Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Homoszexuális csecsemő

Két nappal ezelőtt írtam egy brutális szlovák abortuszkampányról, most pedig az olaszokon a megbotránkozás sora. A napokban ugyanis az újságokban megjelentek egy nyíltan provokatív kampány képei, amelyeken egy újszülött látható. Ez önmagában még nem lenne túl érdekes, volt már erre példa a reklámtörténelemben, azonban a csecsemő karjára erősített kis szalagon a neve helyett egy szó szerepel: Homoszexuális. A hirdetések alján "A szexuális orientáció nem választás kérdése" sor szerepel, ami nyíilvánvalóvá teszi, hogy itt egy a homoszexuálisok hátrányos társadalmi megítélését támadó kampányról van szó. Ha magyarországon lennénk, mindenki az SZDSZ kezét sejtené a dologban, az olasz reklámkampányt azonban érdekes módon a Toszkán Régió és az Olasz Városok Tanácsa és az Esélyegyenlőségi Minisztérium pénzelte. A szervezők bevallottan provokálnak. Azt mondják: éppen az a céljuk, hogy senkit ne bélyegezzenek meg, és a homoszexuálisoknak pont olyan jogaik legyenek a társadalomban, mint bárki másnak. Persze a Vatikán és a konzervatív politikusok a tőlük elvárhtaó módon azonnal jöttek is kifelé a sodrukból, megnyugtatva mindenkit, egy kis verbális agresszióért az olaszoknál sem kell a szomszédba menni. Máris a felelősök elszámoltatását követelik, és kifogásolják, hogy közpénzeket ilyen kampányra költenek. Az ArciGay, az olasz melegszövetség természetesen épp ellenkező véleményen van, és melegen üdvözli a kezdeményezést, bár azt ők is jelezték, a genetikai okokra visszavezethető meleg hajlam a mai napig nem bizonyított. Hogy Toszkánában ennyivel égetőbb probléma-e a homoszexualitás társadalmi megítélése mint bárhol másutt Olaszországban, azt nem tudom, de őszintén szólva nem nagyon találok magyarázatot rá, miért is szervezték ezt a kampányt. Na nem mintha nem lenne szükség az erről a kérdésről folytatott társadalmi párbeszédre, de nem valószínű, hogy egy toszkán csecsemő homoszexuális beállításával lehet erre megteremteni az apropót.

Címkék: nonprofit morbid gay

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr91210078

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: GayBears Blog 2007.10.28. 13:29:41

Meleg kampány homoszexuális csecsemővel!?Olaszországban egy, az Esélyegyenlőségi Minisztérium és az EU által finanszírozott kampány szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, hanem velünk született "tul…

Pingback: PropaGandzsa at sinya[]egy.van. 2007.10.28. 12:06:15

[...] "Homoszexuális" csecsemő[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Daved · http://buxevo.com/hu 2007.10.28. 09:00:20

a homoszexualitás hülyeség.
sok a hülye

szélkakas 2007.10.28. 09:17:48

Ez aztán a velős hozzászólás.
Amúgy a reklám elég béna. Felszínes, szenzációhajhász, igazi modanivaló nélkül. Tipikusan "csak beszéljenek róla" kategória. Persze a célját elérte.

Laci 2007.10.28. 10:12:28

Attól még h mostanság divat ezt hangoztatni. Egy gyomorforgató reklám nem változtat a tényeken: nincs tudományos bizonyíték rá, hogy genetikailag kódolt.

Ami pedig nincs a DNS-ben, az későbbi tanulás alapján alakul ki. Például egy ilyen reklám hatására. Ennek alapján szarvas butaság, és felháborító hogy adófizetők pénzén fizetik egy aberráció népszerűsítését / terjesztését.

Az pedig h Magyarországon az SZDSZ pártolja ugyanezt, az ő választásuk. A drogliberalizáció, eutanázia és hasonló beteges törekvések között szépen elfér. De ne várják már el hogy ezt mindenki megtűrje....

marci 2007.10.28. 10:26:18

Undorító, hogy kis gyerekeket használnak a mocskos kampányukhoz a melegek. Világszerte azért nincsenek annyira elnyomva a homoszexuális emberek mint ahogy mondják, hiszen a legtöbb helyen(sajnos) még azt is megengedik, hogy gyerekeket neveljenek és házasodjanak, valamint évente felvonulásokat rendeznek. A tojás dobálással se értek egyet, csak az a problem, hogy ha mindenki meleg lenne 50 éven belül kihalna az emberiség.....

Laci 2007.10.28. 10:35:08

micsoda álszent hozzászólások, undorító..

egy homokos 2007.10.28. 10:51:40

1., A homoszexualitás nem aberráció.
2., Pont az ilyen megnyilvánulások ellen kellenek az ehhez hasonló reklámok
3., Megtűrni? Ez micsoda? Mit kell megtűrni? A nem szekálás és kirekesztés nem egyenlő a megtűréssel.

Barjan 2007.10.28. 10:52:06

A homosexualitás genetikai hajlam. Ez tudományos tény. Mellesleg nem csak az embernél, hanem egy rakat, az emberhez hasonló szociális közösségben élő állatnál jelen van.

Arikel · http://hogyanfu.blog.hu/ 2007.10.28. 11:00:42

Az üzenet jó, de a kivitelezés nem. Miért kell kisbabákat a szexualitással kapcsolatba hozni? A baba képe alá akár az is lehetne írva: "ez az édes lánycsecsemő 18 év múlva nagyfarkú pasikkal fog kefélni, de mint a nyulak ám" attól sem lenne elfogadhatóbb számomra.

Mister 2007.10.28. 11:01:29

Esetleg lennél szíves ismertetni - ha már hivatkozol rá -, hogy ki és mikor (milyen kutatás keretében) igazolta a homoszexualitás genetikai hajlam mivoltát? És persze az is érdekelne, hogy hol is igazolta vissza a tudomány, hogy ezentúl ezt tényként kezelik?

Nézőpont 2007.10.28. 11:05:39

1970-ig nem tudták, hogy genetikai jellemző a szemszín. 2007-ig nem tudták, hogy genetikai jellemző a kábítószerfüggés mértéke, a vallásos élmény feldolgozása, vagy a gyerek hisztizésének nagysága.

Waaw 2007.10.28. 11:08:05

Barjan: \"A homosexualitás genetikai hajlam. Ez tudományos tény\": mert te azt mondod, mi? Ha már ilyen hülyeségeket állítász, támaszd is alá. tudod: forrásmegjelölés

Marci: \"ha mindenki meleg lenne 50 éven belül kihalna az emberiség.....\": Hát figyelembe véve a jelenlegi túlnépesedést, nem is lenne az olyan rossz, ha több lenne a meleg.

Hideg 2007.10.28. 11:09:47

Hmmm...
Ha az állatok csinálják, akkor az embernél is rendben van automatikusan?
Miért kellene félni kimondani, hogy a homoszexualitás eredendően társadalomellenes, mert a legalapvetőbb tevékenységet, a reprodukciót gátolja?
Mert azért azt ne magyarázza senki, hogy a mesterséges megtermékenyítés és az örökbe fogadás a jövő útja.
Ha ilyen szinten megy a propaganda állami pénzen (az SZDSZ miből kampányol???) meddig lesznek a melegek kisebbségben? És utána mi lesz?

EasyRider 2007.10.28. 11:13:20

És ha nem genetikus? Lényeg az, hogy nem az akaratától, vagy a szülei akaratától függ. Választani csak az elfogadás vagy nem elfogadás között lehet. A nem elfogadás örök konflikutosokat jelent, az elfogadás mindenkinek jobb.

Magnus 2007.10.28. 11:14:28

Szerintem meg telitalálat a reklám... Lehet azért mert meleg vagyok.. Világ életemben az voltam, nekem aztán nem tudja senki megmagyarázni, hogy nem a génjeimben van. Én sem szeretem a budapesti Pride-ot, soha nem is voltam. Mert viccnek tartom, hogy egy csapat ronda travi vonul. Viszont ha megnézi az ember, hogy külföldön mekkora parádé és nem a magamutogatásról szól, hanem arról, hogy az emberek egy jót mulassanak, akkor rájöhetünk, hogy a budapesti egy nagy kalap...

Marcinak mondanám, hogy nem egy kép található a neten, ahol férfiakat akasztanak fel azért mert homoszexuálisok.

Valamint azt sem értem, hogy én , mint egyedüálló férfi miért ne nevelhetnék gyereket? A mai világban a nagymamák az utolsó generáció aki tudja mi a gyermekneveles. Természetesen tisztelet a kivételnek, mert vannak nagyon jó anyák. De amíg azt látja az ember, hogy ordibáló anyák rohangálnak a gyerekükkel a hipermarketben és az utcán, azt hiszem nem a szexuális orientáció a lényeg. Ha a gyerek szépen van nevelve és nincs benne hajlam, akkor nem lesz meleg. Persze, ha sérült és valami probléma van a sexuális feljlődésében akkor bárm elképzelhető... De arról szó sincs, amit ilyenkor szoktak felhozni, hogy a melegek gerjednek a fiatal kisfiúkra. Ha valaki gyereket akar a mi világunkban, az komolyan gondolja..

Tester Lajos 2007.10.28. 11:16:46

Eléggé elegem van a genetikailagkódolt-nemkódolt faszságból. Én, már bocs, de nem a genetikai kódoltság fennállása (ergo rajtam, kívül álló, megfellebezhetetlen érv) hatására leszek toleráns vagy liberális vagy nevezdahogyakarod, hanem csak úgy, embörszeretetbül.

„Miért kell kisbabákat a szexualitással kapcsolatba hozni?” - nem a kisbabákat hozta szexualitással kapcsolatba, hanem a kisbabákról szóló - a plakáton a maga szándékosan szokásos beállításában vizualizált - társadalmi képet.

Sat. Sat. Sat.

konzervman 2007.10.28. 11:19:52

"De amíg azt látja az ember, hogy ordibáló anyák rohangálnak a gyerekükkel a hipermarketben és az utcán, azt hiszem nem a szexuális orientáció a lényeg."

És? melegek között mindig minen happy? Ők soha nem ordibálnak/nem ordibálhatnak???

Kettős mércével ne mérjél Magnus...

aquanoir 2007.10.28. 11:35:32

szélkakas: ha a célját elérte, akkor sikeresnek mondható, nem? más kérdés a színvonal, ami eléggé szubjektív ítélet... kiben mit mozgat meg hangsúlyosabban a reklám, és erre hogyan reflektál az illető...

Laci: az, hogy tudományosan nem bizonyított, még nem jelenti azt, hogy nincs is a DNS-ben.

marci: ez a "ha mindenki ..." kifejezés eléggé értelmetlen. nem lesz mindenki.
a drog, eutanázia, melegség meg nem pártkérdés, emberi kérdés, érdemes róla gondolkodni, párbeszédet folytatni, nem alapból elvetni vagy azonnal -árnyalatok nélkül- "legalizálni".

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2007.10.28. 11:36:51

Barjan: az, hogy a homoszexualitás mennyire genetika kérdése, az még nem tisztázott. Ti. nincs az szexuális beállítódást irányító gén a DNS-en. Legalább is eddig nem tud róla az orvostudomány. Az ilyen irányú hipotézisek alapját az a kisérletsorozat adta, amelyikazt vizsgálta, hogy milyen gyakorisággal fordul elô a homoszexualitás olyan környezetben, ahol tiltott, ahol tûrt és ahol elfogadott az ilyen orientáció. És mivel szignifikáns különbséget nem tapasztaltak, azt a következtetést vonták le, hogy nem a születés utáni tanulási folyamat során keletkezô személyiségjegyrôl van szó, hanem valamiféle születéskor már meglévô "hajlam" eredménye. Tehát a genetikai "eleve elrendeltség" ténye nincs bizonyítva, csak az, hogy nem kizárólag a szocializácós folyamat hozza létre. Nagy különbség!
És bizony, az állatoknál is létezik homoszexuális viszony. De szinte kizárólag a "hagyományos" szexuális kapcsolatok hiányának pótlására, vagy azt kiegészítendô módon fordul elô. Tehát homoszexuális állatok nincsenek, csak biszexuálisok. Illetve vannak a nemváltó (szekvenciálisan hermafrodita) állatok, de az nem szexuális beállítódás hanem a fajfenntartás optimalizálásanak kérdése.

abd 2007.10.28. 11:39:42

azt hiszem itt erősen homofób hozzászólások vannak.
az ember nemi identitása nem tartozik másra.
de hogy nem egyenjogúan méri a magyar jogalkotás az állampolgárokat az biztos. Két éve élek boldog meleg kapcsolatban. Élettársi szinten, és ebben mi a kivetni való? nem hajtűdobáló tüntető emberek vagyunk! ugyanugy dolgozunk, élünk, szorakozunk, adózunk stb, mint mindeki más. jó lenne ha hagynánk egymást normálisan élni. kivetni való érzéseket, megnyilvánulásokat, és szélsőséges értékeket minden társadalmi csoportban meg lehet találni! A házasság szerintem nem nem függőnek kéne, hogy legyen. a társadalomba való beilleszkedés nem ezen bukik vagy múlik. és direkt azért van Európa kulturáltabb részében néha "erősebb" kampány, hogy az emberek gondolkozzanak el és figyeljenek fel. Mindenki a maga háza táján söpörjön először.

ha nem ismersz a környezetben meleg embert (fiút, lányt,) akkor hogyan tudsz itélkezni? és mi alapján? a médiából? a politikából és a sugallatokból? mert én először gondolkodok, utána mondok véleményt. ezzel együtt lehetne szidni bármely nekünk nem tetsző dolgot.
ha elitélsz akkor mi van? mi van a pedofil papokkal például? a gyereküket bántalmazó, semmibe vevő szülökkel? az ellen senki nem emeli fel a szavát?
azzal miért nem foglalkozik a társadalom, hogy amikor multkor diszkóban voltam 30évesen, kinéztek, hogy öreg vagyok? drogos tinik berugva mulattak. hol van itt a szülöi felelősség? meg a normális élet?

csiti 2007.10.28. 11:42:03

A meleg, ellentéte a hidegnek, mármint a szó. A gay vidámat jelent. Nem minden happy a melegek között, de valamiért vidámabb a helyzet. És bármikor bíznám a gyerekeimet meleg bébiszitterre, vagy tanárra. A meleg nem jelenti azt, hogy pedofil. Igenis jó a reklám, megbotránkoztat, elgondolkodtat, beszéltet. Ez a célja. Gondolkozzunk együtt. Magunkról, másokról.

Horvi 2007.10.28. 11:44:12

Hát engem tök nem érdekel, h ki meleg meg ki nem, nem tartom abberrációnak, se normálisnak, nem tudok tényről ami genetikailag alátámasztaná, de tény hogyx szép sorban minden jellemző tulajdonságunkról bebizonyosodik h kódolt vagy legalábbis a hajlam kódolt. Jah kutatás, nem genetikai, de érdekes: csimpánzok, a meleg egyedekkel megtűzdelt populációk, csoportok sokkal életképessbebbek, mivel csökkenti a csoporton belüli aggressziót, ami nélkül gyakran a felnőtt egyedek megölik a fiatalabbakat, mint sok sok más csoportban, így ezek fitnesse jóval gyengébb. Ez Jane Godall kutatása, the New Scientist, 90 es évek közepén publikálta, jah a csimpánz génállománya 99 százalákban azonos az emberrel, aki nem hiszi tessék utánanézni. Jah és tessék ezt megtámadni:D!

csiti 2007.10.28. 11:48:24

abd, én ismerek melegeket, és egyáltalán semmivel nem többek vagy kevesebbek, mint a többi ismerősöm. Van jófej, meg van nem jófej. És kész. Tudsz valami adatot arról hogy hány % meleg? Mert egész biztosan a törvényalkotók között is ott ülnek, nem csak a liberális oldalon, természetesen. Csak lapítanak, mert félnek attól, hogy akkor többé nem szavaz senki rájuk. Ha mindenki egyszerre coming outolna, talán az emberek ráébrednének.

csiti 2007.10.28. 11:48:30

abd, én ismerek melegeket, és egyáltalán semmivel nem többek vagy kevesebbek, mint a többi ismerősöm. Van jófej, meg van nem jófej. És kész. Tudsz valami adatot arról hogy hány % meleg? Mert egész biztosan a törvényalkotók között is ott ülnek, nem csak a liberális oldalon, természetesen. Csak lapítanak, mert félnek attól, hogy akkor többé nem szavaz senki rájuk. Ha mindenki egyszerre coming outolna, talán az emberek ráébrednének.

Dzsihad 2007.10.28. 11:51:35

Éppen ezek miatt a liberális eszmék propagálása miatt kell nyiltan szembeszállni a konzervativ eszméknek . a világ nem homogén hanem heterogén aki mégis az előbbi mellett voksol azt a természet és a társadalom kilöki magából.Éljenek a HETEROK

Mister 2007.10.28. 11:56:57

Én magam egy beteg dolognak, aberrációnak tartom a homoszexualitást, és pont ezért nem is tudom elfogadni mikor azt akarják, hogy normálisnak tartsam.

Ugyanakkor soha nem venném a bátorságot, hogy azért mert én ezt gondolom róla, bántsak/megbántsak ezért bárkit is, akár szóban, akár tettekben. Egyszerűen azért, mert attól, hogy én nem tartom normálisnak, még nem vagyok feljogosítva, hogy bárkit minősítsek, leszóljak emiatt! Ő is pont ugyanolyan ember mint én, se több, se kevesebb, nincs rá erkölcsi alapom, hogy másként viszonyuljak hozzá. Nem is teszem.

Ami viszont visszataszító számomra, hogy úton–útfélen megpróbálják az arcomba nyomni ezt a kérdést, és lassan már én vagyok kiközösítve (homofób!), hogy nem tartom normálisnak. Úgy érzem jogom van, hogy azt gondoljak egy témáról amit akarok, a gondolataimban pedig ne akarjon senki rendet rakni. Kiváltképpen ne hazugságokkal („tudományos tény”), ne azzal, hogy félmeztelenül parádézik a belvárosban, bizonyítandó, hogy ő mennyire normális…

Ez alapvetően egy magánügy. Mindenkinek a legszűkebb intimszférájába tartozik a szexuális beállítottsága. Ha ezt kiviszik a közvélemény elé, akkor bizony a köz véleményt fog róla formálni.

Konzervatív gondolkodású ember lévén én magam sem támogatom a melegek házasságát, sem pedig a meleg családmodellt. Tenni, tüntetni nem fogok ellene, ha esetleg megkérdezik a véleményemet én elmondom, ha szavazni kell róla akkor ellene fogok szavazni, de ha a társadalom nagyobb része úgy döntene, hogy legyen, akkor el fogom fogadni ezt a döntést. Viszont azt fontosnak tartom, hogy az emberek maguk alakíthassák ki a véleményüket erről a kérdésről, lehetőleg külső kényszer, vagy nyomás nélkül. Az értelmes vitának, érvelésnek helye van, a propagandának szerintem nincs.

redzsi 2007.10.28. 12:16:53

Én liberális gondolkodásúnak tartom magam, és azt hiszem, az, hogy ki, hogyan és miként viselkedik az ágyban, az magánügy. Persze csak akkor, ha nem ütközik törvénybe.
Az meg, hogy mi a normális, csak viszonyítás kérdése. Gondolkozzon el mindenki, aki utálja a melegeket, hogy mi lenne, ha ő lenne a kisebbség ebbenaz értelemben? Ha egysezrcsak valaki úgy döntene, hogy az a hétköznapi, ha a fiú fiút, a lány pedig lányt szeret. És mindenki kiközösíteni azokat, akik nem ennek megfelelően élnek. Nem lehetne gyereked sem, mert a társadalomra veszélyes lennél, mert nem "normális" családban nőne fel a gyerek.
Valaki itt már mondta, hogy azok az emberek miért szülhetnek egy csomó gyereket, akik aztán beadják őket intézetbe, vagy koldulni küldük őket az utcára? Azok a gyerekek egészséges körülmények között nőnek fel??
Azt gondolná az ember, hogy 2007-ben, amikor már annyi mindent elért az emberiség, végre elfogadjuk a másságot, minden téren, nem csak a melegekre értem, de például az eutanáziára is.
El kellene jutni az agyi érettségnek arra a fokára, hogy megértsük, semmivel nem másabb mondjuk két fiú, akik szeretik egymást, mint egy fiú és egy lány. Mert én azt hiszem, a dolog szexuális vonatkozása riasztja az embereket.
Mert az olyan nem természetes.
De kérdem én, az "normális", hogy Béla latexbe öltözve korbácsolja Krisztikét az irodában?? Nem. MAx. elitézik az emberek azzal, hogy erre gerjed.
De ettől még tud szeretni, lehet értékes ember, pont ugyanúgy, mint pl. Gizi és Bea, vagy Laci és Józsi.
A melegek között is vannak tisztességes és normális emberek, nem szabad általánosítani.
Ugyanígy van a heteroszecuálisokkal.
Azok között is van idióta.
Legyünk már toleránsak, jóisten.

mrc 2007.10.28. 12:25:43

Aki azon gondolkodik hogy valaki attol válik meleggé, mert külső környezeti tényezők (pl média) változtatják az embert azzá, az attól tart hogy ő maga is homokossá válhat. Ergo magában érzi a homokosságot és fél tőle. Ezért erőszakoskodnak sokat és gyűlölik oly mélyen egyesek a homokosokat. Elkell fogadni, hogy homokosok vannak és mindig is lesznek ( és amióta világ a világ voltak, régen nem volt média se propaganda), viszont a heterok mindig is többen lesznek (gondolj bele ha hetero vagy: volt-e valaha is olyan hogy bármi, vagy bárki hatására meleggé válhattál volna? A válaszod valószínüleg NEM lesz). Tehát senkinek nincs oka azon aggódni hogy esetleg ezért halna ki a föld. Harcoljatok inkább a környezetszennyezés ellen... Szóban és tettekben. Üdv

manoloblahnik 2007.10.28. 12:29:18

Sose lesz normális vita, csak ez a nagy szellemi posvány...
Mindenki genetikai meg orvosi bizonyítást vár. Attól boldogabbak lesztek vagy mi? Ugyanolyan kirekesztő bunkók maradtok.
Annyira fasza, hogy falujancsi a melegkérdést úgy oldja meg, hogy kicsit gondolkodik, támad valami ötlete, és kész a megingathatalan vélemény. Kérem, honnan a faszból tud bármit is erről, de komolyan??? Az egyetlen, aki kicsit is kompetens a témában, az a buzi, mert legalább szubjektíven látja, hogy mi történt vele, hogy érez. A többinek fogalma sincs róla, nem is lesz, hiába bizonyítja ez vagy az hogy ilyen gén meg olyan gén.
Attól, hogy a paraszt nem tudja elképzelni magát a helyében, és ezért máris rossz meg fujj, meg perverz...
Aki meg azt mondja, hogy ez divat: Hát, b@zmeg, divatból szopnád más faszát?
És senki sem tol a másik arcába semmit. Ha mész az utcán látsz egy násznépet, jön ki férj és feleség, akkor mész tovább, mintha mi sem történne. Ha két pasi jönne ki, akkor meg már \"fujj, az arcomba tolják a gusztustalan szexualitásukat!\"
Aki egyetlen egy meleget sem ismer (személyesen), az bassza már meg, fogja be a retkes száját, mert nem tudja miről beszél. Ennyi erővel magyarázhatnátok a fenil-polimerek fórumban is ugyanennyi hozzáértéssel.
Ez ugyanolyan bunkóság, mintha azt mondanátok, hogy a cigányok ne vállaljanak gyereket, mert úgyis lopós lesz, meg egyébként is fekete marad.
Azt a gyereket annyira véditek, nehogy két jól szituált, diplomás, intelligens pasi kezébe kerüljön. (mert bármilyen vicces, a melegek nagy része ilyen, nekek meg csak egy kis részetek) Tegyétek be inkább az állami gondozásba, aztán majd 15 évesen megkeresi az első pár ezresét kurvaként.
Jajj de rühellem ezt a paraszt-kampániát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

csiti 2007.10.28. 12:31:31

én kérek bocsánatot az összes bunkó heteró nevében

csiti 2007.10.28. 12:31:34

én kérek bocsánatot az összes bunkó heteró nevében

Mister 2007.10.28. 12:48:26

#manoloblahnik 2007.10.28. 12:29:18
#Sose lesz normális vita, csak ez a nagy szellemi posvány...

A hozzászólásodat olvasva erről meg is vagyok győződve. Ha csak ilyen színvonalon reagál valaki, az tényleg csak árt az ügynek (külön vicc, hogy közben a „jól szituált, intelligens, diplomás” rétegre hivatkozol, alpári hangnemben fröcsögve :-)).

Én a homoszexualitást elítélő heteroszexuálisként azt hiszem meglehetősen normálisan állok ehhez a kérdéshez, nem minősítek, nem bántok senkit. Szerintem igenis lehet erről a kérdésről indulatok és a végletek mellőzése nélkül is, értelmesen beszélni. És úgy vélem, hogy teljes mértékben jogom van képviselni a saját álláspontomat, pontosan úgy ahogyan a melegeknek a sajátjukat. Nem kell senkit megkövezni azért mert meleg, vagy mert másképp gondolkodik. Inkább meg kell hallgatni az érveit és elgondolkodni rajtuk. Aztán mindenki eldöntheti, hogy kapott e olyan új nézőpontokat, érveket, amik mentén újraértékelheti a saját álláspontját.

A babás kampányt pedig meglehetősen ízléstelennek (övönalulinak?) tartom, viszont valóban kiváló abból a szempontból, hogy hatásos, mert beszélünk róla.

Gregg 2007.10.28. 12:56:12

Melegektől jogokat megtagadni pontosan annyi, mintha kékszeműektől, barnahajúaktól vagy öltönyös emberektől tagadnánk meg ugyanezt. Ez nem politikai téma, kár, hogy néha az lesz belőle. A témához nem értek különösen, de mint érző intelligens ember csak ezt tudom gondolni. Kívánom, hogy ne kelljen küzdenetek.

Mister 2007.10.28. 13:25:19

#Gregg 2007.10.28. 12:56:12
#Melegektől jogokat megtagadni pontosan annyi, mintha kékszeműektől, barnahajúaktól
#vagy öltönyös emberektől tagadnánk meg ugyanezt.

Ez egy nagyon messzire vezető kérdés. Jogokat nem csak a melegektől tagadnak meg. Ezzel kapcsolatban mondok is egy példát. Mikor válik egy házaspár és a bíróságnak el kell döntenie, hogy kihez kerül az egy szem gyerek. Tegyük fel, hogy ugyanolyan jó apa és anya a két fél, ugyanolyan jó anyagi helyzettel. Mi alapján döntünk egyik vagy másik mellett? És miért mindig szinte ugyanúgy dönt a bíróság? Egy nő több mint egy férfi? Diszkrimináció ez?

A hétköznapokban könnyedén szoktunk átsiklani ezen a kérdésen, pedig szerintem ez valahol összefügg a melegek házasságával és gyereknevelésével kapcsolatos problémával is. Ha erre talál valaki elfogadható választ, akkor azt hiszem arra sem lesz már nehéz.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2007.10.28. 13:28:45

Öröm nézni ezt sok rettegő heterót... Mikor jön az, hogy ha találkozol egy homival, akkor te is buzi leszel?

Jó poszt!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.10.28. 13:39:45

gaybears
köszi

Nem hiszem, hogy ez a vita kilyukad valohová, mindensetre a kommentekben megnyílvánuló indulatok igazolták az ehhez hasonló kampányok létjogosultságát. Nagyon sok ilyen gondolatébresztő és értelmes beszélgetésre sarkalló reklámra lenne szükség ebben a témakörben is.

SevenDeadlySins 2007.10.28. 13:49:22

Mister
úgy érvelsz mintha nem sorakozna ott a megannyi homofób beszólás(comment? pfff) Ez elsősorban - van egy olyan érzésem - nem neked íródott.

De hogy ne cak reakció legyen:
Tegyük fel hogy van egy egyetemes norma, szabály, alapelv, ha úgy tetszik, amit mindenki elfogad:

Minden embernek alapból joga van a teljes a élethez, a boldogsághoz, mindenki értékes alkotórésze a társadalomnak.

Az emberiség megteremtett egy új, saját szférát ami már nem a természethez kötődik. Ez, a többek közt a kereszténység nagy vívmányának is tekinthető új valóság eredménye, hogy gyógyszereket gyártunk,az élővilág egyensúlyozó szerepét rég átvette már az ember, fogyatékosak élnek köztünk és természetellenesen későn halunk meg...

Itt már nem a természet törvénei uralkodnak, itt már nem érvényesek az evolúciós szabályok...

Az új szabályok szerint az emberi méltóságot néha felfüggesztjük, amikor valaki merényletet követ el a társadalom ellen: bűnöz, vagy képtelen teljes emberi életet élni, ilyenek a felügyeletre szoruló betegek, fogyatékkal élők. De remélem nem kell tisztázni hogy ez utóbbi nem tartozik ide.

Kérdésem, a fenti alapelv megsértéséhez vajon elég e a hiedelmek és eredetmítoszok gócos halmaza?

Miből vezeted le azt a társadalom elleni bűnt ami miatt nem érdemlik meg az emberi méltóságot?
Vajon ha abnormális, aberrált is a másik, az alap lehet attól hogy megvond tőle az egyenlőséget?


Amikor szembeállítod az emberi méltósághoz való jogot az aberráció vádjával elég megalapozottnak véled azokat a mondatokat hogy
"a világ heteró,
Isten így teremtette az embert, nem szaporodóképese" ahhoz hogy megfoszd őket az egyenlőség eszmjéől?

Hol árt az neked bármit is hogy valaki meleg? Miértlesz valakiettől rosszabb író, gondolkodó emberismerő, szenzibilis személyiség? Hogy korlátozza ez őt abban hogy kifejtse képességeit?

Akkor, ha mindene megvan ahhoz hogy ugyanolyan életet éljen mint te vagy én, vagy bárki más, honnan veszed a bátorságot ahhoz hogy foteledből mást becsmérelj, megbélyegezz, aberráltnak és abnormálisnak nevezz?


megj:
#1 mindenki által eismert szellemi hivatásokban a melegek magasan felülreprezentáltak. Ha ez mérce ember és ember közt, akkor semmiképpen sem alávalóbbak .

#2 A természet nem veszteget el erőforrást, a melegek az őstársadalmakban is, és a csimpánzoknál is rézt vesznek az utódnevelésben.

SevenDeadlySins 2007.10.28. 13:50:49

jó hosszú lett, a pitsába

capor_ 2007.10.28. 14:30:44

" manoloblahnik 2007.10.28. 12:29:18"
"Aki meg azt mondja, hogy ez divat: Hát, b@zmeg, divatból szopnád más faszát?"

Szóval szerinted is undorító? :):)

Dániában meg egy időben divat volt, hogy a fiúk-fiúkkal lányok-lányokkal, csak úgy baráti alapon smaciztak... Lehet később más is divat lesz...

Egyébként meg szabad országban élünk, azt szeretünk és utálunk akit/amit akarunk... Az egyén saját véleményét, preferenciáit úgysem lehet semmilyen törvénnyel befolyásolni. Ha valaki nem szimpatizál a melegekkel az akkor sem fog ha ugyanolyan jogok illetik meg őket. (Persze valaki felvilágosíthatna, hogy hol szenvednek jogilag hátrányos megkülönböztetést)

kis értelem 2007.10.28. 14:46:30

Ez értelmi szint kérdése. Elég rég foglalkozok melegekkel mint pszihológus. És szörnyűnek tartom hogy emiatt rendes emberek élete megy tönkre.

Most vegyük azt példának, hogy ugye a homofóbok szerint, a melegek ezt választják magunknak, divatból stb.
Hát kérdem én, ki az a hülye aki divatból hazavágja az életét, és homo lesz hogy aztán titkolózhasson, és nehezen találjon párt magának stb, baromság. A melegek ha választhatnának heterok lennének, mert egyenlőre a mai világban igy könyebb élni.

De tegyük fel sokan , ami érthető mivel ők nem melegek, szal sokan nemértik meg és ezért nem tudják elfogadni/felfogni ezt.
Tőlük nem is kélne elvárni hogy a melegek mellé álljanak, nemkell, de egyet igenis ha kicsit is embernek érzik magukat, és nem állatnak, vagy vmi felsőbbrendű hatalomnak. Szóval mindenki nézzen magába, és ha kis értelem is van bennt, akkor rájön hogy az ő életét sehol nem befolyásolja komolyabban az hogy vannak melegek, csak nagyon jó ha pl a melohelyen x y ról kiderül h meleg, mert akkor mindenféle erőfeszítés (pl jó munka) nélkül kilehet piszkálni a helyéről és "jobbnak" lenni nála a munkahelyen. Jó támadási felületnek, és sajnos ki is hazsnálják, még azok is akik egyébként nem foglalkoznak azzal hogy ha valaki meleg. De ilyenkor jól jön......és ez meg szánalmas szemét dolog. De hát ki milyen.

lm1209 2007.10.28. 15:53:27

Hmmm...nos, úgy látom sokan meg lennének lepődve, ha egyszer egy napra minden meleg fölött ott világítana egy kis piros pötty...rengeteg olyan van, akiről nem is gondolnátok - nem szabad a hajtűdobálós-felvonulgatós kategóriából kiindulni. Genetika vagy szocializáció, tök mindegy, az a lényeg, hogy nem választott kategória. Ha vakon születik a gyerek, azt se ő választja, mégse lökjük le a Taigetoszról...túlléptünk már ezen.

Tehát a nagy fröcsögéstől óvnék mindenkit, hisz lehet, hogy a gyereked/testvéred/barátod is hasonló problémákkal küzd...hozzád meg nem fordulhat, hisz látja a véleményed - ebbe a szituba meg kódolva van annak a lehetősége is, hogy egy reggel ott lóg a kötélen mondjuk az egyetlen kicsi fiad, mert egy aberrált, haszontalan kis szarcsimbóknak érzi magát. És ez most nem fölösleges túlzás, tessék nagyon komolyan belegondolni ebbe...a meleg fiatalok nagy részében ez bizony felmerül.

a doktor ur · egyetlen1.blogspot.com 2007.10.28. 20:57:10

A világon minden változik. A "többség" viszonya is minden "kisebbséghez". Ki mint mutatkozik, olybá ítélik. Függetlenül igazságosságtól, toleranciától, józan észtôl, mindentôl...
Ez a viszony is változni fog heterók és melegek között. Lassabban mint a melegek szeretnék és gyorsabban, mint ahogy a heterók. Egy kisebbnek kell egy nagyobbat a helyérôl elmozdítania. Ebbôl következôen az irányt az aktív fél, tehát a melegek határozzák meg. Rajtuk múlik. Az is, hogy milyen lesz a viszony.
Félek nehéz útjuk lesz.
Nekem van meleg barátom. Intelligens, udvarias, kiegyensúlyott ember. Hasznos tagja a társadalomnak. Becsületes adófizetô állampolgár. Nem jár melegfelvonulni, nem kamingautol, nem akar házasodni, nem akar gyereket... Azt mondja, ô megbékélt azzal a helyzettel, hogy ô más. A Jóisten (sors, természet, kinek mi tetszik) sokmindennel ellensúlyozta számára a másságát. Ha belôle indulna ki mindenki, akkor nem itt tartana a társadalmi megítélés.

sueblabla 2007.10.29. 12:30:14

Szociológus vagyok, nem annyira hiszek a génekben, de van olyan iskola, ami szerint a gének felelősek a homoszexualitásért (is). ha valakit érdekel bővebben: COPELAND, PETER - HAMER, DEAN: GÉNJEINK
MIÉRT FONTOSABBAK, MINT HINNÉNK?libri.hu/hu/book/tarsadalomtudomanyok/pszichologia/kulfoldi_szerzok/genjeink

sueblabla 2007.10.29. 12:36:06

Én olvasva elgondolkoztam azon, hogy miért fogadom el én magam könnyebben azt, hogy a külső tulajdonságok (pl. testalkat, alkohol-tűrő képesség) genetikusan öröklődnek, de a belsők (intelligencia, homoszexualitás) nem. Mindenesetre érdekes.

sueblabla 2007.10.29. 12:36:46

Külső, mármint fizikai:)

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2007.10.29. 14:04:42

Sueblabla, érdekes felvetés.

Habár sokak szerint az általad felsorolt tulajdonságoknak semmi köze a genetikához.

Szerintem az alkoholizmus viszont könnyebben kezelhető, mint a homoszexualitás.

Igaz, sajnálatos módon a társadalom nagy része, inkább haverkodik egy agresszív alkesszal, mint egy meleggel. (feltéve hogyha tudná hogy meleg)

dowNLoad 2007.10.29. 22:59:06

A buzik kiszűrhetők egy génteszttel, VAGY Czeizel hazudik! Inkább hiszek neki, mert egyrészt genetikus, másrészt a fia is buznyák, miért pont ilyet hazudna, ezzel magára is rossz fényt vet!(tőle is vannak a fia génjei)

dowNLoad 2007.10.29. 23:14:17

Most olvastam csak végig a hozzászólásokat, AZ ÚRISTEN IRGALMAZZON NEKÜNK, ha ennyi genetikai sérült(liberális-selejt) van a magyarok között, lehet mégsem volt annyira f@sza dolog az a nagy keveredés! Szeretnék egy homogén szőke(barna) kékszemű(zöld-szürke)egyedekből álló, heteró társadalomban élni, ahol mindenki konzervatív, de nem haladásellenes! (csak nem PC-liberális köcsög) Ámen!

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2007.10.30. 09:37:13

Kedves dowNLoad!

Akik szerint a "melegség" genetikus eredetű, azok azt állítják, hogy azt az anya hordozza, és tőle örökölhető!

Szóval Ceizel apuka ártatlan!

Hanabi 2008.02.06. 19:56:48

Szomorú, hogy egyáltalán szükség van ilyen kampányokra:( Miért nem tudja mindenki elfogadni, hogy a homoszexuálisok éppolyan jó emberek, mint mi?! Nem mindegy, hogy kit szeretnek?
A szeretet képessége a lényeg, szerintem arra kéne fektetni a hangsúlyt! Iszonyú, hogy itt egyesek mennyire "konzervatívak" /én inkább begyökösödöttségnek nevezném/. Fogalmuk sincs, milyen szépség mellett mennek el, mikor könnyelműen undorítónak titulálják a homoszexuálisokat vagy akár a szerelmüket! Hiszen ugyanaz hajtja őket, mint a heteroszexuálisokat a szexben... (nem a gyereknemzésre gondolok) Attól, hogy mások, még nem érnek kevesebbet. Szerintem érdemes lenne ezen mindenkinek elgondolkodni.
Azt kívánom, bárcsak eljönne végre egy olyan kor, ahol nem vetnénk meg a velünk egyenértékű embereket. Tudom, sokat kérek, de mégiscsak szép lenne - marad a remény

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása