Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cumshot egy kicsit másképp

Az AIDS hallatán sokan csak legyintenek, mondván az elsőrorban a homoszexuálisokat veszélyezteti. Pedig ez az egyik legnaívabb és legveszélyesebb félreértés. Mert hiába heteró valaki, ha gyakran váltogatja a partnereit, ugyanúgy ki van téve az AIDS-fertőzés veszélyének. Nem véletlen, hogy a felmérések szerint az AIDS-fertőzöttek egyik leggyorsabban növekvő csoportját a 30 év alatti nők alkotják, akiket rossz sorsuk összehoz néhány olyan férfival is, akik sokszor maguk sem tudják, hogy már hordozzák a vírust. Ennek tudatosítására készített a portugál Ogilvy az MTV megbízásából egy felvilágosító filmet, ami a maga brutalitásában ábrázolja egy felelőtlen szexuális kapcsolat következményeit, és hangsúlyozza egyúttal a gumi használatának fontosságát. A film elég hatásos, amit a legutóbbi Epica reklámversenyen nyert bronz is jól mutat. A "poént" nem akarom előre lelőni, csak annyit mondok, hogy eléggé durva és nagyot durran.

Címkék: szex nonprofit nsfw

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr75266726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Robcsi 2007.12.19. 10:18:38

Ezt nézd meg!

Kikkoman 2007.12.19. 10:19:36

Hű, ez tényleg elég meredek.

Mr_Wolf 2007.12.19. 10:27:32

Ha jól emlékszem, volt egy nagyon hasonló film, amiben egy fiatal páros beszélgetett egy kávézó asztalánál, alaposan hazudozva a párjuknak. Időnként felvettek egy jó öreg forgótárast, talán pörgettek is egyet a táron, és a másik felé fordítva a csövet meghúzták a ravaszt. Amolyan XXI. századi szarvasvadász sztori volt arról, hogy amikor félrelépsz óvszer nélkül, az olyan, mintha orosz rulettet játszanál a pároddal.
Ez persze nem von le a jelen opusz értékéből, hiszen tudjuk, hogy sosincs új a nap alatt.

Geréb 2007.12.19. 10:51:55

Az MTV folyamatosan kampányol az AIDS ellen. Ritka az a tévé, ami ilyen tudatosan felvállalna egy ügyet. Respect.

nemlak 2007.12.19. 10:52:59

A téma fontossága miatt - kérem, ne tekintsétek szpemelésnek - ajánlanék egy másik blogot is, ahol a blogger egy teljes hetet szentelt az AIDS-szel kapcsolatos reklámoknak, amelyek többnyire hasonlóan megdöbbentőek:
napielet.hu/napi/rovat/reklama/1434/kis_halal

DobayAdam · http://www.dobayadam.hu 2007.12.19. 11:11:07

Nagyon jó a reklámszlogen is, nem csak azt mondja hogy "használj óvszert" hanem azt hogy "demand that your partner wears a condom", magyarul követeld meg a partneredtől hogy hordjon óvszert. Erős.

zebi 2007.12.19. 11:22:08

Nagyon komoly. Arrafelé ezek szerint még van agyuk a kreatívoknak.
Jófajta ez az asszociációsdi.

lajosss 2007.12.19. 11:40:09

Ez mind igaz es okos,DE aki egy jo egyutlet kozben erre gondol....
ugy is meg kell halni,anyira nem jo ez a vilag..
a rak az jobb???
itt legalabb volt olyan resz amit elveztel..

BéLóg 2007.12.19. 11:40:56

Ez a film nagyon "ott van". Felkavaró és elgondolkodtató. Hihetetlenül jól érzékelteti -- anélkül hogy direktben ábrázolná -- az erőszakos halált.
Azt kivánom, bár sokan megnéznék és megfogadnák!
S a gyerekeinknek pedig megmondjuk, ráneveljük őket, hogy "hamár", akkor igenis használjanak illetve követeljék meg az óvszert.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.19. 11:46:12

nemlak
napiadag nem spam, ki is van linkelve. Kár, hogy megszűnt

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.19. 11:48:37

zebi
bulgakov erre azt mondaná, hogy nálunk is van agya a kreatívoknak, csak kint lehetőségük is van működő reklámokat csinálni. És igaza lenne.

Ottó 2007.12.19. 11:53:12

Lajosss, te aztán okos ember vagy, remélem büszke rád a környezeted!!!

nemlak 2007.12.19. 11:55:38

Boss, bocs!
Ez nem a napiadag, hanem a REKLAMA, és él:
napielet.hu/napi/rovat/reklama
Kösz.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.19. 11:59:56

nemlak
oké, elnéztem, ettől függetlenül persze, hogy maradhat, ha témába vág

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2007.12.19. 12:07:09

lajosss akkor azt kívánom téged vigyen el először

procator_007 2007.12.19. 12:12:27

Az a baj, hogy valami miatt (ebbe ne menjünk most bele...) az AIDS túlzott hangsúlyt kap a médiában és politikában, és az az érzésem, hogy sokkal komolyabb egészségügyi problémákról tereli el egyben a figyelmet.

Emlékszem például, hogy a '80-as években az AIDS úgy robbant be a közéletbe még Magyarországon is, hogy mindenki arra gondolt, hogy a XXI. század legnagyobb problémája ez lesz. Egy kisvárosban nőttem fel, ami 1985-90 között tele volt péládul AIDS plakátokkal. MIntha legalábbis egy dél-magyarországi kisváros legnagyobb problémája 1987-ben az AIDS lett volna. Emlékszem arra is, hogy hetedikben (1988) mindenkinek írnia kellett fogalmazást arról, hogy szerinte mi lesz az elkövetkezendő 50 év legnagyobb problémája. Az osztály fele az AIDS-ről írt!!

Nos, mára tudjuk, hogy távolról sem akkora probléma az AIDS, mint annak idején jelezték. Emlékezzünk: az akkori hivatalos ENSZ előrejelzések szerint mára minden negyedik európainak AIDS-esnek kellene lennie. Szerencsére ez nagyon távolról sincs így, és nem a nagy reklámkampány miatt. A statisztikákból ugyanis teljesen tisztán kiolvasható, hogy ha az ember nem bi- vagy homoszexuális, nem kábítószeres, nem jár swinger klubokba és nem prostituált, akkor a valóságban minimális annak az esélye, hogy AIDS-es lesz. És ha az ember utána olvas, akkor az is kiderül, hogy a fenti kategóriákba nem tartozó HIV fertőzöttekről általában kiderül, hogy a partnerük tartozott valamelyik körbe.

Persze nem állítom, hogy az emberrel nem történhet "csak úgy" meg, hogy fertőzött lesz. Megtörténhet, persze - de sokkal nagyobb esélye van annak, hogy egy átlagos 25 éves lány mondjuk Hepatitist kap a szextől, mint hogy HIV fertőzött lesz.

ÉS EZ A BAJ! Rossz ugyanis az üzlenet!! Nem azért kell óvszert húzni elsősorban, hogy elkerüljük a HIV fertőzést, hanem azért, hogy (i) ne essünk teherbe, ha nem akarunk, (ii) ne szedjünk össze különböző gombákat és baktériumokat, amiket hónapokig kell kúrálni, ha egyáltalán lehet, és (iii) elkerüljük a valóban gyakori szexuális úton terjedő betegségeket, amiknek elképesztő következményei lehetnek egy nőre! Ezek ugyanis valóban bárkivel megtörténhetnek, és sokkal súlyosabb árat fizetünk érte, mint gondoljuk!

És még valami miatt hibás az egész üzenet. Ugyanis az óvszer nem old igazából mindent. A szexuális úton terjedő súlyos betegségekben (ilyen az AIDS is) szenvedő embereknek mindig van megannyi kísérőbetegsége. A HIV fertőzöttek nem AIDS-ben halnak meg, hanem mondjuk TBC-ben vagy Mononucleosis-ban. Tehát húzhatunk óvszert, egy csókkal annyi vírus vagy baktérium kerülhet át a szervezetünkben egy súlyosan beteg embertől (ha nem is látszik rajta), hogy az is bőven elég. Az egyetlen megoldás, és szerintem az ilyen felvilágosító reklámoknak igenis erről kéne szólniuk: válaszd meg okosan a partneredet. Ugyanis nem az AIDS a veszély, hanem millió más dolog. De akár legyen csak az AIDS: legnagyobb eséllyel akkor kerülheted el a betegséget, ha nem bújsz minden jött-menttel össze. KIcsit okos vagy, ennyi. És most lehet bigottnak vagy erkölcs-csősznek nevezni, de tényleg erről van szó. A nagyszüleiknek igazuk volt: fiatal lányoknak egyszerűen körültekintőnek kell lenniük és okosnak. Így lehet a legnagyobb eséllyel elkerülni a bajt... Ami távolról sem elsősorban az AIDS...

Breitkopf 2007.12.19. 12:42:57

Mr_Wolf után nincs mit hozzáfűznöm. Többet tudnék mondani, de újat nem :o)

fikamatyi 2007.12.19. 13:40:43

No igen. Procator_007 megmondta a frankót. Alapvetően félrevezet ez a reklám, de hát a nonprofit reklámokat is támogatni kell valakinek (itt pl. az óvszergyártóknak).
A lényeg az, hogy az óvszer sem véd adott esetben pl a HPV-től, aminek a végkimenetele semmivel sem kedvezőbb, mint mondjuk az AIDS-é, viszont a fertőzés veszélye sokkal nagyobb.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2007.12.19. 17:56:49

No igen, Procator után nehéz bármit is hozzáfűzni. Talán csak annyit tudok, hogy ez itt a reklám helye. És az általam rendszeresen lesajnált figyelemfelkeltésnek azért megvan a maga szerepe. Helyettesítsd be a reklámban az AIDS szót bármi mással, és röhejes lesz. Mi van, meghalok mononucleosisban, ha nem húzok zoknit? Ezek hibbantak?

Jó, tudom, hogy ez a hype önmagát erősíti. Ha egyszer elkezdenének mást nyomatni (a hepatitist talán már elkezdték), szép lassan változna a dolog. Amennyiben a balga fogyasztó nem veszne el a sok mumus között. Az egy mumus mindig is praktikusabb volt.

Off: Procator, van-é neked blogod? Olvasnám.

hagymácska 2007.12.19. 18:45:25

Majdnem mindenben egyetértek Procator veled. De: 5 évig dologoztam intarvénás droghasználókkal, és azt láttam, h. a'80-as '90-es évek aids/hepa prevenciójának igenis jó hatása volt érezhető volt a használók tudatossága mind az óvszer, mind a steril fecsi tekintetében. persze akkor volt ingyen osztva óvszer is+fecsi is. ma már egyre kevesebb az ilyen program, és az AIDS elleni kampányok is sokkal halkabban muzsikálnak mint akkoriban.és ez jól látható a mostani drogfogyasztási szokásokon is.kimutathatóan több HIV fertőzött(nem feltétlen AIDS-es) és hepás van a populációban. az össztársadalmi felvilágosítás szépen lassan leszivárog az úgymond deviáns szubkultúrákba(melegek, drogosok, prostik) és mindez vissza is hat.sztem.
ha pedig a fiatalok szexuális tudatosságáról beszélünk akkor az is hagy némi kívánnivalót maga után. szóval én kampánypárti vagyok és lehetőleg a minnél drasztikusabb kampányé. ez a film okés is:)
ja még egy: ezt írod:"ÉS EZ A BAJ! Rossz ugyanis az üzlenet!! Nem azért kell óvszert húzni elsősorban, hogy elkerüljük a HIV fertőzést, hanem azért, hogy (i) ne essünk teherbe, ha nem akarunk, (ii) ne szedjünk össze különböző gombákat és baktériumokat, amiket hónapokig kell kúrálni, ha egyáltalán lehet, és (iii) elkerüljük a valóban gyakori szexuális úton terjedő betegségeket, amiknek elképesztő következményei lehetnek egy nőre! Ezek ugyanis valóban bárkivel megtörténhetnek, és sokkal súlyosabb árat fizetünk érte, mint gondoljuk!"

sztem ez nem baj..hidd el ha elérjük h.mindenki óvszert húzzon azért, mert tart az AIDS-től akkor nem gáz ha többiről nem esik szó egy kapmányban. a hatás a lényeg.sztem.

shivamantra · http://shivamantra.freeblog.hu 2008.01.09. 13:21:16

és mikor voltatok utoljára hiv-teszten. mert csak úgy általában okoskodni nem ér ám!
procator, tévedsz. ha kicsit messzebb látnál a bili pereménél, amiben élsz, akkor észrevennéd, hogy a hiv-fertőzés továbbra is súlyos probléma, magyarországon is az, főleg azért, mert a tesztek alacsony száma miatt egyáltalán nem lehet tudni, hogy hányan fertőzöttek igazából. a hiv is megtörténhet veled is.
az aids nem egy konkrét betegség, hanem állapot. éppen azt nevezzük aids-nek, amikor valaki mononukleózisban haldoklik (meg egy csomó más fertőzésben), amit a szervezete már nem tud kivédeni. minden évben töben halnak meg így magyarországon diagnózis nélkül, mert senkinek nem jut eszébe, hogy hiv-fertőzött is lehet a beteg.
végezetül pedig, sajnos okosságot, megfontoltságot, eszet vagy bölcsességet nem lehet osztogatni a fiatal lányoknak, ahogy sajnos neked sem jutott, kedves procator. ellenben az óvszerrel megelőzhető a hiv-fertőzés, és egy sor más fertőzés is, ahogy te is írod.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása