Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Miss Taposóakna 2007

Történt, hogy egy norvég művészember, bizonyos Morten Taavik egy Angolában töltött látogatása során szembesült az éppen akkor véget ért polgárháború szörnyűségeivel. Megdöbbentette azoknak a sebesülteknek a hihetetlenül magas száma (2,2 millió ember), akik az alattomos taposóaknák következtében veszítették el valamelyik végtagjukat.  Elhatározta, hogy Miss Landmine néven egy sajátos szépségversenyt szervez az áldozatoknak, hogy így adja vissza önbecsülésüket, egyúttal felhívja a világ figyelmét erre a kegyetlen és sunyi fegyverre, amely sajnos mind a mai napig szedi az áldozatait.

Érdekes módon kezdeményezése kezdetben nem aratott osztatlan sikert. Sokan egyszerűen csak freakshow-nak, morbid törpemutogatásnak nevezték a féllábú vagy láb nélküli nők szépségversenyét. Sőt, amikor Taavik kalapozni kezdett a nemzetközi szervezeteknél, hogy támogatást szerezzen az ötlet megvalósításához, azok szintén beintettek neki. Végül az angolai és a norvég kormány adott pénzt a kampány megszervezéséhez, amely szerintem egyedülálló módon szintetizálja a fontosabbnál fontosabb társadalmi célú üzeneteket. Női büszkeség, a természetes szépség, a fogyatékkal élők egyenlőként való kezelése, valamint a taposóaknák betiltása egytől egyig olyan dolgok, amelyekért még nagyon sokat kell tennünk. Ha a Dove komolyan gondolná a valódi szépségért folytatott kampányát, az elsőként állhatott volna a kezdeményezés mellé. Talán még így sincs késő.

Címkék: nonprofit morbid nsfw

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr73235664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bonaparte 2007.11.21. 10:08:00

Szenzációs. Le a kalappal a szervezők előtt, a segélyszervezetek meg szégyellhetik magukat.

esze25 2007.11.21. 10:13:23

Nagyon jó poszt, gratula a blogíróknak.

tiburi 2007.11.21. 10:23:03

Hihetetlen! Nagyon jó hogy van ilyen.

Kadesz 2007.11.21. 10:33:23

Le a kalappal! Első olvasás után nem bírtam szóhoz jutni! Nagyon üt. Úgy az esemény, mint az, hogy megírtad! Kösz!

gibson 2007.11.21. 10:49:43

eszméletlen jó ötlet.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.11.21. 11:06:36

Abból a szempontból is tanulságos a dolog, hogy mennyire könnyű félreérteni a segítő szándékot. Csak azért mert provokatív, mert az orrod alá dörgöli a problémát, és nem hagyja, hogy elmenj mellette, sokan már azt gondolják, hogy öncélú.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2007.11.21. 11:35:29

a benettonhoz passzolna ez a provokatív stílus, úgyhogy a dove siessen, ha nem akar második lenni.

Big-B 2007.11.21. 12:00:21

Miss Moxiko, 19 éves, a bal lábát egy magyar gyártmányú GYATA-64 szakította le '99-ben.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.11.21. 12:55:33

Mi ennyivel tudtunk hozzájárulni a kampányhoz:)

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2007.11.21. 16:24:02

Nekem is tetszik a kampány, de szerintem jobb így, hogy nem áll mögé egy multi. Persze nagyon-nagyon diszkréten esetleg. De az már lehet, hogy meg is történt :-)

maci 2007.11.21. 19:58:00

töpe??? :DDDD
mi az a töpe??? D:DDdddd

Katatonius 2008.03.28. 10:14:22

Nekem ebből a morbiditás sokkal jobban átüt, mint a pacifizmus eszméjének, vagy a lányoknak a szépsége... :S

Árminocska 2008.03.28. 11:29:07

Szerintem fölösleges és hihetetlenül perverz dolog féllábu nőket mutogatni. Miért kell felhívni a taposóaknékra a figyelmet? Szerintetek nem irányul így is elég figyelem rájuk? Igaz , hogy Angola nem egy felkapott turisztikai célpont, mégis sokan utaznak oda a fantasztikus növény- és állatvilág, a nemzeti parkok, a különleges formájú hegyek, a szavanna, a fehér homokkal borított tengerpartok és az angolai kultúra miatt. Az EU az Ottawa-i Szerződés alapján 103 millió euróval támogatja az aknaellenes programokat 1999-ben. 2001-ben az EU tagállamai és az Európai Közösség (EK) 142,5 millió euróval támogatják az aknaellenes programokat világszerte. A végső céljuk: aknamentes világ 2009-re. Akkor kérdem én ezt a Mortent, hogy kinek a figyelmét akarja felhívni a taposóaknákra? Nem elég annak a több mint 400 államnak a figyelme akik aláírták az Ottawa-i Szerződést és támogatják az aknamezők megszüntetését? Szerintem ez a Morten egy beteg ember. Ennyi.

Árminocska 2008.03.28. 11:34:07

Bocs. Elfelejtettem az emberi megközelítést. Az elég szomorú ha fogyatékkal élők egyenlőként való kezelésére így kell felhívni a figyelmet. Azonban a fogyatékkal élőket kezelhetjük emberileg egyenlőként de munkaképesség szempontjából akárki akármit is mond nem fogják tudni ugyanazt, ugyanolyan hatásfokkal megcsinálni mint egy ép testü ember.

Katatonius 2008.03.28. 11:42:46

Na ja. Miért nem rögtön futóversenyt rendezett nekik? Vagy kickbox bajnokságot... Ezek a nők kb. annyira vonzóak, mint egy használt fogkefe. Ezen lovagolni az aknaellenesség jegyében szerintem perverz és beteg elmére vall. És a sok álszent barom nagykanállal eszi. Szánalmas...

Kálium 2008.03.28. 20:02:34

Hát ti betegek vagytok /-> Árminocska, Katatonius/
Támogatja az EU, támogatja... de akkor miért van 2,2 millió sebesült? Gondolkodni luxus?! Inkább folytsd magadba a baromságod, minthogy leírd...
"Ezek a nők kb. annyira vonzóak, mint egy használt fogkefe" erről annyit, hogy bazmeg... arra se mondok ilyet, akit utálok...szánalmas vagy

Árminocska 2008.03.29. 15:46:12

Gondolkodni? Én a tényeknek hiszek. Azért van sok sebesült, mivel hogy a földön becslések szerint világszerte több mint 200 000 km² terület van aknákkal és fel nem robbant lőszerekkel szennyezve, és nagyon drága az aknamezők felszámolása. Azomban 1999 és 2004 között négymillió gyalogsági aknát és egymillió jármű elleni aknát számoltak fel; és több mint 2000 négyzetkilométernyi aláaknázott területet tisztítottak meg a taposóaknáktól. Ez a 2000 nagyon kevés a 200 000-hez képest. Viszont ez a 2,2 millió sebesült ez egy összefoglaló adat. Elmondom neked, hogy a sérülések száma a 2002-es 11 700-ról 5 751-re csökkent 2006-ra. És ezt kell figyelembe venni nem azt hogy 2,2 millió sérült van. A használt fogkefe tényleg elég erős! A törött fogkefe sokkal találóbb.

Katatonius 2008.03.29. 18:15:41

Ja kérlek, ha Te erre gerjedsz, akkor valóban kár arról vitázni, hogy melyikünk beteg. Félreéertés ne essék, én nem ítélem el őket, de lássuk be, hogy a "szépség" szót nem lehet összefüggésbe hozni ezekkel a szerencsétlenekkel. Az olyan, mintha süketeknek rendeznél énekversenyt. Ez egyszerűen morbid. Fekete humor a rosszabbik fajtából. Ráadásul politikailag sincs erre semmi szükség. Valaki ebből sok lóvét húz, mert vannak olyan ostobák, akik még ezt a szart is megeszik. Jó étvágyat!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása