Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tömör professzor mindenkit legyaláz


A sokakat (köztük néhány patkányt is) az oldalra vonzó, és heves vitát kiváltó Mortein-hirdetés után most békésebb és nem utolsó sorban hazai vizekre eveznék. Ennek apropója, hogy az intelligenciarombolásban élen járó két csoport, az RTL Klub és a Raiffeisen bank úgy érezték, hogy hosszú évek barátokköztös, fókuszos, pampampamos és targoncás-kamatemelős támadásokkal sikerült teljes mértékben elhülyíteni a lakosságot. Akcióik sikerességét talán az Okosabb vagy mint egy 5.-es vetélkedő játékosainak teljesítménye láttán érezték beérettnek, mindenesetre úgy ítélték meg, hogy most már eljött a várva várt pillanat, és végre valóban egy nagycsoportos színvonalán beszélhetnek az emberekhez.

Ehhez megfelelő formát is kerestek, így született meg az ovisok barátja, a raiffeisen-sárga napszemüveges Tömör professzor, aki lényegretörően és közérthetően beszél a pénzügyekről. A leginkább a választási oktatórajzfilmek bántóan ostoba világát idéző, naponta többször is (jellemző módon leginkább az anti-Mensa klub tagjait megcélzó Reggeli után, a Balázs Show közben és a Barátok közt után) jelentkező egyperces szpotokban olyan a világképünket és a pénzvilágról alkotott elképzeléseinket alapjaiban megrengető összefüggéseket tudhatunk meg, hogy pl. a számlalevélban azt írja meg nekünk a bank, hogy mennyi pénzt vettünk ki és tettünk be a számlánkra. Hurrá! Ez ám a hasznos információ, bár tartok tőle, hogy egy tőzsdevizsga letételéhez még nem lenne elég.

Persze igazából nem is fontos, hogy mit mond ez a szerencsétlen figura, hiszen a sorozat valódi célja, hogy hirdetési felületet biztosítson a Raiffeisen banknak. Az egy perc csak arra kell, hogy műsornak lehessen minősíteni, amit aztán jóval kedvezőbb feltételekkel támogathat egy bank, jelen esetben a Raiffeisen. Nem ismereteln húzás ez, voltak már gasztronómiai, utazási, hó- és vízállásjelentési kamuműsorok eddig is, amik kizárólag a hirdető kedvéért jöttek létre. A Tömör professzor sorozat újdonsága abban rejlik, hogy idáig egyetlen reklámozó sem merte ilyen nyíltan bevallani: Kedves ügyfelek, ti mind tufa hülyék vagytok! Szégyelli is már egy kicsit mindkét fél, aminek biztos jele, hogy a honlapukon még csak véletlenül sem lehet a porfesszor nyomára bukkanni. Kedves RTL, tisztelt Raiffeisen, Gratulálunk!

Címkék: tévé bank magyarmocsár

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr58164413

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Személyes pénzügyek - Tömör Professzor videók letölthetők 2008.06.17. 00:25:17

[...]fikázásával kritizálásával: addict.blog.hu/2007/09/13/tomor_professzor_legyalaz Nos, ez a[...]

Trackback: Személyes pénzügyek 2008.06.17. 00:25:16

Tömör Professzor videók letölthetőkVégre egy közérdekű, nem butító, hanem "okosító" reklámsorozat! Persze vannak nagyokosok, akik már mindenről-mindent születésük előtt tudtak. Elvárják, hogy mindent főiskolai szinten adjanak elő, alapvető dolg…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kelemen Kannácska 2007.09.13. 14:47:05

Úristen! Amikor ezt láttam, azt hittem szétszakadok a röhögéstől. Bazdmeg 2007 végén kijönni egy ilyennel? A Raiffesiennél is elment valakinek az esze. Talán egy epizódban Tömör tanár úr arról is beszélhetne, mire nem dobunk ki feleslegesen milliókat a tévéban.

Prez (törölt) 2007.09.13. 15:13:38

szerintem nem azért nem találod meg a honlapon, mert szégyellik, hanem mert nincs kész. Az RTL-nél biztos. :)

faszari 2007.09.13. 15:16:42

Nem lehet ezt a szart valahol megnézni?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.13. 15:19:29

monitoring
A kampány augusztus 27-én indult, úgyhogy idő lett volna rá, hogy feltegyék. Amúgy fel akartam tölteni, de majd csak otthonról tudom ezt megtenni. Aki nem látta, az nagyot fog nézni.

Flashy7 2007.09.13. 15:20:09

"Kedves ügyfelek, ti mind tufa hülyék vagytok!" tulajdonképpen arra sincs túl sok bizonyíték, hogy az ügyfelek többsége NEM tufa hülye...
mint amcsiban hogy az emberekre bízzák a választást az ország jövőjéről, de közben meg eltűri a nemzet hogy cégeket pereljenek be mert nem írták rá a termékükre, hogy ha felmelegíted akkor meleg lesz, ha meleg lesz az megégeti a kezedet, ha megégeti a kezedet akkor az fáj meg piros, a fáj azt jelenti hogy nem jó, a piros meg az a szín ami nem olyan mint mielőtt megégetted.
nálunk is rengeteg ember van akik fizetés napján elmennek bankautomatához és kiveszik az egészet, különösebb indoklás nélkül, csak hogy ne ott legyen, mert a [aktuális miniszterelnök] meghozta ezt a szemét törvényt hogy csak oda lehet utalni a fizetést, mekkora szeméység, mocskos [pirosak|narancssárgák], bezzeg a másik kormány stb. szóval szerintem lesznek akiknek újdonság hogy a bankkártyával fizetni is lehet, vagy valami. összefoglalva: lehet hogy gagyi az árukapcsolt bankreklám, de az embereket sem kell azért túlbecsülni...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.13. 15:28:15

De az is lehet, hogy a Provident alól akarják kihúzni a sámlit azzal, hogy elmagyarázzák, értelmes lény ebben az univerzumben nem vesz fel 228-427 %-os (!!!) kamatra személyi kölcsönt, akármennyire is elromlott az a rohadt mikró. De még ha igazat is adnék neked abban, hogy az emberek tufa hülyék, akkor is nagy baj van ezekkel a reklámokkal. Mert akármennyire ügyeskednek az elhelyezeéésel, akármennyire csak a Balázs Show szereplőgárdájának és nézőközönségének címzik a professzoros rettenetet, azért rengeteg 30-on feletti IQ-val rendelkező ember is belefut, és kőkeményen besértődik azon, hogy őt ennyire taplóhülyének nézik.

garygaby · http://www.qualityclub.info 2007.09.13. 15:31:41

Flashy 7-el kell hogy egyetértsek. Sajnos a mai Magyarországon kb. ezen a szinten kell (és lehet) az emberekkel a Bankról, pénzügyekről beszélni, hogy talán ha az óvodások ezt látják, ők majd a megfelelő módon használják az olyan sokat szidott bankkártyát. Illetve a bankot, vagyis hogy tanuljanak meg bankolni. Mert a 40-50-60 asoknak már hiába mondják ... Talán Ők a felháborodáűsok mellett valami értelmeset is kihallanak belőle. Ámbár nem hiszem, hogy Juli néni ezután majd kártyával vásárol ... Kiveszi egészben a nyugdíját, és beteszi a párnacihába ...

garygaby · http://www.qualityclub.info 2007.09.13. 15:36:18

Pedig hidd el "reklámbuzi", hogy az emberek egy része ennyire tufahülye. És a harmincasok egy része is, amit mutat az, hogy az említett Provident bizony nagyon jól megél, nem kevés üzletet köt, mikróra, miegyébre, amikor azt tizedakkora kamatra is megvehetné a user, ha vinne magával 2-3 papírt a boltba ...

amirevagysz 2007.09.13. 15:44:08

viszont geci sok pénzt kerestünk vele. majd pedig betettük a bankba....
és még nem tudjuk, hogy kártyával költsük el vagy inkább lekössük... mindegy, jó lesz.

str · http://napiadag.blog.hu 2007.09.13. 15:45:56

láttam ennek valami mockery 'ellenreklámját' is, a sportatyaúristen Kokó főszereplésével, írhatnál arról is..nem emlékszem melyik bank volt (talán KnH?)

Nick Leeson 2007.09.13. 16:04:03

Szerintem nem akkora baromság ez a reklám. Nekem ugyan még újat nem mondott, de elég sokan tényleg sík hülyék a pénzügyekhez. Talán még a gyerekeknek is tetszik és már időben megtudnak ezt-azt a banki dolgokról.
A nép okítását aluról kell kezdeni, nem pedig tőzsdei elemzéssel.
Nyilván az említett bank magát reklámozza, de közvetetten egyébként is jobban jár, ha az emberek akár csak egy kicsivel is többet tudnak pl. a hitelkártyáról...

Szerintem újszerű és ötletes.
Még mindig jobb mint Détár Enikő műsora volt a kamu emeltdíjas kérdéssel a végén...

mktg 2007.09.13. 16:08:04

Szerintetek miért éppen a Balázs só környékén megy a műsör? Miért nem a Discovery-n a legújabb űrkutatási eredményeket ismertető műsör után? Vagy miért nem itt, az Indexen? :)
Tényleg nem mindenki tufa hülye, de azok biztosan, akik ezeket a műsorokat, és egyántalán az RTL-t nézik. (Tisztelet a kivételnek.) Vagyis jól eltalálta a Raiffeisen a célcsoportot.
Mint marketinges, azt mondom tök jó a sorozat! Annak, akinek szánják. A többiek meg röhögnek. Vagy sírnak. Én inkább akkor nevetek! :)

amirevagysz 2007.09.13. 16:09:31

a srpiski ekran, a katolikus krónika, meg az Unokáink sem fogják látni után is okosan konstatáljátok, hogy ez nekem nem tetszik - tehát szar. kiscicák! lehet, hogy nem nektek készült ez a filmecske! lehet? lehet. nem nektek szól, hiszen ti okosak vagytok. okosak, mert értitek az elejétől a végéig, számotokra világos a filmecske tartalma. és persze nem megy cannes-ba. megy más.

petee 2007.09.13. 16:16:59

Sajnos a napi tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ennyire "tufa...". Garygaby pedig kifejtette a gondolataimat (kösz)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.13. 16:28:38

Azért, mert egy kevésbé művelt rétegnek szól, még nem kell ennyire gagyinak lennie. Nem hiszem, hogy bárki is komolyan gondolja, hogy az alacsonyabb iskolázottságú rétegek megszólítására a legjobb megoldás, ha egy fehér köpenybe bújtatott Skála-kópé reinkarnáció egy műveltségi vetélkedő közben felugrik a pultra, ahol megtapsolják a nézők, majd elmondja, hogy a bankszámlákivonatot a bank küldi.

Biztosan kell edukálni, én csak azt állítom, hogy ez a kampány többet árt a Raiffesisennek, mint amennyit használ, de hát ebben az országban annyi minden megtörtént már. Ha a Tűzvonalban lehet sikeres, akkor Tömör professzor is.

nyesi 2007.09.13. 17:16:21

Még jó,hogy ti nem vagytok tufa hülyék. Vagy csak azt hiszitek magatokról

nyesi 2007.09.13. 17:22:52

Egyébként a cikk írója Raiffesisen-t ír, pedig Raiffeisen-ként kellene. Lehet, hogy ő is tufa hülye és végülis neki szólnak ezek a felvilágosító gagyik. Beállhat az rtl és a bank sorába.

Ibolya · http://hepiredepi.spaces.live.com 2007.09.13. 17:22:57

Szerintem nem kell cikizni a reklámot,mert ez legalább őszinte.Ottjártamkor a fülem hallattára így igazítottak útba egy nénit,aki a pénztárt kereste:nem látja hogy ott van?Na húzzon arra sürgősen!Ez rövid,tömör,közérthető.
(És lehet,hogy nem csak a megcélzott réteg primitív.)

nyesi 2007.09.13. 17:28:46

Raiffeisen nem pedig Raiffesisen. Tuha barom cikkszerző.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.13. 17:36:01

nyesi
Köszönöm, hogy ilyen kedvesen és ráadásul többször is felhívtad a figyelmemet az elütésre, amit javítani fogok. Örülök, hogy így a szíveden viseled a blog sorsát. Ha ezután is összefogunk, és kijavítjuk a hibákat, együttes erővel jobbá tehetjük az addictot.

Köszi
"A Tuha barom cikkszerző"

Deddi 2007.09.13. 18:30:51

Valahol el kell kezdeni, ha már itt akkor itt. Ha már így akkor így. Mindenesetre tuti, hogy a lakosság nagy része még ezeket az egyszerűen megfogalmazott mondatokat sem érti meg.

leon, a proli 2007.09.13. 18:52:11

ezekben a spotokban tutira van valami trükk, szerintem nem a hivatalos - és törvény alapján korlátozott - reklámidő terhére mutatják be ezeket, hanem a "pénzügyekről tömören" program keretében. mint amikor az internetről nyilatkoztak ismert seggfejek, azt pld a técsoport támogatta, az sem reklámként futott. persze lehet, hogy túl sok összeesküvés-elméletet olvastam mostanában.

leon, a proli 2007.09.13. 18:52:47

ó baszdmeg, ezért kell először elolvasni a bejegyzést :(

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2007.09.13. 19:32:28

Én láttam például ma is belőle egy részt. Végighallgatom, végignézem, bár amiről beszél benne a "professzor" azokat már tudom:) Semmi bajom nincs vele, sokkal idegesítőbb volt a K&H szigetes "üvöltős" reklámja, ami hatására már majdnem szétbasztam a TV-t, főleg akkor, ha egy csnedes filmet fel kell hangosítani, elalszok, utána jön a reklám, és -sokkal hangosabban mint a filmben - kiabálnak, üvöltöznek benne. Bankos reklámoknál maradva az Erste banknak a reklámjai is sokkal jobban idegesítenek. A benne szereplő család, egyszer nyaralni megy (hitelből) jöhőhéten megtakarított pénzük van (de honnan?), most meg megint hitelt vesznek fel, lakást akarnak venni... Szerintem ezeknél sokkal szarabb és idegesítőbb reklámok vannak:)
De hát nem vagyunk egyformák...

Tőzsde Béla 2007.09.13. 20:23:19

A Raiffeisen bank azon brókerét is Tömör Professzor képezte ki aki a napokban elgépelte a részvény vásárlást és ezzel közel 100Millió forintos kárt okozott 3 perc alatt a banknak :DDD

Netuddki. 2007.09.13. 20:50:14

Eddíg véletlenül kb. kettőt láttam belőle.
Szerintem az egésznek az az értelme, hogy belesulykolják a jónépbe, egy bankban mindenért fizetni kell.
Fizetni kell a számlavezetésért, a bankkártyáért , a számlakivonatért, annak a postaköltségéért, az utalásért és a többi...
Valaki nem látott egy olyan részt is amiben azt ecseteli s.ggdugasz professzor, hogy milyen qjó, nekem ha bankban tartom a pénzemet?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.13. 20:51:34

BKV
Igaz, de a Káendhá sorozatból bérmelyiket kiválaszthattad volna találomra, gyakorlatilag megőrülsz, mire a narrátor elmondja hogy mi hány százalék az Óperenciás-tengeren. Minden szar bankkampányt nem lehet egy posztban kielemezni, ahhoz az egész internet sem lenne elég.

Tőzsde
Az amelyik 20.000 helyett véletlenül 200.000-et vett? Ez jó nagyon:-DDD

csaba 2007.09.13. 21:08:11

Kedves reklámbuzi!
Kár, hogy nem értesz a bankszakmához, valamint fogalmad sincs arról, milyen az átlag magyar pénzügyi kultúrája. Az említett reklám kifejezetten jó, csak nem neked szól. Bár , ki tudja?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.13. 21:41:29

Kedves Csaba.
Valóban nem vagyok pénzügyi szakember, de ha azt mondod, hogy a magyar átlagembernek az új információ, hogy a bankba tett pénzünkre kamatot kapunk, a hitelre pedig hitelkamatot fizetünk, akkor azonnal kérelmezem a kazah állampolgárásgot.

Biztosan egyedül vagyok ezzel, de mindig ökölbe szorul a kezem a hülyeség láttán. Ha szerinted ez a helyes módja az emberek edukálásának, akkor rendben, de akkor ne panaszkodj akkor sem, ha Cillit Lajos mosolyog rád a tévéből, vagy Esztergályos Cecília vonyítja fejhangon hogy 100 Ft a parízer , de Anettka és klapka György reklámrémtettein se akadj majd ki. Ha elfogadjuk, hogy ez az átlagember szintje, akkor ne csodálkozzunk, hogy erre tart a hazai reklám. Ezzel azt mondod, hogy azért ilyenek a magyar reklámok, mert mi hülyébbek vagyunk mindenkinél. A magyarnak a Vámház körút 9., a Frezéniusz Insztitút, a kamatemelő targonca, Calgonit Béla és Tömör professzor való.

csaba 2007.09.13. 22:16:51

Kedves reklámbuzi!

Az egyéb reklám felvetésekben teljesen egyetértek veled, de ez nem hasonlítható azokhoz. Sajnos ilyen szinten van az ismeret. Ma magyarországon az emberek kb. 30-40 százalékának van bankszámlája, a többinek még mindig a párna alatt. Ugye, talán abban egyetértünk, hogy a kb.9 százalékos infláció mellett még mindig jobb a bank, mint a párna?

De talán te is hallottál banki ügyfélszolgálatos sztorikat, meg hallgattál ilyeneket a neten.

Vagy kérdezd meg a közvetlen környezeted, mi az a kamat, hitelkártya, vagy kivonat.

Csak azt akartam jelezni, hogy amit a reklám mond, az banki szempontból korrekt és informatív. Üdv.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2007.09.13. 23:36:31

Hello RB!

Be akartam szólni neked, de aztán lebeszéltem magam. :)

Az 'anti-Mensa klub' poén ui. nagyon tetszett. Épp ezért nem értem, miért csodálkozol rajta, h. az emberek hülyék?!

Picit off leszek: 'ezek' 16%-a egy népszavazáson az egymásnak teljesen ellentmondó kérdéseket is egyaránt támogatná.

Akkor meg mit vársz a reklámoktól, most komolyan?? Nem azért énekelgetnek bennük meg mondanak idióta szlogeneket, mert az nekik olyan jól esik; egész egyszerűen csak így ragad meg a T. Fogyasztó 'pirmitív' agyában a lényeg: mit is kell megvennem a Tesó-ban. Oly korban élünk még mindig, ahol sokaknak a bank egyet jelent a zótépével és részletfizetés helyett is 'ótépére' vásárol, mert ezeket szokta meg.

'Ezek' olyanok, hogy ha baj van, rohannak a bankba kivenni a pénzüket, mert arrol, h. OBA, még sose hallottak. De ugyanők milliókat öltek mindenféle ingatlanszövetkezetbe, mert a magas százalékot látják meg. Le merem fogadni: lenne, aki még a 3 jegyű téháemre is pozitívumként tekint.

Épp ezért jó dolog, ha vki végre megpróbálja beléjük nevelni, mi mindenre jó is egy normális bank, azon kívül, hogy havonta egyszer kivedd az ótómatából a pízt.

(mellesleg igen: raiffeisenes vagyok, korábban otp-s voltam, de a papapapam-tól és társaitól én is falra másztam..)

mleila 2007.09.14. 00:45:01

Ennyire tufa...
Harmadéves közgázos, 21 éves (bankszámlával rendelkező...) hölgy a németórán nagynehezen kihámozza, hogy a Gutschrift szó magyar megfelelője a jóváírás, de nem is ez a lényeg, hanem hogy ellentéte szerinte a levonás. Nem a terhelés. (más, hogy németül meg "Ungutschrift", mert ez rétegpoén).
Annyira imádom, amikor a nagyarcú közgázosokat én, az anti-gazdasági beállítottságú ember szakmailag meg tudom f_ngatni!!! :)

atommaki 2007.09.14. 06:05:14

Arra senki nem gondolt, hogy a Raiffeisen azért találta ki az egészet, hogy eloszlassa azt a sötétséget, ami eggyes ügyfelek fejében leledzik néhány pénzügyi fogalommal kapcsolatba? Ha valaki megpróbál segíteni nektek, az már hülye barom aki hülyének néz titeket?

0xFFFF 2007.09.14. 07:07:05

Az emberek bizony tufa hülyék. A minap hallottam siránkozni egy unatkozó milliomosfeleséget, hogy milyen szemét módon lehúzza őt a bank, amikor kivesz 20.000.000 forintot az új autójára, mert pénztári díjat kell fizetni. Mondom neki: Nagyságos asszonyom ! Maga mennyiért szállítana ki 20.000.000 forintot a nemzeti bankból az unatkozó fapinának fegyveres kísérettel, mennyiért számláltatná azt az alkalmazottaival és hogy érné el, hogy a pénzszállítók se kérjenek pénzt, stb. ktg-ek ne legyenek ? ... na ez nem érdekelte, nem fogta fel, hogy senki nem dolgozik ingyen. Ugyanekkor az nem zavarta, hogy a drága autóra a regisztrációs díj az autó árának huszada volt, amiért semmilyen szolgáltatást nem kapott, csak a pénznyelő - Kossuth tér 1. - kivetette rá, mert ez jó. Ezzel szemben a pénztárban a kp. kezelésért 40.000 HUF lett felszámolva, ami a 20.000.000 HUF 2 ezreléke, amiért neki odahozták a dollárkáját, őrizték, míg apa pénzét el nem akarta költeni, kamatot is kapott rá és amíg a pénztárban nyalatta a dagadt seggét, még az ingyen cukorkából is jóllakott.

egy negyvenes, aki már akkor netbankolt, amikor te még szakmunkásképzőbe jártál 2007.09.14. 07:20:50

garygaby
Ha tudnád mennyi tufa huszonévessel találkozom naponta... (zárójelben tapsvihar mleilának) Például olyanokkal is, akik azt hiszik, lehet életkor alapján hülyézni. Persze ő tudja, hisz van élettapasztalata, vagyis olvasta valahol.
Én például negatív tapasztalataim ellenére is tudom, hogy vannak ép, értelmes huszonévesek is. Például a feleségem.:)

egy negyvenes, aki már akkor netbankolt, amikor te még szakmunkásképzőbe jártál.

lotht 2007.09.14. 07:29:16

\"Mert a 40-50-60 asoknak már hiába mondják ... \"
Mondd csak, garygaby, nem becsülöd le kicsit az általánosításoddal az említett korosztályt?
Minden általánosítás marhaság. :)))

tomasi · www.oriasi.blog.hu 2007.09.14. 07:52:29

Bizony van mit javítani az az átlagmagyar pénzügyi rutinján.Talán a 30%-nál már azért többeknek van bankszámlája,én olyan 60-ra tenném,de még egy csomóan "halványan"ráírják a kódot a bankkártyára:)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.14. 08:33:48

Teljesen egyetértek azzal, hogy van javítanivaló a pénzügyi ismeretek terén. Most néztem utána, pontosan a lakosság 655-ának van bankkártyája, ami számomra is kicsit meglepő. De nem is erről van szó, hanem, hogy vajon ez-e a legmegfelelőbb formája az edukálásnak. Komolyan azt gondoljátok, hogy bárki odafigyel arra, ha egy rajzolt figura elmebeteg helyzetekben elmondja, hogy mi a bannközi árfolyam. Én nem a céljával nem értek egyet, hanem a választott eszköz nem tetszik. Humortalan, fantáziátlan, áloktató. Ebből egy fél információ sem fog megragadni azokban, akiket céloz.

Netuddki. 2007.09.14. 10:39:20

Elmondanám az itt hozzászóló banki alkalmazottaknak mi a különbség a párna meg a bank között.

Tufa Jucus, ha borítékban kapná a minimálbérét és nem lenne kötelező banki számlára utalni akkor évente x ezer Ft banki költséget takarítana meg.

Tufa Jucus hó elején kiveszi az automatából a fizetését, mert az első kivét amúgy is ingyenes, és minek fizetne a többi kivétért még 500Ft-okat a banknak. A sarki ABC-be ahova jár meg úgysincs kártyalehúzó, mert a bank vagy nem is szerel egy ilyen kis forgalmú helyre, vagy a tulajnak nem éri meg a vásárlások után még 0.X%-ot fizetni a banknak.
Ha meg bent is hagyná, havonta kapna 5 Ft kamatot.

Kinek éri meg ez az egész?
A vállalatnak biztos, mert nem kell a pénzt kiszállítani.
A banknak biztos, tudjuk semmi nincs ingyen egy bankban. S...dugasz prof is megmondta. És a Tufa Jucusok sokan vannak.
Tufa Jucus meg fizeti az évi 10-30ezres banki költséget.
Mit kap érte cserébe? Havonta küld egy papírt a bank, hogy kivette a fizetését az automatából. Ja és persze a bank elviszi az automatáig a pénzét. De mint tudjuk sok Tufa Jucus van.

anonymus 2007.09.14. 11:01:41

Vajon hány banki marketinges bújja a saját reklámjait gyalázó blogokat. Remélem, sok. CIB, Raiffeisen, OTP: kérem a reklámokért felelős marketingszakembert, hogy azonnal mondjon fel. Igen, bukni fogja az idei bónuszt, ami semmi ahhoz képest, amit érdemel.

mktg 2007.09.14. 11:09:07

Ez egy műsorszponzoráció, amiért a bank fizet. Vannak megkötések a tartalomban (pl. nem mondhatja, hogy ez a bank a legfaszább, mert ennyi kamatot ad, nem lehet branding), viszont reklámblokkon kívül van, meg picit innovatívabb megjelenés. Összeségében ugyanannyiba kerül mint a sima reklám, mérlegelni kell pro-kontra. Úgy ismerjük az RTL-t, mint aki annyira jótékonyan támogatja a népnevelési célzatú kampányokat, hogy ingyen/kedvezménnyel mérni a másodperceket?! Nem azok a fajták.
A sorozatról: a cél, illetve hogy szükség van erre, nem kérdés. A kreatív megjelenés meg szubjektív. Nekem pl. bejön, pedig nem vagyok tufa. Másnak meg nem, és más se tufa... :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.14. 11:20:28

mktg
Rendben, ebben kiegyezhetünk:-)
Sőt, aki megnézui a nyugdíjasszexes friss banki posztot, az biztosan egyetért abban, hogy inkább maradjon Tömör professzor.

nem bankban dolgozom 2007.09.14. 11:25:21

anonymus
Kicsit védeném a bónuszra gyúró marketingeseket..
Figyelj, csináld jobban! Lehet megpróbálni, de ha "nem jönnek a számok a következő negyedévben", akkor mégsem csináltad olyan jól. Honnan tudod, hogy Te, vagy más jobban csinálná? Mert van egy-két jó ötleted? Olyan mindenkinek van ám... Ez nem olyan egyszerű, mint a laikus gondolja. Én se kritizálom a kőművest, se az ügyvédet, hogy szarul végzi a munkáját, mert nem tudom megítélni.
És igen, én is bújom a blogokat, mert érdekel az emberek véleménye a munkámról, és lehet lesz bennük olyan, ami építő és megfogadom a tanácsot. Tudod, szakmai fejlődés, tanulás. Ezzel nincs baj. Mindamellett szórakoztat is, talán pont ezért választottam ezt a szakmát. Ha a glettelésről szóló blogot olvasnám, akkor pályát tévesztettem volna, és kőművesnek kellett volna menjek. :)
egy nem bankos, de marketinges

Netuddki. 2007.09.14. 12:02:51

nem bankban dolgozom (vagymégis de)

Én bizony kritizálom a kőművest, ha ferdén rakja fel a falamat, vagy az ügyvédet, ha elveszti a peremet, főleg ha a sok más ügye miatt nem volt ideje rám. Ha megsértődik, ahelyett, hogy tanulna belőle az már az ő dolga.

mktg 2007.09.14. 12:08:22

Hát, szerintem se túl esztétikus a nyugdíjas-szexes plakát, leginkább valami félre sikerült, Kovi által is letagadott, de van olyan perverz, aki bukik rá (szerencsére nem sok) DVD jut róla eszembe... Tömör professzor sokkal jobb.
Van a mostani Kreatívban egy cikk az "ezüstrókák"-nak nevezett, nyugaton már bevett célcsoportól. Ezek azok az életvidám, kivirult nyugdíjasok, akik örülnek a szabadságnak, utazgatnak, kreatívak, gondtalanok. Lehet néha még szexelnek is :)
Érdemes elolvasni a cikket, kontextusba helyezi a kampányt!

nem bankban dolgozom 2007.09.14. 13:45:21

Kovi,
Igazad van, a marketingeseket is lehet kritizálni, ha "nem jönnek a negyedéves számok", ahogy a kőművest, vagy az ügyvédet, ha veszít. Csakhogy ezekről a számokról mi nem tudunk, és nem is fogunk. Igen, ha csökken az eladás, romlanak a imázsmutatók, esik az ismertség, akkor lehet kritizálni. Egy ilyen film miatt nem, mert ez csepp a tengerben... Ja és rohadtul megy a bankok szekere mostanában, így nagy baj nem lehet a marketinggel. Meg aztán a reklámok nem azért vannak, hogy szórakoztassanak.
A kőművest egyébként én is letolom, ha ferde a fal, de azért nem, hogyan tartja meszelőt. :) Szerintem ez nem sértődés kérdése, csak egy kicsit furcsa, hogy valaki, aki 3 pici pontot lát az egészből, rögtön lemondásra szólítja fel az egész bankmarketinges brigádot. Ez olyan egysejtű hozzáállás. Úgy szeretünk mindent cinkelni, ez a vérünkben van. Kis pozitív hozzállás és nem itt tartana az ország.
Tényleg nem bankban dolgozom, hanem FMCG. De igen, marketinges vagyok :)

striker 2007.09.14. 14:49:19

Sziasztok,

Nem olvastam végig a kommenteket (egyébként én sem szeretem, ha valaki így kezdi, de nem lesz idôm és mindenképpen tisztázni szeretnék valamit). A blog szerzôje, szerintem, nem elsôsorban a tartalmat bírálja, hanem a megvalósítást. Mert ez a reklámanyag tartalmában ok, biztos megkutatták, hogy nagyon sokan a banki alapkifejezésekkel sincsenek tisztában.
Most nagy zárójel:
Amennyiben egy bank pedig felvállaja a népoktató szerepet, akkor vállalja fel rendesen. Ne csak 1 perceben a tv-ben, hanem kérem szépen, bent a bankfiókban is tessenek ugyanilyen módon kommunikálni velem. Legyenek megértôek, ha nem tudom, mi a kamat és magyarázzák el, a kitöltendô formanyomtatványokon is írják le, hogy mit is értenek bizonyos kifejezések alatt, mert hát kérem ez mégiscsak az én pénzem.
Szóval, akkor most ez a márka (a Raiffeisen) induljon el a tökéletesen ügyfélbarát úton és nyomjon le mindenkit a piacon. A lényeg, hogy ezt konzekvensen csinálja - mert ezen reklám alapján valószínûleg ez lehet a pozícionálása.
Nagy zárójel beezár.

Üdv: Strk.

b0risz · http://zahar.blog.hu 2007.09.14. 15:48:52

bocs, de a csajom már nem első bankjánál dolgozik behajtási osztályon, és hááát azt kell mondaom ráfér a népre valamilyen nevelő műsor ebben a témában
sokkal korábban kellett volna már ezt...

anonymus 2007.09.16. 10:36:19

nem bankban dolgozom Kedves hozzászóló, honnan veszed, hogy laikus vagyok? "Ja és rohadtul megy a bankok szekere mostanában, így nagy baj nem lehet a marketinggel." - javaslok egy-két gyorstalpaló kurzust, ha ilyeneket kommentálsz. Nem okos.

nem bankban dolgozom 2007.09.17. 14:48:56

Szia Anonymus,
Én már túl vagyok a saját 5 éves gyorstalpló marketing kurzusomom, de ha tudsz valami fantasztikus továbbképzést, ahol olyan okos lehetetek, hogy a végére már mindenkit képes leszek lecinkelni, szólj, mert beiratkozom!
Addig is ajánlom neked az optimizmus/pozitív szemlélet kurzust, aminek a végére talán képes leszek a "minden marketinges monnyon le" után valami értelemeset is hozzászólni!

nem bankban dolgozom 2007.09.17. 14:51:16

Szia Anonymus,
Én már túl vagyok a saját 5 éves gyorstalpló marketing kurzusomom, de ha tudsz valami fantasztikus továbbképzést, ahol olyan okos lehetek, hogy a végére már mindenkit képes leszek lecinkelni, szólj, mert beiratkozom!
Addig is ajánlom neked az optimizmus/pozitív szemlélet kurzust, aminek a végére talán eljutsz oda, hogy a "minden marketinges hülye"-n kívül is lesz véleményed!

bankban dolgozó 2007.09.19. 19:26:09

Én bankban dolgozom. Telebankár vagyok. És pont Rafis. Persze itt sem minden tökéletes, de hol találtok olyan helyet?
Szerintem jó a sorozat, normálisan, közérthetően elmagyaráz dolgokat, és nem a tőzsdei opciókkal kezdi (azt valószínűleg nem is értenék a népek, még azoknak jó része sem, akik tudják, hogy mi a bankszámlakivonat...)
Ha ilyen helyen dolgoznátok, lenne fogalmatok arról, hogy az emberek nagy hányadának tényleg nincs fogalma alapvető banki dolgokról. És senki nem is úgy születik, hogy tud mindent! Aki most okosnak tartja magát, az sem magától találta ki, amit tud, hanem szépen megtanulgatta, megtapasztalgatta a dolgokat.
Szerintetek, aki nem tudja megkülönböztetni a bankkártyát 1 tollal kitöltött ügyfélkártyától, annak nincs szüksége ilyen okulásra? Persze, ez szélsőséges példa, de én is nap mint nap többször magyarázok türelmesen, hol egyre türelmetlenebbül (aminek a hangomon nem szabad hallatszania) a számlavezetésről, a bankkártyalimit és hitelkeret különbségéről, és a PIN kódról (vagy egyes ügyfelek szerint pink kód, brikett kód, drink kód és társai...)
Szerintetek nincs szükség ilyenre Magyarországon?
Nem azt mondom, hogy ez a lehetséges és egyetlen megoldás erre, és hogy a legjobb. De ártani nem árt senkinek, az biztos.

bankban ülök 2007.09.20. 11:13:56

E

Profi 2007.10.03. 21:18:06

Szerintem nagyon jó. Tanulható ,,és könnyed magyarázza , így a fiatalok is megtudják h pl. mi a lakáskiadási költségek stb...
Mert ugye csak azok tudják ezeket ,akik már tapasztalták (külön lakásuk van már, családjuk , mmunkájuk van )
Remélem még sok ideig látható a Tömör Professzor a reklámban :)

TillZ · http://penzugy.blog.hu 2007.10.04. 21:43:53

Sztem is jó, hasznos, és nem hiszem, hogyha egyszerű helyett tudományosan adnák elő, akkor annak több értelme lenne...

Én is vmi hasonlót nyomatok a blogomban, szintén érthetően...

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.04. 22:19:06

hol lehetne letölteni???
elméletileg ötletes a reklám, érthetően magyaráz, a grafikája elmegy, a prof hangja fülbemászó... csak egy kivetnivalót találtam benne.Éspedig,hogy ez egy banki reklám,ergo nem semleges,ergo megint arra ösztönöz,hogy vegyél fel hiltelt nyaralásra,tvre,vegyél bankkártyát,vegyél sok árucikket,stb...

Eeeee.... 2007.10.05. 14:18:48

inkább magyarázat nélkül kellene eladni mindent a tudatlanoknak??...
jójó, gagyi, de kell..

.mano 2007.10.06. 22:24:39

néztem a reklámot, 15 éves hugom átjött a másik szobából, kérdi:
- Ez a teljesen idiótáknak készült?
- Nem, ez az átlagembereknek :D

Szóval sztem ez sokaknak kell, a hugom meg még naív :P

penzugyes · http://www.hatekonysag.hu/blog/ 2007.10.08. 09:22:27

Az RTL Klub oldaláról le lehet tölteni.
A pontos URL ott van a blogomban.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.10.08. 10:30:29

tillz
Elfogadom, hogy kell felvilágosítás, de azt már nem tudom megérteni, miért gondolja bárki is, hogy ha ezeket az információkat egy ötéveseknek való vizuális világú és mérhetetleneül bugyuta alaptörténetű rajzfilmbe kell ágyazni. Komolyan mondod, hogy nem idegesít, amikor Tömör professzor a vetélkedőn elkezd magyarázni a közönségnek?

Ha meg már a banki felvilágosításnál tartunk. Az melyik részben lesz, hogy a kedves fogyasztó mindig nézze meg az apró betűt, mert ott basszuk át de nagyon? Kérjük soha ne higgyen nekünk, mert mi ugyan úgy teszünk, mintha a boldogság záloga a hitelfelvétel lenne, közben meg csak a gyatyáját fizetheti a 30-40%-os kamatra.

Darkman 2007.10.08. 11:17:26

Szerintem ez pontosan azoknak az embereknek szól, akik Tesco-ban bemennek a bankfiókba, kiveszik készpénzben a számlájukról a bevásárlásra szánt összeget, majd levásárolják és a visszajárót beviszik és visszateszik a számlára. Ugyanis ilyen emberek vannak jópáran. Viszont a másik véglet is megvan aki vesz 2 zsömlét meg tejet és 300 Ft-ot is bankkártyával fizet ki, ami egy kicsit több idő mintha apróval tenné meg.

penzugyes · http://www.hatekonysag.hu/blog/ 2007.10.08. 20:48:39

reklámbuzi
A south parkhoz képest a grafika nem gáz, csak a sztori :-)
az viszont nem kicsit, nagyon...
A többi egyforma, unalmon túl ismételt reklám engem jobban idegesít, téged nem?

Kockázatokról, mellékhatásokról nem hiszem, hogy sok szó fog esni, de hát melyik reklám szól arról? ;-)

Egyébként nem vagyok a bank embere, se ezé, se másé.

kis szabo · http://antiotp.extra.hu/ 2007.10.13. 19:15:17

Az OTP arculatot váltott. "OTP Bank. Megbízunk egymásban."
Fa*zt. Az OTP még mindig hatalmi pozícióból szopatja az ügyfeleket. Amíg az állam meg az APEH meg az ONYF (megamega stb.) az OTP-ben tartja pénzt, addig így is lesz

Mila 2007.10.14. 11:55:22

Lehet h maga a film "gagyi,óvodás stb." de ha végigmész az utcán,a jónép fele azt se tudja h mi az a Számlakivonat vagy a Kamat. Szóval nem mindenki tanulja ezeket,és az iskolákban sem gyakori még a Közgazdaságtan.Nem hiszem h mindenki tud mindent ezekről a dolgokról,úgyhogy ne fikázzunk valamit,ami
hasznos egy átlagembernek.

kiskun · http://www.kutyakvlaga.lapja.hu 2007.11.12. 20:23:17

Meglehetnézni a www.rtlklub.hu/-n
bal oldal a menü és ott a hírekben és az ucccsó , hogy tÖMör ProFeSSzor
ott le is lehet tőteni a videókat:D:D:D
(tök édi és tök heyles a tömör professzor)

ZuhanjRózsa 2007.11.13. 16:47:53

A Mézgacsaládos Fogyvéd propaganda senkit nem zavar? Mert engem igen. Akkor már inkább Miszter Tömör, akit erre gyúrtak össze... Vagy a rendőrségi jótanácsokat ezután Frakk az uccák réme fogja elugatni nekünk?

hova szarjak 2007.11.14. 12:42:55

REKLÁMBUZI :_) a helyesírási hibáidat javítsd már LÉGYSZI :_)

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.14. 13:29:46

Volt már kistehén, big brother, stb, miért épp Tömör ne legyen? Előbb-utóbb megérjük, hogy az emberek a tv-ben a statikus zajt meg a műsorszünetet is úgy fogják bámulni, mint a legérdekesebb adást.

aranyhaj.blogspot.com

Giccc 2007.12.03. 18:13:13

Ez a reklám egyátalán nem hülyeség. Pénzügyről tanulok szinte minden nap, és nagyon sok olyan ebmer van aki ezekkel az alapfogalmakkal nincs tisztában. Szerintem inkább ez a gáz, nem a reklám. Legalább ezek az emberek tudják meg, hogy mi folyik "tömören" a pénzügyeivel...

basil 2007.12.03. 22:59:32

A felháborodóknak:
Ha neked nem mond újat, akkor lobogtasd, hogy micsoda okos vagy, és hogy ezek meg akarják magyarázni NEKED?!
Rendkívüli tudás birtokában lehetsz.. Ami viszont odáig már nem ér el sajni, hogy rájöjj, hogy mi a reklám célja, és hogy kinek szól.
De legalább önérzeted az van :)
gut

gargoyle 2008.06.17. 11:58:10

eleg sok ugyfellel beszelek es amig rutinkerdes hogy banki atutalasos szamlaval mit csinaljon, nincs mellette sargacsekk addig ugy velem igenis pont ezen a szinvonalon fer ra az okositas a jonepre. azon persze felhaborodnak amikor elmondom, hogy en szivesen kuldok sargacsekket de az plusz 400ft es plusz 3 het :P

kedvencem az volt amikor betelefonalt az illeto, hogy jott egy szamla de nincs csekk, neki ez nem jo, mert nincs bankszamlaszama. eddig rutin, elmondtam hogy keszpenzben befizetheti bankfiokban is X banknal. de X bank nem jo, mert o Y bankos. na ennel a resznel kezdett keresztbeallni a szemem :P

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása