Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ki veszi be a K&H-mesét?


Egy gyors közvéleménykutatást szeretnék végezni a segítségetekkel. Bár minden követ megmozgattam, mégsem sikerül a szűkebb környezetemben egy élő embert sem találnom, akinek csak egy kicsit is tetszenének a K&H Bank filmjei. Viszont most már hónapok óta kérlelhetetlenül jönnek egymás után az újabbnál-újabb táncos-mesés reklámok, aminek kell hogy legyen valami oka. Így aztán felmerült bennem a kétely, hátha csak a kontrollcsoporttal van baj, és odakint a nagyvilágban hemzsegnek a K&H Bank reklámfanok. Ezért kérem, hogy segítsetek oyan meglévő vagy más banktól elcsábítható banki ügyfeleket, akik szeretik ezeket a spotokat. Én sajnos teljességgel elfogult vagyok a filmek iránt, mert ha csak meglátok egyet is közülük, már elkezd tikkelni a szemem. Olyan hatással vannak rám, mint az első Freddy-film, amit még általánosban néztem meg egy haveromnál egy sötét szobában.

Ami leginkább elborzaszt, az a legújabb filmtrilógia, amelyikben különféle kalapos-csuklószorítos fiatalok táncolnak Jamiroquai zenéjére. A legdurvább az, amikor egy iszonyat ellenszenves srác táncol ekvalízerként süllyedő-emelkedő 3D-animált oszlopokon, majd a végén egy torony tetején ülve ultraidegesítő mozdulattal a fejébe húzza a K&H Bank szimbólumát, a kínai piacon 20 forintért beszerzett, nyílmotívumokkal (haladás, lendület, érted) díszített kék surdasapkát, és kimutat a képernyőből. Eközben a női narrátor valami elviselhetetlenül behízelgő hanghordozással közli, hogy az üveghegynél is magasabb kamatot kaphatunk.

Ennek készült egy női verziója is, amit méltatlanul keveset játszottak a kereskedelmi csatornák. Abban egy lány perdül táncra nyílván a K&H legújabb ajánlatainak hallatán, és egy kincsesláda tetején pörög-forog kegyetlenül, mígnem jön a megváltó narrátor, és megteremti a fejünkben a termék, a vonagló Megatáncos és a kincsesláda közötti nyílvánvaló kapcsolatot: A K&H kincsesládája nem rejt titkokat, mert csak a kamatokat kell fizetned. Tiszta sor nem igaz? Kíváncsi lennék, hogy hányan tudták volna ezt az üzenetet visszaidézni. A harmadik filmről se feledkezzünk meg, amiben már zseniális húzással egy fiút és egy lányt szerepeltetnek (micsoda kreatív perspektíva rajzolódik itt ki a meleg célcsoport esetleges megcélzásával!), akik egy forgó szobában táncolnak zavartalanul, merthogy ők - ahogy azt a narrátor sem múlasztja el megemlíteni - két lábbal állnak a földön. Ezt is feltöltöttem az indavideóra, ide kattintva nézheti meg az, akinek soha nem elég a szenvedésből.

Engem ugyan vallatni lehetne a sorozat darabjaival, de nem tartom kizártnak, hogy vannak olyanok, akik szeretik őket. Mert mondjuk imádják a zenét, a táncot, az erőltetett szókifacsarásokat és a gyerekmeseutalásokat, ami igazán kúllá varázsol minden reklámot. Szóval a lényeg. Van valaki még az országban, aki ezektől nem kap agyvérzést?
 

Címkék: film bank magyarmocsár reklámbűntett

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr34170475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

benedek 2007.09.20. 08:18:13

Ez telitalálat! Ennél jobban nem utálok semmit. Szerintem sincs ember, akinek ez tetszene.

Mr_Wolf 2007.09.20. 09:29:24

A megszólítás is megér egy misét: Királyfi!
Nomost - ezt utoljára a Rákóczi téren hallottam 60-asnak kinéző prostituált szájából.

Hovatovább - tegezés vagy magázás? Mert a reklámokban tegeznek, de az automata "Helyezze be a kártyát" dumával fogad. Most akkor mi van?

hematite · http://standby.blog.hu 2007.09.20. 09:33:11

idiota es szar reklam, eldugott uzenetekkel pl: megduplaztuk fiokjaink szamat

raadasul a zene is lejart lemez mar csak KH-nal valaki nagyon szereti...

Kispici 2007.09.20. 09:53:27

Én már Jamiroquai-t is utálom, -ez legyen az én saját bajom- de így együtt ez az zene, meg ez a reklám már ideges szemrángást, és azonnali távirányító utáni kapkodást idéz elő bennem.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.09.20. 09:59:45

Nagyon idegesít, már a kismalacok meg a királyfik óta, ha kergetnének se mennék a közelükbe...

Iron 2007.09.20. 10:10:25

Ha ez közvéleménykutatás, akkor alaposan elrontottad a potenciális válaszadók befolyásolásával. :)

(Plusz egész más kicsengése lehetne, ha nem csak a K&H-ra, hanem több bankos reklámra is rákérdeztél volna. Még akkor is, ha csak a K&H-ra vagy kíváncsi, talán őszintébb válaszokat kapnál.)

Charlie Drop 2007.09.20. 10:13:48

Nekem olyan semleges az egész, kevés reklámot szeretek amúgy is...

már immunis vagyok ezekre is... a legrosszabb az a tücsök-hangya hasonlatú reklám volt, mikor ugye egynyári meló alatt megkeresete az egyetemista fiú egy Mini árát, muhahaha (a kigyúrt csávóról elképzelhetőbb volt az M-es merga)...

bög 2007.09.20. 10:14:14

Na végre más is felfigyelt rá. Emlékeztek, anno a tücsökkel meg a hangyával kezdődött (azt a tipikus és életszagú történetet feldolgozva, hogy a kopasz maffiózó elszegényedik, a szorgalmas idénymunkás meg egynyári pincérkedésből Minit vesz magának), na én akkor döntöttem el, hogy ezzel a bankkal soha, semmit! Néha az az érzésem, mintha direkt idegesíteni akarnának (Jamiroquai?? még a fejem is megfájdul tőle). Egy ismerősöm szerepelt az egyikben, hát minden talákozásunkkor felhánytorgatom múltjának ezt a sötét epizódját.

Mária 2007.09.20. 10:15:33

Én vagyok az az ember, akinek tetszenek...

Alapból is, meg akkor is ezeket választanám, ha eldönthetném, hogy a Királyfi vagy a Nyuszómuszó filmek folyamatos játszásával kívánnám, hogy kínvallassanak inkább...

:)

Dexter Morgan 2007.09.20. 10:17:49

Az egész K&H arculat váltás egy nagy baromság volt! Régen a K&H egy elegáns és bizalmat nyújtó bank volt. Most olyan az arculat és a reklámok, mint egy önmagát kifejezni nem képes tizenéves gyerek... Nem véletlen hoztam el tőlük a számlámat és a kölcsönömet. :P

Charlie Drop 2007.09.20. 10:18:53

bög 2007.09.20. 10:14:14

"na én akkor döntöttem el, hogy ezzel a bankkal soha" -> én ezt nem tudom elmondani magamról... túl sok szál köt oda (nem, nincs számlám/hitelem ott)... talán ezért semlegesek a reklámok? (bár mint mondtam kevés reklámot szeretek, mint pl a Nescafé anyósos reklámját :D)

bög 2007.09.20. 10:25:42

egyet mondok nektek
"De Anya, ez már egy új, teljesen jó minőségű márka"
ennyi.magyar reklámipar bocs az offért

dr. Wilbur Swain 2007.09.20. 10:27:45

nem olyan halálborzasztó szerintem, ellenben az FHB(?) idióta import-családjával - na, nálam ők vágják ki a biztosítékot (meg a Nyuszómuszó)

Mónika 2007.09.20. 10:30:26

Igazság szerint nekem is tetszenek. A legjobb azért mégiscsak a cib-es állatorvos :-) És szerintm jó a nyuszómuszó is :-) Engem a "megkérdeztük a járókelőket" próbálja ki az új blabla akármit" stílusú reklámok idegesítenek.

Coupe 2007.09.20. 10:31:12

Én azt nem értem a jelenleg futó spotokban, hogy mi abban a marketing-kommunikáció, hogy egy jó pár éves popslágerhez készítünk egy saját klipet. Merthogy ugye létező önkifejezési formáról vagyon szó, rengeteg amatőr megpróbálkozik ilyesmivel hobbi szinten és felteszi a youtube-ra, no de 2007-ben reklámként elkészíteni egy amatőr remake-et, és azzal egy márka, egy bank kommunikációjaként megjelenni, több mint szánalmas. Miért nem adnak részleteket az eredeti klipből, legalább az élvezné, aki szereti az előadót? Mi abban a pláne, hogy egy számhoz készítünk egy tök gyenge, értelmetlen, gagyi, szegényes, élvezhetetlen, amatőr, ügyetlen és buta klipremake-et, amely az eredeti tükrében teljességgel szegényház? És mi az oka annak az öntömjénezésen felül, hogy fabricius gábor a magyar marketing-kommunikáció üdvöskéje lehet ilyen és hasonló, átlag alatti megoldásokkal? A következő munkája vajon melyik nemzetközi slágerre készített ultraszar klipremake lesz, amivel vmilyen reklámként találkozhatunk majd? Ki ad erre pénzt neki, illetve az ügynökségének? Ilyet mint említettem hobbiból csinál az ember, és ha van olyan idióta, hogy felteszi a youtube-ra, besöpörheti érte a számtalan becsmérlő kommentet. Mert fabriciusék hipotézisével szemben a többségnek ebben a célcsoportban van ízlése és fantáziája és csípőből különb dolgokat készít, mint ezek jópénzért. Az ilyen szarokkal meg senki nem dicsekszik.

Mónika 2007.09.20. 10:32:26

Közben elolvastam a többi kommentet. Nekem tetszett a királyfis reklám is. Van akinek tetszik. És az arculatváltás is nagyon tetszett! Szerintem így sokkal jobbak.

Mónika 2007.09.20. 10:32:28

Közben elolvastam a többi kommentet. Nekem tetszett a királyfis reklám is. Van akinek tetszik. És az arculatváltás is nagyon tetszett! Szerintem így sokkal jobbak.

Mónika 2007.09.20. 10:32:34

Közben elolvastam a többi kommentet. Nekem tetszett a királyfis reklám is. Van akinek tetszik. És az arculatváltás is nagyon tetszett! Szerintem így sokkal jobbak.

Kata 2007.09.20. 10:34:44

Őszintén szólva én már annak is örülök (reklámgyűlölő vagyok) ha nem csirkenős, vagy egyéb, eléggé elítélhető tartalmú üzenetet hordoz a reklám.

Jó reklám (ami legalább megfogja a figyelmemet, és mondjuk még várom is a történet folytatását) pl: a nyuszómuszós, szerintem kifejezetten aranyos, ill. az állatorvosos bankreklám. Bár azt már nem tudnám megmondani, hogy melyik-melyik bank reklámja, és pontosan mit reklámoz, az már nem jut el az agyamig, a beépített reklámutálat miatt.

Rettentő módon gyűlölt reklámok: vízkőoldó, tampon, betét, pelenka, súrolószer, folttisztító. Ezek rám annyira káros hatással vannak, hogy pl tegnap elkezdtem nézni a Dr. House-t, jött az első reklám, én reflexből a takaró alá dugtam a fejem, és csak arra ébredtem fel, hogy másnap reggel van, és kell menni dolgozni.

Ez sajnos nálam már betegséggé fajult, mert így sosem látom a CSI végét, hogy ki a gyilkos, mert a félórás CSI-t is megszakítják 3 negyedórás reklámmal, így másfél órán keresztül megy a műsor. Én meg rendszeresen elalszom az első reklám első taktusainál...

Ja, és kizárólag olyan vízkőoldót-mosóport-súrolószert-betétet veszek, ami már bevált. A legtöbb nem reklámozott, olcsó cucc. Cillit Banget meg már elvből sem veszek, mert utálom Kovács János vízszerelőt, aki elmagyarázza az őshülye háziasszonytehénnek, hogy hogy kell takarítani. Na ezt például betiltanám.

A KHB-s reklámra nem tudok mit mondani, reggelente jó néha egy kis Jamiroquai-t hallgatni, kicsit felpörget, ha nagyon be vagyok lassulva, de nem a reklám miatt vagyok náluk, hanem Anyukám barátnője ott dolgozik, és a két ÖTYE az elmúlt évben összetőzsdézett nekem másfél millát. Ezen bármilyen magas is legyen a kamat, nem tud semmi túltenni.

Ban_Dee 2007.09.20. 10:35:44

Ennél csak a 'beszéljünk a hüvelygombáról' aljább...
Egyszerűen fogalmazva rühöm van már tőle.
(Persze sok más reklámtól is, de az más kérdés.)
Ideje lenne végre felismerni itthon is hogy sokkal jobbak a 'vicces' reklámok - pl. a Nescafés 'főztem már magamnak egy erőset - MÉREGERŐSET' spoton 200-adszorra is röhögni tudok.

Charlie Drop 2007.09.20. 10:51:17

Katával egyetértek, ellenben reklámkor kimegyek pisilni, fogat mosni, vagy bármi, ha már mind megvolt, akkor én is elalszok...

klarky 2007.09.20. 10:51:32

Ez a reklám bármelyik pillanatban képes arra késztetni, hogy Buffon-i mozdulatokat megszégyenítve vetődjek a távirányító felé és kapcsoljak már röptömben egy másik csatorna felé.

Ennek a reklámhoz semmi köze a bankszektorhoz. Egyszerűen nem értem mi lehet az üzenet, kit szólít meg, stb. Rettenet.

Egy haverom volt kiscsoportos piackutatási elbeszélgetésen. Miután őszintén elmondta a véleményét, majdnem kivágták a teremből, hogy ezt most mégis hogy képzeli, és miért mond hülyeségeket. Ott a levezető szerint meg a megbízók szerint minden rendben van és ezek az ad -ok, úgy jók ahogy vannak. (Tudnám, akkor minek kérdeznek róla.)

fricy 2007.09.20. 11:00:31

Az alább történet már lassan egy éves lesz,de a fentiek hatására nem bírtam ki, hogy meg ne írjam. Sőt, most hogy leírtam,átküldöm a Homárnak is :D.

Én inkább a bank szolgáltatásától álltam fejre:
Édesapám vett fel náluk vállalkozói hitelt, és a netbankjukat próbálta használni...hát, mit mondjak, informatikusként kb 2 órába telt rájönni, hogy a rákba kell belépni az oldalukra.
Igaz ám, hogy adtak csipkártyát, meg csipkártyaolvasót, meg csipkártyaolvasó-driver CD-t is a gondos bankosok, de azt pl. elfelejtették leírni a használati utasításban, biztos a maximális fiatalos lendület nevében, hogy hogyan is kéne a netbankos oldalukra belépni. A mellékelt papíron lévő cím kék háttér előtt hibaüzenettel fogadott - kb. a \'Nem nyert öcsi tömörségével\'. Semmi link, semmi segítség. Biztos valami intelligencia teszt: aki nem lép túl ezen az akadályon, az ne bankoljon…
De hát informatikus vagyok, ha jelent ez bármit is, meg persze fiatal, és lendületes, tehát nem hagyhattam, hogy egy bank okosabb legyen nálam. Irány tehát az URL csonkolása, amíg csak elő nem adja a főoldalt. Nocsak, itt a netbankos belépés link, nézzük csak... megint csak \'Nem nyert\'. Elő ismét a csipkártyaolvasó-driver CD, hátha van rajta valami használati utasítás, vagy valami, ami elkerülhette a figyelmet: persze hogy nincs, a CD valóban csak driver CD. Kína óta utazik, hogy a szürke kis csipkártyaolvasó ne érezze magát egyedül. Azt már csak zárójelben, hogy a kis bigyó csak Windows XP-vel hajlandó kommunikálni. Ugyanez a CIB banknál mindenféle csipkártyás baromság helyett Java virtuális gépben bármilyen számítógépről 5 perc alatt működik. És ott is titkosított csatornán mennek az adatok…
Nosza, tovább a KHB oldalára,és lőn, feltárul a mennyek országa, kis kutakodás után meg is van a böngésző pluginunk, fel lehet telepíteni, halleluja, a nagyvilág immár tud beszélgetni a kis szürke csipkártyaolvasó kütyünkkel.
(Hogy korrekt legyek, ezt az óta már kijavították, és az oldal automatikusan felajánlja a plugin telepítését. A történet megszületésekor még meg kellett! keresni, és persze se a küldött használati utasításon, se oldalon nem volt semmi utalás rá.)
Halleluja, netbankoljunk: Csipkártyánkat a csipkártyaolvasóba helyezzük, és a \"Belépés csipkártyával\" feliratra kattintunk. Eddig ismeretlen ablak bukkan elé, benne egy kérdés: Pin-kód. Anyád. Hát miért nem elég neked csak a csipkártya!!? Boríték feltúr, pin-kód megtalál, beüt. Nem jó. Anyád. Mégegyszer. Megint anyád.
Leül, gondol, gondol, gondol.
Telefon elő, ügyfélszolgálat tárcsáz. Nem, nem akarok kedvezményes lakáshitelt, se lekötni a pénzemet, egy embert akarok a vonal végén. Okosat, ügyeset. Pár perc után imáim meghallgatásra találnak, és egy átlagosan kedves hangú hölgynek fejtegetem a problémát: Nem működik a pin-kód amit a csipkártyához gyártának. A válasz elég könnyen jön: az adatbázis azt mondja, hogy mivel a gyártástól eltelt 30 nap alatt a kártyával nem léptek be az oldalra, ezért úgy döntött, hogy mi ezt biztos nem akarjuk használni.
MIII VAN!??
Hát mi a náthás p*csért kértünk akkor netbank szolgáltatást!?
Mindegy, hülyékkel nem vitatkozunk, inkább kérünk akkor új pin-kódot. Telefonon nem lehet, hiába mondjuk, hogy kérjen bármilyen adatot, mi elővarázsoljuk. Ezt még akár pozitívumnak is felfoghatjuk, nem kell attól tartani, hogy valaki megszerzi az ügyfélszámunk és jól megszívat. Csak így tovább KHB, már van egy piros pontod.
Nézzük lesz-e több is. Következő kérés: ha már telefonon nem adtok új pin-t, akkor légyszi-légyszi küldjétek ki tértivevényben postán, csak ideér egy hét alatt, és még az is lehet, hogy a pénzemhez is hozzáférek akkor. Hát persze hogy ezt sem lehet.
Tessék szépen kapaszkodni: Ezzel az extrém kéréssel offline be kell cammogni a számlanyitó! (nem ám bármelyik, minek is van bank-közi hálózat) KHB fiókba, és ott személyesen kérvényezni az új pin-kódot. Átvétel, ha jól tudom ugyanott személyesen. Ez kétszeri utazás… éljen az internetes ügyintézés.
Az ember már meg sem lepődik, hogy 2 héttel később, amikor kézhez kapja a bank csomagját, akkor abban nem egy új pin-kód van a csip-kártyához, sőt nem is csak egyszerűen gyártottak egy új kártyát. Olybá tűnik, hogy a bank biztosra akart menni, és küldtek mindent: csipkártyaolvasót, csipkártyaolvasó-driver CD-t, no meg a jól megismert használati utasítást. Ami persze még mindig nem mondja el, hogy lépj be a netbankba.
Kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá, hogy kettőt küldtek, és csapják hozzá a havi számladíjhoz.

Mass Histerya 2007.09.20. 11:06:00

Naon nem érzik a reklám szagemberkék h mit szeretnek az emberek. A vicces reklámokat! De ezzek inkább gatyik mint vicces. Pedig nem ocsó ma 1 reklám.

mindbender · http://poll-r.hu/list/author/1000001 2007.09.20. 11:08:02

Én meg azt nem értem, hogy minek néztek még mindig tévét. Lomtalanításkor le kell vinni, talán van még valaki, aki örülni fog neki, reklámokkal együtt.

For_info 2007.09.20. 11:12:46

Sajnos több szempontból is érintet vagyok káhá ügyben, de a lényeg: - Az új kampány (értsd: "dzséjkéj" zenére táncolás) kapcsán kiadtak egy cd-t a dolgozóknak, amin rajta volt az első spot (dobozos-kéttáncosos) valamint annak a werkfilmje. A werkfilmben, a rendező és a kreatív vázolják a koncepciót, hogy mit próbálnak "sugallni" abban a reklámban. Nos miután elmosndták, újra néztem és tökéletesen lejön az "üzenet" csak az a baj hogy magamtól soha nem gondoltam volna mi is a mondanivaló. Az hogy egy patinás márkát lejárattak már lerágott csont, bár most számalnyitáshoz egy káhányíl alakú pendive-ot adnak promo-ba :) Ja és függetlenül attól, hogy most már legalább tudom miről szól a reklám valóban súlyos idegrendszer károsító hatásai vannak.

Mária 2007.09.20. 11:17:19

Pendrájvot?

Tegnap egy Coca Cola alakú pendrájv fotóját láttam valahol. Tudja valaki, hol lehet egy ilyet szerezni?

O:-)

Ban_Dee 2007.09.20. 11:19:34

mindbender · poll-r.hu/list/author/1000001 2007.09.20. 11:08:02

Asszem enyémnek örülne... (LCD :-D)

p@rasztpicsa 2007.09.20. 11:19:37

fricy 2007.09.20. 11:00:31

aki ezt a hszt elolvassa, na az nem lehet sikeres ember.

ellenben akinek tetszenek ezek az über reklámok csillaggal és apróbetűvel a végén - no, az igen!

klarky 2007.09.20. 11:23:18

For_info: Mesélj! Miről szól ez a vacak? Hátha mi is megértjük...

Retexis 2007.09.20. 11:29:23

Az összes kreatívnak nevezett bölcsészt és gesztipétert el kéne külden követ törni a McDonalds bányáiba.

pistabank 2007.09.20. 11:46:40

fricy

"Hát mi a náthás p*csért kértünk akkor netbank szolgáltatást!?
Mindegy, hülyékkel nem vitatkozunk, inkább kérünk akkor új pin-kódot."

nem tudom ki a hülye,

aki igényel egy kártyát és nem is használja, azonkívül iformatikus létére annyit sem tud, hogy a biztonsági rendszerek 99.99%-ában van időkorlát a legtöbb műveletre, ebbe beletartozik a kártyaaktiválás is első használatkor

vagy a bank, aki időkorlátot vezet be a kártyaaktiváláshoz, akárcsak minden bank a világon

azt hagyjuk, hogy nem sikerült megtalálni a belépést, (2 click a főoldalról), meg telepíten a drivert

"Ugyanez a CIB banknál mindenféle csipkártyás baromság helyett Java virtuális gépben bármilyen számítógépről 5 perc alatt működik. És ott is titkosított csatornán mennek az adatok…"
informatikus mi? keyloggerről hallottál már? birom, hogy ebben az országban mindenki informatikus, aki el tud indítani egy word-öt

Egyébként a reklámok tényleg xarok.
Retexis leírta a megoldást erre. :)

Bela 2007.09.20. 11:54:40

Lattam parszor ezt a reklamsorozatot es az egyetlen dolog ami jo benne, az a tancos lany. Kar hogy a pasis verziot vetitik tobbet, gondolom noi ugyfelekre vagyik a KH.
A KH-hoz max akkor mennek at, ha elinteznenek nekem egy vacsorat a csajjal, ugyanis egy masik bankban kiemelt ugyfel vagyok es csak nagyon nyomos okok miatt valtanak. :)

For_info 2007.09.20. 12:00:03

klarky:
Az alábbi a szlogen: "A pénzügyek világában nehéz eligazodni" vagy valami ilyesmi. Az ingoványos talaj, illetve a nehézségek szimboluma a pörgő szoba. Ahol találhatjuk fix pontként a hímnemű szereplőt, nos ő volna a banki ügyintéző/tanácsadó aki "vezet". Mert ugye úgy van, hogy megmutat egy-egy mozdulatot a lány meg utánacsinálja, tehát követi a tanácsokat, de amikor esetleg bajban van megbotlik, egyből megy a "helpinhend" és a srác nem hagyja elesni. Végül a teljes succes gyanánt az ügyfél - lány - már annyira bízik az - úr - ügyintézőben hogy el is ereszti magát mert az úgyis elkapja. Tehát bízhatsz, jó tippeket fogsz kapni... valahogy így.

Bela 2007.09.20. 12:03:05

pistabank:
Veletlenul en is informatikus vagyok, de a jobbik fajtabol. :) A keylogger pld semmit sem er a Citibank online ugyfelek adatainak ellopasara, ugyanis ott egy virtualis billentyuzetre kell egerrel clickelni. Termeszetesen ezt is lehetne loggolni, csak joval nehezebb es a specialis login miatt a hackerek inkabb a hulye OTP ugyfeleket kornyekezik meg. De aki OTP ugyfel az meg is erdemli. :)

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2007.09.20. 12:25:15

én is rühellem, illetve sírva-röhögve nézem, mit bírnak még szerencsétlenek kihozni a témából (nem vagyok kardforgató, deúgy aprítom a törlesztőrészleteimet, mint a sajtot - ez a kedvencem (nem szó szerint idézve). ugyanakkor

1. A legtöbb bank annyira jellegtelen, hogy még utálni sem lehet

2. Ez a blog messze nem lesz mérvadó, ugye ezt mindenki tudja

fricy 2007.09.20. 12:25:36

pistabank:
Naná, hogy azóta két katt, meg már klikkelni se kell igazán,mert végre automatán megoldja az oldal, de amikor a történet történt még nem így volt. De persze ezt a post-ban is leírtam...
És aki lehüjéz infosnak: pont ez baszott fel, hogy átláthatatlan szar oldalon még nekem se volt könnyű eligazodni. Pláne nem egy mezei ügyfélnek, csókolom.
Normálisan is meg lehet oldani ezt kéremszépen. Gépfüggetlenül. Hadd ne mondjam pl. hogy egy javás rendszert akár telefonról is használhatsz.
f.

rokica · http://www.rokica.blog.hu 2007.09.20. 12:26:16

Biztosan van legalább három ember, aki egyszerűen imádja, sőt, él-hal ezekért a spotokért.
1. A kereskedelmi TV pénzügyi vezetője, aki bekaszálja a sugárzás díját - megtermelve ezzel a saját munkabérét is.
2. A kreatív, aki kiötölte mínusz három másodperc alatt a filmet - és felvette az érte játó ötletdíjat.
3. A táncos főszereplő, akinek nem kell azon törnie a fejét, miből fizeti a következő havi lakbért.
Sajnos, én egyik sem vagyok.
Több fannal még nekem sem sikerült találkoznom. :-(

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.20. 12:34:26

rokica
Kösz, most már kezdem kapisgálni:-)
De azért ne legyünk igazságtalanok, volt itt néhány ember, akinek ez tetszett. A kérdé persze az, hogy egy tényleg jó, fantáziadús, neadjisten vicces reklám nem tetszett-e volna neki jobban?

Black Mamba 2007.09.20. 12:53:42

nem tehetek róla, amint meglátom az idióta kalapot, én szóban mindig kiegészítem. lehet tippelni, hogyan. :D
amúgy meg, kíváncsi lennék, a kiskirályfis, kismalacos, kis üveghegyes, kiskutyafarkás dolgot még meddig lehet még mesterségesen életben tartani? én lassan lekapcsolnám a gépről...

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2007.09.20. 13:42:27

Nekem tetszik a zenéje, pontosabban valaha tetszett. Amióta megy a reklám, elkapcsolok a rádión, ha felcseng a dallam, mert rögtön vízionálom a lánytzót a kinyúlt mackónadrágban, és nem jó érzés.
Biztos jó olcsó lehetett a zenei jogdíj, kérdés, hogy az alkotók tisztában vannak-e, hogyan "gagyizzák" le a zenéjüket és ezzel együtt talán az egész zenekart...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.09.20. 14:36:41

Hát... még mindig jobb azért, mintha elénekelnék, hogy "univer-zális-ajaksí-roldó".

A legjobb, ha az ember a reklámok alatt elnémítja a tévét, egészen szórakoztató, és könnyű hozzászokni, hamar kialakul a motorikus mozdulat.

bög 2007.09.20. 14:51:39

Azt hiszem alapvetően azért visszataszítóak a K&H bank reklámjai, mert az embernek az az érzése támad, mint amikor nála ostobbáb alakok próbálják átvágni/befolyásolni valamivel, de a maguk egyszerű módján. Az eddigi felsorolásból kimaradt a "ki a legmenőbb arc a szigeten" cimu reklám, amitől szerintem a legszelidebb fiatalnak is kinyílt a bicska a zsebében.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.09.20. 15:54:27

"A legdurvább az, amikor egy iszonyat ellenszenves srác táncol ekvalízerként süllyedő-emelkedő 3D-animált oszlopokon, majd a végén egy torony tetején ülve ultraidegesítő mozdulattal a fejébe húzza a K&H Bank szimbólumát, a kínai piacon 20 forintért beszerzett, nyílmotívumokkal (haladás, lendület, érted) díszített kék surdasapkát, és kimutat a képernyőből."

Ne ettől nekem is hányingerem szokott lenni.

p@rasztpicsa 2007.09.20. 16:04:44

bög 2007.09.20. 14:51:39
az elnémítás nekem is kurvára bejön, de még egy sorozatnál is tud meglepetést okozni!

Luchador 2007.09.20. 20:09:28

A K&H reklamjai azon keves koze tartoznak, amirol mindig elkapcsolok, ha csak egy tizedmasodpercet meghallok-latok belole. A nyilakrol viszont annyit, hogy az a nemzetkozi anyabank arculatanak resze, es mas-mas nevvel europa szerte megtalalhato. (nem mintha ez jelnten is vmit :) )

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.09.20. 21:50:24

1. A reklám bevállt,mert az emberek felfigyeltek rá és akarva akaratlanul erről beszének,többek között ebben a blogban is ingyen reklámot állitunk neki.
2. Személy szerint a K&H reklámaival nincs bajom,mert a dzsamirókváj és zenéje alapból irritál engem...
3. Sokkal inkább irritál viszont a *** reklám az undoritó nővérkével, meg az, ahol bólogatnak a bankos emberek,mint a hülyegyerekek.
4. Az OTP-és viszont elég ötletes...
5. Összegezve MINDEN BANKOS reklám irritál.

klarky 2007.09.20. 22:00:51

For_info:

Köszi, ezt így már nagyjából értem. Magamtól sosem jöttem volna rá.

Jesszus és most is épp ez a sz a r megy a tv-ben. Megőrjíííít!!!!!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.20. 22:48:38

chimie
Válaszolva a kérdésedre, nem, ez a blog nem lesz mérvadó, mert nem is akar az lenni. Reményeim szerint inkább egyfajta fórum, ahol meg lehet beszélni, hogy ki mit gondol a reklámokról. Az enyém is csak egy vélemény a sok közül, és nem vagyok olyan beképzelt, hogy azt higyjem, fontosabb mint a többieké. Megnyuttattalak?

2007.09.20. 23:13:40

A 20 forintos nyíl még oké, a többi mehet a levesbe.

hmmm 2007.09.21. 09:01:09

hmmm... én vagyok az elviselhetetlenül behízelgő hanghordozású női narrátor...köszi a kritikát! :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.09.21. 10:30:45

hmmm
Ha tényleg te vagy az, akkor te is tudod, hogy nem veled van baj, hanem azzal, ahogy felmondatták veled a szöveget. Nincs kétségem, hogy kevésbé sziruposan is menne;-)

wood 2007.09.23. 01:06:24

szerintem x banki szolgáltatás tipikusan az a termék, aminél egy rendes reklámszakember elgondolkozik rajta, hogy mennyivel tisztesebb megélhetés lenne szart lapátolni, vagy mekiben mérgezni az embereket...

EasyFriend 2007.09.24. 11:29:48

Ez valami ultraidegesítő. A táncolós egyébként engem még annyira nem akaszt ki, mint a korábbi mesések, azoktól kimondottan a falra másztam. A sapka is nagyon igényesen jeleníti meg a dinamikus, fiatalos fílinget, igen.

pistabank 2007.09.25. 14:35:42

Bela
"Veletlenul en is informatikus vagyok, de a jobbik fajtabol. :) A keylogger pld semmit sem er a Citibank online ugyfelek adatainak ellopasara, ugyanis ott egy virtualis billentyuzetre kell egerrel clickelni. Termeszetesen ezt is lehetne loggolni, csak joval nehezebb"

Sok keylogger nem csak keystroke logger, így a citis bill is csak ámítás:
egérpoz, ablakpoz, screenshot stb.

1, tudom az ablak pozícióját, innen már gyerekjáték

2 van egy sshot, innen számítható az egér, megvan

2, nem tudom az ablak pozt, de mindig ugyanott nyílik lásd citi, megint megvan

3, csak az egérpozt ismerem, ez sem gond, ha mondjuk van egy 8 karakteres pass, akkor 9 klikk történik, a 9 klikk pozt ráfektetem a virtuális billre, hogy az utolsó az enteren legyen, voálá

Szóval maradjunk annyiban, hogy a csipkártya jóval biztonságosabb, igaz kényelmetlen.

mandarin · http://agenerousdesigner.com 2007.10.01. 15:12:22

én is utálom ezt a reklámot, ráadásul rögtön a 2007es reklámja ugrott be: youtube.com/watch?v=WAW0Kg8DG2w
a csajos verzió meg elég tré, főleg hogy látszik ahogy azok a dobozok össze vannak rakva, a csaj meg abban az ótvar lelakott pizsamában ugrál (stylist biztos nem volt)

peteraxx · http://www.revu.hu 2007.10.02. 14:20:08

az elso nyuszomuszoban legalabb egy isteni jo csaj szerepelt, aztan lecsereltek egy masik feketere...hogy mi volt az oka, nem tudom.

de ezek a megatancos k&h filmek szornyuek, utalom, nem elonyos, amikor ilyen izzadt tancos buzik jutnak eszembe egy cegrol

Brigy 2007.10.08. 19:37:35

Sziasztok!
Nekem tetszik a zene és a táncosok is viszonylag ügyesek. A szöveget már rég nem figyelem, se a K&H-nál, se City Bank-nál, se sehol, mert fölösleges. Egyszerűen nem érdekel. Ahogy szerintem senkit sem. És nem értem, hogy a tánc hogyan függ össze a pénz-ügyintézéssel? Persze... a nagyfejesek buliznak a mi pénzünkön... De legalább ne csinálnának belőle reklámot!!! Ezt leszámitva jónak tartom a zenét és a táncosok mutatványát.

J79 2010.03.08. 16:43:31

az egész K&H ezzel a zenével egyértelmű Napoleon Dynamite nyúlás.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása