Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Punciillat üvegcsében

Nos barátaim, megszületett egy termék, mely szó szerint és képletesen is észrevette a piaci rést. Merthogy VULVA néven elkészült a tökéletes termék, a palackba zárt muffillat, ami olyan valami, - hogy Fábryt idézzem - melyről eddig azt sem tudtam, hogy létezik, de most hirtelen nagy igényem támadt rá. Bízom benne, hogy a gusztusosan kialakított honlapon feszítő ápolt modelleket idézi a kis üvegcse, nem pedig a gázóra-leolvasókkal tömött villamos nyári páralecsapódásának zavarba ejtő bukéját. Az is kérdéses, hogy frissen kerül-e  a palackba a kivonat, vagy a már néhány napig érlelt verzió kerül palackozásra, hogy „Nefürdjéle” barátunk igényeit is kielégítse. Mindenesetre remélem, ha a beinduló vállalkozás sikerein felbuzdulva női ügyfeleiknek is örömöt szeretnének szerezni, és palackba zárják a világjáró török kamionsofőrök maszkulin szellemét (lásd karimatúróillat), ez utóbbinak a reklámja sosem jut el hozzám.

Címkék: szex divat mustsee kozmetikum

2007.10.03. 12:45 Mr_Wolf 26 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr88184489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szélkakas 2007.10.03. 12:58:19

Ez mekkora! De mi a garancia arra, hogy a képen látható hölgy vagy egy hozzás hasonló lányka nedveit csapolják meg és nem egy 150 kilós fejőnőét a reggeli műszak után?

Mária 2007.10.03. 13:05:43

Ismét egy bizonyíték arra, hogy alacsony a kerítés :)))

szotyola 2007.10.03. 13:22:51

Azt hittem kamu az egész, de megnéztem a honlapot, és láttam, hogy ez teljesen komoly. De mi értelme van? Ki fújja a magára más punciillatát? Nem értem, de szeretem:-)

sherendi 2007.10.03. 13:24:59

Nagyon jó az írás, majd kifolyt a szemem a nevetéstől. Bazz, azért a török kamionos hasonlat megérne egy NSFW figyelmeztetést.

Black Mamba 2007.10.03. 13:26:32

bár a honlap címe így talán jobb lett volna: smellmeand.cum

szotyola 2007.10.03. 13:51:59

Mamba :-DDD

bozso1981 2007.10.03. 13:52:09

"karimatúróillat" :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
az ilyen szavakért érdemes élni!

RTP 2007.10.03. 13:57:30

Na asszem akkor maradok mégiscsak a sörnél, mert az legalább nem borul ki, ha nőszagúan megyek haza...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.10.03. 14:00:20

RTP
Igen, elég valószínűtlen, hogy bármelyik feleség bevegye azt a dumát, hogy nem nőnél voltál, csak a Rossmannban próbálgattad a testereket

Dike 2007.10.03. 14:12:05

Nem tudom a nickek alapján ki nő és ki férfi, de a honlapot elolvasva nekem egyértelmű, amit írnak is, hogy ez nem parfüm :-) Viszont a menő dizájn ellenére az jut eszembe, hogy elég lúzer az a fickó, akinek csak az üvegbe zárt punciillat jut :-) (egyébként rögtön a Parfüm című film jutott eszembe, aki látta talán tudja miért)

Vas A Ló 2007.10.03. 14:16:56

A névhez nagyon jól passzol a logó!

Tételezzük fel, hogy az illat is tényleg jó.
De, mint üzlet, be fog bukni:
- Nô nem vesz ilyet a pasijának, mert más "vulvájának" az illata, nem az övé.
- Leszbi nem vesz ilyet a csajának, mert mert más "vulvájának" az illata, nem az övé.
- Férfi nem vesz ilyet a nôjének, mert értelmetlen.
- Egyedülálló kiskatona nem fúj ilyet a laktanyába visszamenet, hogy a körlettársak elôtt fényezhesse magát, mert a sorkatonaság megszûnt.
- Buzik érdektelenség miatt kizárva.

Maradnak a kamaszok. Azok meg nem tudják megfizetni...

Dike 2007.10.03. 14:22:36

A guminőre is van kereslet, erre is lesz ;-) Sőt, akár rögtön adhatnák őket párban is :-))

mandarin 2007.10.03. 14:23:06

király! végre van mivel bekennem a guminőmet! elég undorító az a gumiszag... ;)

Rák Attantam 2007.10.03. 14:32:40

És ez még csak a kezdet!

Később lesz
- autóbuziknak benzingőz "illatú" (neve: HI OCTANE)
- henteseknek darálthús szagú (név: FRESH MEAT)
- esztergályosoknak hűtőemulzióval kevert fémszagú (neve: BURNING METAL)
- országgyűlési képviselőknek pénzszagú (név: MONEY SMELLS)
- édesszájúaknak csokiillatú (név: HOT CHOCOLATE)
- elektroműszerészeknek leégett trafószagú (név: MELT DOWN)
- állatifehérje-feldolgozóknak dögszagú (név: SUMTHIN' SMELLZ)
- bélgáz-problémásoknak fingszagú (név: IT WASN'T ME)

Reggie 2007.10.03. 14:36:17

Japanban trendi az ilyen, gondolom megprobalnak betorni az europai piacra is.

RAptor 2007.10.03. 14:51:08

Szélkakas,nem tökmindegy?
A "jó nő" is ugyanolyan büdöset szarik..:-))

beauty 2007.10.03. 14:52:55

Hát komolyan mondom ezt nem hiszem el, hogy ilyen van és még mi lesz késöbb bele se merek gondolni.Hány beteg él ezen a földön..........És még hány születik............??????????????????
Nagy looser lehetet aki kitalálta...............

ROMANI ITE DOMUM! 2007.10.03. 15:16:48

Hmmm... erre mondják, hogy "média hack"? :-D

Vas A Ló 2007.10.03. 15:24:14

Amúgy a weboldal nagyon gusztusos, profi munka.

time 2007.10.03. 16:26:27

Beauty, nem looser. Ez valami olyasmi mint a kaszált réti széna zacskóban, vagy a joghurtos bonbon csincsilláknak. Azokat is veszik, sőt...

BlacKSouL 2007.10.03. 18:06:50

Azt írják az Original mellett hamarosan lesz egy Eighteen, és egy Exotic nevű illat is. Ezekszerint az Original lehet a 30éves csinos jólápolt, az Eighteen az szigorúan tiniszaft-kivonat, míg az Exoticról el tudom képzelni hogy olyan jó érlelt illat :)) Ahogy Hank mondta: "..little extra cheese on the tacco.." :-D

Crystalline 2007.10.03. 18:18:57

remek.:) a "péniszillatú" nem lesz? vagy az nem trendi?

mindenesetre a honlap nem nagy szám, a fekete hajú, piercinges mellű lánynak olyan közönséges feje van...brr...úgy néz ki, mint egy pornós.
mondjuk a másik se nagy szám.
hát hiába, ahogy nézem német a cucc.

de a legviccesebb a szürke zakós, menő csávó:) csuklót szagolgatva.

M0uFl4n3 2007.10.03. 20:17:21

Az anál kedvelőire megint nem gondolnak? :D

Prüntyi 2007.10.04. 13:31:44

Mondanám, hogy összefostam magam a híren,de csak azt hinnétek, hogy a legújabb parfümömet palackozom.

nomercy 2007.10.10. 14:31:04

Ínyenceknek pedig a Ne fürgyé le! változat is megrendelhető... :-)

maximus 2008.03.26. 14:31:56

Hááááááááát nagy az Isten állatkertje :-))))))))))))
Azért szerintem volna aki kiváncsiságból képes lenne megszagolni. Bár itt a kockázati tényező a fent említett 150 kg-os
fejőnő :-)))))))))))

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása