Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Bibó szólózik a Duna-parton























Hurrá! A sok fikázás és csípőbőltüzelés mellett a blogból bántóan hiányoztak eddig a pillanatig a magyar munkákat méltatól pozitív bejegyzések. Ennek azonban egyszer és mindenkorra vége! Íme, ünnepeljünk együtt, mert elérkezett a nagy pillanat. Egy kis ügynökség és az MTV bebizonyította, hogy a Vámház körúton, a szalámis horroron és Cillit Lajoson túl is van élet. A magyarországi MTV indulásának alkalmából ugyanis egy gerillakampányt indított a csatorna, amelynek során szerte az országban mintegy 400 szobor nyakába akasztottak piros gitárokat, amitől úgy tűnt, mintha mindenkit magával ragadott volna a rock szelleme. Így láthattuk Bibó Istvánt szólózni, Zrinyit, Petőfi, és Lisztet a húrokat tépni vagy éppen egy egész absztrakt szoborcsoprtot gitárral a nyakban villázni. Azt csak nagyon halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy nem is olyan rég adtunk hírt egy hasonló kampányról, ahol a Titanic kiállítást a köztéri szobrok nyakába tett mentőmellényekkel hirdették, ami meglehetősen hasonlít ehhez az ötlethez. De szerencsére felül tudunk emelkedni ezen, és felhőtlenül tudunk örülni egy friss hazai reklámötletnek, ami egy pillanatra a feledés fátylát borítja évtizedes lemaradásunkra. Annyira tetszik a kampány, hogy a készítők nevét is leírjuk. Köszönet a Proud ügynökségnek! Hajrá fiúk!

Címkék: humor tévé gerilla köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr100190364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dex.ion 2007.10.09. 09:34:12

hát...én nem vagyok szemellenzős, de ezt ízléstelenségnek tartom, ez nálam valahol a hullagyalázással előtt van kicsivel.
sztem a szakmai etika része, h nem akarsz eladni vmit bármilyen áron!

szotyola 2007.10.09. 09:53:00

Jaj ne csináljuk már! Ezek nem egyház szentek, hanem történelmi alakok. Az egész egy jó poén, egyáltalán nem tiszteletlenség. Te soha nem rajzoltál bajuszt Kölcseynek vagy kalózszemfedőt Kossuthnak a törikönyvben? Ennyire nem kell már konzervatívnak lenni. Tudjunk már nevetni a vicces dolgokon. Gratula az alkotóknak!

2007.10.09. 10:11:42

Kiegészítve szotyolát: És ha szentek, akkor mi van?
Persze két héten belül biztos lesz egy-két túlmozgásos okostóni, aki feljelenti az MpTV-t meg a reklámcéget is.

dex.ion 2007.10.09. 10:17:48

"szotyola 2007.10.09. 09:53:00"

"Te soha nem rajzoltál bajuszt Kölcseynek vagy kalózszemfedőt Kossuthnak a törikönyvben?"

- hát most képzeld el, én ilyen elbaszott gyerek voltam. mindig vigyáztam a könyveimre.

"Ennyire nem kell már konzervatívnak lenni."

- ha ismernél, fel sem merülne benned, h én konzervatív lennék! nem vagyok, egyáltalán. szeretem az újítást, és a leleményességet, de ez az ötlet nem teccik, sztem nem méltó azokhoz az alakokhoz, akiket megszemélyesítettek vele. te szeretnéd, ha halálod után szobrod lenne vmilyen kimagasló tevékenységedért, és gitárokat aggatnának rád?

mila 2007.10.09. 10:34:10

en kifejezetten orulnek ha neha valaki ranezne a szobromra (a galambok nem szamitanak) es talan meg egy mosolyt is elengedne

Koles 2007.10.09. 10:36:16

Hát elég sótlan csávó lehetett ez a dex.ion :)))

Mi nagyon gyakran még a szöveget is átírtuk a könyvekben. Pl. a törikönyvben volt olyan, hogy "A Szovjetúnió kicserélte a politikai foglyokat", mi természetesen a cs-t átjavítottuk h-ra... igen, mi már akkor is tudtunk... :)))

gerillasmink · http://www.ameravision.com/blog 2007.10.09. 10:44:53

Hát, ha nem is tőlem kérdezted, de én esküszöm, hogy halálom után is kurvajót röhögnék rajta, ha valaki egy villanygitárt akasztana a szobrom nyakába (pláne hogy gitározom..)! jó az ötlet, jó a megvalósítás! szerintem ez nagyon messze van az ízléstelenségtől. én akkor is bajuszt rajzoltam Bach-nak, amikor a szomátáit tanultam és közben iszonyatosan nagyra tartottam. ez poén. tudod, H-U-M-O-R!! :))) persze nem kötelező nevetni......

megatacsi 2007.10.09. 10:45:56

én szeretném ha lenne majd szobrom és gitárt akasztanának a nyakamba:)

gerillasmink 2007.10.09. 10:46:04

bocs, szonátáit....kellett nekem felvágni..:D

nathanp · http://loscatrachos.blog.hu 2007.10.09. 10:46:07

tényleg na-ne-má'! ezzel oda jutunk, hogy mit szól Deák Ferenc, hogy a róla elnevezett téren teheneket állítanak ki. A szobrok azért vannak, hogy a mai kor emberének eszébe jusson a kimagasló tevékenység, amiről beszélsz. Viszont a mai kor fiatalja nagyjából szarik rá, mert az ő világában Steve Jobs vagy Gáspár Laci teljesítménye a kimagasló. De ahhoz, hogy a "méltó alakok" mai kontextusba kerüljenek, igenis be kell vonni "őket", akár gitárokkal a nyakukban. Szerinted Petőfi mi lenne a mai korban? Szerintem punk.

gerillasmink · http://www.ameravision.com/blog 2007.10.09. 10:48:16

nathanp:
Mozart pedig iszonyat durván tolná a live actet valami komoly vassal:)) de tényleg

dex.ion 2007.10.09. 10:55:38

"Koles 2007.10.09. 10:36:16
Hát elég sótlan csávó lehetett ez a dex.ion :)))"


most bizonygassam, h nem voltam/vagyok?:))

mi a fenének? úgysem ismersz.

ezt én inkább tiszteletnek hívom.

dex.ion 2007.10.09. 10:57:02

"gerillasmink · www.ameravision.com/blog 2007.10.09. 10:44:53\"

"persze nem kötelező nevetni......"


tiszta mázli:)

karas · http://www.karas.hu/ 2007.10.09. 10:58:01

szerencse, hogy nem a mezzo tv bízta meg ezt a társaságot, mert milyen lenne már minden szobor előtt egy zongora o_O

dex.ion 2007.10.09. 11:00:20

"nathanp 2007.10.09. 10:46:07
tényleg na-ne-má'! ezzel oda jutunk, hogy mit szól Deák Ferenc, hogy a róla elnevezett téren teheneket állítanak ki."


a sokak felháborodását kiváltott tehénszobrokat rendkívül jónak tartottam, és tetszettek is! de azért látok némi különbséget a Deák Ferencről elnevezett téren modernkori műalkotások felállítása, és egykori, ismert személyiségeket megszemélyesítő szobrok "feldíszítése" között. megengeded?

Koles 2007.10.09. 11:03:46

>Hát elég sótlan csávó lehetett ez a dex.ion :)))\"
>most bizonygassam, h nem voltam/vagyok?:))

felesleges, most leleplezted magad :)
ez volt a coming out :))

dex.ion 2007.10.09. 11:07:31

"Koles 2007.10.09. 11:03:46"


oké, nem tudok mit hozzáteni:)

gondold, ahogy neked jólesik:)

Koles 2007.10.09. 11:12:26

Feladod, ahelyett, hogy benyomnál volna ide egy sztorit, valami gyerekkori butaságodról :)))

Mellesleg Petőfi szerintem nem lenne punk. Ő bizonyos értelemben elég kispolgár volt.
De zűrös pasas lenne az tény.
Lehet hogy tüntetésekre járna, és a kis Zoltánkát is kiabálásra biztatná... Mellette ott lenne persze Juci is... :)

szotyola 2007.10.09. 11:24:49

dex
Szerintem ezeknek az embereknek lenne annyi humorérzékük, hogy ezt látva nevetnének a dolgon, ha ma élnének. Nem kell mások nevében besértődni. Attól, mert viccet csinál valaki egy szoborból, még tisztelheti az illető teljesítményét. Ebben az esetben Bibó nem Bibó Istvánt testesíti meg, hanem ugyanolyan utcabútorként tekintünk rá mint bármi másra. Amúgy meg ki vagy mi dönti el, hogy min lehet viccelődni?

szélkakas 2007.10.09. 11:27:46

Láttál már South Parkot dexion? Nevettél rajta? Akkor szégyelld magad, mert ott rengeteg halott nagy emberből csinálnak viccet, sőt űznek gúnyt.

dex.ion 2007.10.09. 11:37:11

"Koles 2007.10.09. 11:12:26
Feladod, ahelyett, hogy benyomnál volna ide egy sztorit, valami gyerekkori butaságodról :)))"


feladom?
harcoltunk?:)
te elmondtad a véleményedet, én elfogadtam. az én világszemléletemben mindenkinek joga van a sajátjához. ezért is nem mondtam azt például, hogy mekkora gyökér faszparaszt az, aki ilyesmit csinál egy szoborral, meg az is, aki ezt viccesnek tartja. de nem, én ilyesmit nemhogy nem mondok ki, de még csak nem is gondolok.

JOGOD VAN A VÉLEMÉNYEDHEZ. én meg tiszteletben tartom:) ennyi

dex.ion 2007.10.09. 11:39:31

"szotyola 2007.10.09. 11:24:49"

szerintem meg ne nyilatkozzunk más nevében:)
nem tudhatod, hogy reagálnának rá.
persze nyilván én sem, de nem is sértődtem be rajta, és megvédeni sem tisztem őket. annyit mondtam, h nekem nem teccik, passz.

Koles 2007.10.09. 11:41:59

Reménytelen ez a dex, brühühü... :((

dex.ion 2007.10.09. 11:42:21

"szélkakas 2007.10.09. 11:27:46
Láttál már South Parkot dexion? Nevettél rajta? Akkor szégyelld magad, mert ott rengeteg halott nagy emberből csinálnak viccet, sőt űznek gúnyt."


sőt, rajongó vagyok!
tehát természetesen szoktam rajta röhögni. nem bánt, amit ott csinálnak a halott emberekkel. a south park egy fikció, egy tipikus görbe tükör, irónia a társadalomnak. ebben a gitáros akcióban fel kéne fedeznem vmilyen görbe tükröt, iróniát?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.10.09. 11:42:44

Szerintem zárjuk le ezt a parttalan vitát. Van akinek tetszik, és van akinek nem. Aki tudja értékelni az ötletet az örüljön, aki meg nem, az lépjen tovább. Ennyi.

dex.ion 2007.10.09. 11:43:46

"Koles 2007.10.09. 11:41:59"


csak ha konfrontációt keresel, akkor:)

dex.ion 2007.10.09. 11:45:36

"reklámbuzi · addict.blog.hu/ 2007.10.09. 11:42:44"


támogatom az elképzelést.

mellesleg a blog jó, ha lesz időm, ideszokok.

legalább Koles sem fog unatkozni:)

szélkakas 2007.10.09. 11:49:05

Dex
A South Parkban tudod min ironizálnak? Nem csak az adott történelmi személyen, hanem mindazokon, akik valamiféle homályos erkölcsi talapzatról szentnek és sérthetetlennek kiálltják ki őket megszabva, hogy kiről mit kell gondolni, és hogy kell rá tekinteni. Ha így vesszük igenis van benne görbe tükör, mert azt üzeni a fiataloknak, hogy nem kell semmiféle tekintélynek lefeküdni, senkit sem kell csak azért tisztelni, mert szobrot avattak neki. Ez a gondolatiság sokkal veszélytelenebb, mint a konzervatív tekintélyelvűség, ahol a "nagyok" kívül állnak mindenen. Érinthetetlenek, megkérdőjelezhetetlenek, csak csodálni szabad őket, mint az Olümposzról alászállt isteneket.
Ígérem többet nem írok erről.

Koles 2007.10.09. 11:49:24

jaj dex, mi nem vitázunk veled, hanem próbálunk bevonni a buliba. De te meg csak állsz, mint egy szobor(!), és ugyanazt mondod :)

kratos 2007.10.09. 12:19:14

szevasztok, örömmel látom, hogy tetszik, és kösz a gratulációt (haha, subbát meg megszomorította, de mondjuk a pr-közleményhez semmi közünk). egy tettestárs

loremipsum 2007.10.09. 12:56:07

kedves ügyfél,

miért kellett rábaszatni a logótokat a gitárra? ettől nem gerillakampány lesz, hanem gagyi köztéri hirdetés. pedig jó ötlet lett volna.

PROUD · http://www.proud.hu 2007.10.09. 13:00:22

Koszi mindenkinek ha tetszett, ha nem - es ezuton is minden csapatunknak: kemeny melo volt! :)

Bar igy utolag en is lattam mar szobros (scam) kampanyt, a Titanic elkerulte a figyelmunket (alapbol augusztusban tendereztunk a munkaert :) de persze nincs kedvem magyarazkodni, valoszinuleg nem dobtuk volna ki az otletet akkor sem ha latjuk).

Ha vki meg nezegetne, elso korben a fovaros:
picasaweb.google.com/proud.media/MTVSZOBROCKBP

A problemazoknak uzenem, hogy hallgassanak tobb zenet es lazuljanak el :)

David

Horgony 2007.10.09. 13:09:49

Mekkora lúzerség már, hogy kb. 30 centis MTV-logó van a gityókon?!
Gerillakampány. MUHAHA. És vajon mitől gerilla, ti gyökerek? Attól, hogy nem baszott nagy billboard-okon van a logó, hanem egy kisebb papírgitáron?
Nem tudom, érzi-e még úgy valaki, hogy ennek így kurvára nem sok értelme van...
Nem vagyok reklámszakember, csak kényszerű fogyasztó, de épp ezért mondom, hogy szerintem ez inkább szánalmas mint ötletes. A logó nélkül talán más lenne a helyzet. Ha csak egy szimpla gitár lenne, talán többeket elkezdene érdekelni, hogy MIÉRT van ott.
Én egyet láttam, konstatáltam, hogy valakinek megint sok pénze van felesleges hülyeségekre, aztán annyi...

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.09. 13:22:21

Nem azért gáz az ötlet, mert halott emberekből űz gúnyt, hanem azért, mert azt sugallja, hogy mindenkinek mindent szabad. Ma gitárt és mentőmellényt teszünk a nyakukba, holnap meg jön valaki, aki vörös festékkel önti nyakon, mert milyen egyhangúak szürkén azok a szobrok... És nem úgy fogjuk nevezni hogy köztörvényes rongáló, hanem úgy, hogy modern művész. De ugyanide visz a szmájli is a jelzőlámpákon. Meg a hidak kidekorálása. Továbbgondolás, recycling, remix.

Manapság a kreatívokban ennyi szufla van: ha már újat és maradandót nem tudnak alkotni, hát gyártanak "egyszerhasználatos" performanszokat: gyorsan kitalálják, gyorsan megcsinálják, gyorsan felszedik érte a pénzt, aztán gyorsan lebontják az egészet.

vajk 2007.10.09. 13:29:43

Eloszor is eszre kellene venni, hogy a muveszet es a reklam az ket kulon dolog.

A reklam egy uzleti tevekenyseg. Penzt hoz annak aki csinalja. Es senki ne keressen penzt kozteri szobrokon, amiket kozpenzbol, nemes felajanlasokbol es Tiszteletbol! allitottak.

Kulon erdekes, hogy begyujtik a papirgitarjaikat, vagy megvarjak amig szemet lesz beloluk.

vajk

PROUD · http://www.proud.hu 2007.10.09. 13:30:31

Ne keverjuk a gerillat a teaser kampannyal.
A ketto persze nem zarja ki egymast, de nem attol gerilla vmi, hogy logozott vagy sem, hanem pl. attol, hogy nincs vasarolt media.

dunno 2007.10.09. 13:35:35

kínzó kérdések...

1. mi volt ezen kemény meló, kirakni a gitárokat?
2. mitől gerilla, ha ott a logó a gitáron meg volt hozzá sajtóközlemény?
3. mi ez a fejedelmi többes a blogban?

ez így elég halovány.

remember kids, street art is gay!

Jose · http://josegraphic.blogspot.com 2007.10.09. 13:39:06

Sajnos azzal, hogy a logót is rátették a gityókra, nem igazán lehet gerilla kampánynak nevezni. A bûntetést pedig - ami szerintem nem lesz kevés - csak reméljük, hogy a zenecsatorna nem dobja át a proudnak...

dex.ion 2007.10.09. 13:40:26

"PROUD · www.proud.hu 2007.10.09. 13:30:31"

"...nincs vasarolt media."

ebben az esetben médiumról van szó, ha nem vásároltátok (fizetni nem kellett vhol közterület használatért?) akkor önhatalmúlag raktátok rájuk a gitárokat?

zmina 2007.10.09. 13:41:14

jézus, hihetetlen h egy ilyen egyszeru hir, es jopofa otlet moge micsoda ideologiakat, meg mufelhaborodast lehet gyartani. muha.

dex.ion 2007.10.09. 13:44:11

"zmina 2007.10.09. 13:41:14"


én úgy vélem, ez mondjuk jópofa ötlet lenne köztéri karácsonyfákon, de talán nem, h vajkot idézzem, "kozteri szobrokon, amiket kozpenzbol, nemes felajanlasokbol es Tiszteletbol! allitottak."

kratos 2007.10.09. 14:37:48

hehe, szevasztok, hőzöngők! egészen elképesztő, bár nyilvánvalóan előre látható reakciókat képes kiváltani egy ötlet, ha nem pont olyan, mint az összes többi. most akkor legyen inkább minden olyan, mint mindig volt? az a jó? vannak még kérdéseim, szeretettel: - odanéztek egyáltalán ezekre a mérhetetlenül tisztelt szobrokra, ha nincs a nyakukban gitár? észreveszitek-e őket? könnycseppet morzsoltok-e előttük elhaladva? merengtek-e emberi-művészi-államférfiúi nagyságukon? de őszintén. - szívesebben néztek akkor mosópor-óriásplakátokat, vagy auchan plakátot, élő hallal 129 Ft-ért, hónapokig? olyan kéne inkább helyette? trendiszexi, fotómodell fiatalok élvezik az MTV zenéjét, az tetszene? ja, és egy ps: a gitárok addig vannak kint, amíg azokat valaki magával nem viszi.

Horgony 2007.10.09. 14:42:57

"PROUD · www.proud.hu 2007.10.09. 13:30:31
Ne keverjuk a gerillat a teaser kampannyal.
A ketto persze nem zarja ki egymast, de nem attol gerilla vmi, hogy logozott vagy sem, hanem pl. attol, hogy nincs vasarolt media."

Jó, ne keverjük. Mint írtam, nem vagyok reklámszakember, tehát nem vállalok egy "reklámelméleti" vitát. Csak azt mondom, hogy mint egyszerű fogyasztó, kínosan érzem magam, hogy ennyire gáz dolgokkal akarnak "megfogni". Tudjátok, olyan érzés, mint amikor a tévében valaki annyira szánalmas, hogy már TE érzed kínosan magad miatta, és inkább elkapcsolsz...
Szóval még mindig nem értem mi lenne ebben "gerilla". Az öreg ernesto forog a sírjában vazze. :)

vajk 2007.10.09. 14:49:21

Kratos:

Tehat akkor az akcio egyszeruen kozteri szemeteles. Mazlitok hogy nem tart meg ott a magyar jogrend, hogy masnap egy jo kis csekket talaljatok a postaladatokban.

Az hogy Neked a reklam az eleted/munkad, az a Te dolgod. En viszont ki nem allhatom az eroszakos reklamot, ami beteszi a labat a resbe amikor be akarom csukni az ajtot. Kell legyen valahol egy hatar.

Pl egy eletre nem fogom elfelejteni, amikor 2007 marc15 elott egy nappal (szerdan) fellbogoztak a hidakat nemzetiszin zaszlokkal, kint voltak marc 15.-en, es marc16 reggel mar mind le volt cserelve UniCredit bank zaszlora. Az egesz hosszu hetvegen (csut-pent-szombat-vasarnap) mar azok voltak kint. Nemzeti unnep:egy nap, reklam:4 nap. A hosszu hetvege alatt szivesebben setaltam volna az ures hidon mint egy reklamhordozon.

vajk

kratos 2007.10.09. 15:38:08

kedves vajk, ne haragudj, de ilyen általánosságokkal nem tudok vitatkozni, mert nincs mire válaszolni. de ha gondolod, moralizálhatunk egy jót, és kesereghetünk a rettenetes világon, amelyben élünk. régen, ugye, minden sokkal szebb volt. különösen a pattintott kőbalta kifejlesztése előtt. kérdeznék még, bár az előző kérdésekre sem kaptam igazából választ: jobb lett volna még 50 (=x) óriásplakát inkább, szerte a városban? szórólapok? levakarhatatlan falragaszok? leszólítgató hostessek? azok jobbak, kevésbé zavaróak? valami mindenképpen lett volna, sajnos, az a helyzet. na mindegy, szóval sajnálom, hogy ilyen rútul betettük a lábunkat az ajtóréseden, de azt is sajnálom, hogy nem veszed észre, hogy emögött a szimbolikus ajtórés mögött, nálad, odabenn, nálunk sokkal nagyobb lábú arcok már csúnyán összejárkálták a szép perzsaszőnyegedet a sáros cipőjükkel. Most éppen a kolbászt eszik ki a kamrából... ha érted, mit akarok kifejezni ezzel a szép képzavarral.

dex.ion 2007.10.09. 16:07:44

"kratos 2007.10.09. 14:37:48"


hehe, szevasz, kratos! nos, a helyzet az, h én mindig is pártoltam az ifjú, leleményes zseniket, főként, h - mondhatni - magam is félig-meddig a szakmában dolgozok. örülök is neki, h vannak, lesznek ilyenek, akik mernek újítani! jól mondod, nincs szarabb a százezredik unalmas mosóporreklámnál, meg az egyéb marhaságoknál. sőt! bevallom neked a titkom, színt vallok: nekem már évekkel ezelőtt nagy szerelmem volt az alternatív reklámhordozók, mint témakör, ez a szerelem azóta rendületlen, sőt, most, h már egyre többen kezdenek rájönni ennek az újdonságára, egyre inkább aktualitását érzem.

de!

van egy bizonyos pont, egy határ. nekem ilyen határ egy emlékmű "feldíszítése", amely nem fér bele az ízlésvilágomba. ez nem azt jelenti, h az nem jó, vagy nem hatásos. h mennyire hatásos, azt magad is tapasztalhatod, egyfolytában erről beszélünk, a reklám elérte a célját, zseniális.
ez csupán azt jelenti, h én nem tartom jónak. te, mint kollega - ha megengeded - nyilván szintén hallottál már a bumeráng-hatásról, amelyet eleinte csak a túlzott reklámtukmálás eredményeként használtak, ugye, mikor a fogyasztó már undorodik egy terméktől/szolgáltatástól, mert annyit mondogatták neki, h "ezt vedd meg!". később azonban rá kellett jönniük, h ugyanilyen bumeráng-hatást vált ki akár egyetlen spot/akció is, ha az nagyon nem vág egybe a céliközönség szemléletével.
az enyémmel éppen nagyon nem vág egybe, ezért nem teccik, de ismételten hangsúlyozom, ez magánvélemény.

mivel a bűvös 16-49-es korosztályból (ez még igaz? mikor én tanultam, még ennyi volt) gondolom, főként a 16-30-ra koncentráltatok, úgy gondolom, a mai fiatalságnak tökéletes a szoborra akasztott gitár. ez értékrend kérdése...

mrx 2007.10.09. 16:23:23

en sem ertem mi ezzel a baj. olyan mint egy fenyfestes egy muemleki epuleten, mondjuk a varon. atformalja, uj kontextusba helyezi neadjisten. en pont a fentebb szolokkal ertek egyet, ez nem hogy "megszentsegteleniti", hanem inkabb emberkozelibbe varazsolja az adott szobrok mogott levo embereket. akar meg el is gondolkozik rajta az ember, aki elmegy mellette hogy mi ez a gitar, meg amugyis ki ez a figura.

Belabela 2007.10.09. 16:36:39

Nemtom. Nemteccik. Vagány, meg ötletes, oké. De mégiscsak biznisz. Köztéri szobrokat használ valaki a magánbizniszére. Kereskedelmi célokra. Hmm. Valami közérdekű kampányra simán el tudom képzelni (és itt jegyzem meg, hogy a magyar "társadalmi célú" hirdetések még cillitlajos nívója alá is be tudnak kúszni), akár még frivolabb kontextusban is. De azért, hogy tudassák a néppel, hogy lehet nézni a magyar sztárocskák klipjet a MMTV-n... Háát... Ráadásul illegál. Ha egy megállítótáblát ki akarsz tenni közterületre, ahhoz engedély kell. Ha piros gitárt akasztasz köztéri szobrokra, az nem?

Horgony 2007.10.09. 16:46:52

"akar meg el is gondolkozik rajta az ember, aki elmegy mellette hogy mi ez a gitar, meg amugyis ki ez a figura."

LOL. Há'persze...

Mindegy, amúgy engem nem a dolog "morális" része zavar, még csak nem is az, hogy ez tulajdonképpen nem más, mint köztéri szemetelés (bár ez is elég ellenszenves, de merem remélni, hogy azért egy idő után a "kreatívok" elmennek beszedni a szarrá ázott kartonpapírt).
Engem az zavar kurvára, hogy erre a reklámszakma képviselői azt merik mondani, hogy jó. És ezzel hülyének néznek engem. Még büszkék (ld. Proud :)) is rá. Pedig ez nem jó. A UPC-s Szőke kapitány meg az idióta haverja, az jó.
Ez naggyon kevés gyerekek...

Belabela 2007.10.09. 17:00:17

Ja, akik itt allelújáznak, hogy milyen tökös, meg gerillásos: ragasztottak már matricát az autódra? Az milyen kúúúlvagány, gerilla-forradalmáros art-act! A kispolgári értékrend szimbólumát, a konzumfetisizmus szobrát, az egyen-autót továbbgondolva, a művészi önmegvalósítás transzmediális kontextusába áthelyezni, mintegy átröppenteni egy másik galaxisba, fittyet hányva a csökött konvencióknak, meg a magántulajdont aranyborjúként tisztelő, csőlátású idiotizmusnak! Átlényegíteni a helyváltoztatás eszközét a vegytiszta művészet parastrukturális manifesztációjává! Éljen!
Szóval: ragasztott már valami street-artos kisköcsög matricákat az autódra? Hát, ragaszthatna...

És egy másik aspekt: háromszor kapcsoltam eddig a MMTV-re, mindháromszor ugyanazt a néhány klipet léttam. Vegyes igényességű popzene volt mind. Gitárt egyikből sem hallottam ki. No r'n'r. Just popzene.

Es lebe Bela Radics!

mrx 2007.10.09. 17:02:47

na latod horgonymester, erre mondjak h szubjektiv. szoval ha ilyet irsz, illik igy fogalmazni:
"Engem az zavar kurvára, hogy erre a reklámszakma képviselői azt merik mondani, hogy jó. És ezzel hülyének néznek engem. Még büszkék (ld. Proud :)) is rá. Pedig ez nem jó SZERINTEM. A UPC-s Szőke kapitány meg az idióta haverja, az jó. Ez naggyon kevés gyerekek... "
mert latod, en pl. toluk kapok sikitofraszt. nekem a titanic is tetszik, ez is tetszik. kivancsi lennek a titanicos kampanynak milyen volt a viszhangja. marmint ez most megint magyarkodas (es ezt most nem Horgonynak cimzem) h fujj jujj gusztustalan megszentsegtelenites, vagy altalanos. erdekes lenne egy osszehasonlito elemzes.

kratos 2007.10.09. 17:33:40

"dex.ion 2007.10.09. 16:07:44"

helló dex,


Ha nem tetszik, elfogadom, ez a "tiszteletlenségi tűrésküszöb" nyilván mindenkinél máshol húzódik.
Jól gondolod egyébként, hogy elsődlegesen a "tiszteletlenebb" fiatalokra szabott a dolog, lévén szó az MTV-ről. Mondjuk, én még így, "öregen" sem érzem gyalázkodásnak a dolgot, de persze ez meg alkat kérdése. Sőt, a tisztelet kérdéséhez visszatérve, bátran állíthatom, hogyha maga József Attila vagy Mátyás király állna ott, élőben, nem pedig a bronzmásolatuk, nem akasztottunk volna gitárt a nyakukba. De talán így még "élőbbek" is lettek kicsit.

A hatásossága, asszem, meg már többé-kevésbé bizonyított (hehe, hadd idézzek most csak a kuruc.info-ról: "Köztéri szobrokat gyaláz a zsidó kézben lévő "magyar" Music Television", vagy guglizz rá az mtv gerillakampány gitár kombóra, és meglátod). És összesen mennyi ideig zavarta a városképet, talán fél napig – amíg elvitték az összes gitárt azok, akiknek ez bejön? Felhoznám ismét az óriásplakát-kampányokat, mint összehasonlítási alapot: hetekig éktelenkednek a legforgalmasabb-legláthatóbb helyeken, hetekig zavarják a képet, és mit érnek el velük? Szart se, csináltam én is eleget, tudom. Vagy ott vannak az épülethálók, gigantikus méretben, hónapokon át. Na azok aztán zavaróak.

Ja, és itt egy kis videó is a hatásról. (Nem-nem, nem megrendezett. Csak várni kellett egy kicsit.):

www.youtube.com/watch?v=OqV9AulrWi8

Horgony 2007.10.09. 17:40:23

mrx 2007.10.09. 17:02:47

Írtam erre egy hosszabb választ, aztán kitöröltem. Rájöttem, hogy felesleges. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni az ilyen szókapcsolatokkal, hogy:

"ha ilyet irsz, illik igy fogalmazni:"

Ez egy blog, úgy fogalmazok, ahogy akarok. ha a házigazdának nem tetszik, majd nyom rám egy ban-t.

Mi baj van a szubjektivitással egyébként? Azt hittem evidens, hogy egy blogon mindenki a saját véleményét írja. Ha nem volt, akkor most tőlem megtudtad. A "szerintem" felesleges, és stilisztikailag sem helyes szerintem :DDD

Ugye nem várod, hogy most elkezdjem bizonygatni, hogy de, a UPC reklámja igenis jó...
Mi vagyok én? UPC ügynök, vazze?

kratos 2007.10.09. 17:46:58

Horgony, vazze – ha megengeded, hogy én is hozzád méltó stílusban válaszoljak –, ne legyél már ilyen sötét. Mi köze van egy viszonylag nagy költségvetésű tévékampánynak (UPC) egy minimálbüdzsés, egyszeri akcióhoz.

Persze, honnét a faszból is tudnád, hogy semmi... véletlenül nem marketinges vagy?

Belabela: mi köze ennek a street arthoz? úgy vetted észre, hogy matricát ragasztottunk az autódra?

Ardarich 2007.10.09. 17:54:58

Szép dolog az ötletesség, az irónia, a görbe tükör, meg a vicc. És igen, bármin lehet viccelődni.
De ez nem vicc. Ez tahóság.
Különbség van aközött, hogy valaki (akár durva, South Park-os módon) kigúnyolja mondjuk a katolikus egyházat, és aközött, hogy odaszarik a templom közepére.
Aközött, hogy valaki mondjuk karikatúrán pufajkás hordóként ábrázolja Kádárt, vagy kiröhögi Thürmer debil Kádár-szobor ötleteit, és aközött, hogy kiássa Kádár sírját.
Különbség van aközött, hogy mondjuk egy jópofa Mtv- reklámfilmben bevágják a gitározó Deákot vagy Bibót, és aközött, hogy a szobraikat hirdetőoszloppá alacsonyítják.
Ezt a finom különbséget pedig jóízlésnek hívják.
Az Mtv-nél most hiányzott.

kratos 2007.10.09. 18:32:45

Ardarich 2007.10.09. 17:54:58


ach so, a jóízlés! a hipokriták kedvenc hivatkozási pontja. jó, akkor imádjuk bálványként a szobrainkat! esetleg kerítsük körbe mindet. bár megjegyzem, egy szoborhoz én nem tudok a tisztelet/nemtisztelet kategóriáiban viszonyulni, csak a tetszik/nemtetszik és a jelentvalamit/nemjelentsemmit kategóriákban. És ismét megjegyzem: nem Bibó nyakába került a gitár – hanem egy szobor nyakába, amit valóban, csakugyan, Bibóról mintáztak. De a szobor nem maga az ember. Vagy igen?

azzal amúgy nincs baj, ha kiraknak egy tamponreklámot a deákról vagy bárki másról elnevezett térre – esetleg éppen a utcanév-tábla fölé/mellé? vagy az belefér? hol a határ?

arra meg nem emlékszem, hogy bárhova is odaszart volna valaki. vagy mégis?

no, és ezzel én itt ki is szállok a vitából, köszöntem, istenálgya mindnyájukat!

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.10.09. 20:01:24

lassan már ott tartunk, hogy ennek a blognak sem érdemes elolvasni a kommentjeit, mert a hivatalos fikázók és álszent barmok megszállják, és a saját hülyeségeiket mantrázzák. szerencse hogy a bejezések sokkal szinvonalassabbak, ezért maradok olvasó:))

nemkellvagta (törölt) 2007.10.09. 20:07:36

szuper. budapest amúgy is tele van fontoskodó középületekkel és szobrokkal. hajrá MTV.

Belabela 2007.10.09. 21:42:36

szobahomerseklet: vesszenek a "fontoskodó középületek és szobrok". Haggyák má abba a szobrok a fontoskodást, vagy lefejelem őket!

Szóval, az ötlet jó, csak én nem állnék meg itt. A WC-kiállításra is frappánsan hívhatták volna fel a figyelmet a szervezők, ha a köztéri szobrok nyakába akasztottak volna egy-egy budiülőkét, és a kezükhöz szigszalagoznak egy budikefét.

Vagy a Terror Háza pezsdíthetné fel a forgalmát egy vicces kis kampánnyal úgy, hogy helyes kis kötelet hurkol a szobrok nyakába.

Vagy, én tehetnék kartontáblákat a fontoskodó szobrok nyakába, hogy "Akvárium és Wartburg féltengely eladó. Tel.: ...."

A Titanic kampányában bizonyára feltűnt, hogy ott sem az alapító atyák szobraira adták a mentőmellényt, hanem az ismeretlen újságkihordót, a trécselő asszonyságokat, a lasszós cowboyt és a rodeolovast ábrázoló szobrokra. Ha nálunk sem Nagy Imrére, meg Bibóra aggatják a gitárt, hanem a fürdőző nők, meg a bohócsipkás fiú szobrára, szavam sem lenne. Csak annyi, hogy ugyanez bazinagy logó nélkül mégcsak etikátlan sem lenne.

És ha jön egy fiatalos, friss szellemiségű reklámcsapat, és "Castrol Motor Oil" matricákat ragaszt Bibó meg Széchenyi szobrára?

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.10. 02:04:51

Úgy fest, hogy az MTV és a kreatívjai jól meg lesznek fingatva hatóságilag az akcióért: index.hu/kultur/media/mtv1908/
Nagyon helyesen...

Ha én egy pénzéhes sunyi kis genya reklámcég gátlástalan tahó kreatívja lennék, akkor esténként mobil lézerekkel lőnék reklámfeliratokat a főváros legfrekventáltabb helyein lévő objektumokra, mint Parlament, Bazilika, Halászbástya, Gellért-hegy sziklái, Erzsébet-híd pillérei stb. Az objektumok nem károsodnak, hozzájuk sem érek, még csak közel se megyek. Te meg paraszt nézzed vazze és vakújjá meg a gyönyörtől. Leszarom, hogy nem tetszik, mert én rohadt kreatív vagyok, marha modern, very cool dolgokat csinálok, meg különben is, nekem mindent szabad.

gátlástalantahókreatív 2007.10.10. 08:11:56

dark future · www.andocsek.hu 2007.10.10. 02:04:51

df, vazze, nem csak a jövő sötét, hanem a te jelened is.

szerintem örülnél, "ha egy pénzéhes sunyi kis genya reklámcég gátlástalan tahó kreatívja" lehetnél... úgy tűnik legalábbis a hozzászólásodból, hogy gyakran álmodozol erről.

néhány tanács: 1. tanulj meg helyesen írni; 2. dugj többet – évente leaglább 2x; 3. látogass meg egy szakértőt – elég abnormális ez a gyűlölet-szint, amitől így felbüfögtél

szép napot, és kevesebb időt a nyomtatott áramkörök társaságában, kedves sötét jövő! szuper a nicked, mellesleg.

Horgony 2007.10.10. 09:31:23

kratos 2007.10.09. 17:46:58
"Mi köze van egy viszonylag nagy költségvetésű tévékampánynak (UPC) egy minimálbüdzsés, egyszeri akcióhoz.

Persze, honnét a faszból is tudnád, hogy semmi... véletlenül nem marketinges vagy?"

Nem bazmeg, te gyökér, még véletlenül sem vagyok marketinges. :D
Ki a faszt érdekel, hogy mekkora a költségvetése? Mindkettő az én kegyeimért versenyez (ha tetszik, ha nem, így van. Én vagyok a célközönség). Elvárom, hogy ne szart dobáljanak felém.

kratos II. 2007.10.10. 10:18:43

nem, bazmeg, te gyökér, a TE kegyeidért a faszom se versenyez... csak a félreértések elkerülése végett. szerencsére egy nálad sokkal nyitottabb célcsoporthoz szóltunk.

és, megjegyzem, az pont jó, ha ilyen korlátolt csöcsök, mint te, ki vannak bukva rajta. így tovább!

spacekate 2007.10.10. 10:34:57

olléé;)
szerintem gitárgerilla rulez;)!!
ja és ezt láttátok már?
www.youtube.com/watch?v=_oXaJ9bm1zo

Horgony 2007.10.10. 12:36:15

"kratos II. 2007.10.10. 10:18:43
nem, bazmeg, te gyökér, a TE kegyeidért a faszom se versenyez... csak a félreértések elkerülése végett. szerencsére egy nálad sokkal nyitottabb célcsoporthoz szóltunk."

MUHAHA. Dehogynem az én kegyeimért versenyzel, te kis pöcsfej. Én (ha éppen úgy döntök) meg tudom venni azokat a termékeket, szolgáltatásokat, amiket az MTV-ben reklámozni akaró cégek kínálnak. A videókon látható 14 éves kiscsaj meg nem tudja. Ez ennyire egyszerű. Tudom, neked ez rosszul esik, dehát shit happens...
Már miért lennék "kibukva"? Engem ez a dolog NEM zavar. Egyszerűen szánalmasnak tartom, ahogy tehetségtelen emberek egymás faszának szopásával próbálják elhitetni egymással, hogy nem annyira gáz, amit csinálnak. Én mint nem-szakmabeli, megmondom ingyen, hogy ez szar. :D Inkább legyél hálás.

trebor 2007.10.10. 13:33:01

Tényleg vannak ennyire egysíkú emberek, hogy valami ami nem definiálható egy szóban (gerilla, treaser, bilboard, stb) az má\' szar?

Ez egy szimpla kampány volt,
ami nekem nem különöüsebben tetszett, de ne volt rossz, a Davidot meg nagyon bírom...

Horgony 2007.10.10. 14:17:20

Tényleg vannak ennyire egysíkú emberek, hogy valami, ami angol szó, azt má' nem tuggyák leírni hejesen:

treaser, bilboard ;D

"Davidot meg nagyon bírom..."

Ennek meg mi köze az egészhez? Szíved joga...

kratos gecire unja, és most szól hozzá utoljára 2007.10.10. 14:44:05

mert teljesen felesleges. horgony beakadt. valaki segítsen rajta.

gerillasmink · http://www.ameravision.com 2007.10.10. 14:54:02

.."df, vazze, nem csak a jövő sötét, hanem a te jelened is.

szerintem örülnél, "ha egy pénzéhes sunyi kis genya reklámcég gátlástalan tahó kreatívja" lehetnél... úgy tűnik legalábbis a hozzászólásodból, hogy gyakran álmodozol erről.

néhány tanács: 1. tanulj meg helyesen írni; 2. dugj többet – évente leaglább 2x; 3. látogass meg egy szakértőt – elég abnormális ez a gyűlölet-szint, amitől így felbüfögtél

szép napot, és kevesebb időt a nyomtatott áramkörök társaságában, kedves sötét jövő! szuper a nicked, mellesleg..."

háhá ez volt a legjobb az összes komment közül. hozzátenném, kedves df, ha kell egy tisztességes weboldal,(www.andocsek.hu) nyugodtan szólj!!:))

bulgakov 2007.10.10. 16:04:28

dark future
soha nem lehetnél kreatív sehol, még tehetségtelen sem, szori, ahol meg igen, ott jobb nem felbukkanni ügyfélként. maradj rendszergazda, és sportolj többet, mert agyvérzést fogsz kapni.

Horgony,
honnan tudod, hogy meg tudod venni, amiket az MTV-n reklámoznak? nézed a reklámokat? nagyon helyes, fiacskám, hisz neked készülnek, a te kegyeidet keressük a képernyőn és papíron keresztül, szeretnénk, ha boldog lennél és naponta érezhetnéd ficánkoló nyelvünket a seggedben. ez a dolgunk, neked meg hogy vásárolj. szép napot.

Horgony 2007.10.10. 16:18:19

bulgakov 2007.10.10. 16:04:28

"Horgony,
honnan tudod, hogy meg tudod venni, amiket az MTV-n reklámoznak? nézed a reklámokat? nagyon helyes, fiacskám, hisz neked készülnek, a te kegyeidet keressük a képernyőn és papíron keresztül, szeretnénk, ha boldog lennél és naponta érezhetnéd ficánkoló nyelvünket a seggedben. ez a dolgunk, neked meg hogy vásárolj. szép napot."

1. Nem vagyok a fiacskád, seggfej.

2. Most, hogy a családi viszonyokat tisztáztuk, beszélhetünk normálisan, ugye? -->

Teljesen igaz amúgy amit írtál, ez a dolgotok. Ha jól csináljátok, fogok is vásárolni, ti pedig kaptok egy pár forintot abból, amit elköltöttem valamire. Kurvára félreérted a dolgokat, ha azt hiszed, hogy én vmiféle fogyasztásellenes hadjáratba kezdtem itt. :/
De ugye sejted, hogy emiatt a kampány miatt nem hangolom be a tévémen az MTV-t, ugye?

"ez a dolgunk, neked meg hogy vásárolj."

Pontosan.

A következőket nem én írtam, hanem a blog gazdája, de kb. erről van szó:

"a fogyasztók gyakran érzik, hogy hülyének vannak nézve, ám a legerősebb fegyver az ő kezükben van, hiszen ha ők elég tudatosak, akkor a reklámok előbb-utóbb majd igényesebbek lesznek. Tegyük fel, hogy akkor én most hallgatok a felhívásra, és igyekszem tudatosan reklámfogyasztani."

Horgony 2007.10.10. 16:30:09

bulgakov 2007.10.10. 16:04:28

"a te kegyeidet keressük a képernyőn és papíron keresztül, szeretnénk, ha boldog lennél és naponta érezhetnéd ficánkoló nyelvünket a seggedben. ez a dolgunk"

Szerintem te ezt komolyan is gondolod, és ha így van, akkor az jó. :)
Amennyire én meg tudom ítélni, a büszkeség nem erény a ti köreitekben (proud bt, LOL), a realizmus annál inkább. Ez is jó.

Tehát: néhány emberkénél a megfelelő hozzáállás megvan, most már csak a minőségre kéne egy kicsit koncentrálni...

Horgony 2007.10.10. 16:39:53

Kérdés: Ön melyik reklámkészítőnek adna megbízatást?

1. Aki azt írta, hogy: "nem, bazmeg, te gyökér, a TE kegyeidért a faszom se versenyez... csak a félreértések elkerülése végett. szerencsére egy nálad sokkal nyitottabb célcsoporthoz szóltunk."

2. Vagy aki azt írta, hogy: "a te kegyeidet keressük a képernyőn és papíron keresztül, szeretnénk, ha boldog lennél és naponta érezhetnéd ficánkoló nyelvünket a seggedben. ez a dolgunk"

És mielőtt valaki azzal jönne, hogy a második sem őszinte: Ki a faszt érdekel? Nem ez a lényeg, hanem a hozzáállás.

THE CUSTOMER IS KING :P

bulgakov 2007.10.10. 16:59:44

Horgony

1. Nem vagyok seggfej, fiacskám

2. Én eddig is normálisan beszéltem

Ettől függetlenül részben igazad van, az a dolgunk, hogy valami érthetőt és okosat mondjunk, miközben a lehetőségekhez képest szórakoztató is a végeredmény. Néha sikerül, néha nem. Néha az agyműtét sem sikerül, és néha normálisan beszélni egymással is kurva nehéz láthatóan.

Mindennek ellenére meg kell érteni, hogy a "közönség" mit szeretne, mi tetszene neki, és elég sokat foglalkozik ezzel jópár ember, hidd el, de nagyon sok mindennek kell változnia, hozzáteszem, ez jelenleg szerintem sok más szakmával is így van, csak pl. azt, hogy egy bokatörés miatt majdnem levágták faterom lábát, aztán mikor kiverte a balhét, egy négy órás műtéttel mégis simán megmentették, azt kevesebben látják mint mondjuk tomi rókát (ami különben kurvasok port ad el). rajta vagyunk, de nem a sértettség beszél belőlem, amikor nem tudok azonosulni a heróttal, csak kurvára nem érdekel egy bizonyos formában, mert konkrétan leszarom. Az érdekel, mitől lehet jobb, mit kell változtatni, nem az, ki hányféleképpen tudja elmondani ugyanazt a véleményt. ennyi.

bulgakov 2007.10.10. 16:59:49

Horgony

1. Nem vagyok seggfej, fiacskám

2. Én eddig is normálisan beszéltem

Ettől függetlenül részben igazad van, az a dolgunk, hogy valami érthetőt és okosat mondjunk, miközben a lehetőségekhez képest szórakoztató is a végeredmény. Néha sikerül, néha nem. Néha az agyműtét sem sikerül, és néha normálisan beszélni egymással is kurva nehéz láthatóan.

Mindennek ellenére meg kell érteni, hogy a "közönség" mit szeretne, mi tetszene neki, és elég sokat foglalkozik ezzel jópár ember, hidd el, de nagyon sok mindennek kell változnia, hozzáteszem, ez jelenleg szerintem sok más szakmával is így van, csak pl. azt, hogy egy bokatörés miatt majdnem levágták faterom lábát, aztán mikor kiverte a balhét, egy négy órás műtéttel mégis simán megmentették, azt kevesebben látják mint mondjuk tomi rókát (ami különben kurvasok port ad el). rajta vagyunk, de nem a sértettség beszél belőlem, amikor nem tudok azonosulni a heróttal, csak kurvára nem érdekel egy bizonyos formában, mert konkrétan leszarom. Az érdekel, mitől lehet jobb, mit kell változtatni, nem az, ki hányféleképpen tudja elmondani ugyanazt a véleményt. ennyi.

bulgakov 2007.10.10. 17:00:32

és egy másik alapszabály: SOHA ne ismételd önmagad!

kratos, csak horgony kedvéért 2007.10.10. 17:14:14

mennyire el vagy tévedve, te jó ég. úgy látszik, neked még a szakmádbeliek sem szopják a faszod, már ha szabad a te roppant szofisztikált stílusodban válaszolnom. persze, talán ostobán feltételeztem azt, hogy rendelkezel olyannal, mint "szakma".

bár a szociális segély rendszeres felvétele is tekinthető egyfajta "szakmának", nyilván, nem akarlak nagyon megbántani... de hát a magad félkegyelmű módján adod itt egymás után a magas labdákat, mintha szekundálnál a legjobb alázásokhoz, kis köcsög. ez utóbbi megszólítást csak a TE kedvedért írtam ide. örülsz neki? nagyon remélem. sajnos, egyébként túl lusta vagyok, hogy az összes labdádat egymás után lecsapdossam. inkább megyek, és felnyalok valami szép summát a semmiért, tudod, így megy ez nálunk.

szia, és remélem, hogy hamar meggyógyulsz.

nemkellvagta (törölt) 2007.10.10. 18:09:50

belabela és a többi álszent sipákológép: jézusom, nem temetői fejfákon hirdetnek levesport, nem a szentjobbon reklámoznak karórát, nem a szentkoronával hirdetnek ásványvizet... vagyis... dehogynem.
mi az isten bajotok van? mi fáj? hány évesek vagytok, 94? akkor viszont elismerésem: az internet olyan modern dolog. Tessék használni egészséggel!

trebor 2007.10.10. 18:43:03

"nem a szentjobbon reklámoznak karórát"
pedig ez nem rossz!

nemkellvagta (törölt) 2007.10.10. 19:15:21

rolex. pontosan ezer éve. ilyesmi? csak vigyázzunk, "át ne lépjünk" egy "bizonyos" "határt". nehogy rádaymisiék kimondják ránk a fatwát.

Belabela 2007.10.10. 22:37:57

Több liberalizmust, kedves szélsőséges barátaim!

Az igazi liberális elfogadó. Nem véli úgy, hogy egyetlen az igazság, éspedig az övé. Az igazi liberális elfogadja azt is, hogy másoknak máshol húzódik a tűréshatára. Aki arra játszik, hogy az általa lenézett "mások" tűréshatárán átlépve provokálja és sértegesse őket, az nem fiatalos, nem jópofa, hanem sima punk. De ez sem baj, mindig bírtam a Sex Pistolst és a Ramonest is. A gond – nálam – ott kezdődik, ha ezzel valamit el akarnak adni. Levesport, karórát, mosóport, aszpirint, popzenei videóklipeket, mindegy.

Személyes kedvencem Peter Greenaway. Nála nagyobb tabudöntögetőt nem tudnék mondani. Csak amikor ő nyúl hozzá valamihez annak van értelme, van koncepciója, és nem levesport ad el vele. Ennyi.

Amint írtam, logó nélkül még szerintem is elcsúszott volna a gitáros felhajtás. (Szerintem még nagyobbat is ütött volna.) Ha valaki vagány, legyen vagány. Így, a bazinagy logóval csak álvagány, mint a lemosható tetkó. Egyszerre lett kispályás és ízléstelen.

Szentjobbon reklámozni karórát? Tökös, bevállalós dolog, mint étteremben asztalra hányni. Biztos lesz, akinek tetszik. Nincs olyan dolog, ami valakinek ne tetszene, így kerek a világ. Csakhogy attól még ízléstelen. Ez nem polgárpukkasztás, hanem intolerancia.

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.10. 22:46:23

No lám-lám, így működik ez :-)

Első (lényegi) hozzászólásomra semmi reakció (hol húzzuk meg a határt, mi az, ami még megengedhető törvényességi, városképi stb. szempontból, meddig mehetünk el a szokatlan ötleteinkkel).

A második (szándékoltan provokatív) hozzászólásomra egyből hárman ugrottatok a nyakamnak :-)

Úgy látszik, a ma emberének elég magasan van az ingerküszöbe, és csak azokra a dolgokra reagál, amik nem szokványosak, kellően provokatívak. Ennek a jó példája az MTV reklám. Kérdés az, hogy meddig emelhető ez a határ, mennyit bír elviselni a szervezet (nem viccelek, nézzetek meg egy éjszakai felvételt valamelyik kelet-ázsiai nagyvárosról: a sok villogó neonreklám egymás hegyén-hátán kioltja egymást, egyfajta immunreakció vált ki, de hasonló a villogó flash-reklámokkal teli web-oldalak hatása is), meddig lehet egymásra licitálni. Nem vaskalaposság vagy nyitottság kérdése ez, de még csak nem is a jóízlés szab gátat, hanem egyfajta "közmegállapodás", hogy meddig menjünk el a licitben. Ezen úton haladva vajon mikor jutunk el odáig, hogy a festékkel leöntött szobor nem rongálás lesz, hanem művészet, továbbgondolás? (Direkt nem választom szét a reklámot és a modern művészetet, mert szerintem mindinkább egybemosódik, lásd pl. ARC-kiállítás.)

Szerintem ezek érdekes kérdések, amin el lehetne gondolkodni. De le is lehet ugatni, nekem hótmindegy.

PS.: Nincsenek a reklámszakmában ambícióim :-), bevallottan outsider vagyok, maradok a kaptafánál. A véleményem sem szakmai, hanem a laikusé. A weboldalam azért linkeltem, mert ott van a nyitólaptól két kattintásnyira a bemutatkozásom, vállalom a véleményem. Üdv mindenkinek.

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.10.10. 23:10:38

RE: Belabela 2007.10.10. 22:37:57


"Személyes kedvencem Peter Greenaway. Nála nagyobb tabudöntögetőt nem tudnék mondani. Csak amikor ő nyúl hozzá valamihez annak van értelme, van koncepciója, és nem levesport ad el vele. Ennyi."

No igen... Nekem is kedvencem :-) "Kitalált" és "megcsinált" filmjei vannak, (néha a szó szoros értelmében) enciklopédikus pontossággal jár körül egy témát. Nem ad hoc módon toborozza a szereplőit (jellegzetes, egyedi figurákkal dolgozik), átgondoltak a beállításai, nem öncélúak a barokkos hátterei, Nyman zenéi hol erősítik, hol kellően ellenpontozzák a képi látványt.

A magyar kreatívoknál/filmeseknél/művészeknél általában éppen ezt a precizitást, tudatosságot, felépítettséget szoktam ritkán megtapasztalni (persze tisztelet a kivételnek). A jó ötletek akadnak, de ki tudja miért (pénzhiány? időhiány? mesterségbeli tudás hiánya? igénytelenség?), sokszor nincs ott utána a jó értelemben vett iparosmunka. Magyarán vannak jó ötletek, de gyorsan oda b...szák, oszt jóvan. Sika, kasza, léc...

Ti nem így érzitek?

nemkellvagta (törölt) 2007.10.11. 08:37:36

"De ez sem baj, mindig bírtam a Sex Pistolst és a Ramonest is. A gond – nálam – ott kezdődik, ha ezzel valamit el akarnak adni. Levesport, karórát, mosóport, aszpirint, popzenei videóklipeket, mindegy."
lemezeket esetleg? szólt már valaki, hogy kapitalizmusban élünk? hogy nem floridából menekülnek kubába úszó teherautó abroncsokon, hanem fordítva. mi a baj azzal, ha el akarnak adni valamit? szerinted greenawaynek a kisangyal szarta oda a pénzt a művészfilmjeire? ébresztő, ember. ja, és mindezt egy reklámblogon kell magyarázni?

Horgony 2007.10.11. 08:52:20

bulgakov 2007.10.10. 16:59:44
"Horgony

1. Nem vagyok seggfej, fiacskám"

De papa, sorry, seggfej vagy. ;)

A hozzászólásod többi része szódával elmegy.

kratos, csak horgony kedvéért 2007.10.10.
17:14:14

"úgy látszik, neked még a szakmádbeliek sem szopják a faszod"

Nem hát, te ostoba kis csíra, az én szakmámban verseny van, ezért hullanak ki az olyan selejtek, mint te...

"a magad félkegyelmű módján adod itt egymás után a magas labdákat, mintha szekundálnál a legjobb alázásokhoz"

Ooops, én nem nagyon láttalak eddig labdákat lecsapdosni, komikusan összevissza hadonászni az ütővel annál inkább. :/

Ja, amúgy tegnap vettem egy cipőt jó drágáér', úgyhogy ma este végre lesz mit enned. Bármekkora gyökér vagy, azért nem nézhetem tétlenül, hogy éhezzél...

Horgony 2007.10.11. 08:59:00

bulgakov 2007.10.10. 16:59:44

"azt kevesebben látják mint mondjuk tomi rókát (ami különben kurvasok port ad el)"

??? Que ???

Belabela 2007.10.11. 12:58:45

Szobahomerseklet:
Logikai zsákutcába sétáltál. Ramones lemezzel Ramones lemezt eladni: okés. Nekik se ingyen adták a kokszot. Greenaway-filmmel Greenaway-filmet eladni: okés. (Én nem vagyok neobalos antiglobalista-kommunista.)
De: felakasztott mártír miniszterelnök szobrának nyakába gitárt akasztani, hogy popzenei klipeket (pontosabban: a popzenei klipek közti reklámblokkokat) adjunk el vele: nem okés.
Mások vallási érzékenysége iránt minimális toleranciát sem mutatva, blaszfémiával karórát eladni: nem okés. (DE: egy egyház magatartását, társadalmi szerepét karikatúrával kritizálni – akár a béaszfémia határát súrolva is: okés is lehet, kivitelezéstől, ötlettől, üzenettől függ. Lásd Oliviero Toscani munkáit.) Igenis van különbség a provokatív és a szimplán sértő között.

Afelé érvelsz, hogy kapitalizmus van, ha el kell adni a cuccot, mindent lehet, csak moralizálni, meg etikát emlegetni nem. Pedig ezen a blogon is sok olyan írás van, ami arról szól, hogy a szar, ötlettelen, nyúlt, stupid reklámot nem kéne. Minőségi és kreatív szempontból elemez, nem pedig az eladás alapján. A Cillit, Calgonit, Ariel stb. piacvezető – a reklámjaik pedig irritálóan ostobák. Ha etikát, morált nem lehet emlegetni, akkor kreativitást, eredetiséget, humort sem. Akkor csak egy számít: viríttyák a lóvét a népek, vagy nem. Ha igen, akkor mindenki kussoljon. Mindig a gazdagabbnak van igaza.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása