Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Közhasznú anyázás a parkolóórákon

A napokban futótűzként terjedt az interneten a hír, miszerint a Centrum Kft. anyázza a bunkó autósokat, akik a mozgássérülteknek fenntartott helyekre parkolnak. A hír alapja az volt, hogy a fővárosi parkolóautomaták oldalán reklámok jelentek meg, amelyeken egy fejkendős mozgássérült jel fölött az ANYÁD felirat volt olvasható. Ha közelebb ment valaki, az anyázás alá biggyesztett folytatást is kibogarászhatta, ami így hangzott: ANYÁD helyét is elfoglalnád, ha mozgássérült lenne? Mindenki kellőképpen felháborodott, és elküldte a sunyiba a Centrumot, amit mindig jó érzéssel, bűntudat nélkül lehet szidni. Csakhogy kiderült, az ominózus kampányhoz a parkolótársaságnak mindössze annyi köze volt, hogy ingyenes reklámhelyet biztosított a plakátok kihelyezésére. Magát a kampányt ugyanis Mozgássérültek Budapesti Egyesülete rendelte meg a Miga Film Produkciós Irodától. Hogy is van ez? Akkor most a mozgáskorlátozottak anyáztak?

Tulajdonképpen igen, és ha valaki, akkor ők ezt joggal teszik. Csakhogy felmerül a kérdés, hogy vajon okosan is teszik-e. Véleményem szerint, ha a kampány célja az, hogy közelebb vigyen a probléma megoldásához, akkor semmiképp. Abban egyetértek a reklámok kiagyalóival, hogy aki elfoglal egy mozgássérült parkolót, az egy fasz, és legszívesebben én is beleordítanék az arcába és elküldeném a kurva anyjába. De erre neki csupán annyi lenne a reakciója, hogy ő is elküldene engem oda, és ezzel le is zárulna a beszélgetés. Pontosan így működik ez a reklámüzenet esetében is. Milyen alapon várhatnánk is el valakitől, hogy miután durván beszóltunk neki, ő maj delgondolkozik tettének morális vetületéről, és levonja a szükséges konzekvenciákat? Egy ilyen hangvételű reklámüzenet csak ellenállást, elutasítást szül, és eleve lehetetlenné teszi az értelmes kommunikációt.

Ha valós eredményt akarunk elérni, akkor sokkal inkább releváns gondolatokra, értelmes üzenetre van szükség, nem pedig egy kényszeredett félmondatra, amit az anyázás után lehet biggyeszteni, hogy az ne legyen annyira feltűnő. Ez így, ebben a formában csak a készítőknek volt jó, akik jól odamondhattak a bunkó autósoknak. Az ügynökség elmondása szerint ők csak a reklámzajt akarták leküzdeni, figyelmet akartak generálni, és a célcsoport nyelvén akartak beszélni. Ez utóbbi mondjuk sikerült is nekik, amivel az egyetlen baj csak az, hogy a kölcsönös anyázáson túl semmilyen eredményre nem vezet. Megérte? Nem, mert ennyi erővel akár valami értelmeset is csinálhattak volna. Például valami hasonlót, mint Angliában, ahol tavaly ugyanilyen low-budget megoldással kampányoltak a mozgássérült parkolók szabadon hagyásáért. A sor itt az volt, hogy: "Ez a mozgáskorlátozottak parkolója, mindenki más adjon hálát az Úrnak, hogy az övé még egy kicsit arrébb van.", illetve, hogy "Sokan azok közül, akik korábban illegálisan parkoltak itt, mostanra már legálisan tehetik ezt. Nem gondolja, hogy a sors mondani akar valamit?". Kicsit elgondolkodtatóbb, hatásosabb, és valószínűleg célravezetőbb megoldás nem?
 

Címkék: botrány nonprofit köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr45262851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kikkoman 2007.12.14. 09:30:06

Teljesen egyetértek. Baromira látszik, hogy az ötlet az anyázás vlt a kampányban, a többit csak azért írták mögé, hogy utlag védhető egyen. Hogy jön ide, hogy az anyja elől elvenné-e a helyet? Ez egy releváns gondolat? Baromira kilóg a lóláb, én a mozgássérültek helyében nem mentem volna bele ilyesmibe. Anyázva nem lehet segítséget kérni.

gina · http://ginadesign.hu 2007.12.14. 10:36:33

Azért ez mennyire jellemző már, hogy ha a saját nyelvén akarják megszólítani a célcsoportot akkor anyázni kell. De szép szavakkal mire mennének? Persze, lehet mondani hogy az az inteligensebb megoldás, meg ne süllyedjenek le ugyan arra a színvonalra, de valahol azért megértem őket...

vajon 2007.12.14. 10:53:02

Mondjuk nem kisebb tahóság a megrokkantakról azt állítani, h korábban tilosban parkoltak, és ráadásul összefüggést is találni.

Mária 2007.12.14. 11:22:45

Ha valós eredményt akarunk elérni, akkor nem népnevelő kampányokra kell a pénzt szétszórni, hanem oda kell tenni az alkalmazottat egészen addig, amíg az emberek hozzáállása meg nem változik.

Vö: BKV népnevelő kampányok eredménye - következetes ellenőrzés eredménye.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.14. 11:30:20

Márai
Szerintem valahol középen van az igazság. Kellenek a népnevelő kampányok is, de emelett sokkal keményebben kellene fellépni, és sokkal durvábban kellene szankcionálni az ilyen kihágásokat. De amíg egy Hummer mellé gyakorlatilag szériatartozékként jár a rokkantigazolvány, addig nem lehet javulást várni e téren.

Hangyasav 2007.12.14. 11:46:14

Az anol cuccot láttam korábban is és akkor is tetszett és szerintem most is megállja a helyét.
(Egyébként nem állítják h a mozgássérültek tilosban parkolnak, csak azt h sokan közülük megte(he)tték korábban).

Agresszív és provokatív reklámot csinálni kétélű fegyver, szart és hatástalant csinálni meg pénzkidobás. A probléma jellege és súlya miatt szerintem elfogadható a provokatív megközelítés.

Egyébként nem durcáskodni kell a címsor alapján, hanem el kell olvasni és gondolkodni. Aki megsértődik egy kiragadott szón, az tényleg ostoba állatja a földnek. Értelmes ember nem a cím alapján ítél, nem a cím alapján vesz műszaki cikket, közt biztosítást vagy vesz fel hitelt, hanem elovassa a szerződést és az apró betűs részt meg kétszer is, aki meg nem, az magára vessen. Az érdekeimre senki sem vigyáz helyettem.

A rokikártyát meg ellenőrizni, és kerékbilincs és dupla büntetés a f@sszopókra, akik hamísítják!

Hangyasav 2007.12.14. 11:46:49

Az angol...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.14. 11:56:32

Hangyasav
Épp ez az. Szerintem az hogy ha anyád rokkant lenne, akkor elfoglalnád-e a parkolóhelyét egy semmitmondó gondolat. Nem azért kell szabadon hagyni, mert esetleg ismerem azt az embert, vagy mert a rokonom, hanem azért, mert vannak olyanok, akik rá vannak erre szorulva. Hibás, félrement gondolatmenet. Azt érzem mögötte, hogy "az ölet" az volt, hogy nagyban ki lehet írni, hogy anyád, az meg hogy miként folytatjuk már mellékes volt. De nem akarom én rákényszeríteni a véleményem senkire, bízzunk benne, hogy minden autós magába száll, és legközelebb, amikor parkol majd, az édesanyja jut eszébe, és elszégyelli magát.

Hangyasav 2007.12.14. 12:05:51

Aki ilyet csinál, az önző, bunkó, beleszarós ember(?), csinálja mert lehet és mert mások is csinálják. Mennyi empátia szorult ezekbe? Várjunk, amíg magától feltámad a szégyenérzet, ami sosem volt, vagy csak sikeresen elnyomta a hájas, püffedt elégedettség?

"mert vannak olyanok, akik rá vannak erre szorulva". Vannak, eddig is voltak, és leszenek is. Akik hamis matricával parkolnak, azokat eddig érdekelte? Lófaszt! Lefényképezni rendszámmal, bebloggolni, kiröhögni, ujjal mutogatni rá, elküleni a képet anyjának-apjának, kiplakátolni! Aki nem ért a szóból, majd ért a botból.

vajon 2007.12.14. 12:17:21

"(Egyébként nem állítják h a mozgássérültek tilosban parkolnak, csak azt h sokan közülük megte(he)tték korábban)."

Ha nekem szól: nem ezt mondtam. A plakát szerint sokan azok közül, akik most itt legálisan parkolnak, korábban ugyanitt parkoltak illegálisan, és azt sugallja, ennek van köze a megrokkanásukhoz.

Szerintem az anyázás nem öncélú:
- van relevanciája a "veled - anyáddal - is megtörténhet" üzenetnek - nem ez az első ilyen reklám
- és annak is, hogy a jóérzésű emberben ez horgad fel a kerekesszékes P-re parkolók láttán - nemcsak azoknak szól tehát, akik odaparkolnak, hanem mindenkinek: sújtsa a tahókat jogos megvetésünk

Addicttal egyetértek: a kampány egyszerre kell menjen a fokozott, elrettentően szigorú büntetéssel - anélkül semmit nem ér.

vajon 2007.12.14. 12:20:20

"Lefényképezni rendszámmal, bebloggolni, kiröhögni, ujjal mutogatni rá,"

Nagyon egyetértek - összecseng azzal, amit írtam erről a kampányról.

Nagyon fontosnak tartom a hasonló üzeneteket (nem egyetértve a megvalósítás módjával): nem jófejség lógni BKV-n, nem menő dolog tilosban parkolni, nem életrevaló ügyesség adót csalni

Hátazért 2007.12.14. 12:24:37

Szerintem pedig épp az a semmitmondó gondolat, hogy vannak rászorulók. Ez az, amit mindenki tud (és lesz*r). Annak sincs sok esélye, de még mindig több, hogy gondolati játékra hívjuk őket - mi lenne, ha az ő anyja rokkant lenne (lehet hogy az is), és valaki MÁS elállná az ő anyukája helyét. Ha nem tud/akar belehelyezkedni ebbe a helyzetbe és nem mozdul meg benne ettől semmi, akkor eszköznek kevés az érzelmi ráhatás. És akkor nincs az a matrica, aminek értelme lenne.

Mária · http://maria.blog.hu 2007.12.14. 12:57:56

Hátazért: sztem nem "rászorulók" vannak, hanem "jogosultak". Az összes többi pedig NEM jogosult.

Ebből a szempontból nézve a problémát lehet anyázni, lehet öklöt rázni, lehet ujjal mutogatni.

Amit pedig tenni kellene, az a számonkérés és a büntetés.

Mr_Wolf 2007.12.14. 14:01:00

Bár szerintem sem jó a kampány, Vajonnal értek egyet relevancia kérdésben. Az emberek nagy része akkor vesz csak észre problémákat, ha személyesen érintett bennük.
Egy ismert rádiósunk egyszer élő adásban kifejtette, hogy ő bizony megáll a Media Markt tök üres parkolójában a mozgássérült részen, mert mi az esélye annak, hogy egyszerre 8 mozgássérült érkezzen. Én ekkor arra gondoltam, hogy amennyiben mégis bejön az 1 az egymillióhoz, akkor milyen szar lesz a nyolcadik mozgássérültnek kipakolni a kerekesszékét, miközben a mélyen tisztelt műsorvezető odabent választgat az egyzilliós házimozik között.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.14. 14:07:09

Wolfi
És szerinted az releváns, hogy a nem létező mozgássérült anyukájára emlékeztetjük? A veled is megtörténhet üzenetnek sokkal több értelme van. Anyut belekeverni nem látom értelmét, ha csak azt nem, hogy csak így lehet anyázni. De mondom, ez lehet hogy csak az én sorvadt, paranoid agyamban áll így össze. Összeesküvéselméletekben amúgy is erős vagyok.

Kikkoman 2007.12.14. 14:11:51

Amúgy meg, ha mozgássérült lenne az anyja, akkor nyugodtan parkolhatna a nekik fenntartott helyen, ugyanis az őt szállító hozzátartozóknak is jár a kedvezmény.

Mr_Wolf 2007.12.14. 15:16:16

Csak azt mondtam, hogy olyan értelemben releváns, hogy az emberek hajlamosak jobban odafigyelni olyan problémákra, amelyekben családilag érintettek.
Pl.: a transzplantáltak és a családtagjaik nem ragasztanak "Hajts csak, valaki úgyis vár a vesédre" jellegű matricákat. Nekem nem tűnt az átlagosnál durvábbnak ez a "jópofaság", amíg egy transzplantált nem beszélt arról, milyen lelki teher együtt élni azzal a tudattal, hogy egy másik ember halálának köszönheti az életét.

Mária 2007.12.14. 15:25:50

Mr_Wolf: vannak szabályok és vannak személyes érintettségek.

A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. A szabályok azért vannak, hogy betartsák őket, a személyes érintettség meg legfeljebb sajnálatos tény.

Nem hinném, hogy bármelyik bunkónak megérintené a pici szívét az, ha lát egy mozgássérültet. talán még az sem, ha éppen egy mozgássérült előtt furakodik be az annak fenntartott helyre.

Az emberek többsége állítólag temetésre is azért megy el, hogy átélhesse az "Így jártál" élményt...

Mr_Wolf 2007.12.14. 15:46:41

Kedves Mária!
Sajnos a szabályokat is csak akkor tartjuk be, ha személyesen érintettek vagyunk bennük.
Pl.: a Byway parkolójában Dunakeszin kint van az 5 azaz öt kilométer/órás maximális sebességet jelző tábla. Szerinted hányan tartják be? De ha valakinek hozzátartozóját elsodorják egy parkolóban, az valószínűleg megérti, miért is ez a "túlzott" sebességkorlátozás.
A mondás szerint az a macska, amelyik megégette magát a forró platnin, a hidegre sem ül rá.
És persze mindezek mellett fenntartom, hogy a kampány nem jó - csak gondoltam, írok pár szót az érintettségről.

Kruger Papa · kruger.blog.hu 2007.12.14. 16:16:42

Nem láttam a városban ezt a plakátot, de nagyon ott van!
Örülnék, ha letölthető lenne nagyobb felbontásban, ha tudod, tedd ki kérlek!

Két hete kérdezgettem udvariasan a suttyókat, akik elparkolták a roki helyet, és onnan furge léptekkel besétáltak az áruházba, hogy ők vajon tudják-e, hogy rokkantak helyére álltak?
Meglepő volt a válasz (3 esetből 3), tudták, sőt a ők maguk a rokkantak - csak most nem látszik.

Na az ilyeneket tudja talán megszólítani ügyesen egy ilyen plakát.
Ezeknek hiába próbálkoznál ismeretterjesztéssel.
A helyes megoldás az volna, ha taktikai tükörtartóval (aka. vipera) jogosulttá lehetne tenni az ilyen személyeket a rokkant parkoló használatára.

Raha · http://jabjab.blog.com 2007.12.14. 17:01:52

A magyar viszonyokat és a reklámokészítők agyhalottságát mutatja hogy ilyen kikerül az utcára. Papám rokkant, ezért van olyan amikor megszólítok valakit aki láthatóan NEM rokkant. De bevallom férfiasan, a rendőröket már nem b*gatom. Pedig ők is oda szoktak állni.

Mindenesetre az általad előszedett kampányok VALÓBAN elgondolkodtatóak, és közelebb vinne egy kicsit a megoldáshoz. EZ NEM. EZ Anyázás, abból pedig elegünk van.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.14. 17:31:59

Raha
Egy nyelvet beszélünk, igyunk egy Drehert:)

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.14. 17:52:10

ha annyi ezresem lenne, ahányszor ez megtörtént velem...: éppen beállni készülök a mozgássérült pakolóhelyre, nagy lendülettel beáll a helyre az előttem haladó autó. rádudálok, mutatom neki az igazolványomat, erre ő is mutogatja a sajátját. én mutatom neki az első ülésen lévő kerekesszékemet, ő meg kiszáll és elsétál.(láthatóan semmi baja) én meg keringek tovább a parkolóba, hátha találok máshol helyet.
én ezt a reklámot, matricaként osztogatnám a mozgássérülteknek. szivesen rá ragasztanám a lexus terepjáróra, ami beállt elém.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.14. 18:04:15

...azt meg pl. sosem értettem, hogy a "bunkó" beáll a tecso parkoló rokihelyére, hogy nemá kelljen neki annyit gyalogolni a bejáratig, de bent egy kisebb maratont vág le a sorok között, mire megveszi a gazdaságos budipapírt meg a plazmatévét.

nemkellvagta (törölt) 2007.12.14. 19:29:30

az anyád-kampány azért jó, mert megerősíti a normálisan parkolók öntudatát és erőt és kedvet ad, hogy mi is beszóljunk a köcsögöknek. esetleg. mindenesetre kis elégtétel. az angol feliratok azért szarok, mert soha nem olvasnám el, ha nem tudnám, hogy poén. a leghatásosabb persze az lenne, ha egy orvossal megerősített katonai járőr kiszedné a melegítős cayenne-est a kocsijából, az orvos megvizsgálná és ha nincs semmi baja, ott a helyszínen összetörnék a térdét.

200712151151 2007.12.15. 11:52:22

Ilyet nyilatkozott tegnap a híradóban egy mozgássérült, hogy nem tud parkolni. Én nem vagyok mozgássérült, és én se tudok. Akkor kezdjek el anyázni én is?

Megsúgom, ha lehetne normálisan parkolni, tehát lenne elegendő hely, akkor ez a probléma se lenne. Ugyanis ha lenne egymás mellett egy szabad rendes és egy szabad mozgássérült parkoló, nyilván nem a mozgássérült helyére állnék be. Ennyi. Ahelyett h a normális, egészséges embereket szidnák, akik mellesleg őket tartják el, inkább a parkolótársaságokat vagy a polgármestert kellene. Szóval én befognám a pofámat a helyükben és örülnék, hogy élek.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.15. 13:08:04

200712151151

a külömbség annyi csak, hogy te választhatsz, nem muszáj autóznod, mehetsz tömegközlekedéssel, vagy akár gyalog is, de egy mozgássérült csak autóval tud közlekedni. gondolkodj, mielőtt írsz!

200712151310 2007.12.15. 13:11:08

Arról meg végképp nem beszélve, hogy állítólag minden emberre egyforma jogok és törvények vonatkoznak, nem lehet sem fogyatékossági, sem más alapon megkülönböztetni embereket. Akkor ebben miért lehet?

És tudtommal a mozgássérültek is beállhatnak a nem mozgássérült parkolóba, és akkor meg ők veszik el előlem (vagy az én anyám) elől a helyet. Ha egy parkolóhely tök üresen áll, miért ne állhatnék be oda, függetlenül attól, hogy mozgássérültnek van-e fenntartva vagy sem. Az esetek túlnyomó többségében nem is jár arra mozgássérült egész nap.

200712151312 2007.12.15. 13:13:15

Mert a mozgássérült nem választhat? :) Akik miatt milliárdokért akadálymentesítik a városokat, vesznek alacsonypadlós buszokat, villamosokat, tesznek lehajtókat a járdákon a zebra részbe?

Gondolkodj, mielőtt írsz!

konzervman · http://konzervdoboz.blog.hu 2007.12.15. 14:23:30

tudjátok mit? Aki elfoglalja a mozgássérült helyét, arra mindannyian azt mondjuk "Anyád, te paraszt."
Igen, nem szép, igen csúnya. De akarva-akaratlanul is kibukik...

Nincs ezzel a reklámmal semmi baj.

"Húzd el a picsád." talán ez jobb...és nem szerepel benne senkinek az édesanyja...

konzervman · http://konzervdoboz.blog.hu 2007.12.15. 14:26:09

"Akik miatt"???
Sorszámozott kolléga, hogy te mekkora tudatlan idióta vagy!
Nem "miattuk" csimota, hanem azért, mert így a normális!
Európa...ismerős?

Nem kívánom senkinek, hogy mozgássérült legyen, így neked sem...de gondolkodj, mielőtt baromságokat írsz! Már ha megy, egyáltalán...

200712151446 2007.12.15. 14:47:35

Lehetne arról beszélgetni, hogy körülbelül 50 "egészséges" ember adójából és egyéb járulékából akadálymentesítenek 1 "akadályozott" ember számára (ha jól számolom), és az arányuk is körülbelül ennyi a lakosságban. Persze, én is sajnálom őket, de ettől még nem fogom kinyalni a seggüket. Ők is ugyanolyan emberek mint mi, és lehetne vitát nyitni arról, hogy egy mozgáskorlátozott vagy egy egészséges embernek van több problémája, felelőssége, elvárás vagy követelmény vele szemben stb.. (megsúgom az utóbbinak), szóval hogy kinek kellene inkább engedményeket, könnyítéseket tenni...

Az Európa és az akadálymentesítés közötti összefüggést pedig nem igazán értem. Bár, van egy mondás miszerint egy társadalmat leginkább azzal lehet jellemezni, hogy hogyan bánik az elesettjeivel. Csak tudni kell, hogy a "pozitiv diszkrimináció" például a mozgáskorlátozottak felé "negatív diszkrimináció" a többiekkel szemben :)

És visszautalnék az első kommentemre: [b]ha lenne elég parkolóhely, nem lenne ez a probléma, ez a poszt sem, és itt se kellene veszekednetek.[/b] És nem miattam, miattad vagy a mozgássérültek miatt nincs hely. [b]Szóval talán nem az utca emberének szóló kampányt, hanem városvezetői vagy kormányzati szintű lobbitevékenységet kellene folytatni.[/b] Persze ez így kényelmesebb és olcsóbb. És részemről lezártam a témát.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2007.12.15. 19:28:59

200712151446 számu droid

az előzőekben, megpróbáltam kultúráltan reagálni a végtelenül bunkó, ostoba és szocipata kommentedre, de látom, le kell mennem a te szintedre, mert ahelyett, hogy visszabújtál volna a kő alá ahonnan előmásztál, még továbra is osztod itt a észt.
elolvasva, amit írtál, az első gondolatom az volt, hogy pár keresetlen szóval leírom, mi a véleményem rólad, de aztán rájöttem, hogy aki így gondolkodik, az annyira szánalmas ember, hogy az már önmagában hordozza a büntetést.
"kedves" sorszámozott barátom, ezennel, magadra ítéllek!

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.15. 19:48:42

Toma, nyilvánvaló, miért ekkora pöcs a sorszámozott hozzászóló. Neki szólt az üzenet, és magára vette.

Te maidátum-nevű megmondó ember, gondolj vissza a saját szavaidra, amikor majd valami baleset ér, és mindenki átnéz rajtad, mintha nem is léteznél...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.15. 20:11:34

Toma
Ez az az eset, amikor én kérek elnézést. Moderálni nem szeretek, de most megfordult a fejemben. Viszont akkor nem látnák a többiek, hogy pontosan milyen attitűd ellen is irányul a kampány.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2007.12.15. 20:36:00

Reklámbuzi, most megnyugodtam. Nagyon hiányzott a szememnek a "moderál" gomb, baromira megnyomtam volna. Az ilyen pondró azt sem érdemli meg, hogy mások elolvassák a véleményét. Ezek szerint nálatok is erősnek ítéltetett.

Androidus · http://androidus.freeblog.hu 2007.12.15. 20:38:30

Szerintem ez a jelenség mélyen beágyazódott társadalmilag. Az átkos évtizedek után most mindenki az önmegvalósítás nonpluszltrájának tartja az autóját. Nálunk mindenki azt hiszi, hogy ő az auójától lesz valaki. Beleértve a hatalom birtokosait is.

Akinek drága, böhöm nagy autója van, azt hiszi, ettől neki többet szabad, és sajnos a rendőrség is partner ebben. Egészen addig, amíg egy tuareges nem kapja meg ugyanazt a büntetést (arányosítva az autója árához) ugyanazért a taplóságért, mert a rendőrök nem mernek kikezdeni vele, addig bizony ezek az állapotok fognak uralkodni. Lemenni az ő szintjükre, és kárt tenni az autójukban nem kéne, másból pedig nem értenének.

Azt, hogy ami a többi egészségest csak bosszantja, a mozgáskorlátozott számára ennél komolyabb problémát jelent, megmagyarázni nem fogod tudni neki, mert... hogy is mondjam, a kommunikációhoz szükséges két ember. Egyszerűen nem éri el az ingerküszöbét, hogy ezek itt mit verik a nyálukat.

Benikuty 2007.12.16. 09:44:11

Aki a sok szám mögött van, arra nincs jelző a szines magyar nyelvben.

Hátazért 2007.12.17. 09:42:04

Nekem ez a tagmondata tetszett leginkább: "Persze, én is sajnálom őket". Jól alátámasztotta, színesítette a mondandóját.

Mr_Wolf 2007.12.17. 13:17:07

Ha sorszámos barátunk visszatéved felhívnám a figyelmét arra, hogy igaza van! Tényleg nem kell az adónkból eltartani a mozgássérülteket. Lehetőséget kell adnunk nekik az akadálymentesítéssel, hogy emelt fővel eltarthassák magukat.
Mellesleg a rámpák, és az alacsony padlók jók a bicikliseknek, és a babakocsit tolóknak egyaránt, tehát ha sosem rokkansz le, akkor is élvezheted a hasznukat. Vannak helyek, ahol a mozgássérülteknek elkülönített helyek mintájára családosoknak nagyobb parkolóhelyek is vannak. Nem azért, mert szaporodtak és megérdemlik, hanem például azért, hogy a gyerekek, ne verjék le a drága autód fényezését, amikor kinyitják a kocsi ajtaját.
Hogy egy társadalom normálisan működjön, az mindenkinek az érdeke - nem nagy ár extra 100 méter gyaloglás.

Mária 2007.12.17. 14:23:05

Mr_Wolf: sőt, az akadálymentesítés előnyeit előbb vagy utóbb mindenki meg fogja érteni, aki eléri a nyugdíjkorhatárt és ennek megfelelően kopnak majd el az ízületei, gyengülnek az izmai...

Én a nyáron értettem meg, na nem mint nyugdíjas, hanem mint egy komoly térdsérülés elszenvedője, hogy nem mindegy, hogy csak a szabvány lépcsők vannak, vagy van mellettük lejtő is, hogy 30 cm magasra kell lépni, ha buszra szállok, vagy alacsony a busz és van rendes járdasziget...

Mozgássérült emberrel viszonylag kevéssel találkozunk az utcán. De bárkiből bármikor lehet hosszabb-rövidebb időre mozgásában korlátozott ember, akinek jól jönnek a kisegítő lehetőségek akkor is, ha egyébként a boldog egészségesek életét éli.

Gab 2007.12.17. 22:09:18

Bezony ez a nyúl kiugrasztásának minősített esete.....

én voltam az elkövető, és nagyon bíztam benne, hogy ilyen szűk költségvetésből is tudunk olyan kampányt csinálni, amiről -annak kreatívja okán- beszélni fognak, és aminek hatékonyságát hírértéke (és ennek okán megjelenése a médiumokban) jelenti. Szóval kösz a sok dicsérő és szidalmazó írást, mindez így az ünnepek előt: komoly elismerést jelent a ámomra...

Egyébként senki anyjának a tisztességét nem állt szándékomban megkérdőjelezni, és ezt -úgy érzem- nem is tettem. Ez egy kérdés csupán (anyád helyét is elfoglalnád, ha mozgássérült lenne?), amit a kedves észlelő (vagy olvasó:) -a bitusához mérten- tölthet meg emóciókkal, szabhat magára. Egy dolgot viszont hiába keres: jelzőket. Azt Önök képzelik csupán oda, amennyiben oda akarják képzelni...

Tisztelettel: Klacsán Gábor

Tibor 2008.01.06. 13:41:11

Jó a kampány!Tetszik ez az oldal!Figyelmesen olvastam el mindenki hozzászólását.Én is beálltam korábban a tiltott helyre,5000Ft-om bánta.Azóta inkább sétálok +30 métert...Dolgozzanak a rendőr bácsik!Hajrá!!!Majd talán ezzel+a hasonló kampányokkal elérik,hogy mindenki tudja a rendet.Sok a pökhendi, magamutogató ember,nem csak piciny kis országunkra jellemző,de Ők lassítanak,és átengednek a zebrán,mert tudják,hogy ezt így kell.Nálunk még 50 év min.kell,hogy utolérjük szomszédaink mentalitását.Az átkos, sok emberben tett kárt...Okos keleti üzenet:
-Ne tegyél mással olyat, amit magaddal sem tennél, és ne várj el mástól olyat,amit magadtól sem kívánnál." Ha a szeretet vezérel, és nem az ellenséget látjuk egy nagyobb és újjabb autósban,akkor majd elkezdődik valami változás.
A változást mindenki saját magában keresse, aztán a másikban. BUÉK mindenkinek!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása