Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hirdessünk Hitlerrel


Jézus és a beviagrázott nyugdíjasok után folytatssuk reklámetikai kirándulásunkat, ezúttal azt a kérdést körüljárva, vajon szabad-e, érdemes-e a világ valaha élt egyik legelvetemültebb gonosztevőjével egy reklámban viccelődni, és ismertségét egy termék hirdetéséhez felhasználni. Vannak olyan esetek, amikor a Hitler figurájának használata indokolt. A focipályákon dúló antiszemitizmus elleni kampányban például Hilter fejére Bundesliga-fizurát fotosoppoltak, jelezve, hogy a foci és a nácizmus nem illenek össze. A képet nézve ez könnyen belátható. Lazább a kapocs, de még mindig érthető egy dokumentumműsor sajtóhirdetése, amelyben csupán néhány vonallal rajzolják meg Hitlert, így adva vissza vizuális eszközökkel a "Történelem tömören" szlogenjüket.  A Comedy Central amúgy tényleg vicces hirdetését azzal lehet védeni, hogy egy kabaré nem ijedhet meg semmitől, és az ördögnek is az arcába nevet. A Galax FM rádióállomás reklámjában azonban az égvilágon semmi nem indokolja a Führer jelenlétét, pláne nem klasszik mikrofonfrizurával, még akkor sem, ha a fősor az, hogy "A feketék a jövő zenéje". Ennél is öncélúbban használja Hitlert a Chopstick gyorsétterem, melynek reklámja szerint az ő kajájuk volt az egyetlen dolog a világon, amit a Führer nem utált. Hát, én megint csak azt mondanám, hogy Hm...


 

Címkék: politika humor print morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr96167286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szélkakas 2007.09.17. 09:51:37

Szerintem ez rohadt dolog akkor is. Hitler nincs még olyan távol tőlünk, hogy történelmi figuraként lehetne rá tekinteni. Reklámokban viccelődni vele egyszerűen ízléstelen, ha van rajta Bundesliga-séró, ha nincs.

mktg 2007.09.17. 10:26:02

A dokumentumfilmet leszámítva rohadt izléstelen mindegyik. Igaz, amit szélkakas mond, nincs ez még távol tőlünk annyira, hogy humorizálni lehetne vele. Amíg az antiszemitizmus nem tűnt el a föld színéről, addig ez így nem frankó. Meglátva ezt a mikrofonfejes plakátot (pici alkohol után) simán el tudom képzelni, egy egy skinhead nekiesik a legközelebbi fekának, vagy fordítva..

rotting 2007.09.17. 12:07:00



Ha Sztálint és a kommunistákat agyon lehet hallgatni,
akkor Hitlernek jár annyi, hogy ne csak ő legyen állandóan az ördög maga.

evilous 2007.09.17. 12:12:37

miert ne lehetne kinevetni hitlert? az talan erositi az antiszemitizmust? ugyanmar.

the successful man 2007.09.17. 12:31:44

aki nem hírdet Hitlerrel, az nem lehet sikeres ember!

Wywern 2007.09.17. 12:48:48


Szerintem tiszteletreméltó embereket kigúnyolni nem szép, de ugye senki nem sorolja Hitlert ebbe a kategóriába?
Értem én, hogy még élnek olyan eberek, akik a saját bőrükön... meg ilyesmi, de ezzel csak azt érjük el, hogy az erre fogékony gyengeelméjűek azt látják, hogy még mindig összerezzennek az emberek a név hallatán.
Sokkal jobb, ha a nevetségesség homályába száműzzük nem?

Pestis Nigra 2007.09.17. 12:49:57

Nem tudom, én például simán el tudnék képzelni egy tollas sportkabát ( gy. k. pufajka ) hirdetést Sztalinnal.
Az a baj, hogy az oroszok ipara gyengén fungált : a vodka kivételével semmit nem lehet úgy eladni velűk, mint p.l. a nehéz és gépipari termékeket a németekkel ( i.e., Hitlerrel ).

Esetleg svájci óra hirdetésben tudok olyat elkpzelni, hogy a zabráló vereskatonát meg az órát egy kontextusban mutatnak. Még vicces is lenne, ahogy az orosz kutyaként morogná a meghökkent polgárnak, hogy " Urren, Urren". A reklámszöveg pedig ilyen lehetne, hogy " A civilizációhoz vezetö elsö lépés a Longines" vagy "A Patek Philippe békés nyugodt jómódja ..." ( igy, három ponttal )

Az antiszemitizmusról pedig : VAjon hány Szálasi pártbéli van ma a korményban ? És hány mszmps ?
Tehát mitöl kell tartani : a "fasizmustól" ( nemzeti szocializmus ), vagy a kommunizmustól ( megvalósult szocializmus ) ?

str 2007.09.17. 13:35:14

galaxyfmhez kis adalék: napiadag.blog.hu/2007/02/16/afrohitler_es_johnny_bin_laden
szerintem nagyon is indokolt adolf jelenléte, ha a koncepciót nézzük.

flimo13 2007.09.17. 13:43:53

"Meglátva ezt a mikrofonfejes plakátot (pici alkohol után) simán el tudom képzelni, egy egy skinhead nekiesik a legközelebbi fekának, vagy fordítva.."

Néha nagy kincs a jó képzelőerő, de azért ne vigyük túlzásba, főleg ha kevés értelemmel párosult.

Turbulencia (törölt) 2007.09.17. 13:57:25

Szögezzük le, hogy Hitler nemcsak a világ valaha élt egyik legelvetemültebb gonosztevője, hanem ő a megtestesült Sátán, és Voldemort is a herripotterből. Abszolút erkölcstelen, aki vele reklámoz, vagy aki vele próbálja a blogját feldobni!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.17. 14:02:45

str
Igen, ez egy kampány része, amiben sokak örömére Sztálin is szerepel. A Maós epizód, ahol a népvezér Kiss-maszkban van "A valódi kulturális forradalom" gondolattal még csak-csak érthető valamennyire, viszont ez nem sokat árnyal a képen, hogy egy zenei adónak mi köze van Hitlerhez. Csak annyi látszik belőle, hogy eldöntötték, itt mindenképpen tömeggyilkosokkal fognak hirdetni, akármennyire is hajánál fogva előrángatott a zenei kötődés.

str 2007.09.17. 14:05:57

annyi köze van hitlerhez, mint maohoz, az teljesen mindegy, hogy nála jobban el lett találva a kapocs. kiragadom a főgonoszt és áthelyezem egy szokatlan kontextusba, ennyi - de végeredményben egyerték abban, hogy valahol öncélú a dolog.
egyébként nincs messze ez a morteintől, basszuk ki a biztosítékot, és róluk fognak beszélni. nem bonyolult.

quaso 2007.09.17. 14:07:08

str
a galaxy-s cucc - együtt a három nagy, meg a négy kicsi - nagyon ütős, szerintem jól eltalált. így külön AH egy kicsit sztem is erős...

N.Zoli
a pizzás cucc sztem el van cseszve. az idézet nem passzol a reklámhoz. ha csak a kép van - AH pizzát lendít a magasba - az király, vicces! de az idézet felesleges...

Nekem - szerencsére - semmilyen saját, vagy családon belüli rossz élményem nincs AH-val, így amikor bárki nevetségessé teszi, szeretem kiröhögni a surmóját!

Végül egy idézet Don Heroldtól, a humoristától: "Humorral a sírnál is kevesebb a sírás."

_wood_ 2007.09.17. 14:08:50

...végül is letelt a 28 év.

_wood_ 2007.09.17. 14:16:59

rosszul emlékeztem.
nem is 28, csak 22.3 év kell, hogy valami szörnyű, tragikus dolog viccessé váljon. (sp 6/02)

mktg 2007.09.17. 14:28:01

Kedves flimo,
Ez a blog azért van, hogy a különböző reklámokról kifejtsük a véleményünket.. Ha érted mire célzok.
Szerintem inkább mondd el a véleményed, oszd meg velünk az érveid, hátha okosabb leszek utána. Köszi :)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.09.17. 14:30:33

"Az antiszemitizmusról pedig : VAjon hány Szálasi pártbéli van ma a korményban ? És hány mszmps ?
Tehát mitöl kell tartani : a "fasizmustól" ( nemzeti szocializmus ), vagy a kommunizmustól ( megvalósult szocializmus ) ? "

mi vaaan??????!!

mktg 2007.09.17. 14:36:27

Szia Flimo,
Ez a blog azért van, hogy megvitassunk különböző érdekes, vagy annak vélt reklámokat... Ha érted mire célzok.
Szóval szerintem inkább mondd el te is mit gondolsz, oszd meg velünk az érveid! Hátha okosabbak leszünk tőle. Köszi.

Pestis Nigra 2007.09.17. 15:18:31

"mi vaaan??????!! "

jaja, én is pont ezt kérdeztem a második kommentet megeresztő tanult olvtárstól. ( igy, az öszödi beszéd első évfordulóján, ugyebár ;) )

mktg 2007.09.17. 15:30:11

Az van, hogy lassú a gép és azt hittem nem küldte el, pedig dehogynem. És akkor nekifogtam újra megírni. Így jártam.
Ne, politikát ne, plíz, annyi fórum van, ahol lehet anyázni minden pártot.
Ma egyébként Zsófia nap van :)

Charlie Brown 2007.09.17. 16:30:32

\"a világ valaha élt egyik legelvetemültebb gonosztevőjével\"

Mókás látni hogy a többség még mindig milyen vallásos borzadállyal fordul e felé a nyomorult pára felé. Hiába, a jó öreg dogma. Pedig mennyien voltak nála még sokkal elvetemültebbek, hajaj... És mennyien vannak még ma is, max a lehetőségeik sokkal csekélyebbek -szerencsénkre.
A citált reklámok ha messze nem is a reklámok legjobbjai, de egy valamire biztosan jók: segítenek helyére tenni ezt az embert, lepattintva néhány újabb darabkát a lassan repedező \"Voldemort-mázból\" ami 50 éve oly hatékonyan gátolja a róla való normális gondolkodást.

Mr_Wolf 2007.09.17. 16:42:20

Charlie Brownnak igaza van.
Ezeket az embereket túlmisztifikáljuk. Minden egyes reklám, film, könyv, stb., ami bemutatja, mennyire szánalmas emberi lények voltak, nagy szolgálatot tesz.
A Mein Kampf indexre tételével sikerült elérni, hogy egyes idióták vallásos révülettel imádják. Pedig egy lapos, olvashatatlan iromány.
Ha pedig belegondolunk, hogy Mao megváltoztatta a közlekedési lámpa értelmezését - hiszen a piros nem jelenthet megállást - röhelyessé válik.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az általuk elkövetett rémtetteket figyelmen kívül kellene hagynunk.
Úgyhogy minden reklámba dolfit! (A Comedy Centralos pl. kifejezetten vicces)

zajcev 2007.09.17. 17:34:52

Szerintem aki Hitlerrel reklámoz annak van egy kis fasiszta beütése és egyáltalán nem kellene tiltani akinek meg nem tetszik az mehet Izraelbe vagy Indiába mindegy fehéreké a világ a többi csak szolgalélek.

bocsika 2007.09.17. 17:48:40

rendkívül szánalmasnak tartok mindenféle betiltást: könyvet, önkényuralmi jelképet, pártjelvényt, vallási jelképet avagy megváltót gúnyoló karikatúrát stb
és az összerezzenést bizonyos elvetemült gonosztevők / megváltók vicces helyen való szerepeltetésekor

szabad véleménynyilvánítást követelek!
mindenkit pedig nyilvánosan nyugodtan ki lehessen röhögni, aki hiteleres/kommunista/ateista/katolista stb

azt hiszem, ez férne legjobban rá a magyarokra, a más elfogadása, nem lebunkózása
ezt kéne sokat gyakorolni

jesszumpepi (törölt) 2007.09.17. 18:16:05

Remélem,azt tudják a reklámozók,hogy Hitler vegetáriánus volt.

Bucii 2007.09.23. 01:23:44

Nem "A feketék a jövő zenéje", hanem "A feketék a zene jövője". Mint ahogy nem "Hitler a jövő Németországa", hanem "Hitler Németország jövője" (Hitler is die Zukunft der Deutschland). Asszem. (Bár a google nem talált ilyet, én mégis így emlékszem a töriórákról.)

Mindemellett egyetértek a cikkíróval.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása