Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

IQ-romboló rádióreklámok

A rádióreklámok a reklámszakma mostohagyerekei, valahogy sem az ügyfelek, sem az ügynökségek nem úgy tekintenek rájuk, ahogy kellene. Pedig az áruk kedvező, és a dugókban rostokoló autókat elnézve, van is kihez eljutniuk. Ez a médium lehetővé teszi, hogy viszonylag olcsón, egy-két hangeffekttel olyan történeteket tárjanak a reklámozók a hallgató elé, amilyeneket filmen sosem tudnának megfizetni. És mégsem teszik.

 
Ezt eddig is tudtam, de az aktuális Iveco-Szalay reklám rádöbbentett, hogy eddig feltáratlan mélységek, reklám-pokol bugyrok kiáltanak elemzésért. Miért gondolja azt 2007 végén még bárki, hogy ha egy ordító baromságot rímbe szed, akkor az már vicces lesz, nem pedig ordító baromság.
Sajnos az éppen futó rádiószpotot nem sikerült megszereznem, csemegézzetek a régebbiekből, amelyeket meghallgatva szerintem ti is jogosnak találjátok majd a Geszti Péter Érdemérmet:

Forró nyár, vonzó ár, az Iveco Szalaynál.

Iveco, Iveco, nem mondtad, hogy ilyen jó!

Itt van már végre, váltson Euro4-re!

Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy a szigorú környezetvédelmi előírások mellett hogy kerülhet ilyen szenny az éterbe? A válasz az itthoni reklámgyakorlatban keresendő. Mert hogyan is készül idehaza egy rádióreklám? Húha! Van még egy - jó esetben - 30 másodperces rádió is. Gyorsan írjunk valamit. Az elejére tegyünk egy hangos effektet, hogy kiemelkedjen (!!!) a blokkból, aztán valami vidám-hangosat, végül hadarjuk el az üzenetet. És ha még egy „jingle” is eldalolja a cég nevét a végén, hát kész a mámor.

És hogy miért hatványozottan szomorú mindez? Mert fillérekből ki lehetne hozni egy valóban jó rádióreklámot. Példának itt van egy díjnyertes prosztatareklám, ahol a beteg SOS-t brunzol a vécébe. Se szóvicc, se jópofa Gesztesi-hang. Mégis működik.

Címkék: rádió magyarmocsár reklámbűntett

2007.11.20. 09:22 Mr_Wolf 13 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr78234255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ikarus 2007.11.20. 09:42:09

hát én szoktam hallani ezt az ivecos reklámot a Petőfin... valami katasztrófa, de fut jelenleg egy másik "kedvencem" is, a reklámzabálóké :S

Bates 2007.11.20. 10:08:12

Hát ezeken kurva jót röhögtem. Köszi!

szélkakas 2007.11.20. 10:12:00

Ez megérdemelné hogy szállóigévé váljon.
"Iveco, Iveco, nem mondtad, hogy ilyen jó!"
MegaLOL
(bocs az elütésért)

korn · http://www.hellorepublic.com 2007.11.20. 11:25:20

Mi magyarok is büszkélkedhetünk S.O.S. rádiószpottal: Siessen Opelért Schillerhez! vagy valami hasonló színvonal. Tony Hertz a rádióreklámguru mondta egy magyarországi előadásán, hogy ő fejben valójában mindig filmet forgat, amikor rádióreklámot ír.
A legtöbbször azonban erre nincs igény, a lényeg az, hogy a terméknév sokszor elhangozzon, az infókat ledarálják(még a telefonszámot is, pedig relatíve kevés az a gyorsíró, aki a reklámblokkot jegyzetelésre készen hallgatja) és szóljon valami zene.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.11.20. 11:37:29

korn
Egyetértek, az ügyfelek keze is rendesen benne van a dologban. A legtöbbször a 30 másodperces reklámból az akció részletei elvisznek 20-at, a maradék 10-ben meg elég nehéz megváltani a világot.

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2007.11.20. 12:49:28

Azt hiszem Saturn, de nem biztos:
Ha olcsóság van az a baj! Ha olcsóság van az a baj! ... mindezt egy nagyon béna hölgyike próbálja elrappelni visító hangon. Majd a végén ajánlják a legújabb Belga CD-t akciós áron, amíg a készlet tart!
Ez rosszabb, mint az ivecos. Megvan valakinek?

cyan 2007.11.20. 19:00:42

van valami karácsonyi éneklős is, tv-ben hallottam, még nem láttam (háttal ülök, csak háttérzajnak szól). na az is borzadáj, rímekbe szedve, enyhén magashangú férfi(?) adja elő, és az utolsó sor meg a termék neve, ami nem rímel sehova sem. majd figyelem, és beírom.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.11.22. 19:29:45

azt sokkal jobban utálom, mikor tévés reklámokat ültetnek át a rádióra, a kép hiányát, meg narrációval oldják meg. brrr...

greggrant 2007.11.26. 13:29:41

Jaja, de hatékonyságot illetően hogy is állunk a gagyi, shit, lúzer rádióreklámokkal? Aszongyahogy van olyan, miszerint "eshet eső, süthet nap, jeneire számíthat" az egyik szolnoki adón. Totál gáááz az egész, de mindenki, aki hallotta már, az megjegyzi. Mert olyan egyszerű. Én is ilyet csinálnék, ha már valamilyen reklámot kellene :)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.29. 14:43:30

A Pont FM-en megy egy nem vicces, viszont rettenetes magyarsággal megírt reklám. Valami olyasmi, hogy "Jogosítvánnyal rendelkező, angolul beszélő lengyelországi munkára munkatársakat keresünk" :-(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.29. 14:53:29

Amúgy tényleg: alapvetés, hogy a rímes-rémes, dalos reklámok lehet, hogy kínosak néha, de ez az, ami megragad! Nem véletlen, hogy még a száraz tananyagot is sokszor rímekbe szedve jegyezzük meg: "Minden vízbe mártott test..." Ugye?

blueeyed333 2007.12.04. 14:49:46

Nekem a TTL reklámja tetszik a legjobban...
Három betű két T-vel...TTL!

Ennél szánalmasabbat még nem hallottam

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2007.12.26. 17:30:54

Reklám nélkül is tudjuk: ivekó az fos.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása