Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hajnali nyereményakció csak talicskásoknak

Sajnálom, hogy későn értesültem erről a ritka ötletes nyereményakcióról, és az ünnepek alatt már nem sikerült talicskát vennem, így sajnos lemaradtam a hajnali oltott meszes izgalmakról. Azok, akik biztosra akartak menni, jobban tették, ha már 4:30-ra kimentek Szigetszentmiklósra, hogy a második magyarországi Bauhaus áruház megnyitása alkalmából szervezett nyereményjátékra az elsők között szerezzenek sorsjegyet a bejáratnál. Az áruház ugyan csak 7-kor nyitott, de a sorsolás időpontjára csak annyit adtak meg, hogy 6 és 7 között lesz, a  sorsjegyeket pedig pontban fél ötkor kezdték osztogatni. Hogy elég legyen csak hajnali 3-kor kelni, az igazi profik már előző este bepakolták a talicskát a csomagtartóba. Erre azért volt szükség, mert a kiírásban szerepelt, hogy csak talicskával lehet nevezni a játékra, ugyanis ebbe pakolhatta a 20 nyertes az egyenként 200000 Ft értékű építőanyagot.

És hogy ennek mi értelme volt? Nem sok. Persze értem én, a Bauhaus az építkezőket célozza meg, és aki építkezik, annak valószínűleg van otthon talicskája. Mondjuk ez sem olyan biztos, de még ha el is fogadom se megy a fejembe, mi a francnak kellett az egészet a legnagyobb hajnali fagyok idejére időzíteni, hogy ezzel is megnehezítsék a részvételt? Ráadásul mindezt karácsony után egy nappal, amikor még mindenki bejglikómában fekszik otthon, vagy az ajándékokat próbálja visszacserélni valamelyik áruházban. Persze lehet, hogy ezt csak én látom így, és a valóságban emberek tömegei izgulnak fel egy jó hajnali talicskázásnak már a gondolatától is. Még az is lehet, hogy legközelebb már engem is magával ragad a talicskaláz, és a harmadik Bauhaus áruház nyitásakor már előző este odagurítom a kis egykerekűmet, és a talajmenti fagyokra fittyet hányva abban alszom a bejárat előtt, hogy nekem is biztosan jusson egy sorsjegy.

Címkék: hungarikum elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr27275755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örökvesztes 2007.12.27. 10:58:17

Na ezt a fszságot én is néztem. Ül a fickó kisködmönben egy piros talicskában és annyi. Nesze paraszt vásárló, ismerj magadra!

Balu · http://www.balulap.hu 2007.12.27. 16:18:13

Nem azért a hét fillérért, de ha valki nem elsikkasztott adóforintokból rakja le a háza alapjait, igenis megveszne egy efféle akcióért. Még a hajnali sorosolást is megértem, mert utána lehet vinni egyből a szajrét a dolograéhes munkásbrigádnak. Csak a dec. 27 nem fér az én fejembe sem... Bár ha azzal indokoljuk, hogy mostanra készült el...

Kerek Perec 2007.12.27. 16:29:09

Szerintem azért csinálták így, hogy senki ne menjen ki, és a rokonok szó szerint talicskával hordhassák haza a pénzt:)

papaja · http://www.hellorepublic.com 2007.12.27. 16:30:23

A hungarikum jó címke: sajnos ez jellemző ránk, de hogy még saját népünket is szivatjuk? El tudom képzelni amikor a dolgozók között kisorsolták a nemes feladatot, hogy behúzta mindenki a nyakát!

ffi 2007.12.27. 21:19:30

Ráadásul nem is ma nyitott meg az áruház, hanem már korábban...

Józan paraszt (törölt) 2007.12.27. 21:37:56

Valaki mögéd állt revolverrel, hogy részt vegyél???

Nem tetszik, nem mész ennyi, minek a kínlódás?

johevi 2007.12.27. 21:48:12

Dunakeszin ugyenez volt. ott párszázan voltak, főleg a közelben épülő M0-ról voltak trógerok hihetetlen mocskos talicskákkal :-))) De az is kapott sorsjegyet, aki a gyereke játéktalicskájával ment. Az utalvány meg 2008 decemberéig használható fel. Szóval, addig amíg van valaki, aki 1:sokmillióhoz arányban lottózik, addig az az okosabb, aki olyan nyereményjátékban vesz részt ahol a nyerési esély pl 1:200-hoz...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.27. 21:50:40

Depoman
Ez egy ilyen blog, ahol mindenről szó van, ami a reklámokkal kapcsolatos. A promóció meg olyan mint az animál pornó, nem kell ahhoz részt vennem benne, hogy véleményem legyen róla.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.27. 21:52:42

johevi
A kérdés az, megéri-e a Bauhausnak a trógerok, meg a korán kelő apukák között szétszórni 4 millió fotintot, miközben s célcsoport még otthon emészti a karácsonyi menüt.

dark future · http://www.andocsek.hu 2007.12.27. 22:24:58

RE: reklámbuzi

Ha írnak róla itt-ott (mint pl. itt :-)), szerintem már az megér nekik négy millert...
Írni meg leginkább akkor írnak, ha valamiért extrém a dolog.

Még kúlabb lett volna az akció, ha dec.24. reggelére szervezik. Vagy esetleg estéjére. :-)

johevi 2007.12.27. 22:30:00

T.Reklámbuzi
Építési szakáruháznak az \"építési vállalkozó\" legalább akkora célcsoport, mint a hobbifelújító családapa. A cél:megfogni az építkezőket, még pest határa előtt, ne menjenek be Praktikerig, Baumaxig, OBIig.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.27. 22:53:52

johevi
Én nem voltam ott, csak a trógerekkel és családapákkal csak a te hozzászólásodra reagáltam.

dark future
Ha megér nekik négy millát, hogy írok róluk, legközelebb adják ide, és egy egész hétig csak róluk lesz szó a blogon. És ez igaz másokra is, akik elcseszett reklámakciókon törik a fejüket:)

johevi 2007.12.27. 23:06:19

Szerintem egy háztartásnak vagy embernek sok a 200.000 Ft, korrektebb lett volna40x100.000 többen mentek volna, nagyobb az esély és ez is elég pénz elkölteni szőnyegre, lámpára, virágföldre, harmonikaajtóra... Hülye egy akció volt, de tovább fogunk emlékezni rá, mint más megnyitóra.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2007.12.27. 23:17:55

Igen, de ennyi erővel elő lehetett volna írni azt is, hogy mindenki platós Ifával vagy nyergesvontatóval érkezzen szenteste 7 órakor, a győztesek pedig csak félmeztelenül és ölben vihették volna haza a fejenként megnyerhető másdél tonna oltott meszet. Arra is emlékeztünk volna, de minek?

Kurvaisten · http://globalszar.blog.hu/ 2007.12.27. 23:29:20

Sztem csak bejott nekik ez a reklam...a foglalkozast meghozta. Mellesleg sztem nem magyar, inkabb olyan usas jellege van a dolognak...most hirtelen a my name is earl-bol a tartsd tovabb az auton a kezed verseny jutott eszembe rola...

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2007.12.27. 23:51:23

reklámbuzi · addict.blog.hu/ 2007.12.27. 21:50:40

wuhahahhaa, mekkora kiraly vagy :D
"...meg olyan mint az animál pornó, nem kell ahhoz részt vennem benne, hogy véleményem legyen róla."

Kerlek engedd meg, hogy eletem folyaman legalabb egyszer elsuthessem ezt a szoveget.

enakivagyok 2007.12.27. 23:53:38

Na, én ott voltam.
Én úgy okoskodtam, hogy a kutya nem megy ki, mert 27-e, hideg, Karácsony után, amúgy se megy dolgozni, stb.
És mivel a dunakeszi áruháznyitásnál is lehetett papírmakett talicskát vinni (akkor fenn volt a Bauhaus honlapján) haverokkal készültünk és összeraktunk kb 200 papírtalicskát. Úgy okoskodtam, hogy lesznek kb 500-an, páran több talicskával, tehát lesz uszkve 800 talicska. Ebből 200 a miénk, matek, 5 x 200e HUF, vaterán 170-es minimál-, 175-ös villámárral szépen kivesszük a pénzt. Meg itt-ott hirdetjük, akkor nincs vatera 6% jutalék se és máris beljebb vagyunk kb 850-nel.

Na, nem így lett. Én reggel 5.45 körül értem ki, akkor már mozdulni nem lehetett, már a körforgalmak elválasztó térkövein, meg a füvön parkoltak. Volt vagy 1000-1200 talicskás ember, de inkább több. Én már az Ócska/Asna/Óceán/Madaras Tacskó (a.k.a. Auchan) parkolóba álltam be. Sorsjegyeket felvettem, aztán vártam a kapásra. Hárman 1 (egy!!!) utalványt nyertünk meg, ráadásul egy nyereményszelvényért valaki nem jelentkezett, tehát végül 21-et húztak ki. Faszom. Ellenben beváltottunk egy csomó nyeretlen sorsjegyet vigaszdíjra, ami most műanyag vödör volt és Primula nevű virág. A buli miatt megérte, meg most már van 200 talicskánk, amivel mehetünk próbálkozni a következő áruháznyitásra.
Mondjuk a hely is számított. Azért Dunakeszi egy kicsit civilizáltabb környék. Itt meg a mindenféle egyszerűbb emberek voltak. Konkrétan amikor vigaszdíjért álltam sorba, előttem egy olyan nő állt, aki megvalósította a szokásos vidéki képet: lenőtt, copfba fogott festett szőke haj, gyerekkori, világoskék hamis köves fülbevaló, fekete kitiport kissarkú cipő, fehér sportzokni, susogós melegítő, fekete 3/4-es bőrkabát, mindez olyan koszos körmökkel, hogy krumplit lehetett volna alá ültetni. Karácsony után! Legalább a mosogatástól kiázhatott volna... Na, mindegy, lényeg, hogy ezek nem 200e, hanem 2 Ft-ért is megcsinálnák az anyjukat, szóval itt tobzódtak rendesen.
Kérdés: mikor nyit a következő??? Nyerni akarok!!!

enakivagyok 2007.12.28. 00:04:10

Mondjuk a reklámhoz annyit hozzászólnék, hogy az rám kibára nem hat, igazából nem tudom, milyen volt, rám is csak az hatott, hogy 200e HUF. Ennyihez eléggé pénzéhes zsidri vagyok, hogy elinduljak. Szóval a reklám csak bizonyos speciális szempontból érte el a célját, hogy konkrétan maga a reklám milyen volt, arról fingom nincs.

9b0 2007.12.28. 05:16:12

ezek szerint effie-t lehet ilyen promócióval nyerni. :D

Viola, a ló 2007.12.28. 10:25:53

A talicska miskolciul furik.

enakivagyok 2007.12.28. 19:36:26

Na, hogy reagáljak is a commentekre, ne csak élménybeszámoló legyen:

"Örökvesztes 2007.12.27. 10:58:17
Na ezt a fszságot én is néztem. Ül a fickó kisködmönben egy piros talicskában és annyi. Nesze paraszt vásárló, ismerj magadra!"

---> Ez olyan áruház, mint a Bricostore, Obi, Praktiker, stb. Ha jártál már ezekben és körül is néztél, nemcsak orrod az ég felé baszva sétálgattál, hogy mennyi itt a paraszt, akkor tudod azt is, hogy lehet venni akár virágföldet, felmosóvödröt, energiatakarékos villanykörtét, háztartási tisztítószert. Ha már csak a teljes lakást felszereled energiatakarékos égővel, esetleg veszel 1-2 új lámpát, már elköltöttél 60e HUF-ot. Hidd el, nem olyan rossz ez a pénz, ha levásárolhatod.

"Kerek Perec 2007.12.27. 16:29:09
Szerintem azért csinálták így, hogy senki ne menjen ki, és a rokonok szó szerint talicskával hordhassák haza a pénzt:)"

---> Hát, ha mindenki rokon volt...

"papaja · www.hellorepublic.com 2007.12.27. 16:30:23
A hungarikum jó címke: sajnos ez jellemző ránk, de hogy még saját népünket is szivatjuk? El tudom képzelni amikor a dolgozók között kisorsolták a nemes feladatot, hogy behúzta mindenki a nyakát!"

---> Szerintem minden dolgozó ott volt, legalábbis azok, akiknek akkor volt műszakjuk. Egy ekkora áruházat kb 60-70 ember visz, ez nem állami szféra, hogy mindenre 10 ember legyen. Nekik ez a munkájuk. Nekem, ha azt mondják, 8-ra Mátészalkán kell lennem, akkor választhatok, hogy indulok 5-kor, vagy előtte este lemegyek. Pedig a törzsidőm 8-tól van és nincs napidíj, kiküldetési pénz, túlóra. Valahol ugyanaz...

Jana 2008.06.13. 20:19:50

Nem tudom, de nekem óriási csalódás ez a baauhaus áruház . Rendeltem 4 m2 mozaikot 37 000-Ft , meg más burkolólapot , 4 hét szállítási idő. Vártam, hívogattam , ők persze nem hívtak egyszer se, én hívtam. Aztán 1x csak azt mondták, hogy , ja itt van
a burkolóanyag, ok megyek, és a mozaik ? azt nem tudom, volt a válasz . egyek a lapokért , kérdem a mozaik ? Úton, majd jön .Ok várok. Aztán naponta hívogattam, mire kinyögték, hogy elvileg jó két hete itt van , de még sincs itt , nem tudják merre lehet . Rendeljem újra volt a tanács ( 4 hétre ? azt nem tuják mikorra jön már meg ). De volt b változatuk, van egy szinte olyan mozaik , csak picit más színben , még tetszett is bár az eredeti jobban . De az drágább volt a hozzáfűznivalójuk, de megoldjuk . Vártam mi lesz, és már örültem, hogy vége lesz. De nem . Csak nekem , csak most 75 000- Ft a 4 m2 . Köszi szépen baauhaus . ( a nevét szándékosan írtam el ) .

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása