésben nincs semmi más dolgod, mint támogatni az Unicefet egy kisebb összeggel itt, majd bízni a szerncsédben, hogy te leszel az, aki elutazhat majd Londonba, és betekinthet a Pinewood Studiosban zajló forgatás kulisszái mögé.

Sőt, konkrétan a kulisszáiba, mert a fődíj, hogy szerepelhetsz a hetedik részben. Mindezt maga a rendező, J.J. Abrams mondja el az Abu Dhabiban forgó film egyik helyszínéről. Persze nem maradhat el egy kis extra kontent a készülő filmből, aminek láttán minden Star Wars rajongónak kihagy egyet a szívverése. Mit lehet erre mondani? Sok sikert a sorsoláshoz, az erő legyen veletek!

Címkék: film mozi star wars nonprofit

2014.05.22. 17:24 reklámbuzi Szólj hozzá!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása