Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A kereskedelmi tévék új reklámtrükkje

Egy-két hozzám hasonló reklámfanatikuson kívül szerintem nincs az országban élő ember, aki végignézne egy teljes reklámblokkot. Hogy megússza maradandó agykárosodás nélkül, az emberek többsége ekkorra időziti a kis- és nagydolgát, amivel egyúttal vaskos véleményt is alkot a blokkban sugárzott hirdetményekről. Persze nem lehet 20 percenként üríteni, ezért az igazán rutinosak már eleve a távirányító gombjain tartják a kezüket. Abban a pillanatban, amikor meghallják a blokk elejét jelző jégkockacsörgést vagy szignált, a másodperc törtrésze alatt, kvízbajnokokat megszégyenítő reflexmozdulattal kapcsolnak el a csatornáról. A televíziós nézettségi statisztikákból pontosan látszik, hogy a reklámok alatt szinte a nulláig zuhan az adók nézettsége, ezzel egy időben viszont a konkurens csatornáké megemelkedik.

A kertévék programigazgatói elgondolkodtak a dolgon, és mivel abban nem bízhattak, hogy a reklámok színvonala legalább az elviselhető szintig emelkedik a közeljövőben, egy ügyes kis trükköt eszeltek ki, amivel megszívathatják a csatornák között szörfölő, fegyelmezetlen kis rohadékokat. A módszer nagyon egyszerű. Lényege, hogy mikor véget ér az egyik műsorszám, akkor rögtön elkezdik a következőt, nincs előzetes, nincs reklám. Majd nagyjából tíz perc után azonnal bevágnak egy reklámblokkot és egy ajánlót. Így aztán az egyik műsor végén felállni, mert lemaradunk a következőről. Várni kell addig, amíg a feszültség, a romantika vagy az izgalom olyan szintre emelkedik, amikor már érdemes a csatornáknak megszakítani a műsort egy hüvelygombareklámmal.

Persze ez az egész ennél távolabbra mutat, hiszen amit valóban ki kellene belőle olvasni, az a reklámok hihetetlen mértékű elutasítása, és a velük szemben tapasztalható ellenállás. A hirdetőknek el kellene gondolkozniuk azon, hová vezet ez a folyamat, amely majd a digitális tévézés, és a time-shift funkcióval felszerelt tévék elterjedésével teljesedik majd ki igazán. Akkor még az is megeshet, hogy a dinoszauruszoknak változtatniuk kell a bifudoszok, intelligens mosóporok, és cillitlajosok fémjelezte reklámstratégiájukon, és olyan reklámokat kell készíteniük, amelyek nem üldözik ki a világból a fogyasztókat. Persze valószínűbb, hogy a kereskedelmi tévék majd akkor is a segítségükre sietnek, és egy újabb sunyi kis trükköt eszelnek ki, amivel ismét elodázhatják a valós változásokat.

Címkék: tévé magyarmocsár reklámbűntett

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr10257183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2007.12.18. 10:18:09

Talán a kábel és a műholdas vétel elterjedése hozhat változást. Fognak még ők könyörögni, hogy ne kapcsoljunk el _végleg_, majd ha az összes mamának kint a tanyán ott lesz a tányér a gémeskúton.

denx 2007.12.18. 10:23:09

Arról a misztikus jelenségről nem is esett szó, hogy másodperc pontosan egyszerre kezdődnek a nagy keradókon a reklámblokkok, hogy nehogy elhalásszák egymástól a nézőt!

A minap az egyik nívós filmet a mondat közepén vágták ketté egy reklámblokkal. Sosem tudtuk meg mi lett a modat vége...

bulgakov 2007.12.18. 10:24:51

újabb "hülye magyar kreatívok" hatásvadász semmiről szóló szar post? te, ez most tényleg komoly? ezért képes voltál gép előtt ülni legalább fél órát? na, bazmeg, ha ilyen felszínes ostoba módon osztja valaki bármit, amihez ezek szerint nem ért - 46 ezredszer, és minden egyes témakör eredményeként ez jön ki, baszott unalmas, bevallom - az szerintem éppolyan felszínes és sekélyes, és ez egy összecsapott semmiről szóló írás, amit már kismilliószor olvastam ugyanitt más formában. ennél kicsit nagystílűbb, lekezelőbb, fellengzősebb, vagy ne adj Isten kreatívabb kellene legyél, mert ez tényleg csak egy hülyegyerek fröcsögése, már megbocsáass. szép napot

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.18. 10:43:47

Újabb "aki bírálja a reklámszakmát, az nem ért hozzá" komment? Ha egy kicsit kevésbé felszínes és sekélyes formában fogalmaztad volna meg, talán még el is gondolkodtam volna a valóságtartalmáról. szép napot

Kikkoman 2007.12.18. 10:49:07

bulgakov
A megszólalásaid alapján te is egy vagy a nárcisztikus reklámszakemberek közül. Ez a poszt nem elsősorban reklámozók ellen irányul (szerintem), hanem a reklámok színvonala ellen. Az valós veszély, hogy az emberek leszarják a reklámokat, és ilyen kis trükköket alkalmazni nem megoldás. Csak nálunk. De csak védd a mundér becsületét, ha kell, ha nem.

Vesztes 2007.12.18. 11:21:13

Bár egy kicsit tényleg kommentvadász a poszt, attól még RB-nek tökéletesen igaza van. Az egész rendszer bűzlik, egy ilyen sekélyes húzással csak elodázni lehet a változást.

bulgakov
Neked meg mint érintettnek egy kicsit nagyobb türelmet kellene tanusítanod a témában, és nem útszéli stílusban első felindulásból anyázni.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2007.12.18. 11:31:06

Aki már látott kűfődi adón reklámblokkot, tudhatja, rohadtul lehet másképp is csinálni. Például jobban. Én akkor szoktam kiakadni, amikor látom, hogy ugyanaz a multi blikkfangos szpotot készíttet az angoloknak, nekünk meg egy szájbarágós verzió jut. (A félreértések kedvéért arról beszélek, ami az adón megy, nem arról, amin mi a neten csámcsogunk.)

cyberina 2007.12.18. 11:31:55

Egyébként meg valaki a saját blogján had irja meg már a saját véleményét úgy, ahogy szeretné. És rögtön káromkodva nekiugrani nem szép dolog. Vitatkozzunk, az előreviszi a világot, de a veszekedés nem annyira.

Hátazért 2007.12.18. 11:35:24

A stílus tényleg durva, de van igazságtartalom.
Pl 'a reklámok alatt szinte a nulláig zuhan az adók nézettsége, ezzel egy időben viszont a konkurens csatornáké megemelkedik.' - ez nincs így, mivel már rég van trükk erre, amire denx rá is mutatott. Block the road-nak nevezik. Több csatornán ugyanabban az egyeztetett időben kezdődnek a reklámok.

Idővihar 2007.12.18. 11:40:07

És akkor a fent írt reklámozási módszer mellé tegyük oda a kereskedelmi tv-k másik megszokott trükkjét, a meghirdetetthez képest kalkuláltan csúszó kezdést. Ha mondjuk 21:15-re hirdetik OrvosHázat, akkor biztos lehetek benne, hogy ebben az időpontban _talán_ már véget ér az előtte levő sorozat, és 21:15-től kapom a full reklámblokkot+ajánlót, és a film valamikor 21:20 után fog kezdődni.

vica 2007.12.18. 11:48:15

Én hála a ker adók sok reklámjának egyszercsak azon kaptam magam, hogy szinte leszoktam a TV nézésről. Valahogy nem bírom, ha egy filmbet rengeteg reklámblokkm egszakít. Mire folytatják a filmet, addigra film további nézésére vonatkozó ingerem is megszűnik Jó ideje híreket megnézem interneten, ha mégis TV-re vetemedek, akkor Travel, National Geographic, Spektrum...stb. Ha pedig tényleg jó film nézhetnékem van, akkor irány a mozi, vagy egy jó kis DVD. Mellesleg köszönöm a sok elcsszett reklámosoknak, hogy kigyóygítottak Tv nézési bajomból, ugyanis azóta sokkal többet vagyok a természetben, hétvégén is ha tehetem inkább kirándulok párommal, barái társasággal...stb. Sőt, sokszor este sincs semmi nézhető, de legalább többet olvasok is Tv nézés helyett.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2007.12.18. 11:56:55

A megoldás: filmet nem 10perces blokkokkal szakítani meg, hanem 10-20 másodpercessel, de sokszor. :D Nincs idő elkapcsolni közben.

Bár egy ilyen húzás után, tartós elkapcsolás várható a csatornáról...

A legrosszabb a Kenósorsolás. Rosszabb, mint bármilyen reklámblokk.

irka · http://www.konyvdesign.blog.hu 2007.12.18. 12:03:25

1. Miért néztek kereskedelmi tévéket? A műsorok színvonala sem különb a reklámokénál.
2. Az ott sugárzott "filmek" majdnem mindegyik letöltős oldalon már fent vannak.
3. Ha valaki netalán mégis reklámokra izgulna, az is megtalálhatja a neten a jobb reklámokat összegyűjtő oldalakat.
4. Ha pedig valaki a még nem említett magazinműsorok nélkül nem tud élni, az, nos... erre inkább nem mondok semmit, mert sértődés lenne és nyomdafestéket nem tűrés.

Viola, a ló 2007.12.18. 12:13:50

Van még olyan barom aki TV-t néz? Hahaha. Net, könyv, vagy ha már muszáj filmet nézni, hát töltsd le netről, abban nem lesz reklám.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.18. 12:14:32

Hátazért
Persze, hogy van benne igazságtartalom, de talán ezt higgadtabban is a tudomásomra lehetett volna hozni. Nem hiszem, hogy annyira elvakult reklám- vagy reklámszakmaellenes lennék, hogy ne lehetne felhívni a figyelmemet arra, hogy felesleges és haszontalan dolog százszor elmismételni, hogy a reklámok szarok. Talán még meg is szívlelném.

Amúgy a Block the road módszer hátránya, hogy akkor a nézők szépen kisétálnak, látva, hogy most reklámoznak a csatornák. Egyébként pont tegnap néztem meg, és nem voltak összehangolva a blokkok.

hkf 2007.12.18. 12:15:30

Jóslat következik:

Szerintem nem is olyan sokára gyökeresen meg fog változni az egész reklám szakma, az évtizedes bevett szokásokkal és gyakorlatokkal együtt.

A közeli jövőben meg fog fordulni a marketing gépezetek irányultsága, és lassanként eltűnik a kinálati stratégia. Helyette fokozatosan előtérbe fog kerülni a célközönség által végrehajtott direkt keresések módszere. És ezáltal az lesz a jó "reklám", amit az adott területen keresve megtalálok.

Ennek már ma is vannak korai jelei. Például, ha most valaki egy plazmatévét szeretne venni, akkor jó eséllyel nekiáll guglizni és nem a kihelyezett bannereket figyeli, hogy hátha.

Mégegyszer mondom: jóslat :)

FlybyWire 2007.12.18. 12:21:27

Hülye, aki tévét néz :))
Na jó, a Dr. House-t még lusta voltam lerántani netről ezért még van 1 (azaz 1) műsor amit nézek...

F.

smidgen 2007.12.18. 12:22:29

szerintem az elkövetkező 5 évben semmi nem fog változni itthon

aki könnyen elalszik 2007.12.18. 12:34:46

Igazad van, hkf. A jövő a dig. tévéké, azzal pedig tökéletesen lehet ellenőrizni a műsorválasztást, ízlést, feltehető érdeklődési területet. Ha focimeccs megy, akkor nem jön a hüvelygomba, ha főzőcske, akkor meg nem jön a prosztata. Célzott, neki szóló reklámokat mindenki szívesebben néz.

De a jelennél maradva: valóban zavaró egy tízperces reklám+ajánlóblokk. Miért ne lehetne 2-3 percben megoldani? Napi 8+ óra fárasztó munka után az esti krimi első reklámblokkján szoktam elaludni (bizony, kedves hirdetők, a másodikat már egyáltalán nem is látom!). Kinek jó ez?

poteka 2007.12.18. 12:35:53

A reklámblokkok alatt a csatornák nézettsége nem zuhan nulláig, szinte nulláig sem. Természetesen lecsökken, de bármilyen hihetetlen, nem olyan drámai mértékben, csak 10-15%-kal.
Sőt, egyes műsorszámok előtt, illetve között a reklámblokkok kb közepéig csökken a nézettség, onnantól viszont emelkedik, ahogy visszakapcsolnak a csatornára, nehogy lemaradjanak az adott programról.

Hátazért 2007.12.18. 13:02:00

RB, persze, az a módszer is behal előbb-utóbb. Olyan ez, mint a vírus és a prédája. Előbbiek újabb támadási módszereket dolgoznak ki, utóbbiak újabb védekezési mechanizmusokat válaszképp, mire előbbieknek új megoldások után kell nézni.
Hatásos olyanoknál, akik lusták felkelni a fotelból, kapcsolgatnak, hátha valahol nincs reklám, aztán mikor látják, hogy mindenhol az megy, rezignáltan otthagyják valamelyik adón.

Hkf, az Internet interaktív médialehetőség a reklám számára? Nem mondod! :) Egyesek még tovább mennek ennél. Mivel az aktív keresés miatt pontosan meg lehet szólítani a célközönséget, a magasan involvált látogatóknak inkább több részletet és érvet érdemes elővezetni, mint érzelmileg meggyőző retorikát. DE azt kétlem, hogy a cégek egyhamar lemondanak arról, hogy ezzel párhuzamosan a mérsékelten érdeklődőket továbbra is megszólítsa a hagyományos módszerekkel.

aranyhaj.blogspot.com 2007.12.18. 13:07:17

Mire ez a módszer lefullad, addigra kitalálnak mást.
A legbiztosabb az, ha leszokik az ember a tv-ről :-)

aranyhaj.blogspot.com

Hammer · http://hvtm.hu/cartooncard 2007.12.18. 13:13:12

ha nálam mérnének, akkor nem lenne nézettségzuhanás a reklámblokk idején. csak éppen le van véve a hang, a képet meg nem nézem, van időm olvasni, netezni, kimenni. a rekláblokk végét meg a perifériális látásból is észreveszem, vagy ha nem, akkor lemaradok pár ajánlóról, nem nagy veszteség.
ha pedig a szemem sarkából érdekeset látok, akkor arra még hangot is adok, vagy ha véletlenül hangosan becsúszik egy-egy, ami tetszik, akkor azt - legalább amíg egyszer nem láttam teljesen - szinte keresem is.
ja, hogy a reklámok nagyrészt így nem érnek célba nálam? hát, kedves reklámkészítők, elbaxtátok! csináljatok jobbat!

yanchi 2007.12.18. 13:22:29

Saját tapasztalatból tudom, hogy gyakran a kreatív készítője megteszi a dolgát. Aztán jön a megrendelő, és elmagyarázza, hogy ezt így nem, mert... és a jobbik eset, ha azért nem, mert ő nem fogja fel az üzenetet. A rosszabbik, ha meggyőződése, hogy a célcsoportja is olyan ostoba, gyöpös, mint ő maga.

Margaríta 2007.12.18. 13:22:44

Bulgakov: ne hidd, hogy stílusod fölér az igazihoz. Ne használd, ez szentségtörés!!5rq2tq

reklám??? 2007.12.18. 13:26:01

Tegnap láttam elöször a tvkettön, hogy a sorozatban 1 azaz 1 db reklám volt a 10. perc környékén "csak egy reklám" szlogennel a reklámblokk felvezetöjében.
Engem már magasrol nem érdekelnek a reklámok, a jelenlegi trükközéssel, ami érdekel az megy dvd-re és onnan nézem.
Minden családba asztali dvd felvevöt:)

Nekroteka 2007.12.18. 13:32:36

irka:
Nem bíztathatsz mindenkit arra hogy töltsön le illegálisba hajló módon filmeket, bár ez a jobb megoldás valóban :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2007.12.18. 13:35:57

mondta bárki is, hogy k_ö_t_e_l_e_z_ő kertévéket/reklámokat nézni?

(sőt, tévét tartani sem kötelező)


persze, lehet fikázni a szar reklámokat

és lehet fikázni a reklámfikázókat fikázókat is


:a kertévések meg a hirdetők (meg az egész reklámbiznisz) el szok gondolkodni dolgokon.
no, nem mindenki és nem mindig
de

bifiduszos cillitlajos meg azért marad egyelőre, mert működik
ez van:(

poteka 2007.12.18. 13:47:22

Hammer: azért azt el kell ismerni, hogy a rendszer működik. A hirdetők hirdetnek, a fogyasztók fogyasztanak. Az üzeneteket meg komplett célcsoportoknak készítik, nem neked külön. S bár elvben senki sem néz egyáltalán reklámot, a televízió napi elérése célcsoporttól függően 60-70% között van. Azaz, ha egy üzenetet hirtelen nagy tömegekhez kell eljuttatni, akkor még mindig a legjobb eszköz.

A hirdető kontaktusszámot vásárol a célcsoporton belül, adott összegért. Ha tehát te nem látod a reklámot, akkor nincs kontaktus, így a hirdető nem is fizet ki pénzt hiába érted. Maximum a tévé (illetve a reklámidejét értékesítő kereskedőház) veszít rajta, mert ha te is nézted volna, akkor drágábban lehetett volna eladni.
Más kérdés, hogy ha téged nem tud gazdaságosan elérni a hirdető, akkor nem is fog próbálkozni - pl nem fog repülővel reklámcsíkot húzni az ablakod előtt személyre szóló szöveggel, mert nem érné meg.

A 'reklámkészítő' meg nem valami undorító métely, hanem egy piaci szereplő adott funkcióval, aki a hirdetők igényeit próbálja összehozni a médium lehetőségeivel. Azt pedig én is tapasztaltam, hogy a konvencionálisan gondolkodó hirdető a legnagyobb gátja a kreatív hirdetéseknek, mert leragadt a termék dicsőítésénél, ami bő negyven éve volt divat tőlünk nyugatabbra.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2007.12.18. 14:05:44

Szerintem nem abban van a különbség, hogy célzod a reklámot, vagy teríted. Nyilván egyszer először el kell találni valakit, nem lehet a szájról-szájra módszerre hagyatkozni teljes mértékben. De teríteni is sokféleképpen lehet. Lehet úgy, hogy a reklámblokkot felhangosítom, mert tudom, hogy nem érdekel, és le fogod halkítani, de csakazértis beléd tömöm ezt a reklámot. És lehet úgy, hogy szeretnénk tőled valamit, ezért mutatunk valami szépet, bocs, ha nem érdekel. Két eltérő szellemiség, levezethető belőle, melyik módszer melyiknek sajátja. Szagemberek erre is biztos tudnak szagszót.

A kérdés, hogy merrefelé megyünk. Az ideális, amerikai típusú fogyasztó felé, aki végeletesen befolyásolható, és befolyásolja is mindenki, és a leghangosabb nyer rajta a legtöbbet, vagy az Interneten nevelkedett, önállóságára hiú vásárló felé, aki úgyis azt veszi meg, amit a fejébe vesz, csak a minőségről kell meggyőzni.

poteka 2007.12.18. 14:28:54

A tömegmédia tömegeknek szól, ezért nehéz rajtuk szubjektív húrokat pengetni, hogy kinek mi a vicces, mi a szép, mi az érdekes. Néhány kósza, jól sikerült ötletet kivéve nem is sikerül, így marad az agresszív terítés. Főleg, hogy hirdetői oldalról erre masszív igény mutatkozik.

Az internet alkalmas lenne személyre szabott, célzott hirdetések közlésére. Ehhez képest az egyik sikerágazat az irdatlan spammelés, a másik meg, amikor népszerű keresőszavakkal (szex, letöltés, empéhárom) visznek be az erdőbe. Valakik valamiért itt is a tömegmédia-jelleget erőltetik, pedig a napi száz viagra-, diploma- és kamurolexhirdetés nem tűnik hatékonynak az egyén szemszögéből. Más kérdés, hogy rendkívül költséghatékony, és ha már páran bedőlnek, máris rentábilis a dolog.

karas · http://www.karas.hu/ 2007.12.18. 17:23:47

az baj ha én szinte csak a reklámokat szeretem a tv-ben?:_/

poteka 2007.12.19. 09:57:59

Nem baj, legalább Hammerral ketten hozzátok az átlagot :)

labancfirkász · labanchirek.blog.hu 2007.12.29. 18:16:18

és Pákó seggének mi köze mindehhez?

Tryptich 2008.01.03. 07:53:35

Hát, én mióta Potemixet szedek szarok a reklámokra :)

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2008.01.06. 11:08:40

Sajnálom, de igazából én szeretném a jó reklámokat. Csak sajnos nincsenek. Illetve nagyon elvétve. Amit viszont gyűlölök, azt gyakran látom.
A legutáltabb témák:
-hüvelygomba
-prosztata
-teltségérzet, puffadás
-pelenka, betét

Illetve az összes fantáziátlan szájbarágós szar...

Perillustris 2008.01.12. 01:14:44

8 éve nem tévézem. Pazar!

tupoljev 2008.01.13. 10:19:51

en pl az egyik olyan multinal dolgozom akik sokat hirdetnek a TVben. a head office megcsinaltat 2-3-4 reklamvariaciot, es itthon meg preteszteljuk oket. az eredmeny mindig az, hogy a szellemes, jopofa es akar figyelemfelkelto reklamok sorozatosan elbuknak, de a nemet tipusu "meggyozo kozepkoru ur magyaraz" tipusu reklamok meg atmennek. ez asszem az elmult evek hozadeka, talan majd kinojuk es akkor lesz egy olyan vasarlokepes reteg akit mar nem lehet megetetni az ilyen dumaval, nem lehet egybol vasarlasra biztatni, csak egy jo, szellemes megmozdulasal fel lehet kelteni az erdeklodeset.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása