Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Van új a Before/After nap alatt

A Before/After összehasonlításnál nagyobb reklámklisé kevés létezik az univerzumban. Nincs olyan kreatív, aki ne próbálta volna már meg ilyan-olyan módon kitekerni ezt a sémát, és  valami eredetit szülni belőle. A ritka kivételtől eltekintve inkább csak nyögvenyelés az eredmény, bár azért a példa kedvéét összeszedtem néhány sikerültebb darabot is, amelyek alul láthatóak (sorrendben az Ariel, a BIC hibajavító és egy olasz étterem hirdetései). Mára azonban már olyannyira elcsépelt lett ez a dolog, hogy már a puszta említésétől is feláll a szőr a hátamon. Épp ezért ért meglepetésként a mexikói Vörös Kereszt kampánya, ami valami egészen újat, és értékeset hozott ki ebből. Itt a BEFORE betűit braille-írással szedték, míg az AFTER-t már rendesen, így utalva arra, hogy felajánlásunkkal segíthetünk visszaadni valakinek a szeme világát. Remélem nemcsak jó lesz a kampány, hanem sikeres is.

Címkék: print nonprofit

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr93178658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisember 2007.09.27. 15:49:36

Na végre egy ízléses reklám, aminek még haszna is van. Ilyenkor visszatér egy kicsit a reklámokba vetett hitem. Neked is gratulálok, azt hittem, már csak a botrányokra mész rá. Jó lenne több ilyen, ha kérhetem a közönség nevében.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2007.09.27. 16:44:18

Kimeríthetetlen téma. Sokszor fogunk még találkozni vele, és ez így van jól. Egy jó reklámhoz nem kell feltétlenül feltalálni a spanyolviaszt...

szotyola 2007.09.27. 17:00:58

Ez tök rendben van. Ötletes, szép, ötös.

Black Mamba 2007.09.27. 17:34:39

Nagyon jó kis kollekció, RB! :)

2007.09.27. 19:24:46

outpost tűzfal blokkolja a képeket, csak szólok :)

Androsz 2007.09.28. 04:20:24

Bocs, de a Braille-írásos szöveg szerintem így szól: "km ntes". Lent, a kis képen, a kéz feletti üzenet pedig: "kx yúos" (merthogy nem azonos a kettő). Mondjuk, hogy tévedek. De ha nem, akkor az egyébként "ADJA ÁT SZARUHÁRTYÁJÁT" szlogenű reklámnak, ahogy a szöveg állítja, kórházakban történt kifüggesztésével sok vak embernek okozhattak alapos fejtörést. Esetleg rájuk is gondolhatott volna a dizájner-zseni.

wice 2007.09.28. 08:04:42

Androsz: "az egyébként "ADJA ÁT SZARUHÁRTYÁJÁT" szlogenű reklámnak, ahogy a szöveg állítja, kórházakban történt kifüggesztésével sok vak embernek okozhattak alapos fejtörést. Esetleg rájuk is gondolhatott volna a dizájner-zseni."

ooo, ugy erted, azoknak a vak embereknek, akik el tudjak olvasni a "donate your corneas" feliratot a jobb also sarokban?
(ha a braille irasra gondolsz, az valszleg nem dombornyomott, de ha igen, akkor sincs jelentosege, nem tartom valoszinunek, h bemegy a vak a varoszobaba, es elkezdi letapogatni a plakatokat, hatha van rajtuk vmi braille-jel. mondjuk ugy, h nem jellemzo. az meg, h halandzsa van braille-jel irva, az talan egy picit igenytelen, de szinten nem erdekes, a latok nagy resze ugyse veszi ezt eszre, az uzenet meg igy is atmegy.)

Androsz 2007.09.29. 01:13:58

Wice, éreztem, hogy ebből félreértés lesz, de nem akartam komplikált magyarázatot tálalni. Előttem úgy jelent meg a helyzet, hogy elmegy a vak beteg a kórházba. A kísérője, vagy egy látó, ott várakozó ember, esetleg egy nővér merő jóindulatból elújságolja a vaknak, hogy van itt egy plakát, amelyen arra kérik az embereket, hogy legyenek szaruhártya-donorok. És azt is elújságolja, hogy "van ám itt egy olyan dombornyomásos sor is, maga biztos el tudja olvasni", és odairányítja a vak kezét, hadd örüljön szegény ember, hogy törődnek velük, meg beszélgetve mégiscsak jobban telik az idő. A vak meg olvas, és azt hiszi, hogy bolonddá teszik.

Mert ha nem az a szándéka a reklámozónak, hogy a vakokat is elérje a reklámja, akkor nem kellett volna a kötséget szaporító dombornyomás a plakátra.

A halandzsa pedig szerintem úgy született, hogy a Braille-írógépen, amelyen nincsenek betűk, csak hat billentyű, amelyekkel a kódot ismerő ember a domborulatokat létre tudja hozni, találomra nyomogatott valaki néhány betűnyit. Nem nagy ügy, csak a fennkölten nemes célhoz illik kevéssé a nemtörődömség. Az ötlet egyébként valóban nem olyan rossz.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása