"Antiszemita" ágyneműkampány

Nem sokkal az angliai Zara-malőr után, ahol szépen hímzett horogkeresztekkel díszítették a legújabb táskakollekciójuk egyes darabjait, most egy újabb terméket kellett visszavonni a piacról, mert az sértette a zsidó kisebbség érzéseit. Erősen kamuszaga van a dolognak, pedig több hírforrás is leközölte itthon és külföldön is a hírt, miszerint az 5500 lelket számláló indiai zsidó közösség tiltakozásának hatására egy mumbai székhelyű lakberendezési cég hétfőn leállította a NAZI márkanéven piacra dobott ágyneműgarnitúrájának reklámkampányát és visszavonta a márkanevet is. A magyarázat szerint azért hívták NAZI-nak az ágyneműt, mert ez a New Arrival Zone for India kifejezés rövidítése, ami lássuk be, elég soványkának tűnik. Ennyi erővel lehetett volna HITLER, SS vagy FÜHRER is, hiszen ezekhez sem lett volna nehezebb hasonlóan frappáns mozaikszavakat alkotni. Nem tudom pontosan mi áll a dolog mögött, de nem csodálkoznék, ha kiderülne, az egész egy jól megtervezett médiahack.

Címkék: politika divat morbid

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr3184785

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2007.10.04. 10:00:32

Kár, hogy egy ősi tibeti jelképet így lejárattak. És az is kár, hogy 10 emberből 1 tudja max., hogy mi is a horogkereszt valójában.
Szerintem a dalai láma perelje be Németországot sok-sok pénzre a jelkép lejáratása miatt, a euromilliókból aztán váltsa ki a függetlenségét a kínaiaknál, és végre menjen haza a népéhez.

paráznabillegető 2007.10.04. 10:02:01

HEIL kopogtató, AUSCHWITZ fűtőberendezés, CYKLON-B légkondi, WEHRMACHT kávédaráló...
a lehetőségek tárháza végtelen! :)))

IIsten 2007.10.04. 10:25:07

állítsák már le magukat a zsidók.
azzal a zara-s cuccal sincs semmi baj.
undorító

nope 2007.10.04. 10:26:52

Nem értem a tiltakozást. Ha annak a falunak nem tetszik, az ne vegyen belőle. Indiában ráadásul nem volt se fasizmus, se nácizmus. Annak a jelképnek ott az eredeti jelentése érvényes. A zsidó hisztériázás már minden határon túlmegy. Egyébként meg nem kötelező Indiában élniük, csináltak nekik országot, menjenek oda, egyáltalán mit keresnek ott?
Mellesleg szerintem csak kamu az egész.

IP · http://indianexposure.blogspot.com 2007.10.04. 10:39:16

Én kint élek Indiában, és talán nem médiahack ez. Tényleg a béka segge alatt van a történelmi ismeretek itt, pláne a II. világháborúról. Itt a Times of India cikke:
timesofindia.indiatimes.com/India/Hitlers_cross_on_bedspread_collection_sparks_protests/articleshow/2415388.cms

IP · http://indianexposure.blogspot.com 2007.10.04. 10:44:46

Alapvetően a gond a NAZI szó használatával van, ami tényleg kerülendő kéne hogy legyen. A másik gond, hogy angolul a horogkereszt Swastika. Ez az eredeti, indiai, nepáli jelet kéne, hogy jelentse (ahogy itt hívják). De a bugris angolok sikeresen összemosták a horogkereszt és a szvasztika (magyarul használatos kifejezés) szavakat. Na ezért viszont itt rendesen ki vannak akadva, hogy a náci németország bemocskolta a szó jelentését. Pedig inkább az angolok a felelősek, szvsz.

nemkellvagta (törölt) 2007.10.04. 10:57:34

úgy tűnik az ilyen témájú posztok vonzzák a futóbolondokat

szerencselovag 2007.10.04. 11:07:05

És akkor még egy szót sem ejtettünk a Heineken-csillagról.

Té, mint Tamás 2007.10.04. 11:21:36

Pont mostanában láttam, hogy a Heineken csillagot az üveg hátulján megmagyarázzák...

Angyal 2007.10.04. 11:47:33

Az a gond, hogy az emberek tényleg nagyon tudatlanok, a zsidók nem hisztériáznak egyáltalán, abszólut érthető a részükről, de ez csak az én véleményem...sajnos magát a szimbólumot és annak jelentését és jelentőségét az emberek 80-90%-a elfelejtette mit is jelent voltaképpen ez az egyik legnagyobb baj!
Hát igen, nemcsak a Németek, de az Angolok is híressek taplóságukról....

moxnox 2007.10.04. 12:04:10

Pont az angolok lennének a felelősek és nem a náci németország!? Azért mert a szanszkrit swastika szót használták még jóval a nácik megjelenése előtt is, mint mindenki más? Mi ezzel a baj? Hívták a háborúban amúgy nazi cross-nak és még sok minden másnak is, de nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát.

tollas 2007.10.04. 12:08:22

A vöröscsillagokat mikor tiltják már be, mikor tiltakoznak ilyen erővel ellene?

Mert a NAZI mozaikszóval eladott ágynemű esetén csak beteg lelkekben társul a dolog a nácikkal.

tollas 2007.10.04. 12:12:41

Hoppá, most vettem csak észre a szatyron a horogkeresztet.
Ez így a NAZI kifejezéssel együtt már tényleg gyanús.

tollas 2007.10.04. 12:15:31

Elnézést, megint helyesbítek, a horogkeresztes táska és a NAZI mozaiknevű ágynemű külön téma.
Így az első észrevételemet tartom fenn.

Tilcsák Bea 2007.10.04. 12:18:50

Szerintem be kellene tiltani mindent, ami:

konzerv (A Zyklon-B dobozára emlékeztet)
kazán (A kremára emlékeztet)
bajusz (Hitlernek volt)
cipő (Mert a cipőhegyeket halmoztak fel a nácik az áldozatok holmijaiból)

Persze a háborút azt nem kell betiltani, pláne amit amerika vív, mert az nem emlékeztet egy picit sem ártatlan áldozatokra, hullákra, vérre.

Be kellene tiltani az extra vékony modell nőket, mivel a holocaust áldozatait juttatja eszembe az alultáplált testük.

És be kellene tiltani az olyan hülye picsákat is, mint én.

Pityu aki nem a témabá illik · http://www.lepjat.ini.hu 2007.10.04. 12:31:29

Hát aztat én nem érthetem miről folydogál itten a téma, de én szerintem nézzétek meg az oldalamat.

hgwells 2007.10.04. 12:50:46

"És be kellene tiltani az olyan hülye picsákat is, mint én. "

Ezen vigyorogtam :-)

cs242 2007.10.04. 12:53:42

Affene, ott csak 5500 jakhec van? Szerencsések, mi mit vétettünk? Nem akarnak innen elhúzni oda?
Mellesleg a tököm tele van az állandó hisztérikus nyafogással, köpök a holokausztjukra nagy ívben, hagyjanak élni nyugodtan. Annyira érdekel az ő "nagy tragédiájuk", mint őket a magyarságé. Tünés a picsába innen. Azok pedig, akik még mindig be vannak tőlük ájulva, fogják meg a kezüket, költözzenek el velük együtt... Haha, hamar lerongyolódnának...:-)

Angyal 2007.10.04. 13:09:56

Affene, ott csak 5500 jakhec van? Szerencsések, mi mit vétettünk? Nem akarnak innen elhúzni oda?
Mellesleg a tököm tele van az állandó hisztérikus nyafogással, köpök a holokausztjukra nagy ívben, hagyjanak élni nyugodtan. Annyira érdekel az ő "nagy tragédiájuk", mint őket a magyarságé. Tünés a picsába innen. Azok pedig, akik még mindig be vannak tőlük ájulva, fogják meg a kezüket, költözzenek el velük együtt... Haha, hamar lerongyolódnának...:-)

Drága nagyon értelmes "cs242" versenyző, egyáltalán megtudod mondani, hogy mi a bajod velük? Kissé szánalmas vagy, szüleidtől ezt a neveltetést kaptad? Mi volna ha Téged küldenének a picsába ha már az ízes magyar beszédnél tartunk...
Istennek tényleg nagy az állatkertje és még ráadásul alacsony is a rács...

ServiceMan 2007.10.04. 13:10:37

Hát kérem alássan , ha már ez ittenség a kivánságmüsor , akkor a következőt szeretném ,elsőbben hogy stilusos legyek :
- betiltani Ausztriát ,mivel Hitler szülőhazája !
- betiltani az OMV-t ,mivel osztrák tulajdon !
- betiltani a komunistákat és a fasisztákat !
- betiltani a tolvaj hazug politikusokat !
A politikusokkal kapcs. sok egyéb kivánságom van ,ami nem tür nyomdafestéket . Pfüüü de rohadt egy banda ,úgy an bloc . Ja tetszett a zöldbáró Karsai is utolsó felvonásban ,mentővel !

IIsten 2007.10.04. 13:10:40

egyébként meg a táskán nem i horogkereszt van, csak négy darab háromnegyed "t" betű

de amig a zsidók nem tiltakoznak izrael ellen a háború miatt, addig fogják be a pofjukat...

abdn 2007.10.04. 13:33:31

Kedves Angyal!

Nezd, valaki itt mar emlitette, hogy aki ennyire egyutterez veluk, az koltozzon el Izraelbe, ahova az indiai zsidok is valok (ha mar egyszer csinaltak nekik egy sajat orszagot masvalaki hazajanak a helyen, ugye). Mielott felreerted, nekem abszolute nincs veluk semmi bajom, ugyanolyan emberek, mint a feketek, a kinaiak vagy a magyarok, ha mar itt tartunk. De erdekes modon, rajtuk kivul senki sem sipakol meg nyavalyog ejt nappalla teve a szenvedeseikrol, pedig aztan masnak is lenne mirol. Tehat, az mar egy kicsit sok, amit muvelnek, nem kell messzire menni, bemesz barmelyik itthoni bankfiokba, tuti talalkozol egy egesz falkaval, akik csoportosan kisertek el a 90 eves, tabortjart nagymamat, hogy rogton elszedjek tole a karteritest, amit kivalt... Na mindegy, nem is tudom miert ereszkedem le a hozzad hasonloan szemellenzos beszukult latokoru egyenek szintjere... Csak nem birtam megallni szo nelkul, hogy egyesek mindent betiltatnak csak mert, ES ezek utan masok meg is vedik oket... Na off.

P.s. a helyesirast nehol csekkolhatnad, mielott elkuldod a postodat, kedves. ja es nem, engem a szuleim sehogysem neveltek... jesszuom, mi vagy te, valami 50 eves, szoros kontyot meg macskaszagu ruhakat viselo, megkeseredett tanitoneni???

cs242 2007.10.04. 13:47:47

Hát ennyi. Köszönöm a lelkes résztvevőknek az elvárt "szánalmas", és a "tapló" kifejezéseket. Hogy elmeséljem, mi a bajom velük? Oldalakat tenne ki, de olyan megszállottan deviáns filoszemita "versenyzőnek", mint te, felesleges lenne magyaráznom, esetleg majd egyszer rádöbbensz. Tudod, rendkívül kultúráltan is ki tudom fejezni magam, de pont az ilyen emberhelyettesek, mint te, nem igazán érdemlik meg a választékosságot, no meg a szóbanforgó népség.
Bombadil, hogy te mekkora tapló vagy...:-) Ez igazán frappáns érv...:-)

Ja, és köpök a holokausztjukra, mint mondottam. Nem fogok az egészséges önvédelmi reakciókról lemondani a nagy "szenvedéstörténetük" miatt.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.10.04. 14:25:26

Srácok annyi fórum van, ahol lehet gyalázkodni. Ha kérhetem itt szorítkozzunk a reklámok vagy az én gyalázásomra. Köszi

ethan blow 2007.10.04. 14:29:32

én nem vagyok antiszemita, de azt gondolom, igen erősen a zsidók gerjesztik az antiszemitizmust, ha a zsidó szó kicsit "úgy" hangzik el, már mindenki kész van, az újságok írják, hogy megint antiszemita propaganda, stb., természetesen egymás között nagyjából "rohadt goj" a nevük a többieknek. én soha nem utáltam senkit a vallása miatt, nagyon sok zsidó barátom van, de az általános hangulat egy kicsit túlzás. szerintem itt nagyobb szarban vannak a cigányok, meg egyéb nemzetiségiek, kissebbségiek, a zsidók meg lubickolnak abban, hogy őket mindenki bántja, joguk van visszaütni.

ennek ellenére azt is gondolom, hogy egy nyilvánvalóan a nácik által elhíresített jelképet csak ott nem bűn használni, ahol ez tényleg valami egészen más érzést gerjeszt, szerintem Európában mindenkinek egy gyűlöleletes rendszer jut eszébe, és a magyarázat, hogy "de hát ez egy ez, meg az" kicsit álságos. a vörös csillagot sok másra is használták a világon, nincs is betiltva, csak bizonyos vonatkozásában nem használható, ettől még abban a vonatkozásában éppolyan agresszív mint a horogkereszt.

zmina 2007.10.04. 14:57:37

ezekben nekem mindig az a fura, h a tervezotol kezdve a himzogepet kezelo neniken at senkinek nem furcsa a minta. vagy ez ilyenkor tudatos, meg trendi, meg hudenagyon formabonto? mert meg csak nem is nez ki jol :D

PostModern 2007.10.04. 17:04:48

Javítsatok ki, ha rosszul tudom, de a vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nincs egész Európában betiltva, a horogkereszt azonban igen.

bagaela 2007.10.06. 12:43:28

Akárki akármit papol az antiszemitizmusrol, a készitök legalább a svasztika szárait tükrözhették volna...nem mindegy hogy merre 'forog' a svasztika. A táska verzio pont a 'megforditott' náci verzio, és ez azért ciki.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Keress állást az addicton!

Ajánló

Friss anyag

site statistics